Sült répa fetás kukoricapürével

Tudom, hogy nyár van de... nem akar kicsit enyhülni az idő?

Tarthattok ünneprontónak, de ezek a mostani "hidegfrontok", őszök, vagy mi a csudák, nekem igen jól estek. Felfrissítettek minden szempontból.

És most visszaesés a nyárba, megint.

Sütőmentesség és izzadás ezerrel.

Yeah.

De a nyárnak van olyan oldala is, amit igen nagyon szeretek.

A "bőség zavara". ahogyan a Tv-ben megfogalmazták. Valóban. Kimész a piacra/kertbe, és azt sem tudod hova nyúlj hirtelen. Hogy mit kezdj a rengeteg csodás, természetadta kinccsel.

Ilyenkor szerintem az egyszerűségre törekvés a legjobb, amit az ember tehet. Kevés fűszer, olívaolaj, és szabadtűz. Vagy annak az imitálása.

Mert azt tudtam, hogy a répa szuperfinom, de hogy a minirépák ennyire isteniek...

-Sült répa:

15 db "minirépa"

olívaolaj

nagyszemű só

balzsamecet

feketebors

A répákat jó alaposan megmossuk, a száruk egy részét levágjuk. Sütőpapírt fektetünk egy sütőtálba, meglocsoljuk olívaolajjal, balzsamecettel, majd megszórjuk sóval, borssal.

240 fokos sütőben jó alaposan átsütjük.


Fetás-kukoricamártás:

1 cső zsenge kukorica

1 vöröshagyma

1 duci fokhagyma

olívaolaj

1 dl zabtej

1 nagy evőkanál feta

szerecsendió

Egy serpenyőben pici olívolajat hevítünk, megsütjük benne a hagymakarikákat. Félúton hozzáadjuk a kukoricaszemeket, és a szétnyomott fokhagymát. Ha már elég barnásak a kis sárga "katonák", felöntjük az egészet zabtejjel, és puhára főzzük (vagyis egy kicsit be is sűrítjük vele). Turmixban feta és szerecsendió hozzáadásával teljesen krémesre dolgozzuk. Ha nagyon sűrű lenne, egy kevés zabtejjel higítsuk.


Tálaljuk valamilyen gabonával dúsított zöldségsalátával: nálam ez most paradicsomos-uborkás-tönkölybúza volt.

Cukkinis - nektarinos bulgursaláta

Ennyi énközpontúság után, azt hiszem ideje témát váltani. De még előtte engedjetek meg annyit, hogy kis kiegészítést fűzzek a legutóbbi bejegyzéshez, amivel - remélem - ti is kicsit jobban megértitek a reakciómat. Mert tény, félreérthető. És amit félre lehet érteni, azt biztos lesz olyan, aki félreérti. Szóval nyuci, akárki is vagy, ez legfőképpen neked szól. Meg annak, akiben felmerült hasonló kérdés.

Kezdjük ott, hogy nekem mindig is a SOTE volt az álmom. Meg a dietetika. A 2011-es Educatio-n rajzolódott ki, mint terv, aztán amikor ellátogattam a nyíltnapra, akkor éreztem azt, hogy igen. EZT szeretném. A szülinapi "terveim" között is csak az szerepelt.
Pécs mindig másodlagos volt. Vagy éppen sehányadlagos. (Volt olyan időszakom, amikor azt mondtam, hogy oda akkor sem megyek el, ha fel is vesznek. Foggal-körömmel kapaszkodtam Pesthez. Ez ordított a jelentkezésemről is: a pesti fizetős dietetika megelőzte a pécsi ingyenes képzést. Ez persze később módosult, kis szülői meggyőzésre.)
Az események akkor vettek gyökeres fordulatot, amikor megkaptuk az érettségi eredményeit. Azt hittem/hittük, Pest elúszott. A pontjaim alig álltak valamicskével a tavalyi határ felett, nem mellesleg mindenki 50 pontos növekedéseket jósolt.
És ilyenkor mi a megoldás? Az ember B-tervet gyárt.
Ez lett Pécs. Eleinte még gondolatnak is utáltam, aztán elkezdtem megszeretni. Álmokat szőttem, elképzeltem, hogy milyen lesz, mit fogok csinálni, és egyre jobban tetszett, amit "látok". Tiszta szívvel beleéltem magam.

Ezt az "idillt" rombolta szét az eredményhirdetés.

Tudom, sokan most is azt gondolják, hogy jódolgomban már nem tudok min "sírni". Főleg olyanok, akiknek mondjuk csak fizetősre sikerült bejutni. Sajnálom. Nekik írhatok, amit akarok. Nem fogják megérteni.
De ez sem baj. Hiszen valahol minden éremnek két oldala van.

De most recept is van! Ugyan nem egy hűdebonyolult és különleges valami, de aki kipróbálja, annak nagyon kellemes ízeket ígérhetek!


1 személynek:

4 dkg teljes kiőrlésű bulgur

1 kemény nektarin

tenyér nagyságú cukkini

1 vöröshagyma

olívaolaj

só, fehérbors

10 mentalevél apróra vágva

Felforralunk 1 dl vizet, majd ráöntjük a bulgurra, és lefedve hagyjuk megpuhulni.

Ezalatt a hagymát karikákra szeljük, és egy pici olívaolajon aranybarnára sütjük, félúton a cukkini-kockák hozzáadásával. Sózzuk, borsozzuk, hagyjuk kihűlni.

Tálaláshoz összeforgatjuk a megpuhult gabonaszemeket a cukkinis keverékkel és apró barackdarabokkal, legvégül meghintjük mentával.


Forrás: A mi izraeli konyhánk

Hogy is volt pontosan?!

Azt hittem örülni fogok. Hogy megkönnyebbülök. 

Ültem a laptop előtt, figyeltem az órát.
19.58.
19.59.
20.00!!!!!
Hol vannak a pontok?! Naná, hogy sehol.
Idegőrlő percek.
Kattingatok jobbra-balra, próbálom lekötni magam.
20.04    
Még mindig semmi.
20.08
A Felvi honlapja már nem a régi. Ott vannak. Le lehet tölteni. A számokat, amik most oly sokunk életét döntik el. Hosszú időre.
Kiabálok anyának. Hallom, ahogyan felpattan, majd egy lócsordát megszégyenítő tempóban (és hangerőben) átrohan a nappalin, és bevetődik mellém a székre.
"Nyisd meg, nyisd meg!" - sürget.
Huh. Kifújom a levegőt. Elővarázsolom az oldalt. Félúton elbizonytalanodok, hogy ez lehet, hogy még nem is az, de anya esze gyorsan vág (kis Canon féle vészreakció), és rávilágít, hogy csak rá kéne kattintanom az egyetem nevére. Ja, tényleg.
Mivel kezdjem...? Legyen Pest. Hiszen tudom a választ. Inkább bizonyosodjunk meg hamar a biztos nemről.
Katt-katt: SOTE-ETK betegellátás és dietetikus szakirány  387 pont.
Várjunk csak. Nekem ennél több van. Ez azt jelenti, hogy...
Csend.
Anya felpattan, majd visítva a nyakamba ugrik: "FELVETTEK!!!!!"
Csend. Lemerevedtem.
Hogy lehet... de hát tavaly...
Nem. Ez nem lehet. Lehetetlen. Itt valami tévedés történt. Mindjárt kiderül, hogy bocsi, ez rossz lista, aztán jön az új, ahol már egyértelműen nem férek be. Pécsre fognak felvenni. Ott fogok tanulni. Nem vehettek fel Pestre, mert az azt jelentené hogy... hogy nem megyek Pécsre.
Még mindig csend, csak az agyam zakatol. De az gőzerővel. Értetlenül ülök. Én...nem ezt akartam.
Anyát majd szétveti az öröm, így talán még feltűnőbb, hogy engem nem. Közel sem. A mosolyt le sem lehetne törölni az arcáról, így hajol oda. Egy kis komolyságot azért magára erőltet. "Te nem örülsz?"
Nem. A legkevésbé sem. Nem megy. Pedig szeretném, de...nem.
"Jajj, drágám, pedig ez annyira jó, én olyan boldog vagyok! Sokkal jobban örülök, hogy nem mész Pécsre. Így sokkal többet látlak majd. Meg gondolj csak bele, bekerültél az elsőnek megjelölt helyre!"
Hát, igen. Tényleg.
"Jézusom, annyira büszke vagyok!!!"
Még vetett felém egy 100 wattos vigyort, és elvonult telefonálni. "Csak a legfontosabbaknak."  Ezek után szinte egész este égtek a vonalak.
Próbáltam mosolyogni, de legbelül a falat csapkodtam. Ököllel.
Nem. lehet. igaz.
Minden, amit eddig elképzeltem, a további életem, a terveim...összeomlott. Egy kártyavár könnyedségével.
Az első 10 perc kegyetlen rossz volt.
Anya próbált biztatni, hogy majd megszokom. Csak át kell állnia az agyamnak. Nemsokára jobb lesz.
Én azonban 2 óra múlva sem tudtam derűsebben látni a világot. Már nem akartam harcolni, csak... elfogadni. Az örülés túl nagy lépésnek tűnt.

De ez a hír egyet jelentett egy másikkal is.
Ami számomra sokkal nagyobb jelentőségű, mint maga az egyetem. Nincs albérlet Pécsen. Apánál fogok lakni.
Felhívott. Pár perccel azután, hogy kikerült a lista. Hozta a szokásos formáját, affelől érdeklődött, hogy ez akkor most mit is jelent pontosan, mit tudok én (de legfőképpen mások) a pontszámítási rendszer elvéről, illetve, hogy mikor derül ki az eredmény biztosan. Túl sok információt nem tudott kiszedni belőlem, ami nem meglepő, tekintve, hogy mint általában, most sem tudok semmit. Így függőben hagytuk a dolgot. Nem szereti a bizonytalan információkat.

De ez mind nem számít. Ahogyan Á. is mondta: Egyetemisták vagyunk. Csak ez a fontos.

Egy gondolattól azonban nem tudok szabadulni. Ami nem is gondolat, hanem egy kérdés. De tegnap este óta nem hagy nyugodni.

       Apa, te örülsz?

SOTE - dietetika.
Felvettek.

Fagyicupcake 3 - szor

Nálunk már nem "friss" a dolog - várt egy jó hetet a sorára, de még mindig a lehető legaktuálisabb, hiszen nyár van ( még 6 hét van hátra!!!, ami nagyon szomorú furcsa, mert már így is egy örökkévalóságnak tűnik), mindenki vendégeskedik mindenkinél, és különben is. EZ annyira jópofa ötlet.

Szerénytelenség nélkül állíthatom, mivel nem az én fejemből pattant ki. Sajnos.
Itt találtam rá, és mint mostanában mindig: beindult a süssünk képről gépezet.
A gyakorlat profizmust szül, és ennek a mondatnak az értelmében a nyár végére esélyes egy mester fokozat.

De ehhez elengedhetetlen, hogy beleszeressek. Valamibe. A színvilágba, a kompozícióba, vagy mint most: az ötletbe. Elkezdek ötletelni, majd indul a receptmustra. A 3 helyre fejben legyártok 15 féle verziót, majd a családot lelkileg megnyomorítva leredukálom 5-re. Aztán 3-ra. Nekiállok süni, majd a "külcsínyről" skicceket készítek. Ez a mániám. Hogy hogy fog kinézni, elég szép lesz-e, kívánatos, satöbbi. Egy átlagember (értsd. nem az én lelkivilágommal rendelkező) szemében néha roppant bosszantó tudok lenni.

Mert a muffin nem sütemény. Tudom, már sokszor beszámoltam a kényszeres muffinellenességemről (ami valószínűleg onnan eredeztethető, hogy a legelsőt papírostul együtt ettük), de nem tudok rajta túllépni.
Klassz reggelire, mondjuk egy zabpelyhes változatban. Vagy tízórainak. Vagy uzsonnának. De mint sütemény... számomra nem opció.
Jó, mostanság megjelentek feltuningolt testvérei, a cupcake-ek, de számomra ez a vonal sem a kulinária csúcsa. Mert szó mi szó, velük aztán ki lehet élni a díszítési hajlamainkat (persze nem az "eredeti" nehéz vajas krémekkel) de itt valahol véget is ér a dolog.

Ebben a formában azonban átalakul. Főleg, hogy nem a "szokásos" muffintésztákkal dolgoztam, hanem innen-onnan összeollózott receptekkel. És egy piskóta piskótás/brownie-massza már egész más, nem?

Krémes-csokis cupcake ribizlis túrótöltelékkel:

Valószínűleg a kardamom-fahéj páros miatt, de olyan illata van, mint a karácsonynak. Ez maga a kézzelfogható karácsony.

1 teáskanál vaníliapor

15 dkg étcsokoládé

12 dkg vaj

1 teáskanál őrölt kardamom

1 teáskanál fahéj

10 dkg cukor

2 nagy tojás

5 csapott evőkanál liszt

A vajat és csokit vízfürdőben megolvasztjuk, majd hozzákeverjük a cukrot, vaníliaport, kardamomot, fahéjat, és egyesével a tojásokat is. Legvégül a lisztet is belekeverjük, majd  szétosztjuk 8 fagyitölcsérben.

Előmelegített 175 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük. (Szerintem az a klassz, ha meghagyjuk amolyan "brownie-s" jellegűen, tehát nagyon nem kell túlsütni.)

A kihűlt tészták tetejét egyenesre vágjuk, közepükbe lyukat fúrunk. 

Készítünk egy túró, tejszínhab, porcukor, ribizliszemekből álló krémet, és a gyümölcsöket nem nagyon összetörve a lyukba varázsoljuk.

A tésztamaradványokat 2 evőkanál lekvárral kókuszgolyómassza-szerűvé gyúrjuk. 8 egyenlő nagyásgú golyót formázunk belőle, majd mindegyiket a tölcsérek tetejére illesztjük, és beleformázzuk a lyukba (az én koncepcióm egy fagyigombóc ábrázolása akart lenni).
Hogy teljes legyen a hasonlóság, ezt kívülről mascarpone-tejszínhab-porcukor krémmel fedjük - lehet simára kenni vagy borzolni is - majd a tetejét megszórjuk morzsolt citromfűvel és egy-egy fürt ribizlivel díszítjük.

Tiramisu cupcake:

9 dkg vaj

10 dkg cukor

15 dkg liszt

2 tojás

csipet só

1 teáskanál vaníliapor

1 evőkanál tejföl

Először a nedves hozzávalókat robotgépezzük össze, majd szépen belekavarásszuk a szárazakat is. Igazságosan elosztjuk 8 fagyitölcsérben.

175 fokra előmelegített sütőben nagyjából 20 perc alatt megsütjük őket, majd hagyjuk kihűlni.

Mindegyiknek egyenesre vágjuk a tetejét, majd "fúrunk" egy lyukat a közepébe. Jó alaposan átáztatjuk 1 tk. kávélikőr és 1 dl frissen főzött erős kávé keverékével. 

A lyukakba, és a süti tetejére is habot nyomunk: ez mascarpone, keményre vert habtejszín, porcukor és színtelen mandulaaroma együtteséből áll. (Mennyiségeket azért nem írok, mert ezek nagyon pici adagok, nem is gondolnánk, hogy gyakorlatilag 2 evőkanál krémsajt kellett az egészhez.)

Pina-colada cupcake:

A tészta receptötlete innen. Hogy mennyire "hiteles" azt nem tudom, mivel fogalmam sem volt, hogy pontosan milyen is a pina colada. Még most sem tudom. Ki fogtok nevetni, de úgy jött az ötlet, hogy ha nyár, akkor koktél, ha koktél akkor mojito, de a mojito alkotóelemeiben majdnem olyan lenne, mint a tiramisu, legyen inkább pina colada. Hiszen olyan hangzatos.

9 dkg vaj

15 dkg liszt

1 dl apróra vágott kandírozott ananász

2 csipet só

1 tk. sütőpor

9 dkg cukor

1 evőkanál rum

2 tojás

Összedolgozzuk a nedves elemeket, bele a szárazat, kever-kavar, 8 tölcsérben eloszt, majd 175 fokon megsüt. És kihűt.

Ezután elkészítjük a belső krémet. Tudtam, hogy mindenképpen valami kókuszosat szeretnék, de semmiképpen sem az egyszerű krémsajt-kókuszreszelék kombót. Így tulajdonképpen főztem egy kókuszlekvárt.

Ehhez gyártottam 1,5 dl-nyi friss kókuszreszeléket (boltban vett kókuszt nagy lyukú reszelőn átpasszíroztam), amit felfőztem 1/2 dl tejszínnel. Mikor felforrt, hozzáadtam 2 csapott evőkanál dzsemfixet, és a lángot lejjebb véve, még 1 percig kevergettem, majd levettem a tűzről.

Ezt a masszát gyömöszöltem a sütik közepén tátongó lyukba, majd a tetejére mascarponés-habtejszín-porcukor krémet nyomtam. Ezenkívül megpirítottam 3 evőkanál "gyári" kókuszreszeléket, és ezt hintettem a krémre, majd 1-1 koktélcseresznyét, és egyéb strandkellékeket tűztem bele dzíszítés gyanánt.

Sült paradicsom fokhagymás kenyérmorzsával

Elsétáltam a közeli boltba a készülő fagyimhoz (vegán!), ahol a pénztárnál pont beállt elém egy csapat leányzó. A kocsi (alkohol)tartalmából ítélve több napos csajbuli lehetett kilátásban. Kis irigységet éreztem. Mikor is csináltam én hasonlókat? Aha, pontosan 13 éves voltam.
Jó volt. Nagyon jó. Egészen más dolgok foglalkoztattak.
Ők 17-ek. Legalábbis ezt állították a sorban előttük álló középkorú pasinak, akit már a tejespultnál sikerült meggyőzni, hogy ne sajnálja tőlük, a jelen esetben kincseket érő személyigazolványát. Hah, ezek szerint a világ mit sem változott: még mindig úgy gondoljuk, hogy az ellenekző nemet egyszerűbb efféle "alantas" cselekedetekre rávenni.* És milyen igaz. Örökzöld klasszikus.
Személyes élmények? Ja igen, még 2006-ból.


* Azért egy pillanatra bevillant, hogy milyen kár, hogy nem engem találtak meg. Amióta betöltöttem a 18-at, még egyszer sem volt alkalmam "mutogatni". Na jó, nem is nagyon kerestem, de...egyszer azért kipróbálnám.

Szaftos paradicsom. Fokhagyma. Petrezselyem. Ropogós kenyérmorzsa. Hmm...
Nem a főzés netovábbja, de maga a tökéletes nyári köret. Idényben a legjobb, ráadásul boldogan megsül egyedül a sütőben, míg mi a kerti grillnél foglalatoskodunk.

Hozzávalók:

1/2 kg aprószemű paradicsom

4-5 szelet szezámmagos kétszersült

2 nagy gerezd fokhagyma

1 csokor petrezselyem

só, fehérbors

15 szem olajbogyó

olívaolaj

Kikenünk pálmazsírral egy közepes méretű tűzálló tálat.

A paradicsomokat félbevágjuk, majd egyenletesen kirakosgatjuk vele a tálat.

A kétszersültet (mozsárban) morzsásra törjük - az eredeti recept egy zsemlét ír, amiből zsemlemorzsát kell készíteni - , majd hozzákeverjük az apróra vágott olajbogyót és lereszelt fokhagymát.

A paradicsomokat megszórjuk nagyszemű sóval, borssal, és az apróra vágott petrezselyemmel, majd egyenletesen elosztjuk rajta a kenyérmorzsát.

Meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal, majd 210 fokos sütőben 20 perc alatt puhára-paradicsomot/ropogósra-kenyérmorzsát sütjük.

Forrás: Stahl-Büntetlen örömök

If I were you

"Zs: Panka, azt hiszem újra együtt vagyunk.
 Én:Téényleg? Na, az szuper.
 Anya (morog a háttérben): De hát csókolózott mással...
 Én (nevetve elismétlem ugyan a telefonba anya mondatát, de szöget üt a fejembe)
 Zs: Tuudom, de azóta megváltozott! Már egészen más!"

Újra, és újra átgondoltam a hallottakat. Meg a "mondottakat". Át kellett gondolnom.
Azt mondtam örülök.
Örülök, hogy összejöttek. Illetve ezt így nem mondtam ki konkrétan, de így lehet érteni. Pedig nem erre gondoltam. Vagyis...Jajj, ez olyan nehéz. Nem a srácnak örülök. Hanem annak a zöngének, amit Zs. hangjában hallottam. Ami már úgy hiányzott.
Mindig így beszél, amikor boldog.

Az utolsó mondata azonban szíven ütött.  
"Megváltozott".
Ez a kijelentés rendszerint az olyan amerikai filmekben szokott elhangzani, ahol a 40 körüli átlag barna próbálja rendbehozni a tönkrement házasságát a férjével, aki megcsalta egy éppencsakhúsz szőkével. Tehát MIVAN?!

Zs. 18 éves. Gyönyörű.
Előtte áll még... minden. Az egész élet. Miért nem keres valakit, aki megbecsüli úgy, ahogy kell? Ennyire tönkrement volna a világ, hogy már fiatalon alkukat kell kötni? Eltűrni azt, amit elítélünk? Abban élni?

 Nem az álmainkat kéne hajszolni?

Csokitorta szederrel a szenvedély jegyében

"Cukor, só és minden mi jó, ezekből az összetevőkből próbálták megalkotni a tökéletes..."

Akár így is kezdhetném. Ugyan nem pindúrpandúrokat készítettem, de a hozzávalók között itt is csupa egyszerű dolog szerepel. Kevés, de minőségi alapanyag, ez a siker titka. Persze van, hogy én is szeretek flancolni, bonyolult krémeket/tésztákat/díszítéseket ügyeskedni, de itt felesleges. Pont az egyszerűségével gyönyörködtet.

Á. szülinapjára készült...jó nagy elmaradással. Ciki. De egyszerűen nem volt időm. Ami ellentmondás, mert mindennap megállapítom, hogy ma sem sikerült semmi értelmeset csinálnom. Sőt, tulajdonképpen semmit. De mégis, én az apa-Velence-Fehérvár háromszög bűvöletében, ő Balaton-Fehérvár között ingázva, nem egyszerű, összehozni egy találkozót. Amikor mondjuk fel is tudok mutatni valami bármi érdemlegeset. Hiszen a nyaralónkban sütni...már kifejtettem párszor. Jó, a kényszer nagy úr, tehát már valamicskét kezdem átlátni a rendszer buktatóit (és próbálom azokat időben kicselezni), de még nem tökéletes. Plusz az utóballagási bulimon, a 3 és 6 éves másodunokatesóim a karácsonyi ajándéknak kapott tündérszárnyakkal (ritkán találkozunk na) az este vége felé úgy kezdtek el játszani, hogy az egyik betömte a sajátját a sütőbe, a másik meg kivette. Csak ők mikrónak hívták. Sajnos túl jól sikerült a dolog: a szerkezet ajtaja félig letört, amin nagyon sajnálkozott mindenki, de tulajdonképpen sokat nem rontott a helyzeten. Sőt. Szerintem semmit. Csak még mindig van, hogy elfelejtem, és elég kellemetlen ha az öledbe pottyan egy 200 fokra előmelegített üveglap, miközben egy tepsit próbálsz belevarázsolni...

Hozzávalók 6 szelethez:
-Piskóta:

15 dkg pirított darált dió

3 tojás

10 dkg porcukor

csipetnyi só

1 teáskanál sütőpor

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, majd beleadagoljuk a porcukrot is. Ezután egyesével hozzádolgozzuk a sárgákat is, majd apránként a sütőporral elkevert diót.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a tésztát, és rövid idő alatt megsütjük. Hagyjuk kihűlni.

A széleket levágva csináljunk egy teljesen szabályos téglalapot. Ezt vágjuk fel 6 darab szabályos kicsi téglalapra.


-Csokikrém:

2 dl habtejszín

1 habfixáló

15 dkg étcsokoládé (magas kakaótartalmú)

1 nagy evőkanál kakaópor

2 evőkanál porcukor

A tejszínből habot verünk, majd hozzáadjuk a porcukrot, kakaóport és habfixálót is. 

A csokoládét megolvasztjuk, hozzákeverjük, és hagyjuk kihűlni annyira, hogy már ne legyen fényes.

Még "azon melegében" kenjük meg vele a tésztatéglalapokat úgy, hogy közben egymásra is rakodjuk őket, építve egy kis tornyot. Ennyi krémből nem lesz probléma, hogy a külsejét is jó vastagon bevonjuk, de igyekezzünk szépen csinálni, mert semmi sem fog takarni. Nekem nem volt habzsákom, de jópofa lehet az alsó széleket "kicsipkézni".

20 dkg szeder

Legvégül díszítsük a tetejét egész, ép szederszemekkel, majd tálalásig tegyük a hűtőbe.



A recept innen, de lusta voltam átszámolni a mennyiségeket, így leginkább "képről dolgoztam".

A legjobb kakaóscsiga(?) 14.

Petkó Pékség - Székesfehérvár


190 Ft  (12 dkg)

Ez a csiga maga a nagybetűs meglepetés. Legfőképpen a külsejével. Amúgy nem egy nagy extra.

Kezdjük ott, hogy ilyen színű csigát még életemben nem láttam.

Sőt. Ha valaki azt mondja nekem, hogy valami úgy csokiízű, hogy mindeközben fahéjszíne van, szemberöhögöm. És mitadisten, lehet. A saját érzékszerveimmel tapasztaltam.

Szóval lépjünk túl a színe okozta első sokkon, és kóstoljuk meg. Édes, ez nem vitás, bármivel is kenték meg a tésztát, a cukrot nem spórolták ki belőle. De ha más nem, a tetejére szórt porcukor feltétlenül garantálja a ragacsos ujjakat.

A tésztája...megint egy külön történet. Ha becsukott szemmel kóstolom meg, akkor azonnal rávágtam volna, hogy fánk. Hál' istennek legalább olajban nem úszott.

És drága, na. (Főleg ezért.) A boltba belépve kétszer is megnéztem  cédulát (meg a mögötte tornyosuló árut), de egyik sem akart megváltozni.


Vedd meg: ha ellenzed a nejlonzacskót, vagy valami furcsa perverzió okán átzsírosodott barna papírral vágysz nosztalgiázni.

4/10

Csípős paradicsomos - zöldségszósz gombával

"Nem szoktál mosolyogni.

 Minek kéne örülnöm?

 Nem konkrétan most, hanem általában. Már nem is tudom mikor láttalak utoljára..."

Ezt apa állapította meg.
És valóban. Nem téved. Már én is észrevettem.
Valahogy leszoktam róla. A mosoly megnyit a többi ember felé, sebezhetővé tesz. És én a legkevésbé sem akarok az lenni.
Így inkább bezárkózom. Biztos, ami biztos.
De ha valaki jól belenéz a szemembe, az elutasítás és fölényesség alatt kapálózó kezeket talál. Amik nem találnak fogódzkodót.

Étkezésileg elmondható, hogy "vegasztrománia napokat" tartok, ugyanis pár napja szinte minden ebédem az onnan lefirkantott receptekből készül. A mostaninál még a fénykép is. Köszönöm Annának :) Szuperfinom!


Hozzávalók 2 személynek:

15 nagyobb fej gomba

1 aprócska zeller

1 vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

2 sárgarépa

2 dl paradicsompüré

kb. 1,2 dl fehérbor (jó minőségű!)

só, fehérbors

chili(por)

kakukkfű

5 szem olajbogyó

A hagymát, fokhagymát, sárgarépát és zellert meghámozzuk, majd lereszeljük. (Nekem gyufaszálreszelőm van, és annak ellenére, hogy lehetett nagyjából 300 Ft, meglepően jól funkcionál.)

A hagymát egy kevés olívaolajon elkezdjük megpirítani, majd félúton hozzáadjuk a többi zöldséget is. Szép aranyszínűre sütjük. Ekkor hozzáadjuk a paradicsompürét, fehérbort, és addig főzzük, míg meg nem puhulnak a reszelékek. És be nem sűrűsödik a szószunk. Ekkor ízesítjük sóval, borssal, chilivel és apróra vágott olajbogyóval.

A gombához serpenyőben pici olívaolajat hevítünk.

A megpucolt, és féldiónyira vágott gombákat beledobjuk, és hirtelen megsütjük. Nagyszemű sóval, feketeborssal és friss kakukkfűvel ízesítjük.

Kávés - mandulás torta

Ezzel a tortával éppen csak vért nem izzadtam.
Tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, elvégre tejszínhabot felverni 35 fokban...kétesélyes. Nem számoltam továbbá azzal sem, hogy este már csípnek a szúnyogok, így be kell zárkóznom a konyhába, aminek a 2 négyzetméterén ezáltal, az amúgy sem alacsony hőmérséklet megkétszereződik.
Azért sikerült. Csak a végére folyt szét.

Persze ez az ízén nem rontott semmit, népszerű volt a családban.
A család. Hah.
Anya ismét alakított. Fél 6 körül sétálunk le a tóhoz (ez a legjobb idő: szúnyog még nincs, UV sugár meg már nincs annyira), a nap még masszívan süt - szinte égeti a hátunk, mire ő nagy sóhajjal megtöri a csendet: "Alig várom a karácsonyt! Ti nem?"

Csak nevettünk. Mások lehet, hogy meglepődnének egy ilyenen, de mi már megszoktuk.  
Minden nyáron felemlegeti.

Ez a torta egyszer már szerepelt itt a blogon recept nélkül (jó, a fotók értékelhetetlenek, de akkor még az volt a szint), bár ha az emlékezetem nem csal, egy picit másképpen csináltam...

Hozzávalók egy 18 cm-es tortához:
- mandulás tortakarika
- 1 csésze jó erős kávé (picit lehet édesíteni)
- mandulás mascarponekrém
- kávészem, after eight mentás csoki, plusz tejszínhab




Piskóta:

5 dkg pirított, darált mandula

8 dkg finomliszt

csipet só

1 teáskanál sütőpor

3 tojás

8 dkg cukor

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk, mikor már majdnem jó, a cukrot is hozzáadjuk. Simára keverjük.

Ebbe egyesével beleforgatjuk a sárgákat, majd az előre összekevert szárazanyagokat is.

Előmelegített 175 fokon készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.


Mandulás krém:

250 g mascarpone

1,5-2 evőkanál mandulakivonat

250 ml habtejszín (plusz habfixáló)

3 nagyobbacska evőkanál porcukor


A tejszínből kemény habot verünk a fixálóval, belekeverjük a cukrot, majd a többi hozzávalót is, és felhasználásig szigorúan hűtőben tartjuk.


Összeállítás:
A piskótát 4 lapba vágjuk.
A legalsót meglocsoljuk (ne sajnáljuk, csak bátran) a kávéval, majd megkenjük 2 evőkanál krémmel. Erre jön a következő lap, kávés fürdő, krém, lap ésatöbbi. Kívülre mindenképpen hagyjunk krémet a bevonáshoz (nálam sajnos kevés volt a tejszín), illetve díszítsük egész kávészemekkel, tejszínhabrózsákkal és after eight csokilapokkal.

Forrás: Tortasztárok

Cukkinis tojáslepény olajbogyóval

A kegyetlen hőség tegnap este átváltott ítéletidőbe. Legalábbis nálunk. Brutálisan nagy volt. És vizes. Mindez saját tapasztalat: a házunktól 8 percre kapott el minket a vihar. Á-val éppen hazafelé tartottunk Velencéről, és éppen csak kijelentettem, hogy milyen tök jó, hogy pont elkerültük a vihart, megéreztem az 1. nagyobb cseppeket. Aztán elkezdett szakadni, mintha dézsából öntenék. Döbbenetes volt. (Tegyük hozzá, hogy ő már elindulni sem akart, és minden egyes vasúti megálló mellett ahol elhaladtunk, jelentőségteljesen reménykedő pillantásokat vetett. Hiába, hajthatatlan vagyok. Ő meg nem szeret egyedül tekerni.)
Nem szokásom, de javasoltam, hogy álljunk be valahová. Beálltunk.
Semmi értelme nem volt.
Csak alkalmam nyílt meghallgatni, hogy milyen, amikor sikítozik. Akkor már inkább ázzunk szét. Legalább hamar otthon leszünk.

A lépcsőházban kibújtam a cipőmből. Pontosabban letéptem magamról. Valami undorító érzés, amikor a vizes ruha mindenhol jó szorosan rádtapad. De nálam a cipő viszi a prímet. Attól sírni tudnék.
De nem sírtam. Szó nélkül borítottam ki belőle a vizet. Aranyhal nélkül.

Már lezuhanyozva, száraz ruhában gondolkoztam el, hogy milyen furcsa is az élet: délben még az volt a legnagyobb problémám, hogy hova bújjak a tűző napsugarak elől fényképezni. Nem sikerült ugyan 100 %-osan, de legalább jót ebédeltem.


Hozzávalók 1 személyre:

25 dkg cukkini

2 csapott mokkáskanál só

2 dkg parmezán (minél intenzívebb ízű)

5 db hajdinás kétszersült

1 dl sűrű joghurt

1 tojás

10 szem olajbogyó

fehérbors

pálmazsír az edény kikenéséhez

A cukkinit nagyobb lyukon lereszeljük, és amennyire lehet, kifacsarjuk. 
A kétszerültet összetörjük, a parmezánt lereszeljük, az olajbogyót apróra vágjuk.
Kizsírozunk egy 20 cm-es piteformát.
A tojást hozzáadjuk a cukkinihez, jól összekeverjük, majd szépen elkezdünk mindent belerakosgatni: a joghurtot, parmezánt, olajbogyót, sót, borsot, citromfüvet, legvégül pedig a kenyérmorzsát.
Belesimítjuk a formába, majd 185 fokon 20 percig sütjük.

Recept: Stahl magazin tavaszi száma (majdnem teljesen)

Egyszerűen bonyolult

Valószínűleg a hosszú kórházazás és az ez idő alatt ért élmények hatására, de menthetetlenül kiábrándultam a pszichológusokból. Meg úgy ámblokk a pszichológiából. De tudom-tudom, ez egy igen népszerű szakma. Egy 30 fős osztályból szerintem átlagosan 6 embernek vannak efféle irányultságai. (Az már más kérdés, hogy ebből jó ha egy bejut az egyetemre.) Nálunk is.

Pedig tulajdonképpen mit is csinál a "jó pszichológus"? Hallgat.
És kérdez.
Nem ilyen hű meg ha dolgokat, neeem, meglepően egyszerűeket.
És aki azt hiszi, hogy majd itt megmondják neki mi a problémája, az rossz nyomon jár. Itt senki sem mond meg semmit. TE magad leszel az, aki a feltett kérdések kapcsán elkezd agyalni. Kicsit ott, kicsit otthon, kicsit mindenhol. És ez lesz az, amivel akarva, akaratlanul is, de feldolgozod az adott problémát. Magadtól.

És mi volt a kulcs?
Egy beszélgetés.

Én szerencsés vagyok, jó barátaim vannak. Jókat kérdeznek.
Ők már kevésbé azok, én inkább beszélni szeretek. Aztán meg véleményt alkotni. Ami sokszor ítéletnek hangzik.

De állítom, hogy ezeken a beszélgetéseken keresztül ismertem/ismerem meg önmagam. Nyilván van a fejemben egy kép arról, hogy mi is a jó, vagy a helyes, de a meghitt barátnős csevejek után mindig jobb. Minden tisztább.
Mert nincsen olyan, ami tabu, ami ciki, csak puszta tények. Elfogadjuk a másikat. Itt bármit meg lehet kérdezni, és tőled is bármit megkérdezhetnek. Ez a legjobb. Sosem tudhatod mi következik.

Mert valljuk be, az élet bonyolult. Az enyém legalábbis. DE gondolom mindenkié.
Keresem önmagam. Hogy ki is vagyok pontosan, és mit akarok. Hogy hol a helyem a világban.
Azt hiszem jó úton haladok. Az évek során sok mindent megtanultam, az egyik kedvencem a "ne tölts időt azzal amit nem szeretsz" című kis szösszenet.
Ehhez maximálisan tartom magam. (Persze nem olyan dolgokban, mint mondjuk a takarítás bár azzal nincs is nagyon problémám, hanem a szabadidőm, kapcsolataim és egyéb individuális témakörök kapcsán.)

Hiszen ez olyan egyszerű.
Csak tedd fel magadnak a kérdést: Nem szeretem? Akkor mégis miért csinálom? 
És rá fogsz jönni, hogy tényleg csak ennyi az egész. Nem kell csinálni. Ami nem jó, felesleges erőltetni.
Számomra hatalmas felfedezés volt, mennyivel egyszerűbben és boldogabban lehet így élni.

Mert én nem szeretek bulizni. 

Nem szeretek túlzottan kizökenni a napi ritmusomból. 

Nem szeretek túl sokat emberek között lenni.

Ha olyasmit kell csinálnom, amit nem szeretek, feszült és hisztis leszek.

Egyszerűen és röviden: kissé szociopata  antiszociális vagyok.
Fárasztó alkalmazkodni.
Meg hülye felszínes kapcsolatokat fenntartani. Önkéntesen úgy döntöttem: köszönöm szépen, ezekből nem kérek. Ez volt régen. Azonban ahogy telik az idő, azt kellett észrevennem, hogy egyre inkább húzódom vissza a csigaházamba. A régi kapcsolataimból élek (illetve szelektálok), újakat ritkán "kötök". Ha nem tudom biztosan, hogy fontos nekem az az adott valaki (bármilyen okból is), nem tudok energiát fektetni a kapcsolatba. Képtelen vagyok rá.

Csak hallgatom Zsuzsiék mindenféle (pasis) kalandját, és irigykedek. Egyedüllétre vagyok kárhoztatva?
A lelkem mélyén azonban tudom, hogy nekem ez nem menne. (Nem őszintén.) Ha megfeszülök sem. Én nem vagyok olyan, mint ők. Hanem egészen más. Pankás. És én ezt büszkén vállalom. Hiszen mindig is erről álmodtam.

Spenótos - füstöltsajtos palacsinta

...csírákkal.
Imádom őket.
Ez már a második "termesztés", de még mindig képtelen vagyok eltalálni a mértéket: irtó sokat áztattam be.
De elfogy.
Eszegetem mindenhez ami nem édes (bár joghurttal is izgalmas lehet), lehet, hogy megpróbálkozom belesütni valamilyen tésztába. Ki tudja.

Ellenben szomorún kellett észrevennem, hogy a spenótszezon a végét járja: az utolsó zacskók között válogattam a piacon. Kár. Szeretem ezeket a kis zöld levélkéket, legfőképpen a semleges ízük miatt. (Hatalmas "megdöbbenés" volt, amikor egyszer sóskát vettem - mondván, hogy végül is oly' mindegy, játsszunk változatosat - és az első falat után jöttem rá, hogy hoppá, ez savanyú. Utálom. Állt is egy jó darabig érintetlenül a hűtőben, míg a /többek között/ vashiányos vérkép megérkezése után eldöntöttem: lesz ami lesz, megeszem. Szépen beosztottam: ha mindennap megeszem belőle 2 nagy maroknyit, különben nincs "normális kaja". Hatott. Villámtempóban pusztítottam el minden ebéd előtt. Á. ezt úgy fogalmazta meg, hogy egyanyuka és kisgyerek egyszerre veszett el bennem.)

Mikor Réka itt volt, maradék réteslapoba töltöttük ezt a tölteléket de, 1. régóta izgatta már a fantáziám a spenót palacsintába tekerészése, 2. isteni finom lett a füstölt túrósajtnak köszönhetően, és maradt belőle még pont egy adagnyi.

Minden adta magát, na.

Hozzávalók 1 éhes embernek:

- 6 db pici tk. palacsinta (én 20 centis serpenyőben sütöttem)

- spenóttöltelék

- 1,5 dl sűrű joghurt

- 4 evőkanál friss csíra

Töltelék:

30 dkg friss leveles spenót

1 nagy vöröshagyma

1 duci fokhagyma

olívaolaj

só, fehérbors, szerecsendió

őrölt mustármag

1 evőkanál füstölt túrósajt (CBA-ban kapható rúd formájában)

Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk. 

Meghámozzuk, majd felkarikázzuk a hagymát, és kicsit megpirítjuk. Félúton hozzáadjuk a durvára vágott fokhagymát, és a lecsöpögtetett sepnótleveleket. Megfonnyasztjuk.

A tűzről levéve hozzákeverjük a sajtot (melegen, mert akkor szépen elolvad), majd ízesítjük.

A palacsintákba igazságosan elosztjuk a spenótot, megkenjük joghurttal, majd az egészség jegyében szórunk a tetejére egy kevés csírát is.