2014. április 19.

a lányok így buliznak

L. barátja az este közepén kedvesen érdeklődött, hogy beindult-e már a csajbuli, vagyis átöltöztünk-e már pici ruhákba, miközben az ágyon ugrálva párnákkal csapkodjuk egymást. 
Nos, nem. De az ötleten felbuzdulva előbb-utóbb egy ilyenre is sort kerítünk.

2014. április 17.

62 / 365

Az idei tél slágere egyértelműen a müzli volt. És a mogyoróvaj. De a dolgok jelenlegi állását tekintve, a tavaszé is ez lesz. Sebaj. Ugyan szinte alig készítek el többször egyfélét, ez a narancsos-kókuszos már sokadjára ismétlődik, nagyon eltalált egy darab.

Így készül: Előző este keverjünk össze 4 evőkanál zabpelyhet, 4 evőkanál joghurtot, kis maréknyi mazsolát, egy kis narancs felkockázott húsát, 3 csipetnyi fahéjat és tegyük hűtőbe. Másnap reggel kanalazzuk át egy kistálba, szórjunk rá bőkezűen pirított kókuszchipset, kakaóbabot, kesudiót.

2014. április 14.

"jól fogom magam érezni"

a hétvége egy pillanata: színekben és ízekben tobzódó koratavaszi ebéd sült zöldségekkel, pirított zöldspárgával, kerti rukkolával, tulipánszirommal és citromos-petrezselymes-zöldborsós csicsókafőzelékkel
- @Zöld múzsa prezentálásában -


PS. Ma megjelent a 100 fokon egy kalácsvariációkról szóló írásom. A (felét) itt tudjátok elolvasni.  Büszke Panka ;)

2014. április 10.

áprilisi bolondság

Biztosan a tavasz teszi, de mostanában elég furcsa az időjárás. 
A furcsa időjárás, pedig engem is furcsává tesz.
Az előző héten 4 napon keresztül a saját árnyékomként lézengtem a világban. Mint egy mosogatórongy. Használhatatlan voltam.
A maradékban pedig éppen a másik véglet: egy időzített bombaként a saját felrobbanásomat próbáltam megakadályozni. Vagy legalábbis csillapítani.
Pedig nem könnyű.

Zavar, hogy elém állnak a villamoson. 
Hogy megállítanak az utcán és rámtukmálják a szóróanyagaikat.
Hogy keresztülgyalogolnak rajtam a boltban.
Sétálok hazafelé, és alig várom, hogy hazaérjek. Hogy becsukhassam magam mögött az ajtót, és végre egyedül legyek.
Aztán hazaérek, és a feszültség nem csökken, hanem fokozódik.
Olyan dolgokra kapom fel a vizet, amiket máskor elengedek a fülem mellett. Apa meg az ilyeneket nem viseli jól.

Elmentem lefeküdni. 

De nem ment. Nem tudtam aludni.
Csak feküdtem az ágyban, és ismét azt kérdeztem, mi van velem
Hogy viselkedhetek így? Hogy lehet, hogy ennyire utálom az embereket? Hogy képtelen vagyok együtt élni másokkal?!
Legszívesebben sírtam volna. 
Pontosan tudtam, hogy nem másokra vagyok mérges. Hogy nem apával van a probléma.
Hanem velem. Bennem
Úgyhogy elkezdtem kérdezgetni. Saját magamat. 
Hogy miért vagyok feszült.

Furcsa játék. Kívülről szemlélve könnyűnek tűnhet, de valójában nem az. Nagyon nem. 
Összefüggéseket keresni, mint kérdező, mindeközben pedig válaszadóként visszabontani is a szálakat, kihívás. De szeretem a kihívásokat.

Viszont hiába próbálkoztam, sokkal közelebb nem kerültem a megoldáshoz. Vagy legalábbis nem annyira, mint amennyire szerettem volna. Nyilván segített volna, ha tovább boncolgatom a témát, de erre hajnali fél1-kor már képtelen voltam. Az is haladásnak tűnt, hogy a mellkasomban lévő szorítás már nem fojtogatott annyira.

Visszafeküdtem.
Valaki sóhajtott a mellettem lévő ágyon.
Apa

Magamban bocsánatot kértem, mindenért, de nem tudtam becsukni a szemem. Újra eszembe jutottak anya szavai: "sohasem tudhatod, hogy melyik lesz az utolsó csók”. Ezt Pali halála után mondta. 
Felültem. 
Átmásztam az ágy túlsó végébe, hogy adjak neki egy puszit. Abban a pillanatban, ahogy a kezem a karjához ért, idegesen felkapta a fejét, hogy igazán lenyugodhatnék végre, mert úgy gondolja, hogy bőségesen visszaadtam már, ha ez volt a cél.
Szó szerint ledermedtem. Azt hittem rosszul hallok.
Lenyugodhatnék? Kettőnk közül nem én voltam az, aki 20 percig hangosan pakolt, miközben a másik aludni próbált.
Amennyire halkan csak tudtam, kiosontam a nappaliba. 
Kilégzés, belégzés. nyugalom. Minden rendben van.

Hogy beszélhetünk el ennyire egymás mellett?
Szerinte én ilyen lennék? Bosszúálló?
Talán ez az egyetlen tulajdonság, ami teljes mértékben hiányzik belőlem.

Leültem a szőnyegre. 
Mélyen beszívtam a levegőt, és kibámultam a sötét udvarra. 
Miért ilyen nehéz?
Becsuktam a szemem, és azt kívántam, bárcsak más lennék.
Hogy bárcsak tudnék kevesebb problémát csinálni a lehető legtermészetesebb dologból. Az életből.

2014. április 2.

61 / 365

citromos-almás céklapüré, joghurt, sokmagos-mazsolás házi granola, kávé
Azt reméltem, hogy a hazai földre visszatévedve majd elmúlik a müzlimániám. Nem így lett. Még most is képes vagyok naponta 3-4-szer enni, bár ahhoz képest kifejezetten előrelépésként élem meg, hogy Hollandiában csak ezen éltem egy hónapig. A rendetlenség pedig... nos, kivételesen őszinte. Nálunk normál esetben körülbelül így fest a konyhaasztal. Az amerikai konyha nagy hátránya.