Hulla vagyok. A mai termés 2 torta. Egy ugyebár Zsuzsi anyukájának a szülinapjára, (jajj remélem tetszeni fog neki), a másik meg anyának. Mert ma van a NÉVNAPJA!!!! Minden kis szar be volt írva a naptáromba, mígnem egy szép napon felkeltem, és leszedtem, mert hogy olyan szakadt, meg már úgyis mindjárt itt az év vége. De ha még ezt mind meg is tettem, észrevehettem volna a jeleket. Az elég nyilvánvaló jeleket. Ott voltak az orrom előtt, de én valamiért nem láttam őket. Aztán ma, mikor végre befejeztem a zsuzsitortát, és leülök a gép elé, hogy najó akkor most megkeresgetem a cserediákokat facebookon(ami mellesleg nem olyan egyszerű mint hangzik, mert mindnek olyan idióta halandzsa neve van, mintha rátenyereltem volna a billentyűzetre), hogy kiválasszam ki is jöjjön. Közben a telefon vagy 6 x csörgött, és az ötödiknél esett le,hogy miért keresi mindenki anyát. Mint a villámcsapásúgy csapott belém a felismerés. Magamban lenyomtam egy nagyon heves és hosszú káromkodást, aztán kisétáltam a konyhába, hogy mivel lehetne még menteni a helyzetet. Az ellenpólus: késő van, fáradt vagyok, és nincs itthon semmi. Ennek ellenére, most azt mondom, hogy nagyon kis mutatós Charlotte-ot pakoltam össze. Meg még kis is porszívóztam. Mondjuk muszáj volt, mert daráltkekszes kézzel rohangásztam, és azok gondolom lepotyogtak közben, így a padló tele volt ilyen kis szarokkal, amikre tudom, hogy anya hulla allergiás. Képek és receptek holnap, mert ma már nem fog nekem is tetsző fénykép készülni.
De a legszarabb meg az, hogy oké, tudom bűnös vagyok, elfelejtettem. De mikor hazajön, én azért mesélnék, mert van mit, de neki meg tiszta vacak kedve van, és akkor csodálkozik hogy nem rajongjuk körül.
Amikor a Lidlben voltam, Találkoztam Dani anyukájával. Láttam, hogy ott pakolászik a samponoknál, de egyrészt távol is álltam, meg nem is nagyon tudtam, hogy mit kell ilyenkor mondani. Úgyhogy maradtam az egyszerű megoldásnál, bunkómódon nem köszöntem. De a pénztárhoz meg pont ő jött, ott már nem volt "menekvés". Először meg sem ismert, de aztán aranyos volt. Huh. Egy rizikófaktorral kevesebb. Hálistennek nem utál.
Meg az Avont is sikerült elintéznem. Nevetséges amit azon a nyomorult telefonon művelnek. 3 percig hallgattam a gépi hangot, amikor a végén kinyögte, hogy ha a központot akarom nyomjam meg a nullás gombot. Már majdnem letettem. De lényeg a lényeg, holnap megjön a postára, és átvehetem. Az újságos csajszi meg pont akkor hívott, mikor derékig a túrók között matattam. El se tudtam képzelni mit akarhat ilyenkor. Olyan dicséretet kaptam! Azt mondta először azt hitte elírtak valamit az 57ezerrel, majd leesett a székről. És hogy többet rendeltem mint ő. :) Micsoda boldogság. Meg hogy ez ilyen tendencia marad-e. Nevettem, hogy ez azért erősen karácsonyi hatás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése