paszternák-birsalma krémleves fetás diómorzsával

Hideg van.

Tekintve, hogy mindjárt december, nagy újdonság nincs benne, nekem azonban mégis egy kisebb csodával ér fel, hogy a belülről nézve az eddigivel tökéletesen megegyező szürke időjárás már nem vészelhető át vastag pulcsi és kesztyű nélkül. Előkerült a szekrény mélyéről a rózsaszín pomponos benti “csizmám” is, és a sál is egyre többször marad a nyakamon.

És hát lássuk be: egyre hosszabbak az esték. 

Mind a sötét, mind a hideg miatt egyre jobban szűkül a szabadban tölthető idő. Talán ez az, ami miatt nem szeretem a telet. Egyszerűen nem enged megfeledkezni arról, hogy milyen egyedül vagyok.

Megborzongok, ha a szombámban lévő franciaágyra gondolok. Hogy esténként, amikor nyitott szemmel fekszem az oldalamra fordulva, hátranézés nélkül tudom, hogy mekkora hely van mögöttem. 

Valaki másnak a helye.

Eszembe jut, hogy egész kamaszkoromban kétszemélyes ágyra vágytam. Hogy megoszthassam valakivel.

Nem tudom az akkori énem mit szólna most magamhoz.

Így történt, hogy rászoktam a levesekre. Sűrű, tartalmas, melengető, bögréből kanalazható levesekre. Azt hiszem Bálint barátom indította el a lavinát a sütőtökkrémlevesével és a rádobált pirított tökmag-kölesgolyó kombóval. Máig mosolygok, ha eszembe jut.

Ez a recept a Vegasztrománia szakácskönyvből van. Izgalmas ötlet, egy próbát mindenképpen érdemes vele tenni! Én annyi változtatást eszközöltem, hogy a tejszínt lecseréltem kókusztejre, illetve a kéksajtos-diós golyók helyett egy fetás morzsával szórtam meg a tetejét - ez utóbbi nekem nagyon kellett, az édes ízeket tökéletesen ellensúlyozta a sajt sóssága. Köszi a receptet Anna!


Hozzávalók 6 adaghoz:
35 dkg paszternák
1 birsalma (nem kell olyan óriási, mert akkor túl édes lesz a leves)
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
pici olaj + 1 teáskanál vaj
500 ml zöldségalaplé
500 ml kókusztej (az enyém nem konzervsűrűségű volt)
só, színesbors

50 g feta
maréknyi dió
petrezselyem

Aprítsuk finomra a vöröshagymát.
Hámozzuk meg a paszternákot és a birsalmát (ha nagyon szőrős lenne) és vágjuk kisebb darabokra.
Forrosítsuk fel a vaj és olaj keverékét, majd pirítsuk meg rajta a vöröshagymát. Félidőnél adjuk hozzá a kinyomott fokhagymát is. Ha már kapott egy pici színt, adjuk hozzá a paszternák és almakockákat, pirítsunk rájuk egy minimális árnyalatot, öntsük fel a zöldséglével, és fedő alatt főzzük puhára. Ennál a pontnál vegyük le a tűzről, és botmixerrel turmixoljuk teljesen simára, közben fokozatosan higítva a kókusztejjel.

A fetás diómorzsához pirítsuk meg a diót egy száraz seprenyőben, dörzsöljük le róla a barna héjat, tegyük egy vágódeszkára a felkockázott fetával, majd aprítsuk durvára.

Tálaljuk melegen a levest, a tetejére szórva a morzsát és a petrezselymet!

hétfői (mentő)turmix

  Gondolom mindenkinek megvan az a pillanat, amikor a többnapos távollét után vasárnap este hazaérkezve a hűtőt kinyitva szomorúan konstatálja, hogy annak a tartalma az elutazás óta semmit sem változott. Sőt, az akkor még az előrelátás zászlaja alá tény, hogy az összes romlandó (=ehető) tételt elfogyasztottam, már sokkal inkább tűnik botorságnak, mintsem jó ötletnek.

Aztán jön a hétfő reggel.
Amikor a mentsük a menthetőt alapon minden a kezem ügyébe akadó dolgot: két pici almát az erkélyen fagyoskodó rekeszből, a tejesdoboz aljában talált maradékot, némi vaníliát, egy teáskanál mogyoróvajat (mert az mindig van otthon), és a nehezebb időkre befagyasztott petrezselyemcsokor egy részét belepakoltam a turmixgépbe, majd reménykedtem, hogy a folyékony állag jótékonyan elfedi az összetevőket.

Meglepően finom lett. A petrezselyem nagyon barátian belesimul az összehatásba.


Bár gyanítom, hogy az elégedettségemet azért a mogyoróvaj hozta meg.

sütőtökös nyers porridge

Meredten néztem a kezemben lévő fügére, és nagyon erősen próbáltam nem gondolni semmire sem. 

Nem gondolni az út szélén letolt nadrágban álló hajléktalanra.

Arra a férfira, aki önként mondott le az életéről.

Arra a nőre, akivel közölték, hogy nagyjából 1 éve van még hátra.

Semmire. Miért van az, hogy akkor a legnehezebb megszabadulni a gondolatainktól, amikor a legjobban szeretnénk?

Automatikusan húztam le az újabb és újabb gyümölcsök héját. Mennyivel másabb is lehetne. 

Ehelyett itt állok a saját konyhánkban és lekvárt főzök. 

Nincs igazság a Földön. 

Eszembe jutott az egyik fotó a Word Press kiállításról. Az, ahol a romok alatt fekvő férfi a feleségét magához ölelve halt meg. 

Az életben az élet a legnehezebb.

Mégsem tudnék lemondani róla. Mert bármilyen kilátástalannak is érzem sokszor a mindennapokat, mindig arra gondolok, hogy lehet jobb. Hogy el kell hinnem, és lesz jobb. 

Néha azt érzem, hogy árral szemben úszom.

Hogy minden, amivel próbálkozom falakba ütközik, és meg nem értést szül. És ekkor nem a támogatásról beszélek, hanem egyszerűen csak a lehetőségek meghagyásáról. Hogy hiába nyújtom a saját zacskómat a boltban, csak beleteszik a 2 pici kiflimet egy elefántot is elnyelni képes műanyag tasakba. Kényszeredetten mosolygok. A zavartság és a kín határán egyensúlyozok, a környezettudatos énem belül hangosan zokog, én pedig azon gondolkozom, hogy kisétáljak-e fizetés és kifli nélkül.

Tudom-tudom, egy fecske nem csinál nyarat.

De mindig kell egy fecske, aki felhívja a többiek figyelmét a tél végére.

Emlékeztek még a 365 reggeli sorozatra? Nos, igen, az már nincsen, egyszerűen nem volt beilleszthető a mindennapjaimba. Meg aztán... én és a muszáj dolgok. ;)

Viszont a lényegi részét szerettem, és nem utolsó sorban engem is motivált a minél változatosabb érkezésre, úgyhogy arra gondoltam, ha nem is az eredeti formájában, de néhány kép erejéig visszacsempészem a bejegyzések közé.

3/7 - tejeskávé, alma, mini zabkeksz (recept hamarosan!)

4/7 - narancsos csoki tea, zöld smoothie

----------------------------------------------------------------------------------

Még Lila Füge említette az egyik bejegyzésében: ott ahol ő eszik, maradék túrósbatyu csak úgy nincsen. Nos, én pont ugyanígy vagyok a sütőtökkel. Túl sok sütőtök egyszerűen nem létezik.

Imádom.

A gyönyörű narancssárga színét, az édeskés ízét, a textúráját, a mézes illatát. Mindent. A sütőtök úgy ahogy van, egy tökéletes növény. Ennek megfelelően gyakran is használom: dióval és csokival keverve pudingnak, nutellával töltött fűszeres muffintésztába, csigának feltekerve, müzliszelethez, csak hogy az édesek közül néhányat említsek, de a sütőtök címszó alatt még találtok egyéb recepteket is.

Ez a legújabb szerelem. 
Ami nem örökre szól, mert vélhetően hamarosan felváltja egy másik, de ez az eszmei értékéből semmit sem von le. A kiindulópont a Green Kitchen Stories nyers hajdinakásája volt (amit egy fantasztikus ötletnek tartok, és a megjelenése óta visszatérő szereplője a reggeleimnek) ezt téliesítettem most ezzel az apró sütőtökös csavarral, de már érik a fejemben egyéb variáció is...


Hozzávalók 1 főre:
15 dkg sült sütőtök
kisebb alma fele
1/4 csésze hajdina
1/4 csésze dió
fél mokkáskanálnyi fahéj
reszelt gyömbér
csipetnyi só

A diót és hajdinát előző este áztassuk be hideg vízbe.
Másnap reggel mossuk le (érdemes többször, hogy a hab, nyálka, és egyéb csinosságok eltűnjenek), majd tegyük a többi hozzávalóval együtt turmixgépbe (vagy megfelelő méretű késes aprítóba - nekem azzal is szépen működött), és dolgozzuk teljesen simára.
Szedjük ki egy tálkába, szórjuk meg bőven gránátalmával (nagyon illik hozzá!), kókuszchipssel és kanalazzuk be minél előbb!

diókrémes almáspités french toast

Tulajdonképpen szeretek egyedül lenni.
Egy kicsit aggódtam az elején, hogy milyen lesz, de meglepően kellemes. Jól kezelem. Bár az is igaz, hogy sokban nem különbözik az eddigi életemtől, mert apával akkor is alig vagyunk együtt, ha itthon van. Sajnos. Igazából csak a fizikai kontaktus hiányzik, mert a napi élménybeszámolók szerencsére kisebb kihagyásokkal de megvannak, illetve a blogja is elég informatív (még ha nem is egészen azokról a témákról, amik engem érdekelnének), és hála a sok képnek, teljesen emészthető is. :) (Azért a kedvencem az volt, amikor valamelyik este a telefonján keresztül mutogatta a laptopján lévő képeket, nekem meg majd' kiesett a szemem, miközben a pixelek tömkelegén keresztül próbáltam kisilabizálni mit is ábrázolhat a fotó.)

Az estéim végtelenül nyugodtak.
Hazaérek, és bezárom magam mögött az ajtót. Azon aznap már nem jön be senki sem.
Bekapcsolom a zenét. Mióta apa elment nem hallgattam rádiót. Helyette minden este beülök a CD-s fiókja elé, és onnan válogatok. A kedvenceit minden nap lejátszom: szükségem van rá. Mert pontosan tudom, hogy melyiknél mit szokott mondani. Azt hiszem ezt hívják szeretetnek.
A korai sötétedés miatt úgy ítéltem meg, hogy eljött az ideje a hangulatvilágításnak is; így néhány napja feltekertem az angyalka formájú égősorunkat a függönyt tartó rúdrendszerre. Kicsit illúzióromboló volt, hogy a művelet végére olyan melegem lett, hogy ki kellett nyitnom az erkélyajtó. Mindezt azért, hogy a kinti 18 fokkal (este 9-kor!) kiegyensúlyozzam a benti hőmérsékletet. Nem mondanám, hogy túlságosan bármennyire is téli hangulatom lenne. Viszont a fényhiány szomorú tényét néhány gyertya társaságában tökéletesen feledteti.

Amire nagyon szükségem van.
A tél közeledtével ugyanis menetrendszerűen elkezdek befelé fordulni. Nem direkt vagy tudatosan, egyszerűen csak megtörténik. Azon kapom magam, hogy sorra lemondom az amúgy sem sűrű baráti találkozókat, és egyre többet vagyok otthon, egyedül.

Érdekes látni, ahogyan túlnőnek rajtam a dolgok. Mondjuk a spanyolcsoport. Hogy egy ideig haladunk szépen együtt, része vagyok az egésznek, míg észre nem veszem, hogy egyre több az "emlékszel amit meséltem", a "hogy sikerült a tegnapod" és a "mi van anyukáddal/barátoddal" típusú kérdés, és rá a válaszok, amikből nem értek egy szót sem.
Ami nem baj. Nem érzem annak, csak... valahol tudom, hogy mégsem jó.
Mondanám, hogy nem zavar, mert legbelül pontosan így érzem. De ott van a tudatos részem, amelyre hat a társadalom, ismeri az elvárásokat, tudja mi a "normális". (Normális? Inkább átlagos.) Ez a részem bosszankodik. Hogy már megint elrontottam. Már megint csináltam valamit, amivel kilógok a sorból. Amivel ismét a csodabogár szerepbe kerültem.
De az is lehet, hogy nincs itt semmi meglepő. Tényleg másabb vagyok, mint a legtöbb körülöttem lévő ember. És ezt most ne büszkélkedésnek, vagy szégyenkezésnek érezzétek, ez tény. Tapasztalat. Sok évre visszanyúlóan. Ami egy idő után szokássá alakult. Valószínűleg az, hogy már eleve én is így állok a legtöbb helyzethez, nem a különbségek csökkentésére irányuló tendenciát javítja.

Az egyik szünetben beszélgetésbe elegyedtem a mellettem ülő lánnyal.
Nagyjából 10 perc után rám meredt és ártatlan szemekkel feltette a kérdést: miért nem megyek velük soha órák után beszélgetni?
Most magyarázzam el? Hogy iszonyú tömény az egész, és emiatt délutánra teljesen üres lesz az agyam? hogy örülök, ha végre kiléphetek a teremből és egy kicsit egyedül lehetek?
Nem értené. Senki sem érti. Akkor meg minek fárasszam magam feleslegesen?
Annyit mondtam, hogy nem vagyok az a túl szociális típus.
Szaporán bólogatni kezdett, hogy pontosan tudja mit érzek. Hogy néhány éve neki is volt egy olyan időszaka, amikor rosszul érezte magát az emberek társaságában, amikor hiába jöttek oda hozzá egy buliban, nem tudott beszélgetni senkivel sem.
Kényszeredetten mosolyogtam. Nem akartam megkérdezni, hogy úgy tűnik neki, hogy nehezemre esik beszélgetni? Végül is csak negyed órája társalgunk. Arról nem is beszélve, hogy szinte mindig beszélgetek valakivel. Semmi konkrétról, vagy személyesről, csak egyszerűen ilyen vagyok. A lehető legnagyobb természetességgel teremtek kapcsolatot bármilyen idegennel. Az utána következő rész a problémás, amikor mindezt fenn is kéne tartani. Ha nem látok meg a másikban valamit, ami miatt hihetetlenül közelinek érzem magamhoz, már nem megy.
Nem tudok túllépni azon a hozzáállásomon, hogy az élet túl rövid, és értékes ahhoz, hogy olyanokkal töltsem, akik nem a legfontosabbak. Nem is mondom, nincsenek töltelékkapcsolatok az életemben. Egyszerűen leépítem őket.

Néha elgondolkozom, hogy jobban kéne nyitnom a világra.

Ami viszont megy: az a reggeli téma.
Reggelire szükségem van.
Sokan nem értik, hogyan lehet reggelire édeset enni, nos... én meg őket. Én szinte csak azt szoktam.
Már eddig is szerepelt jó pár receptötlet, inspiráló kép, jelen esetben úgy látom, hogy ez az irány fog folytatódni, kiegészülve egy kis karácsonyi hangulattal, ha eljön az ideje.
Tehát lesz recept nyugalmas reggelre, rohanós reggelre, fogvacogtató pillanatokra, otthoni evésre, máshol evésre, feltöltött hűtőre, feltöltendő hűtőre, édes szájra és bizony, bizony sós szájra is!

Elsőként álljon itt egy tipikus hétvégi kényeztetés: a bundáskenyér egy lightosabb, és édes verziója: a french toast. Igen, igen, én is szeretem a szép magyar szavakat, de ebben az esetben szerintem MUSZÁJ meghagyni eredetiben, mert nem lehet nornálisan lefordítani. Francia pirítós? De akkor hol marad a vaníliás tojáslétől átáztatott puha kalács? Édes bundáskenyér? Jó esetben nem egy olajtól csöpögő, fahéjas porcukorral megszórt kenyérdarabról beszélünk. Értitek? Nem lehet.
Megenni viszont annál inkább. Főleg, ha kenünk rá isteni házi diókrémet (aminek érthetetlen okokból lett egy enyhe fahéjas zamata), és közé gyömöszölünk annyi sült almát, amennyit csak tudunk.

Igen. Így kell indulnia a hétvégének.

És a recept!
Ha bejön a french toast vonal, itt van egy régebbi recept, ahol banánkenyérre adaptáltam a témát.


french toast:
1 evőkanál vaj
1 kicsi tojás
1/2 csésze tej
1/2 csésze sűrű joghurt
2 csapott evőkanál liszt
csipetnyi só
1 mokkáskanál vaníliapor
1 evőkanál méz (opcionális, én nem tettem bele, a töltelék miatt)
4 szelet szárazabb teljes kiőrlésű kalács
vaj a sütéshez

Olvasszuk meg a vajat, majd adjuk hozzá a tejet, tojást, joghurtot, lisztet, sót, vaníliát. 
Fogjuk a kalácsszeleteket, és egyesével áztassuk meg a folyadékban. Érdemes közben pár helyen villával megszúrkálni, hogy minél több anyagot tudjon magába szívni. 
Egy serpenyőben forrósítsuk fel a vajat, és a kalácsszeletek mindkét oldalát süssük aranybarnára.


almás töltelék:
2 alma
fűszerkeverék: fahéj, kardamom, gyömbér, shambar (összesen kb. 1 teáskanál)
maréknyi barackmag
1 evőkanál vaj
1/4 csésze teljes tej

Az almát hámozzuk meg, majd vágjuk kb. 1 cm vastag cikkelyekre.
Olvasszuk meg a vajat egy serpenyőben, majd még az almák előtt szórjuk bele a fűszerkeveréket és a barackmagokat. Keverjük meg néhányszor, és már mehetnek is bele az almagerezdek is. Süssük addig, míg kicsit puhul illetve kap egy barnás kérget. Öntsük bele a tejet, és főzzük addig, míg teljesen el nem tűnik.


Összeállítás:
Kenjük meg vastagon diókrémmel (egyszerű, házilag készített magkrém) a kalácsok összeillő felületét, az egyikre halmozzunk bővel az almás töltelékből, és illesszünk rá egy másik, a megkent felével lefelé néző kalácsot.

Mindenképpen még melegen fogyasszuk, húzósabb napokon karamellszósszal és/vagy tejszínhabbal felturbózva!

Sütőtökös - ricottás pite

Gyertyagyújtás.
Nálunk komoly hagyományai vannak: először is körbeüljük a koszorút. Azt a koszorút, amit még ő csinált (szerintem babakoromban). Amióta az
Szigorúan csak úgy, ha mindenki jelen van, és ettől az aprócska tényezőtől ez lesz a legsarkosabb pont. Régen mindig úgy volt, hogy odaültünk hárman, hívogattuk apát /a hiányzókat, közben nekem eszembe jutott, hogy hoppá, még ezt meg azt el kéne intéznem,  átrohantam a saját szobámba, ekkor apa már megjelent, akkor utánam kiabáltak, apa kihasználván előkapta a telefonját, elkezdte nyomkodni, netán felhívta valaki, újra kiment ésatöbbi. Szóval bonyolult.
De ha eljön az a pillanat, amikor végre mind a négyen (ma már ugyan más felállásban) összekerülünk, anya meggyújtja a gyertyát, és énekelünk.
Na nem kóruszszintű a dolog, de azért elég jó, mert Marci és én is zenei álltalánosba jártunk, anya szabadidejében egy kórusban énekel. Pali pedig egyszerűen szeret velünk "zümmögni" a baritonjával.
És hogy mit is? Tudjátok, egyrészt olyan régi, aranyos dalocskákat, mint a mennyből az angyal, hull a pelyhes, vagy a kedvencünket, aminek Marcival képtelenek vagyunk megjegyezni a címét, és csak "szomorúnak" vagy "tudod, amikor a nyuszi didereg"-nek hívjuk. Aztán ott vannak az alsóban tanult kétszólamú szösszenetek, és a nyomásomra mostanában Csondor Kata: Add továbbja is terítékre kerül.

Ilyen otthon.
Azonban most már nem otthon lakok.
Önállósultam (milyen nagyzolósan hangzik, ahhoz képest meg főleg, hogy mennyire nem igaz),  így idén nekem kell az efféle dolgokról gondoskodni. Apának ez sohasem volt fontos annyira (a 6 év alatt egyszer volt koszorúja, akkor, amikor a barátnője csinált neki egyet), így teljesen a nulláról indítottunk. Szerencsére. Klasszabb valami újat kitalálni, mint valami régit követni.
Tehát én vagyok a lány, nekem van sok időm, csináltam egy koszorút. Na jó, ez erős túlzás, fogtam egy hosszúkás  kovácsoltvas gyertytartót, beleállítottam 4 darab gyertyát, meg csipesszel rátúztem egy kiszárított narancshéjat. Nagy művészet. Az egészben az eldőlés ellen megálmodott talpacskák odarögzítése volt a legnehezebb - hosszabb feladat. Sebaj, majd jövőre korábban nekiállok.
Így esett a nagy eset, hogy előző hétvégén meggyújtottuk az első gyertyát. Nem szeretjük elsietni a dolgokat (vagyis én igen, de ez pont a "nem kategóriás") Eleve csak este értünk haza, akkor mindketten nekiálltunk szépen a kis dolgainknak. 11:57-kor apa mérgezett egér módjára elkezdett rohangálni, hogy "úristen-úristen lekéssük a gyújtást". Erre már én is felpattantam (előtte még elolvastam az utolsó bekezdést pszichológiából) és bekészültem, hogy akkor gyújtsunk. "Gyorsan, hozd a gyufát!" - sürgettem. Hosszas matatás a szekrényben, előszobafiókban, sehol semmi. Hamar kiderült, hogy én vagyok a ludas: rászoktam az esténkénti párologtatós gyertyára, de vagy azok eleve vacakok, vagy én vagyok ennyire béna, de hol eldől a kanóc, hol túlfolyik a viasz, hol elalszik a láng - alkalmanként 5-6 gyufát is "elszórakozok".
 Nem, nem fogyhatott el. Volt benne még néhány szál, pontosan emlékszem. De hova a fenébe tehettem...?! Az idill kissé megborult: apa csak állt fejcsóválva, hogy hihetetlen, hogy mindent eltüntetek, én pedig idegesen nekiálltam kirámolni a fiókjaimat. Hátha. 3 után eszembe jutott, hogy túl alacsonynak éreztem a vízes tálhoz képest a gyertyát, így az aláépített magasítótoronyba sikeresen a gyufát is beépítettem. Huh.

Leültünk az ágyamra.
Felvillant a láng: először csak pislákolva, aztán már biztosabban égett. Apa rámnézett, "most akkor énekelünk?", és választ sem várva nekiállt a kiskarácsonynak.
Nem.
Ez most nem Fehérvár. Nem anya. Felejtsük el a múltat. Ez most van. Itt és most. A miénk. Rólunk szól.
Persze ezt csak magamban gondoltam, hangosan csak annyit mondtam, hogy kitaláltam valami újat. Legyen az, hogy minden vasárnap felsorolunk 5 dolgot, ami boldoggá tett minket. Teljesen mindegy mit, a legapróbb/jelentéktelenebb dolog is "ér". Hiszen a boldogság nem mennyiségfüggő.


Álljon itt az én listám. Az eheti.
1. Egyedül megoldani egy problémát: fel tudtam szerelni az ajtónkra az odaszánt kis díszt. Egyedül. Pedig azt sem tudtam hogy álljak neki, mikor rájöttem, hogy csavarozni is kell. Ki, aztán meg be. Rövid kutatás után azonban megtaláltam a csavarhúzót, és még üzemképes állapotba is sikerült hozni. :)
2. Amikor félbeszakad egy óra, és 25 ember egyszerre bámulja a hóesést.
3. Korán végezni, és napsütésben hazasétálni.
4. Sms-t kapni egy szomorú baráttól, hogy bearanyoztam a napját a sütimmel. Egy szarvasos cupcake-kel.
5. Hazaautózni a karácsonyfánkkal.
6. Arra hazaérni az uszodából, hogy az ajtón belépve elfoglalja a bejáratot a "konyhakész", állványba faragott karácsonyfa. Amire a legjobban vágytál.

A karácsonyi hangulatot pedig lehet mással fokozni, mint sütőtökkel? Szerintem nem. (Úgy hozzátartozik a télhez, mint a spárga a tavasz kezdetéhez. )
A ricotta krémes (és annyira szeretem, hogy akár magában is el tudnék kanalazni egy nagy dobozzal), a fűszerek pedig... nagy varázslók. :)


Hozzávalók egy 18 cm-es formához:
10 g zabpehely
60 g rozsliszt
60 g mandulaliszt
6 dkg alma
1 evőkanál kókuszzsír
1 evőkanál vaj + egy kevés a kenéshez 
csipetnyi só
250 g sült sütőtökpüré
170 g ricotta (szarvasi a legjobb)
1 tojás
1 evőkanál nyírfacukor (édesszájúaknak 4-5)
ujjpercnyi gyömbérdarab
3/4 teáskanál mézeskalácsfűszer

A tésztához keverjük össze a zabpelyhet, rozs és mandulalisztet, majd morzsoljuk el benne a vajat és kókuszzsírt. Az almát reszeljük le, és a liszthez adva gyúrjuk tésztává. 
Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Vajazzunk ki egy 18 cm átmérőjű piteformát, majd nyomkodjuk bele a tésztát egyenletesen. Szurkáljuk meg villával, majd süssük nagyjából 10 percig.
Közben készítsük el a tölteléket. Ehhez vegyünk elő egy mixert, helyezzük bele a tökhúst, ricottát, tojást, nyírfacukrot és fűszereket, majd turmixoljuk össze. Ha lejárt az elősütési idő, öntsük a masszát a tészta tetejére, és dugjuk vissza a sütőbe újabb 25 percre. A töltelék nem fog (kő)keményre sülni, de hűlés közben kellőképpen megszilárdul.

Forrás: Zizi's adventures

Ingredients for a 18 cm pie:
10 g oat flour
60 g almondflour
60 g rye flour
6 dkg apple
1 tbsp coconut fat
1 tbsp butter + for the mold
pinch of salt
250 g baked pumpkin puree
170 g ricotta
1 egg
1 tbsp xilit
2 cm fresh ginger
3/4 tsp gingerbread-spice


For the dough mix the 3 types of flour and crumble with the coconut fat and butter.
Add to the grated apple and make a dough. 
Preheat the oven to 170 C.
Spread with butter a 18 cm pie form and divide the dough uniformly. (Don't forget the edges!) Pierce with a fork and put into the oven for 10 minutes.
Meanwhile make the filling. Put the pumpkin puree, the ricotta, the egg, the xilit and the spices into a blender/mixer, and work until smooth. After the 10 minutes spoon the filling into the crust. Bake for 30 minutes, until the mixture go golden. 
Don't worry if the filling is a bit tender, because it will go stable as the pie starts cooling.

Serve with whipped cream (or without as I did) sit back and Enjoy!

Petrezselymes tofu alma chutney-val és kókuszos árpával

Valami üzleti fogás a virágárusok részéről, hogy minden egyes buszmegálló mellé odatelepülnek? Tegnap tűnt fel, mikor már a harmadik ajtónyitáskor tárult a szemem elé egy fél mező. Nyilván a tavasz nekik is kedvez, szebbek (=eladhatóbbak) a növénykék, ráadásul a szerelem (szintén a tavasz miatt) sok fiatal és nem olyan fiatal szívet is megmozgat.
Az már külön téma, hogy mi kerül egy szál szegfűn 400 Ft-ba.

Hiába, a szerelem drága.

Ez pedig egy igazán egyszerű étel. Csak több kicsi részből áll. Amik azonban végezhetők párhuzamosan, szóval nem is hosszú. 
De tényleg. 


Hozzávalók 1 főre:

Kókuszos árpa:

0,4 dl árpa

1 csapott evőkanál kókuszreszelék/pehely

só

Az árpát nagyjából 2-2,5-szeres vízben puhára főzzük. Ha kész, vegyük le a tűzről, tegyünk rá fedőt, hogy a még be nem szívott vizet is magába szívja.   

Amikor már csak langyos, keverjük össze a kókusszal és ízesítsük sóval.

Petrezselymes tofu:

10 dkg tofu

olívaolaj

maréknyi apróra vágott friss! petrezselyem

só, fekete bors

A tofut kenjük be az olajjal, majd forgassuk meg a petreszelyemlevélkékben. Legvégül sózzuk-borsozzuk mindkét oldalát. Ebben a "pácban" hagyjuk állni 1 óráig, majd forró serpenyőben süssük aranybarnára mindkét oldalát.

Alma chutney:

1 közepes alma

fél evőkanál mazsola

csipet só

2 nagy csipetnyi fahéj

1 nagyobb csipetnyi chili

Az almát hámozzuk meg, majd vágjuk dobókocka méretű darabokra. Kevés vízben pároljuk meg, majd törjük össze egy villával, és ízesítsük a sóval, fahéjjal, chilivel.

Marcipános almalekvár

A nyári befőzőszezon maradványa, szó szerint. Egyrészt jó sokat el is osztogattam, meg hát jómagam is rájártam a készletekre. Hiszen ezek nem a hagyományos gejlédes felecukor-felegyümölcs lekvárok, hanem az újgenerációs cukortakarékosság jegyében készültek. Nem szeretem a mindenféle porokat, de be kell, hogy valljam, ezek mind Dr Oetker és egyéb porított pektinek segítségével készültek. De igazán finom, teljesen tartósítószermentes, és az sem utolsó, hogy másfél kg gyümölcshöz elég volt 15 dkg cukor. A legtöbb fajtából már nincs is, ez a fényképezett meg egy picike üveg alja.
Milyen szerencse, hogy újra lesz nyár!


Hozzávalók: 2 kg alma
                      1 citrom reszelt héja+ 4 evőkanál leve
                      10 dkg marcipánmassza
                      18-20 dkg cukor                  
                      1 zacskó Dzsemfix extra

Az almát megpucoljuk, és lereszeljük, vagy vékony apró darabokra vágjuk. Én a darabolást jobban preferálom, mert reszelésnél mindig összevagdosom magam. Persze kinek mi.
A marcipánt nagy lyukú reszelőn lereszeljük (itt nincs mese), majd feltesszük főni az almával együtt. Hozzáadjuk a citromlevet és reszeléket, a cukrot, és addig főzzük kis lángon, míg el nem kezd bugyogni.
Ekkor levesszük a tűzről, és igyekezzünk nagyon egyenletesen elkeverni benne a Dzsemfixet, mert elég zavaró amikor kis csomók kerülnek az ember szájába.
Ha szépen eloszlott, tegyük vissza, és alacsony lángon rotyogtassuk 3 percig. Gondolom mondanom sem kell, hogy folyamatosan kevergetve.
Ha kész, csírátlanított(forró vízben kifőzött) üvegekbe töltjük -még azonnal forrón. Rátesszük a tetejét, és fejjel lefelé fordítjuk minimum 5 percre.
A jó hír, hogy ezeket az üvegeket dunsztolni sem kell, nyugodtan hűlhetnek maguktól.
                                                                                    
                                                                                                         3 üveg lekvár lesz.

Birsalmás pite

A Stahl magazinban találtam, ismét. :) Mostanában újra nézegetem őket, és rá kellett eszmélnem, hogy tulajdonképpen sütni még nem jutott eszembe belőle. De pótolgatom szorgalmasan.
Az ízvilága elég télies, de sajnos még szezonja van. Sebaj. Ilyen finomságokkal még a tél is finom.


Hozzávalók az élesztős alaptésztához:   
                       20 dkg finomliszt
                       5 dkg cukor
                       5 dkg vaj
                       1 tojássárgája
                       negyed dl tej
                       1 dkg élesztő
                       1 kávéskanál cukor


A lisztet, sót, cukrot összekeverjük egy nagy tálban, majd hozzávagdossuk a vajat. Gyorsan összemorzsoljuk, hogy ne nagyon olvadjon meg a vaj. Ezután hozzáadjuk a tojássárgát, a felfutott élesztőt (utolsó három hozzávaló), és dagasztókarú robotgéppel tésztát csinálunk. Nem fogja összegyúrni, de kitűnően elkeveri a hozzávalókat. A legvégén kézzel pillanatok alatt egybeállítható. Tegyük a hűtőbe minimum fél órára folpackba csomagolva.


Elősütés: A tésztát elfelezzük. A nem használt részt pakoljuk vissza a hűtőbe, mert a melegtől csak elkezdenek olvadni a vajszemcsék.
Lisztes munkalapon nyújtsunk egy 3 mm vastag tésztát olyan alakara, amilyen a tepsink. Jelen esetben nekem egy szimpla 28 x 28-as volt a mérce. Sütőpapírra tegyük majd rá megint egy sütőpapír, amit pakoljunk tele nehezékkel. Ez lehet rizs, bab, kiskavics, vagy bármilyen száraz hüvelyes. Ez a vakon sütés. ( Hozzátenném, hogy engem mindig is érdekelt, hogy az erre a célra felhasznált nehezéket lehet e utána még bármire használni. A tapasztalat : lehet. Rizzsel dolgoztam, amiből kellett egy jó adag, de nem égett szét, mindössze kapott egy olyanfajta fehéres színt, miután megpirítjuk olajon a rizottónak.)
Előmelegített 200 fokos sütőben 6 percig sütjük nehezékkel, majd további 3 percig a nehezék nélkül, hogy pirulhasson.
Amint kivettük a sütőből kenjük le tojásfehérjével, ami mint egy filmréteg védeni fogja az elázástól.


A töltelékhez: 35 dkg birsalmasajt
                         4 nagy alma
                         1- 2 dl víz
                         5 dkg vaj
                         fél vaníliarúd kikapart belseje
                         1 citrom reszelt héja + 2 evőkanál leve

A birsalmasajtot kockázzuk fel, adjunk hozzá vizet és forraljuk addig, míg lekvárszerű pép nem lesz belőle. A víz mennyisége függ a sajt keménységétől, nekünk mamától van egy rakat, és azok kőkemények. Ez a 2 dl vizes. Ha boltban vesszük az logikusan jóval puhább, oda bőven elég 1 dl is.
A vajat olvasszuk meg, az almákat pucoljuk meg, szeleteljük vékonyra és pároljuk meg benne. Ha már puha és száraz, ízesítsük vaníliával, és citromhéjjal-lével.


Összeállítás: Az elősütött tésztalapra ráhalmozzuk a tölteléket, majd a még használatlan tésztából is nyújtunk egy picit nagyobb méretű lapot, mint az alsó. Tapasztalat, hogy sütés közben összezsugorodik. Ennek a tetejét is lekenjük tojásfehérjével.
Előmelegített 200 fokos sütőben körülbelül 25 perc alatt készre is sül. Ha a teteje nagyon pirulna, fedjük le fóliával.

 A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, és csak azután szeleteljük.
                                                                                            12 kocka sütemény
           
                        

Máglyarakás muffin

Azt hiszem, Stahl Judit Muffinok című könyvében van benne, én még a belosztályon írtam le valami néninek az újságjából. Jóval később megcsináltam, és hatalmas siker, mindenki imádja itthon. Anya kérésére jópárszor legyártódott már.Sőt, szerintem előbb ettünk ilyent, mint valódi máglyarakást. De így mostani fejjel azt mondom, van hasonlóság. :)


Hozzávalók: 35 dkg szikkadt kalács
                    3 tojás
                    3 dl tej
                    2 dl tejszín
                    20 dkg cukor
                    1 csomag vaníliáscukor
Előmelegítjük a sütőt 200 fokra. A kalácsot kb 1x1 cmes kockákra vágjuk, majd a cukort, tejszínt, tojást és tejet kézi habverővel összedolgozzuk, és az így kapott öntetbe beletesszük a kalácskockákat. Jó 15 percig áztatjuk, majd belenyomkodjuk a papírkapszlik aljába, és 20 perc alatt készre sütjük.

                     30 dkg alma
                     5 dkg vaj
                     5 dkg cukor
                     1 kávéskanál őrölt fahéj
                     1 citrom
Az almát meghámozzuk, vékonyan felszeljük, majd egy teflonserpenyőben mérsékelt tűzön pár perc alatt megpároljuk a vajon a cukorral, a fahéjjal és a citrom levével. Ha kész, egy kicsit pépesre nyomkodjuk, de valószínűleg már jól szét lesz esve.
Az alapokat megkenjük lekvárral, majd elosztjuk rajta az almát.

                      2 tojásfehérje
                      5 dkg cukor
                      2-3 evőkanál barnacukor
A habhoz lágyan felverjük a fehérjét, majd apránként a cukrot is hozzákeverjük, és keményre verjük.
Ezt az almapép tetjére kenjük, megszórjuk barnacukorral, és visszatesszük még 6-7 percre sülni.

                    

Téltorta-Zsuzsi anyukájának :)

Az első megrendelésre készült tortám, még ha nekem is kellett kitalálnom, hogy mit süssek. De jó lett. Kivéve a teteje. Mert soha nem bírom megállni az a rohadt díszítést. Hihetetlen. Mindig ezzel cseszem el a cuccaimat. Pedig ahogyan rétegeztem, az alapján legalábbis úgy tűnt, jó lesz. Nem utolsó sorban megállt na. Meghát ő volt az első piskóta, ami a szupcsi kis miniformában sült. A felavató.
Állítólag finom is volt, erről nyilatkozni nem tudok. Kérdezzétek Zsuzsit. :)

Hozzávalók: a piskótához: 2 tojás, 5 dkg cukor, 4 dkg liszt
                   a tojásokat különválasztjuk, a fehérjéket egy csipet sóval és a cukorral kemény habbá                       verjük, majd egyesével belekeverjük a sárgákat is, és a lisztet apránként. Egy kivajazott      kapcsos tortaformába öntjük, és 180 fokon, kb 10 perc alatt aranybarnára sütjük.
                   Az almakrémhez: kb 70 dkg alma, 3 kanál barnacukor, 2 kanál citromlé, 1.5 zacskó pudingpor
                   A z almékat meghámozzuk, vékonyra szeljük, összeturmixoljuk, és feltesszük főni cukorral,citromlével, pudingporral, és egy kevés tejjel. Fahéjjal is ízesíthetjük. Gyakorlatilag pudingot főzünk belőle.
                 A túrókrémhez: 20 dkg túrót, 3 evőkanál tejet és 1 kis doboz tejfölt összekeverünk. Ízesítjük 2 vaníliáscukorral, 3-4 púpos evőkanál cukorral, majd hozzákeverünk 2 evőkanál zselatint(az utasítás szerint) vagy egy fél zacskó zselatinfixet. Ha valaki szereti a mazsolát(én mondjuk nagyon), az bátran tegye bele, előtte persze rumba áztatva.
                   Az összeállítás: A piskótát kettévágjuk, az első lapra rákenjük az almakrémet. Erre a másik lap, egy vékony réteg túrókrém, amire finoman tegyünk rá kb. 8 db babapiskótát, a lényeg, hogy befedje a felszínt. Ezután óvatosan kenjük rá a maradék túrókrémet is, úgy hogy a babapiskóták közé is befolyjon, és a tetejük se látszódjon. A torta külsejét nem muszáj, de be lehet vonni ezzel a krémmel, mert szépen megáll. Ha így akarnánk, akkor hagyjunk ki egy kicsit a töltésből.

               
                    

Barátság kuglóf

A barátság süti feldolgozott változata. Vagyis a megmaradt kovász egy részének felhasználása. Kevésbé gyümölcsösebb, mint az előző, dió, és csoki adja az alapízét. Persze teljesen gyümölcsmentes nálam semmi sem lehet, itt is került az aljára egy kis "barnára karamellizált" alma.

Hozzávalók: fél adag kovász

                   2.5 dl liszt

                   3 evőkanál cukor

                   1 dl langyos tej

                   3 evőkanál olaj

                   1 teáskanál sütőpor

                   1 csipet só

                   2 teáskanál citromlé

                   2 evőkanál darált keksz 

                   5 dkg csokoládé

                   5 dkg dió

                   2 alma

                   2 kanál barnacukor

A kovászt, lisztet, cukrot, langyos tejet összekeverjük. Hozzákeverjük az olajat, citromlét, darált kekszet. A csokit és diót apróra vágjuk,(előtte a diót megpirítjuk) és ezeket is óvatosan beledolgozzuk. Kivajazunk egy kuglófformát, beletöltjük a keveréket. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Az almát meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk, és a kuglóf tetejére rakosgatjuk. Megszórjuk a barnacukorral, majd addig sütjük, míg az alma karamellizálódik, és a tű simán kijön. 

Babakeksz téli kiadásban

Teázóknak finom kísérő. Egy babának jó kis uzsonna. Nekem a kedvenc rágcsálnivalóm.
A finom fűszerek jól illenek az almához, a vaj pedig igazán omlósság teszi a tésztát. Nem csak babáknak. :)






Hozzávalók: 5 dkg zabpehely
                   10 dkg teljeskiőrlésű  liszt
                    8 dkg alma reszelve
                    4-5 dkg méz
                    1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
                    5 dkg puha vaj
                   1 csipet só
                   1 teáskanál sütőpor
                   1 tojás

A zabpelyhet, lisztet, sót, fűszert, sütőport, mézet, reszelt almát, tojást összegyúrjuk, és 10 percig pihentetjük. A sütőt 200 fokra előmelegítjük, majd a tésztából diónyi gombócokat formálunk. Sütőpapíros tepsibe tesszük és kicsit ellapítjuk. Fontos. hogy ujjnyi vastagságú maradjon, mert a vékony nem marad finom puha. Kb. 10 percig sütjük, a lényeg, hogy a külseje megsüljön, belül puha maradjon, mivel hűlés közben is szilárdul.

Rumos almatorta

Ímhol a torta. Jól sikerült, a tetején lévő csokidzsuvától eltekintve. Mert én az elején szépen elképzeltem, hogy oké, megtöltöm, a külsején meg gyönyörű fényes csokimáz lesz. Mint a boltban. Na ja, de egy fél tábla csoki se volt itthon, ilyen kis pici milkákat kellett kibontogatnom, amik már...öhmm, fehérek voltak erősen. És abból már nem lesz sima bevonat, csak ilyen csomós szar. De azért finom lett.

Hozzávalók: 1 db piskóta ( nekem ez erősen mindent bele alapon ment, egy fél zacsi sütőpor, pici víz, egy kis doboz tejföl, 2 tojás, 2 plusz sárgája, 3 kanál cukor, meg annyi liszt, hogy olyan jó kis piskóta tésztaállaga legyen)

A krémhez 6 db nagy almát megpucolunk, apróra vágjuk, botmixerrel pürésítjük, hozzáadunk egy üveg citromaromát/citromot, kiskanál fahéjat, egy vaníliáscukrot, 3 kanál barnacukrot, és 2 zacskó vaníliáspudingport.

A mostani tészta "adottságaként" tettem egy 2. fajta tölteléket is bele: a szívecske közepén egy kisebb szívecske valamiért több centi magasra felpúposodott. Szépen egyenesre vágtam, apróra daraboltam a pici részt, majd jól meglocsoltam rummal, és egy pici cukorral. Eredetileg keserűmandulaaromával akartam zöldre színezni, de azt sajnos nem találtam. Ha ez másnak nem történik meg-ami szinte biztos- az mindezt babapiskótával is helyettesítheti. Csak arra nem kell plusz cukor. 

Így lett a torta: félbevágtam a tésztámat, rá a fele almazselé, rumospiskóta, maradék almazselé, tészta, és az egészet szépen bevonni tortabevonóval.