sütőtökös-fűszeres zabkása

Időnként szeretem elfelejteni, hogy nem én vagyok az egyetlen lány a világon. És éppen ezért, a felismerés ténye minden alkalommal fájdalmasan szokott érni.

Eszembe jutott a tegnap feltett kérdés. Tényleg magabiztos lennék, vagy csak a bizonytalanságom próbálom vele leplezni?
Az arcomhoz szorítottam a kezemben lévő blúzomat. 
A tegnap szinte elviselhetetlennek tűnő ételszag most kifejezetten barátságosnak tűnt. Mosolyognom kellett.

Mennyit változik a világ pillanatok alatt.

Olyan vagyok, mint egy kiskutya. Aki először mindenkivel tartózkodóan viselkedik, de ha megérzi a biztonságot, onnantól le sem lehet vakarni. Kétségbeesetten kapaszkodom. 

Mindenbe ami biztos, ami nyugalmat jelent a mindennapok hektikusságában. És igen, mindemellett szeretem a változatosságot is. Szükségem van rá, mint a levegőre, de egy biztos bázis nélkül egyszerűen nem működik.

Ami lehet a család. Egy pár. Valaki, aki tudod, hogy történjék bármi, ott lesz melletted.

Nem véletlen, hogy a párkapcsolatokban sem a szexet tartom elsődlegesnek. Sőt. Nálam mindenki nagyjából csak deréktől fölfelé érdekes. A többit… inkább tartsa meg magának. És nem, nem vagyok frigid. De nem arra van szükségem. Most nem.

És ha nem rendezem a soraimat, soha nem is lesz.

Elvégre alapok nélkül nem lehet házat építeni.

A sütőtök illatára végtelenné váló gyomrom kikerülésére mostanában rászoktam, hogy a ropogósra sült héjak rituális lehúzkodása, és elrágcsálása után összeturmixolom a krémesre puhult húsdarabokat, és ezt a pépet dolgozom fel a későbbiekben. Szerintem zseniális ötlet.
Kis helyen elfér, könnyen adagolható, és azonnal használható is.
Készítettem már ezzel a gyorsított módszerrel krémlevest, amikor a felmelegített növényi tejhez hozzákevertem (jó)néhány evőkanál tökpürét, sót, borsot, simára turmixoltam, majd igazítottam az ízén némi narancslével. Nagyon finom, hihetetlenül gyorsan elkészíthető, és a növényi tejnek köszönhetően olyan íze lesz, mintha tejszínnel készült volna.

Aztán a zabkása.
Nagy szerelmeim egyike, télen-nyáron egyaránt slágerlistás, a nap bármely szakában. És ha már van előre elkészített sütőtökpüré a hűtőben, miért ne használnám azt friss gyümölcs helyett? A fűszerkeverék nem kötelező, de szerintem igazán jól belesimul a mézes tök ízvilágába. Aztán meg... mindjárt itt a karácsony. Nem árt egy kis előjáték a mézeskalács előtt. ;)

Hozzávalók személyenként:
3 evőkanál zabpehely
1 evőkanál kókuszreszelék
1 csésze rizstej
csipetnyi só
1 teáskanál "fűszermix": nálam fahéj, szegfűszeg, koriander, gyömbér, szerecsendió
2 nagy evőkanál sült sütőtökpüré

A zabpelyhet és a kókuszt pirítsuk meg száraz serpenyőben (a kókuszt érdemes kicsit később hozzáadni, hogy ne égjen meg), majd ha már illatos, öntsük fel a rizstejjel. Ízesítsük a sóval és a fűszerekkel, majd főzzük sűrű kásává. A tűzről levéve keverjük hozzá a sütőtökpürét, tegyük egy tálkába és fogyasszuk kókuszcsipsszel, pirított szotyival.

kedd

gyógynövénytea, körtés-fügés crumble ősziesen

Puhára sült vanília és fahéj ízű gyümölcsdarabok... ropogós hajdinás-zabpelyhes morzsa.... Zseniális.

diós mazsolás müzliszelet

Bizonyos időközönként rámjön, hogy el kell hagynom a várost. Úgy nagyjából minden héten.
Besokallok.
A mindennap végigjárt útvonalaktól. A szinte már az égből is rámomló betontengertől. A sohasem változó tájtól.

Ki kell szabadulnom.

Úgyhogy hazamegyek. "Vidékre".

Abba a kisvárosba, ahol az egész életemet leéltem.
Ahol az utcák minden egyes macskakövét ismerem, mégsem tudom a pontos nevüket máig sem. Ahol ha el szeretném vinni a kutyámat sétálni, bármerre elindulhatok, előbb-utóbb valamilyen parkba vagy mezőre lyukadok ki. Ahol a belvárosban ugyanazok az üzletek működnek, amik gyerekkoromban is. Ahol olyan emberek köszönnek rám, akiket már évek óta nem láttam, mégis megismernek.

Igen, lehet mondani, hogy unalmas.
Hogy nincsenek újhullámos kávézók, street food-ot népszerűsítő dizájnos kifőzdék. Hogy nem lehet lépten nyomon paleo élelmiszereket árusító üzletekbe botlani. Hogy nincsenek (normális) szórakozóhelyek. A város lakosságát megmozgató fesztiválok.

De jó. 
Ennek ellenére, vagy éppen ezért, jó ott lenni.



Ilyenkor titokban meg is sajnálom a pestieket, hogy nekik nincs hova elmenniük.

Aztán azért is jó hazamenni, mert akkor biztos, hogy nem kell az iskolában lennem. Semmi bajom az egyetemmel, csak az általa megkövetelt időbeosztás nem igazán kompatibilis az én életmódommal. Sokszor van, hogy már reggel nyolctól egészen 4-5-ig ott kell lennem. Ha pedig ott vagyok, akkor ott is eszem. Ha pedig eszem, az sohasem egyszerű, legalábbis az én esetemben. ;)

Alapesetben sem erősségem az előretervezés, itt pedig az átlagnál is fokozottabban lenne rá szükségem... szóval még tanulom. Lassan megy, de muszáj, ha túl szeretném élni a következő évet. :) A túlélés szellemében kerültek előtérbe a jól szállítható, kis helyet foglaló, tápláló rágcsálnivalók. Müzliszelet fronton idáig ez a legsikeresebb próbálkozásom, de a jövőben szerintem még találkozhattok néhánnyal!


Hozzávalók nagyjából 16 szelethez:
1 csésze zabpehely
2 csésze puffasztott tönkölybúza
1/2 csésze durvára vágott dió
2 evőkanál lenmag
2 evőkanál szezámmag
1/3 csésze mazsola
nagy csipetnyi só
3 nagy evőkanál mogyoróvaj
3 nagy banán villával szétnyomkodva
7,5 dkg jó minőségű étcsokoládé
kb. 7-8 evőkanál tej
kókuszchips a díszítéshez

Első lépésként keverjük össze egy nagy tálban a száraz hozzávalókat a zabpehelytől a sóig.
Egy kisebb tálkában melegítsük fel (mikróban) a földimogyoróvajat, majd ha már folyós egyesével adjuk hozzá, és nyomkodjuk szét villával a puha banánokat.
Egy spatula segítségével forgassuk bele a banános keveréket a pelyhes tálba, hogy a massza jól bevonja mindenhol a szemeket.

Béleljünk ki sütőpapírral egy hosszúkás sütőtálat. Nyomkodjuk bele a tésztát (ehhez egy pohár segítségét is érdemes igénybe venni), hogy minél tömörebb legyen, majd hagyjuk állni néhány óráig, vagy akár egy egész éjszakán át is a hűtőben.

Másnap, vagy amikor sütni szeretnénk, melegítsük elő a sütőt 165 fokra. (Ha a hűtőből vettük elő, akkor hideg sütőben kezdjük a sütést.) Fedjük le a tepsi tetejét alufóliával, mert a hosszú sütési idő miatt könnyen meg tud égni, és süssük nagyjából 40-50 percig. 
Hagyjuk kihűlni.

Olvasszuk fel a csokoládét, keverjük hozzá a tejet, majd egyenletesen borítsuk be vele a müzli tetejét.  Opcionálisan szórjuk meg pirított kókuszchipssel, és tegyük hideg helyre, hogy a máz megszilárduljon, majd szeleteljük fel, és fogyasztásig tároljuk hűtőben. (Javaslom, hogy semmiképpen sem lezárt tetejű dobozban, mert a keletkező vízpára rácsapódik a csokira.)

szedres nektarinos crumble / blackberry nectarin crumble

A crumble készítésével - mint technika - mindig is nagyon szimpatizáltam. Ropogós zabpelyhes morzsa, aranyra pirult magok, alatta sziruposra sült mézédes gyümölcs... Jól hangzik, nem?
Sajnos a végeredmény ehhez képest általában egészen más képet mutat: a zabpelyhes tészta túlságosan megég, a gyümölcs kemény marad, és úgy általában - nem úgy néz ki, ahogyan kéne.

Mostanáig.

Nem tudom, hogy mi történt.
Talán a több tucatnyi átböngészett recept, a próbálkozások közben észrevétlenül rámragadt tapasztalat, de az is lehet, hogy a sorsnak ennyi idő után egyszerűen csak megesett rajtam a szíve.
Sikerült.
Olyan isteni finom édességet sikerült alkotnom, hogy még magam is meglepődtem. Mert ez pont olyan volt. Olyan, amilyennek lennie kellett, és olyan, amilyennek megálmodtam. Minimálédesség a lehető legegészségesebb kivitelben, pillanatok alatt.

Hát kívánhatunk ennél többet? 

-----------------------

I was always dreaming about making a crumble. A REAL crumble.
Where crunchy crumble with golden rolled oats and roasted nuts meets with lots of supersweet, juicy bubbling fruits... Sounds good, doesn't it?
Unfortunately in the reality final products showing an absolutely different way: the top of the crispy dough is burnt, fruits are hard and half baked - in general: it looks really different than I think it should have to be.

Till right now.

I really don't know what's happened.
It can be the dozens of browsed recipes, the experiences which sticked to me unawares in the course of trying, or may it be after a long time Destiny took a pity on me.
It successed. I made perfect crumble.

It was so delicious I was wondering as well.
The same I was dreaming about. Golden, crunchy, juicy. 
Something really simple in no time - as healthy as it just can be.


Can we wish anything more?

Hozzávalók:

1 csésze aprószemű zabpehely

1 csésze nagyobb szemű kókuszreszelék (de nem chips!)

4 dkg vaj

100 g natúr joghurt (3,5 %)

2 nagy evőkanál méz

csipetnyi só

1,5 csésze szeder

3 óriási nektarin (az érett jobb)

Egy nagy tálban keverjük össze a zabpelyhet, kókuszreszeléket és sót, majd gyorsan morzsoljuk el benne a kokckákra vágott hideg vajat. Ne nagyon húzzuk az időt, az a jó, ha minél kevésbé olvad fel. Ezután adjuk hozzá a mézet és a joghurtot is, és egy villa segítségével dolgozzuk össze.
A gyümölcsös részhez mossuk meg és vágjuk vékony szeletekre a nektarint. Keverjük össze a szederrel, kanalazzuk egy tűzálló tálba, osszuk el a tetején egyenletesen a kókuszos tésztát, majd fedjük le alufóliával.
180 fokos sütőben süssük nagyjából 35-40 percig, míg a gyümölcsös rész levesre nem sül, a teteje pedig szép barnás foltokat kap.

Ingredients:

1 c small kernel rolled oats

1 c desiccated coconut 

4 dkg cold butter

100 g simple yoghurt (the heavier is better)

2 big tbsp honey

pinch of salt

2 c blackberry

3 giant hard nectarines

In a big bowl whisk the rolled oats, desiccated coconuts and salt. Add the cold butter then crumble really quick with you fingers. Stir honey and yoghurt then mix the dough with a fork. Try not to overmix it.

For the fruity filling wash nectarines then cut them thin slices. Combine with the blackberries and pour into a baking dish. Scatter over filling with the coconutty batter then cover with tinfoil.
Preheat oven to 180 C. 
Bake it for 40 minutes or until the filling goes bubbly and juicy and the top is golden and crispy.

it's a beautiful day

“It’s a beautiful day...” - szólt a zene teljes hangerővel a fülembe.

Felnéztem az égre. 

A lemenő nap sugarai szinte simogatták az arcom, a rózsaszínre festett felhők tökéletességét csak repülőgépek fehér csíkjai törték meg.

Behunytam a szemem, a szám szinte automatikusan mosolyra húzódott. 

Igen. Ez valóban egy gyönyörű nap.

Nem számított a nappaliban eltört, hatalmas, olajjal teli üveg.

A pénz kérő jólszituált nő belémvésődött tekintete.

Nem számított semmi.

Ott és akkor egyszerűen jó volt. 

A boldogsághoz… igazából egészen kevés kell. 

Tulajdonképpen nem kell mást tenni, mint elengedni a kényszereinket, és megélni az adott pillanatot. Arra koncentrálni ami jó. Változtatni azon, ami nem. Megtanulni, hogy hiába próbálja elhitetni a társadalom, nem visz előre, ha mindig mindenben benne vagyunk. Ha nem tudjuk anélkül megenni a reggelinket, hogy az ismerőseink frissítéseit bújnánk. Ha az együttlét kimerül abban, hogy egymás mellett nyomkodjuk a telefonunkat.

Nem lehetünk egyszerre mindenhol. 

Pont a lényeg fog elveszni.

És ha őszintén megnézzük: tulajdonképpen nem leszünk sehol.

Ezért szeretek Velencén lenni. Nincsen internet, így az efféle programok alapból kiesnek a lehetőségek közül. Illetve régen még volt egy öreg tévé a hálószobában, de a minősége mára az élvezhetetlenről a nézhetetlenre esett vissza.

Úgyhogy maradnak az újságok.
A jó öreg papíralapú főzősmagazinok, a lejárt receptesnaptárak, a kiselejtezett szakácskönyvek.
És a csend.
Amikor a frissen főzött kávéval a kezemben odaülök a hatalmas régi faasztalunkhoz, és bárminemű digitális segítség nélkül elfogyasztom a reggelimet. Kár, hogy ez otthon sosem sikerül.


A jelenlegi sláger a zabkása.
Több embertől is hallottam, hogy náluk leginkább a tél/hideg kombináció csalogatja elő az ilyen "meleg reggeliket", nálam egyértelműen a nyár szerves velejárója. Hamar elkészül, rengeteg isteni gyümölcsöt meg lehet hozzá enni, és még melegben sem terheli le a gyomrom.
Ez a mostani már sokadszorra készült, mert a barack és a kókusz hihetetlenül jól mennek egymáshoz, és a gyümölcs megpirítása igazán izgalmassá teszi az ízeit.



Kókuszos zabkása sült nektarinnal
 1/3 csésze zabpehely
2 evőkanál kókusz
1/2 csésze kókusztej
1/2 csésze víz
1 csapott teáskanál vaníliapor
pici fahéj
csipetnyi só
1 nagy, keményebb nektarin
olívaolaj

A zabpelyhet és a kókuszreszeléket pirítsuk meg egy száraz lábosban, majd öntsük fel a folyadékkal, fűszerezzük, és főzzük sűrűre.
A nektarint mossuk meg, vágjuk vékony szeletekre, majd egy pici olívaolajon süssük kérgesre az oldalát, és halmozzuk a kására.
Véleményem szerint igen illik hozzá egy kis maréknyi kesudió, és némi durvára őrölt lenmaghús.

csokis ribizlis zabszelet

Beszélgettünk.

Az a fajta beszélgetés volt, amikor az idő múlását csak az ürülő borospoharak kenyérkosár és a másik a sötétségben egyre nehezebben kivehető arca jelenti. Amikor eltűnnek a fizikai korlátok, és tényleg csak a másikra figyelsz.

Beszélgettünk. 

Hallgattam, ahogyan A. beszélt, és szinte eggyé váltam a gondolataival. Olyan érzés volt, mintha a száját elhagyó szavak az én testemben váltak volna egységgé.

Nézem a repülőn mellettem ülő lányt, ahogyan a szendvicsét próbálja kinyitni. Azt, akit alig néhány órája ismerek, és aki éppen most nyitja meg nekem a szívét. Olyan őszintén beszél az életéről, és a problémáiról, hogy az már szinte zavarbaejtő. 

Csendben figyelem. Néha közbeszúrok egy-egy rövid kérdést, de szinte át sem gondolom mit mondok. Mintha a szám magától mozogna: egyszerűen csak kimondom, ami eszembe jut. 

És működik. 

Miközben hallgatom, rájövök, azokra az egyszerű kérdésekre válaszolva előrébb tud lépni. 

Megijeszt. 

Ilyen egyszerű lenne?
Csak meg kell találnunk azt, a valakit, aki rámutat a problémáinkban megbújó megoldásra?

Talán. De az is lehet, hogy nem.

 MIndenesetre amikor megkértek minket, hogy kapcsoljuk be a  biztonsági öveinket, mert hamarosan kezdőik a leszállás, Zs. megszorította a kezem. “Jó pszichológus lesz belőled."

Ezek szerint ő is tudta.

A zabpelyhet, bújjon bármilyen ruhába is, imádom. Lehet magokkal és aszalt gyümölcsökkel dúsított kása, lehet ropogós granola, felvehet szabályos téglalap alakot müzliszeletként. Nem számít, jöhet.
A müzliszelet analógiájára született meg ez a zabszelet is. Energiát ad, táplál, és még egészséges is. Az édességét a mézzel jól lehet szabályozni, de ha a savanyú ribizli helyett más gyümölcsöt, mondjuk mazsolát használunk, szintén az édes irányba tudjuk eltolni az arányokat.
Én akkor szoktam magammal vinni, ha nem vagyok túl éhes reggel, vagy sportolni megyek, de egy forró nyári napon akár ebéddé is kinőheti magát, egy finom gyümölcsturmixxal.



Hozzávalók egy 20x20-as tepsihez:
1 csésze zabpehely
1/4 csészényi őrölt napraforgómag
1/3 csésze teljeskiőrlésű liszt
2 ek lenmaghús
1/2 tk szódabikarbóna
2 csipetnyi só
3 nagy ek kakaó
2 ek olívaolaj
1/3 csésze avokádópüré
1/2 banán
3-4 ek méz (ki mennyire szereti édesen)
1/3 csésze erős, frissen főzött kávé
1 csésze ribizli

A száraz hozzávalókat keverjük össze, majd tegyük félre.
Az avokádót és a banánt pürésítsük össze, majd adjuk hozzá az olajat, mézet, és a kávét. 
Forgassuk össze a száraz tál tartalmával a folyékony masszát, a leszemezett ribizlit, majd simítsuk egy olajjal kikent, liszttel megszórt tepsibe. 
Előmelegített 175 fokos sütőben addig süssük, míg a teteje meg nem szilárdul, de a beleszúrt fogpiszkáló még kissé ragacsosan jön ki.


Ötlet a fitcakery blogról.

matchás granola mazsolával és dióval

Szerencse.
Erről beszéltek egyik nap a rádióban.
Hogy nem elég tehetségesnek lenni, erőnket megfeszítve küzdeni.
Az élethez szerencse kell.
Kezdve azzal, hogy hova születünk, milyen géneket öröklünk, egészen odáig, hogy a vágyaink egyeznek-e a tehetségünk és képességeink adta korlátokkal. Hogy ott vagyunk-e abban a bizonyos pillanatban. Hogy észrevesszük-e a kínálkozó lehetőséget.

Alex mosolyogva csóválta a fejét, amikor a boldogságról beszélgettünk. Hogy mi, európaiak, itt élünk a világ közepén, biztonságban, mindenünk megvan, mégsem vagyunk elégedettek az életünkkel. Indiát emlegette. Az otthonát, Mexikót. Ahol bármennyire is szűkölködnek, mindig van egy tál ételük az érkezők számára.

Igaza van.
Ezek azok a pillanatok, amikor még jobban tudatosul bennem, hogy nincs elvesztegetnivaló időm. Hogy mindenem megvan hozzá, hogy egy értékes életet élhessek.

Csak élnem kell.

Ismét egy granolarecept, amihez ezúttal japán zöldteaport - matchát használtam. Ez nem ízbéli, hanem főként színbeli változást okoz, és bár a fénykép nem adja annyira jól át, egy szép, zöld színű müzlit kaptam végeredményként. De természetesen használhatunk többet is a megadott mennyiségnél, ebben az esetben még mélyebb színt tudunk elérni. Érdemes kísérletezni! :)


Hozzávalók 1 üveghez:
1 cs zabpehely
1 cs puffasztott rizs
1/3 cs dió
1/3 cs mazsola
1/3 cs kókuszchips
3 ek olívaolaj
2 evőkanál méz
2-3 evőkanál tej
1 evőkanál lenmaghús
1 jó nagy evőkanál zöldteapor (matcha)
1 tojásfehérje
2 csipetnyi só
1 nagy tk vaníliapor


Keverjük össze a zabpelyhet, puffasztott rizst és a diót.
Egy kis tálkába kanalazzuk bele az olajat, mézet, tejet, matchaport és lenmaghúst, majd hagyjuk állni 5 percre.
Forgassuk össze a zöld masszát a száraz hozzávalókkal, sózzuk, illetve adjuk hozzá a vaníliaport és a tojástfehérjét is. Keverjük jól össze, hogy a fehérje mindenhol jól bevonja a szemeket, majd simítsuk sütőpapíros tepsire, és 175 fokra előmelegített sütőben süssük addig, míg aranybarna nem lesz. Közben mindenképpen forgassuk át, különben megég.


Az ötlet a swoonful of sugar blogról.

Ingredients for 1 big jar:
1 c rolled oats
1 c single puffed rice
1/3 c walnuts
1/3 c raisins
1/3 c coconut chips

3 tbsp olive oil

2 tbsp honey

2-3 tbsp milk

1 tbsp grounded linseed

2 big tbsp (or 1 and half) matcha powder

1 eggwhite

2 pinch of salt

1 big tsp vanilla powder

Mix the rolled oats, the single puffed rice and the walnuts
Is a small bowl stir together the oil, honey, milk and matcha, then let it for 5 minutes.

Combine the green liquid with the dry ingredients, then add the vanilla powder and the egg whites.

Stir well and make sure the egg whites cover all the small pieces.

Preheat the oven to 175 C.

Pour the mixture into a baking paper covered tray, than bake until goes golden. (Greeny, sorry.) While baking it don’t forget to stir 3 or 4 times.

Répás-narancsos Bircher müzli

Nagyjából azóta próbálok munkát találni, mióta hazajöttem Hollandiából. 

Sőt. Már onnan is próbáltam. 

 De nem aggódtam.

Fel sem merült bennem, hogy ez probléma lehet. Hogy majd pont én nem találok, akinek előzőleg is hogy összejött. 

Na igen. Előzőleg.

Az első hónap eltelte után kezdett derengeni, hogy mekkora tévedésben vagyok a magyar munkaerőpiac és a saját pozícióm megítélésével kapcsolatban. Hogy mennyire nem az előző alkalom volt az általános szituáció.

Hanem ez. 

Az elküldött önéletrajzok és válaszra sem méltatott jelentkezések tömkelege. Az irreális elvárások és szégyenletesen alacsony fizetések.

Gyalázat.

De nem adtam fel.

Volt egy olyan kényszerképzetem, hogy nekem mindenáron dolgoznom kell. Valamit.

 Bármit.

Azt akartam, hogy ugyanúgy el kelljen indulnom otthonról valahova reggelente, mint a társadalom többi tagjának.

Már takarítói munkákat is nézegettem. Minden olyant, amiről úgy éreztem, hogy  meg van az esélye, hogy nem hagynám ott az első nap után, és ígéretesebb fizetéssel kecsegtetett. 

Pedig ez nem a pénzről szólt.

Illetve azt is mondhatjuk, hogy a pénzen kívül nagyjából mindenről. De ennek ellenére van bennem egy bizonyos lélektani határ, ami alatt egyszerűen nem vagyok hajlandó csinálni semmit sem. Mert annál már nagyjából már azzal is többet érek, ha otthon ülök a fenekemen.

Apa volt az, aki minden alkalommal amikor beszámoltam neki a legújabb próbálkozásaimról, csak rázta a fejét. Hogy tartsam már magam többre. 

Akkor csak ráztam a fejem, és azt gondoltam, hogy bárcsak.

Hogy bárcsak gondolkodhatnék így. Hogy bárcsak tudnék így gondolkodni.

Az agyamban azonban csak egyetlen dolog zakatolt: az, hogy csinálnom kell valami értelmeset. 

Valami hasznosat. 

Valamit, ami keretet ad a napjaimnak. 

Valamit, amivel el tudom foglalni magam.

Muszáj.

Mert képtelen vagyok elfoglalni magam. 

Nevetségesen hangzik, de nem tudom kitölteni a szabadidőmet. Képtelen vagyok. Arra van szükségem, hogy mások megmondják mit csináljak. Hogy megtöltsék tartalommal.

Próbálkoztam tovább.

Közben a hetek egyre csak teltek, én pedig arra eszméltem rá, hogy tulajdonképpen nem is érzem magam olyan rosszul a semmittevésben. Hogy az, amitől annyira féltem, talán mégsem olyan ijesztő. 

Hogy mégis tudok rendelkezni a saját időmmel.

Itt tartok most.

Nem adtam fel, néha még most is elküldök egy-egy jelentkezést, de kizárólag azokra a hirdetésekre, amiket szívesen csinálnék.

De már nem menekülök.

Eldöntöttem, hogy szembenézek magammal. Lehet, hogy ez a néhány hónap üresjárat azért kell, hogy megtaláljam az egyensúlyt. Hogy megteremtsem az életem.

A végére pedig megosztanám veletek a néhány kedvenc, és sajnos igen tipikus hirdetésszöveget. Volt ugyanis egy rövid időszak, amikor feltett szándékom volt, hogy magántitkárnőként fogok elhelyezkedni (ne kérdezzétek miért), akkor akadtam rá ezekre a gyöngyszemekre. 

És ez csak a jéghegy csúcsa. Van még több, és lejjebb is. De úgy tűnik ilyen ez a popszakma.

"Menedzser asszisztens állás betöltésére keresek jól kommunikáló, önállóan dolgozni képes, kifejezetten csinos és minden lehetőségre nyitott hölgyet.
Feladata a menedzser munkájának hatékony segítése, adatok feldolgozása, ügyfelek fogadása."

"Fiatal egyedülálló csinos hölgyet keresek asszisztensi és titkárnöi munkakörbe.
Feladatok: Telefonhívások fogadása, vállalati levelek rendszerezése, időpont egyeztetés, kíséret üzleti utakra és konferenciákra.
Elvárások: felhasználói szintű számítógépes ismeret, jó megjelenés, odaadó hozzáállas.
8-órás bejelentett teljes állású munka.
Fizetése meghaladhatja a 350000 Ft-ot.
A jelentkezéshez küldje el önéletrajzát valamint több egész alakos és egy arcképet."

"Nagyon dekorativ, szép arcú, fiatal, vékony alkatú kísérő-asszisztenst keresek személykiséretre, titkárnői és ügyintézői feladatok ellátására. Az ajánlat lehet főállás vagy másodállás is akár! Kiemelt bérezést és egyéb juttatásokat, bejelentést, garantálok. Jelentkezni itt lehet egész alakos, arcképes fotóval vagy üzenet váltás után mailban!"

"Pénzügyi tanácsadó cég ügyvezető igazgatója mellé keresünk, fiatal attraktív megjelenésű,bevállalós hölgyet. A munkavégzés során számítunk a jelentkező teljes diszkréciójára. Igazgató Úr üzleti megbeszéléseihez havi kb 4 alkalommal keresünk munkaerőt, aki Mindenben a segítségére van. Egész alakos fényképes önéletrajzot kérünk. Fizetés megbeszélés szerint."

  - A recept a híres, állítólag nemcsak hiperegészséges, de egyben a legoptimálisabb reggelinek is kikiáltott Bircher müzli egy változata, almaalap helyett répával. Ha nagyon sok időnk lenne, akár elkészíthetjük hozzá a fenti receptben szereplő diós banánkrémet is. - 


Hozzávalók 2 személynek:
70 g zabpehely
3 evőkanál lenmaghús
csipetnyi só
45 g mazsola
1 zsenge répa finomra reszelve
2 narancs kifacsart leve (és a maradék húsa)
1/2 csésze joghurt
1 teáskanál vaníliapor

Keverjük össze a zabpelyhet, lenmaghúst, sót, mazsolát és a reszelt répát.
Facsarjuk ki egy narancs levét, majd adjuk a száraz keverékhez a joghurttal együtt.
Ízesítsük a vaníliaporral, majd tegyük egy nagy befőttesüvegbe, és hagyjuk állni legalább egy éjszakán keresztül. 

Fogyasztás előtt kanalazzuk egy részét egy tálkába, majd tegyünk rá banánkarikákat, eperdarabokat (vagy málnát, áfonyát, bármit csak bogyós legyen ;) és szórjuk meg pirított mogyoróval.


A recept a Tucker oldalról.

Ingredients for 2:
70 g rolled oats
3 tbsp ground linseed
pinch of salt
45 g raisins
finely shredded young carrot 
juice of 2 big orange
1/2 c yoghurt
1 tsp vanilla powder

Mix the rolled oats, linseed, salt, raisin and shredded carrot.
Squeeze a big orange then add the juice and the yoghurt to the dry mixture.
At the end season with the vanilla and transfer into a big jar. Let it stir during the night.
Serve it with banana circles, strawberry pieces (or with any type of berry) and toasted peanuts.

62 / 365

Az idei tél slágere egyértelműen a müzli volt. És a mogyoróvaj. De a dolgok jelenlegi állását tekintve, a tavaszé is ez lesz. Sebaj. Ugyan szinte alig készítek el többször egyfélét, ez a narancsos-kókuszos már sokadjára ismétlődik, nagyon eltalált egy darab.

Így készül: Előző este keverjünk össze 4 evőkanál zabpelyhet, 4 evőkanál joghurtot, kis maréknyi mazsolát, egy kis narancs felkockázott húsát, 3 csipetnyi fahéjat és tegyük hűtőbe. Másnap reggel kanalazzuk át egy kistálba, szórjunk rá bőkezűen pirított kókuszchipset, kakaóbabot, kesudiót.

magvas valentin nap

Éppen egy cikket olvastam, amikor a képernyőm oldalsávjában felvillant az új üzenetet jelző kis négyzet: “Kedves P. “

Megdobbant a szívem. 

Nem kellett elolvasnom a “feladót”.

Összeszorult torokkal kattintottam rá. Elolvastam.

Egyszer. Kétszer. Háromszor.

Szeretem.

Nem szerelmes vagyok. 

Nem lebegek rózsaszín ködfelhőbe burkolózva álomvárakat kergetve.

A realitásokkal szembenézve, a hibák és problémák tudatában gondolok így erre az emberre.

Azt mondja nem ír jól. 

Eltekintve a rengeteg helyesírási hibától, nos, nem tudom. 

Nekem tökéletes. 

Talán mert pontosan ismerem amikről beszél. Mert én is pontosan ugyanúgy gondolom. Mert a le nem írt dolgokat magamban kiegészítem. Mert azzal töltötte a fél éjszakáját, hogy nekem válaszoljon.

“Pedig szívesen megfogtam volna a kezed”.

Nem tudhatta, hogy mit éreztem, amikor megkért, hogy tűrjem fel az ingét. Hogy bennem is ott tudatosodott: akkor érek hozzá először.

Nem értette miért nem lelkesedek a “megpendített utazások” hallatán. Azt hitte talán nem jut el…? Eljutott. Nagyon is. Utáltam még hallgatni is. Mert mindegyik róla szólt. Csak róla. Hogy így fog menni. Meg úgy. Ide. Meg oda.

Nem értettem. 

Vajon egy elméletileg alakuló kapcsolatban mit jelent, ha az egyik fél folyton arról beszél, hogy záros határidőn belül elköltözik a világ túlsó felére? Vagy szó sincs kibontakozó románcról, és 2 barát egyszerűen csak megosztja egymással a terveit?

Ezek szerint egyik sem.

Hirtelen minden olyan könnyűnek tűnt. Érdektelennek. 

"Szerintem mindketten keresünk valamit amit talán megtaláltunk egymásban.”

Nem számított, hogy hogy hány földrész van közöttünk. Tudtam, hogy ha megkérem (és éppen otthon lesz) ott fog várni a reptéren, amikor hazamegyek.

Ezeket a sorokat Peruban írtam. Közvetlenül azután, hogy megkaptam a levelét.

Aztán eltelt egy kis idő. 

Beszéltünk. Egyszer, kétszer.

És azt éreztem, hogyha ez egy kézzel írt szöveg lenne, az egészet egy határozott mozdulattal át tudnám húzni. Aztán mégegyszer. 

A toll hegyével átszakítva a papírt.

A beszélgetéseink felérnek egy tortúrával. Számomra. 

Legszívesebben a falba verném a fejem. Miért beszélgetünk az időjárásról?  

Stockholmba akar menni.

Összeszorult a gyomrom. Meddig?

Csak ez az egy szó jutott eszembe.

Helyette azonban azt írtam: "Hű, ez nagyon izgalmasan hangzik. Biztosan jó lesz."

A biztonság kedvéért még egy kacsintós arcocskával is megtoldom.

Játszmák. 

Feldobja a labdát… én pedig eldönthetem. Hogy leütöm-e vagy sem. 

Tudatosan csinálja? Direkt próbálgat? Vagy ezt az egészet csak én képzelem be, miközben a valóságban semmi sincsen mögötte?

Ülök a gép előtt, nézem a neve mellett lévő apró zöld karikát.

Szeretnék vele beszélni.

Leütök néhány billentyűt.

Aztán kitörlöm.

10 perc után végül megkérdezem, hogy ledöntötte-e a lábáról az influenza.

A valóságban azonban a fejem egészen más kérdésekkel van tele.

Bizonytalansággal. 

De nem tudok őszinte lenni. A büszkeségem nem engedi. 

Nem ismerem. Nem ismerem eléggé, hogy tudjam nem fog bántani. Hogy nem él vissza a bizalmammal.

Ő, én, mi. 

Most akkor van mi, vagy nincs? A látszólagos érdektelenséggel a függetlenségét védi, vagy tényleg nincsen mögötte semmi? Vagy a saját büszkeségemmel állok szemben?

Elvek.

Mindig arra vágytam, hogy én legyek az, aki kevésbé kötődik. Hogy fájdalommentesen tudjak távozni, ha arra kerülne a sor. Hogy nálam maradjon a másik egy darabkája, és ne fordítva. 

Azt hittem, hogy mindig én leszek az erősebb. A függetlenebb.

És tessék. 

Mostanra jutottam el odáig, hogy azt tudom mondani: semmi másra nem vágyom, csak biztonságra. Érzelmi biztonságra. Hogy ne kelljen játszmákat játszanom. 

Hogy egyszerűen csak őszinte lehessek. 

Hogy legyen valaki, akit megölelhetek, ha rossz napom volt. Aki mellé este odabújhatok. 

Akivel több lehetek, de nélküle sem kevesebb.

Ez a mostani valentin napom. Illetve úgy általában az életem.
De volt már más is. Volt, hogy muffint cupcake-et sütöttem, volt, hogy elmélkedtem, és olyan is volt, amikor engem leptek meg. Bizonyám.

Láthatóan nem nagyon értékeltem.


Sokmagvas keksz
  az eredeti recept á la carte blogján

70 g barnarizsliszt

70 g kölesliszt

50 g zabpehely (nagyon apró szemű/ vagy késes aprítóban picit átfuttatva)

55 g lenmag

80 g szezámmag (fele fehér, fele fekete)

50 g hideg vaj

1 csapott tk só

kb. 100 ml víz

A liszteket, zabpelyhet, lenmagot, szezámmagot és sót keverjük össze. Morzsoljuk el benne a vajat, majd a víz segítségével gyúrjunk belőle formázható masszát. Aszerint, hogy milyen alakú kekszeket szeretnénk, alakítsuk hengerré/négyszögletes rúddá, és tegyük hűtőbe, nagyjából 1 órára. Ezalatt a vaj kellőképpen megszilárdul, hogy szépen tudjuk szeletelni. (Ha nincs lehetőségünk ennyit várni (márpedig van, amikor nincsen), az összegyúrt masszából csípjünk le diónyi darabokat, majd lapítsuk kör alakúra.)

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

A szilárd formából vágjunk vékony szeleteket (kb. fél centiseket), egyengessük el a széleket egy kicsit, és tegyük sütőpapíros tepsire. Süssük nagyjából 15 percig, majd lehetőleg mozgatás nélkül hagyjuk kihűlni. :)


A képek karácsony előtt készültek. 
Sült zöldségek, némi megmentett humusz, és fűszeres sült camambert társaságában ettük meg a kekszeket.

Persimmon-os zabpelyhes cookie

Kellenek az új dolgok, hogy feledni tudjam a régieket.
Feledni.
Nem törölni.
Csak helyre tenni. Elhelyezni.
Egy óriási dobozban, a többi dolog mellé, amik formáltak. Amik azzá tettek, aki most vagyok.
Az összes olyan dologhoz, amiket el kell engednem. Mert nem élhetek örökké az árnyékukban.
Hogy is mondják?
Továbblépni.
Feldolgozni.
Annak ellenére, hogy nem sikerül. Azért, mert nem sikerül.
Bizonyos dolgokat képtelen vagyok elengedni. Még akkor sem, ha pontosan tudom, hogy miattuk tartok ott ahol. Miattuk nem tudom továbblépni. Megvalósítani önmagam.

A múltban élek.

Sétálok a hazafelé, és megelevednek a képek.
Itt várt mindig Á. Zsebre tett kézzel, arcán a kisfiús mosollyal.
Leviszem a kutyát. Hideg van, így csak kiengedem a kapun. Én inkább bennt várok. Rövidesen lekapcsolódik a villany. Állok a lépcsőházban, a szemem lassan hozzászokik a sötéthez.
Látom magunkat. A lépcsőn ülve átbeszélgetett éjszakákat. Ahogyan a falnak dőlve csókolózunk.
Becsukom a szemem.
Érzem az illatát.
A hozzám simuló felsőtestét.

Nekidőltem a falnak.
Meg fogok őrülni.

Pedig nem lenne szabad.
Nem hozhatom vissza azt, ami elmúlt. Vége.
Mindig azt mondom, hogy előre nézek. Az újat keresem. Éppen csak afelett siklok el, hogy a kezeimmel mindeközben görcsösen kapaszkodok. A múltba. A boldog pillanatokba.
Azokba, amik innen nézve tökéletesnek tűnnek.

Akkor mégsem volt elég.

Azt hittem erős vagyok.
Hogy kettőnk közül én vagyok az erősebb. A kevésbé ragaszkodó.
Ehhez képest ő az aki boldog. Aki túl tudott lépni. Feldolgozta. És most éli a világát. Pont úgy, ahogyan azt kell.

Aminek őszintén örülök.
És őszintén irigylem.

Persimmon-os zabpelyhes cookie    (20 darab)
  recept a Happyolks blogról

- Mielőtt bárki megijedne, a recept nem ördöngősség. Sőt. Tipikusan a kávé/tea mellé elnyammogott kekszek egyik mintapéldánya. A persimmon, hurma vagy khaki egy hol kisebb, hol nagyobb, fényes héjú, sárga színű gyümölcs. Az utóbbi évben úgy vettem észre, hogy elég népszerű lett, és állandó helyett kapott a nagyáruházak egzotikus részlegén. Életemben első kóstolása után nem mondhatnám, hogy el voltam ájulva (pedig az nem is import volt, apa hozta Olaszországból), szegénykének nincsen sok íze. Sőt, tulajdonképpen semmi. Nem is vettem többet.
Ez a mostani viszont ajándék volt. Drága nagymamám ismer, mint a rossz pénzt, mindig valami hasonló extrasággal lep meg Mikulásra csoki helyett.
Aztán meglátogatott Anna, a pöttyösbögre bloggere, és egyértelmű volt, hogy sütünk. Ezt.
Az elején aggódtam, hogy sok lesz. Ő is. Én még azon is, hogy megsül-e. Ő nem. Aztán megérkezett apa is, és arra kellett ráeszmélnünk, hogy már alig van a dobozban. - 


3/4 csésze liszt (ebből 1/2 graham, 1/4 fehér tönköly)
1/3 csésze barnacukor
1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna
csipetnyi só
egy jó mokkáskanálnyi fahéj
szerecsendió
1/2 mokkáskanál kardamom
1/3 csésze kókuszzsír
1 tojás
1/2 csésze felkockázott persimmonhús
3/4 csésze zabpehely
1/3 csésze pirított dió

Egy tálban keverjük össze a lisztet, cukrot, szódabikarbónát, sót, fűszereket, és morzsoljuk el a felkockázott zsiradékkal. 
Ha már nincsenek nagyobb darabok, adjuk hozzá a tojást, a meghámozott, apróra vágott persimmont, a zabpelyhet, durvára vágott diót, és dolgozzuk össze. Nem kell egy nagy gombóccá gyúrni, nyugodtan maradhat kicsit morzsás (persze az összeállás határain belül).
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Egy sütőpapíros tepsire teáskanállal mérjünk ki gombócokat, egymástól kb. 4-5 centis távolságokra, majd vizes kézzel nyomkodjuk szét őket, hogy kör alakot kapjanak. Itt sem kell a tökéletességre törekedni, pont a rusztikusság a cél.
Süssük őket nagyjából 15 percig, majd rácson hagyjuk kihűlni.