2014. szeptember 18.

kérdezz-felelek

"Miért annyira fontos, hogy mindent megoldj? Engedd el egy kicsit... és megtalál a megoldás." 
Felnevettem. A felvetés annyira abszurd volt, hogy kínomban már nem voltam képes másra.
Anya csalódottan rám nézett: Miért nevetsz? Nem hiszed el, hogy megtörténhet?
Idegesen beletúrtam a hajamba. Most komolyan kérdezi...?
Végtelenül fáradtnak áreztem magam. A megoldandó feladatok megmászhatatlan hegyekként tornyosultak előttem, amiket minden igyekezetem ellenére sem sikerül lejjebb tornásznom. Nyilván segítene, ha még félre is hajítanám az egészet.


Nem tudtam nem mosolyogni, amikor másnap megtaláltam a nagymamám polcán az egyik legnehezebben beszerezhető tankönyvünket.
A Sors fricskája.
Az alább következő válaszokkal pedig szintén adós voltam már egy ideje. Egy mozgó "díj" keretében 2 nagyon kedves blogger, Muskátlibüfé, illetve Hekvanc is intézett hozzám néhány kérdést: fogadjátok szeretettel a válaszaimat! Jobb későn, mint soha, nem igaz? :)


1. Van olyan étel, melyet felnőtt fejjel szerettél meg?
A kérdés azonnal felvet egy másikat: a 21 évemmel már felnőttnek számítok? Szubjektív. Viszont a válasz egyértelműen nem. Nem tudnék olyan zöldséget/gabonafélét mondani, amit visszautasítanék, sőt, inkább csak olyanokat, amiket régen megettem, de ma már nem tudok, egyszerűen nem bírja a gyomrom.
2. Emberöltőkön átívelő családi receptek vannak a tarsolyodban?
Imádom nézegetni otthon, illetve a nagyi polcain álló megsárgult receptesfüzeteket, de itt nagyjából meg is áll a tudomány. Nem szoktam ilyen dolgokat főzni, inkább meghagyom nekik. ;)
3. Melyik - gasztronómiában - használt szótól, kifejezéstől borsódzik a hátad?
Őszintén? Butaságnak hangozhat, de ha meghallom: nálam a vega szó minden alkalommal kiüti a biztosítékot. Tudom, hogy a vegetáriánus rövidítése, meg hogy a két szó elméletileg egymás szinonímája, de... nekem valahogy mégis degradáló. Mintha a vega lenne az, aki rántott sajton és margarita pizzán él, míg a vegetáriánus figyel a táplálkozására, új dolgokat próbál ki, és nem a hús helyettesítésén ügyködik.  Ez a másik halálom.
4. Milyen, ingyenkonyhán kiadható, menüt állítanál össze egy napra a rászorultaknak? 
Bevallom, a nagy létszámú főzés/tervezés nem az én asztalom (méghozzá olyannyira nem, hogy már 2 főnél is komoly problémáim vannak), de milyen szerencse, hogy itt van a Food Not Bombs csapata, akik pontosan erre a területre koncentrálódtak, ráadásul teljesen vegán ételekkel! Még több ilyen szuper kezdeményezést!!! :)





I had some small "debt" from the past. I got an award from 2 really nice blogger which has an additive I had to answer all their questions. Here are my super honest answers! Better late than never, doesn't it?

1. Are there any food you've got to like as an adult?
It immediately raise another question: should I be adult with my 21 years? Optional. By the way answer is definitely not. I can't tell any kind of vegetable or cereal I could reject, what's more: there are just vegetables I've eaten when I was smaller but now I couldn't do - they make me serious belly-ache.
2. Do you make any recipe from your great-parents time?
I adore flipping through the pages of my grannies old cookbooks, but nothing else. I never cook foods like that rather leave it to them.
3. Do you hate any expressions we usually use in gastronomy?
Honestly? It might sounds weird but if I hear shorter form of the word vegetarian I always feel angry. In spite of I know they're the same I feel degrading. As veggie would be a person who always eat deep-fried cheese and vegetable pizza whilst vegetarian people pay attention their balanced nutrition and calorie intake.
4. Which meal would you offer for poor people for a day?
I have to admit cooking/planning for great numbers is not my business. (I already have problems around 2. ;)  But how lucky there are fantastic organisations to solve this problem: like my favourite the group of Food Not Bombs who makes vegan food from wasted vegetables for homeless people.
1) Az élesztőnek szaga van, vagy illata?
Hmm, szaga, de nem rossz értelemben, én kedvelem. Volt egy időszak, hogy rengeteget ettem magában, de nem volt túl kellemes, mert mindig felpuffadtam, ahogyan működésbe lépett a pocakomban. (Pedig az első néhány kellemetlen élmény után már kifejezetten figyeltem rá, hogy még véletlenül se igyak semmilyen meleget.) Sőt, még arcpakolásként is próbáltam, de attól meg a bőröm pirosodott be rendkívüli módon...
2) A túrós tészta (csusza): cukorral vagy pörccel? (X - Mindkettővel, de sokkal! :D)
Ha már választani kell, akkor én az édesre szavazok, de inkább valamilyen "kíméletesebb" édesítővel, mondjuk mézzel.
3) Mi jut eszedbe erről: háztartási keksz?
A cukorstop-os változat, meg hogy imádom rágcsálni, és az, hogy mindig emlékeztetnem kell magamat, hogy attól még, hogy kevertek bele némi korpát, nem ez az egészségesség csúcsa.
4) Tejfölös uborkasaláta is van az asztalon, húst, köretet már szedtél. Kérsz tányért a salátának, vagy a tányérodra szeded? (X - Nem szereted a tejfölös uborkasalátát.)
Nem igazán szeretem, mint úgy általában bármit, ami meg van locsolva öntettel, de a salátát mindig a tányéromra teszem!
5) Melyik az a süti/étel, amit imádsz, de sosem sütsz/főzöl, mindig csak másnál/máshol eszel?
Nagyjából minden. ;)  Viccen kívül: minden, amit nem csinálok meg magamnak, mert khmm... élettanilag nem tartom a legjobb összetételűnek (micsoda diplomatikus megfogalmazás), viszont ha már előttem van, akkor képtelen vagyok neki ellenállni. Sajnos. 
6) Iszol, vagy vezetsz? És, ha nem vezetsz, mit iszol? :D
Nem iszom, és jogosítvány híján nem is vezetek. Tudom-tudom, pedig milyen ideális sofőr lehetnék...


1. Yeast has nice or unpleasant smell?
I look on it nice. There was a period when I ate tons of them although it wasn't pleasant cause I've always puffed up when it was started working in my belly. What's more I've tried as natural mask but unfortunately it irritated my skin...
2. If pasta with cottage cheese: you'll eat with sugar or bacon?
If I have to choose something I vote for the sweet one but I would use honey instead of sugar!
3. What's you first thought about shortbread?
The sugar free variation and the fact I really like nibbling them. I always have to remind myself not to eat too much.
4. There are some cucumber salad with sour cream-sugar dressing on the table. You've already had meat and garnish on your plate. Will you ask separate bowl for the salad?
I really don't like salads with dressing.
5. Which sweet or meal is you adore but never make at home?
Mostly everything. No joke: everything I don't cook for myself  because... I don't look on so healthy. However if they are in front of me I can't resist them. Unfortunately.
6. Drink or drive?
I don't drink alcohol and without driving licence don't drive as well. Yeah I know, I could be the best driver...

2014. szeptember 11.

nyers cukkinis csokikrémes brownie

“...és akkor most lélegezzétek ki az összes feszültséget, érezzétek, ahogyan távozik az ujjaitokon keresztül…”
Még jobban megfeszítettem a combomat. Felnéztem az ujjaimra, és megpróbáltam odaképzelni, ahogyan a negatív gondolataim, mint valami fehér füstfelhő, gomolyognak kifelé az ujjbegyeimen keresztül.

A szemem előtt elkezdtek pörögni a képek.

Ahogyan feladom a biokémia megértését, és a padra borul a fejem.
Ahogyan a metrón kapaszkodva kifejezéstelen arccal bámulok a levegőbe.
Ahogyan evés közben véletlenül megakad a tekintetem az ásványvíz oldalán lévő ionok képletein és undorodva elfordítom a palackot.
Ahogyan sokadszorra sétálok végig a lakáson mielőtt leülnék tanulni. Mert nem tudom hogyan kell.

Igen. Elfelejtettem tanulni. Banálisan hangzik, de tényleg nem tudtam, hogyan álljak neki. Hogy régen hogyan csináltam. Elolvastam a szavakat, aztán ismételgettem, amíg meg nem ragadtak a fejemben? 

Nehéz. 
Nehéz újra egyetemistának lenni. Az utóbbi napokban többször eszembe jutott a “régi életem”. Ahol magam szabtam az időbeosztásomat, a teendőimet, a mozgásteremet. 

Mindez végtelenül távolinak tűnt. Mintha valójában soha nem is létezett volna.

Az első nap. 
Amikor a már hűvösödő szeptemberi reggelen kilépve az ajtón úgy éreztem magam, mint egy hatéves, aki életében először indul iskolába.
Ideges voltam. Azt a várakozó izgalommal vegyített idegességet éreztem, amit csak az idő tud orvosolni. A hasamban lévő gombóc akkora volt, mintha magát a farkast is lenyeltem volna Piroska és a nagymama mellé.

Aztán persze jó lett. Annak ellenére, hogy reggel nyolctól este nyolcig ott voltam, meglepően feldobódva értem haza. Bár másnap reggel azért megkérdeztem apát, hogy ha már a második napnál járunk, szerinte még hányszor kell mennem. ;)


Kilégzés, belégzés. Még kettő. Összeszorítottam a számat.
De sikerült. 


Az óra végére szinte újjászületve keltem fel a matracról.
Amikor először csináltam a következő receptet, lelki szemeim előtt már láttam bizonyos emberek felcsillanó arcát. Személy szerint én nem vagyok oda a nyers édességekért. Többnyire túlságosan töménynek tartom őket a rengeteg aszalványtól, magtól, és az irdatlan mennyiségű kókuszolajtól, amit tartalmaznak. És különben is. Rengeteg mindent fogyasztok nyersen, tele sérülésmentes állapotban lévő vitaminokkal, az édességeimet már nem vagyok hajlandó feláldozni.
Ez viszont más. 
Tartalmaz zabpelyhet, ami szintén nem a legkönnyebb alapanyag, de számomra sokkal “emészthetőbb”, mint az olajos magvak, illetve az összedolgozhatóságát az ilyen helyzetekben nemszeretem kókuszolaj helyett a cukkini adja. 

Zseniális. 

PS. Ha valaki szigorúan ragaszkodik a nyers étrendhez, nyilván feltűnt neki a kávé, igen, az ilyen szempontból nem teljesen illik a képbe, de NEM szabad kihagyni, mert valami elképesztően izgalmas ízélményt ad. (Első alkalommal a datolya áztatólevét használtam helyette, de ha nem muszáj, inkább ne tegyük, mérföldekkel vagányabb az előbbivel.)


Hozzávalók 9 kisebb sütihez:
1 csésze napraforgómag
1 csésze zabpehely
9-10 db datolya
1 mokkáskanál só
3 evőkanál jó minőségű kakaó
1/2 csésze finomra reszelt cukkini
2-3 evőkanál frissen főzött espresso

1 kisebb avokádó

2 evőkanál kakaó
1 evőkanál méz (aki édesszájú, annak több)
1 óriás csipetnyi só


Első lépésként áztassuk be a datolyát annyi vízbe, hogy ellepje, és hagyjuk állni néhány óráig (de a legjobb egy egész éjszakára).

Másnap késes robotgépben (=aprító) aprítsuk össze (de nem lisztfinomságúra) a napraforgómagot és zabpelyhet, keverjük hozzá a kakaót, sót, illetve a megpuhult datolyát, száraz datolyát. Ha már egy nagyjából összeálló, ragacsos masszát kaptunk, egy kanál segítségével dolgozzuk össze a kinyomkodott cukkinival, és kávéval.
Béleljünk ki sütőpapírral egy kicsi brownie tepsit (az enyém 20x20-as), és nyomkodjuk bele egyenletesen a masszát.

A krém hozzávalóit tegyük egy turmixba és dolgozzuk teljesen simára. Kenjük a a "tészta" tetejére, majd tegyük hűtőbe néhány órára, hogy megszilárduljon.



A recept a Det Gröna Skafferiet blogról.

2014. szeptember 5.

egyszer mindenki megérik

"Hát hogy tehettél ilyen őrültséget Cecily?! A te állapotodban lóra ülni…!
Csak szabad akartam lenni néhány percre…”

 Váratlan Utazás



Amikor a fogamat összeszorítva, minden erőmet beleadva tekerem a biciklipedált. Amikor a fejemben lévő gondolatok őrjöngve kergetik egymást. Amikor az arcom annyira forró, hogy a bőrömnek csapódó maróan hideg levegő szinte megváltásnak számít. Amikor néhány percig semmi sem számít.

Ez lenne a szabadság?

Az. 
Ez is az.

Azt tapasztalom, hogy manapság mintha annyira nagy jelentőséget nyilvánítanánk ennek a szónak, hogy éppen emiatt, elkezdte elveszteni a valódi tartalmát.

“ Nem az a szabadság, amikor bármit megtehetünk, hanem az, ha nem kell olyant tennünk, amit nem szeretnénk.”

Néhány évvel ezelőtt olvastam valahol ezt a rövid kis mondatot, és véleményem szerint a lehető legtökéletesebb meghatározása a fogalomnak. Mert szabadnak lenni nem egyenlő azzal, hogy korlátlan megtehetünk bármit. Hogy keretek nélkül élhetünk, és  áthághatjuk a szabályokat. Hogy mindig azt csináljuk, amihez éppen kedvünk van.

A szabadság hatalom. Egy olyan ajándék, amibe mivel a legtöbben beleszülettünk, többnyire fel sem fogjuk. Pedig ott van. Behálózza a mindennapjainkat, lehetőségeket biztosít és... mégsem tudunk vele élni. 
Én sem.
Arra kellett ráébrednem miközben az utóbbi hetekben gondolkodtam, hogy összemosom a szellemi szabadságot a fizikai függetlenséggel.


Nem az az én szabadságom, ha elmegyek.


Mi ezzel a célod? - apa csak ennyit kérdezett.
És ez volt az. 
Az a pont, ami ráébresztett, hogy már megint menekülök. A felnőttéválástól. Attól, hogy döntenem kelljen a jövömről.

Hiszen mit is szeretnék tulajdonképpen?
Elmenni. Bárhol máshol lenni, lehetőleg minél távolabb innen. 
Mert nem jó. Nem jó ahogyan élek, ahogyan élünk azon a helyen, amit ugyan otthonnak nevezünk, de valójában a legkevésbé sem az. 

Meg kell oldanom. 
Mindent. Minden rendezetlen pontot az életemben.
Csak igy lehetek szabad.


Úgyhogy visszamegyek az egyetemre.
Most ez az, amit tennem kell. Bebizonyítani magamnak, hogy képes vagyok a pillanatnyi rossz érzéseimen felülkerekedni, hogy le tudok valamit tenni az asztalra.


A többi majd utána következik.
“How did you do such a mad thing Cecily? Taking a horse in your state…!
I’ve just wanted to be free for some moments…”

     Road to Avonley

                                                                                                 
When cletching my teeth and wheeling my bike full blast. When my thought are in a crazy whirl. When the cold wind hurtle into my hot skin seems like a release. When for an instant nothing matters. Nothing.

This would be freedom?

Yep. 
It can be.


Nowadays as we’ve started making too much importance to this word it has started losing its real meaning.

“ Freedom is not a status when we can do anything but we dont have to do nothing we dont want.

I’ve read somewhere this short phrase years ago and I absolutely love it. As my opinion it’s the best expressed thought of concept. Being free doesn’t mean we can make anything without restraint. Or living without definitive bounds and invade rules. We can’t only do things are fitting in our mood.

Freedom is benediction. 
A gift we keep count of as a basic by reason of we’ve never lost it. It is not that although.

Not for me as well.
In the last few weeks I’ve noticed edges of mentality freedom are run into physical self-dependence.

Not that is my freedom if I go away.

What are you aiming at?  - daddy asked nothing else.
It was that.
The question which came home to trying to escape. Again. From being adult. From arriving at a decision which can determinate my future.


But what would be I like in effect?
Just go away. Being anywhere preferably as far from here as it possible.
Cause it’s not so nice. The way as I live, as we living in a place we call home while it’s in no way that.

I have to resolve.
The all. Every disordered little pieces of my life.
I can’t be free anyway.

At this way I’ll go back to the university.
Actually this is what I have to do. Have to prove I’m able to having my mastery over bad feelings and have to overcome myself.


The rest is just coming after it.

2014. augusztus 28.

szedres nektarinos crumble / blackberry nectarin crumble

A crumble készítésével - mint technika - mindig is nagyon szimpatizáltam. Ropogós zabpelyhes morzsa, aranyra pirult magok, alatta sziruposra sült mézédes gyümölcs... Jól hangzik, nem?
Sajnos a végeredmény ehhez képest általában egészen más képet mutat: a zabpelyhes tészta túlságosan megég, a gyümölcs kemény marad, és úgy általában - nem úgy néz ki, ahogyan kéne.

Mostanáig.

Nem tudom, hogy mi történt.
Talán a több tucatnyi átböngészett recept, a próbálkozások közben észrevétlenül rámragadt tapasztalat, de az is lehet, hogy a sorsnak ennyi idő után egyszerűen csak megesett rajtam a szíve.
Sikerült.
Olyan isteni finom édességet sikerült alkotnom, hogy még magam is meglepődtem. Mert ez pont olyan volt. Olyan, amilyennek lennie kellett, és olyan, amilyennek megálmodtam. Minimálédesség a lehető legegészségesebb kivitelben, pillanatok alatt.

Hát kívánhatunk ennél többet? 

-----------------------

I was always dreaming about making a crumble. A REAL crumble.
Where crunchy crumble with golden rolled oats and roasted nuts meets with lots of supersweet, juicy bubbling fruits... Sounds good, doesn't it?
Unfortunately in the reality final products showing an absolutely different way: the top of the crispy dough is burnt, fruits are hard and half baked - in general: it looks really different than I think it should have to be.

Till right now.

I really don't know what's happened.
It can be the dozens of browsed recipes, the experiences which sticked to me unawares in the course of trying, or may it be after a long time Destiny took a pity on me.
It successed. I made perfect crumble.

It was so delicious I was wondering as well.
The same I was dreaming about. Golden, crunchy, juicy. 
Something really simple in no time - as healthy as it just can be.


Can we wish anything more?

Hozzávalók:
1 csésze aprószemű zabpehely
1 csésze nagyobb szemű kókuszreszelék (de nem chips!)
4 dkg vaj
100 g natúr joghurt (3,5 %)
2 nagy evőkanál méz
csipetnyi só
1,5 csésze szeder
3 óriási nektarin (az érett jobb)


Egy nagy tálban keverjük össze a zabpelyhet, kókuszreszeléket és sót, majd gyorsan morzsoljuk el benne a kokckákra vágott hideg vajat. Ne nagyon húzzuk az időt, az a jó, ha minél kevésbé olvad fel. Ezután adjuk hozzá a mézet és a joghurtot is, és egy villa segítségével dolgozzuk össze.
A gyümölcsös részhez mossuk meg és vágjuk vékony szeletekre a nektarint. Keverjük össze a szederrel, kanalazzuk egy tűzálló tálba, osszuk el a tetején egyenletesen a kókuszos tésztát, majd fedjük le alufóliával.
180 fokos sütőben süssük nagyjából 35-40 percig, míg a gyümölcsös rész levesre nem sül, a teteje pedig szép barnás foltokat kap.




Ingredients:

1 c small kernel rolled oats
1 c desiccated coconut 
dkg cold butter
100 g simple yoghurt (the heavier is better)
2 big tbsp honey
pinch of salt
2 c blackberry
3 giant hard nectarines

In a big bowl whisk the rolled oats, desiccated coconuts and salt. Add the cold butter then crumble really quick with you fingers. Stir honey and yoghurt then mix the dough with a fork. Try not to overmix it.
For the fruity filling wash nectarines then cut them thin slices. Combine with the blackberries and pour into a baking dish. Scatter over filling with the coconutty batter then cover with tinfoil.
Preheat oven to 180 C. 
Bake it for 40 minutes or until the filling goes bubbly and juicy and the top is golden and crispy.

2014. augusztus 21.

több szálon függ

Egy picit elhallgattam mostanság, de... nem tudok írni.
Rengeteg minden kavarog bennem, és nem állnak össze mondatokká. Mintha az engem érő hatások képtelenek lennének távozni a testemből. Bennem maradnak, és nem találják a helyüket.
Pusztítanak.

Érzem a nyár végét. Visszavonhatatlanul.
Ahogyan az eddig látszólag olajozottan működő életem szép lassan atomjaira hullik. Hogy a gondtalanság helyét elfoglalja a bizonytalanság.

A bizonytalanság, hogy hogyan is van tovább.

Úgy jöttem vissza márciusban, hogy folytatom az egyetemet. Szépen visszamegyek, és minden halad tovább a megszokott kerékvágásban. Onnan, ahol abbahagytam.

Úgy éreztem, hogy újra tudom majd csinálni.
Mint régen.
Hogy majd szépen tanulok, és néhány év múlva kézbe vehetem a diplomámat.
Mint mindenki.

Mint minden normális ember, aki szeretne valamit kezdeni az életével.
Ebben a boldog tudatban teltek a napjaim, mígnem eljött az augusztus. A fejemben felépített ideális kép ijesztő gyorsasággal kezdett el torzulni.
A magabiztosságom elszállt.
Látom az évfolyamtársaim konyhai gyakorlatokon készült fényképeit, ahol hófehér ruhákban feszítenek, a hajukat hálóval eltakarva…
Sírhatnékom támad.

Ide tartok?

Nem látom magamat, mint dietetikust. Mint táplálkozással foglalkozó szakembert.
Nem is leszek az. Sohasem.
Az életem, 14 éves korom óta ekörül forog. Hogy mit, mikor, hogyan, eszek, ettem, vagy fogok enni. A nap 24 órájában.

Siralmas.
Igen, most már én is belátom.
Szeretnék minél messzebb kerülni.
Távol az egészségteleneatej, vajategyünkvagymargarint, milyentünetetokozagluténfogyasztás, ősellenségünkacukor értekezésektől. A folyamatos lelkiismertefurdalástól, a saját gondolataimtól.
Megijeszt.
Amikor rájövök, hogy már nem ételekben gondolkodom, hanem tápanyagokban. Amikor a a pékségben állva szénhidrátot keresek. Amikor egy joghurtot kibontva az jut eszembe, hogy jézusom, már megint fehérjét eszem.
Sikítanék.
Eldobnék mindent, és körbe-körbe rohangászva, önmagamból kifordulva tépném a hajam.
Itt már nem a helyzet magaslatán maradás, hanem az ép eszem megőrzése a kérdés.

Nem mondom, hogy a boldog tudatlanságra vágyom. Bár hiába is tenném, azt már nagyon régen elvesztettem.
Egészséges egyensúly.
Odafigyelve a testünk jelzéseire, tudatosan fogyasztani, vigyázni a környezetre. Haladni a kor szellemiségével, de nem függeni tőle. Tudni elhatárolódni.

Ezt szeretném.

Viszont nem vagyok róla meggyőződve, hogy az erről való még részletesebb ismeretek elősegítenék mindezt.
Illetve nem tudom.
Teljes bizonytalanságban vagyok. A legteljesebben.
Mert itt már nem csak a diplomáról van szó. Sőt.
Kezdem azt érezni, hogy ez már sokkal inkább az örökös nyughatatlanságom. Hogy - mondjuk ki kendőzetlenül - még most nem akaródzik visszaülnöm az iskolapadba.
Izgalomra vágyom.
Amikor előadtam a gondolatmenetemet anyának, egyből megkaptam az aranyifjú jelzőt, amit én kicsit erősnek érzek, de könnyen lehet, hogy tévedek. Ez a "kis" ötlet, olyan hatással van rám, mint a legdurvább drog. Már nem vagyok biztos benne, hogy a józan eszemen nem kerekedett-e régen felül.



Szóval, fogalmam sincs mit csináljak.
Hál’ istennek még van egy hetem eldönteni.