2010. november 30.

Téltorta-Zsuzsi anyukájának :)









Az első megrendelésre készült tortám, még ha nekem is kellett kitalálnom, hogy mit süssek. De jó lett. Kivéve a teteje. Mert soha nem bírom megállni az a rohadt díszítést. Hihetetlen. Mindig ezzel cseszem el a cuccaimat. Pedig ahogyan rétegeztem, az alapján legalábbis úgy tűnt, jó lesz. Nem utolsó sorban megállt na. Meghát ő volt az első piskóta, ami a szupcsi kis miniformában sült. A felavató.
Állítólag finom is volt, erről nyilatkozni nem tudok. Kérdezzétek Zsuzsit. :)

Hozzávalók: a piskótához: 2 tojás, 5 dkg cukor, 4 dkg liszt
                   a tojásokat különválasztjuk, a fehérjéket egy csipet sóval és a cukorral kemény habbá                       verjük, majd egyesével belekeverjük a sárgákat is, és a lisztet apránként. Egy kivajazott      kapcsos tortaformába öntjük, és 180 fokon, kb 10 perc alatt aranybarnára sütjük.
                   Az almakrémhez: kb 70 dkg alma, 3 kanál barnacukor, 2 kanál citromlé, 1.5 zacskó pudingpor
                   A z almékat meghámozzuk, vékonyra szeljük, összeturmixoljuk, és feltesszük főni cukorral,citromlével, pudingporral, és egy kevés tejjel. Fahéjjal is ízesíthetjük. Gyakorlatilag pudingot főzünk belőle.
                 A túrókrémhez: 20 dkg túrót, 3 evőkanál tejet és 1 kis doboz tejfölt összekeverünk. Ízesítjük 2 vaníliáscukorral, 3-4 púpos evőkanál cukorral, majd hozzákeverünk 2 evőkanál zselatint(az utasítás szerint) vagy egy fél zacskó zselatinfixet. Ha valaki szereti a mazsolát(én mondjuk nagyon), az bátran tegye bele, előtte persze rumba áztatva.
                   Az összeállítás: A piskótát kettévágjuk, az első lapra rákenjük az almakrémet. Erre a másik lap, egy vékony réteg túrókrém, amire finoman tegyünk rá kb. 8 db babapiskótát, a lényeg, hogy befedje a felszínt. Ezután óvatosan kenjük rá a maradék túrókrémet is, úgy hogy a babapiskóták közé is befolyjon, és a tetejük se látszódjon. A torta külsejét nem muszáj, de be lehet vonni ezzel a krémmel, mert szépen megáll. Ha így akarnánk, akkor hagyjunk ki egy kicsit a töltésből.

               
                    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése