2013. június 28.

Okok és miértek

Gondolom az oldalt rendszeres(ebb)en olvasóknak már feltűnt az arculatváltás. Az, hogy a 10 naponta jelentkező, hosszú írásokat, sok makrós "művészfotót" tartalmazó bejegyzéseket felváltottak a rövidek.
1 képpel, rövid gondolatébresztőkkel. Ahol az étel központi szereplő, de nem minden. Ahol nem az étvágygerjesztésen van a hangsúly, hanem a hangulat átadásán. Az életérzésen.

Többen kérdeztétek, hogy az írásokkal mi van. Mi lesz.
Nos, nem tervezem őket megszüntetni. Imádok írni, és a problémáim megoldásában, megértésében nagyon sokat segít. És bevallom, az is motivál, hogy titeket is érdekel. Az, hogy az utóbbi időben nem volt, az egész egyszerűen a vizsgaidőszak miatt volt.

Aztán a receptek.
Lesznek, lesznek, bár talán egy kicsivel kevesebb, és másfélébb, mint eddig. De ha valami annyira sikeres, mindenképpen megosztom veletek.


Annak, hogy 4 év után ekkora váltásba "vágtam a fejszém", több oka is van.

1. Govinda
Az egyik legfőbb, az, hogy elkezdtem dolgozni a Govindában. Nem az időmennyiségen van a hangsúly (mert abban szerencsére nagyon rugalmasak, bár vizsgaidőszak alatt azért néha elég megterhelőnek éreztem), hanem azon, hogy mindennap kapok meleg ételt.
Eleinte furcsa volt. Rossz, hogy nem találtam a "saját" ízeimet. Aztán elkezdtem megszeretni. Olyannyira, hogy most már kifejezetten rosszul érzem magam, ha máshol eszem.
De mi van a magamnak főzéssel?
Hát.
Hát-hát-hát. Nem sok, fogalmazzunk úgy.
Próbálkoztam. Sokáig. De ez a főétel téma egyszerűen nem az én asztalom. Jó a saját főztömet enni, de nem napi háromszor. Időben, változatosságban és mennyiségben sem egészen kielégítő. De a felismerést pozitív lépésnek tartom.
Mert abban hiszek, hogy minden változtásnak ez a kezdete. Meg a kiegyensúlyozott, boldog életnek is.

2. Így lettek a reggelik.
Reggelizni ugyanis imádok. A nap legjobb étkezése.
A körítés már csak hab a tortán, de elhatároztam, hogy jobban fogok rá figyelni. Eddig sem hittem a rohanós, gyorsan bekapok valamit típusú evésekben, most meg már egyenesen rosszul érzem magam, ha nem szöszmötölhetek el a kis tányérkám összeállításával.

3. Édes
Az édesség kényes téma. Jobb szeretem magam csinálni, de már igen nagy biztonsággal kezelem az idegen származású, az esetek többségében nem a legideálisabb összetétellel/alapanyaglistával rendelkező darabokat is.
Viszont ami biztos, hogy reggelire édeset kell ennem.
Illetve nem kell, de azt szeretek. Sajnos menthetetlenül édesszájú vagyok (igen elég sok idő kellet, hogy ezzel megbékéljek, és rájöjjek, hogy hasznosabb célravezetőbb, ha elfogadom és megtanulom kezelni, mintsem folyamatosan harcolni ellene). Már eddig is inkább az édesek voltak túlsúlyban, de ezek után gondolom mondanom sem kell, hogy sós főételeket a jövőben ne nagyon várjatok. Amire szükségem van, azt megfőzik nekem az étteremben. :)

4. Ami sok, az sok
Mindig is szeretetből blogoltam.
Sosem éreztem kényszert, de egyfajta kötelességtudat azért hajtott belülről. Szinte már lelkiismeretfurdalásom volt, ha egy hétig nem készítettem új postot. De legalábbis rossz érzésem.
Minden egyes elkészített ételben a potenciális receptet kerestem, és nagyon mérges voltam, ha mégsem sikerült olyan jóra/finomra, mint vártam, mert az azt jelentette, hogy újabb 4 napig nem lesz bejegyzés.
Ami szintén zavart. Mert saját magamból kiindulva tudom, hogy azokat  a blogokat szeretem, ahol azért 2-3-4 naponta találok valami újdonságot. A hetekig nem frissülőkről elfelejtkezem.
Aztán folyamatosan kattogott az agyam, hogy vajon lesz-e elég fotóm, összeillenek-e majd (montázs), szóval azért érezhető, hogy talán kissé kényszeresen rá voltam pörögve a témára. Szerintem. De lehet, hogy ezt a fajta álljide, tartsdeztatányért, kicsitmagasabbanfelémdöntve, tegyélúgyminthavágnál, élethűbbengyúrdaztatésztát szemléletmód a műfaj természetes velejárója.

Nem tudom, nem is érdekel (na jó, talán egy kicsit... ha van hasonló tapasztalat osszátok meg velem, lécci), én mostanra meguntam.


Az egész életem a változtatásról szól.
Arról, hogy vannak céljaim, amiket képtelen vagyok elérni, amit meg elfogadni nem tudok, így folyamatosan próbálkozom. És igen, tudom, hogy egyszer sikerül. Sikerülnie kell. Viszont addig sem unatkozom.
Most éppen ez van terítéken (többek között). Én nagyon szeretem ezt az újfajta felállást. Sokkal nagyobb szabadságot ad, és remélem, hogy egyrészt a kényszerességem is csökken majd általa, illetve (még) nyitottabbá válok, és megtalálom azt az életet, amire vágyom.


Ha pedig ti is szeretni fogjátok, az már csak hab a tortán. Vagy máz a cupcake-en.

2013. június 27.


Vannak az életben olyan emberek, akikkel egyszerűen jó.
Abban a pillanatban, ahogyan leültök és elkezdtek beszélni, megszűnik körülöttetek a világ. Megáll az idő, és jó 2 óra után úgy álltok fel az asztaltól, mintha éppen csak akkor kezdtétek volna. Az első alkalommal ugyanúgy, mint a sokadiknál.

Nórinál tapasztaltam ezt először.
És most. eztettemmel.

Éci, köszönöm azt a délelőttöt. Remélem, hogy lesz még szerencsém látni téged. A kávé miatt pedig ne aggódj, szerintem bennünk van a hiba: egyszerűen nem tudjuk értékelni a minőséget. Túlságosan hozzászoktunk a silányhoz.

2013. június 24.

2013.06.24.


Anyuval megállapítottuk, hogy a vizsgák előtti utolsó 2 nap a legidegőrlőbb. Ez az az időszak, amikor már semmi másra nem vágyik az ember, csak hogy végre odamehessen, megcsinálja amit meg kell, aztán túl legyen rajta.
Igen. Ezt szeretném érezni.
Azt a fene nagy ürességet.

Pláne, hogy már 2 napja csak eszem. Folyamatosan. Mert már ránézni is utálok arra a hülye anatómiakönyvre, és ha éppen a gyomromat töltöm, legalább azalatt sem kell tanulnom.
A vasárnap erről a coblerről szólt.


A kedd az anatómiáról fog.  Majd gondoljatok rám a reggeli kávét kortyolgatva...


kéksajtos - levendulás - cseresznyés cobbler      (a receptért kattints a további bejegyzésekre)

2013. június 21.


bementem a boltba és szerelembe estem ezzel a kiflivel. 
sajtos. 
meg vajas. de a biztonság kedvéért belül is megkentem.
csak mert imádom.


mondjuk annál az arcnál nem jobban, amit az öcsém produkált, mikor kiderült, hogy naptej helyett egész osztálykirándulás alatt tusfürdővel kenegette magát. csak mert anyával nem tudták, hogy kicseréltem a flakon tartalmát. 
sebaj. 
legalább tudjuk mitől égett rákvörösre.

2013. június 19.

2013. június 17.

2013. június 10.

Álláshirdetés, meg ami mögötte van {sült epres zabpehely csokival és banánkarikákkal}


Már régen elhatároztam, hogy nyárra szerzek valami munkát.
Valami állandót.
Valami "igazit". Vagyis nem diákszövetkezeten keresztül.

Egy kedves barátomtól jó tippeket kaptam arra, hogy hol érdemes keresgélni, neki is álltam nagy lelkesen. Minden alkalommal találtam újakat, érdekeseket, az önéletrajzaim csak úgy repkedtek szanaszét.
Az egyik hely, ahova elküldtem egy masszázsszalon volt.

2013. június 2.

prágai hétköznapok {szedres-cukkinis brownie}


Visszagondolva, az egész úgy indult, hogy hétfő délután megkérdeztem apától mit tervez keddre. Mindezt azzal a "hátsó" szándékkal, hogy elcsaljam magammal ebédelni a PASTA.-ba. (Van egy nempadthai elnevezésű tésztájuk, ami már nagyon régóta izgatja a fantáziám. Viszont csak heti 1x szerepel az étlapon, így viszonylag komolyabb szervezést igényel a megkóstolása.)
Egy pillanatra elgondolkozott, majd mintegy véletlenül eszébe jutott, hogy lehet, hogy megy Prágába. Csend.
"Elviszel engem is?"
Igen, ez nálunk egy kicsit így működik. Apa mindig azt mondja, hogy ha van lehetősége, miért ne tenné meg?

Így esett, hogy eljutottam Prágába.
Csak úgy spontán.
Tudom. Iszonyú szerencsés vagyok.