kedd

gyógynövénytea, körtés-fügés crumble ősziesen

Puhára sült vanília és fahéj ízű gyümölcsdarabok... ropogós hajdinás-zabpelyhes morzsa.... Zseniális.

az én zöld smoothie-m

Szeretem az őszi reggeleket.
Azokat, amikor a friss, még vízcseppektől terhes levegőben indulok el otthonról, amikor a már eltűnő ködfelhőn keresztül nézhetem, ahogyan a nap felkel.
Indulok jógázni.
Nem mindig egyszerű felkelni... de egyértelműen megéri.
A megnyugtató zene, az egyszerű, de mégis (meg)érezhető gyakorlatok fantasztikus keretét adják a napnak.

És utána jó hazasétálni is.
Ilyenkor már jó éhes vagyok, így a nem túl hosszú út afféle ráhangolódásként is funkcionál: röviden átgondolom az előttem álló napot, illetve kitalálom, hogy milyen reggelivel jutalmazzam meg magam.

Jóga után mindenképpen valami kényeztető (egészséges) finomság jár.

---------------------------

I truly love autumn mornings.
That ones when air is still fresh from water drops and I can see sunrise through nebula between the high buildings.
I'm going to a yoga course.
Not so easy to get up every time but unequivocally worth while.
Relaxing music and easy but effective exercises give nice start for a day. 

Then after the class really nice walking home as well.
The not too long way helps me prepping for the day in mind and by this time I'm always pretty hungry gives me chance to decide on breakfast to indulge myself.

Because after yoga I definitely deserve something super delicious.

Enni viszont előtte is kell. Igaz, ekkor a funkcionalitásra helyezem a hangsúlyt: ne tartson hosszú ideig az elkészítése, legyen minél könnyebb, ugyanakkor tápláló, és alkalomadtán útközben is el lehessen fogyasztani. A jelenlegi sláger nálam ez a zöld színű turmix. Imádom. Törekedni szoktam rá, hogy többféle salátát használjak, mivel egymagukban túl markánsnak érzem az ízüket, ez a rukkola-spenót kombináció igen kellemes ízhatást eredményez. Viszont kihangsúlyoznám, hogy az átlagos "zöldturmixok" aszkétaságához képest ez egy két fokkal gazdagabb variáció.

Hozzávalók 1 nagy pohárhoz:

1 marék spenót

1 marék rukkola

1/2 banán (fagyasztva)

1/2 körte

1 teáskanál mogyoróvaj

1/2 csészényi tej

A megmosott, megtisztított hozzávalókat tegyük turmixgépbe és a legmagasabb fokozaton dolgozzuk össze. Lehetőleg azonnal fogyasszuk el.

------------------------------------------------------------------------------------------

Ingredients for 1 serving:

1 handful spinach

1 handful ruccola

half of a big banana (frozen)

1/2 ripe pear

1/2 cup milk of your choice

Put all the washed and prepared ingredients into a mixer than blend until smooth. Serve immediately.

Újragondolva

Az egypercesek után megint egy sorozat.
Mert bár a skatulyázást igyekszem kerülni, a rendszereket kifejezetten szeretem. Meg különben is.
Most egy kicsit nagyon más lett az életem. Abba ez illik bele.
Íme a hetem, képekben.

Visszajelzés.
Szeretem, mert miután meghallgattam, szabadon dönthetek arról, hogy érdekes-e számomra, vagy sem. Hogy tulajdonítok-e neki jelentőséget.
Apa tegnap végigpörgette a KÉP{letesen}-t, majd odafordult hozzám, és csak annyit mondott, hogy ez neki annyira nem tetszik, illetve, hogy emiatt nem látogatna vissza.
Ennyi.
Egy lazán elejtett mondat.
Akár legyinthetnék is, hogy kit érdekel. Hogy ez az ő véleménye. Az enyém az, hogy jó.
Nem legyintettem. A szavai beköltöztek a fejembe, és nem hagytak nyugodni. Nem jó. Nem jó. Kevés. Hiányzik a történet.
Már a kritikája előtt sem éreztem tökéletesnek, utána viszont sokkal inkább egy tévedésnek.
Igen, van aki ilyen hatással van rám. Mert szeretem, és mert felnézek arra, amit (legtöbbször) csinál.

Tehát a szöveg.
Mert nem csak képekből állok. Az írás az, ami én vagyok. Ami engem jellemez. Ami azzá tesz, aki vagyok. Amiről a blog is "híres".
Úgyhogy ezután írok. Képekkel. Recepttel. Néha akár többel is. Nem szétválasztva, hanem egy bejegyzésben. Láthattátok, a nyáron próbálkoztam új irányokkal, másféle stílussal, de... valószínűleg mégis ez az én utam. Úgyhogy ezután hasonló lesz minden. Mint a régi szép időkben.

P. 2 hónap elteltével mondta azt az egyik beszélgetésünk után, hogy ő teljesen a blogon keresztül ismert meg.
Ismer meg.
Mert persze sokat beszélgetünk, de... az írásaimat olvasva jön rá, hogy én is egy érző ember vagyok. Mert az étteremben is őszinte vagyok, naná, de kemény. Mintha nem lehetne fogást találni rajtam. Itt azonban úgy írok, mintha egy barátnőmnek mesélnék. Megnyílok.
Elgondolkoztam. Ilyen lennék?
Igen, szeretem azt hinni, hogy sebezhetetlen vagyok. Vagy ha ez a valóságban nincs is így, legalább másoknak érezzék azt. És igen, a problémáimról tulajdonképpen csak anyuéknak szoktam beszélni. Csak nekik. Vagy senkinek sem. Magamban tartom. Próbálom megoldani.

Szóval igen. Tényleg ilyen vagyok.

Bár mostanában elkezdtem kísérletezni azzal, hogy kimondom a problémáimat.
Hogy amikor rosszul érzem magam és megkérdezik, hogy hogy vagyok, nem reflexből mindenrendben-nel válaszolok.
Furcsa.
Nem is megy még igazán, és nem is azt az élményt hozza, amit vártam. A lelkem mélyén talán azt hittem, hogy ha egyszer eljutok odáig, hogy kimondom, az egyenlő azzal, hogy meg is oldódik. Ott és akkor. Hogy megoldja az, akinek kimondom. A válasz azonban legtöbször csak egy-egy  hümmögés, netán sajnálkozó pillantás. Arra pedig nincsen szükségem.
 
Ugyan már elhatároztam, hogy lejjebb adok a hatalmas egómból, és elfogadom, hogy nem lehet mindig minden tökéletes (vagyis ÉN sem), nem szeretem ha gyengének látnak. Vagy ha nem is gyengének, de nem tökéletesnek.
Mintha nekem nem lehetne rossz napom. (A saját értékrendemet nézve: valóban nem lehet.)
Van olyan nap, amikor legszívesebben a fejemre húznám a takarót, olyan vacakul nézek ki. Mert látszik, hogy előző nap rosszul sikerült a hajszárítás. Hogy nőtt egy pattanás a homlokomra. Hogy az arcbőröm a szokásosnál is vacakabb. Hogy valamiért minden ruhám hülyén áll.
És igen, ezeket meg kell tanulni elfogadni. Túllépni rajta. Ezeken a napokon is ki kell menni az utcára.

Mert nem ez az ami számít.

És hogy a "gasztrorészem " is megnyilvánulhasson, hoztam 2 receptet is.
Az egyik egy isteni fagyi, mert i.m.á.d.o.m. a pisztáciát. Ebben a desszertben igen jól sikerült előcsalnom, bár aki a bolti pisztáciaízen szocializálódott, az természetesen nem fogja érteni miről beszélek.
A másik pedig egy egyszerű, morzsaréteg alatt sült gyümölcsös kis semmiség, ami a felhasznált gyümölcsök függvényében tökéletesen igazítható az adott évszakhoz.


Pisztáciafagylalt
  ötlet a beautifulmess blogról

450 g tejföl lecsepegtetve ( a végsúly nekem 350 g lett)
1/2 csésze tej
1/2 csésze durvára vágott pisztácia
1/4 csésze finomra őrölt pisztácia
3,5 dkg méz
1 jó nagy teáskanál vaníliapor

A tejfölt és tejet keverjük simára a finomra őrölt pisztáciával. Ízesítsük a mézzel, sóval és vaníliaporral. A fagyigép utasításai szerint fagyaaszuk ki a masszát, majd nagyjából 10 perccel a vége előtt keverjük hozzá a durva pisztáciadarabokat is.


Sült körtés-szilvás magos morzsa
  recept a minimalistbaker blogról

2 csésze falatnyi darabokra vágott gyümölcs vegyesen
vaj a sütőedény kikenéséhez
1/2 csésze zabpehely
1/4 csésze pörköl dió
1/4 csésze kesudió
2 evőkanál méz
1 evőkanál vaj
csipetnyi só

A diókat tegyük késes aprítóba, majd néhány rövid nyomással aprítsuk nagy darabokra, a zabpehely hozzáadásával pedig egy kicsit kisebbre. (Ne "feküdjünk rá" a bekapcsológombra, mert nem lisztet szeretnénk csinálni.)
Morzsoljuk össze a sóval, vajjalés mézzel.
Kenjünk ki vajjal egy tűzálló tálat, majd rendezzük el benne a gyümölcsöket.
Osszuk el a tetején a morzsát, majd süssük nagyjából 15 percig, míg a teteje aranybarna színt nem kap, illetve a gyümölcsök is puhára sülnek.

Még forrón, fagyival tálaljuk, mert a hideg-meleg páros valami elképesztően jó kontrasztot ad. ;)

Lencsés kelbimbósaláta körtével és isteni pirított mogyoróval

Emlékeztek, hogy azt mondtam azért nem szeretnék túl sokat dolgozni, hogy ne hajtsam magam túl? Nos, elhamarkodott kijelentés volt, ehhez bőven elég az iskola is.

Rengeteg óránk van, így sokszor csak későn érek haza. Ürülésig leszívott aggyal.
Rengeteg fontos/nehéz óránk van, amikre bizony sokat kéne tanulni. De kérdem én, mikor?! Egyszerűen nincsen annyi időm.
És nem azért nincsen, mert elszórakozom, vagy eltöltöm mással. Egyszerűen nincs. Egy nap 24 órás. Pont. Ezen nem lehet változtatni.

French toast mézzel karamellizált körtével és pirított dióval

október 30.
Az emberi lélek túlbonyolít.
Egyszerűen így van kitalálva: mindent kategorizál (mint az anatómia), és csoportokba rendez. Próbálja bepasszírozni az új dolgokat a régi, ismert keretek közé, mert ettől érzi magát biztonságban.
Jómagam is ebbe a kategóriába tartozom: állandóan kombinálok.
Irigylem azokat, akik nem agyalnak folyton: hogy hogy volt, hogy lehetett volna, mi miért történt, mi lehetett az oka, hogyan lesz tovább. Állítom, hogy semmire sem jó az egész, csak feleslegesen stresszeli magát az ember. Hagyni kell történni a dolgokat. És átélni.

Az nem volt újdonság számomra, hogy párkapcsolati kérdésekben még az átlagnál is gyengébb vagyok, de most egy, még az eddigieknél is ismeretlenebb terepre tévedtem. Betévedtem?
Inkább sétáltam. Mert pontosan tudtam, hogy mit szeretnék, csak erre a másikat is rá kellett vezetni. Hogy ő is azt szeresse. Persze ehhez értelemszerűen kell egy hasonló "igény", anélkül nem megy. Most megvolt.

Persze az élet az élet, ehhez mérten nem tökéletes. Az elején indultam 5 kérdőjellel, és 2 találkozás után, most nagyjából 50-nél tartok. Már semmiben sem vagyok biztos.
Jelenleg az elsődleges problémakör "a mit akar tőlem", illetve legfőképpen az, hogy vajon csak a szexre hajt-e. Nincs problémám az efféle kapcsolattal sem, nem vagyok az a ragaszkodós típus. Szeretem a szabadságom, a magánéletem, nem tudok mindent megosztani. Azonban elveim is vannak (bőven), tehát az egyéjszakás lány szerepe sem igazán fér bele a lelkivilágomba.
És ebből mi is a lényeg? :) Az, hogy nem vagyok egyszerű eset. De állítom, hogy ebben áll a varázsom. Meg kell fejteni. Dolgozni. Folyamatosan.

Szeretem tudni, hogy mire számíthatok. Mindig.
Nem kezelem jól a meglepetéseket, a váratlan helyzeteket, hirtelen megváltozó programokat, sajnos ilyen tekintetben elég rugalmatlan vagyok. Az a véleményem, hogy mindennel meg lehet barátkozni, csak idő kell hozzá. A fennt említett felállásra ez még fokozottabban is érvényes, hiszen ha tudom mi a keret, ahhoz tartom magam. Megkaptam, hogy "zárt" vagyok. (Mindez abból lett kikövetkeztetve, hogy a könyökömtől felfelé mindig odaszorítom magamhoz a karom.) Meglehet. De nem engedhetem meg magamnak, hogy "oktalanul" beleszeressek valakibe, mert ha esetleg nem jól sülne el a dolog, én sérülök. És ekkor lelki borulásokat pedig egyszerűen nem engedhetek meg magamnak.
Nem vagyok elég stabil.

Persze kérdezhetitek, hogy honnan veszek egyáltalán a csakszexésmássemmi témát. Hála a skatulyázós tulajdonságomnak, a lezajlás után szinte azonnal ízekre szedtem a találkozónkat. Minden mozzanatát. A szavakat, cselekvéseket, pillantásokat. Megpróbáltam a múltbéli hasonló eset tapasztalataival párhuzamot vonni - sajnos van néhány gyanúsabb elem. Persze semmi sem biztos. Sőt. Én erősen a paranoiás fajtából vagyok. Vagy pesszimistából. (Hiszem, hogy az a biztos, ha mindig a legrosszabbra számítok, mert akkor már nem érhet nagy meglepetés.) De könyörgöm, ki tudja eldönteni, hogy vajon azért teszi fel ugyanazt a kérdést, mint egy hete, mert valójában nem is érdekli (illetve érdekelte akkor sem) igazán a válaszom, vagy a feledékenység egészen egyszerűen korral jár?! És vajon az, hogy 3 perc csókolózás után már az ölében csücsülök, és a melltartómmal matat, vajon a túlfűtött szexualitás vagy csak a fantasztikus farizmaim számlájára írható? (A dekoltázsom azért nem is írtam, mert az inkább a lehangoló kategóriába esik.)
 Nehéz, nagyon nehéz. Jó szokásomhoz híven (vagy jobb híján?) gógli barátunkhoz fordultam, aki (meglepő módon) most semmi értelmes válasszal nem tudott szolgálni. Roppant sajnálatos.


november 3.
Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az az is.
Azonban a tanulságot mindenből le lehet vonni.
1. Eddig mindig másokat hibáztattam bizonyos kudarcokért. Na, most kiderült, hogy ezekben én is bennevagyok. Vastagon.
2. Tökéletesen tisztán látom a helyzeteket. Mint mindig. Szóval ez nem újdonság. Ráadásul még jók a megérzéseim is.
3. Kényszeresen menekülök. Bárminemű komolyabb megnyílás után menetrendszerűen kiábrándulok a másikból. Minden alkalommal.  

Furcsán nézett rám, amikor azt mondtam, hogy szeretek otthon lenni. Leülni, és egy kicsit csak úgy lenni. Nem értette.
Aztán amikor elvitt magához, megvilágosodtam. Azt mindig is tudtam, hogy fontos az otthonosság, meg azt is, hogy ennek sokféle formája van. Csak néhány példát hozva: Fehérváron  az összes bútor kezeletlen fenyő, anya pedig mindent telepakol mécsesekkel, kisangyalokkal. Nem lehet nem szeretni. Pesten a fekete, vörös, és ezüst dominál, amit a kényelem az elegancia ellenére is lágyít. Palinál az összes fal sárga, a falakon mintás szőnyegek. TIsztára, mint egy apró kincsesdoboz. Értitek? Kevés olyan helyen jártam eddig, ahol nem éreztem magam jól, mert tényleg mindenhol van valami különleges.
Ez most azon kevesek egyike. Iszonyúan konzervatív, és ez engem feszélyez. De legalább már értem miért jár el mindig. Itt én sem szívesen töltenék időt.


Pedig a télben szerintem pont az a klassz, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül be lehet kuporodni egy takaróval a radiátor mellé, kezünkben egy bögre forró innivalóval. Ezenkívül egy jó társ(aság), és... nem is kell több.


Hozzávalók 4 személynek:

2 száraz rozskifli

2 nagyobb körte

1 nagy maréknyi pirított, majd durvára vágott dió

2 tojás

2 + 0,5 dl tej

2 evőkanál méz

pici só

fűszerek: vanília, fahéj, szegfűszeg, kardamom, szerecsendió

fél narancs héja

2 evőkanál vaj

A kiflit ujjnyi vastag karikákra vágjuk.

A tojásokat összekeverjük 2 dl felmelegített tejjel, majd hozzáadjuk a fűszereket is, és a másfél evőkanál mézet.

Beáztatjuk a kiflikarikákat: a legjobb egy egész éjszakára.

Másnap reggel a körtekockákat fél evőkanálnyi vajon egy fél evőkanál mézzel megpároljuk.

Kivajazunk egy tűzálló tálat. Belesimítjuk a kiflikarikák felét, megszórjuk a dió felével, majd ráhalmozzuk a körtét. Beborítjuk a maradék kiflivel, és dióval. 

200 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük. Az első 10 perc után kivesszük, és 1 evőkanál apró kockákra vágott vajat szórunk a tetejére, ezzel sütjük készre.

Melegen tálaljuk: joghurttal és friss gyümölccsel.

Forrás: Feasting at home

Répás - körteszószos fűszeres muffin

Úgy elillant ez a mostani hétvége, mintha nem is lett volna, gyakorlatilag arra ocsúdtam fel, hogy már másnap iskola. Vasárnap. (Szegény kis biológiai órámat erősen megzavarta a tény, hogy már szombat este utaztam vissza Pestre.)
Egész szombaton nem hagyott nyugodni az a rossz érzés, hogy el vagyok késve, hogy elpazaroltam az időmet, hiába tudtam agyilag, hogy nem. Ott van még az egész vasárnap.
És valóban ott volt, ...már ami maradt belőle. Előzetes megbeszélés alapján sütöttem ugyanis egy tortát - brutálmegadurvacsokis darab, a héten hozom - és lazán elszórakoztam vele a fél napot. De ez egy ilyen műfaj. Nem tudok és gyűlölök sietni. Van, amire egyszerűen rá kell szánni az időt. Hogy utólag azt mondjam megérte, az a külső alapján dől el, de ez most bőségesen az a kategória, mert szép is lett, és a "nagyon egybevolt" kezdetű visszajelzések alapján finom is. Bár majd 60 deka csoki mi más lehet, ha nem jó?

Főleg most. Ősszel.
Mert ez már nem a vénasszonyok nyara. Az szombaton véget ért. Jó-jó, délutánonként még most is mindig kisüt a nap (amit imádok), de alapvetően már nincs jó idő. Elindult a nyálkaszezon, előz héten apa, most én vagyok a soros. Bosszantó, mert annyira vigyázok magamra! Én, aki még akkor is vesz sapkát, ha mások nem, mert "ki tudja, hátha majd pont most fázik meg a fejem".
Persze most még nem, ennyire lökött azért én sem vagyok.

De asszimilálódok, vettem észre szomorúan.
Pesten (mint minden nagyvárosban), még élesebben elkülönül egymástól a nyomor és gazdagság, mint a kisebb helyeken. Ott élnek egymás mellett, a különbsé a szemedbe ordít minden utcasarkon. Régen, valahányszor csak feljártam, mindig azon gondolkoztam, hogy bírják ezt szívvel, idegekkel (és pénztárcával) a" pestiek". (Az anyagi részt azért tartom fontosnak odaírni, mert példának okáért engem rendesen le lehetett venni: adtam a gyerekeit etetni vágyó sovány nőnek, a gyógyszerre kérő szakállas úrnak, sőt, ha megállítottak kedves szervezetek aktivistái, azoknak sem tudtam nemet mondani. Egyszerűen úgy éreztem nem tehetem meg, hogy ne adjak, hiszen nekem annyival jobb, mint nekik. Úgy gondoltam, ezzel tudok valamennyire "osztozni" a nélkülözésükben.)

Ma már tudom: egyszerűen. Vagyis sehogy. Ugyanis ha együtt élsz ezekkel a dolgokkal, szembesülsz velük nap, mint nap, óráról órára, kegyetlenül hangzik, de megszokod. Megszokod, hogy ez mindig ott ül, az reggelenként itt fekszik, és ezáltal az utcakép részévé válnak ezek az emberek.
Rossz volt rádöbbenni, de azt hiszem ezt tényleg nem lehet máshogyan túlélni. Persze az érzéseim, gondolataim mit sem változtak a téma iránt. Nem értem, hogy miért kell embereknek így élni. Ha mindenki csak egy kicsiről mondana le... talán már akkor javulna a helyzet. Persze miért mondana le valaki arról, amiért keményen megdolgozik, egy olyan javára, aki nem csinál semmit. Mert ők is többfélék, van aki dolgozna, szeretne javítani, de nincs lehetősége, van aki pedig egyszerűen jól érzi magát így. Na jó, a jól nyilván túlzás, de eléldegél ezen a színvonalon. Nem tenne többet, hogy változzon a helyzet.
Én az első csoportot sajnálom végtelenül. Legfőképpen azt, hogy lassan már azok is idetartoznak, akik két műszakban húzzák az igát...

De leginkább mégis az zavar, hogy nem tudom hogyan tudnék segíteni.

De ha már itt az ősz, kerüljenek terítékre az őszi alapanyagok!
Imádom.
Egytől egyig mindet. A körtét, az ezerféle ekkor kapható almát, a sütőtököt, káposztaféléket, gesztenyét... mindent!!! Megvalósítandó ötlet van bőven, remélem meg is tudom nektek mutatni őket, és ti is kipróbáljátok majd.  :)
Indítsunk egy egyszerű muffinnal. Tényleg semmi extra: néhány csuklómozdulat, pár perc sütés, de a végeredmény valami elképesztően finom a fűszeres répás-körteszósznak, és a szájban elolvadó krémes körtedarabkáknak köszönhetően...
Tökéletes délután, ha megéhezünk, de még reggelire is egy kis joghurttal, hiszen a cukortartalma igazán elhanyagolandó.


Hozzávalók 6 darabhoz:

1/2 csésze hajdinaliszt

1/2 csésze zabpehelyliszt
1/2 csésze kókuszreszelék
1/2 csésze pirított, darált  dió

1 teáskanál szódabikarbóna

1 csipet só

1/2 teáskanál fahéj
1/4 teáskanál kardamom

2 evőkanál olívaolaj

1 teáskanál vaníliapor

1 csésze kókusztej

1 csésze fűszeres-körtés-répaszósz*

1 nagyobb répa

Egy tálban összevegyítjük a száraz hozzávalókat, egy másikban a nedveseket, majd fokozatosan összekeverjük a kettőt. A répát nagy lyukú reszelőn lereszeljük (lehet ezt szóismétlés nélkül?!), és a tésztába forgatjuk.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Egy muffintepsit megpakolunk kapszlikkal, és egyenletesen elosztjuk benne a tésztát. Tűpróbáig sütjük!

*A pürét már előzetesen elkészíthetjük, hűtőben szuperül eláll, és még marad is belőle bőven. :)

2 nagy, vagy 3 közepes répát meghámozunk, karikákra vágjuk, és roppanósra pároljuk. Meghámozunk és apróbb darabokra vágunk nagyjából 5 közepes méretű körtét, hozzáadjuk a puha répakarikákat, egy kevés citromlevet és "gondolatnyi" vizet. Aztán a fűszerezés: a szósz lelke. Én nem mértem, csak illat alapján adagoltam a különböző fajtákat, de került bele fahéj, kardamom, szerecsendió, ánizs, gyömbér, szegfűbors és koriander is. Ha mindent beletettünk, fedő alatt óvatosan krémesre főzzük. Ha egy picit már kihűlt turmixba tesszük, és átdolgozzuk, hogy teljesen sima legyen a végeredmény. Tiszta(én mindig kifőzött) befőttesüvegbe töltjük, és fogyasztásig hűtőben tároljuk. Nagyjából néhány hétig áll el.


Forrás: Family Fresh Cooking

Epres muffin mentával és rózsaborssal

Sokszor elcsodálkozom, hogy mennyire befolyásosak a gének. Lehet az ellenkezőjét állítani, hogy csak magunk alakítjuk a tulajdonságainkat, de szerintem felesleges.
Hiszen bármelyik családban nézünk körül (illetve visszafelé a generáción), visszaköszönnek egyes tulajdonságok. Mint sok apró kis mozaikdarabka összeillesztve; ilyen az ember.

Magamon főleg látom. (Nyilván, hiszen magamat ismerem a legjobban. Meg talán látom is.)
Nagyon sokban apára ütöttem. Maximalizmus, pedantéria (nálam specializálódva), kitartás, és az önérdekek előrehelyezése. Anya szájából az utóbbi években szinte minden vitánál elhangzott, hogy "pont olyan önző vagy, mint apád". És milyen igaz. :)  Meg állítólag az eszünk is tőle ered. (Vagy csak anya szerénykedik.)
A véleményünk is nagyon hasonló, hogy a dolgokhoz való hozzáállásunkról ne is beszéljek. (A minap például beszélgettem a nagyimmal - anyu anyukája, és szóba került a nyaraló kérdése. Van valami "szuper" vizesemberünk, aki az egész rendszert építette. "Zsírkirály, nem lesz itt kérem semmi gond az elkövetkezendő 15 évben!"-hangzott az ígéret.
Valamilyen csoda folytán azonban minden tavaszi vízmegnyitáskor újra és újra elkezd szétázni a fal, ő pedig rendkívül készségesen jön, és megjavítja: egy csekély díj ellenében. Tavaly odáig fajult a dolog, hogy az udvar elülső részén kiöntött az aknából a víz, és egy teljes csőrészt kellett cserélni. Meg x méteres gödröt ásni.
Ez a probléma természetesen most is megjelent, de mama nagyon pozitívan fogta fel: ne aggódjak, nincs itt probléma, csak meg kell nézni, hogy 3 nap után hol ázik át a fal, akkor szólni a vizesnek, aki lemegy, és megragaszt valamit.
Én itt jön a lényeg: ennek nem vagyok a híve. Nagyon nem. Hogy tüneti kezelést alkalmazunk, és örülünk, hogy nem látszik a probléma. Ez NEM megoldás. Csak homokba dugja az ember a fejét. Nem tudom, hogy ez nevelés kérdése-e, de anya pontosan ugyanilyen. Szóval itthon is mennek a csaták rendesen, most éppen ilyen undorító fekete molylepkék szállták meg a lakást, ami eleinte nem volt zavaró, hetente szembejött max. egy-egy, de aztán sokan lettek, és napi 6-7-et csapok le. Utálom. Mondtam anyának (illetve azt hiszem inkább utasítottam), hogy csináljon valamit, mert utálom. Sohasem csinált. Én meg egyik nap bedühödtem, és nagy dérrel-dúrral csapkodva kipakoltam a konyhát, kegyetlenül kidobva mindent, amiben még csak a gyanúja is felmerülhet, hogy ott laknak. Miután eltűntek a források boldog voltam: végre vége.
És nem. A kis rohadékok már megint itt vannak, szerintem többen mint eddig. És én itt befejeztem. Nem tudok többet tenni az ügy érdekében. Nem tudom hol lehetnek még.
Anya meg nem tesz semmit. Csak minden kiakadásomnál elmondja, hogy ne vele kiabáljak.

A főszálra visszatérve: próbáltam finoman javasolni a nagyimnak, hogy és mi lenne, ha valami specialistát keresnénk, aki végre egyszer TÉNYLEG megjavítja.
Na, itt borult a bili. A mamámról tudni kell róla, hogy ő is nagyon határozott, és ha akar valamit, azt megcsinálja. (Teljesen lényegtelen, hogy mit mondasz, vagy hogy van-e értelme annak amit ő akar. Szerintem meg sem hallja. Szóval vele is könnyű az élet.) Kifakadt, hogy ez az ember legalább rendesen dolgozik, és más sem tudná jobban megcsinálni (na igen, valószínűleg már építésnél mást kellett volna hívni, aki nem elromlósra építi be), illetve közölte, hogy én aztán tudom hogy működik a világ.
Most erre mit lehet mondani? Mosolyogva elköszöntem.

A képen pedig...eper. 

Ismét, mindig, pedig amúgy alig eszem - egy 25 dekás kis csomaggal egy hétig képes vagyok elszórakozni. :) Nem mintha nem szeretném, csak annyi ötletem van, hogy sajnálom csak úgy natúran megenni. A megvalósítááshoz azonban idő kéne, amiből sajnos alig van mostanában (vagy ha van sem tudok koncentrálni), így az eperkék szép lassan összeesnek a hűtőben, és jön a sürgősfelhasználás. Mint ez!

Aki édesen szereti az tegyen bele cukrot, mert ebben erősen a természetes ízek dominálnak, de nekem annyira jól esik ez a "natúr világ". Mondjuk reggelire, egy nagy adag sűrű natúr joghurttal, és gyümölcssalátával...hmm.

Mondtam már, hogy ez az eddigi legkedvencebb fotóm? :)


Hozzávalók 6 nagyobb darabhoz:

7,5 dkg tönkölyliszt

3 dkg zabpehely

1 evőkanál friss menta

fél teáskanál rózsabors

fél teáskanál szódabikrabóna

1 evőkanál olívaolaj

1 nagyobb körte

5 szem eper

11 dkg joghurt

A körtét megmossuk, majd leturmixoljuk. Hozzákeverjük az olajat, a joghurtot, majd az előzőleg már összevegyített száraz hozzávalókat: nevezetesen a lisztet, zabpelyhet, szódabikarbónát. Ízesítjük az összezúzott rózsaborssal, apróra vágott mentával, a legvégén pedig a falatnyi kockákra vágott epret is beleforgatjuk.

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra. 6 db muffinpapírral kibélelünk egy normál méretű muffintepsit, és a kapszlikat a szinte teljesen megtöltjük. Nagyjából 20 perc alatt átsül, (de én előbb ki szoktam venni: szeretem, ha egy kicsit szaftos marad).

Az ötlet innen.

Körtés-kókuszos köleskása

Ugyan az utóbbi napokban nem nagyon volt róla szó, ma 6 napja kezdtem el a cukormentességet. Mivel még nagyon az elején járok, nem akarok elhamarkodott kövekeztetéseket levonni, de idáig egész jó. Kiegyensúlyozott vagyok. Az első-második napon még néha vetettem egy-egy vágyakozó pillantást a nagy kupac kakaóscsigára, amit a mamámtól kaptunk, de azóta gyakorlatilag meg sem látom a "rizikófaktorokat". (Egyedül tegnap délután kapott el egy "hiányérzet". Hiába ettem, nem szűnt meg az az érzés. De végül egy kis joghurt-banán kombó hálistennek tudta orvosolni a problémát.)
Tehát a banán és én nagyon jóban lettünk, nagyjából napi 1 fogy, azzal édesítem a kis "desszertjeimet".  (Szerdán olyan fantasztikusat gyártottam...hű, a hétvégén újra megsütöm, egyszerűen muszáj feltennem!!)

Ezek pedig a reggelijeim. Nem csak most, amúgy is szívesen fogyasztok különféle gabonákból főzött kásákat, és soha nem édesítem, szeretem azt a természetes gyengéd ízt, amit a belefővő gyümölcsök adnak neki.

Hozzávalók 1 főre:

2,5 dkg köles

csipet só

1 dl tej

2 dl víz

1 körte

1 evőkanál kókuszpehely

A kölest feltesszük főni a vízben. Ha már nagyjából elfőtte, belekockázzuk a megmosott körtét, majd felöntjük a tejjel. Alacsony lángon "besűrítjük". A tűzrőllevéve belekeverjük a kókuszt, majd letakarjuk fedővel, hogy magába szívja a maradék nedvességet is.

Kéksajttal és dióval töltött sült körte

5 tény:

1. Az egyszerűség gyönyörködtet.
2. Fűszerekkel együtt áll az egész étel 5 hozzávalóból.

3. Az első mozdulat és a tálalás között van kereken 20 perc.

4. A kéksajt és dió miatt kicsit sznobnak tűnhet, de ez ne tévesszen meg senkit.

5. Problémátlan étel. Szóval Stahl kisasszony szavaival élve problémátlan köret illik hozzá.

És egy jótanács: Fontos, hogy kóstoljuk meg a kéksajtot a használat előtt, mert tapasztalat, hogy nem egyforma az ízük. És ha esetlegesen rosszul választunk, az egésznek lőttek, mert igen domináns az íze.

Hozzávalók 2 személyre:

2 ép keményebb körte

7 dkg kéksajt (vagy márvány)

3 dkg durvára vágott dió

4 csipet só

2 szál friss rozmaring

A körtéket megmossuk, majd óvatosan letöröljük róluk a vizet. Félbevágjuk őket, és egy kiskanállal kivájjuk a magházat. 

A sajtot összemorzsoljuk az apróra vágott rozmaringgal, és 4 részre osztva a körték magháza helyére tömködjük. Megszórjuk sóval, majd a dióval. (Célszerű egy kicsit bele is nyomokodni a sajtba, hogy ne essen le.)

200 fokos sütőben nagyjából 15 perc alatt meg is sül.

Gombás-körtés tönkölybúza mozzarellával és...

Ha több napig nem írok, akkor mindig nagyon elkezd hiányozni a blog. Tegnap már majdnem meg is törtem. De nem lett volna tiszta a lelkiismeretem, ha már egyszer az iskolát beáldozom a nyelvvizsga oltárára (mondjuk ez is okozott vívódást).
(És nem Á., a sportfoglalkozás nem számít annak. Az külön kategória.)

Szóval Nyelvvizsga....dobpergés.... 70-ből 56 pont! Mikor a vizsgáztató kiragasztotta az ajtóra az erdményespapírt, még odamosolygott, hogy ügyes voltam, és sok sikert kíván a sütizéshez. Odamentem megnézni (kicsit remegő lábbal, bár azt sejtettem, hogy annyira rossz számokat nem kaptam- egyszer odalestem az értékelőpapírjukra és láttam, hogy mindenhol 5 vagy 4 szerepel a maximális 5 pontból) és totál lehidaltam: az én pontszámom volt a legmagasabb! I can still hardly believe it. De irtó klassz érzés.

Szóval nem hivatalos, de azt hiszem átmentem. Vagyis borzasztóan remélem, hogy a hallgatást sem rontottam el. Nem. Ilyenre gondolni sem szabad. 
(Zárójelben még annyit, hogy a csomó megtanult kifejezésből, gyakorlatilag alig használtam. Jó, valamivel magasabb szinten futott a dolog, mint a múltkori, na de azért ennyivel nem érzem magam okosabbnak. Szóval baromira számít, hogy ki a vizsgáztató. Most szerencsém volt, mert 2 igen kedves hölgyhöz osztottak be. Anya mondta is, hogy most eszembe ne jusson a múltkoriak sorába beállnom. Csak nevettem, hogy ez nem úgy megy, mint a boltban, hogy melyik kasszához tolom a kocsit. Az előbb pedig neki elejtettem egy What's up-os megjegyzést, mire közölte, hogy most már itthon vagyok, úgy hogy ha lehetséges próbáljak meg magyarul beszélni, mert nem érti amit mondok. :D)

Ez az étel pedig szimpla maradékhasznosítás. Ismét.
De igazán eredményesen. Ismét.

Hozzávalók 1 személyre:

     5 dkg tönkölybúza

     25 dkg gomba

     1 nagy körte

     1 vöröshagyma

     10 dkg mozzarella

     olívaolaj

     só, majoranna, fehérbors

     kis csokor petrezselyem

A tönkölybúzát másfélszeres mennyiségű vízben puhára főzzük.

A gombát meghámozzuk, felszeleteljük. A hagymát megpucoljuk, és apró kockákra vágjuk. A körtét felkockázzuk (én nem pucoltam meg, nem árt az a kis plusz rost).

Pici olívaolajat hevítünk egy serpenyőben, kicsit megpirítjuk rajta a hagymát, majd a gombát is beletéve aranybarnára sütjük. Ízesítjük sóval, majorannával, majd legvégül a körtekockákat is hozzákeverjük.

A főtt búzaszemes tálba belevagdossuk a petrezselymet, illetve ízesítsük fehérborssal.

A mozzarellatömböt vágjuk vékony szeletekre.

Összeállítás: Kiolajozunk egy tűzálló tálat. Elkezdjük a rétegezést: fele  tönkölybúza, 1/3 mozzarella, gombás-körtés ragu, 1/3 mozzarella, tönkölybúza másik fele, 1/3 mozzarella.
200 fokos sütőben körülbelül 15 perc alatt készre sül.

Körtés lencsesaláta fetalepénnyel

Tegnap, éppen úton a Ferenciek Tere felé, javában bambulok a buszon, amikor azt érzem, hogy valami matat a fenekemnél. Nem az a magabiztos mozdulat, inkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor egy friss pár elsőnek próbálja megfogni egymás kezét. Tapogatozó, óvatos mozdulatok. A harisnya-vastag cicagatyában  kitűnően éreztem minden egyes mozzanatát. Elsőnek természetesen lemerevedtem, és csak az a gondolat cikázott a fejemben, hogy valami őrült taperol. Elkezdtem mocorogni, hátha rosszul érzem, és egy időre meg is szűnt a dolog. Azután újra elkezdtem érezni, de akkor már biztos voltam benne, hogy csak a kabátom az ami súrolja a combom. Sajnos azonban az utolsó 2 percben érzett meleg ujjak az utolsó kétségeimet is elfújták. Fúj. Remélem legalább szereztem neki egy jó napot.

Ma átmentem törő-zúzó üzemmódba: 5 perc leforgása alatt összetörtem a kedvenc poharam (pedig csak inni akartam, de feldőlt), összetakarítottam a szilánkokat, és a vizet, majd elővettem a hűtőből egy nagy joghurtot, letettem az asztalra, és mikor fordultam oda a kanállal, hogy belemerítsem, ugyanazzal a mozdulattal kiborítottam az egészet az asztalra. Higyjétek el, egy 45 dekás joghurt hatalmas területet képes befedni.

Néhány nappal ezelőtt Szöszi szájából elhangzott az az elmés kijelentés, miszerint mi minden dolgozatot nem csak egyszer, hanem legalább kétszer megírunk. Először az órán, utána pedig a szünetben, amikor a megoldásokat ellenőrizve a fiúk újra végigzongorázzák az egészet. Akkor azt mondtam, hogy á, ez hülyeség. De nem. Az utóbbi napokban elkezdtem figyelgetni, és tényleg így van! Minden egyes alkalommal. Egész egyszerűen hihetetlen.
Szöszi...mi a jó ég van velünk?  :(

Recept a PInk.hu-ról. (Már a neve is aranyos, nem? Pink. Az csak jó lehet, takarjon bármit is.)

Hozzávalók 1 személyre:

     0,7 dl szárazlencse (lehet vörös, de sima étkezési is)

     5 dl zöldségalaplé

     2 db főtt sárgarépa (alaplében)

     1 db főtt fehérrépa (szintén alaplében)

     1 vöröshagyma

     olívaolaj

     1 nagyobb körte

     só, fehér bors

A lencsét tegyük fel főni az alaplében, közben fedjük le, ezzel is gyorsítva a folyamatot. (Ha elfőné a folyadékot, de még nem puha, pótoljuk nyugodtan vízzel.) Ha már majdnem elkészült, vegyük le a gázról, és fedjük le, hogy tovább puhuljon.

A hagymát vágjuk apró kockákra, egy kevés olívaolajat melegítsünk serpenyőben, majd pirítsuk meg rajta. Ha aranyszínű adjuk hozzá a szintén kockákra vágott puha sárga és fehérrépát. Végül a répás keveréket keverjük össze a főtt lencsével. Sózzuk, borsozzuk.

     7 dkg feta

     1 tojás

     4 szál petrezselyem

     1nagyobb evőkanál tönkölykorpa

A fetát egy villa segítségével pépesítsük. Keverjük hozzá a tojást, a korpát, majd ízesítsük petrezselyemmel.

Forrósítsunk egy kevés olívaolajat serpenyőben, majd tegyünk 1 evőkanálnyi gombócokat az aljára, és süssük (pontosabban grillezzük) meg mindkét oldalát  néhány perc alatt.

Fordított körtés süti télhangulatban

Tegnap az elmaradt bioszelőkészítő örömére ellátogattam vizitornára. Bevallom, egészen elfelejtkeztem róla. Annyi a dolgom... sajnos így sem tudok mindenre időt szakítani/elegendő időt száni, mint amennyit szeretnék (vagy adott esetben kéne). Elfelejtettem, hogy mennyi örömet adott, a vidám pillanatokat. (Negatív élményem nem is volt vele, vagyis csak akkor, amikor itthon konstatáltam, hogy már megint elkaptam néhány hülyeséget. De az meg az uszoda hibája, szóval az állítás továbbra is helyes.) A biciklizésen kívül ez (volt) az, amit igazán szeretek csinálni. Ami boldoggá tesz. Az az érzés, amikor jóleső fáradtsággal, de az arcodon egy mosollyal távozol. Számomra az élet apró örömeinek egyike.
De talán a fogadtatás volt az, ami a leginkább megfogott. Hogy valahonnan hiányoltak. Nem tudom ismeritek-e a mondást, hogy az az igazán értékes, aki nem a jelenlétével, hanem a hiányával tűnik ki. Talán van benne valami. (Nem magamat akarom fényezni, félreértés ne essék, a mondat jelentéstartalmára gondolok.) Nem volt túl sok időnk beszélgetni, kedd este révén mindenki sietett a dolgára. Én is. Ám már az a néhány szó is varázslatos hatással bírt: hirtelen újra nyár lett. Még a kinti sötétség is világosabbnak hatott, hogy a problémamegoldó képességem hirtelen szárnyrakapását ne is említsem. Az itteniek ugyanis nem csak edzők. Barátok. Pszichológusok. Akik nem tudnak mindent, de talán nem is olyan fontos, hogy mindig mindent tisztán lássunk.

Íme az életem újabb olyan része, amelyet semmiképpen sem szabad feladnom. Magamért. A boldogságomért.

Ez a süti eredetileg mama szülinapjára készült (csak oda nem jutottunk ki), meg vettünk egy szuper kis könyvet - ami azóta ki sem szedhető a kezemből - és kellett az ürügy, hogy valamit kipróbálhassak. :) (Nem vagyok könnyű eset könyv téren, mert főzni nem szeretek annyira, mint azt kéne, sütős könyvet meg feleslegesnek tartok megvenni, egyrészt mert sohasem sikerül semmit sem úgy megcsinálnom, ahogyan le van írva, másodrészt, ritkaság, ha nem csak 3 dolog tetszik egy 100 oldalas kiadványban, harmadrészt pedig jobban szeretek más blogokról ötletet meríteni, sokkal, de sokkal személyesebb. És nem marad utána felesleges papír. :) Na, ez a mostani egy hiperkivétel, mert 2 recept kivételével, a többi az "úristenmuszájvégigsütnöm" kategória. :) Na igen, nálam a primitív (pl. vegyünk egy adag leveles tésztát típusú) dolgok nem játszanak. Vagy ha igen, ehhez nincsen szükségem könyvre.)
Egy része tegnap felkerült apuhoz, az utolsó szeletet pedig az előbb toltam be. Nem lehet nem szeretni. (Személy szerint én egy jó nagy adag joghurttal öntöttem nyakon, és bizony nem kellett csalódnom, a tél és a joghurt ismét bebizonyította, hogy kiválóan megférnek egymás mellett. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én mindent joghurttal eszek...)

Hozzávalók egy 20 cm-es szögletes gyümölcskenyérformához (a legújabb mini szerzeményem, kivételesen a könyv hatására :) :

    12 dkg + 1 evőkanál cukor

    2 tojás

    6 evőkanál napraforgóolaj

    0,8 dl tej

    fél szem kardamom összetört magjai, negyed mokkáskanál szerecsendió, gyömbér, 1,5 mokkáskanál fahéj, fél mokkáskanál szegfűszeg

   1 teáskanál vaníliapor

   csipet só

   12 dkg liszt

   1 teáskanál sütőpor

   5 dkg búzadara

   3 db érett körte

A forma alját kibéleljük sütőpapírral (ésszerűen méretre vágjuk), az oldalát vajjal összemaszatoljuk, majd 1 evőkanál cukrot az aljára szórunk.

A körtéket megmossuk, meghámozzuk, majd kockákban/szeletekben egyenletesen eloszlatjuk a cukorrétegen.

A tojásokat a cukorral habosra keverjük. Hozzáöntjük az olajat, tejet, fűszereket és vaníliát, majd tovább keverjük.

A lisztet, sütőport és darát összekeverjük, és a tojásos keverékbe vegyítjük.

A sütőt előmelegítjük 170 fokra. A tésztát a körtékre öntjük, majd tűpróbáig sütjük a süteményt. (Ez nagyjából 30-35 percet vett igénybe.

Körtezselés brownietorta

Még a nyár közepén készült egy dinnyés verzió, akkor Ser finoman :D jelezte az igényét egy hasonlóra.  Na, én mint Miss Memória ezt természetesen nem felejtettem el. Ellenben Ő, (legalábbis a meglepett hangvételből ítélve) igen. És való igaz, hogy harmadikán jött haza, a szülinapja meg negyedikén volt, de csak most sikerült találkoznunk :) Hiába, elfoglalt emberek vagyunk...

A recept teljesen ugyanaz, mint a belinkeltnél, csak a dinnyeszezon lejártával 3 puhább körtéből készült a zselé. (Nem is kellett turmixolni, elég volt krumplinyomóval összetörni.)

Kókuszos-körtés tartlette

A tartlette imádatom legújabb kivetülése, amolyan őszies, újraitthonlevős, hálálkodós hangulatban. 
A sofőrünknek. A törődésért. És hogy tartotta bennünk a lelket.

Omlós tészta:

     20 dkg liszt

     15 dkg porcukor

     10 dkg hideg vaj

     csipet só

     1 tojássárga

A lisztet, sót és porcukrot elmorzsoljuk a vajjal. Akkor befutó a dolog, ha helyes kis szemcsés marad. A tojássárga segítségével egy lágyabb tésztát dolgozunk belőle, majd hűtőbe tesszük egy fél órára.

A tartletformákat kivajazzuk, majd egy 2,5-3mm vastagon belenyomkodjuk a tésztát. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és 10 percig nehezékkel, utána pedig még 5 percig nélküle sütjük.

Töltelék:

      3 körte

      50 ml víz

      1 evőkanál cukor

      50 ml fehérbor

      2 naagy evőkanál kókuszreszelék/pehely  :)

A körtéket meghámozzuk, majd apró darabokra vágjuk. Elkezdjük megpárolni a cukros vízben, majd ha már kicsit puhább, hozzáadjuk a fehérbort, és sziruposra főzzük (=sűrűsödjön be a bor, kb. 2 perc). Itt levesszük a tűzről, egy krumplinyomóval összetörjük, és belekeverjük  kókuszt is.

A tésztaformákat hagyjuk kihűlni, majd megtöltjük a körtés-kókuszos krémmel. A tetejét díszíthetjük 1 dl tejszínből vert habbal (az 1 csomag fixáló túl sok!), színes gyümikkel. A jelszó: csak vidáman! :)

Mindörökké 18

Azt hiszem okkal mondhatom, hogy a számok bűvöletében élünk. Hiszen ez is csak egy szám. Nem több vagy jobb, mint bármelyik másik. Számomra nem. DE mégis, hihetetlen jelentőséggel bír. Társadalmi fertőzés, átragadt rám is. Izgatottan vártam, mintha csodára számítanék. Hogy megváltozik valami. Mondjuk bennem. A világgal szemben.
Nos, a változást egyenlőre nem érzem, de a csoda valóban eljött. Testet öltött azokban, akik szeretnek. Nem tudnám leírni az érzést. Hogy számíthatok valakire. Úgy igazán. Ahogyan Szöszi írta. "Hogy ásó-lapát van, vagy vigyek?" 
És mindemellett rettegek, hogy vajon, ki tudom-e mutatni, hogy mennyit jelent? Tudom- e viszonozni?
Mert vannak furcsa dolgaim. Sokszor megmagyarázhatatlanok. Hangulatingadozás, oktalan dühkitörés, vagy éppen megmagyarázhatatlan jókedv a legrosszabb pillanatokban. 
De ők ezt mind elviselik. Ki már 18 éve, ki meg csak nem rég kezdte. De remélem kitartotok. Még sokszor ennyi ideig. 

Muszáj. Mert én így vagyok az, aki.   Örökre.

A tortám :)

Szeretem visszaolvasni a régi naplóimat. A 16. szülinapomnál csináltam egy hasonló összeállítást. Íme a mostani. Nem túl sok, de azért van változás.
(Asszem ezután bevezetem, mint szerves szülinapi program.)

Age: 18 :)

Height: Hivatalosan is elértem a 174-et!! Méghozzá este :) Vagyis reggel a 175 is meg van :D

Weight: ... Egy hölgy ilyent nem mondd meg. Kár, hogy én nem vagyok hölgy.

Colouring: sötétbarna, festéket még életében nem látott haj, kinek zöld, kinek szürke, kinek kék szem, szemüveggel megspékelve

Home life: anyuka, öcsike, meg az állatkert: Bodza és már csak 2 tengerimalac :( /we all love you Hógolyó./ Apa meg Pesten. De szerintem unatkozik egyedül.

(Ööö, Á. vajon ebbe a kategóriába tartozik?)

Hobbies: sütés, mindennemű mozgás, írás

Ambitions: SOTE-EFK, de az a 386 pont... tanulni, tanulni, tanulni...

                    saját magamat menedzselni a sütigyártásban :)

Frustrations: vagyokeelégjó, miértnemtudokelégedettlenniatestalkatommal (mint örök probléma, kezdem úgy érezni)

Temperament: hevess :) és szókimondó

Qualities: kitartó. És makacs, mint az öszvér. De ragaszkodó. Még ha nem is szeretem kimutatni. És közel engedni magamhoz másokat.

Abilities: ha valamit szeretek, viszonylag jól fel tudom magam tornázni a rnaglépcsőn, legyen az a sütés, írás, sport vagy amit éppen kitalálok. Csak kitartás kell. És tisztelet.

+ nyelv, remény a csuklón, pillangónak indult nonfiguratív szépség a fül mögött, köldök, ajak, gekkómintás púpocska a tarkón, szűzjel (asszem a vénuszdombnak nevezett területen, de erre nem mernék megesküdni), és a kis szárnyaim ♥

Mostanában notórikus időhiányban szenvedek, úgyhogy csak ilyen keverem-kavarom-sütöm típusú dologra futotta. De az elfogyasztott mennyiségből ítélve Marci imádta. Sajnos a tanulás minden időmet leköti. :( A dolog érdekessége, hogy a Romániában vett Click!Pofta Buná! receptje szerint indult...de a kardamom annyira tuti fűszer. Brack meg már nincsen igazán finom. Az eredeti cukortól nem kapott ízt, a lisztmennyiség folyósra hagyta. Change-change-change. De azért majdnem olyan maradt :)


Deliciu cu cacao avagy Kakaós-körtés süti 
Hozzávalók:

    5 kisebb tojás

   10 dkg vaj

    6 lapos evőkanál cukor

    5 lapos evőkanál liszt

    2 evőkanál kakaó (ne spóroljunk vele :)

    2 evőkanál rum

    2 teáskanál sütőpor

    csipet só

    8 kardamom mag

    3 körte

    1 evőkanál cukor

    5 kardamom mag

A körtéket hámozzuk meg, vágjuk egyforma kockákra, majd tegyük fel főni őket kb. 1 dl vízben a cukoral és az egész magokkal. Semmiképpen se főzzük szét őket, csak éppen puhára.

A tojásokat válasszuk szét. A fehérjét verjük kemény habbá a sóval. A sárgákt keverjük ki a cukorral, majd adjuk hozzá a puha vajat is. Forgassuk bele a fehérjét, majd kisebb adagokban keverjük bele a sütőporos lisztet, kakaót és szétmorzsolt magokat. 

Vajazzunk ki egy piteformát, majd öntsük bele a tésztát. Én az újságban javasolt módszert követtem, miszerint az aljára szórjuk a körtedarabokat, de szerintem ti inkább felülről tegyétek mindezt. Sokkal jobban néz ki. És úgy is csomót fog lesüllyedni.

Melegítsük elő a sütőt 170 fokra, és süssük a sütit, addig míg jó illata nem lesz. :) Lassú tűzön, sok ideig, Szerintem volt fél óra. DE 20 perc biztos.

Mogyorós körtetorta

Mogyoró, körte, grillázs: csupa-csupa őszies finomság. 

Ha lehet ilyent mondani, én megnyitnám az őszi édességszezont. Ezzel a kombinációval. Talán így az időjárás is észbe kap, és nem hőségriadóban ünnepeljük a szülinapomat. :)

Ma kinnt jártam a maroshegyi telkünkön, és az összes fa roskadozott. Szóval biztosan ígérhetem, lesz itt még sok minden almából-körtéből-szilvából-szőlőből. Na meg dióból. Nem panaszkodásképpen, de azt meg nem is tudjuk elhasználni, olyan gyönyörűen terem az az óriási fa.

(Sőt, még egy doboz szedret is össze tudtam vadászni. A nyár utolsó ajándéka. Hogy készül-e belőle valami, vagy eltűnik natúran a hasamban...még kiderül! De a jelenlegi rohanásban az utóbbi tűnik valószínűbbnek. Egy pohár joghurttal, hmm, isteni!)

Ez (sem) házi fogyasztásra készült, a kutyakozmetikus csajszink kapta, ugyanis nem fogadott el pénzt a munkájáért. Akkor sem értettem, most sem értem, hiszen szolgáltatás, éltünk vele, ő dolgozott, de legalább így én is tudtam valami "ellenszolgáltatást" nyújtani. Szuper volt látni , hogy mennyire örül, remélem ízlett is :)  (Amúgy fehérváriaknak csak ajánlani tudom, mert kedves, és nagyon szépen dolgozik.)

Mogyorós piskóta:

     3 tojás

     15 dkg cukor

     7 dkg liszt

     1 csipet só

     9 dkg pirított, darált mogyoró 

     2 teáskanál sütőpor

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük a sóval. A folyamat 3/4-énél (mikor már majdnem teljesen jó a hab) belekeverjük a cukrot. Egyesével beledolgozzuk a sárgákat, majd a sütőporos-lisztes-mogyorót. 

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra. Kivajazunk egy 18 cm-es tortaformát, majd belesimítjuk a masszát, és kb. 15 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni.

                 --------------------------------------------------------------------

Pudingos-körtekrém

     3 nagy körte

     1,5 dl víz

     2 evőkanál cukor

     5 szem szegfűszeg

     3 dl tej

     1 csomag vaníliás pudingpor

     4 evőkanál cukor

     1 vaníliarúd

     8 dkg vaj

A körtéket meghámozzuk, majd egyenlő cikkekre vágjuk. Egy lábosba beleöntjük a vizet, beleszórjuk a cukrot, szegfűszeget, beletesszük a körtéket, és fedő alatt puhára pároljuk. (Fontos: ne főzzük szét!!!)

A  tejet beleöntjük egy lábosba, belekaparjuk a vaníliamagokat, belekeverjük a pudingport, majd a cukrot, és lassú tűzön besűrítjük.

Kiválasztjuk a 8 legszebb/hasonlóbb cikkelyt, és félretesszük díszítésnek. A többit apróra vágva a krémbe keverjük. A vajat keverjük habosra, majd dolgozzuk bele a kihűlt vaníliakrémet. 

        ---------------------------------------------

Díszítés:

    1,2 dl tejszín

    világos piskótamorzsa

    mogyorógrillázs

A mogyorós piskótát vágjuk 4 egyenlő részre, és töltsük meg a körtés krémmel. A torta külsejét vonjuk be a tejszínhabbal, az oldalát tapicskoljuk össze a piskótamorzsával. A tetejét rakjuk ki a félretett körtegerezdekkel, és nyomjunk rá tejszínhabrózsákat, majd szórjuk meg grillázzsal.