The first snow

Idézet a naplómból: "Gyűlölöm Gerit. Gyűlölöm, hogy kéne, de nem kaphatom meg. Gyűlölöm gyűlölni. Itt ülök ezen a kibaszott vonaton, bámulok ki a mocskos ablakán, (a seggem meg majd meggyullad olyan intenzív az ülésfűtés-És ehhez nem kell jó vonaton utazni.) és gyűlölöm, hogy nem tudok sírni. Mert mi lenne most a legegyszerűbb?? Jól kibőgni magam, oldódna a feszültség, és ennyi. Megoldódna a probléma. De nem. Zsuzsi kérdezte hogy mikor sírtam utoljára? Hát, jó kérdés. Aztán rájöttem: Sri Lankán a homárnál. Csak nevettünk. Szóval most ehelyett itt ülök, rágódom, és majd meghalok úgy bűzlök a cigitől. Meg a vágytól, hogy fogjak valami jó éles tárgyat, és összevagdossam magam. Mert a lelki fájdalmat enyhíti a testi. Vagy csak eltereli a figyelmem. De végülis mindegy, a végeredmény a lényeg. Fájadalom, ez a kulcs. Ahogyan a hideg fém a bőrömbe vág. Hihetetlen. Esküdni mernék, hogy azzal akivel nem akarok, még össze is tudnék jönni. Mert ez látszik. Jó Guszti hülye, de szerintem meg bírnám oldani. És amúgy meg aranyos. :) Geri meg... nem vesz észre. Tudomást sem vesz rólam. Ellenben Laura-asszem a sipos, na az érdekli. Tudtam én, hogy nekünk örök ellentéteink vannak. Még a régi emlékekből. A Mazsola-Péternek igaza van, tényleg mindenben a negatívat látom meg. A bántást. A rosszat. De ez beállítás kérdése. Én ilyen vagyok. És igen, nem vagyok kibékülve önmagammal. Az anorexiánál kezdődött... és most is tart. Ezek nem elhagyható dolgok. Vagy nem olyan könnyű, mint visszaszedni az elvesztett súlyt.
Amikor elindultunk a Kék tóból, még esett. Aztán átment hóba. Pont amikor kiszálltunk az autóból.És most is, itt szakad hatalmas pelyhekben, és gyönyörű. Az első hó."
Aztán anyával beszéltem, és ismét elmondta a véleményét. Ami nem pozitív. De... ilyen vagyok.