nyers cukkinis csokikrémes brownie

“...és akkor most lélegezzétek ki az összes feszültséget, érezzétek, ahogyan távozik az ujjaitokon keresztül…”

Még jobban megfeszítettem a combomat. Felnéztem az ujjaimra, és megpróbáltam odaképzelni, ahogyan a negatív gondolataim, mint valami fehér füstfelhő, gomolyognak kifelé az ujjbegyeimen keresztül.

A szemem előtt elkezdtek pörögni a képek.

Ahogyan feladom a biokémia megértését, és a padra borul a fejem.

Ahogyan a metrón kapaszkodva kifejezéstelen arccal bámulok a levegőbe.

Ahogyan evés közben véletlenül megakad a tekintetem az ásványvíz oldalán lévő ionok képletein és undorodva elfordítom a palackot.

Ahogyan sokadszorra sétálok végig a lakáson mielőtt leülnék tanulni. Mert nem tudom hogyan kell.

Igen. Elfelejtettem tanulni. Banálisan hangzik, de tényleg nem tudtam, hogyan álljak neki. Hogy régen hogyan csináltam. Elolvastam a szavakat, aztán ismételgettem, amíg meg nem ragadtak a fejemben? 

Nehéz. 

Nehéz újra egyetemistának lenni. Az utóbbi napokban többször eszembe jutott a “régi életem”. Ahol magam szabtam az időbeosztásomat, a teendőimet, a mozgásteremet. 

Mindez végtelenül távolinak tűnt. Mintha valójában soha nem is létezett volna.

Az első nap. 

Amikor a már hűvösödő szeptemberi reggelen kilépve az ajtón úgy éreztem magam, mint egy hatéves, aki életében először indul iskolába.

Ideges voltam. Azt a várakozó izgalommal vegyített idegességet éreztem, amit csak az idő tud orvosolni. A hasamban lévő gombóc akkora volt, mintha magát a farkast is lenyeltem volna Piroska és a nagymama mellé.

Aztán persze jó lett. Annak ellenére, hogy reggel nyolctól este nyolcig ott voltam, meglepően feldobódva értem haza. Bár másnap reggel azért megkérdeztem apát, hogy ha már a második napnál járunk, szerinte még hányszor kell mennem. ;)

Kilégzés, belégzés. Még kettő. Összeszorítottam a számat.

De sikerült. 

Az óra végére szinte újjászületve keltem fel a matracról.

Amikor először csináltam a következő receptet, lelki szemeim előtt már láttam bizonyos emberek felcsillanó arcát. Személy szerint én nem vagyok oda a nyers édességekért. Többnyire túlságosan töménynek tartom őket a rengeteg aszalványtól, magtól, és az irdatlan mennyiségű kókuszolajtól, amit tartalmaznak. És különben is. Rengeteg mindent fogyasztok nyersen, tele sérülésmentes állapotban lévő vitaminokkal, az édességeimet már nem vagyok hajlandó feláldozni.

Ez viszont más. 

Tartalmaz zabpelyhet, ami szintén nem a legkönnyebb alapanyag, de számomra sokkal “emészthetőbb”, mint az olajos magvak, illetve az összedolgozhatóságát az ilyen helyzetekben nemszeretem kókuszolaj helyett a cukkini adja. 

Zseniális. 

PS. Ha valaki szigorúan ragaszkodik a nyers étrendhez, nyilván feltűnt neki a kávé, igen, az ilyen szempontból nem teljesen illik a képbe, de NEM szabad kihagyni, mert valami elképesztően izgalmas ízélményt ad. (Első alkalommal a datolya áztatólevét használtam helyette, de ha nem muszáj, inkább ne tegyük, mérföldekkel vagányabb az előbbivel.)

Hozzávalók 9 kisebb sütihez:
1 csésze napraforgómag
1 csésze zabpehely
9-10 db datolya
1 mokkáskanál só
3 evőkanál jó minőségű kakaó
1/2 csésze finomra reszelt cukkini
2-3 evőkanál frissen főzött espresso

1 kisebb avokádó
2 evőkanál kakaó
1 evőkanál méz (aki édesszájú, annak több)
1 óriás csipetnyi só


Első lépésként áztassuk be a datolyát annyi vízbe, hogy ellepje, és hagyjuk állni néhány óráig (de a legjobb egy egész éjszakára).
Másnap késes robotgépben (=aprító) aprítsuk össze (de nem lisztfinomságúra) a napraforgómagot és zabpelyhet, keverjük hozzá a kakaót, sót, illetve a megpuhult datolyát, száraz datolyát. Ha már egy nagyjából összeálló, ragacsos masszát kaptunk, egy kanál segítségével dolgozzuk össze a kinyomkodott cukkinival, és kávéval.
Béleljünk ki sütőpapírral egy kicsi brownie tepsit (az enyém 20x20-as), és nyomkodjuk bele egyenletesen a masszát.

A krém hozzávalóit tegyük egy turmixba és dolgozzuk teljesen simára. Kenjük a a "tészta" tetejére, majd tegyük hűtőbe néhány órára, hogy megszilárduljon.


A recept a Det Gröna Skafferiet blogról.

prágai hétköznapok {szedres-cukkinis brownie}

Visszagondolva, az egész úgy indult, hogy hétfő délután megkérdeztem apától mit tervez keddre. Mindezt azzal a "hátsó" szándékkal, hogy elcsaljam magammal ebédelni a PASTA.-ba. (Van egy nempadthai elnevezésű tésztájuk, ami már nagyon régóta izgatja a fantáziám. Viszont csak heti 1x szerepel az étlapon, így viszonylag komolyabb szervezést igényel a megkóstolása.)
Egy pillanatra elgondolkozott, majd mintegy véletlenül eszébe jutott, hogy lehet, hogy megy Prágába. Csend.
"Elviszel engem is?"
Igen, ez nálunk egy kicsit így működik. Apa mindig azt mondja, hogy ha van lehetősége, miért ne tenné meg?

Így esett, hogy eljutottam Prágába.
Csak úgy spontán.
Tudom. Iszonyú szerencsés vagyok.

Cukkinis - nektarinos bulgursaláta

Ennyi énközpontúság után, azt hiszem ideje témát váltani. De még előtte engedjetek meg annyit, hogy kis kiegészítést fűzzek a legutóbbi bejegyzéshez, amivel - remélem - ti is kicsit jobban megértitek a reakciómat. Mert tény, félreérthető. És amit félre lehet érteni, azt biztos lesz olyan, aki félreérti. Szóval nyuci, akárki is vagy, ez legfőképpen neked szól. Meg annak, akiben felmerült hasonló kérdés.

Kezdjük ott, hogy nekem mindig is a SOTE volt az álmom. Meg a dietetika. A 2011-es Educatio-n rajzolódott ki, mint terv, aztán amikor ellátogattam a nyíltnapra, akkor éreztem azt, hogy igen. EZT szeretném. A szülinapi "terveim" között is csak az szerepelt.
Pécs mindig másodlagos volt. Vagy éppen sehányadlagos. (Volt olyan időszakom, amikor azt mondtam, hogy oda akkor sem megyek el, ha fel is vesznek. Foggal-körömmel kapaszkodtam Pesthez. Ez ordított a jelentkezésemről is: a pesti fizetős dietetika megelőzte a pécsi ingyenes képzést. Ez persze később módosult, kis szülői meggyőzésre.)
Az események akkor vettek gyökeres fordulatot, amikor megkaptuk az érettségi eredményeit. Azt hittem/hittük, Pest elúszott. A pontjaim alig álltak valamicskével a tavalyi határ felett, nem mellesleg mindenki 50 pontos növekedéseket jósolt.
És ilyenkor mi a megoldás? Az ember B-tervet gyárt.
Ez lett Pécs. Eleinte még gondolatnak is utáltam, aztán elkezdtem megszeretni. Álmokat szőttem, elképzeltem, hogy milyen lesz, mit fogok csinálni, és egyre jobban tetszett, amit "látok". Tiszta szívvel beleéltem magam.

Ezt az "idillt" rombolta szét az eredményhirdetés.

Tudom, sokan most is azt gondolják, hogy jódolgomban már nem tudok min "sírni". Főleg olyanok, akiknek mondjuk csak fizetősre sikerült bejutni. Sajnálom. Nekik írhatok, amit akarok. Nem fogják megérteni.
De ez sem baj. Hiszen valahol minden éremnek két oldala van.

De most recept is van! Ugyan nem egy hűdebonyolult és különleges valami, de aki kipróbálja, annak nagyon kellemes ízeket ígérhetek!


1 személynek:

4 dkg teljes kiőrlésű bulgur

1 kemény nektarin

tenyér nagyságú cukkini

1 vöröshagyma

olívaolaj

só, fehérbors

10 mentalevél apróra vágva

Felforralunk 1 dl vizet, majd ráöntjük a bulgurra, és lefedve hagyjuk megpuhulni.

Ezalatt a hagymát karikákra szeljük, és egy pici olívaolajon aranybarnára sütjük, félúton a cukkini-kockák hozzáadásával. Sózzuk, borsozzuk, hagyjuk kihűlni.

Tálaláshoz összeforgatjuk a megpuhult gabonaszemeket a cukkinis keverékkel és apró barackdarabokkal, legvégül meghintjük mentával.


Forrás: A mi izraeli konyhánk

Cukkinis tojáslepény olajbogyóval

A kegyetlen hőség tegnap este átváltott ítéletidőbe. Legalábbis nálunk. Brutálisan nagy volt. És vizes. Mindez saját tapasztalat: a házunktól 8 percre kapott el minket a vihar. Á-val éppen hazafelé tartottunk Velencéről, és éppen csak kijelentettem, hogy milyen tök jó, hogy pont elkerültük a vihart, megéreztem az 1. nagyobb cseppeket. Aztán elkezdett szakadni, mintha dézsából öntenék. Döbbenetes volt. (Tegyük hozzá, hogy ő már elindulni sem akart, és minden egyes vasúti megálló mellett ahol elhaladtunk, jelentőségteljesen reménykedő pillantásokat vetett. Hiába, hajthatatlan vagyok. Ő meg nem szeret egyedül tekerni.)
Nem szokásom, de javasoltam, hogy álljunk be valahová. Beálltunk.
Semmi értelme nem volt.
Csak alkalmam nyílt meghallgatni, hogy milyen, amikor sikítozik. Akkor már inkább ázzunk szét. Legalább hamar otthon leszünk.

A lépcsőházban kibújtam a cipőmből. Pontosabban letéptem magamról. Valami undorító érzés, amikor a vizes ruha mindenhol jó szorosan rádtapad. De nálam a cipő viszi a prímet. Attól sírni tudnék.
De nem sírtam. Szó nélkül borítottam ki belőle a vizet. Aranyhal nélkül.

Már lezuhanyozva, száraz ruhában gondolkoztam el, hogy milyen furcsa is az élet: délben még az volt a legnagyobb problémám, hogy hova bújjak a tűző napsugarak elől fényképezni. Nem sikerült ugyan 100 %-osan, de legalább jót ebédeltem.


Hozzávalók 1 személyre:

25 dkg cukkini

2 csapott mokkáskanál só

2 dkg parmezán (minél intenzívebb ízű)

5 db hajdinás kétszersült

1 dl sűrű joghurt

1 tojás

10 szem olajbogyó

fehérbors

pálmazsír az edény kikenéséhez

A cukkinit nagyobb lyukon lereszeljük, és amennyire lehet, kifacsarjuk. 
A kétszerültet összetörjük, a parmezánt lereszeljük, az olajbogyót apróra vágjuk.
Kizsírozunk egy 20 cm-es piteformát.
A tojást hozzáadjuk a cukkinihez, jól összekeverjük, majd szépen elkezdünk mindent belerakosgatni: a joghurtot, parmezánt, olajbogyót, sót, borsot, citromfüvet, legvégül pedig a kenyérmorzsát.
Belesimítjuk a formába, majd 185 fokon 20 percig sütjük.

Recept: Stahl magazin tavaszi száma (majdnem teljesen)

Citromos-cukkinis mozzarellaszósz spagettivel

Szeretek első haragból írni.
Annyival valósabb képet ad rólam, az érzéseimről, mint egy átgondolt, széprefogalmazott kis monológ, hogy az hihetetlen.
Persze vannak hátulütői is. Mint a tegnapi eset.
Őszinte legyek? Fel sem merült bennem, hogy ez "ekkora port kavar". Vagy az, hogy Szöszi elolvassa. Miért olvasná? Az elmúlt hetek nem túl baráti viszonyunkbóll ítélve nem hiszem, hogy kíváncsi rám.
És mégis. Csak ültem a gép előtt a kommenteket látva. MIVAN?!
Aztán elolvastam őket. Egyszer. Meg mégegyszer. Megírtam a választ, elküldtem, és abban a pillanatban telelett a fejem.
Átolvastam újra amit írtam. Újra és újra. Igyekeztem racionálisan szemlélni a dolgokat, és egy "kívülálló" szemével látni. Az új fiús rész kicsit tényleg durva lett. Haragból írtam, na. De a többiben...nem találok kivetnivalót. Nem írtam csúnyát. Miért sértődik meg mindenki ha nem azt olvassa, hogy milyen kedves meg aranyos?
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni. És azt is, hogy Szöszi miért tesz úgy, mintha ez most derült égből villámcsapásként érte volna. Mert egészen biztos, hogy nem így volt. Nem lehetett így.

DE kezdjük a tanulsággal.
1. Sajnálom a "Már év elején beindultak a folyamatok..." kezdetű mondatot. Erős lett. Kicsit finomabban kellett volna. De a többiért nem vagyok hajlandó mentegetőzni. Nem vádaskodtam. Minek? Nem megbántani akartalak, csak magammal tisztázni a dolgokat. Te támadtál. Oké, lehet, hogy ellentámadás volt, de támadás. (Erre az sms-es dologra például nem emlékszem, de könnyen megtörténhetett. Bár nem hinném, hogy ez 1-2-nél több lehetett. DE nem én vagyok az, aki egy időben minden megbeszélt találkozót lemondott.)
Ezek érzések, amikben van bírálat, de szerintem nem rögtön azt kéne meglátni benne, hogy én indokolatlanul vádaskodom. Magamat is szoktam kritizálni, pontosan tudom, hogy vannak nagyon gáz tulajdonságaim. Csak egyszerűen nem érdekelnek.
2.Szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik teljesen kívülállóként szemlélik az egészet, és kellemetlenül érezték magukat, mert nem voltak kíváncsiak erre a kis beszélgetésre. Nem erre számítottam, na. Máskor igyekszem előrelátóbb lenni.
Mert ezek az írásaim (az eddigi statisztika alapján) úgy látom csak problémát okoztak.

(Pl. volt az egyik kommentben egy olyan mondat, hogy eljátszottam ezt a dolgot már ezzel meg azzal is. Meglepett. De hogy biztos legyek a dolgomban, megkérdeztem az emlegetett személyt. Először azt mondta nem tud ilyent mondani, aztán valami bekattanhatott neki, blog megnyit, és mivel nem hülye, öhamar összerakta a dolgot. És onnantól kezdve azonnal tudott mondani ilyen esetet, fel is sorolt hármat rögtön.)

Oké. Akkor tényleg egy dög vagyok.

Magunkról pedig leginkább anya és apa jut eszembe. Még anno. Ha az egyik békülni akart, a másik játszotta a kérlelhetetlen királykisasszonyt, aztán meg fordítva. Elváltak.
Mi detto.
Hol ő, hol én szúrtunk a másikba. Ki itt, ki ott. Néha én mentem volna oda, hogy beszéljük meg, néha ő, de egyszerre sohasem. A problémák csak egyre sokasodtak, mindenki mással nyalatta a sebeit.

Egyikőnk sem mondta ki? Lehet. Akkor ezek szerint most ki van mondva.

De hogy egy kicsit elszakadjunk a csúcsszuper magánéletemtől, megmutatnám ezt a kis tésztát. Illetve először is az alábbi citromot.
Ő A Citrom.
Igazi, fánérett, kezeletlen finomság. És hogy miért csapok ebből akkora hűhót?
Sajnos nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy naponta ilyenek forduljanak meg a kezemben, ez is csak a véletlen műve, illetve a nagyimé, akinek a szomszédja Rómában járt, és szedett néhányat egy fáról. Drága mamám meg azonnal ezzel fogadott, hogy ő sajnál elhasználni egy ilyen különleges darabot, és inkább nekem adná. Majd a kezembe nyomta, egy üveg (igazi!) olívaolajjal egyetemben.

Ezek után talán érthető, hogyén is igazi kincsként őrizgettem, kezdve azzal, hogy az első 2 napban csak szagolgattam. Mert ennek még az illata is isteni.
Ezalatt eldöntöttem, hogy mindenképpen valami tésztaszószt csinálok belőle. Olyant, amibe a héját is beleteszem. (Alapjáraton ugyanis irtózom a növényi héjaktól, tekintve, hogy bármeddig mosom is, nem hiszem, hogy minden vegyszer lejön róla.) Olyasmit, amit Zizinél láttam.
Ilyenkor azonban nem a legegyszerűbb cukkinit szerezni, ami van az is aranyárban mozog. De egy olasz citrom, és olívaolaj kedvéért elhihetitek, könnyű volt túllépni :)
A végeredmény pedig magáért beszélt. Hogy lehet valami ennyire finom?

Hozzávalók 1 személyre:

1 normál méretű salátacukkini

1 nagy gerezd fokhagyma

olívaolaj

2 dl tej

1 teáskanál tönkölyliszt/keményítő

5 dkg mozzarella

1 citrom reszelt héja

só, fehér bors

5 dkg teljes kiőrlésű tojásmentes durumspagetti

Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk. 

A fokhgymát meghámozzuk, majd bekereszejük.

A cukkinit megmossuk, felkockázzuk, és néhány perc alatt aranybarnára pirítjuk, majd félretesszük. Ráreszeljük a citromhéjat.

A tejet felforrósítjuk, elkeverjük benne a lisztet, majd a mozzarellát is beleolvasztjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd a legvégén belekeverjük a sült cukkinit is.

A roppanósra (!) főtt tésztára öntjük a szószt, és már ehetjük is. :)

Cukkinis-sajtos szendvicskrém

Mikor nekiálltam ennek a bejegyzésnek, a kezem szinte magától ütötte a billentyűzetet: "Mostanában mintha nem lennék a topon...". Na itt megálltam. Túl ismerős. Nem írtam ezt már valamikor? De bizony. Nem egyszer. Sőt. Nem néztem ugyan vissza (lustaság), de erős a gyanúm, hogy pár napja is volt valami hasonló. Szóval elcsépeltem. Van ez így.( Azért titkon sajnálom, mert nálam nem ritkaság. :D)

A hangulatom percenként változik, és robbanékony vagyok, mint a csaj a magne B6-os reklámban. Kettőnk között csak az a különbség, hogy én nem kezdek el ordítozni senkivel, hogy "...jól van akkor egy hülye k*rva vagyok!" Legalábbis nem emiatt. Inkább vitatkozom. Úgy is szeretek. Meg azt hiszem nem is csinálom olyan rosszul. Az enyém az utolsó szót, már egész magas szintre fejlesztettem.

Szóval szeretném ha végre a kiegyensúlyozott irányba dőlne el az életem. Lécci-lécci-lécci. Én TÉNYLEG próbálkozom. De nem megy olyan gyorsan.
(Persze az is jobb, mint a semmi.)

Csak kicsit keserű.
Pont, mint ez a krém. Mivel elfelejtettem, hogy vastagon le kell vágni a végüket. Ti ne tegyétek.

A receptet a 2011-es Stahl magazin őszi számában találtam. Isteni. És nagyon gyors. Nem utolsó sorban ezerszer egészségesebb, mint a boltban kapható sok E-s ilyen olyan szendvicskrémek. Amik természetesen nem csak szendvicsre jók. Sőt.


Hozzávalók:

1 db bébicukkini (15 dkg)

olívaolaj

1 vöröshagyma

5 dkg tömlős sajt/krémsajt

só, fehérbors

citromlé

A cukkinit megmossuk, nagyon levágjuk a végeit(!!!), majd lereszeljük. (A nagylyukú részen.) Serpenyőben felhevítünk egy kevés olívaolajat, majd aranybarnára sütjük rajta az apróra kockázott hagymát. Ezután a cukkinireszeléket is hozzáadjuk, sózzuk, borsozzuk, és pár perc alatt éppen csak átsütjük.

A hagymás-cukkinihez keverjük a krémsajtot , citromlével ízesítjük, legvégül pedig botmixer segítségével pürésítjük.

Tönkölybúzás-paradicsomos-túrós töltött cukkini

Ismét egy ebéd, csak úgy ha már nem süthetek :) (Lehet, hogy mostanában gyakrabbak lesznek / illetve egyáltalán lesznek ilyen bejegyzések, mivel csak úgy jókedvből sütni semmi időm. :( Semmi-semmi. De szerencsére vannak szülinapok, kérések, amik azért enyhítik valamennyire a fájdalmam :) Erre a hétre várható  egy meglepetés, és egy már jól ismert ismerős, ami nem, kivételesen nem feketeerdő :D)

Hozzávalók 1 személyre

  1 kicsi salátacukkini (de a rendes is tökéletesen megfelel)

  1,5 evőkanál száraz tönkölybúza

  2 paradicsom

  2 teáskanál olívaolaj

  só

  metélőhagyma (kb. 8 hosszabb szál)

  7 dkg cottage cheese

A zöldségeket jól megmossuk.

A tönkölybúzát szintén megmossuk, majd puhára főzzük. Ha elfőne róla a víz, pótoljuk.

A paradicsomot apróra daraboljuk, összekeverjük a puha tönkölybúzával, a cottage cheese-zel, és az összevagdosott metélőhagymával. Sóval ízesítjük.

A cukkinit félbevágjuk. A magos középső részéből egy kicsit kikaparunk, mert hiába zsenge, nem fog elférni a töltelék :) Megkenjük 1 teáskanál olívaolajjal, majd ráhalmozzuk a tölteléket. Csepegtessük rá a másik teáskanál olívaolajat.

Tegyük egy tűzálló tálba, majd  200 fokon süssük addig, míg finom illatok nem kezdenek terjengeni, és a töltelék már sült színben tündököl.

42 = Dobostorta '11

Anya ismét öregebb lett egy évvel.
Nee, ezt olyan rossz kimondani. Csúnyán is hangzik. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy még egy évvel érettebb és vonzóbb nő lett. Mindjárt más, nem?
És ezek a szülinapok, már 3 éve újabb és újabb dobostortát jelentenek. Mert anya imádja. DE úgy komolyan. Képes bármilyen cukrászdában ilyet kérni. Vagy inkább úgy mondom, hogy mindenhol. Pedig dobostorta és dobostorta között... hihetetlen különbségek vannak. Mintha nem is ugyanazt ennéd. És akkor még csak nem is az otthonit és "boltit" hasonlítom össze! Mert ott meg tényleg ég és föld. Iszonyúan fontos a csoki minősége (=lehető legmagasabb kakaóvajtartalom), na meg a krém összetétele. Kapásból elítélem a vajas krémeket (apa ezt úgy kommentálta, hogy hálistennek örököltem valami jót is), de sajnos a dobos meg szinte mindenhol azzal készül. Kellett pár alkalom, de sikerült kikísérletezni a (szerintem) tökéletes verziót, főzött(ebb) krémmel.

Ezt a receptemet használom, de most változtattam rajta néhányat.
1. 10 dkg csoki és 2 evőkanál kakaópor került a krémbe
2. A piskótát 4 egésztojás és plusz 3 fehérje keverékéből (eleve volt 1, meg a másik kettő megmaradt a krémből), illetve vaj nélkül sütöttem (véletlenül elfelejtettem)
3. A díszítés már csak részletkérdés, de szerintem fehér tejszínhabbal jobban néz ki, mint a múltkori sötéttel (nem is értem miért úgy csináltam)

 És hogy valami meglepetés is legyen szegénynek (mivel közölte hogy mit szeretne, hol tudjuk megvenni, és mennyibe kerül), tegnap szépen felvonultam apuhoz sütögetni. A 3 órás Mountex túra után elhiszem, hogy nem volt kedve bemenni dolgozni (Amúgy én is baromira elfáradtam, gyakorlatilag a semmiben. Hiszen csak felpróbáltunk 5 féle bakancsot, aztán apa biciklizett 3 kört (bakancsostul), majd táskát, meg hálózsákot választottunk. De azért nehéz az a cipő. Meg meleg. A térdig érő túrazokniban úgy néztem ki vele, mint egy kanadai favágó. Már csak a zokni alól "diszkréten" kigöndörödő szőrök hiányoztak.), így otthon maradt velem. Kinevezte magát insinkerator-nak, és szorgalmasan pusztította a maradék krémet, levágott széleket, diómorzsát. Legalább neki is jutott valami, ha már a kész tortából nem tud enni. :(

Ezzel a lendülettel mára már csak a főétel elkészítése maradt (jobb alsó). Zizinél láttam, és szerelem volt első látásra. (Mert azért szeretek "normálisat" enni. Egyre jobban úgy érzem. Illetve többször. Van, hogy már kimondottan hiányzik.) Az elfogyasztása utána pedig csak megerősíteni tudom az előre sejtetteket: tényleg nagyon-nagyon finom.

Kukorica polenta paradicsomos-rozmaringos cukkinivel

3 cső kukorica

3,5 dl víz

15 dkg feta

fehér bors

A kukoricáról lehántjuk a külső leveleket, megmossuk, majd egy éles késsel levágjuk róla a szemeket. Feltesszük főni annyi vízben, hogy éppen ellepje, és 12 percig lassú tűzön bugyogtatjuk. Ekkor botmixerrel úgy-ahogy pürésítjük, majd visszatesszük főni egy újabb 8 percre. Ha ez is letelt belemorzsoljuk a fetát, ízesítjük a borssal, és félretesszük.

1 közepes zsenge cukkini

2 vöröshagyma

1 evőkanál olívaolaj

1,5 dl paradicsompüré

2 mokkáskanál só

1 mokkáskanál rozmaring (szárított)

A hagymát felaprítjuk, majd a forró olajon kissé megpirítjuk. Hozzáadjuk a felkockázott cukkinit, és puha-aranybarnára pirítjuk. Ekkor beleöntjük a paradicsompürét is, sózzuk, fűszerezzük, és 2 perc alatt összeforraljuk.