If I were you

"Zs: Panka, azt hiszem újra együtt vagyunk.
 Én:Téényleg? Na, az szuper.
 Anya (morog a háttérben): De hát csókolózott mással...
 Én (nevetve elismétlem ugyan a telefonba anya mondatát, de szöget üt a fejembe)
 Zs: Tuudom, de azóta megváltozott! Már egészen más!"

Újra, és újra átgondoltam a hallottakat. Meg a "mondottakat". Át kellett gondolnom.
Azt mondtam örülök.
Örülök, hogy összejöttek. Illetve ezt így nem mondtam ki konkrétan, de így lehet érteni. Pedig nem erre gondoltam. Vagyis...Jajj, ez olyan nehéz. Nem a srácnak örülök. Hanem annak a zöngének, amit Zs. hangjában hallottam. Ami már úgy hiányzott.
Mindig így beszél, amikor boldog.

Az utolsó mondata azonban szíven ütött.  
"Megváltozott".
Ez a kijelentés rendszerint az olyan amerikai filmekben szokott elhangzani, ahol a 40 körüli átlag barna próbálja rendbehozni a tönkrement házasságát a férjével, aki megcsalta egy éppencsakhúsz szőkével. Tehát MIVAN?!

Zs. 18 éves. Gyönyörű.
Előtte áll még... minden. Az egész élet. Miért nem keres valakit, aki megbecsüli úgy, ahogy kell? Ennyire tönkrement volna a világ, hogy már fiatalon alkukat kell kötni? Eltűrni azt, amit elítélünk? Abban élni?

 Nem az álmainkat kéne hajszolni?