2010. május 29.

Pizzásrúd


  Az eredeti recept a vasárnapi déli Stahl főzősműsorból származik, amit anyával mindig megszállottan néztünk. Akkor ki kellett nyomtatnom anyának, de ő nem nagyon szeret újdonságokat csinálni, marad a jó öreg, bevált dolgoknál. Aztán később megjelent az egyik Stahl magazinban is. Én megsütöttem anya 40. szülinapjára, ahol ha jól emlékszem nem igazán aratott sikert, ki kellett dobni, mert pár nap múlva szőrpamacsokat növesztett magára. Úgyhogy ezek után nem jegyeztem be a kis delfines füzetembe. Ám tegnap felmerült a téma, hogy kéne valami sós Anita lánybúcsújára, és mi is volt az, amit egyszer sütöttem. Hát valljuk be, nálam ez elég tág kör. Azt hittem a Latsiára gondol, de rövid idő után kiderült, hogy erre. Jópofa volt, sütögettem, közben Réka ott csücsült az asztalnál, és a Donna Hay szerzeményét tárgyaltuk. Út közben derült ki, hogy a liszt nem elég. Benéztem a polcok mögé, de csak az ősrégi graham búzalisztemet találtam. Anya gyűlöli a teljeskiőrlésű lisztből készült cuccokat. De más nincs. Annyi baj legyen, gondoltam, és tényleg nem ártott neki. Ahogyan anya fogalmazott: egészséges külsőt kapott.

Hozzávalók:
-25 dkg liszt
 1 teáskanál sütőpor
 2 dl tej
 1/2 dl olaj
 csipet só
-10 dkg puha vaj
  pici konzerv sűrített paradicsom
  1 dl tejszín
  2 gerezd fokhagyma
  só, bors, pizzafűszer

220 fokra előmelegítjük a sütőt. A töltelékhez összedolgozzuk robotgéppel a a vajat, paradicsomot, fokhagymát, tejszínt és fűszereket. A tejet és olajat beleöntjük egy tálba, összekeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet és sütőport. A tésztát gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk. , megkenjük a paradicsomos töltelékkel, csíkokra vágjuk. Ezeket megfogjuk a végüknél, megpederjük, majd az így kapott spirálokat sütőpapíros tepsibe tesszük. 1 tojássárgát felverünk, megkenjük vele a rudak tetejét, és 10-12 perc alatt megsütjük őket. Jó ha még puhák, mikor kivesszük őket.

2010. május 28.

A veszély gyermeke nem illik össze egy bolond kis angyalkával

Leadtam az én drága kis orchideafejeimet, holnap 1 re kell a csokorért mennem. Az az igazság, hogy ott akartam lenni, amikor csinálja a csaj, hogy mondhassam, hogy jó vagy úl sok, de nagyon úgy tűnt, hogy egyedül kívánja. Mondjuk rendes. Tény hogy annyira nem jó virágárus szerintem, de majd most elválik. Sokat gondolkoztam, hogy megvegyem-e a kis mályvaszínű delikvenst, mert a művészeti vásáron egy állatkát sem sikerült eladnom. A rajztanárnő lefoglalt egyet, meg a Niki is kért egy macskát, de ennyi. Senki sem fizetett, csak szóban. Ja és ha szerencsém van, Gőcze Dórira Szöszire is rá tudok sózni egyet-egyet. Ezzel mind támogatják a Bodzát. Meg az egyetemi életem. Meg az esetleges tetkóm. Szóval a pénz MINDENKÉPPEN hasznosul. De a telekis diákság passzív a művészetre. Úgyhogy nagy volt bennem a dilemma: olyan szarul áll anya, hogy jobb lenne ha eltenném a csokorból fennmaradt pénzt, nem pedig elkölteném. Egy ilyen értelmetlen dologra. De megvettem. Nagyon szép. Aztán bementünk a városba (illetve eredetileg a telekibe, de tiszta pangás volt, szóval inkább eljöttünk), és rongyosra jártam a lábam. Pedig nem is magassarkúban voltam, vagy ilyesmi. De tiszta hulla vagyok. A hátam alig érzem, Bodzácskát annyit cipeltem. Már nem 2 kiló, ebben biztos vagyok. Végigszenvedtem az egész utat, röhögcséltem összevissza, lehet hogy másokat kiborítottam, de nekem olyan volt, mint régen. Nagyon régen. És ennél jobb érzés kevés van. Dani hűvössége teljesen beizzított, egyszerűen nem bírom, hogy haragszik. Sajnálom. Nem tudtam mit írjak neki, Réka javaslata: Ugye nem haragszol te kis bolond? Na ne. Ez most komoly. Végül annyit írtam, hogy magam is meglepődöm, de tökre hiányzik. Erre lehet mondani, hogy nem tudom mit akarok. Való igaz. Beszélgetnünk kéne. Nem vagyok biztos benne, hogy a múltkori döntésemben az anómizéria nem játszott szerepet, mert elég szar napokat tud okozni. De teljes tanácstalan vagyok. Mindegy, most itt a hétvége, Réka, táncfellépés, apa hazajön. Remélem vette a célzást és odajön hétfőn a sulinkhoz. Mert beszélni akarok vele. Még mindig a barátomnak tekintem, még ha ő engem nem is. És érdekel, hogy mi van vele. Nem csak kutyafuttában akarok néhány dolgot megtudni. Mellesleg tök jó, hogy pont ma mondtam, hogy helyes gyerek ez a Valentin. És kit érdekel, hogy hetedikes? A barátnő dolog meg szintén nem aggasztó, azért azt nem hinném, hogy olyan húdejó nője van. Szerintem én jobb vagyok. :)

2010. május 27.

Megvolt, életem legutolsó kompetenciamérése. Hacsak nem vezetik be a tizenkettedikeseknek addigra. De nem volt túl extra. Az ülésrend rohadtul el volt bonyolítva, Ponácz egy síppal (ami szerintem Horcié lehetett) tartotta a rendet, majd megsüketültünk, mert úgy fújta, ahogy a tüdeje bírta. A matekfeladatokat elsokallták, az első turnusban 25 oldal volt. Baromi sok. Nekem vagy 6 volt még hátra. A második résznek se értem a végére. Ezzel szemben az irodalomnál simán betehettek volna még vagy 3 szöveget, mert 20 perccel előbb befejeztem. És nem csak én, hanem mindenki.Ám a legjobban ez tetszett: " A feladatlapban több feladatban szerepel Zedország, ez általunk kitalált hely, pénzneme a zed."Vagy: "Ha egy kérdésre nem tudjátok pontosan a választ, az általatok legbiztosabbnak gondolt megoldást válasszátok." Fárasztó. A legutolsó 45 percben már majdnem elaludtam.Az otthon váró állapotok azonban felébresztettek. Bodzácska a mai torlaszomat is áttörte. Felmászott a fotelre (pedig elhúztuk!), meg a zöld kanapéra, és lelökdöste az ablakpárkányon lévő cuccokat. A nagy párologtató javíthatatlanul széttört. Az angyalkának is letört ugyan a feje, de azt pillanatragasztóval egy perc alatt rendbehoztam. Én nem tudok mit csinálni ezzel a kutyával. Olyan okos meg minden, de nagyon ott akar lenni mindenhol. Ez baj?
Délután olyan meleg volt, hogy jaj. Majd meghaltam. Ilyen időben simán lenni is izzasztó, hát még biciklizni hegymenetben. Hogy fogok én kinézni, mire felérek angolra? Mivel a topmelltartóm nyomtalanul eltűnt (szerintem a kutya a hibás, mert tényleg nincs sehol), felvettem a kedvenc bikinifelsőm (mint melltartópótlék), arra meg a FIFA-s fehér pólóm. Kellőképpen testhezálló, és állítólag nem látszik rajta az izzadságfolt. Kell ennél több? A miniatűr övtáskámba meg belegyömöszöltem egy sárga kézitörölközőt, és egy fehér sporttoppot. Óra előtt szépen bevonultam a fürdőbe, lemostam a fejem hideg vízzel, megtörölköztem és átvettem a topot. Szuperkomfortos volt. Ki gondolta volna hogy egy kis élelmesség mennyit számít?

2010. május 25.

Mogyoróscsokis rizs

Marci valamiért imádja a tejberizst. Nálunk az alap a tejszínes gyümölcsrizs, ám mikor most megkérdezte, hogy milyen gyümölcs kerül bele, és anya odanézett a gyümölcskosaramba, rögtön leszögeztem, hogy az almámból ugyan nem kap. Hiába, nagyon gyorsan fogy, mert már Bodza is eszi, meg a disznók is. Ez már fogyasztás! Marci megkérdezte, hogy kiwit nem lehet beletenni? Kiwit? Ilyenkor? Hol él ez?-ezek voltak az én gondolataim. Mellesleg mikor télen kiwit tettünk bele, nem volt hajlandó megenni. Anya kicsit jobban felkapta a vizet,hogy nagyon szarul áll, stb, stb. Lényeg a lényeg: mogyoróscsokis rizs lett a dologból.

Hozzávalók:
20 dkg rizs
3 dl víz
6 dl tej
10 dkg cukor
1 tábla mogyoróscsoki

A rizst a vízben tegyük fel főni, majd mikor már magába szívta, öntsünk hozzá a tejet. Viszonylag alacsony lángpn főzzük, kevergessük meg néha, ügyeljünk, hogy ne fusson ki. Ha már megfelelő állagú a rizs, keverjük hozzá a cukrot, majd fedjük le fedővel, hogy a saját gőzében tovább párolódhasson-melegítés nélkül. Egy fél óra után vegyük le a fedőt, és attól függően, hogy milyen állagú csokit szeretnénk enni, keverjük bele most, vagy ha már kihűlt, a durvára vágott csokit.
Fárasztó napon vagyunk túl. Megnézhettük a földrajzdogát, kijavítottuk a spanyolt (nagyon durván rámordított Benisné: Mit gondolsz anyám?!-jujj még most is rosszul érzem magam) az egy katasztrófa lett. Nagyon komolyan el kellene gondolkoznom, hogy kit kérjek meg egy kis nyelvtankorrepetálásra. Talán majd valamelyik b-st. Ők eléggé értik, meg hajlandóak is lehetnek segíteni. Aztán utolsó órán megírtuk a matekdogát, hááááát... remélem lesz négyes. Nem lett az igazi.A szokásosnál alacsonyabban teljesítettem. Mondjuk elég sok feladat volt, de asszem csak a fele sikerült jól. Mármint eljutottam odáig, hogy kijöjjön valami végeredmény. De tartok tőle, hogy ez kevés lesz egy négyeshez. Ez van. Gyökér vagyok. De legalább méltóságteli gyökér. Nem úgy, mint a legtöbben a csoportból. Ráadásul fiúk. Ám már reggel megállapítottuk, hogy a mai nap már nem lehet rossz, hiszen a kémia elmarad. Ilyen jó ritkán történik. Úgyhogy ennek örömére elbattyogtam a bankba, hogy végre elintézzem azt a hülye pénzáthelyezést. Reménykedtem, hogy nem lesznek sokan, mert még ugyan sohasem voltam ilyen helyen, de hallásból elég sokat kell várni. Sorszámot kellett kérni, de nem olyan egyszerű a dolog, hogy megnyomod, aztán ad, hanem ki kell választani, hogy milyen ügyben jöttél. Azt se tudtam fiú vagyok vagy lány. Fogalmam sincs mit akarok. A lekötött pénzemből tegyenek át a számlámra. Ennyi. Körbesandítottam, de nem láttam senkit, aki tudott volna segíteni, úgyhogy tippelős alapon döntöttem. Én voltam a 363-as. Pár perc után már hívtak is, és hipphopp megcsinálták amit kértem. A nő először tök rendes volt, aztán mikor rákérdeztem, hogy mégis milyen gép fogja kérni a regisztrációs kódot, átment GYPsbe, és ötször elismételte, hogy az internet. Sikerült felfognom. :) Mama küldött rakott cukkinit(eredetileg anyának, mert ő volt hajlandó elfogadni), de tök szimpatikus volt, így Bodzával megettük. Tök finom. Igaz cukkini alig volt benne. Táncon megintcsak azon járt az eszem: el innen de messzire. Elegem van az emberekből, Lili az istennek se bírja ki, hogy valahol ne ő legyen a középpontban. Nem akarok itt maradni. A lehető legjobban el kéne szakadnom a "régi" életemből.

2010. május 24.

Szülinapozunk

Istenem, Marcsi mama ma 70 éves. Az már annyira sok. Ilyenkor ő mit gondolhat?? Hiszen több van már mögötte, mint amennyi vár még rá. Ijesztő elképzelni. Bár tulajdonképpen, az is lehet, hogy már mögöttem is több van, mint előttem, csak még nem is sejtem. Iletve sejtem.XD Reggeli után ismét az elfoglalós projekt zajlott (jó szokás szerint), ennek fényében lementem az udvarra gazolni. Én megdolgozom a "fizetésemért". A kézfejem már úgy néz ki, mint valami földműves paraszté. Vagy ahogyan Marci tanulja: jobbágyé. Tiszta vágás a velencei bokortól, ma meg a beton szedte le róla a bőrt, miközben a gazokat húzkodtam ki a térkövek közül. Nehéz munka. Főleg úgy, hogy fél szemmel a kutyát lesem, hogy el ne rohanjon valamelyik autó után, az épp nem húzkodó kezemmel meg a szúnyogokat csapkodom-volt belőle rendesen, még így is megcsípett vagy 10. Fél 12-kor sikerült elindulnunk Mórra, közben erősen reménykedtem, hogy az ebéd már kész lesz mire odaérünk, ugyanis baromi éhes voltam. Ám a szokásos állapotok uralkodtak, Ágika még javában készítette a cuccokat. Igyekeztünk segíteni, hátha így előbb ehetünk, de csak 1-re ültünk asztalhoz. Anyával már a leveshez kikészített répákat-húsokat eszegettük kínunkban. Ágika most csak "rántóhúsokat" csinált, így azt ettem. Néha leszedtem a bundát, de amúgy az is eltűnt. Hát, én a natúr-grillezett cuccokat jobban szeretem. Ez a sok olaj nem jó a szervezetnek. Főleg az én kis (nagy?) testemnek (lelkemnek). Ági szivecske formában sütött tiramisutortát. isteni volt. Nagyon jó. Krémes, de nem vajízű. Utálom a vajkrémes cuccokat. Semmit sem érzek belőle, csak a vajat, meg hogy a fogam alatt rocog a cukor. Sajnos a mama által nagyon gyakran készített diós/kávés kocka is ilyen. Semmi íze a krémnek. Mondtam is, hogy nem szeretem, és magamban örültem is, hogy jaj de jó, végre valami, amit nem szeretek. Nem normális, hogy valakinek minden ízljen. Vagy hogy mondják. Meg hogy mindenből ennyit egyen, mert nem bírja ki hogy csak megkóstolja. Nincs erre valamilyen terápia? Jelentkeznék. Na igen, ismét a mértékletesség. Illetve annak a hiánya. Hazafelé busszal kellett jönnünk, mert a kocsi ottmaradt műszakizódtatni Bodajkon. A Barátság Házánál szálltunk le, hogy fel tudjunk menni Gyuszi bácsihoz. Azt hittem hamar elmondja, hogy mit is szeretni pontosan, aztán mehetünk. Hát nagyon nem. Elmesélte az életét onnantól kezdve, hogy Erzsike nénivel készülődtek a díszpolgári partira. Aztán mutogatta a ruhákat, és mondta mondta mondta a magáét. Tiszta vicces volt, Bodza úgy viselkedett, mint valami rossz gyerek. Baromira unta magt. Én is, de én ugyebár nem fetrenghettem a kanapén. Ellenben ő! Mikor felvettem elengedte a fejét, nem volt hajlandó megtartani, folyamatosan el akart mászkálni. Ami nem gáz, csak tök biztos voltam benne, ha elmászkál oda fog pisilni a szőnyegre.
Marcival a kedves kis esti párbeszédünk, miközben én irogattam, ő meg apával trécselt:
"-...olyan mint te, ott döglik a gép előtt.
  - Nem is igaz, blogot írok!
  - Az döglésnek számít.
  -Nem, mert egész eddig ott gazoltam a kertben.
  - Az lényegtelen.
  - Keményen dolgozó munkásember vagyok!
  - Én meg verekedésre éhes."

2010. május 23.

Amikor éjszaka ki akartam vinni Bodzát pisilni, nem bírtam elfordítani a zárban a kulcsot. Ott zörögtem vele, míg anya elő nem ront a szobából, hogy nem igaz, hogy milyen zajosak ezek a rohadt állatok, hogy ő nem bír aludni. Nem tudom mostanában mi baja van, de egy kicsit már fárasztó. Reggel olyan hideg volt, hogy be kellett néznem Marcsi mama ruhái közé, hogy mit tudnék felvenni. Mert persze se hoszzúgatyám, se pulcsim. Reménykedtem, hogy hazamegyünk, de persze nem. Így nekiálltam elfoglalni magam. A tanulás sajnos nem jött össze, a varráshoz meg csak ritkán jön össze elég türelem.Addig is gyógyír a kertészkedés. A kerítés melletti szúrós bokrok szétszabdalták a kezem. Annyira fáj! Csak az a probléma, hogy tüskét nem sikerül kivarázsolnom a bökésekből. Mindemellett a kisebbik bokor nagyon beteg. Szerintem a végét járja. 3 bazi nagy ágát ki kellett vágnom, úgy el volt száradva, a teteje meg tiszta tetü.

Provancei melegszendvics

Nem is emlékszem már, mikor csinálta ezt anya először, de azóta is töretlen sikerrel hódít. (Egy régi, megrendelhetős főzőskártya csomagból van a recept.) Akárhol csinálom, mindenkinek nagyon ízlik. Egyszerű, gyorsan elkészíthető, és mindenki meglepődik, mikor megmondom milyen alapdolgokból van összerakva.

Igazából lehet bonyolítani a dolgot, hogy 125 g majonéz, 1 evőkanál paradicsompüré/ketchup, 1 teáskanál mustár, de szerintem fölösleges. Én úgy szoktam, tetszőleges mennyiségű ketchupot, ennek a felénél kicsit kevesebb majonézt, és kevés mustárt nyomok hozzá. Összekeverem. Ebbe ementálit reszelek, (a nagylyukú részen), majd fokhagymával és ún. provancei fűszerkeverékkel/ oreganoval ízesítem. Felszeletelt bagettre kenem, és előmelegített 200 fokos sütőben rápirítjuk a tetejére. 

 Szombaton megyek ki Bodzácska tálját megtölteni, mikor látom, hogy Marci öltözködik. Kérdeztem tőle, hogy mégis hova igyekszik, mire azt válaszolta, hogy megy reggelizni a sarki kávézóba. Melegszendvicset. Anya próbálta meggyőzni, hogy itthon is tudok neki csinálni vacsorára, de nem, az nem jó. Én csak röhögtem. Nem tudom miért, de a gyerekeknek( legalábbis az öcsémnél) soha nem jó a dolgokból az otthoni. Tök 8, hogy finomabb,mint a gyári/bolti, nem. Mindenesetre a kis magánakciója nem sikerült, 4 perc múlva lógó orral jött vissza, hogy zárva. A reggeli apró bonyodalmak (mint az, hogy beálltak a garázs elé és nem tudtunk kiállni, vagy anya tiszta dilis volt, és mindenen felkapta a vizet) után kijutottunk Velencére. A képen látható cuccok a csomagjaink, a bevásárlás előtt. Anya először csak Bodzát akarta vinni, mire Marci kiakadt, hogy ez kivételezés a kutyával, és a malacokat nem lehet kihagyni a buliból. Úgyhogy ők is jöttek. Szépen kitakarítottuk a házat, én a kertben lenyírtam a maradék 2 négyzet füvet, amit még asszem 2 hete hagytunk ott, mert nyakunkba szakadt az eső. Most is nevetséges volt az időjárás, fél óránként elborult az ég, és az egyik ilyennél még jég is esett. A partra nem bírtunk lesétálni, úgy, hogy ne a fekete ég alatt rohanjunk vissza. És május van. Amúgy én szeretem a viharokat, de csak azokat, amik este jönnek, és a házból lehet bámulni, hogyan zuhog az eső. A legkedvesebb ilyen az volt, amikor Réka és Luca nálunk volt, és úgy ömlött az eső, mintha lavórból locsolnák. Majd miután elállt, az éjszaka közepén elindultunk Lucával sétálni a nudistastrandra. Ám ez csak ilyen kis pont nem lehet kimenni típusú dolog volt. Ezért behúzódtunk a házba, megnéztük a mirigyet, aztán jobb híján anya odakapcsolt a meccsre. Találgattuk, hogy vajon melyik csapat lehet a spanyol, és melyik a német, mert a csapatnévből nem bírtunk rájönni. Sajnos nagyon nem értünk a focihoz, úgyhogy ez sem segített, így elkezdtük a pólóra írt neveket skubizni, és anya eldöntötte, hogy biztos a kék a spanyol, mert a fejük egzotikusabb. A pirosaknak meg olyan hülye németfejük van. Hát, ha valaki tudja mi az igazság, érdekelne:). Csináltam Marci reggeli kudarcának enyhítésére Provancei melegszendvicset. Ez a kedvence. És befejeztem a könyvet. Szuper. Lehet, hogy nevetségesen hangzik, de nekem asszem pont azért tetszik a sztori, mert annyira álomvilág. Hogy már jó belegondolni. Elfogadnak, tökmindegy milyen vagy. Találsz egy ilyen jó pasit, aki ennyire odavan érted, ám ahhoz, hogy összejöjjetek, másik 2, szintén tízpontos sráccal kell szakítanod. Ez a mesevilág. Ilyen egyszerűen nincs. Akármit csinálsz, valahogyan mindig jól jössz ki belőle. Ha előbb nem, a történet végén. A Meg Cabot sztorik mind erre épülnek. Ő az egyik kedvenc íróm. Ami annyit jelent, hogy biztosan bennem is megvan az érzékeny hercegnő csírája. A lányé, aki álmodozik. (Többek között a szőke hercegről is.) És olvastam egy tök jó "jellemzést" arról, mi a szeretet."A szeretet türelmes. A szeretet jó. A szeretet nem kegyetlen.A szeretet önzetlen. A szeretet megértő. A szeretet nem bosszúálló. A szeretet megvéd. A szeretet bízik. A szeretet nem leli örömét a gonoszban, de örvend az igazságnak. A szeretet mindig remél. A szeretet állhatatos. A szeretet nem hagy cserben soha."

2010. május 21.

Az a balfék Tommy Sullivan végre eljutott hozzám. Már tesi előtt megkaptam, és a következő szünetben rögtön el is kezdtem olvasni. Az első 20 oldalig kb az egészből egy szót nem értettem. Ki ez? Hogy kerül ide? Nem dolgozott még az előbb?? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben.  Ám ahogyan minden szünetben elolvastam még 5-6 oldalt, elkezdett körvonalazódni a dolog. Ez a csaj baromira nem tudja mit akar. Egy ilyen kisvárosban 2 pasival járni, úgy, hogy arról senki nem tud? Le a kalappal. De a szembesültem az alelkiismeretesládája erősen ürítésre szorul. Nem akarnék a helyében lenni. Ám mikor megnéztem a naplót, és szembetalálkoztam az angoljegyeimmel, rá kellett jönnöm, hogy tulajdonképpen semmivel sem vagyok jobb, ennél a Katienél.
Ma volt a főpróbánk a művelődési házban. Hát, finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy nagyobb színpadra emlékeztem. Ez egy kacsaúsztató! Főleg ennyi embernek. Még a próbaterem is nagyobb. Pedig Kata mindig azt mondta, hogy ez sokkal nagyobb. Nagyon össze vagyunk torlódva, a Celinenél meg az utolsó sor egyáltalán nem is látszik. Mikor ez valahogyan kicsúszott a számon, Kata tökre beidegesedett, meg hogy nyugodjak meg, ezen senki sem látszik, csak a 2 pici, mert ez ilyen össznépi. Nekem aztán 8. Egy fényképet nem bírt csinálni. Az egésztől úgy ahogy van elment a kedvem. A Pussycatban az első sorban ÖTEN! állunk. Mikor Dóri még ott se volt, már akkor összecsaptuk a kezünk Adriánával. Qurva jól fog kinézni ez az előadáson nemmondom. A leghátsó sorban viszont csak hárman állnak!! Nem tök logikus, hogy valakit hátra kéne állítani? Jó, tény, hogy én sem akarnék az a valaki lenni, de komolyan a köz (meg a saját) érdekemben szó nélkül kibírnám. Csak magamban morognék. Meg mondjuk Dóri mindegyik koreográfiában az első sor közepén áll. Basszus, azért mert kicsi? Nem tehetek róla, hogy mekkorának születtem!! És más sem. Nem táncol rosszul, de szerintem annyira kiemelkedően sem. Lényeg a lényeg, én személy szerint nem vagyok elégedett a színvonallal. Egész évben vettünk összesen 3 koreográfiát. Ez rettentően kevés. Főleg úgy, hogy majdnem kétszer ennyi volt beígérve. Az órák eléggé összeszedetlenek. Mindent ezerszer végigcsinálunk. Ami nem rossz, de baromi unalmas annak, aki tudja. Aki meg nem csinálja jól, az ettől sem csinálja jobban!!! Tehát gyakorlatilag semmi értelme. Katának időt kellene szánnia az egészre, és kezdő-haladó csoportra bontani minket.

2010. május 20.

Örömmel vettem észre, hogy a nyelvem mintha már lappadt volna (legalábbis nem fáj annyira, mint kedden), de az állam roppant módon idegesít. Nem javul. Pedig szedem a bogyókat rendesen, kenem az állam ezzel a szesszel-már úgy fáj, mint az állat, annyira csíp- a krémet is használom, de semmi. Csak annyit változott a dolog, hogy már nem csak körben a csík csúnya, az általa körülhatárolt rész is kipöttyösödött. Nem tudom mi ez, de igazán elmúlhatna. Ha a bőrgyógyász rosszra tippelt, és mégiscsak bakteriális a fertőzés, és új gyógyszer kell, anya idegbajt kap. Már így is tök ki volt akadva, hogy kell ez a sok állat ebbe a lakásba, csak folyamatosan orvoshoz járunk, és kifizetjük a jóistent is. Sajnos az állatoknak nincs TB. Illetve mi vagyunk azok. Ha lehetne köttetni, Bodzácskának mindenképpen megérné, ennél rosszabbul már úgyse járhatnánk. Kis tündérem igazi baba: a napi 3 szuri nagyon megviseli. Utána gyakorlatilag csak alszik valakinek az ágyában.
Kiosztották azt a földrajzdolgozatomat,amiről azt gondoltam, hogy oké ötös nem lesz-az túl vérmes remény, de négyes mindenképpen. Hármas. És az a szörnyű, hogy ezzel még örülhetek is, mert több, mint a fél osztály kettest kapott. Hihetetlen ez a nő. It már nem csak az osztállyal van probléma. Vagy nem bír normális kérdést feltenni, vagy hülyeségeket diktál le. Szöszi baromi ideges volt. Hogy ő tanult rá, ki is puskázta, és így kap kettest? Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy én is. Csak valamiért hármas lett.
A rajztanárnő szólt, hogy megint lesz művészi vásár, számít az "árumra". Igent mondtam ugyan, de túl sok kedvem nem volt az egészhez. Ám most, hogy jobban belegondolok, a kis fekete állatkáimat frankón eladhatnám. Talán még kerenék is vele egy keveset. Ami Bodza törlesztései mellett nem utolsó szempont. A legoptimálisabb az lenne, ha az összesből varrnék egyet-egyet, dde félek, hogy se türelmem, se időm nem lesz elég. Bár talán most majd most hétvégén Velencén tudok rá időt szakítani. Hiszen tanulni már nem nagyon kell. Csak az angolra. De azt meg szépen beosztom. Ennek most szuperjól kell sikerülnie. Hiszen a feladatok egy részét is tudom! Sőt előre megcsináltuk! Tehát csak be kell tanulni!!!!
Az iskolából meg már csak 16 nap van hátra, ebből az egyik nap kompetenciamérés, a másik meg rövidített órás a meteorológiai nap miatt. Szuper. Mindjárt itt a nyár.

Pasifogó Padlizsán

 Még anno, mikor kitaláltuk, hogy legyen a suliújságban tanárok kedvenc ételei rovat, az első receptet a könyvtáros Klári nénitől kaptam. Aztán megláttam a nevét. Pasifogó padlizsán??? Valami nem stimmel. Fiúk és a zöldségek? Pláne a padlizsán? De miközben csináltam, rájöttem, hogy mi emeli ezt a tulajdonképpen mezei rántott padlizsánt a kedvenc kategóriába. A szósz. Olyan mámorító aromája lett, hogy még az öcsém is (aki egyébként pizza és lasagnerajongó) elkezdett lelkendezni, hogy minek van ilyen isteni illata. Csak azután ment el a kedve a kóstolástól, mikor megtudta, hogy miből készült. Tipikusan az olasz konyhát idézi a paradicsom-oregánó és füstölt sajt hármasa. Nekem totális nyárhangulat: az olajszag a part közeli lángossütőt idézi. Végülis mindig is szívesen dolgoztam volna ilyen helyen.

Hozzávalók:
1 padlizsán
5 dkg liszt
1 tojás
só, bors, oregano
1 kis konzerv sűrített paradicsom+ ugyanennyi ketchup
1 gerezd fokhagyma
10 dkg füstölt sajt

A friss padlizsánt 1/2 cm-es szeletekre vágjuk, és bátran besózzuk (nem kell félni, hogy túl sós lesz), hogy ne barnuljon meg. Bepanírozzuk: tojásban és lisztben megforgatjuk. A tojásba mindenképpen tegyünk sót, különben nem lesz íze a bundának. Kellő mennyiségű olajban aranybarnára sütjük. A paradicsomszósz-ketchup keveréket egy teflonserpenyőben összemelegítjük a fűszerekkel. Serpenyőben elrendezzük a padliszánszeleteket, majdnem, mint a tortillát. Nekem 2 réteg lett, de lehet ennél több is, a lényeg, hogy ne maradjon lyuk közöttük. A Rákenjük a szószt, majd megszórjuk a reszelt sajttal, és egészen a sajt megolvadásáig fedő alatt sütjük.
                                                              4 adag lesz belőle

Klári néni a következő szavakkal nyugtázta a kóstolást: " Isteni. Panka, ez tökéletesen sikerült! Gratulálok!"

2010. május 19.

Csirkeallergia???!!!

Ki hallott már olyant, hogy valaki allergiás a csirkehúsra? A tök sima, főtt mellfilére. Hihetetlen. De igaz. Na nem valami allergiateszt bizonyításával (ha lenne ilyesmi se lenne rá pénzünk), hanem a gyakorlat igazolta az elméletet. Csodával (?) határos módon, Bodzácska eddigi vízszerű hasmenése mára megszűnt. Vagyis már kezd köszönőviszonyban lenni a normálissal. Szöszi első reakciója: Te jó isten, már egy kutya is allergiás?" Hát igen. Furcsa. De végülis miért ne? Rákosak is lehetnek. Vagy akár depressziósak. 
Angolon kaptunk valami papírt, tele idegen, kitalálandó szavakkal. Természetesen a 20-ból csak egyet tudtam. De jókislány módjára továbbra is bambultam le a papírra, a szemem a sorok között futkosott. Nézem a lyukacsos mondatokat, és az egyiknél bevillan, hogy ide a keen kell. Következőhöz meg az eagle. Foggalmam sincs hogy miért, mert azt se tudom maguk a szavak mit jelentenek, de valahogy biztos voltam benne. És tényleg. Ezek kellettek. Hogy honnan jutottak eszembe nem tudom. Előtör a tudatalatti angoltudásom? Kár hogy eddig bujkált. De valószínűbb, hogy csak egyszerű női megérzés. Meg a többiek kérdezték Lomniczit, hogy jövőre is lesz-e anyanyelvi tanárunk. Azt mondta ha szeretnénk lehet, mert tudja úgy osztani. Hát, nekem tökmindegy. Legalább jövőre is lesz miről eljönni.
 Ének előtt bemegyek a terembe, és mit látok? Hatvani ül, és reszelgeti a körmét egy TÖRÖTT VONALZÓVAL!!!! Először azt hittem rosszul látok. Hihetetlen az a csaj. Igazából sokszor sajnálom, mert csak azt akarja, hogy szeressék, de egy csöppet túlzásba viszi. Mondjuk tudom milyen szar az, amikor nem szeretnek az osztályban, de legalább engem azért utáltak, mert jó tanuló voltam. Őt meg,...mert néha már félelmetesen furcsa? Le is mentem inkább Zsuzsiékat megkeresni (néha úgy érzem ebből áll az iskolai életem: órán vagyok, szünetben meg őket keresem, de valahogy soha sem találkozunk), ám jó szokás szerint előbb találkoztam Rékával, és leragadtam. Rámnéz: Jaaj, levágattad a hajad? Hát, nekem a hosszú jobban tetszik. Kár. De sebaj, majd megnő." Na szép. Nekem azért tetszik. Igaz jóval "komolyabb", mint a hosszú, az olyan kis csini volt. Vagy bájos, ha éppen úgy göndörödött. Ezzel inkább szép vagyok. Ha éppen úgy áll. Érett nő lett belőlem.
Örömmel újságoltam apának, hogy megírtam a (remélhetőleg) utolsó kémiadogámat. Félreértés ne essék, semmi bajom se a tanárral, se a tantárggyal, csak nem szeretek képleteket tanulni. És sajnos az utóbbi időben nem is tettem, olcsó kis ingyenélő puskázó lett belőlem. Nem szép dolog. De jól tartom vele a négyest. Kérdezte is apa, hogy hányas leszek kémiából. Mondtam, hogy négyes. "Ó, értem. Hát talán azzal is tudsz kezdeni valamit." Basszus. Hihetetlen, hogy mennyire maximalista. Valamit tudok kezdeni? Ja, majd kitörlöm vele a seggem, ha nem lesz vécépapír.
Vajon Istenhez eljut a bűnbánat, ha ideírom? Mert be kell hogy valljam, nagyon csúnya dolgot csináltam. Anya pont azon veszekedett velem, hogy nemigazhogyvécénekhasználjaalakástakutya és igazán neveljemmármeg, amikor megláttam, hogy pont elkezd pisilni Marci szobájában. Az agyamat elöntötte a méreg, odacsörtettem, és a lendülettel rácsaptam a fejére. Szegényke nyüszítve ugrott odébb. Jajistenem. Vajon most megutált?? Én nem akartam. Nem tudom miért csináltam. Egy büdös szívtelen ribanc vagyok. Ugye ez nem az anorexia kezdetete, mint mikor a Manón töltöttem ki a düheimet? Tényleg nem akartam. Jaj, szeressen. Nem bírom ki ha nem!
Ráadásul rohannom kellett angolra, így haragban váltunk el. Azért piciny megnyugvás volt a lelkemnek, hogy mikor elmentem, ugatott utánam, ahogy szokott. Csak talán kicsit rövidebben.
Az óráról meg természetesen elkéstem. Csak 5kor tudtuk elkezdeni. De a faszi be is fejezte már 6 óra 10kor, úgyhogy megkérdeztem mennyi is. Rámnéz, hogy hát 3000. Látszott, hogy nem érti. Gondoltam inkább maradjon meg a jó kapcsolatunk, nem magyarázom el mire gondoltam.

2010. május 18.

Sajtos puffancs

Anya annyira el volt havazva a Zenés Áhitatra való nagy készülődésben, hogy én lettem a sütifelelős. Meg is lepődtem. Nem gondoltam, hogy a szívszerelme partijára én süthetek. Vasárnap délelőtt mielőtt elrohant a városba, még gyorsan megkért, hogy süssem ki az előző este begyúrt tésztát. Neki is álltam, de már nem olyan egyszerű a dolog, mint régen, mert Bodzácska, fogalmazzunk finoman, nem tűri jól ha nem vele foglalkoznak. Úgyhogy fél szemmel őt figyelve-igazgatva csináltam. Meg a disznóknak is éppen valami hülye napjuk volt, úgyhogy oda is fél percenként kellett rohangásznom, mert csak azt hallottam, hogy valamelyik már megint visítozik. De ha odamentem, és elkezdtem beszélni, rögtön megnyugodtak. De lehet, hogy a kaja tette.

Hozzávalók:
25 dkg liszt
25 dkg túró
25 dkg margarin
2 dkg szárított élesztő
2 teáskanál só.

 A liszthez hozzáadom az élesztőt, sót, túrót, margarint, tojást, összegyúrom, majd egy éjszakára hűtőbe teszem. Másnap, ha már elég erőt érzünk a folytatáshoz, elővesszük, és viszonylag sok
liszttel, linzertészta vékonyságúra (kb. fél centi) nyújtuk. Elvileg a receptben rudakra vágjuk, ám most anya kérésére, direkt kis falatkák készültek. A tetejére reszelt sajt híján sajtnégyzeteket tettem, majd sütőpapíros tepsibe pakoltam, és a gázsütőnk 4-es fokozatán világosra sütöttem.

Tökéletesen helyettesítheti a chipset, pogácsát, de itt is érvényes a szabály, hogy amit ma (még hamar melegen) megehetsz, ne halaszd holnapra.