2014. szeptember 30.

diós mazsolás müzliszelet

Bizonyos időközönként rámjön, hogy el kell hagynom a várost. Úgy nagyjából minden héten.
Besokallok.
A mindennap végigjárt útvonalaktól. A szinte már az égből is rámomló betontengertől. A sohasem változó tájtól.

Ki kell szabadulnom.

Úgyhogy hazamegyek. "Vidékre".

Abba a kisvárosba, ahol az egész életemet leéltem.
Ahol az utcák minden egyes macskakövét ismerem, mégsem tudom a pontos nevüket máig sem. Ahol ha el szeretném vinni a kutyámat sétálni, bármerre elindulhatok, előbb-utóbb valamilyen parkba vagy mezőre lyukadok ki. Ahol a belvárosban ugyanazok az üzletek működnek, amik gyerekkoromban is. Ahol olyan emberek köszönnek rám, akiket már évek óta nem láttam, mégis megismernek.

Igen, lehet mondani, hogy unalmas.
Hogy nincsenek újhullámos kávézók, street food-ot népszerűsítő dizájnos kifőzdék. Hogy nem lehet lépten nyomon paleo élelmiszereket árusító üzletekbe botlani. Hogy nincsenek (normális) szórakozóhelyek. A város lakosságát megmozgató fesztiválok.

De jó. 
Ennek ellenére, vagy éppen ezért, jó ott lenni.



Ilyenkor titokban meg is sajnálom a pestieket, hogy nekik nincs hova elmenniük.
Aztán azért is jó hazamenni, mert akkor biztos, hogy nem kell az iskolában lennem. Semmi bajom az egyetemmel, csak az általa megkövetelt időbeosztás nem igazán kompatibilis az én életmódommal. Sokszor van, hogy már reggel nyolctól egészen 4-5-ig ott kell lennem. Ha pedig ott vagyok, akkor ott is eszem. Ha pedig eszem, az sohasem egyszerű, legalábbis az én esetemben. ;)

Alapesetben sem erősségem az előretervezés, itt pedig az átlagnál is fokozottabban lenne rá szükségem... szóval még tanulom. Lassan megy, de muszáj, ha túl szeretném élni a következő évet. :) A túlélés szellemében kerültek előtérbe a jól szállítható, kis helyet foglaló, tápláló rágcsálnivalók. Müzliszelet fronton idáig ez a legsikeresebb próbálkozásom, de a jövőben szerintem még találkozhattok néhánnyal!


Hozzávalók nagyjából 16 szelethez:
1 csésze zabpehely
2 csésze puffasztott tönkölybúza
1/2 csésze durvára vágott dió
2 evőkanál lenmag
2 evőkanál szezámmag
1/3 csésze mazsola
nagy csipetnyi só
3 nagy evőkanál mogyoróvaj
3 nagy banán villával szétnyomkodva
7,5 dkg jó minőségű étcsokoládé
kb. 7-8 evőkanál tej
kókuszchips a díszítéshez

Első lépésként keverjük össze egy nagy tálban a száraz hozzávalókat a zabpehelytől a sóig.
Egy kisebb tálkában melegítsük fel (mikróban) a földimogyoróvajat, majd ha már folyós egyesével adjuk hozzá, és nyomkodjuk szét villával a puha banánokat.
Egy spatula segítségével forgassuk bele a banános keveréket a pelyhes tálba, hogy a massza jól bevonja mindenhol a szemeket.

Béleljünk ki sütőpapírral egy hosszúkás sütőtálat. Nyomkodjuk bele a tésztát (ehhez egy pohár segítségét is érdemes igénybe venni), hogy minél tömörebb legyen, majd hagyjuk állni néhány óráig, vagy akár egy egész éjszakán át is a hűtőben.

Másnap, vagy amikor sütni szeretnénk, melegítsük elő a sütőt 165 fokra. (Ha a hűtőből vettük elő, akkor hideg sütőben kezdjük a sütést.) Fedjük le a tepsi tetejét alufóliával, mert a hosszú sütési idő miatt könnyen meg tud égni, és süssük nagyjából 40-50 percig. 
Hagyjuk kihűlni.

Olvasszuk fel a csokoládét, keverjük hozzá a tejet, majd egyenletesen borítsuk be vele a müzli tetejét.  Opcionálisan szórjuk meg pirított kókuszchipssel, és tegyük hideg helyre, hogy a máz megszilárduljon, majd szeleteljük fel, és fogyasztásig tároljuk hűtőben. (Javaslom, hogy semmiképpen sem lezárt tetejű dobozban, mert a keletkező vízpára rácsapódik a csokira.)

2014. szeptember 26.

áfonyás banános palacsinta pillanatok alatt

Él a fejemben egy lista arról, hogy mi mindent szeretnék csinálni. Hogy mi mindent kéne csinálnom.

Szeretnék jól tanulni. Úgy megtanulni azokat a dolgokat, amiket az előadáson leírok, hogy azt a vizsgaeredményem is tükrözze.
Szeretnék sok bejegyzést írni a blogra. Annál legalábbis mindenképpen többet, mint amennyit most sikerül.
Aztán jó lenne írni máshova is. Mondjuk cikkeket szerkeszteni a 100 fokra, vagy vendégeskedni Erikánál.
Többet főzni. Megszeretni magamnak főzni.
Nyelvet tanulni. Hetente 3-4 alkalommal elővenni a szótárfüzetem, és gyakorolni néhány órát.
Fényképezni. Minél több gyönyörű helyre elmenni, a szabadban lenni, egy földre terített pokrócon falatozni.
Jóga. Legalább heti 3x. Az alakomért és a lelki egyensúlyomért egyaránt. 
Segíteni. Rászoruló embereken, állatokon, valakin. Mert minden számít. A legapróbb jó cselekedet is.


Egy ideális világban mindenre lenne időm. Szép sorban, kapkodás nélkül, elegendő időt szánva az összesre.
Jelenleg - fogalmazzunk finoman - nem így élek. Eddig sem, de most még kevésbé. Sőt. 2 hét iskolába járás után odáig jutottam, hogy komolyan el kell gondolkoznom rajta, hogy mik azok a dolgok, amikkel egyáltalán bármilyen szinten is szeretnék foglalkozni. 

Az iskola mellett - természetesen. Mert ez adja a fő problémát. 
Az az érzésem, hogy lassan olyan, mintha ezen kívül már nem lenne más az életemben. Mintha önmagában kitöltené a napjaimat a reggeli felkeléstől az esti lefekvésig.
És mindezt azért, mert képtelen vagyok a tökéletesnél lejjebb adni. Elfogadni, hogy nem lehetek mindenből a legjobb. Hogy nem tudhatok mindenkinél mindent jobban. Foggal körömmel küzdök, még akkor is, ha a befektetett energia vélhetően sohasem fog megtérülni.


Ezen dolgozom most. 
Azon, hogy meggyőzzem magam, hogy lehet máshogy is. Hogy van élet a tökéletességen kívül is.


Méghozzá egy sokkal tartalmasabb élet.
There's a docket in my head about things I would like to do. About things I need to do.


I would like to study fine. Learning all the informations I take notes on the course and get good marks on the exam of course.
I would like writing lots of post on the blog. But unequivocally more than it success now.
Then would be so nice writing post to other sites. For example editing articles for 100 degrees, or being guest editor on Erika's blog.
Cooking more. Finding love in cooking for myself.
Practicing languages. Looking into my wordbook 3-4 times a week and studying some hours.
Taking photos. Visiting beautiful places in the nature, or supping while sitting on a blanket.
Yoga. At least 3 times a week. for my shape and the balance of my mind as well.
Charity work. Giving a helping hand for poor, for homeless animals, for anybody. 'Cause all the small acts count.

In an ideal life I would have time for everything. I can do the all one after another deliberately.
Now - to be honest - I really don't live at this way. Till now not as well but now even less. Whats more. After spending 2 weeks on the university I'm at such a point I seriously have to think about what are that things I would like to spend any time.

Next to the school - of course. Because this is the main problem.
I sort of feel that beside of this I wouldn't have anything else in my life. Like school would work out my days from getting up in the morning till going bed in the evening.
All these because I can't settle for less than perfect. I can't do with not being the best. Fight tooth and nail even if my input will probably never come back.

Actually I'm working on this.
Convincing myself there are other ways. There is life beside perfection.


Over and above a much more interesting life.
Egy isteni palacsinta. Ismét.
Mert még mindig eufórikus örömmel tölt el, ha bármit egyben sikerül kivarázsolnom a serpenyőből.
Minimális hozzávalóból, pillanatok alatt, egy valódi proteinbomba. Jógaóra után pont tökéletes.

Hozzávalók 1 kiegyensúlyozott adaghoz:
1 puha banán
1 tojás
2 evőkanál cottage cheese
csipetnyi só
1 evőkanál kókuszreszelék
1 evőkanál teljeskiőrlésű liszt
kisebb maréknyi áfonya
a sütéshez nagyon kevés olívaolaj
tálalához kókuszreszelék és áfonya

A banánt villával nyomkodjuk össze, majd keverjük hozzá a hozzávalókat a fenti sorrendben.
Forrósítsunk fel egy serpenyőt minimális olívaolajjal, majd egy evőkanál segítségével adagoljuk szét a masszát. (1 palacsinta nálam nagyjából 2,5 evőkanál tészta.)
Süssük aranybarnára mindkét oldalát, majd halmozzuk egy tányérra, és szórjuk meg a tetejét kókuszreszelékkel és áfonyával. 
Érdemes minél hamarabb eltüntetni! ;)


A recept a spoonful photography blogról.

---------------------------------

Pancake. Again.
Because still makes me happy when I can get out anything from a skillet without falling atoms.
From a few ingredients in some minutes: you'll get a protein bomb! It's perfect after yoga class.

Ingredients for 1 balanced serving:
1 ripe banana
1 egg
2 tbsp cottage cheese
1 tbsp shredded coconut
1 tbsp whole wheat flour
pinch of salt
handful of blueberries
little olive oil for frying
blueberries and shredded coconut for serving

Mash banana with a fork then stir the all the remaining ingredients until roughly smooth.
Heat olive oil in a pan. Spoon the batter (2,5 tbsp for every pancake) into the pan then fry them till surface goes golden and blueberries start bubbling.
Serve with fresh blueberries and shredded coconut then enjoy! :)


Recipe fom spoonful photography.

2014. szeptember 18.

kérdezz-felelek

"Miért annyira fontos, hogy mindent megoldj? Engedd el egy kicsit... és megtalál a megoldás." 
Felnevettem. A felvetés annyira abszurd volt, hogy kínomban már nem voltam képes másra.
Anya csalódottan rám nézett: Miért nevetsz? Nem hiszed el, hogy megtörténhet?
Idegesen beletúrtam a hajamba. Most komolyan kérdezi...?
Végtelenül fáradtnak áreztem magam. A megoldandó feladatok megmászhatatlan hegyekként tornyosultak előttem, amiket minden igyekezetem ellenére sem sikerül lejjebb tornásznom. Nyilván segítene, ha még félre is hajítanám az egészet.


Nem tudtam nem mosolyogni, amikor másnap megtaláltam a nagymamám polcán az egyik legnehezebben beszerezhető tankönyvünket.
A Sors fricskája.
Az alább következő válaszokkal pedig szintén adós voltam már egy ideje. Egy mozgó "díj" keretében 2 nagyon kedves blogger, Muskátlibüfé, illetve Hekvanc is intézett hozzám néhány kérdést: fogadjátok szeretettel a válaszaimat! Jobb későn, mint soha, nem igaz? :)


1. Van olyan étel, melyet felnőtt fejjel szerettél meg?
A kérdés azonnal felvet egy másikat: a 21 évemmel már felnőttnek számítok? Szubjektív. Viszont a válasz egyértelműen nem. Nem tudnék olyan zöldséget/gabonafélét mondani, amit visszautasítanék, sőt, inkább csak olyanokat, amiket régen megettem, de ma már nem tudok, egyszerűen nem bírja a gyomrom.
2. Emberöltőkön átívelő családi receptek vannak a tarsolyodban?
Imádom nézegetni otthon, illetve a nagyi polcain álló megsárgult receptesfüzeteket, de itt nagyjából meg is áll a tudomány. Nem szoktam ilyen dolgokat főzni, inkább meghagyom nekik. ;)
3. Melyik - gasztronómiában - használt szótól, kifejezéstől borsódzik a hátad?
Őszintén? Butaságnak hangozhat, de ha meghallom: nálam a vega szó minden alkalommal kiüti a biztosítékot. Tudom, hogy a vegetáriánus rövidítése, meg hogy a két szó elméletileg egymás szinonímája, de... nekem valahogy mégis degradáló. Mintha a vega lenne az, aki rántott sajton és margarita pizzán él, míg a vegetáriánus figyel a táplálkozására, új dolgokat próbál ki, és nem a hús helyettesítésén ügyködik.  Ez a másik halálom.
4. Milyen, ingyenkonyhán kiadható, menüt állítanál össze egy napra a rászorultaknak? 
Bevallom, a nagy létszámú főzés/tervezés nem az én asztalom (méghozzá olyannyira nem, hogy már 2 főnél is komoly problémáim vannak), de milyen szerencse, hogy itt van a Food Not Bombs csapata, akik pontosan erre a területre koncentrálódtak, ráadásul teljesen vegán ételekkel! Még több ilyen szuper kezdeményezést!!! :)





I had some small "debt" from the past. I got an award from 2 really nice blogger which has an additive I had to answer all their questions. Here are my super honest answers! Better late than never, doesn't it?

1. Are there any food you've got to like as an adult?
It immediately raise another question: should I be adult with my 21 years? Optional. By the way answer is definitely not. I can't tell any kind of vegetable or cereal I could reject, what's more: there are just vegetables I've eaten when I was smaller but now I couldn't do - they make me serious belly-ache.
2. Do you make any recipe from your great-parents time?
I adore flipping through the pages of my grannies old cookbooks, but nothing else. I never cook foods like that rather leave it to them.
3. Do you hate any expressions we usually use in gastronomy?
Honestly? It might sounds weird but if I hear shorter form of the word vegetarian I always feel angry. In spite of I know they're the same I feel degrading. As veggie would be a person who always eat deep-fried cheese and vegetable pizza whilst vegetarian people pay attention their balanced nutrition and calorie intake.
4. Which meal would you offer for poor people for a day?
I have to admit cooking/planning for great numbers is not my business. (I already have problems around 2. ;)  But how lucky there are fantastic organisations to solve this problem: like my favourite the group of Food Not Bombs who makes vegan food from wasted vegetables for homeless people.
1) Az élesztőnek szaga van, vagy illata?
Hmm, szaga, de nem rossz értelemben, én kedvelem. Volt egy időszak, hogy rengeteget ettem magában, de nem volt túl kellemes, mert mindig felpuffadtam, ahogyan működésbe lépett a pocakomban. (Pedig az első néhány kellemetlen élmény után már kifejezetten figyeltem rá, hogy még véletlenül se igyak semmilyen meleget.) Sőt, még arcpakolásként is próbáltam, de attól meg a bőröm pirosodott be rendkívüli módon...
2) A túrós tészta (csusza): cukorral vagy pörccel? (X - Mindkettővel, de sokkal! :D)
Ha már választani kell, akkor én az édesre szavazok, de inkább valamilyen "kíméletesebb" édesítővel, mondjuk mézzel.
3) Mi jut eszedbe erről: háztartási keksz?
A cukorstop-os változat, meg hogy imádom rágcsálni, és az, hogy mindig emlékeztetnem kell magamat, hogy attól még, hogy kevertek bele némi korpát, nem ez az egészségesség csúcsa.
4) Tejfölös uborkasaláta is van az asztalon, húst, köretet már szedtél. Kérsz tányért a salátának, vagy a tányérodra szeded? (X - Nem szereted a tejfölös uborkasalátát.)
Nem igazán szeretem, mint úgy általában bármit, ami meg van locsolva öntettel, de a salátát mindig a tányéromra teszem!
5) Melyik az a süti/étel, amit imádsz, de sosem sütsz/főzöl, mindig csak másnál/máshol eszel?
Nagyjából minden. ;)  Viccen kívül: minden, amit nem csinálok meg magamnak, mert khmm... élettanilag nem tartom a legjobb összetételűnek (micsoda diplomatikus megfogalmazás), viszont ha már előttem van, akkor képtelen vagyok neki ellenállni. Sajnos. 
6) Iszol, vagy vezetsz? És, ha nem vezetsz, mit iszol? :D
Nem iszom, és jogosítvány híján nem is vezetek. Tudom-tudom, pedig milyen ideális sofőr lehetnék...


1. Yeast has nice or unpleasant smell?
I look on it nice. There was a period when I ate tons of them although it wasn't pleasant cause I've always puffed up when it was started working in my belly. What's more I've tried as natural mask but unfortunately it irritated my skin...
2. If pasta with cottage cheese: you'll eat with sugar or bacon?
If I have to choose something I vote for the sweet one but I would use honey instead of sugar!
3. What's you first thought about shortbread?
The sugar free variation and the fact I really like nibbling them. I always have to remind myself not to eat too much.
4. There are some cucumber salad with sour cream-sugar dressing on the table. You've already had meat and garnish on your plate. Will you ask separate bowl for the salad?
I really don't like salads with dressing.
5. Which sweet or meal is you adore but never make at home?
Mostly everything. No joke: everything I don't cook for myself  because... I don't look on so healthy. However if they are in front of me I can't resist them. Unfortunately.
6. Drink or drive?
I don't drink alcohol and without driving licence don't drive as well. Yeah I know, I could be the best driver...

2014. szeptember 11.

nyers cukkinis csokikrémes brownie

“...és akkor most lélegezzétek ki az összes feszültséget, érezzétek, ahogyan távozik az ujjaitokon keresztül…”
Még jobban megfeszítettem a combomat. Felnéztem az ujjaimra, és megpróbáltam odaképzelni, ahogyan a negatív gondolataim, mint valami fehér füstfelhő, gomolyognak kifelé az ujjbegyeimen keresztül.

A szemem előtt elkezdtek pörögni a képek.

Ahogyan feladom a biokémia megértését, és a padra borul a fejem.
Ahogyan a metrón kapaszkodva kifejezéstelen arccal bámulok a levegőbe.
Ahogyan evés közben véletlenül megakad a tekintetem az ásványvíz oldalán lévő ionok képletein és undorodva elfordítom a palackot.
Ahogyan sokadszorra sétálok végig a lakáson mielőtt leülnék tanulni. Mert nem tudom hogyan kell.

Igen. Elfelejtettem tanulni. Banálisan hangzik, de tényleg nem tudtam, hogyan álljak neki. Hogy régen hogyan csináltam. Elolvastam a szavakat, aztán ismételgettem, amíg meg nem ragadtak a fejemben? 

Nehéz. 
Nehéz újra egyetemistának lenni. Az utóbbi napokban többször eszembe jutott a “régi életem”. Ahol magam szabtam az időbeosztásomat, a teendőimet, a mozgásteremet. 

Mindez végtelenül távolinak tűnt. Mintha valójában soha nem is létezett volna.

Az első nap. 
Amikor a már hűvösödő szeptemberi reggelen kilépve az ajtón úgy éreztem magam, mint egy hatéves, aki életében először indul iskolába.
Ideges voltam. Azt a várakozó izgalommal vegyített idegességet éreztem, amit csak az idő tud orvosolni. A hasamban lévő gombóc akkora volt, mintha magát a farkast is lenyeltem volna Piroska és a nagymama mellé.

Aztán persze jó lett. Annak ellenére, hogy reggel nyolctól este nyolcig ott voltam, meglepően feldobódva értem haza. Bár másnap reggel azért megkérdeztem apát, hogy ha már a második napnál járunk, szerinte még hányszor kell mennem. ;)


Kilégzés, belégzés. Még kettő. Összeszorítottam a számat.
De sikerült. 


Az óra végére szinte újjászületve keltem fel a matracról.
Amikor először csináltam a következő receptet, lelki szemeim előtt már láttam bizonyos emberek felcsillanó arcát. Személy szerint én nem vagyok oda a nyers édességekért. Többnyire túlságosan töménynek tartom őket a rengeteg aszalványtól, magtól, és az irdatlan mennyiségű kókuszolajtól, amit tartalmaznak. És különben is. Rengeteg mindent fogyasztok nyersen, tele sérülésmentes állapotban lévő vitaminokkal, az édességeimet már nem vagyok hajlandó feláldozni.
Ez viszont más. 
Tartalmaz zabpelyhet, ami szintén nem a legkönnyebb alapanyag, de számomra sokkal “emészthetőbb”, mint az olajos magvak, illetve az összedolgozhatóságát az ilyen helyzetekben nemszeretem kókuszolaj helyett a cukkini adja. 

Zseniális. 

PS. Ha valaki szigorúan ragaszkodik a nyers étrendhez, nyilván feltűnt neki a kávé, igen, az ilyen szempontból nem teljesen illik a képbe, de NEM szabad kihagyni, mert valami elképesztően izgalmas ízélményt ad. (Első alkalommal a datolya áztatólevét használtam helyette, de ha nem muszáj, inkább ne tegyük, mérföldekkel vagányabb az előbbivel.)


Hozzávalók 9 kisebb sütihez:
1 csésze napraforgómag
1 csésze zabpehely
9-10 db datolya
1 mokkáskanál só
3 evőkanál jó minőségű kakaó
1/2 csésze finomra reszelt cukkini
2-3 evőkanál frissen főzött espresso

1 kisebb avokádó

2 evőkanál kakaó
1 evőkanál méz (aki édesszájú, annak több)
1 óriás csipetnyi só


Első lépésként áztassuk be a datolyát annyi vízbe, hogy ellepje, és hagyjuk állni néhány óráig (de a legjobb egy egész éjszakára).

Másnap késes robotgépben (=aprító) aprítsuk össze (de nem lisztfinomságúra) a napraforgómagot és zabpelyhet, keverjük hozzá a kakaót, sót, illetve a megpuhult datolyát, száraz datolyát. Ha már egy nagyjából összeálló, ragacsos masszát kaptunk, egy kanál segítségével dolgozzuk össze a kinyomkodott cukkinival, és kávéval.
Béleljünk ki sütőpapírral egy kicsi brownie tepsit (az enyém 20x20-as), és nyomkodjuk bele egyenletesen a masszát.

A krém hozzávalóit tegyük egy turmixba és dolgozzuk teljesen simára. Kenjük a a "tészta" tetejére, majd tegyük hűtőbe néhány órára, hogy megszilárduljon.



A recept a Det Gröna Skafferiet blogról.

2014. szeptember 5.

egyszer mindenki megérik

"Hát hogy tehettél ilyen őrültséget Cecily?! A te állapotodban lóra ülni…!
Csak szabad akartam lenni néhány percre…”

 Váratlan Utazás



Amikor a fogamat összeszorítva, minden erőmet beleadva tekerem a biciklipedált. Amikor a fejemben lévő gondolatok őrjöngve kergetik egymást. Amikor az arcom annyira forró, hogy a bőrömnek csapódó maróan hideg levegő szinte megváltásnak számít. Amikor néhány percig semmi sem számít.

Ez lenne a szabadság?

Az. 
Ez is az.

Azt tapasztalom, hogy manapság mintha annyira nagy jelentőséget nyilvánítanánk ennek a szónak, hogy éppen emiatt, elkezdte elveszteni a valódi tartalmát.

“ Nem az a szabadság, amikor bármit megtehetünk, hanem az, ha nem kell olyant tennünk, amit nem szeretnénk.”

Néhány évvel ezelőtt olvastam valahol ezt a rövid kis mondatot, és véleményem szerint a lehető legtökéletesebb meghatározása a fogalomnak. Mert szabadnak lenni nem egyenlő azzal, hogy korlátlan megtehetünk bármit. Hogy keretek nélkül élhetünk, és  áthághatjuk a szabályokat. Hogy mindig azt csináljuk, amihez éppen kedvünk van.

A szabadság hatalom. Egy olyan ajándék, amibe mivel a legtöbben beleszülettünk, többnyire fel sem fogjuk. Pedig ott van. Behálózza a mindennapjainkat, lehetőségeket biztosít és... mégsem tudunk vele élni. 
Én sem.
Arra kellett ráébrednem miközben az utóbbi hetekben gondolkodtam, hogy összemosom a szellemi szabadságot a fizikai függetlenséggel.


Nem az az én szabadságom, ha elmegyek.


Mi ezzel a célod? - apa csak ennyit kérdezett.
És ez volt az. 
Az a pont, ami ráébresztett, hogy már megint menekülök. A felnőttéválástól. Attól, hogy döntenem kelljen a jövömről.

Hiszen mit is szeretnék tulajdonképpen?
Elmenni. Bárhol máshol lenni, lehetőleg minél távolabb innen. 
Mert nem jó. Nem jó ahogyan élek, ahogyan élünk azon a helyen, amit ugyan otthonnak nevezünk, de valójában a legkevésbé sem az. 

Meg kell oldanom. 
Mindent. Minden rendezetlen pontot az életemben.
Csak igy lehetek szabad.


Úgyhogy visszamegyek az egyetemre.
Most ez az, amit tennem kell. Bebizonyítani magamnak, hogy képes vagyok a pillanatnyi rossz érzéseimen felülkerekedni, hogy le tudok valamit tenni az asztalra.


A többi majd utána következik.
“How did you do such a mad thing Cecily? Taking a horse in your state…!
I’ve just wanted to be free for some moments…”

     Road to Avonley

                                                                                                 
When cletching my teeth and wheeling my bike full blast. When my thought are in a crazy whirl. When the cold wind hurtle into my hot skin seems like a release. When for an instant nothing matters. Nothing.

This would be freedom?

Yep. 
It can be.


Nowadays as we’ve started making too much importance to this word it has started losing its real meaning.

“ Freedom is not a status when we can do anything but we dont have to do nothing we dont want.

I’ve read somewhere this short phrase years ago and I absolutely love it. As my opinion it’s the best expressed thought of concept. Being free doesn’t mean we can make anything without restraint. Or living without definitive bounds and invade rules. We can’t only do things are fitting in our mood.

Freedom is benediction. 
A gift we keep count of as a basic by reason of we’ve never lost it. It is not that although.

Not for me as well.
In the last few weeks I’ve noticed edges of mentality freedom are run into physical self-dependence.

Not that is my freedom if I go away.

What are you aiming at?  - daddy asked nothing else.
It was that.
The question which came home to trying to escape. Again. From being adult. From arriving at a decision which can determinate my future.


But what would be I like in effect?
Just go away. Being anywhere preferably as far from here as it possible.
Cause it’s not so nice. The way as I live, as we living in a place we call home while it’s in no way that.

I have to resolve.
The all. Every disordered little pieces of my life.
I can’t be free anyway.

At this way I’ll go back to the university.
Actually this is what I have to do. Have to prove I’m able to having my mastery over bad feelings and have to overcome myself.


The rest is just coming after it.