
És egy kis vidámság: túl vagyok egy naggyon fárasztó pár napon. Már majdnem mindent pótoltam, amit a Sri Lanka-i kirándulás felhalmozott, egyedül a specdoga van még várakozóban. Ja és töriesszék hada sorakozik máris előttem. De semmi gáz, bizakodva és optimistán nézek a jövőbe. Hiszen minden túlélhető. Sőt, jó lenne ha nem csak túlélném, de jóra is megcsinálnám... Na igen, tanulni kéne.
Az meg, hogy Dani ittaludt, nagyon jó volt. Olyan megnyugtató. Bodzácskának nagyon szimpatikus a srác, állandóan rajta lógott. Meg befeküdt közénk. Mondtam is Daninak, hogy oké, akkor vigye, azztán néha majd hozhatja látogatóba.
És őszinte leszek, amikor jöttem visszafelé a jancsárról, elfogott a kétkedés. Hogy biztos jó e ez nekem. Mert tulajdonképpen már elég is volt. Jó volt, köszönöm, de ennyi. Aztán ahogy bandukoltam tovább, és a gondolataim is továbbmentek,és rájöttem, hogy de hülye is vagyok. Úgy szeretek velük lenni. A barátaival, vele, ahogy elvan velük. Jó ez így, ahogy van, és igenis, kell ez nekem. Csakhogy velem szemben nyerőbb stratégia, ha küzdenem kell. Ami most...úgy látom mintha megszűnt volna. De sebaj. Jön még kutyára kamion.
A boltból hazatérve Marcika vidáman újságolja nekem :"Olyan sok kóstoló volt a Sparban! Volt ilyen halas krém,lazacos, meg Magne B6-os...-De a Magne B6 egy gyógyszer. -De valami szám volt. -Nem omega3??? -Ja deee, tényleg."
Panka... ezt ne... remélem megmaradsz a gondolataid második felénél....
VálaszTörlés