Egyszerűen bonyolult

Valószínűleg a hosszú kórházazás és az ez idő alatt ért élmények hatására, de menthetetlenül kiábrándultam a pszichológusokból. Meg úgy ámblokk a pszichológiából. De tudom-tudom, ez egy igen népszerű szakma. Egy 30 fős osztályból szerintem átlagosan 6 embernek vannak efféle irányultságai. (Az már más kérdés, hogy ebből jó ha egy bejut az egyetemre.) Nálunk is.

Pedig tulajdonképpen mit is csinál a "jó pszichológus"? Hallgat.
És kérdez.
Nem ilyen hű meg ha dolgokat, neeem, meglepően egyszerűeket.
És aki azt hiszi, hogy majd itt megmondják neki mi a problémája, az rossz nyomon jár. Itt senki sem mond meg semmit. TE magad leszel az, aki a feltett kérdések kapcsán elkezd agyalni. Kicsit ott, kicsit otthon, kicsit mindenhol. És ez lesz az, amivel akarva, akaratlanul is, de feldolgozod az adott problémát. Magadtól.

És mi volt a kulcs?
Egy beszélgetés.

Én szerencsés vagyok, jó barátaim vannak. Jókat kérdeznek.
Ők már kevésbé azok, én inkább beszélni szeretek. Aztán meg véleményt alkotni. Ami sokszor ítéletnek hangzik.

De állítom, hogy ezeken a beszélgetéseken keresztül ismertem/ismerem meg önmagam. Nyilván van a fejemben egy kép arról, hogy mi is a jó, vagy a helyes, de a meghitt barátnős csevejek után mindig jobb. Minden tisztább.
Mert nincsen olyan, ami tabu, ami ciki, csak puszta tények. Elfogadjuk a másikat. Itt bármit meg lehet kérdezni, és tőled is bármit megkérdezhetnek. Ez a legjobb. Sosem tudhatod mi következik.

Mert valljuk be, az élet bonyolult. Az enyém legalábbis. DE gondolom mindenkié.
Keresem önmagam. Hogy ki is vagyok pontosan, és mit akarok. Hogy hol a helyem a világban.
Azt hiszem jó úton haladok. Az évek során sok mindent megtanultam, az egyik kedvencem a "ne tölts időt azzal amit nem szeretsz" című kis szösszenet.
Ehhez maximálisan tartom magam. (Persze nem olyan dolgokban, mint mondjuk a takarítás bár azzal nincs is nagyon problémám, hanem a szabadidőm, kapcsolataim és egyéb individuális témakörök kapcsán.)

Hiszen ez olyan egyszerű.
Csak tedd fel magadnak a kérdést: Nem szeretem? Akkor mégis miért csinálom? 
És rá fogsz jönni, hogy tényleg csak ennyi az egész. Nem kell csinálni. Ami nem jó, felesleges erőltetni.
Számomra hatalmas felfedezés volt, mennyivel egyszerűbben és boldogabban lehet így élni.

Mert én nem szeretek bulizni. 

Nem szeretek túlzottan kizökenni a napi ritmusomból. 

Nem szeretek túl sokat emberek között lenni.

Ha olyasmit kell csinálnom, amit nem szeretek, feszült és hisztis leszek.

Egyszerűen és röviden: kissé szociopata  antiszociális vagyok.
Fárasztó alkalmazkodni.
Meg hülye felszínes kapcsolatokat fenntartani. Önkéntesen úgy döntöttem: köszönöm szépen, ezekből nem kérek. Ez volt régen. Azonban ahogy telik az idő, azt kellett észrevennem, hogy egyre inkább húzódom vissza a csigaházamba. A régi kapcsolataimból élek (illetve szelektálok), újakat ritkán "kötök". Ha nem tudom biztosan, hogy fontos nekem az az adott valaki (bármilyen okból is), nem tudok energiát fektetni a kapcsolatba. Képtelen vagyok rá.

Csak hallgatom Zsuzsiék mindenféle (pasis) kalandját, és irigykedek. Egyedüllétre vagyok kárhoztatva?
A lelkem mélyén azonban tudom, hogy nekem ez nem menne. (Nem őszintén.) Ha megfeszülök sem. Én nem vagyok olyan, mint ők. Hanem egészen más. Pankás. És én ezt büszkén vállalom. Hiszen mindig is erről álmodtam.