2012. január 31.

A legjobb kakaóscsiga(?) 2.

Lux Pékség   (Széchenyi út, a Fiúkolesz alatt, a templommal szemben)

180 Ft   (13,5 dkg )

A fő (és tulajdonképpen egyetlen) probléma az üzlettel van.
Kezdve, hogy a belépéskor olyan szag fogadja az embert (főleg délután), amitől legszívesebben visszahőkölne. Először nem tudtam mire vélni a brutális savanyú kelttésztaszagot, aztán rájöttem: a sütöde és a kiszolgáló rész teljesen egy légtérben mozog.
És sajnos azt kell, hogy mondjam: felkészületlenek. Nem volt csiga amikor délután mentem, amin csak kicsit lepődtem meg, de jó, tegyük fel, hogy ez gyorsan fogyó cikk. Azonban arra, hogy reggel háromnegyed 8-kor sincsen, nincs mentség. Óvatosan megkérdeztem a még félig alvó pultostól, hogy de akkor mikor lesz, mire rávágta, hogy nem tudja, hogy lesz-e. Azt hittem rosszul hallok. Így a biztonság kedvéért visszakérdeztem, hogy lehetséges, hogy egyáltalán nem lesz? (Ha ezt a választ kapom, akkor fix. hogy többet vissza nem mentem volna.) Sóhajtott, majd  megfordult, és hátraordított (feltehetően a péknek), hogy "hé józsi, lesz csiga?". Az említett úriember kidugta fehér sapkás fejét az ajtón, hogy lesz-lesz, jó 20 perc múlva. Somolyogva a csaj kezébe nyomtam egy dobozt, hogy legyen kedves tegyen már félre nekem egyet, majd jönnék érte a délelőtt folyamán. Pirospont, hogy nem problémázott rajta.

Amúgy maga a süti nem rossz, sőt, azt mondanám, hogy az ember valami ilyesmit vár el egy kakaóscsigától. Legyen puha (még másnap is!), és nagyon kakaós. Ebből az első prímán teljesül is, a második már kevésbé (pedig amikor Szöszi ette az övét az szinte nyers csokinak tűnt). Szóval finom, de nekem hiányzott a kakaótól szétázott nyerstészta fíling. Pedig még porcukrot is szórtak a tetejére...

Vedd meg: ha szeretsz csokis foggal zsoltárokat énekelni.

8/10

2012. január 29.

Szeretem a...

...hétvégéket. 
Olyan nyugis az egész. Lehet sokáig aludni (bár én nem tudok), nyugisan reggelizni, olyanokkal foglalkozni amit szeretünk. Én például mindig eltervezem (már a hét elején), hogy milyen dolgokat fogok főzni. (A sütit a pillanat hangulata hozza, de az ebéd nem megy ilyen egyszerűen.) Próbálom ekkorra időzíteni a bonyolult/időigényes mozzanatokat, de nem mindig sikerül. Gyakran belustulok/elcsúszok, és marad a szokásos 15 perces megszokás. Ami finom, meg minden...de ha már egyszer olyan szépen elterveztem!

Ez a mostani nem ilyen. Illetve félig.
Igyekeztem tanulni a hétfői próbaérettségire, de kezd úgy tűnni, hogy ha valamit nagyon szeretnék, egyszerűen nem jön össze. HIába ülök le, hogy akkor most igazán nekiállok a dolognak, fél perc múlva már azon kapom magam, hogy különböző oldalakon szörfözgetek, vagy jobbik esetben pl. matekházit csinálok. Egyszerűen nem tudok koncentrálni. Vagyis nem a biológiára.
A másik meg az este. Megígértem Zsuzsinak, hogy elmegyek "Csoportra", de ahogy közeledett az időpont egyre inkább nőtt bennem az ellenállás. HIszen mennyivel egyszerűbb lenne itthon maradni, még hasznosan is tölteném az időt (sajnos csak elméletben). Szerencsére meggyőztem magam. Méghozzá azzal az igen nyomós közmondással, miszerint "az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó".  Eszeme jutott, hogy mennyire utálom mikor valakire nem lehet számítani. Hogy megígér valamit, és az utolsó pillanatban visszamondja. Ennél bosszantóbb nincs is. És elég sok ilyen barátom van. Mondjuk hallgatják is tőlem minden alkalommal. (Persze nem a szóban forgó személy, hanem valaki más. Éljen a szókimondás!) Így belegondoltam, hogy ha én is ezt csinálom, akkor gyakorlatilag az elveimnek mondok ellent. Azt csinálom, amit én magam utálok másokban. 
Megerőszakoltam magam. Megígértem, tehát el is megyek. És milyen jól tettem.
Mindig elfelejtem, hogy nem az a valóság, amiben élek. A reális valóság. Hogy van máshogy is. Lehet máshogy is. Jó, hogy van aki erre rádöbbent. :)
Meg arra is, hogy nem csak abból a felszínes közegből áll a világ, amit annyira gyűlölök. Vannak érzések, problémák, csak jó helyen kell keresni. És mások élete rávilágít a tiédre. Mindegy, hogy pozitívan vagy negatívan, de megmutat valamit. Valamit, ami mindig is ott van az orrod előtt, csak észre sem veszed.

Itt nem kell szerepet játszani. Mindenki valaki. A hibáival együtt. De nem a hibáiért. És ez nagy különbség.

2012. január 27.

A legjobb kakaóscsiga(?) 1.

Az ötlet nem egyedi ezen az oldalon láttam. De mivel egészséges táplálkozás ide vagy oda, a kakaóscsigát  imádom (bár gondolom nem én vagyok az egyetlen), így elhatároztam, hogy felkutatom Fehérvár (és szép lassan Pest) jelenlegi kínálatát ezügyben, hogy mindenki megtudja: Melyik is a legjobb kakaóscsiga!

Valószínűleg hetente fogok újat kipróbálni/posztot írni, mert se kikerekedni, se megunni nem akarnám a csiguszokat. :)


 Filléres Közért  (Széchenyi út, Fiúkolesz alatt, zöldséges mellett)

140 Ft    (8 dkg)

Figyelembe véve a tényt, hogy az eredetileg betervezett pékségben már elfogytak a csigák (fél 3-kor), kissé szkeptikusan léptem be az üzletbe. Maga a hely az a tipikus se nem kicsi se nem nagy Abc, ahova ha belépsz, azonnal a szemed elé tárul a kínálat. A polcok befogadóképessége természetesen véges, ezt igyekeztek kompenzálni a földre tornyozott ládákkal, ami nem csak, hogy erősen káoszhangulaot varázsolt, legalább a felére csökkentette az amúgy sem túl nagy helyet.
Kakaóscsiga azonban van, ez már jó pont, gondoltam egészen addig, míg a péksütik egyméteres körzetébe nem értem. A kínálat ugyanis 6 összeszáradt, a benne lévő kakaó mennyiségéből leginkább tésztavégre hajazó darabból állt. 
 Aztán pénztárnál kiderült, hogy ez a "kicsi" csiga, mire visszakérdeztem, hogy van nagy is? Van bizony, átmérőben 2 centi különbséggel, kelt tésztából, még kevesebb kakaóval, nem mellesleg 220-ért. Ööö, köszi, inkább maradjunk a kicsinél.

Ízben melepő módon nem volt olyan rossz, mint amilyennek gondoltam, a tésztája kellemesen édes, bár elég száraz, a töltelék pedig tulajdonképpen a minimálmennyiség mellett is érezhető.

Vedd meg: ha éhhalál szélén álló kollégista vagy.

5/10

2012. január 26.

Mogyorós-nutellás nápolyi

Ez most egy különleges alkalom. Ugyanis ez a recept, egy játékra készült. (Elég népszerű lett mostanában, hogy "blogszülinapon" a szerző rendez egy kis vetélkedőt, aminél legtöbbször egy kommentet kell hagyni, majd a végén különböző, kisebb-nagyobb, ehető és kevésbé ehető, de mindig gasztro témájú meglepetéseket sorsol ki.) Nem szeretek ilyenben részt venni. Nincs különösebb oka, egyszerűen nem az én műfajom. És nem, most sem mentem át agymosáson. Ennél egy sokkal prózaibb oka van a dolognak. 
Már nem tudom mikor találtam rá Flóra blogjára, de rögtön megfogott a tény, hogy hasonló korú, mint én. (Konkrétan azt hiszem egy évvel fiatalabb, mint én, de nem esküdnék meg rá.) Ez ugyanis ritka. A legtöbb kajás blogot író ugyanis felnőtt (és nő). Amit én nagyon szeretek, mert velük sokkal inkább megtalálom a közös hangot, mint a korombeliekkel. DE még is. Ez olyan...ismeretelen. A baráti körömben igazából egy olyan lány van akit még foglalkoztat ez a gasztro téma, bár ő sem megszállott.
Így aztán nem túlzok, ha azt mondom, foglalkoztat egy ideje, hogy hogyan tudnék vele kicsit "közelebbről megismerkedni". Hiszen a közös alap megvan, és úgy látom, hogy a gasztronómia iránti mélyről jövő szeretet már alkotott néhány barátságot.


Ekkor láttam meg a kiírást. És arra gondoltam, veszíthetek bármit? Nem. Nyerhetek? Optimális esetben egy "gasztrobarátnőt" is.
Így aztán nekiláttam a "feladatnak", ami az volt, hogy el kell készíteni valamit a blogjáról. Bevallom, nekem ez a muszáj dolog nem megy. Vagy nagyon nehezen. Nekem bele kell szeretnem egy receptbe /képbe/érzésbe, ahhoz, hogy kedvet kapjak. Vagy ihletet. És amikor azt sulykolom magamba, hogy muszáj valamit választani, ez nem megy. Bármilyen nagy is választék. (Meg lehet, hogy a sütési szokásaink nem is egyeznek teljesen :). De másrészről meg pont ez a szép az egészben. Hogy olyan mások vagyunk.)
Tehát vissztaérve a történethez, jó 1 órás keresgélés után teljesen véletlenül ráakadtam erre a receptre. Ostyalap már volt itthon (még régen valamilyen hirtelen felindulásból dobtam be a bevásárlókocsinkba), csak mogyoró és csoki kellett. Hangsúlyozom csoki! De a kis szuper agyamban a csoki-mogyoró kombó átváltott nutellára. DE úgy nagyon. A csoki még eszmeb sem jutott. Szerintem mikor elolvstam már akkor is nutella-mogyoróban terveztem, ez került a bevásárlólistára is. Csak akkor vettem észre a hibát, mikor tegnap megnyitottam az oldalt, hogy akkor végre valahára megcsinálom. Meglepődtem, de nem estem kétségbe. Minek? HIszen a csoki porcukor az majdnem nutella, nem? És a mogyoródarabokkal együtt tulajdonképpen kapok egy kétszeresen mogyorós csokikrémet.
Azért remélem még így is ér a dolog (?).

Hozzávalók kb. 45 kocka nápolyihoz:
2 db ostyalap (nekem 37 x 13)
20 dkg nutella
10 dkg sótlan földimogyoró
7 dkg vaj

A mogyorót megpirítjuk, majd durvára vágjuk.
Robotgéppel összedolgozzuk a vajat, nutellát és mogyoródarabokat, majd az egyik ostyalapra kenjük. Fontos, hogy legyen egyenletes!!!!
Kicsit belenyomjuk a másik lapot, de ne túlzottan, mert elég lágy a töltelék, és viszonylag kis erőfeszítéssel ki lehet varázsolni a helyéről.
Tegyük hideg helyre (most erkély) egy nehezékkel a tetején kb. 2 órára, majd vizes, recés késsel szeleteljük.

Összegezve: nagyon könnyű megcsinálni, egy életében még konyhában nem járt egyén is bátran nekiállhat, mert a siker garantált. Nálunk már egy darab sincsen, pedig mint mondtam tegnap este csináltam. És nem is volt nasirohamom sem.

Szóval köszi Flóra :)

2012. január 25.

Karaoke-torta

Ez az a torta (még ha tavalyi is) pontosan ugyanolyan alapokon nyugszik, mint "elődje", a  Virágos-pillangós-katicás torta. Precíz, mindenre kiterjedő tervek, és nagyon konkrét elképzelés. Nekem nincs is más feladatom, mint életre kelteni. December 24-re. Mint a Jézuska.


A téma egy családi karaoke-est, mivel a tesója egy ilyen felszerelést kapott tőle tavaly. Ha jól emlékszem.
Jelen esetben ez nem bizonyult könnyű diónak, mert PZ öccsének teljes famíliáját (összesen 6 fő!!!) ki kellett gyurmáznom. Hozzátenném fénykép alapján, bár ezt a végeredmény nem tükrözi. XD Egyedül az ülő kislányokra vagyok büszke, azok tényleg helyesek lettek. Meg talán még a "kanapén" üldögélő testvérpár. (PZ a fehér inges piros nyakkendős.) Jobb ötlet nem lévén egy műanyag dobozt vontam be fondanttal, és arra ragasztottam ültettem a figurákat.

Amin a legtöbbet fejlődhetek az a figurák arca. Próbáltam különféle érzelmeket kifejezni, mindent egy hogyan rajzoljunk manga szemet/szájat papírról másoltam, de végül be kellett látnom, hogy egy alkoholos filccel (nem volt hirtelen más kéznél) és majdnem féldiónyi méretben nem tudok monalisamosolyokat alkotni. Ez van.


A tészta egy 8 tojásos egyszerű piskóta, belülre pedig a szokásos főzött csokikrém került a receptben szereplő mennyiségek duplázásával. (Begyöpösödtem. Csomószor használom ugyanazokat a krémeket, tésztákat. Hol marad a régi újító szellem?!)
A bevonat unidec, a figurák fondantból készültek (ami sokkal alkalmasabb efféle feladatra, mint az elsőnek említett, tekintve, hogy az egyszerűen elhajlik, és nem is szárad ki rendesen. Hál istennek. Ha már ennyit fizettem érte...)

2012. január 23.

Érettségi-előkészületek, mákos-túrós süti és egyéb finomságok...

Kicsit olyan ez, mint a halál. Mindenki tudja, hogy eljön. Majd egyszer. De valójában el sem tudjuk képzelni, hogy milyen lesz. Valószínűleg nem is akarjuk. Minek? A jelenben úgy sem számít. Nem oszt, nem szoroz.
Aztán egyszer csak ott áll az orrod előtt. Nem köszön, nem kér engedélyt, egyszerűen csak megjelenik. Kérhetetlenül és könyörtelenül.

*A mai napon megkaptuk az érettségi jelentkezést. Személy szerint engem a rosszullét kerülgetett.


Ez pedig még a hétvégén készült. Nagyon finom, és nem is bonyolult. Recept  A kis torták és minisütemények című kiadványból, én csak le/kicseréltem a hozzávalókat, így még a tudatos táplálkozás címszó alá is beilleszthető. :)

Hozzávalók egy 18 cm-es formához:
7 dkg liszt (tk. rozs és tönköly)
1 dkg búzakorpa (1 nagy evőkanál)
2 nagy evőkanál puffasztott amaránt
1 evőkanál lenmagpehely
3 dkg tejmentes margarin
csipet só
1 evőkanál xilit
2 evőkanál tej

A fenti hozzávalókból tésztát gyártunk: a száraz dolgokat összekeverjük, majd elmorzsoljuk benne a margarint, és a tej segítségével formázható masszát készítünk belőle. Hűtőbe tesszük nagyjából 30 percre.


6 dkg darált mák
1,3 dl tej
1 nagyobb evőkanál méz
1evőkanál citromlé

15 dkg krémtúró
1,5 evőkanál xilit
1 nagy teáskanál vaníliapor
2 evőkanál natúr joghurt

A fenti hozzávalók szimpla összekeverésével elkészítjük a túrós és mákos töltelékeket.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Béleljük ki egy 18 cm-es tortaforma alját sütőpapírral, az oldalát pedig valamilyen zsiradékkal átkenjük. Nyújtunk egy 18 cm átmérőjű kört a tésztából (kb. 4 mm vastag), a maradékból pedig csinálunk egy 1,5-2 centis peremet a szélére.
Először simítsuk el benne a mákos masszát, azután óvatosan öntsük rá a túrósat.
Süssük nagyjából fél óráig, míg a túrókrém a tetején egy icipicit meg nem barnul, de leginkább megszilárdul!

2012. január 22.

Pasik a konyhában

A tanárnő születésnapján szóba került többek között az is, hogy milyen jó amikor egy pasi főz. Nekem a szexi szó jutott eszembe elsőként (azonban a többiek lesajnáló pillantásából ítélve nekik nem). Pedig az. Határozottan. (Na, ez volt az a pont, ahol a szobában tartózkodó összes hímnemű bizonygatni kezdte hogy ő aztán mestere a szakmának. És, hogy bármit el tud készíteni. Nos, a dolog igazságtartalmát igazolni nem tudom (és valószínűleg soha nem is fogom tudni), de tegyük fel, hogy nem kételkedem, és mindenki királyul eligazodik a gasztrobirodalomban.)
Képzeljük csak magunk elé a szituációt: a szeretett férfi hanyag magabiztossággal, arcán sármos mosollyal tevékenykedik a konyhában a MI vacsoránkon, (ami nem egy sajtos szendvics) miközben egy kötényen kívül semmit sem visel. Vonzó, nem?
Bármiben fogadok, hogy nem csak én gondolom így. És nem is kell hozzá sok minden. Egy recept, néhány alapanyag, egy kis elhatározás, szeretet. Még az sem kell, hogy tökéletes legyen, úgy is azt fogjuk mondani, hogy isteni. (Sőt, tényleg úgy is fogjuk gondolni, olyan szinten meghatódunk.)
De a kulcsszó itt is a mértékletesség. Ne vigyétek túlzásba. HIszen mi lányok hajlamosak vagyunk könnyen hozzászokni a jóhoz. (Bár ki nem.) Szóval hadd maradjon meg annak ami: különlegesség.

És nem is kell (rögtön) négyfogásos éttermi menüben gondolkodni, egy egyszerű, de ízlésesen tálalt reggeli éppolyan örömet okoz.

Szóval mire vártok srácok? Irány a konyha! :)

2012. január 21.

Oroszkrém torta

" ...aranygaluskát csinálok az unokáimnak!" - újságolja büszkén egy néni a barátnőjének. Én meg tortát a spanyoltanárnőnek, gondoltam, miközben ballagtam haza az iskolából fél 4-kor. 
Nem ez az első "iskolai tortám"; kapott már Ann Csokis-diós tortát, Nathan dobostortát, az osztályfőnök egy Barca emblémás csokitortát és a biológia tanárnőnk egy Eszterházyt. Ez most szülinapra készült, a fia útmutatása alapján, bár legközelebb lincseljenek meg ha ismét hallgatnék rá, mert mint kiderült lúdláb volt az igény, csak mivel ő nem szereti a meggyet, hozzám már az oroszkrém verzió jutott el. Utólag valami olyasmivel magyarázta, hogy de az anyja azt mondta neki, hogy ezt is szereti. Meg hogy én lúdlábat nem csináltam még. 
Áron, ilyent sem, úgyhogy igazából lényegtelen. De nagyon örültem a feladatnak, mert (aki ismer az tudja): fő az újdonság! :)

Csak azt mondjátok meg, hogy milyen volt. Mert többen például elég töménynek találták, de bővebben kifejteni senki sem volt hajlandó, én azonban nem tudok változtatni, ha nem tudom a pontosan a problémát. (Persze az sem probléma ha valakinek így ízlett.) Szóval ha szánnátok rám pár percet. :)


A recept (és díszítés) Duendétől. :) Itt is hálásan köszönöm!

Hozzávalók egy 24 cm-es tortához:
6 nagy tojás
18 dkg cukor
20,5 dkg liszt
2,5 teáskanál olaj
fél teáskanál ecet

A tojásokat a cukorral nagyon habosra keverjük. Ez nekem a legmagasabb fokozaton nagyjáából 4-5 percet vett igénybe. Ezután csepegtessük bele az ecetet, és keverjük még 2 percig. Legvégül jöjjön az olaj, majd a liszt, amit óvatosan, fakanállal forgassunk a tojásos masszába. (Ügyeljünk rá, hogy tényleg jól elkeveredjen, ne maradjanak benne liszt-szigetek.)
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Kenjük ki vajjal egy 24 cm átmérőjű tortaforma alját, öntsük bele a maszát, majd süssük nagyjából 35 percig. (Nekem nem emelkedett túl sokat, és azutn kicsivel volt jó, hogy a teteje is kapott egy szép barnás színt.)
Hagyjuk a formában kihűlni.


Vaníliakrém:
4 tojás
1 vaníliarúd
2,5 dl teljes tej
18 + 6 dkg porcukor
0,5 dl rum 
8 dkg mazsola
5 dl tejszín
2 nagyobb evőkanál zselatin (kb. 1 csomag)

A mazsolákat áztassuk be a rumba.
A tojásokat a 18 dkg porcukorral robotgép segítségével teljesen simára keverjük. Félbevágjuk a vaníliarudta, kikaparjuk a belsejét. (A külsejét természetesen nem ér kidobni, én pl. egy xilittel töltött üvegben gyűjtöm őket.) Öntsük hozzá a tejet, majd lassú tűzön sűrítsük be. Időnként megkeverve hűtsük ki szobahőmérsékleten (és akkor nem lesz hártyás a teteje).
3,2 dl tejszínt verjünk kemény habbá a maradék porcukorral. Ebbe keverjük bele a már kihűlt vaníliás "pudingunk".
A zselatint 4 evőkanál vízben melegítsük meg, majd kevergetve hűtsük langyosra.
Csorgassuk a tejszínes keverékbe, és robotgéppel jól keverjük össze, hogy mindenhova jusson.

Összeállítás: A piskótát vágjuk 3 egyenlő részre. Csatoljuk az alsó lap köré a tortaforma oldalát, majd kenjük rá a krém felét. Mivel itt még viszonylag híg, nyugodtan lehet önteni. Erre óvatosan illesszük rá a középső lapot, kissé nyomkodjuk is meg, hogy minden helyet kitöltsön a krém. Ezután krém, és újra piskóta következik. Tegyük hűtőbe legalább 2-3 órára, hogy megszilárduljon.
Díszítéshez felverjük a maradék tejszínt (porcukorral és fixálóval), körbekenjük vele a torta oldalát, tetejét, tejszínhabrózsákat nyomunk rá, majd 1 közepes narancs és 2 kiwi felszeletelt darabjaival díszítjük. Az oldalát feltétlenül tegyük rusztikussá!

2012. január 18.

Mákos süti kandírozott gyömbérdarabokkal


Van, hogy nincs semmi időm. Nem is ritkán.
Sütni azonban kell. Boldoggá tesz.
Másrészt pedig van alkalom, ahova kimondottan süti kell. Hol mondvacsinált, hol valós események ezek.
Ez a mostani...inkább az előbbi kategória. Nézőpont kérdése. De ez annyira egyszerű és gyors, hogy még a legelhavazottabb időkben is legyártható. És a lényeg az eredmény. Ami most 3 ember "öröme". Vagy vacsorája, ugye apa?

Ez a jelenlegi kedvenc. A dallama nem egy nagy valami, de a szövege... :) Bolondos. És igazán boldog.

Hozzávalók 1 db 16 cm-es kuglófformához:
8 dkg puha vaj
1,5 dl joghurt
4 evőkanál almakompót leve
10 dkg cukor
1 teáskanál vaníliapor
1 tojás
csipet só
12 dkg liszt
2 evőkanál darálatlan mák
3 evőkanál kandírozott gyömbér

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kompótlevet és joghurtot is. A tojással jól eldolgozzuk.
A lisztet, sütőport, mákot, sót és vaníliát egy tálba vegyítjük, majd óvatosan egy kanál segítségével összeforgatjuk a "nedves" hozzávalókkal.
Előmelegítjük a sütőt 185 fokra. Kivajazunk egy kuglófformát, beletöltjük a masszát, majd 25-30 perc alatt készre sütjük. Tűpróba!

2012. január 17.

Mandarinos-fahéjas muffin (vegán)

Ma valamiért rendkívül nehezemre esett elvonszolni magam biológiára. Pedig összvissz volt 3 órám. DE az az érzésem, hogy a szuper kis vírus még nem ment ki belőlem teljesen, hiába nem produkálok semmilyen tünetet. (Ja igen, nem említettem, hogy a vicceskedő előrejóslások igaznak bizonyultak, és én pont a szalagavató reggelén léptem a családi hagyományok útjára. Így sajnos bulizni el sem jutottam, a műsort, és a 11-ig tartó hivatalos kereteket is csak anya kétóránkénti újraggyszerezésével éltem túl.) Hiszen valamiért csak nem tudok hason aludni már 3 napja, és nyilván nem véletlenül vagyok minden étkezés után egy hasfájós lufi. (Bár most már elkezdtem magam tudatosan tesztelni, hátha valamilyen intolerancia produkálja.) Szóval vannak furcsaságok.
Mindemellett most úgy látom elkezdtem komolyan venni az egyszer már elméletben megfogalmazódott tojásmentes létet. És jó. Nagyon tetszik. (Mondjuk a címben is említett végcél ennél kicsit összetettebb, de sajnos nem tartom valószínűnek, hogy összejön.)


Ez a kis semmiség eme elmélet fényében készült, illetve hogy a hirtelen fellángoló muffin iránti vágyam csökkentse. (Tiszta paradoxon, mert ahhoz képest, hogy mennyire lenézem, sokszor eszembejut, hogy fú, de ennék egyet. Nem a hagyományosat, azt a Pankafélét. 
És most kivételes esetben tett is követte az elgondolást.


Hozzávalók 6 db-hoz:
1,5 dl liszt (nálam rozs és tönkölyliszt 2:1-es arányban)
4 evőkanál puffasztott rizs (szemes)
2 evőkanál xilit
csipet só
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 evőkanál lenmagpehely
4 nagyobb mandarin
1 evőkanál pálmazsír
1 nagy teáskanál fahéj
őrölt gyömbér
1 teáskanál vaníliapor
1 dl növényi tej

A száraz hozzávalókat keverjük össze.
A mandarint pucoljuk meg, majd vágjuk gerezdenként nagyjából 3-4 darabra.
A tejet tegyük fel melegedni, adjuk hozzá a pálmazsírt, és addig melegítsük, míg a zsiradék fel nem olvad.
Öntsük a tejes keveréket a száraz hozzávalók közepébe gyártott mélyedésbe, szórjuk bele a mandarindarabkákat is, majd keverjük össze, hogy egyenletes legyen.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Béleljünk ki papírral 6 mélyedést, osszuk el benne a tésztát igazságosan, majd 20 perc alatt készre is sütjük.

(Ez nem a száraz fűrészpor kategóriájú valami, hanem finoman szaftos. Igazából még magam is meglepődtem, hogy milyen finomra sikerült. Belenyúltam. Személyes kedvenceim a mandarindarabok, amik egy igen különleges ízvilágot kaptak a vanília-fahéj párostól. )

2012. január 15.

Szalagavató


Életem eddigi egyik legcsodásabb eseménye. Ott és akkor annak tűnt. Álltunk a színpadon, feltűzött szalaggal. Mosolyogtam. Kicsit szégyellősen, de büszkén. Olyan érzés ez, amit nem lehet leírni. Egyszerűen nem. Át kell élni. Ezelőtt én sem értettem, hogy ebben mi olyan nagy dolog. Most, hogy ottr van a kabátomon, és minden egyes alkalommal ránézek amikor elmegyek valahova, hogy hozzáérhetek, és arra gondolok, hogy igen, ezért megérte 5 és fél évig szenvedni: már értem.

Egy igazi mérföldkő, pont ahogyan anya megfogalmazta.

2012. január 14.

Brokkolis-diós sajtkrém és a szokásos "mileszha"...

Azt hiszem kezdek aggódni. Nem csak a fellépés miatt (bár mint kiderült, ha színpadra kerülök és felkapcsolódik a lámpa, leblokkolok. Kész. Végem van. Amilyen magabiztossággal csinálom, és tudom azt is, hogy tényleg jó amit csinálok ha nem néznek, a "rivaldafény" mindent elront. 
A másik (kicsit már neccesebb pont), hogy alig bírtam kikelni az ágyból. Szédülök, hányingerem van, slusszpoénként pedig a hasam is fáj. És nem vagyok éhes!!!!!! Én, akinek a reggeli az egyik legkedvencebb étkezése. 

Azért egy csokis kiflit beerőltettem, elvégre hosszú lesz ez a mai nap, ráadásul délelőtt uszi (már ha el tudom magam vonszolni), ráadásul nagy valószínűséggel nem lesz idő ebédre sem...


Ez pedig a tegnapi ebédem: a valami finomat gyorsan kategória egyik klassz (és igen esélyes) jelöltje. Tudom szeretni, hogy olyan jópofa dolgokat produkál a hogyan használjuk fel a hűtő utolsó értelmes tételeit típusú főzés. Már ha ez a kis csuklógyakorlat egyáltalán annak számít.

Hozzávalók 2 személyre:
20 dkg brokkoli
3 dkg feta
fél teáskanál szárított bazsalikom
5 dkg sajtkrém
1 apró szál újhagyma
só, fehérbors

A brokkolit megmossuk, rózsáira szedjük, majd megpároljuk/blansírozzuk.
A hagyma külsejét leszedjük, karikákra vágjuk, és összeturmixoljuk a brokkolival. Keverjük hozzá a sajtkrémet, morzsoljuk bele a fetát, majd ízesítsük a fűszerekkel.

Tálalhatjuk csíkokra vágott zöldség, csapati/pita, pirítós mellé, de kissé felhigítva akár tésztaszósznak is könnyedén beilleszthető.

2012. január 12.

Keksz-szerű vegán tésztalap

Azt hiszem beköltözött hozzánk egy vírus. Méghozzá az, ami öcsikém is megörvendeztette.
Anya ma dőlt ki. De úgy komolyan. Csak remélni tudom, hogy én vagy egyáltalán nem, vagy nem a kétnapos ciklusban követem a többieket. Bár akkor igazából mindegy, hogy mit csinálok a szalagavatós bulin, így is úgy is a WC-ben kötök ki.
Persze ha így kell lennie így is lesz. Nincs apelláta. De a táncra legyek tökáéletes formában. Kérlek. Hiszen anyit küzdöttünk érte. És annyira jól néz ki. (Remélhetőleg majd ti is megnézhetitek: elvileg többen is felveszik majd.)
Szóval sikerüljön. Jól. Lécci-lécci. Legalább most az egyszer ne égjünk be a 6 évfolyamán. Bár ha beleszámolom, hogy még csak most találják ki az egyes műsorszámokat...ide isteni szerencse kell. Nem is kevés.


Majdnem annyi, mint ahhoz, hogy ez a tészta jó legyen. De az lett. Piszok jó.
Az alapja egy könyvből van, amit az erdélyi osztálykirándulásunk odaútján láttam meg egy benzinkúton, de nem akartam megvenni, elvégre 2 tésztarecept miatt nem érdemes. Így egy osztálytársam kértem meg, hogy fotózza már le nekem, majd a buszon szép sorrendben leirogattam a nyelvvizsgás gyakorlókönyvembe. Romániában néha még eszembe jutott (gondolom a sütéselvonás miatt), de hazatérve teljesen megfeledkeztem róla. A hétvégén azonban felrémlett, amikor megláttam egy képet, ahol hófehér tejszínes-epres kupola tornyosult egy piskótalapon. Ilyent szeretnék enni -döntöttem el. És rohantam megkeresni a könyvet.
Még nem nagyon volt ilyen, hogy kép alapján főztem (főleg mikor ott volt mellette a recept is), de valószínűleg jobb, ha hozzászokom. Egyrészt mert elhatároztam, hogy végleg elhagyom a tojást, másrészt pedig mert szeretem "egészségesebbé" tenni a dolgokat. 
Vagy csak szimplán különcködni. :) Mindenki döntse el maga.

Hozzávalók egy 1 cm vastag 15 cm átmérőjű laphoz:
A könyvbéli receptben/képben azt tetszett meg, hogy nem a szokásos tészta állaga volt, sokkal inkább kekszes, morzsálódós. Ilyent akartam én is, de mint tudjuk, az, hogy mit ír a recept, nem feltétlenül garantálja a képen látható végeredményt. Azonban a hozzávalók elég biztatóan hangzottak, és szerencsére nem is kellett csalódnom. Ez az én vegán verzióm.
5 dkg hideg margarin
4-5 evőkanál puffasztott amaránt
5 dkg tönkölyliszt
3 evőkanál xilit
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 csipet só
1 evőkanál lenmagpehely
ha szükséges víz

A száraz hozzávalókat egy tálba tesszük, majd az apróra vágott zsiradékkal elmorzsoljuk. Nekem ettől össze is állt, de ha valakinek mégsem, az tegyen hozzá egy kevés vizet.
Sütőpapírt terítünk egy tepsibe, majd én rátettem egy tányért, és körberajzoltam, hogy mekkora tésztát is szeretnék majd kapni. Ezután a tésztát (a mintán belül) egyenletesen szétnyomkodjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 15-20 perc alatt készre sütjük. Az a jó, ha még puha mikor kivesszük.


A kupola egy joghurtos-túrós keverék meggyel. Vagy cseresznyével. (Sohasem tudom, hogy melyik melyik a mélyhűtőben lévő cuccokról, mivel mindegyiket ugyanolyan tasakba tettem, feliratozni meg persze luxus.) A dolgot ott rontottam el, hogy nem olvasztottam ki a gyümölcsöt, hanem még fagyottan beledobáltam. Így az a töltelékben engedte ki magából a vizet, ami kissé csúnyán vizessé tette a környezetét. Szóval még nincs meg a tuti recept, de amint kikísérletezem, hozom!

2012. január 11.

Kecskesajtos zöldséggel töltött cukkini

Mostanában érdekes napjaim vannak.
Hétfő éjszaka arra ébredtem fel, hogy anya Marcival ordít.  Először azt hittem álmodom, de miután a szemem is kinyitottam egy idő után rá kellett jönnöm, hogy nem. Vártam néhány percet, hogy elég energiát szedjek össze a kikeléshez, ezalatt megtudtam, hogy kisöcsém telehányta az ágyát. (Mondjuk erről a résnyire nyitott szobaajtómon beólálkodó szag sem hagyott kétséget.) De nem csak azt, hanem a szőnyeget, és az este az ágy mellé kiborított összes tankönyvét is. Anya úgy fogalmazta meg, hogy ez már művészet. És nekiállt takarítani. Hajnali háromkor. Közben folyamatosan veszekedett oltári hangerővel, majd amikor kivonszoltam magam, és feltettem azon egyszerű kérdést, hogy miért is ordít ilyenkor, azonnal átszökött rám a kis fekete x-es kör, és oda indított egy nagyerejű sortüzet. Egyszerűbben: én lettem a célpont. Itt közöltem vele, hogy na ezt ne csinálja, mert  semmi közöm az egészhez, és inkább visszafeküdtem aludni.

A másik ami kikészít, az a szalagavatós készülődés. Gyűlölöm.
Teljesen tönkretesz. Jó, nyilván az én hibám, hogy mindent a legutolsó pillanatra (hétre) hagyok, bár ha rajtam múlna, pénteken indulnék el ruhát vásárolni. Hiszen akkor még a szombat délelőttöt is fel lehet használni végszükség esetén.
EZ azonban rendkívül rossz stratégia.
Amióta elkezdtem foglalkozni a dologgal gyakorlatilag minden este elromlik valami. És ezt utálom. Valamiért alkalmatlan vagyok ilyen feladatokra. Talán genetikailag. Hol a vásárolt ruháról derül ki, hogy nem megfelelő, azután a kiegészítőkről, hol a cipő milyenségének eldöntése (és megtalálása) tűnik lehetetlen vállalkozásnak.
Elegem van. Gyűlölöm azt is, hogy ilyeneken kínlódom, mikor mások a környezetemben éheznek, a holnapjukért küzdenek, nincs hol lakniuk. Én pedig szegény nem fogok nagy méretű Converse cipőt találni, mert nem tudom beilleszteni a napjaimba, hogy felmenjek Pestre az Outletbe. Ó szegény szerencsétlen Panka.
Remélem érződik az irónia. Azt akarom, hogy csöpögjön. Vagy inkább zúduljon, mint egy óriási vízesés. Mert én nem ilyen vagyok. És utálom, hogy ilyenekkel kell foglalkoznom, mikor lenne ezer fontosabb dolgom is, amin gyötörhetném magam.
Mondjuk az érettségi. Vagy egy kicsit jobbá tenni a világot.


Kissé antiszoc vagyok?
Meglehet.


Ez pedig gyakorlatilag nem is egy recept, inkább csak egy ötlet. Nyárra, vagy a cukkiniszezon idejére (mikor is van az?), amikor van az a csomó harsogóan friss zöldség, és sem kedvünk, sem energiánk nagy főzésekhez, vagy nehéz ételekhez. (Igaz, nálam ez mostanában készült.)

Hiszen tulajdonképpen mi is kell hozzá? 
Néhány cukkini (esetleg bébiverzió), színes zöldségek: mint répa, hagyma, zöldpaprika és ragyogó piros paradicsomok, amik olyan szuper feketésre tudnak sülni, , bors, zöldfűszerek: petrezselyem, kakukkfű, bazsalikom (a legoptimálisabb a friss), kevés olívaolaj és kecskesajt.
Zöldség összevág, sajt elmorzsol, összekever, fűszerrel ízesít, beletölt az olajjal átkent cukkinibe, paradicsom a tetejére, majd süt. 200 fokon. Vagy akár grillen.
Egyszerűen. Csak semmi faxni.

2012. január 9.

Monkey Bread

Szombat.
Koktélruhavásárlás. 5 óra alatt brutál mennyiségű próbálás. Teljes lefáradás.
Ezúton köszönném meg apának a rengeteg időt, meg energiát amit rám fordított. Reméljük nem hiába.

Ezzel szemben a vasárnap igencsak nyugisan telt: kisöcsémmel kettesben töltöttük. Én élveztem (meg nem frusztrál különösebben, hogy anyát nélkülöznöm kell), ő pedig...elkezdheti megszokni. De szerintem ez még neki is tetszett.
Beszélgettünk, bohóckdtunk, és sütöttünk is! Együtt. Mint az igazán jó testvérek.* Ezt.

*Azt hiszem mi azok vagyunk. Sokat veszekünk, de ha kell bármikor össze is tartunk. Klassz dolog.


Majomkenyér. A névből valami banános püspökkenyérre asszociálnék, de ez közel sem az. Nuku banán. (És püspökkenyérrel sem sokszor találkozott.) :)
Ellenben közeli rokona az aranygaluskának, és a kürtőskalácsnak. Mintha kereszteznénk a kettőt. Aranygaluska formátumú naagyon fahéjas-karamellás ízű kürtőskalács. Nyammii. ♥

Hozzávalók:(Az én receptem innen)
6 dl liszt (ez kb. 47 dkg, felesben graham és finomliszt)
1 csomag szárított / fél kocka friss élesztő
1 csipet só
0,5 dl cukor
2 evőkanál olvasztott vaj
1,5 dl víz
2 dl tej

A lisztet, sót, cukrot, és ha szárított élesztőt használunk azt is egy nagy tálba szitáljuk. A tejet és vizet összekeverjük, felmelegítjük, majd a lisztes mélyedésbe öntjük. (Ne legyen se hideg, de túl forró sem.)
Ha friss élesztővel dolgozunk, egy icipicit csípősre melegítjük a tejet, belekeverünk egy evőkanál cukrot, rámorzsoljuk az élesztőt , letakarjuk, és megvárjuk, hogy felfusson. Ezt a "masszát" öntsük a liszt, só, cukor keverék közepébe fúrt mélyedésbe. 

Ennek a tetejére csorgassuk a vajat, majd gyors mozdulatokkal dolgozzuk össze, amennyire lehetséges.
Ezután az egészet borítsuk egy tiszta felületre, és gyúrjuk hólyagosra. (Itt Marci megkérdezte, hogy a kezünket, vagy a tésztát?) Meleg helyre téve kelesszük nagyjából egy óráig, míg a kétszeresére nem nő.


5 dkg olvasztott vaj
2 dl cukor (barna nád a legjobb)
3 púpos teáskanál fahéj

Vajazzunk ki egy koszorúformát, vagy kisebb tepsit. 
A vajat olvasszuk meg.
A cukrot és fahéjat keverjük össze egy tálkában.
A megkelt tésztát ekkor gyúrjuk át mégegyszer, majd csináljunk belőle diónyi golyócskákat. Ezeket egyesével mártsuk meg az olvasztott vajban, majd forgassuk meg a fahéjas cukorban, és rakosgassuk egymás mellé a kuglófformába. Kiemelném, hogy célszerű arra törekedni, hogy 1 sor legyen csak, az egymáson lévő több golyó nem szerencsés.
180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 40 perc sütés után el is készül.


+ De el ne felejtsetek csinálni hozzá vaníliasodót! Isteni finom ;)

2012. január 7.

Cukkinis-sajtos szendvicskrém

Mikor nekiálltam ennek a bejegyzésnek, a kezem szinte magától ütötte a billentyűzetet: "Mostanában mintha nem lennék a topon...". Na itt megálltam. Túl ismerős. Nem írtam ezt már valamikor? De bizony. Nem egyszer. Sőt. Nem néztem ugyan vissza (lustaság), de erős a gyanúm, hogy pár napja is volt valami hasonló. Szóval elcsépeltem. Van ez így.( Azért titkon sajnálom, mert nálam nem ritkaság. :D)
A hangulatom percenként változik, és robbanékony vagyok, mint a csaj a magne B6-os reklámban. Kettőnk között csak az a különbség, hogy én nem kezdek el ordítozni senkivel, hogy "...jól van akkor egy hülye k*rva vagyok!" Legalábbis nem emiatt. Inkább vitatkozom. Úgy is szeretek. Meg azt hiszem nem is csinálom olyan rosszul. Az enyém az utolsó szót, már egész magas szintre fejlesztettem.

Szóval szeretném ha végre a kiegyensúlyozott irányba dőlne el az életem. Lécci-lécci-lécci. Én TÉNYLEG próbálkozom. De nem megy olyan gyorsan.
(Persze az is jobb, mint a semmi.)

Csak kicsit keserű.
Pont, mint ez a krém. Mivel elfelejtettem, hogy vastagon le kell vágni a végüket. Ti ne tegyétek.


A receptet a 2011-es Stahl magazin őszi számában találtam. Isteni. És nagyon gyors. Nem utolsó sorban ezerszer egészségesebb, mint a boltban kapható sok E-s ilyen olyan szendvicskrémek. Amik természetesen nem csak szendvicsre jók. Sőt.


Hozzávalók:
1 db bébicukkini (15 dkg)
olívaolaj
1 vöröshagyma
5 dkg tömlős sajt/krémsajt
só, fehérbors
citromlé

A cukkinit megmossuk, nagyon levágjuk a végeit(!!!), majd lereszeljük. (A nagylyukú részen.) Serpenyőben felhevítünk egy kevés olívaolajat, majd aranybarnára sütjük rajta az apróra kockázott hagymát. Ezután a cukkinireszeléket is hozzáadjuk, sózzuk, borsozzuk, és pár perc alatt éppen csak átsütjük.
A hagymás-cukkinihez keverjük a krémsajtot , citromlével ízesítjük, legvégül pedig botmixer segítségével pürésítjük.

2012. január 6.

Pénztárgéptorta

I love you, and my tears are for you.  
Meglepett, hogy mennyien reagáltatok a tegnapi írásomra. Aggódva. Hogy mi történt. Jól vagyok-e. 
Igen, nincs semmi baj. Ez már egy hetes ügy volt. De most úgy tűnik, hogy valószínűleg csak erre volt szükség. Hogy kiírjam magamból.
Köszönöm, hogy törődtök velem. 
     ------------------------------------------------------------------------------------------

De ami most igazán érdekes az a képen látható művem. Valójában szerdán lett volna aktuális, de mint láthattátok: akadt fontosabb dolog is. :)
Apa barátnőjének a szülinapjára készült, egy szerintem egyáltalán nem rossz kor megünneplésére. (Persze én nyilván könnyen beszélek, mert soha sem voltam még ennyi idős. Az apamadarak ugyanis azt rebesgették, hogy M. nem volt túlzottan elragadatatva a viszonylag konkrét kiírástól. Szerintem semmi okod rá :)
És hogy miért készült ilyen formában? (Ugye felismerhető? Mert az öcsémen és a barátján leteszteltem - pont ott játszottak, mikor befejeztem. De attól tartok, hogy már az öcsém sem az elfogulatlan kategória. Sajnos. Meg azt hiszem tudta is, hogy mi készül.)
Egy tündéri hangú kissrác miatt, aki tegnap nagyon lelkesen elmondta nekem a telefonba, hogy tetszik neki és finom. (Kis segítséggel a háttérből, a finomat pedig úgy, hogy ha jól értettem, akkor még megvágás nélkül. Igazából lényegtelen. Nagyon kis lelkes volt.) Ő M. testvérének a kisfia. Külföldön élnek, így a hazalátogatásuk nagy kuriózumnak számít. Plusz M. imádja. (Én még sohasem találkoztam velük, de fényképről már mindenkit pontosan ismerek. :))
Ennek okán apa feltétlenül olyasmit szeretett volna, ami a kisfiúhoz is kapcsolódik. A jelek szerint nála éppen most köszöntött be a boltos korszak.


Az elkészítésnél az egyik legmeghatározóbb pont kisM. laktózérzékenysége volt. (Meg hogy nem eszik semmi olyant amiben bárminemű gyümölcs felfedezhető.) Vásárlásnál komolyan mondom, még a liszt összetevőt is átböngésztem. (Hátha pont azt az egyet valamiért laktózal dúsították. TUdom, tudom, hülyeség. Az. De érzékenységgel nem szabad játszani. Tényleg minden számít. A legapróbb kis hiba is. És fordított helyzetben én is azt várnám el, hogy a másik legyen a lehető legapróbb részletekig alapos.)

A másik a hogyan fogom én ezt megcsinálni mizéria, mert ha visszanézzük az eddig készített dolgaimat, láthatjuk, hogy ez az első alkalom amikor tortaszinten lépek ki a síkból. És be kell, hogy valljam, féltem tőle, hogyan fogom kifaragni, burkolni, ésatöbbi, ésatöbbi. DE annyira nem volt vészes, sőt, azt kell, hogy mondjam, sokkal kevesebbet babráltam vele, mint mondjuk a nyalókás tortával.
Szóval isten hozott első formatortám! Remélem követ még sok másik :)


Hozzávalók:
15 dkg vaj *
15 dkg cukor
3 tojás
csipet só
20 dkg liszt
3 dkg kakaópor
1 teáskanál sütőpor
1 dl joghurt/tej *

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd beledolgozzuk a sót és tojást is. 
A száraz hozzávalókat összeszitáljuk és rászórjuk a vajas massza tetejére. A tej segítségével beleforgatjuk.
Kivajazunk egy brownie-tepsit, beleöntjük a masszát, majd hideg sütőbe tesszük, és 175 fokon nagyjából 25 perc alatt készre sütjük.
*Laktózmentes termékeket használtam.

A belülre ez a jól bevált főzött csokikrém került, természetesen itt is laktózmentes verzióval helyettesítve a problémás tételeket.

A borítás Unidec (még csak másodszor használom, de fantasztikusan jó) piros wilton ételfestékkel színezve, és csokival illetve szintén Wilton fekete cukormázzal díszítve.

2012. január 4.

"... ha válaszolnom kell, az már nem meghallgatás..."

Azt kérdezted miért. Miért nem kommunikálok veled.
Jó kérdés. Én is gondolkozom a válaszon, már jóval azelőttől, hogy te feltetted volna magát a kérdést.
Sokáig nem tudtam. De egy nagyon konkrét érzés kísért, valahányszor rád gondolok. Harag.
És nem a barátod miatt. Nagyon nem. Azt mondtad, hogy így akarom tönkretenni a kapcsolatotokat. Hülyeség. Mert egyáltalán nem érdekel. Oda mész ahova akarsz. Azzal akivel akarsz. Nagylány vagy.
DE még is haragszom.
Így tovább kerestem az "okot". És napokba telt, de végül rájöttem.
Az, hogy itthagytál. Nem tudom, hogy miért, de nagyon fájt. Még most is. Valahányszor a mosolygó arcodra nézek felrémlik a kép ahogyan ülök egyedül a koromsötét konyhában felhúzott térdekkel, és bámulom a koszos ablakra hulló esőcseppeket, míg belül majd szétrobbanok attól a leírhatatlan gyomorszorító érzéstől.
Valahol itt döntöttem el, hogy nem érdekel mi lesz mikor hazajössz, tudni sem akarok rólad. Nem fogom megjátszani, hogy minden milyen tökéletes, amikor a legkevésbé sem az.
Persze lehet kérdezni, hogy mi olyan nagy ügy 3 napban. Apa meg is tette. Tulajdonképpen semmi. Nekem főleg. Szerinte. Hiszen leköltözöm Velencére, hogy egyedül lehessek.
Valóban. Önként és dalolva. Ezért furcsa nekem is, hogy miért volt ennyire nyomasztó. De az volt. Megspékelve a jelenlegi visszatérő álmommal. Gyűlölök rá felébredni. Utána csak fekszem az ágyban tágra nyílt szemekkel, és próbálok iszonyú tudatosan másra gondolni. Valami vidámra. Nekem ugyanis azt mondták, hogy ha valamin sokat agyalsz: az valóra fog válni.

Bebújok a takaró alá, szorosan átölelem a sárga plüsskutyám, és reménykedek, hogy nincs senki az ágyam alatt.

2012. január 2.

Szerencsesüti

Tegye fel a kezét, aki nem tudja, hogy mi ez!
Remélem, hogy egy sincs a magasban... vagy ha még is, akkor tagadja le. Mert ez az az "étel", amit nem lehet nem ismerni. Hiszen biztosan mindenki látott már az életében legalább 1 jó kis bugyuta amerikai filmet, ami mindenféleképpen elkalauzol egy kínai étterembem ahol is távozáskor a számla mellett egy ilyent is az ember kezébe nyomnak.
Magyarországon ez sajnos nem divat (bár volt, hogy már láttam a Lidl kínálatában), pedig szerintem sokan örülnének neki. Sőt, egészen biztosan.Nyilvánvalóan azért is próbálják annyian otthon reprodukálni.


Jómagam is ezerféle receptet láttam már, de egyiket sem próbáltam meg, mert nekem aztán nem szúrják ki a szemem valamilyen hülye, még csak nem is hasonlóan kinéző utánzattal.
De íme a jótanács: Ne keresd, és megtalál ő maga.*

*Én pedig Szöszit. Szegény eljött hozzánk, én pedig befogtam idézetet keresni/írni. Kerek 3 órát szórakoztunk el a művelettel, a végére már csak ültünk üveges tekintettel, és mikor egymásra néztünk már csak fulladozni bírtunk, annyit nevettünk. Hogy az összefüggéstelen hülyeségbeszélést már ne is említsem. Pont mint egy fél üveg vodka után.
Amúgy meg kinek is kell alkohol, ha pár óra barátnős sütéssel tök ugyanazt a hatást lehet elérni?



35 db olyan igazi filmes szerencsesütihez:
2 tojásfehérje
2 dl liszt
1 dl cukor
csipet só
2 kávéskanál olvasztott vaj
ízlés szerint fűszerek (vanília, gyömbér, stb.)

A tojásfehérjét a sóval lágy habbá dolgozzuk, majd hozzáadjuk a cukrot is, és kemény habbá verjük (addig, amíg már nem rocog a cukor).
Belecsurgatjuk az olvasztott vajat, majd a lisztet is rászórjuk, és fakanállal óvatosan beleforgatjuk.
Előmelegítjük a sütőt 150 fokra. Sütőpapírra 6 cm átmérőjű köröket rajzolunk (én körzővel méregettem), majd egy kiskanál segítségével (érdemes folyamatosan vizezni, különben nagyon ragad) nagyjából fél kiskanálnyi tésztadarabokat. Ekkor egyesével kiveszegetjük a sütőből (a többit nem szabad, hogy hideg érje, mert akkor megkeményedik, és törni fog!) és az apróra összehajtott üzenetet a közepére tesszük. A tésztát félbehajtjuk, a 2 szélét kissé összenyomjuk, és félretesszük száradni. (Én rács közé tettem őket, mert folyamatosan szétnyíltak.) egyenletes vékonyan szétterítünk rajta. Nagyjából 4 percig sütjük
MIndezt természetesen nagyon gyorsan csináljuk, mert a még melegen lévő köröcskék is egyre keményebbek lesznek a hő miatt. 


Nagy valószínűséggel az összes ujjvégetek bánni fogja az akciót, de elkeseredésre semmi ok: Szöszi szerint az a tuti, ha a füledhez nyomod az égett részt.

2012. január 1.

Dhal Bhat, az új év kezdete

Újév első napján lencsét kell enni. Ez amolyan íratlan szabály. (Hiszen aki nem teszi, el is felejtheti az azévi pénzáldást.) Hogy a szilveszteri pirosbugyi viselés = bepasizás ugyanez a kategória-e, azt már döntse el mindenki maga.
Legtöbbször lencseleves/főzelék szerepelt az itthoni listán, de volt már példa joghurtos-almás lencsesalátára is. De ezek mindig anya döntései. Én valami mást akartam. Valami újat. Ami nem a megszokott, de mégis eltölt azzal a jól ismert otthonossággal.
A válasz?
Nepál. Az utóbbi időben elég sokszor eszembe jut, és ha őszinte akarok lenni, hiányzik. Hiányzik a küzdés, amit eddig egyedül ott éreztem.
Úgyhogy a legbiztosabb nosztalgiázás a fényképnézegetés a kezemben egy tányér tömény gasztronómiával. (Kicsit rocogósra sikerült a dolog, mert - gyanítom, hogy a lencse - tele volt apró kis kavicsokkal. Pedig átmostam és szűrögettem is. Szöszi a tanúm, hogy ha tizet nem, akkor egyet sem szedtem ki a számból. Undorító. Mint az édes pezsgő. Így elrontani egy örömteli pillanatot...)


Jó pár blogot át kellett néznem, mire megtaláltam a tökéletes receptet. Közben pedig rábukkantam erre az írásra is. Ugyanezt a párbeszédet játszottam el az idegenvezetőnkkel, Birennel. Úgy éreztem a szívem szakad meg.

"Az én kajám kezdett egyre jobban valami rossz pörkölthöz hasonlítani, mire Szöszi próbálta megnyugtatni a lelkem: ez nem lehet az, a pörköltben biztos nincsen curry. Amennyit meg én raktam bele főleg. Erre elkezdtem sajnálkozni, hogy milyen kár, hogy nem vásároltam helyben fűszereket, mert akkor autentikus Így meg szórakozok valami Törökországból kapott curryporral.ételeket tudnék gyártani. Itt már Á. is közbeszólt, hogy török curry viszont tuti nincs a pörköltben. Itt ránéztem azzal a tipikus pankás lesajnáló tekintetemmel:" Á., a törökök 150 évig voltak itt, csak tudják mi van a pörköltben.")


*Ha igazán autentikusak szeretnénk lenni akkor fémtálcán, fémtálkában tálaljuk, és JOBB KÉZZEL együk. :)