A következő címkéjű bejegyzések mutatása: citrom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: citrom. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 13.

Citromos-cukkinis mozzarellaszósz spagettivel

Szeretek első haragból írni.
Annyival valósabb képet ad rólam, az érzéseimről, mint egy átgondolt, széprefogalmazott kis monológ, hogy az hihetetlen.
Persze vannak hátulütői is. Mint a tegnapi eset.
Őszinte legyek? Fel sem merült bennem, hogy ez "ekkora port kavar". Vagy az, hogy Szöszi elolvassa. Miért olvasná? Az elmúlt hetek nem túl baráti viszonyunkbóll ítélve nem hiszem, hogy kíváncsi rám.
És mégis. Csak ültem a gép előtt a kommenteket látva. MIVAN?!
Aztán elolvastam őket. Egyszer. Meg mégegyszer. Megírtam a választ, elküldtem, és abban a pillanatban telelett a fejem.
Átolvastam újra amit írtam. Újra és újra. Igyekeztem racionálisan szemlélni a dolgokat, és egy "kívülálló" szemével látni. Az új fiús rész kicsit tényleg durva lett. Haragból írtam, na. De a többiben...nem találok kivetnivalót. Nem írtam csúnyát. Miért sértődik meg mindenki ha nem azt olvassa, hogy milyen kedves meg aranyos?
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni. És azt is, hogy Szöszi miért tesz úgy, mintha ez most derült égből villámcsapásként érte volna. Mert egészen biztos, hogy nem így volt. Nem lehetett így.

DE kezdjük a tanulsággal.
1. Sajnálom a "Már év elején beindultak a folyamatok..." kezdetű mondatot. Erős lett. Kicsit finomabban kellett volna. De a többiért nem vagyok hajlandó mentegetőzni. Nem vádaskodtam. Minek? Nem megbántani akartalak, csak magammal tisztázni a dolgokat. Te támadtál. Oké, lehet, hogy ellentámadás volt, de támadás. (Erre az sms-es dologra például nem emlékszem, de könnyen megtörténhetett. Bár nem hinném, hogy ez 1-2-nél több lehetett. DE nem én vagyok az, aki egy időben minden megbeszélt találkozót lemondott.)
Ezek érzések, amikben van bírálat, de szerintem nem rögtön azt kéne meglátni benne, hogy én indokolatlanul vádaskodom. Magamat is szoktam kritizálni, pontosan tudom, hogy vannak nagyon gáz tulajdonságaim. Csak egyszerűen nem érdekelnek.
2.Szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik teljesen kívülállóként szemlélik az egészet, és kellemetlenül érezték magukat, mert nem voltak kíváncsiak erre a kis beszélgetésre. Nem erre számítottam, na. Máskor igyekszem előrelátóbb lenni.
Mert ezek az írásaim (az eddigi statisztika alapján) úgy látom csak problémát okoztak.
(Pl. volt az egyik kommentben egy olyan mondat, hogy eljátszottam ezt a dolgot már ezzel meg azzal is. Meglepett. De hogy biztos legyek a dolgomban, megkérdeztem az emlegetett személyt. Először azt mondta nem tud ilyent mondani, aztán valami bekattanhatott neki, blog megnyit, és mivel nem hülye, öhamar összerakta a dolgot. És onnantól kezdve azonnal tudott mondani ilyen esetet, fel is sorolt hármat rögtön.)
Oké. Akkor tényleg egy dög vagyok.

Magunkról pedig leginkább anya és apa jut eszembe. Még anno. Ha az egyik békülni akart, a másik játszotta a kérlelhetetlen királykisasszonyt, aztán meg fordítva. Elváltak.
Mi detto.
Hol ő, hol én szúrtunk a másikba. Ki itt, ki ott. Néha én mentem volna oda, hogy beszéljük meg, néha ő, de egyszerre sohasem. A problémák csak egyre sokasodtak, mindenki mással nyalatta a sebeit.

Egyikőnk sem mondta ki? Lehet. Akkor ezek szerint most ki van mondva.


De hogy egy kicsit elszakadjunk a csúcsszuper magánéletemtől, megmutatnám ezt a kis tésztát. Illetve először is az alábbi citromot.
Ő A Citrom.
Igazi, fánérett, kezeletlen finomság. És hogy miért csapok ebből akkora hűhót?
Sajnos nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy naponta ilyenek forduljanak meg a kezemben, ez is csak a véletlen műve, illetve a nagyimé, akinek a szomszédja Rómában járt, és szedett néhányat egy fáról. Drága mamám meg azonnal ezzel fogadott, hogy ő sajnál elhasználni egy ilyen különleges darabot, és inkább nekem adná. Majd a kezembe nyomta, egy üveg (igazi!) olívaolajjal egyetemben.


Ezek után talán érthető, hogyén is igazi kincsként őrizgettem, kezdve azzal, hogy az első 2 napban csak szagolgattam. Mert ennek még az illata is isteni.
Ezalatt eldöntöttem, hogy mindenképpen valami tésztaszószt csinálok belőle. Olyant, amibe a héját is beleteszem. (Alapjáraton ugyanis irtózom a növényi héjaktól, tekintve, hogy bármeddig mosom is, nem hiszem, hogy minden vegyszer lejön róla.) Olyasmit, amit Zizinél láttam.
Ilyenkor azonban nem a legegyszerűbb cukkinit szerezni, ami van az is aranyárban mozog. De egy olasz citrom, és olívaolaj kedvéért elhihetitek, könnyű volt túllépni :)
A végeredmény pedig magáért beszélt. Hogy lehet valami ennyire finom?

Hozzávalók 1 személyre:
1 normál méretű salátacukkini
1 nagy gerezd fokhagyma
olívaolaj
2 dl tej
1 teáskanál tönkölyliszt/keményítő
5 dkg mozzarella
1 citrom reszelt héja
só, fehér bors
5 dkg teljes kiőrlésű tojásmentes durumspagetti
Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk. 
A fokhgymát meghámozzuk, majd bekereszejük.
A cukkinit megmossuk, felkockázzuk, és néhány perc alatt aranybarnára pirítjuk, majd félretesszük. Ráreszeljük a citromhéjat.
A tejet felforrósítjuk, elkeverjük benne a lisztet, majd a mozzarellát is beleolvasztjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd a legvégén belekeverjük a sült cukkinit is.
A roppanósra (!) főtt tésztára öntjük a szószt, és már ehetjük is. :)

2012. április 24.

Epres-vaníliás mandulatorta mogyorógrillázzsal

Imádom aput. Mikor megkérdeztem tőle, hogy milyen tortát szeretne a névnapjára elgondolkozott, majd kijelentette: Semmiképpen se legyen nehéz, inkább könnyű, olyan főzött vaníliakrémes és gyümölcsös. De persze belül marcipánnal- tette hozzá.
Éppen írtam valamit, de itt muszáj volt felnéznem. Hova képzeled a marcipánt?
Csönd.
Igazad van, maradjon inkább könnyű.


Ennek a szellemében készült hát a tortácska (bizony, ez nem a nagyvad kategória): nem kapott semmilyen borítást, nem volt szívem elrontani. Ez így jó. Pont így. És így marad a könnyű kategórián belül is.
Hangsúlyoznám, nem kalóriaszegény, csak könnyű. (Hiába krém több, mint a fele, azért van benne anyag.)
Szóval csak csukjuk be a szemünk, és hagyatkozzunk az orrunkra. Fantasztikus ahogyan a citrom, vanília és mandula keveredik az eper édeskés zamatával.

A nevezetes nap ugyan tegnap volt, a torta csak ma érkezik. HIába, a jóra várni kell. ^^
Remélem elég könnyedre sikeredett. Így kóstolás/felvágás előtt azt mondanám mindenképpen. ♥

Kell hozzá:
-1 db mandulás tortakarika (recept lejjebb)
-1 adag Hermé-féle isteni főzött vaníliakrém
-5 nagyobbacska eper
-5 evőkanál mogyorókrokant


A mandulás tortalap:
3 tojás
10 dkg pirított mandula
9 dkg cukor
2 csipet só
1 mokkáskanál fahéj
1 citrom

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk.
A sárgákat a cukorral, sóval kikeverjük, majd az alaposan megmosott citrom héját és levét is hozzáadjuk.
Az aranyszínűre pirított mandulát ledaráljuk (egyszerűen imádom az illatát), majd a fehérjahabbal váltakozva a sárgás krémhez adagoljuk. A keveréssel nagyon óvatosan, jelszó a forgatás!
Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Vajazzunk ki egy 18 cm átmérőjű tortaformát, a belsejét szórjuk meg zsemlemorzsával. Öntsük bele a masszát, és nagyjából 20 perc alatt süssük készre, a sütő felső rácsán. Ha közben nagyon pirulna, feltétlenül takarjuk le alufóliával!

Összeállítás: 
A tortakarikát 3 felé vágjuk.
A krém felét rákanalazzuk a legalsó tortalapra, megszórjuk a megmosott, felkockázott eper felével, megszórjuk a grillázs felével, majd óvatosan ráillesztjük a középső lapot. Azon eljátsszuk ugyanezt, majd jön a teteje.
Lehet díszíteni, leginkább eperszemekkel, vagy valamilyen virággal érdemes. Csak natúran.

2012. március 28.

Szivárványtorta

...tündérkével turbózva.


"Megálmodtam a tortám!" 
Ezzel a mondattal kapott el Fruzsi nagyjából egy hónapja a folyosón, majd választ sem várva folytatta: legyen rózsaszín, emeletes, alul csíkos, felül pöttyös, tündérkés és virágos. Meg szivárványos. Belül."

Imádom a csajt. Annyira vidám, hogy egyszerűen képtelenség mellette szomorkodni. Meg lelkes. A gombatisztítós esetén máig csak mosolyogni tudok. Azóta is tervezi, hogy jön hozzánk "sütni", de mindig elmarad. Sebaj. Egyszer majd csak összejön.

A díszítés miatt nem aggódtam, az unidec csodákra képes. A tészta miatt már annál inkább (hogy a babáról ne is beszéljünk). Az előzővel nem voltam megelégedve, színesebbet akartam, így új tészta után néztem. És bevált. Ezt valóban lehet színezni, nem megy az állag rovására. (Mondjuk visszagondolva tényleg elég naív gondolat volt anno, hogy egy amúgy is érzékeny piskótamasszát még mindenféle színezékekkel bolondít az ember.)

A figura (tündér, nem angyal!) pedig kimondott fejlődés az eddigiekhez képest, bár az orra miatt még mindig elég szörny külseje van szegénykének.


Csajszikám eredetileg csokikrémet szeretett volna, de végül megegyeztünk egy citromosban, tekintve, hogy a színes lapok között elég rondán mutatott volna még a legfinomabb trüffelkrém is. (Utólag eszembe jutott a fehércsoki, de...az emberek nem a fehércsokira asszociálnak a csoki szóról. Valljuk be, azért elég más ízvilág a kettő. Nem?)
Így lett a citromkrém. Csak semmi faxni: tejszínhab, keményítő, mascarpone és citrom. Miközben kevertem a krémt, teljesen belengte  a konyhát ez az ovis citromostea illat. Valami fantasztikusan otthonos. :)

A tészta receptje innen van. A mennyiségeken látható, hogy tipikus amerikai valamiről van szó, de én erős túlzásnak éreztem egy ekkora tortácskába fél kg cukrot.


Hozzávalók 2 db 17 cm-es tortához:
22,6 dkg szobahős vaj
20 dkg cukor
5 szobahős tojásfehérje
35 dkg liszt
4 teáskanál sütőpor
csipetnyi só
2 dl szobahős tej
ételfesték

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd egyesével adjuk hozzá a fehérjéket.
A lisztet, sót, sütőport összeszitáljuk.
A tejjel felváltva a tojásos masszához adagoljuk a lisztes keveréket. Szétosztjuk annyi részre, ahány színt szeretnénk, majd elkezdjük adagolni hozzá a festéket. Ez már nyilván szubjektív: ki milyen erős árnyalatot szeretne, de arra figyeljünk, hogy az eredeti állapotnál ne nagyon higítsuk tovább, ilyenkor keverjünk hozzá egy pici lisztet.
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Vajazzunk ki egy 18 cm-es tortaformát, simítsuk el benne a tésztát (egyszerre csak 1 színt!!!!) ,majd süssük készre kb. 15 perc alatt.

2012. március 1.

Mézeskalácsos whoopie pie limekrémmel

Végre hivatalosan is itt a tavasz. 
Tök jó.  Nagyon szeretem.
A napsütést. Hogy kicsit lejjebb lehet gombolni a kabátot. A friss zöldségek/gyümölcsök özönét (hamarosan). Hogy mehetek biciklizni. És talán a fényképezéssel sem kell már úgy rohanni.
Éppen csak ki kell húzni odáig.
Mostanában ugyanis egyre nehezebb iskolába mennem. Örömmel kelek fel, de a gondolat, hogy majdnem az egész napomat ott kell elszenvednem, borzasztóan lehangol. Minden egyes nap. Főleg a csütörtök hosszú. Háromnegyed 8-tól negyed 4-ig. Utálom.


A napokban volt Á. névnapja is. Neki készült. Egyrészt mert ez vagyok én, másfelől pedig bizonyos forrásokból tudom, hogy a sütési mániám volt az egyik, amit igen kedvelt. Talán még most is.
Szóval íme a whoopie pie kollekció újabb darabja. Kicsit olyan "szerelem" ez nekem, mint másoknak a macaron. Pici (mondjuk ezek pont nem), aranyos és a kiaknázatlan lehetőségek száma végtelen...

Eddig szerepelt nálam:
Vajkaramellás whoopie pie cseresznyedarabokkal


Hozzávalók 12 db-hoz:
3 dl liszt
2 teáskanál mézeskalácsfűszer
fél teáskanál fahéj
fél teáskanál őrölt gyömbér
2 csipet só
fél teáskanál szódabikarbóna
8 dkg puha vaj
0,8 dl cukor
1,5 evőkanál méz
1 kisebb tojás

A vajat keverjük habosra a cukorral. Ha már nem szemcsés, adjuk hozzá a tojást, majd a mézet is.
A száraz hozzávalókat keverjük össze, és adjuk a mézes keverékhez. Nem szükséges kézzel maszatolni, a robotgép sima feje is szépen "összegyúrja" nekünk a masszát. 
Tegyük hűtőbe 2 órára. 
A tésztából nem egészen diónyi darabokat tépjünk le, formáljunk belőlük gombócot. Ezt lapítsuk szét 2-3 mm vastagra (mondjuk egy pohár aljával), majd sütőpapíros tepsin, 180 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 10 percig.
Hagyjuk kihűlni.


A limekrémhez:
5 dkg vaj
1 kisebb lime leve
1 dl tej
1,5 evőkanál keményítő
3 teáskanál porcukor

A tejet csomómentesre keverjük a keményítővel, majd lassú tűzön besűrítjük. Kihűtjük.
A vajat a porcukorral simára keverjük, majd a lime levét is belecsavarjuk. Összedolgozzuk a kihűlt krémmel. 
Diónyi kupacot teszünk az egyik tészta aljára, és egy másikat az aljával a krém felé a tetejére illesztünk. Jól záródó dobozban tároljuk, hogy kicsit megpuhuljon.
A recept tésztája innen.

2011. augusztus 22.

Puritán jin-jang és AZ esküvő

"A szimbólum a világmindenség egymással ellentétes tulajdonságait mutatja: sötét és világos, nőies és férfias jellegű, lágy és kemény, ívelt és szögletes. Egyik oldal sem létezhet a másik nélkül, nem választhatók szét, és csak együtt, egymáshoz viszonyítva értelmezhetők. A világ jelenségeiben meglévő ellentétek egysége a jin és jang. Minden magában hordozza a változás lehetőségét, ezért áll az egész élet az efféle jellegű erők változásaiból. Nem lehet azt mondani, hogy fekete-fehér, üres és teli, semmi vagy valami, mert az ellentétes jellegű tulajdonságokat képviselik, melyek egymásból alakulnak ki, és kiegészítik egymást."

Ugyanezt gondolnám a házasságról. Akkor jó, ha a felek kiegészítik egymást. 
Ha megvan a harmónia. 
Ha egyik oldal sem telepszik rá a másikra, de mindketten kellenek ahhoz a bizonyos egészhez. 

Ezt a fajta életérzést kívánja tükrözni a torta. De nevezhetjük jókívánságnak is. Szándékosan 2 teljesen különálló, egymástól független tortát készítettem, amik passzolnak egymásba, de egyedül is kíválóan megállják a helyüket. 


A díszítésen problémáztunk egy sort, mivel apa azt szerette volna, ha a teljes nevet beleírom az apróbb köröbe, illetve még a sok boldogságot felirat is rákerül valamilyen módon. Én azonban (az előbbi kifejtéssel is indokolva) ezt mindenképpen el akartam kerülni, egyrészt mert előtte 2 nappal tettem tönkre a szuper csokizóm, másrészt mert fehér csokit is kellett volna olvasztanom, és annál kiszámíthatatlanabb állatfaj nincs a földön. Utálom. Soha sem tudom előre, hogy megmakacsolja magát, és elkezd csomósodni, vagy egészen véletlenül folyós lesz. Végül kiegyeztünk a kezdőbetűkben. Szerintem teljesen elég volt, kellőképpen személyes, de még a jin-jang sem vesztette el a jelképességét. Most hogy nézne már ki ez a torta összeirkálva?


A fehér borításos tésztája egy másfeles csokitorta, 3 darabba vágva, laponként megkenve áfonyalekvárral, azon pedig kókuszkrém. (Úgy hallottam a kókuszkrém még a kókuszt nem annyira kedvelők körében is kapós volt, sejtésem szerint a kisebb adag Pina Colada-nak köszönhetően.)
   Kókuszkrém:
        9 dkg kókuszreszelék
        2,8 dl tej és tejszín (felesben)
        2,5 evőkanál cukor
        3 evőkanál Pina Colada
        1,5 dl tejszín habbá verve (kb. 2 fixáló és 1,5 evőkanál porcukor, vagy növényi tejszín)

A tejet és tejszínt felforraljuk beleöntjük a kókuszreszeléket, újra felforraljuk (csak pár pillanat), levesszük a tűzről, és letakarjuk. MIndenképpen szívja fel az össze levet maga körül. 
Ha teljesen kihűlt, forgassuk össze a tejszínhabbal, és keverjük bele a Pina Coladát.


              -----------------------------------------------------------------------

 A fekete borításos tortafél alapja egy fehér, 4 tojásos piskóta félbevágva, és citromos tejberizskrémmel töltve.


A végére pedig egy ott készült kép a 3 pasival :P 
Nagyon jól volt megszervezve az esküvő, és igaz, hogy a pap beszéde nekem sok helyen kicsit furcsa volt, nagy pirospont, amiért fejből mondta. A lakodalmi helyszín gyönyörű volt, 2 tó közötti zöld szigeten terült el az étterem (a kép hátterében asszem a bal tó látható), szuper kilátás, miegymás. A vőlegény és arája igazán szép pár, külön kiemelném, hogy a menyasszony gyönyörű volt :) (és iszonyú aktív, az első tánctól kezdve, szerintem az est végéig(=értsd. hajnal) ott volt a táncparketten.) A menü szintén nagy dícséretet érdemel, nem a hagyományos nehéz, rántott ételek szolgálták fel, vegetáriánusként is nagyon élveztem a helyzetet, de (sajnos) valószínűleg nem a világ fordult ekkorát, hanem Enikő dietetikus keze volt a dologban :)

2011. július 21.

Citromtorta citromos-mákos joghurtkrémmel

Imádom a citromot. Annyira savanykás, hogy mindig beleborzongok amikor eszem. És igen, van jó, és rossz citrom is. Mint mindenben. A boltban kapható fél kilós csomagolt aprószemű  nekem a rémálom. Keserű az íze (hogy egy citromnál ezt hogyan csinálják...), és rendkívül bele van ragadva a héjába. Ellenben a  nagy, göcsörtös, vastag héjú, amit te válogatsz, valami isteni. Tény, hogy a nagyobb gyümölcsben kb. ugyanannyi anyag van, mint a kisebben (vastag héj), de az az íz...hát nem mindegy. Mondjuk nem tudom sütiben mennyire érződik a különbség, mert én nyersen eszem viszonylag nagy mennyiségben, de valami biztosan más. Jobb.
Amúgy a citrom az az élőlény, ami teljesen másként viselkedik nyers, és más hozzávalók között. Például ételekben nekem mindig a hűsítő jelző jut eszembe. Mint itt is. Hiába édes, mégis olyan hmm. Persze lehet, hogy csak a citromos joghurt beidegződése miatt van így, de attól még így van. (És még nem is említettem Á-ék szokását, miszerint az édes túrókrém csakis citrommal az igazi. Szóval tastes and slaps.)
Tavaly nyáron olyan  Julia Childosan nagyjából végigsütöttem az 50 sütemény, egy tészta (talán?) könyve. A pontos címére már nem emlékszem, de az 50, mint szám megmaradt. És hogy egy sorozat tagja.Végülis lényegtelen. A tészta onnan van. És nagyon-nagyon finom volt. Igazi fullcitromos, amit akkor a receptben javasolt citromos porcukorral kentem le. Most azonban nem vágytam ennyire "snassz" dologra. Legyen benne valami csavar.


Meg a sokat akar a szarka, de nem bírja a farka tipikus esete. Mint nálam mindig. Már az elején látom/tudom/érzem, hogy problémák lesznek a négyfelé vágással, de nem baj, csakazértis megpróbálkozom vele.  Aztán lám-lám, tényleg elbénázom. Gyönyörűen látható a szeletelésnél. Ha jól tudom, úgy van a mondás, hogy okos ember tanul mások hibáiból. És a buta? Aki a sajátjából sem? Az menthetetlen?


Tésztához: 8 dkg vaj
           8 dkg cukor
           2 tojás
           1,5 citrom 
           1 mokkáskanál sütőpor
           12 dkg liszt
           csipet só

A vajat habosra keverjük, madj hozzáadjuk a cukrot, és addig dolgozunk, míg a szemcsék már nem rocognak a tál alján. Ezt természetesen lehet gyorsítani porcukor használatával. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük, a sárgáját pedig a vajas-cukros masszához keverjük. Az egyik citrom héját lereszeljük, majd másfél levét kicsavarjuk. A masszába adagoljuk, majd beleszitáljuk a sütőporos lisztet is. A fehérje kis adagokban való hozzáadásával elkeverjük.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Vajazzunk ki egy 18 cm-es tortaformát,majd öntsük bele a tésztát. Körülbelül 20 perc alatt készre sül. Akkor jó, ha a közepe is szépen átsült, de még nem barna. Hagyjuk kihűlni.

A krémhez: 1 dl tejszín 
           20 dkg joghurt
           2,5 evőkanál citromlé (fél citrom)
           2 csapott evőkanál porcukor
           1 csomag zselatin fix 
           2 evőkanál egész mák

A tejszínt kemény habbá verjük. Félúton hozzáadjuk a porcukrot, majd a zselatin fixet is. A kemény habhoz keverjük a joghurtot, citromlevet, és legvégül a mákot.


Összeállítás: A tésztát négyfelé vágjuk. Megtöltjük a krémmel, majd a külsejét is bevonjuk vele. Ha nagyon díszíthetnékünk van, akkor negyed citromgerezdeket nyomkodunk a tetejébe.
A tavalyi szimpla cukormázas verzió

2011. április 2.

Fehércsokis-limeos keksz

Bevallom, triplacsokis kekszet akartam sütni. De bizonyos körülmények miatt nem volt kedvem, inkább összehoztam ezt. A hozzávalók igazából adhoc alapon jöttek, miközben csináltam, még egy kis ezt, még egy kis azt, jaj, és talán az is milyen jó lenne bele. Na igen, így sütök én. :)

(És valószínűleg nem rossz a módszer, mert akárkinek kínáltam, mindenki kért még egyet. Elhiszem, igazán jó. Talán egy kicsivel több csoki...)

Hozzávalók: 13 dkg finomliszt
                      10 dkg vaj
                      2 evőkanál cukor
                      1 vaníliáscukor
                      csipet só
                      fél kávéskanál sütőpor       
                      fél kávéskanál szódabikarbóna
                      10 dkg kandírozott limekocka (Lidl-s termék)
                      7 dkg fehércsoki apró kockákra vágva
                      1 tojás
                      1 evőkanál citromlé
                      fél citrom reszelt héja

A lisztet elmorzsoljuk a puha vajjal. Ezután hozzáadjuk a cukrokat, a sót, a szódabikarbónát, sütőport, kandírozott limeot (Magamtól eszembe nem jutna ilyesmit venni, de az egyik bevásárlás alkalmával megakadt rajta a szemem, mivel gyakorlatilag utánad hajították, olyan árban volt.), a fehér csoki darabokat, és jól összekeverjük. Hozzáadjuk a citromhéjat, citromlevet, és beledolgozzuk a masszába. Legvégére a tojást hagyjuk, ez fogja majd össze többek között a kekszünket.
A sütőt előmelegítjük 170 fokra. Sütőpapíros tepsibe egymástól 5 cm-re diónyi kupacokat teszünk, és kb. 1,5 cm vastagra elegyengetjük  kör alakban.
Itt figyeljünk, mert ez a cookie egyáltalán nem nehéz, ez a legkritikusabb pont az egész folyamatban. Pontos sütési időt nem tudok mondani, de 8 percet biztosan sült. Ezután érdemes odaállni a sütő mellé, kezünkön egy hőálló kesztyűvel, és bármelyik percben készen állni a kikapásra. Valahol azt olvastam ezekkel a belül puha, kívül kemény kekszecskékkel kapcsolatban, hogy akkor van kész, ha elveszti a fényét. És való igaz! Szóval csücsüljünk bátran a sütő mellé, és figyeljünk.
Rácson hagyjuk kihűlni, majd már hidegen, jól záródó dobozban tároljuk.
 
                                                                                                                15 db keksz lesz. 

2011. március 3.

Kókuszos-citromos tönkölykeksz

A banánoshoz viszonyítva visszafogott az íze. A kókusz újfent dominál, a citrom pedig tökéletesen kiemeli belőle, amit ki kell.


Hozzávalók: 6 dkg főtt tönkölybúza
                      2 evőkanál kókuszreszelék
                      1 púpos ek. lenmagpehely
                      1 púpos teáskanál xilit
                      1 csipet himalaya só
                      1 evőkanál olívaolaj
                      2 evőkanál víz
                      2 evőkanál citromlé
                      1 citrom reszelt héja

A hozzávalókat összekeverjük, és sütőpapíros tepsiben körökké szétnyomkodva, 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10 percig sütjük.
                                                                                                 
                                                                                                            14 sütink lesz.
                     

2011. február 14.

Citromos-mákos cupcake és Valentin-nap


Az az igazság, hogy mindig is baromságnak tartottam a Valentin napot. A koordinátorom mondta nekem, hogy ezt a napot az édességboltosoknak és virágárusoknak találták ki. Lehet, hogy az irigység szól belőlem, mert még igazi pasim se nagyon volt, nemhogy olyan, akivel ezen a napon együtt lettünk volna. Nem vagyok a híve a "húzzuk az együttlétet a szülinapomig, hátha kapok tőle valami jó ajándékot" típusú játszmáknak. De az is lehet, hogy az itthoni nevelés hatása. A lényeg: nem érzek semmi különöset.

Szóval az én Valentin-napom annyi, hogy megajándékoztam a szeretett embereimet egy ilyennel. A muffin alapreceptje Az ínycsiklandó muffinok című könyvből, kis csereberével.


Hozzávalók: 4 dl liszt
                      2 evőkanál mák
                      csipet só
                      1 dl demerara barnacukor
                      1 teáskanál sütőpor
                      1 dl tej
                      1 dl olaj
                      2 tojás
                      1,5 dl natúr joghurt
                      1 citrom reszelt héja
                      1 teáskanál fahéj

A száraz hozzávalókat összevegyítem, majd egyesével a nedveseket is homogénné keverem vele.
12 papírkapszlit rakok egy muffintepsibe, és egyenletesen elosztom benne a masszát.
Kb. 15 percig sütöm, előmelegített 200 fokos sütőben.

Ha már kihűltek, a közepükből egy ragasztóstiftnyi lyukat kivágok, de úgy, hogy az alján maradjon tészta. Ebbe habzsákkal beletöltöm a krémet.
A krém: fél liter tejszínt ( tartósság szempontjából a legjobb a Hulala, de ha nem sikerül ilyet szerezni, használjunk habfixálót) 4 evőkanál cukorral és egy fél citrom levével habbá verek. Mondok egy vicceset, beleszórtam ezt mind egy edénybe (2 részletben csináltam), megnyomtam a robotgép gombját, és 2 másodperc múlva már ott volt a kemény hab. Nem viccelek. Persze folytattam a verést, de semmivel sem lett keményebb. Ki érti ezeket a mai tejszíneket?

A szívecske díszhez egy ostyalapból kivágtam sütikiszúróval a mintákat, de!!!!! Mindenképpen spricceljünk rá vizet, mert ha szárazon csináljuk, nagyon csúnyán töredezik.
Ezután  3 dkg étcsokit melegítettem fel vízfürdőben, és először az egyik, majd másik oldalát csokiztam össze. A 2 oldal között persze hűtőszünetet tartottak egy darab alufólián.


2011. február 10.

Citromos nápolyi

A nápolyi elég előkelő helyen áll a családunk kedvencei listáján. Még az első helyet is megkockáztatnám. Persze a csokiparány után. Ha azt nézem, hogy ez az amit mindenki szeret. Az egyéni kedvenceket inkább hagyjuk.
És bevallom, parányt még nem próbáltam készíteni, egyszer eljön az az idő is. Addig is érjük be ezzel a full citromos változattal. :)




Hozzávalók: 12 dkg margarin
                      10 dkg cukor
                      2 citrom héja és az egyiknek a leve
                      1 tojás
                      1 vaníliáscukor
                      9 dkg daráltkeksz
                      2 ostyalap

A margarint megolvasztjuk, belekeverjük a cukrokat,a citromhéjat és levet, a tojást, és legvégül a darált kekszet. Akkor jó ha kevergetés közben elválik a lábos aljától.
Az ostyalapokat félbevágjuk, majd a felületet egyenletes megtöltjük a krémmel.



2011. január 31.

Narancsos-grillázsos muffin

Hogy pontosan mi is ihlette? Szöszi. :)  (Mert gondoltam bemegyek hozzá, és viszek egy adag C-vitamin bombát. Na sebaj, majd bepótoljuk. :))  Meg a süthetnék. Mert ez elég gyakran rám jön. Most is csak annyit vettem észre, hogy már ott van a kezemben egy félig kifilézett narancs, és nyakig úszok lötyiben. Ez pedig egy jel. A testem megmondja, hogy mire van igénye. Most éppen erre. A grillázs meg csak jött, mert pont találtam otthon egy zacskóval. De passzol. :)

Hozzávalók: 2 narancs kifilézve
                      15 dkg mogyorógrillázs apróra törve
                      15 dkg liszt
                      1 csipet só
                      fél zacskó sütőpor
                      1 vaníliáscukor
                      7 dkg cukor
                      1 tojás
                      5 dkg vaj

A narancsot a kifolyt lével együtt egy tálba rakjuk. Hozzáadjuk az apróra tört grillázst, a lisztet, és a puha vajat. A vajat jól eldolgozzuk benne. Belekeverjük a cukrokat, sót, sütőport, majd a tojást.
Kivajazunk/Papírkapszlikat helyezünk egy muffintepsibe, és a mélyedéseket félig töltjük tésztával.
180 fokra előmelegített sütőben sütjük, tűpróbáig. Könnyen lehet látni ha kész, a teteje egy picit barnás lesz. Nem kell nekik sok idő, kicsit több, mint 10 perc.
                                                                                                                 14 muffin lesz.                    

2011. január 3.

Fehércsokis-kókuszos-citromos bonbon

Maga az üdítő frissesség. A citrom aromája nagyon jól érvényesül, ehhez asszisztál finoman a kókusz és fehércsoki. Mindössze azért van egy kicsit műjellege, mert már a dobozban fényképeztem. Az előző kettővel együtt, mind (kivéve amit megettünk) Matyi karácsonyi ajándéka.
Itt határoztam el, hogy soha, de soha nem kezdek többet bonbonozni. Nem. Szemétség, mert soha nem sikerül olyan szépre, mint másoknak, fárasztó, és a kudarcoktól mindig csak mérges leszek.
Aztán mikor befejeztem, végiggondoltam, hogy tulajdonképpen 2 hibát vétettem mindössze, de ez beárnyékolta majdnem az egész munkát. Az első: mivel pici adagokat csináltam, a tejszínmennyiség gyakorlatilag nem volt már mérhető. Na én mérhetőt öntöttem hozzá. Jól van, hát nem gondoltam, hogy ez ennyire elrontja! Mert kéremszépen, nem állt össze a massza. Mint a Ferreronál. Bizonybizony, a mélyhűtőben nem látszott probléma, de mikor kivettem, kihalásztam kb egy gombócnyit, elkezdtem görgetni, majd ahogy abbahagytam már folyt szét a tenyeremben. Pont mint a keményítő-víz gombóc. Teljesen ugyanúgy!!!
A másik, hogy először túl sűrű volt a csokimáz. Így ahogy adagoltam bele az olajat, kicsit megcsúszott a kezemben, és... igen, nagyon sok lett. Hangsúly a nagyonon. Beletettem az összes maradék csokimat, de nem volt annyi, hogy a megfelelő állapotba tudjam hozni. Nem lett olyan rossz, de... inkább sűrű, mint olajos.

Amúgy nem is értem miért ide írtam az összes bánatomat. A 4 féle közül, ezzel az eggyel nem volt semmi probléma. Úgy hogy meg van dícsérve. :)






Hozzávalók: 2 evőkanál tejszín
                  10 dkg fehércsoki
                  1 dkg kókuszreszelék
                  2 evőkanál citromlé
                  1,5-2 dkg daráltkeksz

A tejszínt és fehércsokit vízfürdőben felolvasztjuk. Belekeverjük a kókuszt, citromlét, és annyi daráltkekszet, hogy viszonylag sűrű legyen. Mélyhűtőbe tesszük, kb. 3 órára.
A hideg masszából gömböket formázunk, és meghempergetjük 1,5 dkg kókusz és citromhéj keverékében. Én egy kevés citromlevet is csöpögtettem bele, de ügyeljünk rá, hogy az emiatt összeragadt gömböckéket ne felejtsük el szétszedni.

A recept szintén a Kreatorta oldalról.