Még tegnap anya odaállított hozzám, hogy ugye sütnék e neki a 20 éves nem tudom milyen iskolai kinevezésre, amit lehet hogy meg se kap, vagyis az igazgató nem mondja, úgyhogy akkor hazahozza a sütit. Csak pislogtam. Idáig ez tök jó, nem kérés, még engedélyem is van, hogy a konyhában garázdálkodhassak tanulás helyett. Aztán persze jött a de. Hogy csakis kipróbált recept jöhet szóba. És nem, nincs apelláta, nem akarok semmi újat. Nem, az sem érdekel, hogy nem magadtól, hanem receptből csinálnád. Még szép, hogy onnan.És nem Annamari, nem akarom végignézni a kipróbálásra váró receptjeidet. Igen, muszáj, hogy már csinált legyen." Fúj. Utálok már sütöttet sütni. Egyedül a jó öreg karácsonyi meg húsvéti sütik a kivételek. Az annyira megszokott, hogy jó. Meg hozzátartozik az ünnep hangulatához. Nem is sütjük az évben többször csak akkor. De ez most... olyan izé. Ma meg azt látom, hogy anya ül a konyhapadlón, és lapozgatja a receptjeit. Óvatosan (minden hátsó szándék nélkül) megkérdeztem, hogy onnan fogok sütni? Á, még nem tudom mit akarok-jött a válasz. Gyorsan elszaladtam az egyszer muszáj megsütnöm céduláimért, és a kezébe nyomtam. Ollálá, fél perc múlva megkaptam ezt. Szeretem, hogy anyával lehet tárgyalni.
Hozzávalók: -40 dkg liszt -1 tojás -kb 1 dl olaj -1 teáskanál só -tejföl
-13 dkg feta sajt -7dkg kemény sajt -2 tojás
-1,5 evőkanál szárított kapor -frissen őrölt bors
Robotgép dagasztókarjával összedolgozzuk a lisztet, tojást, olajat, sót, majd kitesszük a gyúródeszkára, és tejföl segítségével rugalmas állagú tésztát gyúrunk. Folpackba csavarva tegyük hűtőbe minimum egy fél órára.
A töltelékhez az összes többit keverjük össze, a kemény sajtot reszelve, a fetát morzsolva természetesen.
A tésztát osszuk 4 felé, és mindig csak azt vegyük ki, amit használunk. Nyújtsuk vékonyra, vágjunk ki belőle köröket, nekem a legnagyobb pogácsaszaggatóval lettek iciripiciri kis párnácskák, szóval valószínűleg érdemesebb egy pihárral szaggatni a köröket. A körök közepére kevés tölteléket tegyünk, ezt nekünk kell kitapasztalni, mi az ami épphogy nem folyik ki, és jól le tudjuk zárni a kis táskákat. A széleit jól nyomkodjuk össze, hogy nehogy kifollyon a töltelék.
És itt jött a probléma. Az eredeti recept azt írja, hogy olajban süüsük, mint a fánkot. Kérdeztem anyát, hogy ő ezt tudta e. Mert őszintén szólva nem fánksütögetésre számítottam. Na rögtön rákezdte, hogy látod, én megmondtam, hogy kipróbáltat kell csinálni, most mi lesz, satöbbisatöbbi. Mit kell kétségbe esni? Megsütöm sütőben, azt ennyi. És így is tettem. 180 fokos sütőbe szépen tepsinként bepakolgattam, és addig sütöttem, míg pont hogy csak megsült a külseje. Ez annyit jelent, hogy az alja csak egy nagyon picit világosbarnás. És így pont jó. Félbetörve láthatjuk, ahogyan az olvadt kapros-sajt csábítóan nyúlik kifelé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése