"Hisz ember vagyok: örök nyugtalan"

Anna, itt róvom le tiszteletemet. Fantasztikus vagy. Bennem az ilyen versdolgok nem szoktak megmaradni, de a tegnapi...hát ez a címbeli gondolat erősen ott visszhangzik a fejemben. Mert igaz. Rám. Mindenkire. És ahogy mondtad, mindenki a saját életére, érzéseire formálja a szavaidat. Mert igen, ezek a tieid. Hiába távolodott el szerinted tőled, miután állt pár órát, attól még a tieid.
Nekem ezek sokat mondanak. Mert én szabad vagyok. Bármi is történik. Szeretem a saját szabályaim szerint élni az életem. Ami sokak szerint szabadosak. De ez van. Ilyen vagyok. Én nem alkalmazkodom. Velem vagy megszoksz, vagy megszöksz. Többek között ezért sem hiszem, hogy én képes lennék férjhez menni. Nem bírom a kötöttségeket. És szerintem semmi rossz nincsen abban amiket én szeretek/nék. Hiába mondjátok. Nem játszom. Én magam vagyok a játék. A részem.
A bejegyzés végére pedig muszáj ideírnom a másik kedvenc sorom.
"Ez csak haj, ez csak bőr, izom : formálható, nyers egyveleg,
 De benne bomlik s tündököl az ember összes arca."
                                          /Vados Anna: Prométheusz Halott című költeményéből/

És Anna: igaz a koccintás csúszott, de legkésőbb telekis napokon bepótoljuk. :)