2010. november 30.

Nem csak a szemével lát az ember... vagy egyedül azzal nem?

Hihetetlen. Zsuzsi. Miért nem veszed észre? Az egész qurva világ a túlélésről szól. Mindenki megpróbál úgy lenni, hogy neki az a legjobb legyen. Az már más kérdés hogy ehhez tönkretesszünk-e másokat, vagy normális keretek között érjük el. Ők leszarnak mindenkit magukon kívül. Téged is. Hidd el. Ha az kéne az ő menőségükhöz, hogy téged basztassanak, szemrebbenés nélkül megtennék. Gusztustalan. De kérlek, ne védd őket. És természetesen mindenhol vannak ilyenek. Minden társaságban. Kinőnek, mint gomba a földből. Vedd észre az igazi értékeket, amik körülvesznek,és ne velük baszd el az idődet!
Én sajnálom Vicát. Jó, van hogy piszkálom, de... ez van. Mindenkit szoktam. Nem azért mondom róla azt, amit mondok, mert ezzel leszek a közösség tagja. Hanem mert ez a véleményem. De nem gondolnám, hogy ezt kéne vele csinálni. Mert ez gonoszság. Mindenkinek meg kell hagyni az emberi méltóságát. És ez már annak a határát súrolja. Neki is van lelke. Attól még hogy nem mondja ki amit gondol, ugyanúgy fáj neki. Normális ez, hogy valaki, Szöszi szavaival élve ilyen rohadt lelketlen bunkó legyen? Ennyire azért még én sem vagyok önző. Mert tudom milyen szar az, ha bántanak. Nagyon is jól tudom. Sajnos.
Anna: valakinek meg nagyon nem vagyok/unk szimpatikusak. Nézd meg milyen kedvesen megnyilvánult a jó öreg novembernél. Persze a nevét nem vállalja, ami kicsit gáz, mert ha nagy a pofája, legalább a szemembe mondaná, de mindegy. És van egy olyan érzésem, hogy te jobban ismered, mint én. Sőt, szerintem én még életemben nem találkoztam vele. De azért elmond mindennek.
Nagyon hosszú idő után végre találkoztam Diával. Istenem, de jó volt. Úgy szeretem. Annyi közös emlékünk, múltunk van, hogy csak csuda. Kész nosztalgiázás vele dumálni. Mert mindig előjönnek az emlékszel mikor ezt meg azt csináltuk sztorik. És valóban. De milyen régen is volt. De már soha nem lesz olyan. Ebben biztos vagyok. Részben magam, részben miatta is.
Dani felhívott ma. És azt mondta, hogy muszáj találkoznunk. Egy pillanatra megijedtem, eszembe jutott, hogy biztos olvasta a pénteki bejegyzésem, és most kivág a francba. Csúnyán fog hangzani, de nem tudom megmondani milyen érzés fogott el. Megkönnyebbült? Hogy végre vége lesz ennek a szenvedésnek? Nem tudom,de nem szomorúság, az biztos. Basszus, ez nagyon gáz. Hogy lehetek ilyen? Miért vagyok ilyen? De a lelkem mélyén meg nem zavar hogy olyan vagyok amilyen. Ez az igazi panka. A hamisítatlan eredeti. És természetesen, nem szakítani akart. Hanem a nyakamba borult, hogy mennyire hiányoztam neki. Kicsit nem rosszul, de furcsán érintett. Nekem nem okozott ilyen lelki törést, hogy végre nem töltöttük együtt a hétvégét. Azért nem kell minden pénteken nálunk aludnia. Meg szeretek egyedül is lenni. Barátokkal. Mert úgy bulizni hogy csak neked van pasid barátokkal, nagyon nem jó. Olyan mintha szinglipartyba mennél a férjeddel. Kiakasztó. Nem tudom meddig mehet ez még így tovább. Nem akarom megbántani. Olyan kedves. És nem úgy aranyos zsuzsi. Hanem csak simán. Nem úgy mint mondjuk... más.

Téltorta-Zsuzsi anyukájának :)









Az első megrendelésre készült tortám, még ha nekem is kellett kitalálnom, hogy mit süssek. De jó lett. Kivéve a teteje. Mert soha nem bírom megállni az a rohadt díszítést. Hihetetlen. Mindig ezzel cseszem el a cuccaimat. Pedig ahogyan rétegeztem, az alapján legalábbis úgy tűnt, jó lesz. Nem utolsó sorban megállt na. Meghát ő volt az első piskóta, ami a szupcsi kis miniformában sült. A felavató.
Állítólag finom is volt, erről nyilatkozni nem tudok. Kérdezzétek Zsuzsit. :)

Hozzávalók: a piskótához: 2 tojás, 5 dkg cukor, 4 dkg liszt
                   a tojásokat különválasztjuk, a fehérjéket egy csipet sóval és a cukorral kemény habbá                       verjük, majd egyesével belekeverjük a sárgákat is, és a lisztet apránként. Egy kivajazott      kapcsos tortaformába öntjük, és 180 fokon, kb 10 perc alatt aranybarnára sütjük.
                   Az almakrémhez: kb 70 dkg alma, 3 kanál barnacukor, 2 kanál citromlé, 1.5 zacskó pudingpor
                   A z almékat meghámozzuk, vékonyra szeljük, összeturmixoljuk, és feltesszük főni cukorral,citromlével, pudingporral, és egy kevés tejjel. Fahéjjal is ízesíthetjük. Gyakorlatilag pudingot főzünk belőle.
                 A túrókrémhez: 20 dkg túrót, 3 evőkanál tejet és 1 kis doboz tejfölt összekeverünk. Ízesítjük 2 vaníliáscukorral, 3-4 púpos evőkanál cukorral, majd hozzákeverünk 2 evőkanál zselatint(az utasítás szerint) vagy egy fél zacskó zselatinfixet. Ha valaki szereti a mazsolát(én mondjuk nagyon), az bátran tegye bele, előtte persze rumba áztatva.
                   Az összeállítás: A piskótát kettévágjuk, az első lapra rákenjük az almakrémet. Erre a másik lap, egy vékony réteg túrókrém, amire finoman tegyünk rá kb. 8 db babapiskótát, a lényeg, hogy befedje a felszínt. Ezután óvatosan kenjük rá a maradék túrókrémet is, úgy hogy a babapiskóták közé is befolyjon, és a tetejük se látszódjon. A torta külsejét nem muszáj, de be lehet vonni ezzel a krémmel, mert szépen megáll. Ha így akarnánk, akkor hagyjunk ki egy kicsit a töltésből.

               
                    
Esküszöm nem tudom néha miért csinálom amit. Mondjuk hogy miért nem veszem fel a kaputelefont. Vagy a telefont. Fogalmam sincs. Csak ülök a mobilom mellett, látom hogy hívnak, de nincs kedvem felvenni. Néha rádobok egy párnát, hogy mások ne hallják, de ha csak egyedül vagyok, csak hallgatom, és bámulok a sarokba. Egy belső kényszer. Vagy inkább ingerhiány. Nem akarok beszélni. Nincs kedvem. Hagyjanak békén.
Zsuzsinak igaza van. Bezárkózom. Ha kínos téma jön, felveszem a mindentökjó álarcot. Mintha ezzel el lenne intézve. Mosolygok, de belül legszívesebben ordítanék, hogy hagyjanak békén. Pedig szerencsés vagyok. Vannak barátaim, családom, szeretnek. Ennél értékesebb dolog nincs is a földön. Már csak az hiányzik, hogy végre kibéküljek önmagammal.

2010. november 29.

"Be my friend"

"Hogy miért csinálom? Nem tudom. Egyszerűen el tudom magam helyezni a világban, és reálisan látom, mi folyik körülöttem. Nem dugom homokba a fejem, szembenézek a problémákkal. Nagyon jó életem van. A családom szeret, fontos vagyok neki. Nem vagyunk gazdagok. Meg kell gondolnunk, mire költünk, de mindenünk megvan. Én nem tudnék pénzzel támogatni senkit. Nincs miből. De nem érzem úgy, hogy hasznos csak pénzzel lehetek. Miért ne segítenék saját magam másokon? Örülök, ha tehetem. Sőt, ha látom, hogy milyen sorsok vannak, még jobban tudom értékelni a sajátom. És ez beállítottság kérdése. Hogy kinek milyen a szociális érzékenysége nem kor vagy nem, emberfüggő. Hiszem, hogy a legmélyebbről lehet a legmagasabbra jutni, és ugyanígy fordítva. Soha nem lehet tudni, hogy mikor jön el az az idő, amikor neked lesz szükséged segítségre. Nem vagyok vallásos, de hiszem, hogy Isten a tisztességes játékosoknak oszt új lapot. Szeretek új embereket megismerni. Érdekes velük beszélgetni, egy egészen új oldaláról lehet meglátni a világot az ő szemszögükből. Jó érzés, ha az utcán utána köszönnek-bár a legtöbben nem teszik, inkább félrenéznek. Nem értem őket, de nincs jogom ítélkezni, mivel nem voltam soha a helyzetükben. És sajnos ezt sok ember elfelejti."
A mai kedvenc Sia: Breathe me-je. Nagyon szép. Már vagy 30 adszorra hallgatom meg, de... szükségem van rá. Valahogy jót tesz a lelkemnek. "Help, I have done it again. I have been here many times before. Hurt myself again today. And the worst part is there's no-one else to blame.... Be my friend... Hold me, wrap me up...Unfold me, I am small and needy. Warm me up, and breathe me..."                                                                                         Zsuzsi, nagyon-nagyon szépen köszönöm a képeket, holnap fel is pakolom receptestül. Nem tudom ki fényképezett, de nagyon jól sikerült.                                                                                Lehet hogy hülyén hangzik, de nagyon jó, hogy Bodzácska itt van. Itt alszik az ágyon mellettem kinyúlva, feje a kis tevéjén pihen, csak a szuszogását hallom. Megnyugtató. Békés. Otthonos. Mert én itt vagyok otthon.

Advent 1. vasárnapja

Megfejtettem a pénteki viselkedésem okát: PMS. Tuti. És ismételten 3 hétre jött meg. Napra pontosan. Én nem zavartatom magam, nyilván bepótolja ami kimaradt.
A hó meg egyre csak esik. Pesten nem sok maradt meg. Itt is átmegy egyre inkább esőbe, aztán megint havazik. Különös. Különös az egész világ. Benne én is. A környezetem.
A szociális érzékenységem meg egyre fejlettebb. A tegnapi Taken hatására elkezdtem ilyesféle témákat kersgetni, és találtam is egy filmet youtube-on, kereken 3 óráig tartott. De ott voltam, megnéztem, még ha néha untam is magam, mert valljuk be, az angoltudásom azért nem annyira fejlett, hogy az efféle mélyenszántó gondolatokat megértse. De fantasztikus. Ez az egész. Ledöbbentő. Még akkor is ha hepiend a vége. Szenvedtek nyomorultak eleget. És sajnos tudjuk, hogy a valóságban az ilyen emberek nem kerülnek elő. Soha. Asszem ha most mennénk Sri Lankára, hát...félnék. Aazért voltak ott is fura emberek. Mint ahogyan mindenhol. Sőt... én így is ki szeretnék menni Sri Lankára, de... azért nem bánnám ha apa velem jönne. Ahogyan Fekete is mondta, a felnőttkoromat vele tölteném. És az is felmerült bennem, hogy jelentkezek önképzőkörre, hogy hadd tartsak egy előadást. Erről. Mert ha az asszimetrikus hadviselésről lehet, ez is nyilván oké. Nem utolsó sorban érdekesebb is. Anya persze most is szkeptikus, hogy feltesznek 2 kérdést és megakadok, minek beszélnék ilyenekről. Meg persze abban sem értünk egyet, hogy hogyan tovább. Sokszor az az érzésem, hogy nem ismer. Éretlenebbnek tart, mint amilyen valójában vagyok. Ne aggódj, nem jutna eszembe kimenni csak úgy a semmire. Az a minimum, hogy munka és lakás legyen. De engem érdekel a világ. Az új dolgok. Új helyek. A megismerés.

2010. november 27.

"Think while you shoot"


A tegnap este... álom volt csupán? Szimpla fikció, amit a fáradt agy szül meg, hogy kibírja az utat elalvás nélkül Pestig? Mindössze ennyi? Már semmiben sem vagyok biztos.
Apával ma megnéztük a Martin Munkácsi kiállítást. Fantasztikus. De tényleg. Lenyűgöző. Voltak fotók, amiket legszívesebben állandóan nézegetnék. Na nem az apa szerint ruhával jobb aktokat, vagy a kolbászfesztivál résztvevőit,de sokat igen. Ügyes volt ez a pasi. Kezdetleges, de nagyon ügyes. Talán pont ezért olyan izgalmasak a fényképei. Mellesleg fizetnünk sem kellett a jegyért, tiszteletjegyet kaptunk. Mara barátnője dolgozik a MÜPA-ban, és így lett a kedvezmény.
Aztán mikor hazaértünk apa előállt a reggeli ötletével, hogy ő 2 filmet mindenképpen meg akar velem nézetni. Na jólvan, essünk neki. Legalább most nem azzal gyanúsítgatott, hogy hánytam a WC-ben. Az első film egy tömegmészárlás volt, de kifejezetten jó értelemben. Nagyon tetszett. Nem annyira mint a Die wessei massai, de nagyon. Röviden és tömören arról szól, hogy az apuka hogyan menti meg a lányát, akit elraboltak és prostituáltat akarnak belőle csinálni. Érdekes. Meg az is, hogy mennyire küzd a pasi a lányért. Még akkor is, mikor még el sem rabolják. Nagyon fontos neki. Otthagyja érte a munkáját, és hasonlók.A lány meg magasról szarik a fejére. De mint kiderült azért akarta apa megmutatni, hogy nehogy szóba álljak idegenekkel. Még ha kedvesek akkor sem. Mert abból lesz az ilyen. Na ja, elég meggyőző volt, asszem rögtön elkezdek majd visítani, ha valaki hozzám szól külföldön. De tényleg.
A másik film az Ősember volt. A lényege, hogy van egy 14 ezer éves pasi, aki nem öregszik, ő Jézus, meg ilyenek, és 10 évente mindig új helyre kell költöznie, mert különben észrevennék. És a mostani elköltözésénél a haverjainak elmeséli a történetét. Akik meglehetősen kétkedve fogadják. Na az tényleg elgondolkodtató. Jó, hogy nem angolul néztük meg, így sokkal mélyebb tartalmat tudtam kihámozni az egészből. Ami tényleg érdekes.
Elvileg 10 perc múlva indulunk az Alcatrazba, de apa még a fürdőben ül, úgyhogy nem hiszem, hogy 9 lesz az a kilenc. Sebaj, Hajniék is késősek. Ezt bebizonyították reggel, amikor 10 percet vártunk, a mi késésünkön kívül mert Laci véletlenül bezárta Hajnit. A klubban Zsola és a Vad orchideák bemutatkozó produkciójának lehetünk majd szemtanúi. Izgis. Igaz már fogalmunk sincsen kik ők, mert eddig úgy volt, hogy ez a Zsola egy volt IBM-es, de aztán Hajni mondta hogy á-á, szó sincs ilyesmiről, a Zsolti barátja, akinek a barátnőjének a barátnője szintén érintett. Szóval káosz a köbön
Anya meg felhívott az előbb. Hogy minden oké-e. Mert most olvasta az előző bejegyzésem. És kíváncsi volt jól vagyok-e. De a véleményt megint megkaptam. És nagyon elegem van belőle, hogy szerinte én mindig bántom Danit. Basszus, ember vagyok. Kurvára csak egy egyszerű ember. És hogy nem csinálhatom ezt. Mert mindenkinek lelke van. De mit???? Mit csinálok???? Az a probléma , hogy a saját internetes oldalamon leírom a véleményemet? A bennem lévő érzéseket? Szerinte ez az. Mert hogy megtudhatják mások is. És?????? Ez az ÉN oldalam. Ezt még egyszer hangsúlyoznám. Azért van, hogy akit érdekel megnézhesse. De ez nem jogosít fel senkit arra hogy megsértődjön. És mellesleg, nem anya mondta, hogy amióta tudom kik olvassák virágnyelven írok? Igaza van. Meggondolom mit írok le. Mert úristen hátha valakit az majd rosszul érint. Na most meguntam. Pont úgy mint az éhezést. Erre ő csak azt modnja, hogy dehát ő azt hitte, miatta írok így. Nem, nem miatta. Nem tudok ki miatt. Jó részben Dani miatt is, de...najó. Csak miatta. De nem azért mert nem szeretem, vagy ilyesmi. Csak nincs hozzá pofám. Hogy önmagam legyek.




The first snow

Idézet a naplómból: "Gyűlölöm Gerit. Gyűlölöm, hogy kéne, de nem kaphatom meg. Gyűlölöm gyűlölni. Itt ülök ezen a kibaszott vonaton, bámulok ki a mocskos ablakán, (a seggem meg majd meggyullad olyan intenzív az ülésfűtés-És ehhez nem kell jó vonaton utazni.) és gyűlölöm, hogy nem tudok sírni. Mert mi lenne most a legegyszerűbb?? Jól kibőgni magam, oldódna a feszültség, és ennyi. Megoldódna a probléma. De nem. Zsuzsi kérdezte hogy mikor sírtam utoljára? Hát, jó kérdés. Aztán rájöttem: Sri Lankán a homárnál. Csak nevettünk. Szóval most ehelyett itt ülök, rágódom, és majd meghalok úgy bűzlök a cigitől. Meg a vágytól, hogy fogjak valami jó éles tárgyat, és összevagdossam magam. Mert a lelki fájdalmat enyhíti a testi. Vagy csak eltereli a figyelmem. De végülis mindegy, a végeredmény a lényeg. Fájadalom, ez a kulcs. Ahogyan a hideg fém a bőrömbe vág. Hihetetlen. Esküdni mernék, hogy azzal akivel nem akarok, még össze is tudnék jönni. Mert ez látszik. Jó Guszti hülye, de szerintem meg bírnám oldani. És amúgy meg aranyos. :) Geri meg... nem vesz észre. Tudomást sem vesz rólam. Ellenben Laura-asszem a sipos, na az érdekli. Tudtam én, hogy nekünk örök ellentéteink vannak. Még a régi emlékekből. A Mazsola-Péternek igaza van, tényleg mindenben a negatívat látom meg. A bántást. A rosszat. De ez beállítás kérdése. Én ilyen vagyok. És igen, nem vagyok kibékülve önmagammal. Az anorexiánál kezdődött... és most is tart. Ezek nem elhagyható dolgok. Vagy nem olyan könnyű, mint visszaszedni az elvesztett súlyt.
Amikor elindultunk a Kék tóból, még esett. Aztán átment hóba. Pont amikor kiszálltunk az autóból.És most is, itt szakad hatalmas pelyhekben, és gyönyörű. Az első hó."
Aztán anyával beszéltem, és ismét elmondta a véleményét. Ami nem pozitív. De... ilyen vagyok.

2010. november 26.

Diós narancsszirupos kocka


Na igen, a szar képek közül a legelfogadhatóbb. Mert persze a fényképezőnek is most kell lemerülnie, és természetesen sosincs itthon jó elem. Úgyhogy marad ez. Mit mondhatnék? Karácsonyi. És egy kicsit törökös beütésű a szirup miatt.
Kell hozzá:15 dkg liszt
                                    8 dkg durvára vágott dió
                                                                                 3 kanál diótöltelék ( 7 dkg diót megpirítunk ledarálunk, hozzá 2 ek cukor, és 2 kanál rum)
                 6 dkg cukor
         3 tojás
                            7 dkg olvasztott vaj
                1,5 dl tejföl
             csipet só
                                                  1 teáskanál sütőpor és szegfűszeg
A sziruphoz:1 ek méz
                      2 ek cukor
                                                          1 nagy narancs reszelt héja és leve

A tésztához a hozzávalókat összekeverjük, és egy sütőpapíros tepsibe öntjük. Előmelegített 180 fokos sütőben kb. félóra alatt megsül. Nem árt tűpróbát csinálni.
Közben a sziruphoz a hozzávalókat összekeverjük, összeforraljuk, majd még 5 percig gyöngyözve kevergetjük.
Ha a tészta megsült, emeljük ki a sütőpapírral, majd borítsuk vissza úgy, hogy ami eddig az alja volt, most az legyen felül. Ezt locsoljuk meg jól a sziruppal, vágjuk kockákra, majd tegyük hideg helyre, hogy jól megszívja magát. Fontos hogy az öntözésnél, még ne hűljön ki a tészta, de természetesen megégetni sem kell magunkat.

2010. november 25.

Far far away...

Beleszerelmesedtem ebbe az Afrikai szeretők életstílusba. Egyszerűen fantasztikus. A csodálat mellett meg persze meg is ijeszt. Mert ha kimennék Sri Lankára... az majdnem ugyanez lenne. Csak nem egy férfi, hanem magam miatt. Kicsit szervezettebben. De lényegében teljesen egyedül a vakvilágba. Ahol nem lesz segítség, ha problémám akad. Mindent magamnak kell megoldanom. De...végül is az egész felnőttség nem erről szól? Én szeretem a változatosságot. A kalandot. Mit szeretem, szükségem van rá. A lételemem. Érzem a lüktető kényszert. El innen. Valamerre nagyon máshová.  Egy idegen kultúrába. Ami gyökeresen különbözik a miénktől. Mert azt hiszem, pont ez elől menekülök. Nem tudok azonosulni ezzel az anyagias létfelfogással. Meg alapból... rengeteg mindennel nem. Menekülök emberek, sorsok elől. Másik emberek, és sorsok karjaiba.
Mert vegyük például az avonozást. Miért is csinálom? Nem rossz az extra zsebpénz. Meg üzletasszonyt játszani sem. Miért is rossz? Mert nem hiszek benne. Nem tudom elhinni, hogy a ráncfeltöltő szérum, vagy a narancsbőreltávolító testápoló működne. Nem megy. És emiatt
hányinger látni, hogy az emberek mennyi pénzt kiszórnak erre. Mert a sminkcuccok, vagy az ékszerek még... okébbak. De a kort nem fordítja vissza semmi! Hiába állítják ezt a reklámok. De persze könnyen beszélek a hülye kis 17 éves fejemmel, amikor a legnagyobb problémám a pattanásosság. Úgyhogy ne haragudj anya, csináld ahogyan jónak érzed. Én eldöntöttem, önmegtartóztatok. Van mire költeni. Semmi kencemice, éppen kifutó körömlakk vagy új illat. Csak mert épp van. Nem. Van illatom? Van. Van egy doboznyi körömlakkom? Van. Nem éppenséggel törlesztek? De. És ennek ellenére már nem egy afrikai kirándulásról álmodozom? Ööö, de.

Bolognai lasagne

Drága kis Marci szülinapjára. Hiszen annyira szereti... Ha meg én csinálom, ugyan nem fogok mindenféle szar bolti porokkal vacakolni! Majd most megtanulja mi a különbség lasagne és lasagne között.



Hozzávalók: -1 fehér és 1 sárgarépa
                     1 üveg sűrített paradicsom
                     2 dl ketchup
                   - 1 hagyma
                     30 dkg sertésdarálthús
                     só
                     bors
                     oregano
                     rozmaring
                     3 dkg vaj
                     3 dkg liszt
                     5 dl tej
                     só
                     szerecsendió
                     2 duci gerezd fokhagyma
                     8 lap lasagnetészta

  
A zöldségeket megpucoljuk, felkarikázzuk, majd egy kevés olajon "megpároljuk". Ezután hozzáöntjük a paradicsomsűrítményt meg a kecsapot, és összeforraljuk.
A hagymát egy kevés olajon szintén megdinszteljük, majd a húst is mellétesszük, és szép barnára sütjük. Ha megsült, hozzáadjuk a zöldségesparadicsomszószt, majd ízesítjük.
A besamelmártáshoz a vajat megolvasztjuk, majd kis adagokban hozzáadagoljuk a tejet és lisztet. Fontos hogy folyamatosan kevergessük, nehogy becsomósodjon. Akkor jó, ha egy sűrű mártást kapunk. Ezt ízesítsük sóval, szerecsendióval és reszelt fokhagymával.
Egy tűzálló tálat kivajazunk, a tál aljára egy vékony réteg besamelt kenünk. Erre rátesszük a lapokat, egy adag hússzószt, rszelt sajtot, újabb adag tésztát, besamelt,hússzószt, sajtot, stb., míg el nem fogy. Aa tetejére sajt kerüljön, azt meg még pluszban szórjuk meg kis vajjal. 180-200 fokos sütőben 45 percig süssük.     
A reggeli sétánál már deresek voltak a levelek. Meg a fű. Ez már nagyon téli. Ráadásul a fejem is fázott, hú, teszek is holnap sapkát. Ma van kicsi öcsikém szülinapja. 12 éves lett a drága. Éjjel fél kettőkor. Mondja is reggel, hogy már milyen nagy vagyok! Magamban mosolyogtam, naja, majd elismétlem ezt neki, amikor éppen a 18. szülinapját ünnepeljük. Egy újabb nap. Újabb kihívások. Hogy nekem mennyire nincs kedvem SEMMIHEZ! Legszívesebben... nem is tudom mit csinálnék. Csak teljen az idő. Hogy minek? Nem tudom.

2010. november 24.

Jó éjszakát kedvesem!

Bevallom őszintén, amikor a sötét utcán mentem, féltem. Eszembe jutottak a kikötözött, megerőszakolt, majd meggyilkolt lányok, akikről mostanában annyit beszélnek a hírekben. Hogy a szexrabszolgákat meg az emberkereskedelmet ne is említsem. Borzasztó. Minden egyes pici kis szar zajra majd szívrohamot kaptam. és közben nagyon reménykedtem, hogy Bodza úgyis elkezd majd ugatni, ha valaki követ minket. Hiszen aki egy zacskó szemétnek képes nekirohanni, csak felismeri az IGAZI bajt. D szerencsére velem most nem történt ilyen eset, merthát hazaértem, és ittvagyok. Mellesleg anyának igaza van. Amióta tudom, hogy kik is olvassák ezt, (itt most konkrétan egy személyre gondolok, úgyhogy akinek nem inge ne vegye magára) nem tudok olyan kötetlenül írni. Anya szerint virágnyelven fogalmazok. Úgyhogy ebből elég. Nyílt, őszinte és kegyetlen leszek. Először is, most olvastam fészbúkon, hogy Anna befestette a haját szőkére. Te jó isten. Azt hittem rosszul olvastam. Vagy ez egy vicc. De tartok tőle, hogy nem. Hát... majd holnap meglátom. De tök mindegy hogy sikerült. Én nagyon szeretem, akárhogy is néz ki. Akár kopasz is lehetne. Aztán meg nincs semmi időm. De tényleg. És a legkevésbé arra, hogy a városban ücsörögjek. Bocsi. Mert tanulnom kéne azt a hülye verset, intézni a karácsonyi ajándékokat, a kutyának féregirtót venni, utánajárni a mikulásmunkának, és persze tanulni. Legfőképp a nyelvvizsgára. Mert nagyon fontos. Sőt, a legjobb lenne a májusi érettségin is résztvenni, de ahhoz meg le kell tenni az osztályozót. Amin Lomniczi tuti nagyon beszivat majd. Jajj, micsoda problémák...

Diós kalács

Hihetetlenül jó, mikor a diótöltelék illata száll a lakásban. Olyan megnyugtató. Amikor az égett dióé az már kevésbé, de... ez is megesik. Sőt szinte mindig mikor dióval dolgozom, és pirítani kell. Hiába, nem tudok egy helyben maradni sokáig. Aztán elfordulok egy pillanatra, és máris ott a baj.



Hozzávalók: 25 dkg liszt, 3 dkg vaj, 3 dkg cukor, 1 dl tej, 3 dkg élesztő,1 csipet só, 1 tojás                                                           A töltelékhez: 10 dkg pirított darált dió, 3 dkg cukor, 1 vaníliáscukor, 3 evőkanál rum                                                      A tésztához az élesztőt a langyoscukros tejben felfuttatjuk. A többi hozzávalóval összekevrjük, szép hólyagos tésztát gyúrunk belőle, majd kelni hagyjuk. Nagyon szép nagyra megkel, érdemes megvárni. :)    A töltelékhez ugye a diót értelemszerűen megpirítjuk :), közben nem hagyjuk ott, majd ledaráljuk. Összekeverjük a cukrokkal, rummal, majd annyi tejjel, hogy kicsit kenhetős állaga legyen. Ha a tészta megkelt, gyúrjuk át, osszuk 3 felé, mind a 3 részből nyújtsunk egy-egy kígyócskát( Arany virágcserép XD), azoknak a közepét késsel vágjuk be, és jól tömjük tele töltelékkel. Majd amennyire csak tudjuk zárjuk össze, és kezdjünk el fonni. Kicsit nehézkes, meg szerintem érdemes mindig csak azt a részt tölteni, amit éppen befonunk, mert akkor semmi sem potyog ki. De ízlések és pofonok. Mindenki magának kitapasztalja. Előmelegített 180 fokos sütőben kb. egy fél óra alatt gyönyörű aranybarnára sül.

2010. november 23.

Legnagyobb örömömre megjött az Avon csomag. Vagyis lementem érte a postára, és tök kíváncsi voltam hogy mekkora lesz a doboz. Nos volt egy nagy meg egy vékonyabb, de a vékonyabban volt 4 db szempillaspirál azt ennyi. Hullaegyszerűen belefért volna a nagyba. De nem, úgyhogy alig bírtam hazacipelni. És mellesleg bazi nehéz volt. Éreztem is fennt, hogy a felkarom beállt a szállító pozitúrába, és nem nagyon akar kinyújtódni. A nagy izgalmakra muszáj volt megkóstolni a mama féle cukrászbemutató termékeit, és hát... nagyon szépek voltak. Külsőre. Mert az ízük... olyan cukrászdai. Vajkrém, meg ilyenek. A mézeskrémes kifejezetten vacak volt, a hatlapos még átment. De a saját és gyöngyimamaféle magasan viszi a pálmát.
Aztán szépen lefeküdtem a konyhapadlóra, fogtam egy ollót, felvágtam a dobozt, és majd elájultam annyi cucc volt benne. Jó persze nehéz volt de... ez azért nagyon sok. Mire kiválogattam hogy melyik kié! Hát 2 óra biztosan elment vele. Aztán zacskózni, cetlizni. De nem panaszkodom. Őszintén szólva szerintem minden kislány erre vágyik kiskorában, hogy ilyen rengeteg kozmetikai cuccal baszakodhasson. Még én is. És inkább legyen rengeteg, mint alig. Bár nem úgy tűnik mintha a mostani hónap nagyon nyerő lenne...
És komolyabb témák felé evezve, voltam ma Feketénél. Szeretem azt a nőt. Olyan kis bolond. Én nem tudom mit kezdenék nélküle. (Meg az igazolásai nélkül.) Vagy mit fogok kezdeni. Én tudom mit akarok. És azt is tudom hogy miért.  Szeretem apát, és úgy érzem keveset vagyok vele. Bűn ez? Vagy az, hogy életem egyik legszebb időszaka volt a Klinikákon töltött első évad? Nekem nem az. És ez számít. Biztos apával is össze tudnék veszni, de... kivel nem? Irigylem Krisztit. Mert szabad. Vagy 4 helyen lakik egyszerre. Jó ehhez hozzátartozik, hogy igazán meg sehol sincs otthon. De talán ez nem is baj. Nem kötődik helyekhez, bármikor tovább tud állni. Létezik ennél nagyobb hatalom magunk fölött? Ha apához költöznék, sok minden megoldódna. Jó, én is erősen továbbállok pár év múlva, aztán lehet, hogy sri lankáról is tovább. Ki tudja. Szeretem a változatosságot. Egy életünk van, azt kell kihasználni. Minek ragadjunk le egy helyen? Feketének igaza van: nyitva kell tartanom a szemem. Az élet minden területén.
"Akárhogyan is döntök, aszerint a döntés szerint kell élnem. Örökké. Tovább kell mennem, és többé nem nézhetek vissza."

Körtés-pudingos charlotte

Nagyon finom lett. Könnyű, gyors, és még sütni sem kell. Ez a tortaforma meg... imádom. Szerelem első látásra. Meg használatra. Pedig csak mikulásajándék. De bevallom őszintén kipecáztam az ajándékos szekrényből. Muszáj volt!
A torta alapja darált keksz, olvasztott vaj, cukor és tej keveréke.15 dkg darált kekszet, 8 dkg olvasztott vajat, 2 evőkanál cukrot és annyi tejet, hogy normális gyúrható massza legyen, összedolgozunk. Belenyomkodjuk a tortaforma aljába a felét/háromnegyedét. Nem kell semmi zsiradék, mert már benne van a tésztában. A szélét kirakjuk babapiskótával, aminek az alját levágtuk.A "tésztán" egyenletesen eloszlatunk egy apróra vágott körtét, majd egy adag pudingpor (ahogyan a zacskón van) felét rákanalazzuk. Erre jön a maradék keksztészta, akár morzsolhatjuk is, én nagyjából rányújottam. Erre egy másik apróra vágott körte és a maradék puding. Aztán irány a hűtő. Kb. egy éjszakára.

2010. november 22.

Day'n night

Hulla vagyok. A mai termés 2 torta. Egy ugyebár Zsuzsi anyukájának a szülinapjára, (jajj remélem tetszeni fog neki), a másik meg anyának. Mert ma van a NÉVNAPJA!!!! Minden kis szar be volt írva a naptáromba, mígnem egy szép napon felkeltem, és leszedtem, mert hogy olyan szakadt, meg már úgyis mindjárt itt az év vége. De ha még ezt mind meg is tettem, észrevehettem volna a jeleket. Az elég nyilvánvaló jeleket. Ott voltak az orrom előtt, de én valamiért nem láttam őket. Aztán ma, mikor végre befejeztem a zsuzsitortát, és leülök a gép elé, hogy najó akkor most megkeresgetem a cserediákokat facebookon(ami mellesleg nem olyan egyszerű mint hangzik, mert mindnek olyan idióta halandzsa neve van, mintha rátenyereltem volna a billentyűzetre), hogy kiválasszam ki is jöjjön. Közben a telefon vagy 6 x csörgött, és az ötödiknél esett le,hogy miért keresi mindenki anyát. Mint a villámcsapásúgy csapott belém a felismerés. Magamban lenyomtam egy nagyon heves és hosszú káromkodást, aztán kisétáltam a konyhába, hogy mivel lehetne még menteni a helyzetet. Az ellenpólus: késő van, fáradt vagyok, és nincs itthon semmi. Ennek ellenére, most azt mondom, hogy nagyon kis mutatós Charlotte-ot pakoltam össze. Meg még kis is porszívóztam. Mondjuk muszáj volt, mert daráltkekszes kézzel rohangásztam, és azok gondolom lepotyogtak közben, így a padló tele volt ilyen kis szarokkal, amikre tudom, hogy anya hulla allergiás. Képek és receptek holnap, mert ma már nem fog nekem is tetsző fénykép készülni.
De a legszarabb meg az, hogy oké, tudom bűnös vagyok, elfelejtettem. De mikor hazajön, én azért mesélnék, mert van mit, de neki meg tiszta vacak kedve van, és akkor csodálkozik hogy nem rajongjuk körül.
Amikor a Lidlben voltam, Találkoztam Dani anyukájával. Láttam, hogy ott pakolászik a samponoknál, de egyrészt távol is álltam, meg nem is nagyon tudtam, hogy mit kell ilyenkor mondani. Úgyhogy maradtam az egyszerű megoldásnál, bunkómódon nem köszöntem. De a pénztárhoz meg pont ő jött, ott már nem volt "menekvés". Először meg sem ismert, de aztán aranyos volt. Huh. Egy rizikófaktorral kevesebb. Hálistennek nem utál.
Meg az Avont is sikerült elintéznem. Nevetséges amit azon a nyomorult telefonon művelnek. 3 percig hallgattam a gépi hangot, amikor a végén kinyögte, hogy ha a központot akarom nyomjam meg a nullás gombot. Már majdnem letettem. De lényeg a lényeg, holnap megjön a postára, és átvehetem. Az újságos csajszi meg pont akkor hívott, mikor derékig a túrók között matattam. El se tudtam képzelni mit akarhat ilyenkor. Olyan dicséretet kaptam! Azt mondta először azt hitte elírtak valamit az 57ezerrel, majd leesett a székről. És hogy többet rendeltem mint ő. :) Micsoda boldogság. Meg hogy ez ilyen tendencia marad-e. Nevettem, hogy ez azért erősen karácsonyi hatás.
Most értem haza mamától. Hú, Laura teljesen lefárasztott. Olyanok voltunk, mint két rossz gyerek. Nosztalgiáztunk=megnézegettük a gyerekkori fényképalbumainkat, hát haláli ahogyan apa kinézett. Szegényt mama úgy öltöztette, mint egy kislányt. És ehhez nem kellett álarcosbál, hiába mondja. Meg Laura talált valami százéves pacsulit amiben egy nárcisz úszkált. Miközben szedtem le a tetejét, véletlenül kiloccsant a szőnyegre. Mert ez még az a vacak régi fajta, az az öntős. Aminek olyan istentelen vécéillatosítószaga van. Persze bennem rögtön megébredt a kisördög, úgyhogy nekilendültem, hogy lelocsolom vele a csajt. Csak úgy. Mert milyen vicces lesz, ha majd visítozik. Esküszöm nem tudom mitől támadnak ilyenfajta gondolataim, de...sokszor vannak. Sikerült is, élethalálharcot vívtunk, minek következtében a pulcsiját és nadrágját végigcsöpögtettem ugyan, de nekem a kezemben meg gyakorlatilag állt ez a büdös lötty. Fujj. Laci kérdezte is,hogy minek van ilyen szaga. Majd belepusztultunk úgy röhögtünk. De tényleg. Nem lehet mellette megülni. Mónika boldog lesz ha megérzi. XD (ciki az ha így visszaemlékezve is a padlón fekszem a hasamat fogva?)
Anyának meg MI A BAJA????? Fel nem tudom fogni miért ilyen ...

2010. november 21.

Veszekedés, tűszúrások

Az Avont feladtam ugyan, de sikeresen elbasztam a szállítási címet. Vagyis nem javítottam ki. Mert ahhoz, hogy jó helyre küldjék, mindig ki kell javítanom, át kell írnom idegleines címmé. Ilyen balfasz a rendszer. Hát ez most kimaradt. Meg a múltkor is, meg azelőtt is, csak akkor anya véletlenül mindig itthon volt, és átvette. De most MUSZÁJ megjönnie keddre.
A veszekedés rész az az, hogy én mindig nyafizok apának, hogy vegyen magához. És ez anya önbecsülését sérti. Legalábbis ő ezt mondja. Apa meg...nem igazán akar fogalmazzunk úgy. Meg hogy már csak két évem van, és mehetek amerre látok. Na ja. 2 év. Én nem a türelmemeről vagyok híres, úgyhoz ez Kibírhatatlanul sok. És kitudja eljön-e valaha is. Mert valljuk be, bármi történhet. Háború, baleset, egészségügyi gondok, és neked annyi. Kihúznak az élők listájáról, és elkezdik faragni a sírköved.
A számon van, hogy befejeztem a levélsöprést, de... már megint hullott új. Meg felmerült, hogy a házunk előtti tüskés bozót is az én gondozásom alatt áll. Fasza. Mert az se a városé, se a házé. Amolyan senki gyermeke. Gondoltam jólvan, megcsinálom, hadd legyen szép, de a vége az lett,hogy beidegesedtem( mert a kezemből folyt a vér úgy összeszurkodták a rohadt tüskék), és átsöpörtem a maradék szúrós szart a túloldalra, ami biztos a városé. Szenvedjenek vele ők is.

2010. november 20.

Végzet félelem nélkül

Ha három szóval kéne jellemezni magam azt mondanám: önző, kielégíthetetlen és hihetetlen gyorsan változik a hangulata. De ha többet is lehetne, hozzátenném, hogy akaratos,nagyon tud ragaszkodni,és iszonyú gyerekes. Igen. Ez vagyok én.
Zsuzsi, miért nem hiszed el, hogy SZÉP vagy????? Drágaságom, olyan bájos arcod van, hogy csak irigyelni lehet. A vidámságod és mosolyod dettó. Csak önbizalmad nincs. Dani szerint nekem van. Szerintem nem túl sok. Annyi, amennyi  nekem kell. Ez vajon folyamatosan termelődik, vagy olyan, mint az agysejt, hogy van egy bizonyos szám, amiből gazdálkodni kell? Jó lenne tudni. Ha nekem utána visszapótlódna, adnék. Ha nem,...akkor nem. Nekem is kell. De lélekben mindig itt leszek. És nem csak én, hanem Lili és Szöszi is. (Cilit nem merem ideírni, mert ez a Koppánytéma elé zűrössé teszi, és nem igazán kiszámítható.) De remélem tudod, hogy hozzánk mindig fordulhatsz. Mindig.
Kelly Clarkson-Since U Been Gone Ezt a számot hallgasd meg mindenképpen. Nekem nagyon tetszik. Nem olyan húde, de most nekem nagyon jól esett. Talán neked is ad valamit. Mellesleg... Johny...tényleg nagyon aranyos. Tiszta édes volt ahogyan tegnap mosolygott a váróban. Kár, hogy ez a mosoly csak az ittas embereké.
Elöljáróban szeretném üdvözölni Szöszit a rendszeres olvasók között. :) Mikor megláttam a képedet, azt hittem egy kiszakadt farmerzseb, de néztem,és igaz kellett egy kis idő mire rájöttem, de mostmár legalább tudom, hogy az egy avatar szem. :)
Hétvége korlátok nélkül. Cocatakarítás vörös körmökkel, Bodzafegyelmezés, és döglés. Rá kellett jönnöm, hogy semmitteni legalább olyan rossz, mint megszakadni a teendőktől. Persze, tanulnom lenne mit, de... feladatot csinálni sokkal jobban szeretek. És most kivételesen nem arra gondoltam, hogy sütni, vagy ilyesmi. Az írásbeli tanulnivalóra.Ez volt a tuti az álatlánosban, hogy ott mindig feladatokat kellett megoldani. Sokkal hatékonyabb, mint magolni. Az olyan, hogy megoldod, és akkor nem lehet belekötni. Kész van. Jó, össze lehet csapni, de írkálni sokkal viccesebb, és kevésbé untató, mint beseggelni az irodalmat. Vagy nyelvtant. Vagy törit. Vagy magyarspecet. Vagy bioszfaktot.Vagy...soroljam?

"Hisz ember vagyok: örök nyugtalan"

Anna, itt róvom le tiszteletemet. Fantasztikus vagy. Bennem az ilyen versdolgok nem szoktak megmaradni, de a tegnapi...hát ez a címbeli gondolat erősen ott visszhangzik a fejemben. Mert igaz. Rám. Mindenkire. És ahogy mondtad, mindenki a saját életére, érzéseire formálja a szavaidat. Mert igen, ezek a tieid. Hiába távolodott el szerinted tőled, miután állt pár órát, attól még a tieid.
Nekem ezek sokat mondanak. Mert én szabad vagyok. Bármi is történik. Szeretem a saját szabályaim szerint élni az életem. Ami sokak szerint szabadosak. De ez van. Ilyen vagyok. Én nem alkalmazkodom. Velem vagy megszoksz, vagy megszöksz. Többek között ezért sem hiszem, hogy én képes lennék férjhez menni. Nem bírom a kötöttségeket. És szerintem semmi rossz nincsen abban amiket én szeretek/nék. Hiába mondjátok. Nem játszom. Én magam vagyok a játék. A részem.
A bejegyzés végére pedig muszáj ideírnom a másik kedvenc sorom.
"Ez csak haj, ez csak bőr, izom : formálható, nyers egyveleg,
 De benne bomlik s tündököl az ember összes arca."
                                          /Vados Anna: Prométheusz Halott című költeményéből/

És Anna: igaz a koccintás csúszott, de legkésőbb telekis napokon bepótoljuk. :)

2010. november 19.

Kicsi a kavics,de nagyot üt

Lilinek megvan a köldökpiercingje. Ennyi.
Na jó, most hazudtam. Nem ennyi. Mert nagyon zavar. Illetve amíg nem volt meg csak tervezte, hogy megcsináltatja, akkor nagyon bosszantott. Most, hogy megvan, már csak simán rossz. Najó, inkább idegesít. Az, hogy úgy tesz,mintha ő lenne az első akinek van. Mintha ő találta volna fel a spanyol viaszt. Mindenkinek ezt mutogatja, meg meséli, hogy így meg úgy csinálták, és így meg úgy fájt. Ne haragudj Lili, de szerintem erősen túlreagálod. Azért rajtad kívül még van 1 millió embernek. Vagy több százezernek biztos.
Ami meg megijeszt, hogy milyen durván pénzorientált lettem. Utálom, hogy ilyen rengeteggel tartozom apának, és folyton azon gondolkozom, hogy hogyan adhatnám meg. Mert valljuk be, ez rengeteg pénz. És a lehető leghamarabb le akarom tudni. Bár 2 hónap alatt 80 ezer azért elég szép lesz nem?
Szöszivel tesiórán olyan élményben részesültünk,amit egyikünk sem kívánt magának. Bálint teljes premier plánban megmutatkozott előttünk. De úgy mindenestül. Oké, ő kezdte, amikor lehúzta Marci gatyáját, de basszus, gondolhatná, hogy akkor visszakapja, és miért nem húz alsógatyát???????? Ááá, kiábrándító. Tényleg gusztustalan. Valahogy a pasik ennyire nem érdekelnek. A gatya maradjon rajta, ezenkívül a többi jöhet. De azt tényleg tartsa magán. Most perzse tudom mit gondolnak egyesek, hogy na és Andris, de az más.

Hagymás-fetás quichie

A mai költemény. Nagyon isteni. És ehhez nem kell szalonna, itt a példa. Pedig a receptben volt. És még így is ízlett a húsevő kollégának is, aki anya volt. Pedig ő aztán megmondja. Mindig megkapom, hogy milyen iszonyú büdös van, akármit főzök. Marci kakiszagnak hívja. Ööö, én nem érzek soha semmit. De ha tényleg ilyen büdös van, akkor az mind a rengeteg méreganyag, ami az én kajámból kifő, ellenben az övékében bennt marad. Szóval még mindig én járok jobban. De lehet a karalábét nem szeretik. Kitudja. Ebbe az nem kell. Bár akár azt is lehet tenni. A barna magos liszt azonban nagyon jól passzol a hagyma és feta párosához. Nem utolsó sorban gyorsan elkészül, viszonylag kevés munkabefektetéssel.

Kellékek: 15 dkg liszt
               1/2 zacskó sütőpor
               10 dkg túró
               2 ek tejföl
               3 ek olaj
               majoranna   
               10 dkg feta sajt
               3 tojás
               1 kis doboz tejföl
               só (de szerintem a sajt elég)
               bors
               0.5 kg csíkokra vágott vöröshagyma
               2 teáskanál köménymag

A sütőport, lisztet, túrót, fél teáskanál sót, olajat és tejfölt összegyúrjuk.
A hagymát felkarikázzuk, majd kevés olajon megpirítjuk. Ha megpuhult, nagyon minimális sóval, borssal, és majorannával ízesítjük.
A tésztát egy kivajazott piteformába nyomkodjuk,és ráhalmozzuk a hagymát.
A tojásokat összekeverjük a tejföllel, és egy nagyon kevés feta kivételével belemorzsoljuk az összeset. Ezt is ízesíthetjük, de vigyázzunk a sóval, mert a feta már magában is elég sós. A lötyit a hagymára öntjük, majd megszórjuk a maradék fetával, és egy kevés rómaiköménnyel.
200 fokos előmelegített sütőben kb fél óráig sütjük.

2010. november 17.

A holló

Hihetetlen az öregek milyen beszűkültek. Félnek az újtól. Bármitől, ami egy kicsit is eltér az átlagos menetrendjüktől. Mint ma mama, mikor megkértem, hogy vegye már le Bodzáról a hámot is. Elköszöntem, de még nem mentem le egy emeletet sem, mikor a sírás határán visszahívott, hogy ő ehhez hülye, és nem tudja megcsinálni. Hihetetlen. Ott matat, de nem gondolja végig logikusan, hogy csak meg kéne nyomnia a csatot, és kikapcsolódna. Nem. Neki ez nem feladata, nem próbálja meg. Aztán hazamegyek, és anya ott táncol az előszobatükör előtt, hogy ugye nem baj, hogy kölcsönvette a topomat. És tök boldog tőle. Aranyos. De mikor rákérdezek, hogy a philip russel-e az, és azt válaszolja, hogy nem tudja, mire én odalépek, és bekukkantok a top hátába, azonnal elkezd visítozni, hogy dehát azt mondtam, hogy nyugodtan kivehet bármit a szekrényemből. Ami így is van. Mert engem tényleg nem zavar. Mindez akkor hangzott el, amikor én mindig az ő cuccai között kajtattam, merthogy nincs semmi amit felvegyek. Akkor még azt mondta, hogy neki nem kell semmi tőlem, csak a fekete hosszúujjúm. Meg a Maraféle fekete póló. De ennyi. Azóta viszont úgy látom rákapott a kutakodásra. Angolról hazaérve azzal fogad, hogy ugye lebonthatja az egyik kardigánom zsebét, mert kell valami angyalkalábnak. És hogy azt hitte, már rég kidobtam, de most hogy nem ugye odaadom. Felőlem. Attól még hordható. Csak legközelebb nehogy arra menjek haza, hogy az egyik pólómon van egy bazinagy lyuk, mert "olyan helyes volt a minta, és kellett". Szeretlek Böki :)
Az éjszakám meg pocsékszar volt. Azt álmodtam, hogy ültünk valami félkörben. Danival egy kicsit balhéztunk, mire kiment, majd mielőtt visszaült a körbe nézelődött, majd odaült Betti mellé! Megfogta a kezét, és csókolóztak!!!! Én meg csak ott néztem leesett állal, hogy mi is van. Nagyon szar volt.  De az egész amiatt volt, mert lelkiismeretfurdalásom van. Mert füllentettem Daninak. Hogy apa hazajön, és ezért ne találkozzunk. De basszus, ha egyszer nekem el kell rohannom a kutyáért, utána meg hazaérek, és végre leteszem a seggem, egyszerűen incs kedvem újra felöltözni, és visszamenni. De hazudtam. Már megint. Viszont ez nem olyan mint régen. Szívesen találkozok vele, igényem is van rá. Csak ne a banánízű rágóját csócsálja. Annak a szagától rosszulvagyok.
Amúgy meg fáradt vagyok. Nem tudom, hogy ez az az őszi fáradtság, vagy mi, de rossz. Zsuzsi összes kataflámját megettem, ma már komoly hiányokat éreztem nélküle. De az is lehet, hogy normálisan le kéne feküdnöm. Mint régen.

Barátság kuglóf

A barátság süti feldolgozott változata. Vagyis a megmaradt kovász egy részének felhasználása. Kevésbé gyümölcsösebb, mint az előző, dió, és csoki adja az alapízét. Persze teljesen gyümölcsmentes nálam semmi sem lehet, itt is került az aljára egy kis "barnára karamellizált" alma.


Hozzávalók: fél adag kovász
                   2.5 dl liszt
                   3 evőkanál cukor
                   1 dl langyos tej
                   3 evőkanál olaj
                   1 teáskanál sütőpor
                   1 csipet só
                   2 teáskanál citromlé
                   2 evőkanál darált keksz 
                   5 dkg csokoládé
                   5 dkg dió
                   2 alma
                   2 kanál barnacukor

A kovászt, lisztet, cukrot, langyos tejet összekeverjük. Hozzákeverjük az olajat, citromlét, darált kekszet. A csokit és diót apróra vágjuk,(előtte a diót megpirítjuk) és ezeket is óvatosan beledolgozzuk. Kivajazunk egy kuglófformát, beletöltjük a keveréket. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Az almát meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk, és a kuglóf tetejére rakosgatjuk. Megszórjuk a barnacukorral, majd addig sütjük, míg az alma karamellizálódik, és a tű simán kijön. 

2010. november 16.

Kapros-fetás párnácska


Még tegnap anya odaállított hozzám, hogy ugye sütnék e neki a 20 éves nem tudom milyen iskolai kinevezésre, amit lehet hogy meg se kap, vagyis az igazgató nem mondja, úgyhogy akkor hazahozza a sütit. Csak pislogtam. Idáig ez tök jó, nem kérés, még engedélyem is van, hogy a konyhában garázdálkodhassak tanulás helyett. Aztán persze jött a de. Hogy csakis kipróbált recept jöhet szóba. És nem, nincs apelláta, nem akarok semmi újat. Nem, az sem érdekel, hogy nem magadtól, hanem receptből csinálnád. Még szép, hogy onnan.És nem Annamari, nem akarom végignézni a kipróbálásra váró receptjeidet. Igen, muszáj, hogy már csinált legyen." Fúj. Utálok már sütöttet sütni. Egyedül a jó öreg karácsonyi meg húsvéti sütik a kivételek. Az annyira megszokott, hogy jó. Meg hozzátartozik az ünnep hangulatához. Nem is sütjük az évben többször csak akkor. De ez most... olyan izé. Ma meg azt látom, hogy anya ül a konyhapadlón, és lapozgatja a receptjeit. Óvatosan (minden hátsó szándék nélkül) megkérdeztem, hogy onnan fogok sütni? Á, még nem tudom mit akarok-jött a válasz. Gyorsan elszaladtam az egyszer muszáj megsütnöm céduláimért, és a kezébe nyomtam. Ollálá, fél perc múlva megkaptam ezt. Szeretem, hogy anyával lehet tárgyalni.
Hozzávalók:  -40 dkg liszt     -1 tojás     -kb 1 dl olaj      -1 teáskanál só     -tejföl
-13 dkg feta sajt      -7dkg kemény sajt    -2 tojás   
-1,5 evőkanál szárított kapor     -frissen őrölt bors   

Robotgép dagasztókarjával összedolgozzuk a lisztet, tojást, olajat, sót, majd kitesszük a gyúródeszkára, és tejföl segítségével rugalmas állagú tésztát gyúrunk. Folpackba csavarva tegyük hűtőbe minimum egy fél órára.
A töltelékhez az összes többit keverjük össze, a kemény sajtot reszelve, a fetát morzsolva természetesen.
A tésztát osszuk 4 felé, és mindig csak azt vegyük ki, amit használunk. Nyújtsuk vékonyra, vágjunk ki belőle köröket, nekem a legnagyobb pogácsaszaggatóval lettek iciripiciri kis párnácskák, szóval valószínűleg érdemesebb egy pihárral szaggatni a köröket. A körök közepére kevés tölteléket tegyünk, ezt nekünk kell kitapasztalni, mi az ami épphogy nem folyik ki, és jól le tudjuk zárni a kis táskákat. A széleit jól nyomkodjuk össze, hogy nehogy kifollyon a töltelék.
És itt jött a probléma. Az eredeti recept azt írja, hogy olajban süüsük, mint a fánkot. Kérdeztem anyát, hogy ő ezt tudta e. Mert őszintén szólva nem fánksütögetésre számítottam. Na rögtön rákezdte, hogy látod, én megmondtam, hogy kipróbáltat kell csinálni, most mi lesz, satöbbisatöbbi. Mit kell kétségbe esni? Megsütöm sütőben, azt ennyi. És így is tettem. 180 fokos sütőbe szépen tepsinként bepakolgattam, és addig sütöttem, míg pont hogy csak megsült a külseje. Ez annyit jelent, hogy az alja csak egy nagyon picit világosbarnás. És így pont jó. Félbetörve láthatjuk, ahogyan az olvadt kapros-sajt csábítóan nyúlik kifelé...

2010. november 15.

Egy hétfő,meg a "bulkur" sajtos brokkoliszósszal

A kép csak a poén kedvéért: miután összeraktam jöttem rá, hogy milyen jól is néz ki. És valóban. A címben szereplő bulgur helyett a bulkur, csak, öhmm a boltosok szövege. Mert mikor anyám bemegy a Sparba, hogy van e bulgur, az egyik eladó átüvölt a feje fölött a túloldalra, hogy Mari, van itt ilyen hogy bulkur? Mari meg visszaordít hasonló stílusban, hogy még életemben nem volt ilyen a kezemben. Na igen. Úgyhogy ezekszerint nekem különleges érzékem van megtalálni a biotermékek között. Bulgurérzékenyek a receptoraim. Szóval nem vagyok se debil, se gasztrobéta (most találtam ki, jó nem? Az analfabéta szó átalakítva. Jelentése: tudatlan a konyhai dolgokhoz. Tessék szépen használni.)
Fárasztó nap. Most is, igaz hogy írok, de tök lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem a biosz fölött görnyedek. Az agyam félig ottvan ugyan, mert folyton ilyen giliszták, meg gombák jutnak az eszembe, de azért mégsem ugyanaz, mintha leülnék, aztán hajrá, nyomatnám. Hallgatom az Even if the sky is falling down-t, és jó. Megnyugtat ez a szám. Hülyeség de így van. Néha megtetszik egy-egy ilyen kis limonádé, és unalomig hallgatom. Így lesz ez most is. De nem érdekel.
Tök jó volt Danival. De tényleg. Szeretem az illatát. A mosolyát. A hangját. Mellette aludni-ébredni. Beszélgetni. Vele lenni.
És anya szerint nem normális, de én nagyon szeretek baráti körben lenni vele. Jobban mint kettesben. Nem tudom hogy miért, de így van. Nyilván hasonló, mint az hogy írás közben miért hallgatunk zenét. Mert nem köti le egy dolog a figyelmünket. Túl sokrétű vagyok. Minden pillanatban kell a szórakoztatás.

2010. november 14.

Barátság süti


FuvolásZsuzsi tegnap hozott nekünk egy adag "barátságkovászt", amihez mellékelten megkaptuk a továbbadós receptet. Kicsit csökkentettem a lisztet-cukrot, fűszereztem, és beleszuszakoltam egy nagy adag fahéjaskörtét is. Garantáltan baráti. És karácsonyi, annak ellenére, hogy a szikrázó napsütésben és az emiatt (novemberben) 25 fokos lakásban készítettem, majd fotóztam. Azért az erkélyen érezni a már télies szellőket.

Hozzávalók:
           A kovász
           3+3 dl liszt
           2.5 dl cukor
           3 dl langyos tej
           3 tojás
           1 vaníliáscukor
           2 csipet só
           majdnem 1 dl étolaj
           1 kiskanál sütőpor és szódabikarbóna
           1.5 evőkanál citromlé
            2 kiskanál mézeskalácsfűszerkeverék
                 vagy fahéj, szegfűszeg,
                 szerecsendió, kardamom keveréke
            kb fél kg körte
            2 kiskanál porcukor+ 0.5 kiskanál fahéj


A kovász az ugye úgy lesz, hogy kapod. :) Már csak a süti lényege miatt is, hiszen tovább kell adni, a barátodnak.Tőlem úgy két-három hétig még lehet kérni, ha valakinek igénye lenne rá. Ehhez adjuk a 3 dl lisztet, cukrot, langyos tejet, és jól összekeverjük, ne legyen csomós. Ezzel úgymond legyártottuk a következő valakinek a kovászát, hiszen csak annyi a dolgunk, hogy kivesszük a harmadát, 2-3 napig érleljük szobahőmérsékleten, majd továbbadjuk. Kb 10 napig tudjuk használni. A maradék 2/3 kovászhoz még 3 dl lisztet, tojásokat, cukrot, sót, olajat, sütőport, szódabikarbónát, citromlét és fűszereket adunk. Ismét egyneművé dolgozzuk. A megpucolt körtéket vékony szeletekre vágjuk, és jól megszórjuk a cukrosfahéjjal. Én vékonyan kivajaztam 2 pici őzgerinc formát, és abba töltöttem a tésztát, majd megszórtam a körtékkel. Bőven elég csak a végén, mert lesüllyed a forma aljára-ami ugye a teteje lesz. De természetesen lehet kuglóf, muffin, vagy tortaformában is sütni. Kb 20-25 perc alatt 180 fokon szép aranybarnára sül.

És nem érdemes kovász nélkül próbálkozni, mert a cukor-liszt-tej hármasból maguktól nem lesz kelesztőanyag. Ők csak továbbviszik a kovász élesztőgombáit.

Vasárnap a pihenés napja

Megtörtént életemben először, hogy 14 órát aludtam. Egyhuzamban. Semmi pisilés, ivás vagy bármi. Csak alvás. És most kipihentnek érzem magam. Egész kellemes.
Legalább ma tudok tanulni. Tegnap...nem egészen sikerült. Ma megcsináljuk a fizikás-ingamérést apával (nagy boldogan újságoltam neki, hogy megtaláltam a feladatot pontosan leírva facebookon, úgyhogy valószínűleg meg fogja érteni. Kiakadt, hogy miért, leírás nélkül talán nem tudná megcsinálni?... ezek a férfiak, meg az a hatalmas büszkeségük :)
A probléma az, hogy megint az az érzésem, hogy ELALSZOM! És még csak fél 6 van. Mi a franc bajom van???
Áááá, felsöpörtem az ÖSSZES levelet. Az ÖSSZES, rohadt, falevelet. Elegem van. A belső udvar gyönyörű zöldben pompázott, miután felsöpörtem az utolsó szaros platánlevelet is. Halálosan megnyugodtam, hogy oké, ez kész van, többet nem kell vele dolgoznom, mert direkt megnéztem a fákat, hogy már nincs rajta több levél. Erre ma lemegyek, és megint ott vannak! De hogyan???? Az égből is falevél hullik már, vagy mi a franc??? Nagyon ajánlom, hogy a külső rész ilyen maradjon, mert...fú. Nem akarok ott többet levelet találni, főként, hogy a környéken is MINDENT eltüntettem.
Bodzácskát meg elvesztettem avarsöprés közben. Ciki, nem ciki, nagyon erősen kell koncentrálnom, hogy a minimális lámpavilágítás, meg égigérő gazok közül az összes mindent ki tudjam szedni. Ő meg közben ott bóklászik. Akkor éppen elfelé. Alig telt el idő, amikor észrevettem, hogy hoppá, nincs meg a kutya. Először nyugodtan, aztán egyre idegesebben járkáltam, tapsikoltam, meg hivogattam. Természetesen szart a fejemre. Gondolom inkább a gyerekesek/anyukák ismerik azt az érzést, mikor keresed, és egy idő után, az agyad már elkezd hülyeségeket képzelni, hogy úristen, biztos elütötték, ott fekszik valahol vérbe fagyva, és nem tudok rajta segíteni. Aztán meglesz, és természetesen semmi sem történt, csak 2 utcával odébb csalinkázott.

2010. november 13.

Minden jó, ha a vége...

Tegnap este Danival megnéztük A Texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet-et.Mi is a műfaj? Ja igen, pszichohorror. Én ebből arra tippeltem, hogy ilyen izgalmas-ijesztegetős lesz. Hát nem. Az a film egy hentespult! Mindenkiből egy nagy adag darálthús lett. Nagyon nem tetszett. Gusztustalan. Hogy bír ezután még valaki húst enni??? Hányok az egésztől. És utána amerre csak néztem, a sötétben  mindenhol húscafatokat láttam. Meg Monti bácsi kiegyenesített lábait. Csak hogy esztétikus legyen a kép. Soha többet ilyent. Nem rosszabb mint a Motel, de... azért rossz na. És állítólag igaz történet. Mondjuk a Motel is. Meg az összes horrorr végén ez van. De nem hinném, hogy igaz lenne. Valami olyasmi szöveggel nyomták, hogy ez az évszázad legperverzebb, legmazochistább, meg még legvalamilyenebb gyilkosságsorozata, és összesen 33 embert öltek meg. Zsuzsi,...el nem tudom képzelni, hogy neked ezen mi volt vicces. Lili, asszem értelek.



És egy kis vidámság: túl vagyok egy naggyon fárasztó pár napon. Már majdnem mindent pótoltam, amit a Sri Lanka-i kirándulás felhalmozott, egyedül a specdoga van még várakozóban. Ja és töriesszék hada sorakozik máris előttem. De semmi gáz, bizakodva és optimistán nézek a jövőbe. Hiszen minden túlélhető. Sőt, jó lenne ha nem csak túlélném, de jóra is megcsinálnám... Na igen, tanulni kéne.
Az meg, hogy Dani ittaludt, nagyon jó volt. Olyan megnyugtató. Bodzácskának nagyon szimpatikus a srác, állandóan rajta lógott. Meg befeküdt közénk. Mondtam is Daninak, hogy oké, akkor vigye, azztán néha majd hozhatja látogatóba.
És őszinte leszek, amikor jöttem visszafelé a jancsárról, elfogott a kétkedés. Hogy biztos jó e ez nekem. Mert tulajdonképpen már elég is volt. Jó volt, köszönöm, de ennyi. Aztán ahogy bandukoltam tovább, és a gondolataim is továbbmentek,és rájöttem, hogy de hülye is vagyok. Úgy szeretek velük lenni. A barátaival, vele, ahogy elvan velük. Jó ez így, ahogy van, és igenis, kell ez nekem. Csakhogy velem szemben nyerőbb stratégia, ha küzdenem kell. Ami most...úgy látom mintha megszűnt volna. De sebaj. Jön még kutyára kamion.
A boltból hazatérve Marcika vidáman újságolja nekem :"Olyan sok kóstoló volt a Sparban! Volt ilyen halas krém,lazacos, meg Magne B6-os...-De a Magne B6 egy gyógyszer. -De valami szám volt. -Nem omega3??? -Ja deee, tényleg."

2010. november 9.

Hosszú nap, rövid bejegyzés, boldog pankaszív

Fáradt vagyok. De boldog. Olyan szépen összejött ez a mai nap. Pedig milyen iszonyú hányingerem volt mielőtt elindultam! Azt hittem meg se tudok majd állni. De a gekkó gyönyörű, Dani meg... ahh. Hiányzik. Kérdeztem anyát, hogy ugye az a jó, ha hiányzik, amikor nem vagyok vele. Mert mintha régen mindig ezt hiányolta volna. És igen. Mondta hogy ez a jó. Vagyis ezekszerint én most jó úton vagyok. Mert rossz így. A gondolataim körülötte forognak, rossz, hogy nincs velem. Anya nemtom, harmadik kérdése az volt, hogy tervezel vele lefeküdni? Uff. Nem most. Még olyan szép minden. Meg erre mit lehet válaszolni? Nyilván. De ezt nem lehet/jó tervezni. Elvileg ez csak jön.
Mert amúgy mikor együtt voltunk, kicsit aggódtam, hogy..most mi is lesz. Mert csomó ideig nem csinált semmit, meg nem tudom. Éreztem, hogy valami jár az agyában, de... kicsit tartózkodó volt. Aztán ott az esőben megkaptam életem eddigi legszebb mondatát.Megállt előttem, közelebb lépett, megfogta a kezem, én meg tudtam, hogy na itt valami lesz. Amilyen nagy a pofám meg is kérdeztem, hogy most leánykérés lesz, vagy elküldesz a picsába. Kicsit megakadt, én meg inkább gyorsan legyintettem, hogy semmi-semmi. És ezt mondta:" Jólesett amit pénteken csináltál, és tudom, hogy te olyan heves, bohókás, hirtelen vagy, de én ezt még mindig szeretem." Hát nem édes? Már nem emlékszem, hogy akarom volt e benne vagy nem, de végülis édesmindegy. Asszem szeret. És mivel úgy állt, mitha mindjárt csókolóznánk, adtam neki egy gyors szájrapuszit. Aztán ő hajolt oda, és igaz hogy nyitotta a száját, én megintcsak szájrapuszit adtam. A harmadiknál meg nem jött össze hagyományosan, mert akkor meg a busz indult. Szóval... nem tudom hogyan fogok én holnap kétórás fogalmazást írni. A Magyarokhozról.  Semmi ilyen nem jut az eszembe... csak Dani, dani...meg Dani.

2010. november 8.

A várva várt sms

A nap első drámája: Bodzácska rohan le a lépcsőn, én utána. A szokásos menet. Azonban mikor az alsó szintre érek, látom, hogy az utolsó pár lépcsőfokot teszi meg éppen valaki-akiről halál őszintén, nem tudtam eldönteni, hogy nő-e vagy férfi, mert csak az inbolygó járását, a fürdőköpenyből kilógó lábait, meg a kissé kopaszodó fejét láttam. A következő pillanatban, meg majdnem lefordul a lépcsőről, mert Bodzika ott tekereg a lábai között, és fellöki. Minden tiszteletem, még csak nem is káromkodott. Megfordul, és látom hogy a Völgyi bácsi az. Basszus. Remélem nem mondja el a feleségének, mert akkor tényleg feljelentenek minket. Meg micsoda szerencse, hogy mindig a pasit küldi le a reggeli újságokért!!!
Szegény drága kis barátosnéim! A mai teljesítményem: odamegyek, nézek nagy bociszemekkel, és sírós hangon megkérdezem -Szerinted mit csináljaaaaak????. Nem túl sok. De imádom őket, mert tudnak kezelni. Muszáj volt megtanulniuk az évek során. :)
Van amiben egyetértünk, van amiben nem. Mint mikor Szöszi és Enikő azt mondja, hogy ha van batánője, akkor sürgősen szálljak le róla. Mert az igenis számít." Ez az amit nem tudok elfogadni. Se követni. Tény, ha én lennék az ő helyzetében, én is ezt mondanám, hogy tartsa távol magát a pasimtől. De ha más oldalról nézzük, ez egy kihívás: vagyok-e elég jó ahhoz, hogy megtartsam. És különben is, ilyesfajta ingerek mindenhol érik az embert. Attól még hogy valakinek pasija/csaja van, ugyanúgy látja, és meg is nézi a jó pasikat/csajokat.
Aztán döntöttem. Én ennél a tetkósnál jobbat nem tudok kitalálni. És mivel a hegy nem megy Mohamedhez, hát a tetkó jön a Pankához. Bebattyogtam a stúdióba, hogy szánjanak már meg egy eheti időponttal. Nézi-nézi a füzetét a srác, én már gondolatban megkaptam a visszautasítást, mikor annyit hallok: Holnap 2 óra? Örültem, mint majom a farkának. Visszarohantam a suliba, és még fizikán elküldtem az smst Daninak. Amikor válaszolt, nem mertem megnézni. Hátranyújtottam a telefont Liliéknek, hogy ha rossz, inkább töröljék ki. Rálestem az arcára, és komolyan azt hittem, hogy épp most lettem elmondva mindennek. Aztán mosolyogva felém fordítja. És jó. A szívem eddig mintha valami óriási terhet cipelt volna, és most végre letehette. Megkönnyebbült. Hát mikor a következő smsében (este) megláttam egy szmájlit. És elfogott a szívfájás. Mennyire szeretem basszus. Ez már komolyan gáz.
Természetesen megkérdeztem anyát, hogy szerinte mi lesz holnap. Mindig kikérem a véleményét, mindenben. Az hogy ezután hallgatok-e rá.... az más tészta :) Szerinte ne legyek telhetetlen. Most komolyan, bűn az, hogy megállapítottam, hogy milyen jó lenne csókolózni vele? Szerintem simán belefér. Az egy intim, bensőséges kapcsolat része. Mint ahogyan a szex is. Mellesleg.
Istenem. Létezik nálam szerencsésebb csaj? Ebben a pillanatban biztos nem.

Sütőtökös rakott rizs

Nagyon kis finom, a csíkok által izgalmas étel. Ebben a kis agyagedényben meg ráadásul rettentő aranyos is. Szerintem.
A sütőtök ízvilága erősen télies hangulatba tud ejteni, de talán így ebben a novemberi ködös-esős időben ez már nem is olyan nagy baj. Elvégre egyszer van tél egy évben, mikor együnk ilyeneket, ha most nem!



Hozzávalók:
              4 dkg rizs
             1 fehérrépa
             fél vöröshagyma
             3 szelet sült sütőtök
             1 tojás
             reszelt szerecsendió
             só


A rizst 1 evőkanál olajon fehérre pirítjuk, majd felöntjük majdnem 2 dl vízzel. A megpucolt fehérrépát karikában, a hagymát apróra vágva adjuk hozzá. Kicsi sóval ízesítjük. Addig főzzük, míg a rizs meg nem puhul, és elfő a leve. Ha már csak egy pici lé van rajta, levesszük a tűzről, és lefedjük. Jó sok petrezselymet vágunk bele, és elkeverjük
A tálka belsejét hajszálvékonyan kikenem vajjal, az aljára teszek a rizsből, és ellapítom. Erre a meglévő tökmennyiség felét csak úgy simán elkenem a felületén, a lényeg, hogy mindenhol szépen takarja, és nagyjából egyenletes legyen.
1 tojásfehérjét habbá verek, abba is pici sót, és jó sok szerecsendiót reszelek. A habhoz egy kevés tejet öntök, óvatosan elkeverem, és a sütőtökre kenem.
Előmelegített sütőben 200 fokon addig sütöm, míg a tetjén a tojás szép barnás színt kap. Az agyagedény olyan szempontból is jó, hogy a sütőt jóval hamarabb le lehet kapcsolni, mert ha egyszer felmelegszik, utána sokáig tart mire kihűl, addig is hőt bocsát ki.

2010. november 7.

Örömteli(?) kínok

Nem tudom mi van. Nem ír, nem hív... miért??? Mit kéne tennem? Már 2 napja ezek a kérdések keringenek a fejemben. Marci jótanácsa: várjak. Fasza, már a 12 éves öcsém is nekem osztja az észt, pedig soha a büdös életben semmi ilyenfajta problémája nem volt. Mellesleg ez a várás dolog nálam nem jön be, mert ha én akarok valamit, akkor azt ott rögtön de azonnal. Erre megkaptam, hogy de legelőször is bejött, pedig már le is tettél róla. Na ja, össze is metéltem közben a csuklómat.
Anya javaslata: majd kitalálom mit kell csinálnom. Mire én szörnyülködve: Anya, hogy teheted ezt velem, én nem tudom, teljesen labilis vagyok, hogy hagyhatsz magamra! Gyorsan javít: Rendben, majd együtt kitaláljuk. De miért én oldom meg a gondjaidat?  -Azért mert én nem értek az ilyesmihez. És te mondasz tippeket, amik nekem úgy se lesznek jók, de legalább lesz mit átformálnom. És különben is, lééééciiii. Nagyon szenvedek."
 Fuvolás-Zsuzsi(mi már csak így hívjuk :) véleménye: írjak levelet. De ne sms-t, mert az olyan átlagos. Inkább ilyen papíros-kézi verziót. Háát, tartok tőle, hogy  a posta mai tempója mellett, már rég összejövünk, mire megkapná. Mint anyáék a Sri Lankai levelet. Már vagy másfél hete itthon dekkoltam, mikor egyik nap jön fel anya, boldogan lobogtatva az onnan írt képeslapot.
Gyöngyi mama szerint, egy lánynak nem szabad egy fiú után futni. Pedig nem is ismeri a történetet. Szerinte ez nem illik. Meg jött a szokásos, "ha az én időmben az utcán csókolózott volna valaki, hogy megszólta volna a falu" szöveggel. Illetve meghallgattam a minden 18 éves fiú csak azt akarja, aztán ha megkapta, fut egy másik lány után. Mondtam, hogy Dani nem ilyen. Pont ezért... szeretném őt. Mellesleg megkérdezte, hogy én voltam-e már úgy fiúval. Aztán megosztotta az egyik félig-meddig barátnője megrázó történetét, aki 17 évesen "megesett", és még azután 30 évvel is az egész falu róla beszél, meg kurvának tartják. Pedig elajándékozta a gyereket. --- Most erre mondjam azt, hogy miért is csodálkozunk? A falu hátránya, hogy mindenki ismeri egymást, mindenki tud mindent, gusztustalan pletykák terjengenek, és egy egy sztorin addig csámcsognak, amíg nincs érdekesebb. Szegény csajnak pont pechje volt, hogy egy ilyen unalmas időszakban történt a dolog.
Ha ezenkívül valakinek bármiféle ötlete, okossága van, ne legyen lusta megosztani nekem. Most az egyszer nem akarom elcseszni. Szeretem, és ezért harcolok is. Ha kell. Ami nagyon úgy tűnik. Még a barátnőjével is összeverekszem. Ha kell. Úgyis lenyomnám XD. 
Mert vele szeretnék lenni. (Már csak a hogyan a kérdés.)