Meglepetésbuli, mert az már annyira jól megy

Imádok szervezkedni.
Ez valószínűleg abból az egyszerű tényből fakad, hogy lételemem, hogy fontosnak érezzem magam.
És ezt ott csillogtatom meg, ahol csak lehetséges.
Ugyan sokszor rosszkor, rossz helyen, de azért tudok "jól is dolgozni".

Specialitásaim a meglepetésbulik.
Eddig hármat főszerveztem, mind jól sikerült. Sőt. Szuper lett.
Mindegyik máshogyan, de az volt. Egyedi, és megismételhetetlen. Persze ez nem rajtam múlt. Vagyis csak kisrészben.
A dolog csodáját a vendégek és persze az ünnepelt adja.
Számomra fantasztikus látni, mennyire meg tud hatni valakit egy ilyen kis dolog.



Ő az anyukám.

Gyönyörű, nem? Ragyog, mert szerelmes. Szerelmes valakibe, akit azt hiszem teljes joggal nevezhetünk családtagnak. Aki szeret minket, és törődik velünk.

Köszönöm Pali. Mindent.

A menüt közösen raktuk össze, ezúton is hálásan köszönöm mindenkinek a segítséget. Zsuszi készített fogpiszkálóra tűzdelt szőlő-sajt-paradicsom nyársakat, Fofi szilváslepényt sütött. Csilla hatalmas hűtőtáskával érkezett: benne hatalmas adagnyi pácolt hús. Éva saslikot csinált, iszonyú aranyos volt, rám gondolva még egy vegetáriánus is lapult különcsomagolva.

Jómagam a legfelső képen látható mogyorós illetve mákos túrógolyókat gömbölygettem (nagyon jó cucc, a belsejük 1-1 szem szőlőt rejt), illetve sütöttem egy naagyon-sajtos pogácsát.


Nagyon-sajtospogácsa: 

30 dkg +3,5 evőkanál liszt

20 dkg vaj

20 dkg reszelt gouda 

7,5 dkg márványsajt

10 dkg juhtúró

1 csomag porélesztő

fél dl langyos tej

csipetnyi cukor

A langyos tejbe beleszórjuk az élesztőt, cukrot és fél evőkanál lisztet, összekeverjük, majd letakarva megvárjuk, hogy felfusson.

Ezalatt a lisztben elmorzsoljuk a vajat, majd hozzáadjuk a juhtúrót, márványsajtot és a gouda felét. FOntos, hogy csak akkor kezdjük el össegyúrni, amikor már az élesztő is benne van.
Letakarva, meleg helyen kb. 1 óráig kelesztjük.
Ha már szépen megnőtt, újra átgyurmázzuk, ujjnyi vastagra nyújtjuk, és szaggatóval kis köröket vágunk belőle. A tetejét megkenjük egy pici vízzel, megszórjuk jó bőven a maradék goudával, és 185 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. 

           ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A helyszíni munkákat (grillezés) kisöcsém és Pali végezték - volt pillanat, amikor azt hittem kigyullad a kert -, így nekünk csajoknak csak a pletyizés maradt. Hmm, elég kényelmes...

És íme a torta. Mert volt torta is, természetesen. (Majd pont én ne csinálnék! Már a jelenlétem is egyenlő egy tortával...)
Szépen felkészültem a szokásos dobosprojektre (az első itt, a legutóbbi pedig itt), mikor 3 nappal a buli előtt anya odaállt elém, hogy úgy gondolja, most nem dobost szeretne, hanem egy nagyon tömény, kívül-belül marcipános valamit. Csokival.
Hoppá. Szeretem a kreatív dolgokat, de... azt is nagyon szeretem, ha úgy történnek a dolgok, ahogyan eltervezem. MOst sem a belső tartalommal volt a probléma. Hanem a borítással. Mert egy hófehér külső felület díszítésért kiált. Mit kiált, egyenesen üvölt.
Azonban ez rengeteg idő. Talán nem is maga az elkészítés, hanem mire kitalálom, hogy mit is szeretnék pontosan ott látni.

Végül ilyen lett. Már töbször eszembe jutott, hogy milyen vicces lenne egy olyan tortát csinálni, amire mindent ráteszek, amit az ünnepelt szeret. Vagy valamiért fontos neki. Képek, pillanatok, emlékek. Ez valami olyasmi.
És mivel a képeket csak kézzel festettem rá, olyan sokáig nem is tartott.

A tészta a jól bevált nagyonkakaós piskóta. Ezt vágtam 5 lapba, és töltöttem meg kávés-csokikrémmel, és marcipánnal. A krém minden rétegben szerepel, marcipán alatt és fölött is, persze vékonyabban, mint ahol önállóan szerepel.
Népszerű volt. 


Kávés csokikrém:

2 nagy tojás

3 evőkanál porcukor

4 evőkanál liszt

10 dkg étcsokoládé (min 60 %)

2 evőkanál kávélikőr

3 nagy evőkanál "tejszínföl"

15 dkg vaj

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd a lisztet is hozzáadva gőzfürdőben folyamatosan keverve besűrítjük. Ha már elég forró, beletördeljük a csokit is, és addig maceráljuk habverővel, míg fel nem olvad. Ekkor lehúzzuk a tűzről,és hagyjuk kihűlni.

A vajat és a tejszínfölt (nincs rá jobb meghatározás, mert habtejszínt akartam felverni, de a dobozt felnyitva konstatáltam, hogy egy része vízszerű, a másik meg sűrű, kanalazható krém) krémesre keverjük, majd beledolgozzuk a kihűlt krémet. Hűtőben tároljuk.

Így töltöttük együtt a délutánt. Nem mondom, hogy jövőre (túl gyakran nem poén), de talán 3 év múlva ismét itt találkozunk.
Együtt.
Egy dobostorta* társaságában. Hacsak anya ki nem talál megint valami újat.


*Azért azt érdemes megjegyezni, hogy közfelháborodást váltott ki, mikor kiderült, hogy nem a szokásos kis karamelltetejű barátunkat fogják az asztalon látni. Némileg azért remélem kárpótolta őket ez a marcipánkupac, de ígérem, sort kerítünk egy dobostortapartyra is!

UI: Az emberes képekért hatalmas köszönet Fofinak, aki számomra innentől már csak művészkisasszony marad.

Ipod torta

Beléptem a kapun. Szokás szerint odaköszöntem a fülkéjükben ücsörgő őröknek, majd az udvaron keresztülhaladva szemrevételeztem az erkélyt. Ahogy mindig is szoktam.
Pedig sohasem változik. Soha.
Elsétáltam egy csapat viháncoló kisgyerek mellett, odaintettem egy padon üldögélő bácsinak. Csak mert olyan kedvesen rámmosolygott.
És arra gondoltam, hogy milyen jó is ez. A környezet. Olyan békés, de számomra mégis...ünnepi. Talán mert annyira keveset vagyok itt.

És akkor belémhasított a gondolat.

Befejeztem a gimit. 

Egyetemista vagyok leszek. 

Itt fogok iskolába járni, tehát...már nem csak vendégként jövök ide.

Itt fogok lakni. Már nincs egy hónap sem.

Torta azonban most van. Illetve volt, ma pusziltam be az utolsó 2 szeletet...

Mert ez egy különleges darab volt, a szó minden értelmében. Anya és lánya összefogtak, majd szövetséget kötöttek a legkisebb családtag jókedvéért.
Na jó, ennél prózaibb a történet: a 3 napos csehországi fagyoskodás után semmi erőm/időm nem volt, így anya előzetesen megsütötte a piskótát, kikeverte a krémet, nekem pedig nem volt más dolgom, mint betölteni, és felcicomázni.
A külsőt öcsikém álmodta meg, legújabb (és legkedvencebb) játékszere után. Csak az fekete. És majdnem 2x ennyi ikon van rajta.

Nekem azonban ennyi is elég volt. Pepecseltem eleget a festegetésükkel, formázásukkal, méricskéléssel, hiszen egy ilyen "valós" alanynak nem lehet csak úgy nekiállni szabadkézzel! Ide volnalzó kell kéremszépen. Meg méricskélés. Úgy az igazi.


De mi a valódi kuriózum?
Az ízek.
A csokikrém.
A piskóta.
De inkább a krém.
Vagyis... a kettő együtt.

Nálunk ez A hagyomány.
Egy biztos pont.
Ha szülinapra/névnapra anya süt, akkor ez lesz.
Amióta az eszemet tudom.


A piskótát nem részletezném, egy egyszerű 4 tojás, 10 dkg cukor, 8 dkg liszt felhasználásával készült darab. Semmi extra.



A krém azonban megér egy kis pötyögést. Mert ez az én anyukám csokikréme. ♥

Csokikrém:

2 dl tejben csomómentesen elkeverünk 3 evőkanál lisztet, majd folyamatos kevergetés mellett elkezdjük besűríteni.

Közben 1 csomag vaníliáscukrot/1 csapott evőkanál vaníliaport elkeverünk 1 dl hideg tejben, majd óvatosan belecsorgatjuk a sűrűsödő tejes-lisztes masszába. Hagyjuk kihűlni.

15 dkg vajat, 20 dkg porcukrot és 2 nagy evőkanál kakaóport habosra keverünk, beleadagoljuk az előzetesen elkészített besamelt, és bevonjuk vele a tortát.

Borzas torta fehér rózsákkal

Kezdek belejönni a rózsázásba, azt hiszem :), bár az is igaz, hogy ezúttal a nem szinezett friss massza jobban a segítségemre volt,mint a múltkori.

Amúgy egy az egyben ugyanaz a recept, csak:
-ez a torta majdhogynem kétszer olyan nagy
-a diós belső krém helyett kívülre hasonló elven főzött csokikrém került, hogy a sötét alapon mutassanak is azok a virágok :)
A zilált hatás pedig kifejezetten Réka ötlete volt (akinek az anyukájának a szülinapjára készült), ami ötletként tényleg jól nézett ki, a megvalósításomban már kevésbé. Majd ezt is gyakorlom.

De az illata valami fantasztikusan jó volt. A rózsák és a csokikrém keveredése, hmm.

(Ma amikor nézegettem a róla lőtt képeket, és kicsit közelebb hajoltam a laptophoz, megcsapta az orrom az illata. A krémé. Megmerevedtem. Jézusom,már hallucinálok? Vagy ennyire édességhiányom van?  Az utolsót nem zárnám ki, bár semmi alapja nincsen, de kis nyaktekergetés után felfedeztem, hogy csak egy pici tegnapról megmaradt része illatozik az asztal túloldaláról.)

Rózsa(szín) világ :)

Nagyim holnap lesz 72 éves. (72. Úristen. Annyira nem látszik rajta, de mégis... van, hogy eszembe jut, mi lesz majd velünk. Nélküle... Egyenlőre elképzelni sem tudom. És nem is akarom.)
Mivel ajándékkitalálásban nem vagyok túl jó, szeretem a szülinapokat tortával köszönteni. Ahhoz mégiscsak jobban értek.
Ezt a helyzetet egyedül talán az érettségi írta/írja felül, mert nem voltam benne biztos, hogy lesz időm/kedvem csinálni valamit. Illetve nem, valamit készíteni mindig van időm. DE most nem valamit akartam, hanem olyant, amit ha meglát, büszke lesz rám. Mert nekem ez fontos. Ő az a személy, akinek mesélni szoktam arról, hogy miket csinálok, ő az aki felkutatja az ismerősei által javasolt "egy cukrászpalántának nélkülözhetetlen irodalmat", és nem utolsó sorban ő a "főszponzorom" is. (Az a heti 2 doboz tojás nem semmi, főleg, hogy alig eszünk. Leginkább sütni szoktam belőle, de mostanában nem volt túl sok időm, így  többször megesett, hogy egyszerre 70 tojás sorakozott az egyik polcon.)

Külsőben mindenképpen valami elegánsat álmodtam meg, mert 72 év, azért mégicsak 72 év. Nem egy sugarshopos tinidízájn. Csak azok a rózsák... Virággyártásban nem vagyok egy nagy spíler. Sajnos. Pedig látom, hogy mások milyen gyönyörű élethű dolgokat készítenek: nekem nem sikerül. (Ugyanígy vagyok a figurákkal is.)
DE tekintve, hogy a másik verzióhoz barna színt kellett volna kevernem (amiben szintén kegyetlen rossz vagyok), legyen a kisebbik rossz alapon a rózsákat választottam. Milyen helyesen.
Mert sokkal jobbra sikerültek, mint számítottam. (Meg amilyen az első volt.)
Közel sem tökéletes, de ezek szerint fejlődőképes vagyok. Csak gyakorolni kell :)  (Ha ezen múlik, hamarosan belefulladunk a marcipánrózsákba. :D )


A másik gyenge pontom az íz. Mármint konkrétumok nélkül kitalálni valamit. Annyira nehéz! Hál istennek nem az ötlethiány, sokkal inkább a tumultus miatt. Egy-egy ilyen alkalommal képzeletben 5-6 különböző komplett tortát összerakok. És akkor még a kis hibridekről nem is beszéltem.
Most anyához fordultam tanácsért (elvégre ő élt vele tizenx évig egy háztartásban), de nem volt túl nagy segítség. Nagyjából annyira, mint az Ázsia Bolt eladója, akit a bambuszpárolóról kérdezgettem.

Végül döntöttem. Diós lesz, naggyon diós. (Mert dióval is tele van a hűtőnk, annak ellenére, hogy rendszeresen pusztítom a zöldségkrémeimhez.)

És valóban. Diós lett. Naggggyon diós.
(Bár csak a krémet kóstoltam, az nagyon bejövős volt a cuki kis mazsoladarabkákkal, nem is maradt egy csepp sem a maradékból :P. Egyszerű, de zseniális. )


Hozzávalók egy 18 cm-es tortalaphoz:  (forrás: Híres emberek híres receptjei)

7 dkg vaj

3 nagy tojás

1 tk. vaníliakivonat

8 dkg cukor

7 dkg darált dió

7,5 dkg liszt

csipet só

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből habot verünk.

A sárgákat a puha vajjal, vaníliával és cukorral teljesen simára keverjük, majd felváltva beleforgatjuk a diós-lisztet és fehérjehabot.

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra. Kivajazunk egy 18 cm-es tortaformát, majd belesimítjuk a masszát (a tetejét is igyekezzünk egyenletesre maszatolni), és megsütjük!

Diós-mazsolás krém (forrás: Mária Hajková-Édeskönyv)

5 dl zsíros tej

8 dkg cukor

4 dkg keményítő

8 dkg pirított!!!!!, durvára vágott dióbél

5 dkg mazsola

1 tojássárgája

17 dkg vaj

Fontos, hogy tényleg pirított legyen a diónk, egyrészt, mert így a barna héját is le tudjuk varázsolni, másrészt pedig eszméletlen aromát ad az amúgy nem túl karakteres krémnek.

3 dl tejet a cukorral, dióval és a mazsolákkal felteszünk melegedni.

A maradékban elkeverjük a keményítőt és a tojássárgát , majd mikor már elég forró a melegített tej, belekeverjük, és folyamatos keverés mellett besűrítjük.

Hagyjuk kihűlni.

A vajat keverjük simára a diós főzött krémmel, majd felhasználásig tegyük hűtőbe.

Összeállítás: A tésztánkat vágjuk 4 részre, töltsük meg a krémmel, de mindenképpen hagyjunk a bevonásra is egy keveset.
(Kívül unideccel burkoltam, az oldalán rózsaszín selyemszalag, a rózsákat pedig szintén unidecből formáztam.)

Karaoke-torta

Ez az a torta (még ha tavalyi is) pontosan ugyanolyan alapokon nyugszik, mint "elődje", a  Virágos-pillangós-katicás torta. Precíz, mindenre kiterjedő tervek, és nagyon konkrét elképzelés. Nekem nincs is más feladatom, mint életre kelteni. December 24-re. Mint a Jézuska.

A téma egy családi karaoke-est, mivel a tesója egy ilyen felszerelést kapott tőle tavaly. Ha jól emlékszem.
Jelen esetben ez nem bizonyult könnyű diónak, mert PZ öccsének teljes famíliáját (összesen 6 fő!!!) ki kellett gyurmáznom. Hozzátenném fénykép alapján, bár ezt a végeredmény nem tükrözi. XD Egyedül az ülő kislányokra vagyok büszke, azok tényleg helyesek lettek. Meg talán még a "kanapén" üldögélő testvérpár. (PZ a fehér inges piros nyakkendős.) Jobb ötlet nem lévén egy műanyag dobozt vontam be fondanttal, és arra ragasztottam ültettem a figurákat.

Amin a legtöbbet fejlődhetek az a figurák arca. Próbáltam különféle érzelmeket kifejezni, mindent egy hogyan rajzoljunk manga szemet/szájat papírról másoltam, de végül be kellett látnom, hogy egy alkoholos filccel (nem volt hirtelen más kéznél) és majdnem féldiónyi méretben nem tudok monalisamosolyokat alkotni. Ez van.

A tészta egy 8 tojásos egyszerű piskóta, belülre pedig a szokásos főzött csokikrém került a receptben szereplő mennyiségek duplázásával. (Begyöpösödtem. Csomószor használom ugyanazokat a krémeket, tésztákat. Hol marad a régi újító szellem?!)
A bevonat unidec, a figurák fondantból készültek (ami sokkal alkalmasabb efféle feladatra, mint az elsőnek említett, tekintve, hogy az egyszerűen elhajlik, és nem is szárad ki rendesen. Hál istennek. Ha már ennyit fizettem érte...)

Pénztárgéptorta

I love you, and my tears are for you.  
Meglepett, hogy mennyien reagáltatok a tegnapi írásomra. Aggódva. Hogy mi történt. Jól vagyok-e. 
Igen, nincs semmi baj. Ez már egy hetes ügy volt. De most úgy tűnik, hogy valószínűleg csak erre volt szükség. Hogy kiírjam magamból.
Köszönöm, hogy törődtök velem. 
     ------------------------------------------------------------------------------------------

De ami most igazán érdekes az a képen látható művem. Valójában szerdán lett volna aktuális, de mint láthattátok: akadt fontosabb dolog is. :)
Apa barátnőjének a szülinapjára készült, egy szerintem egyáltalán nem rossz kor megünneplésére. (Persze én nyilván könnyen beszélek, mert soha sem voltam még ennyi idős. Az apamadarak ugyanis azt rebesgették, hogy M. nem volt túlzottan elragadatatva a viszonylag konkrét kiírástól. Szerintem semmi okod rá :)
És hogy miért készült ilyen formában? (Ugye felismerhető? Mert az öcsémen és a barátján leteszteltem - pont ott játszottak, mikor befejeztem. De attól tartok, hogy már az öcsém sem az elfogulatlan kategória. Sajnos. Meg azt hiszem tudta is, hogy mi készül.)
Egy tündéri hangú kissrác miatt, aki tegnap nagyon lelkesen elmondta nekem a telefonba, hogy tetszik neki és finom. (Kis segítséggel a háttérből, a finomat pedig úgy, hogy ha jól értettem, akkor még megvágás nélkül. Igazából lényegtelen. Nagyon kis lelkes volt.) Ő M. testvérének a kisfia. Külföldön élnek, így a hazalátogatásuk nagy kuriózumnak számít. Plusz M. imádja. (Én még sohasem találkoztam velük, de fényképről már mindenkit pontosan ismerek. :))
Ennek okán apa feltétlenül olyasmit szeretett volna, ami a kisfiúhoz is kapcsolódik. A jelek szerint nála éppen most köszöntött be a boltos korszak.

Az elkészítésnél az egyik legmeghatározóbb pont kisM. laktózérzékenysége volt. (Meg hogy nem eszik semmi olyant amiben bárminemű gyümölcs felfedezhető.) Vásárlásnál komolyan mondom, még a liszt összetevőt is átböngésztem. (Hátha pont azt az egyet valamiért laktózal dúsították. TUdom, tudom, hülyeség. Az. De érzékenységgel nem szabad játszani. Tényleg minden számít. A legapróbb kis hiba is. És fordított helyzetben én is azt várnám el, hogy a másik legyen a lehető legapróbb részletekig alapos.)

A másik a hogyan fogom én ezt megcsinálni mizéria, mert ha visszanézzük az eddig készített dolgaimat, láthatjuk, hogy ez az első alkalom amikor tortaszinten lépek ki a síkból. És be kell, hogy valljam, féltem tőle, hogyan fogom kifaragni, burkolni, ésatöbbi, ésatöbbi. DE annyira nem volt vészes, sőt, azt kell, hogy mondjam, sokkal kevesebbet babráltam vele, mint mondjuk a nyalókás tortával.

Szóval isten hozott első formatortám! Remélem követ még sok másik :)

Hozzávalók:

15 dkg vaj *

15 dkg cukor

3 tojás

csipet só

20 dkg liszt

3 dkg kakaópor

1 teáskanál sütőpor

1 dl joghurt/tej *

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd beledolgozzuk a sót és tojást is. 

A száraz hozzávalókat összeszitáljuk és rászórjuk a vajas massza tetejére. A tej segítségével beleforgatjuk.

Kivajazunk egy brownie-tepsit, beleöntjük a masszát, majd hideg sütőbe tesszük, és 175 fokon nagyjából 25 perc alatt készre sütjük.

*Laktózmentes termékeket használtam.

A belülre ez a jól bevált főzött csokikrém került, természetesen itt is laktózmentes verzióval helyettesítve a problémás tételeket.

A borítás Unidec (még csak másodszor használom, de fantasztikusan jó) piros wilton ételfestékkel színezve, és csokival illetve szintén Wilton fekete cukormázzal díszítve.

Dínófalva és hóesés

Imádom a hóesést. Annyira klassz, amikor sétálsz a városban, és az arcodba szállnak a pelyhek. Az már kicsit kiábrándítóbb, hogy a járda végig fel van szórva sóval, így ahogy lehullik a földre azonnal folyós latyak lesz belőle, de sebaj. (Mindenki tudja, hogy a képeslapokon látható idilli métereshó-borította kisvárosok nem léteznek. Vagy legalábbis nem túl gyakori látványosságnak számítanak.) Én ennek is nagyon örülök. Ez már olyan igazi karácsonyi dolog. Végre valami. Rám is fér, mert kissé ijesztő, hogy eddig még nem szállt meg az ünnepi hangulat. Idén nekem kimarad, vagy mi?

Bár nem tudom mit nyavalygok, mert  ma átélhettem egy szuper többórás plázás tömegnyomort. Katasztrófa. Alig vártam, hogy kiszabaduljak. 

Persze nem kell sajnálni: tökéletesen hoztam a formám. A másoknak kellő néhány ez meg az mellett egy nagy szatyor fotós/sütőskellékkel távoztam. Katasztrófa, hogy bármilyen helyzetben képes vagyok vásárolni. Hulla könnyen. Persze csak ha magamról van szó.

                 --------------------------------------------------------------------------------------------

DE beszéljünk a tortáról. :) Viszonylag régi darab (bár ez szubjektív műfaj), de most kaptam meg a fotókat. Egy dínóbolond kisfiú (alsó képen balról a második manó) 3. szülinapjára mi készülhet? Naná, hogy dínótorta!*
Jópofa dolog, csak kissé nehézkes a burkolása. Sokat gondolkoztam, hogy hogyan tudnám a legklasszabbul megoldani, de végül a "tortába épített terepasztal" mellett döntöttem. Összeszedtem minden kreativitásomat és kézügyességemet, és 3 figurát is gyártottam. :D Van még mit fejlődnöm, na, de azért a felismerhető kategóriába esett...

*Örülök az ilyen "fiús" megrendeléseknek, néha kell a változatosság a Sugarshop-dizájn mellett... Bár azokat is imádom... 
Van egyáltalán amit nem? Hisz mind az "enyém"!

MIndenki egyszerre fújja!

Nekem is van diós tészta receptem, de az nem annyira piskótás jellegű. Így Kreatorta receptjéhez nyúltam. Nagyon korrekt.


Hozzávalók:

8 tojás

csipet só

15 dkg liszt és darált dió

25 dkg cukor

fél zacskó sütőpor

1 dl víz

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük.

A sárgákat a cukorral fehéredésig dolgozzuk, majd belekeverjük a vizet. A lisztet, sütőport és darált diót összekeverjük, majd a fehérjével felváltva a cukros masszához adagoljuk.

KIvahazunk egy 24 cm-es tortaformát. 175 fokra előmelegített sütőben nagyjából 30-35 percig sütjük. Tűpróba!!!!

A tészta krémje ez a főzött csokikrém.

Kívülre fondantborítás került, meglehet, hogy utoljára. Ugyanis most jutottam el odáig, hogy elegem van, utálom. Utálom, hogy szépen megcsinálok valamit, de mikor másnap megmozdítom, akkor azonnal ott van egy undorító repedés. Rosszabb esetben letörés. Mert annyira hamar kiszárad. Úgyhogy fogtam magam, és költségvetés ide vagy oda, rendeltem 10 kg (amiből 14 lett) Unidecet. Eddig még nem használtam, de majd ma!!!
Persze a fondanthasználattal nem hagytam fel teljesen, mert figurák,és száraz dolgok előállításához tökéletes.

Virágos-pillangós-katicás szivecsketorta

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a torta egy igen egyedi darab az eddigi munkáim között. Na nem a külsőre gondolok (mert még nem sikerült 2 egyformát csinálnom, bár nem is cél), hanem a megrendelésre.
P.Z.-vel még akkor bizniszeltük le a dolgot (illetve apa), amikor az IBM-es mikulásról indultunk hazafelé. A srác szinte semmit sem tudott rólam/a mostani énemről, apa egy gyönyörű körmondattal felvázolta az egész életemet, 5 perccel később pedig már a blogot nézegettük, hogy milyen stílusban készüljön a tortája. Időszűkében végül nem tudtunk megegyezni, majd konzultálunk telefonon, állapodtunk meg. Nos, a 20 perces beszélgetés során 4 teljes tortát felépítettünk (elméletben), majd visszatértünk a legelső elképzeléshez.
És hogy mi volt az újdonság? P.Z. a torta legapróbb részleteit is megálmodta. DE úgy nagyon komolyan. Nem a szokásos "valami lányos téma", "vagy nem is tudom talán vagány" kategória. Neem. Kikötötte a beltartalmat és a külső díszítés minden egyes elemét. Meglepő volt, de tulajdonképpen testhezálló feladatbak éreztem, tekintve, hogy erős döntésképtelenségben szenvedek. Na, itt semmiről sem kellett döntenem. Persze az árnyoldala is megvan az efféle feladatnak is, hiszen valami olyasmit, illetve nem, pontosan azt kell megvalósítani, ami a másik fejében él. Izgalmas volt, bár a glaze nem sikerült a legfényesebben, ráadásul rá kellett jönnöm, hogy a marcipánrózsa-készítés sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, így kedd délután úgy vonultam fel apuhoz, hogy oké, ma este biztos, hogy hisztigörcsöt kapok. Ehhez képest a lehető legnyugisabban telt a dolog. Sőt, kifejezetten jól. Mert Z. kitalálta, hogy beugrik még aznap este (éjszaka) a tortáért, én pedig így megvártam a díszek ráépítésével, hiszen ha úgy is jön, akkor döntse el ő, hova kerüljenek. Úgy még inkább az Ő tortája lesz. (Mondtam is apának, hogy nagyon szeretheti azt a lányt akinek készül, mert úgy látom, hogy iszonyúan fontos neki, hogy minden a legtökéletesebb legyen. Apa csak mosolygott, hogy nem, Z. természetéből fakadóan ilyen. Hát, azért szerintem nekem is igazam van.)

Kis nyaktöréssel azért látható, hogy a katicák egy számot formáznak...

A torta alapja egy brownie-tészta, ami miatt volt okom félni, hiszen egyszerűen nem tudom normálisan megcsinálni. Hol túlsütöm, hol nyers marad, egyszóval sosem jó. Úgyhogy életemben először hallgattam az anyától már annyit hallott jótanácsra: olyat süss, amit már kóstoltál. Vagy valami ilyesmi. A lényeg: próbálkozz már beválttal. Szóval eszembe jutott, hogy még a Nepál afterpartyn ketten is hoztak brownie-t, és mivel apunak úgy ízlett, másnap el is küldtem egy kör-emailt receptgyűjtés céljából. És milyen jól tettem, mert kivételesen összejött! :)
A recept eredetiben a mindmegettén.

     25 dkg étcsokoládé

     20 dkg vaj

     14 dkg cukor

     8 dkg liszt

     4 tojás

A vajat olvasszuk össze az étcsokival.

Válasszuk szét a tojásokat, a fehérjéket verjük kemény habbá egy csipet sóval. A sárgákat keverjük hozzá egyesével a vajas-csokis keverékhez. Szórjuk bele a cukros-lisztet, majd legvégül a fehérjehabbal forgassuk össze. 

 Vajazzunk ki egy 22 cm-es tortaformát, öntsük bele a masszát, majd süssük 180 fokon körülbelül 20 percig.
     

Belülre egy egyszerű, de annál finomabb Hermé féle Pastry krém, kívülre pedig csoki-glaze került (kereken 30 dkg fehércsokoládéból), néhány fondantból gyártott elemmel együtt.

Pillangóinvázió a konyhában

Réka és Luca szülei sütiügyileg először drága barátném 18-as tortája kapcsán kerestek fel. (Amúgy sokat vagyunk együtt-Rékával, csak egész más témában. DE jó. Nekem fontos. Maga a békesség. Réka sohasem rohan sehova, és irigylésreméltóan el tud vonatkoztatni a külvilágtól. És emlékeztet a jobbik énemre.) Azt hiszem sikere lehetett, mert nem sokkal később megbíztak a család legapróbb tagjának készülő szülinapi finomság elkészítésével is.  Mivel egy igen öntudatos, és értelmes kislányról beszélünk, egyértelmű volt a csajos téma: Rózsaszín, pillangó, virágok. Élveztem, meg néha kell is a változatosság. (Túl menő ez a sugarshop dizájn.) Báár, annyit elárulhatok, hogy ebben a hónapban nem ez lesz az egyetlen ilyen torta...

Amikor elkezdtünk tárgyalni az ízvilágban a sötét tészta címszó alatt rögtön ez ugrott be. Nagyon finom, szép magasra megnő, és nem utolsó sorban irtó klasszul lehet vágni. A töltelékkel kapcsolatban annyi volt a kikötés, hogy könnyed legyen, és feltétlenül tartalmazzon epret, ez ugyanis a kishölgy kedvence. Tél lévén azonban kissé költséges lett volna megoldani, hogy friss eper kerüljön terítékre, így maradt az üvegbe zárt változat. És az eper mellé mi illene jobban, mint a joghurt? :)

A torta külseje ezúttal is fondantbevonatot kapott, illetve felavattam az újonnan vásárolt pillangó és virágkinyomóimat. 

Remélem tetszett Borónak (így hívják a kislányt), mert amikor elvitték az anyukájával, nagyon meg volt illetődve, mindenhova nézett csak a tortára nem, plusz fél percenként Bodza is a nyakába ugrott (még kicsi, úgyhogy a dolog szó szerint értendő).

...mindennapi (gesztenyekrémes tortánkat) add meg nékünk ma!

Ráadásul pálinkával bolondítva.
Ugye nem csak az én dilim, hogy ha valami nem az igazi, akkor egy kis alkohol mindig tud segíteni? Mert most ez a helyzet állt elő. Ott álltam egy hatalmas adag gesztenyekrémmel, és nem éreztem, hogy igen, ez az. Hiányzott az a kis valami. Szívem szerint rummal locsoltam volna meg (vagy akár a piskótalapokat), de apa bárszekrényében sajnos ez hiánycikk. Minden egyéb megtalálható. (Gyakorlatilag helyes az az állítás, hogy a számomra sütéshez használhatatlan italok kategória maximálisan ki volt merítve. Whisky, brandy, konyak, jéger, vodka, olyan agglegénylakásosan.) Végül egy bontatlan Fütyülős Mézes Szilvára esett a választásom, azon emlékből kiindulva, hogy egy másik mézes termék már egyszer igazán jól teljesített Zsuzsi ominózus szülinapi kuglófjában. (Emlékszel? :)
Leapplikáltam a védőfóliát, és már az első beleszippantásnál tudtam, hogy igen. Ez az ami nekem kell. (Nagyon óvatosan indítottam, szigorúan 1 kanállal, de miután meg sem érződött, folytattam az adagolást. 5-nél álltam meg, de csak erkölcsi okok miatt álltam meg: elvégre még is csak egy keresztelőre készül, mert én még ekkor sem éreztem annyira. Sőt. De valami pici pluszt adott. Bár ki tudja, lehet, hogy csak a puszta tudat.)
A torta alapja egy 6 tojásos piskóta, benne egy pudingos-vajas gesztenyekrém, kívül fondant borítás, arra pedig cukormázzal rajzolgattam. POnt ugyanazzal, amivel a mézeskalácsot díszítjük. Már hangolok a karácsonyra :D

Azt viszont eldöntöttem, hogy vaníliapudingot soha többet nem veszek. (Itthon már jó ideje keményítőt használok sűrítésre, de apunál feleslegesnek gondoltam beszerezni. Minek? HOgy azt hallgassam, hogy bekukacosodik, mert nem használom el? Még a rizseimet is lefagyasztotta XD. Ezek után azonban nem lesz kegyelem.) Elképesztő, hogy milyen szart dolgokat adnak el az embereknek ezen címszó alatt. Vanília? Még aromát sem látott soha, ráadásul ha ráöntöm a tejet, a por átmegy csini narancssárga színbe, ami aztán eloszolva majd a világossárga színt eredményezi. És akkor az ízéről még egy szót sem szóltam. Nem is lehet. Leírhatatlanul mű.

Ülünk a templomban

Csend. Csak a pap mormogása hallatszik. 

Beszél. 

Életről, halálról, hitről. Figyelem az embereket, átszellemült arccal hallgatják, erőt merítenek.

Idegennek érzem magam, mert nem hiszek neki. Nem tudok. Talán nem is akarok.

Hiszen mi is valójában a hit? Nem tudom hányan láttátok a Premonition (Megérzés) című filmet, én abban hallottam egy fantasztikus megfogalmazását, és azóta sem találtam jobbat. 

"A hit nem más, mint valami, ami túlnő rajtad."


És én nem akarom, hogy bármi is túlnőjön rajtam.
Ha lehetséges maradnék önmagam.

Csókos torta

Még javában Nepálban voltunk, amikor írt egy lány fB-on, hogy látta a tortáimat, és szeretne kérni egyet a szülinapjára, vagyis mára. (Amúgy elmondhatatlanul boldog voltam, hogy az ott tartózkodásom idején senki sem hívott fel, hogy nem tudnék-e esetleg sütni neki, mert pontosan tudom, hogy tiszta lelkiismeretfurdalásom lett volna, és az emiatti rosszkedvemet senkinek sem kívánom. Szóval köszi :).) Névről felismertem: egy iskolába járunk ugyan, de még egy szót sem váltottunk soha ( a köszönésben sem vagyok biztos). Ennek ellenére kedvesnek tűnt, és igaznak bizonyult az a sejtésem is, hogy ő is ilyen jólrajzolós kreatív csajszi. Na itt paráztam be. Mert ugye ez  nem az egyszerű gyártok egy tortát kategória. Itt valami igazán művészi kategóriába tartozó alkotást kell nyújtani.

Megállapodtunk egy vagányabb Sugarshopos dizájnban (bár igaz ami igaz, én már előtte kinéztem ezt a tortát, mert el tudtam neki képzelni), és a szürke-rózsaszín-pink párosítás mi, ha nem vagány?
Az egyetlen ami miatt még is azt kell, hogy mondjam, hogy nem szeretek a képre nézni a masni. Az a hülye masni. Mert én még sohasem csináltam fondantból masnit. Mindig megoldottam szalaggal. Most azonban nem volt kibúvó. (Meg egyszer úgyis el kell kezdeni mindent.)
Hát ennek megfelelően sikerült. Eleve nem állt túl biztosan a lábán (most már legalább tudom, hogy mit ronottam el!), az utolsó 3 percben meg történt egy baleset, minek következtében 3 darabra esett. Délre beszéltük meg a telekinél a találkozót, ez volt 57-kor. Igazából azt hittem rosszul látok. Sajnos nem.
Gyűlölök rossz munkát kiadni a kezemből. És ez az volt. Mert milyen az, mikor úgy mész oda, hogy ne haragudj, a tetejére való masni ott van 2 darabban a torta mellett, majd tedd rá ha hazamész?
Rossz érzés volt. Főleg, hogy annyira jót akartam. Hogy örüljön. És én örüljek, mert ő örül.

 És a lehangoltságom nem akart megszűnni. Az egyetlen gondolat amivel vigasztaltam magam, hogy ha idáig ilyen szar volt ez a nap, akkor talán a nyelvvizsgával akar majd kompenzálni a sors. (Tényleg könnyebb volt, mint a múltkor, talán jobban is sikerült.)

Végezetül annyit, hogy Virág írt délután. "Naggyon szép lett a torta :) de van egy nagy baj..." A telefonom csak idáig mutatta az üzenetet, én pedig azt hittem szívrohamot kapok. Baj? Még baj is van? Nem elég hogy elb*sztam a díszítést, még a az ízével is baj van? LÉlegzetvisszafojtva megnyitottam az smst, és ez fogadott: "...elfogyott sajnos :( és isteni finom volt :D"
Hát ilyen meglepetések érjenek az életben! :)

A piskóta elkészítése megegyezik ezzel (mivel a kettő egy és ugyanaz), de a mennyiségek itt 1 tojással többek.

     4 evőkanál kakaó

     1 dl forró víz

     1 dl olaj

     4 tojás

     1 tk. vaníliaeszencia

     15 dkg finomliszt

     25 dkg cukor

     2 tk. sütőpor

     1 tk. szódabikarbóna

     csipet só

A krém finom főzött vaníliakrém(pontosabban pastry créme) méghozzá ez itt. Annyi változtatást eszközöltem, hogy vaníliarúd/esszencia helyett a vadonatúj szuper nepáli vaníliaport használtam: nem csalódtam, isteni vaníliaíze lett a krémnek (és a nepáliakban sem csalódtam,tényleg vaníliaport vásároltam,nem keményítőt.), illetve ehhez a keverékhez 2,5 dl habbá vert (2 fixálóval), édesített tejszínt forgattam.

Amikor a muffin új dimenziókat ölt, és kávéscsésze lesz belőle

Nem ezt szántam "búcsúbejegyzésnek", de így sikeredett. Tudjátok, az ember tervez, aztán minden esik ahogy puffan. Nálam tuti.
(Azt azért sajnálom, hogy van egy csomó félbehagyott anyagom, tök jó képekkel, de megvárnak azok mire visszajövök :) )
Eljött ez  mai nap is, utazunk. Nem volt egyszerű, kezdve azzal, hogy hiába jelentettem be Á-nak egy hete az esküvő után, hogy oké, akkor egy hónap szünet, még ma hajnal egykor is tortát sütöttem. TUdom, tudom. DE nem tudok nemet mondani. Ez éltet.  Azonban a helyzet még most sem egyszerűbb, mert fél óra múlva indulnunk kéne, apa hajat vág, a cuccaim meg gyönyörű matematikai pontosságú kupacokban hevernek a szőnyegen. Egyesével. Hiába, nem tudok JÓL pakolni.

A képet gondolom páran felismertétek, legalábbis azok biztosan, akiket ezzel traktáltam már hetekkel az elkészülte előtt. Az esküvői torta mellé készült, a menyasszony édesapjának 65. szülinapja tiszteletére. Nem tökéletes, de én beleadtam apait anyait. Csak ez a hülye fondant. Tényleg muszáj lesz beszereznem K2 masszát. (Annak azonban már sajnos nem lesz ilyen finom vaníliaillata, mint ennek. Hihetetlenül jó volt beleszagolni. Maga a megfogható otthonosság.)
A belseje egy szőlős diós kevert tészta, a tetejére pedig nutellás-tejszínes krém került, fincsi mályvacukrokkal. Irtó bájos. És irtó munkás. De imádtam csinálni. Mire egyesével ráeszkábáltam az összesre a kis füleket...(amit Á. majdnem letört egy laza mozdulattal. Jóó, tudom, ez nem igaz, mert nem emelted meg, csak annál fogva döntögetted. :)
Jól jött, na. Mert nem akarok nagyképűnek tűnni, de ha egy emeletes torta elkészítéséről van szó, igazából már rutinmunkának veszem. És mindig kell valami új. Valami kihívás :)

Szóval a következő posztot (és az elkövetkezendő 3 hétben Mindent), már egy nepáli netkávézóból írom. Alig várom. Vigyázzatok magatokra, és nagyon-nagyon fogtok hiányozni :(  ♥

10. évforduló, 3 gyerek, esküvő és egy csokis-meggyes mályvatorta

Legalább 1 hónapja volt, hogy a menyasszony felhívott. Pontosabban akkor tudtam meg, hogy menyasszony. :) Egy ritka szar nap után, ennél jobb nem is történhetett volna velem. Éreztem a hangján, hogy izgatott, a lelkesedése engem is elkapott. Nem tudtam ugyan teljes mértékben átérezni a boldogságát, de azt igen, hogy fontos lépés. 
Kriszta közel áll hozzám. Mint jó pár emberrel, vele is bizonyos  problémák hoztak össze jobban, de nem bánom. Legalább van ami összeköt. Őszintén. Amit más sohasem fog megérteni. És tudván, hogy min ment/mentek keresztül, még jobban örültem. HIszen ez nagy lépés, de azt hiszem ideje volt. És ezt ők is így gondolták.

Ötletelés terén nem volt hiány, így utólag is csak köszönni tudom, hogy nem a "mindegy csak finom legyen" című szöveggel jöttek. 
Legyen csokis. Valamilyen gyümölccsel. Pipa. 
Barna borítás, bordó virág. Pipa. Ööö, igen, ez már az én "saram". A boltban 2 nappal előttem vitták el a barna ételfestéket, keverni meg mint látjátok, nem sikerült. Ez kőkeményen mályva lett. A virág dettó. Bordó virágot? Kezdve, hogy nem is tudom hol a határ a piros és bordó között, másrészről meg én apró virágokkal szeretek díszíteni, a hatalmas fej rózsákat nem túlzottan preferálom. Ráadásul olyan igazi bordó virágot nem is találtam. (Pedig a virágboltos hölgy is segített!) Ellenben ezek a fréziák... Imádnivalóak. Egyszerű, pici, és olyan szép felfutó alakzatban nő. És a fehér mindenhez megy. Ami nem tűnt (és nem is lett) hátrány, tekintve, hogy ugyan akkor még csak barna árnyalatokban gondolkoztam, de már az is elég problémás volt, hogy biztosan passzoljanak. Így meg, hogy nem is barna lett... egy főnyeremény :)

Az utolsó simítások befejeztével ránéztem, és gyakorlatilag Kriszta mosolygott vissza rám. A különleges szín, a gömböcök bohókássága, amit a virágok finomsága igyekezett ellensúlyozni, mind-mind őt jutatták eszembe. Egyszerűen passzolt.
Bár visszjelzést még nem kaptam, remélem tetszett. :)

Tészta: (ez az emelet adagja, az alsó torta ennek a kétszerese)

   4 tojás

   csipet só

   10 dkg cukor

   8 dkg vaj

   12 dkg liszt

   1 csomag sütőpor

   5 dkg fehércsoki

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk az összeolvasztott vajat és fehércsokit, és a sütőporos lisztet is a tetejére szitáljuk. A fehérjehabbal a sárgás krémbe forgatjuk.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és kivajazunk egy 18 cm-es tortaformát. (Az alsóhoz 24 cm-eset.) Beletöltjük a masszát, és kb. 25 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, mert lehet, hogy a teteje előbb megsül, és a közepe még folyós.

Csokikrém:(mindkét tortához)

   30 dkg sajtkrém

   30 dkg étcsokoládé (minimum 70 %-os)

   20 dkg vaj

   4 dl habtejszín (2 fixáló és 2 evőkanál porcukor)

A csokit és vajat olvasszuk meg, majd hagyjuk kihűlni. 

A tejszínt verjük kemény habbá.

A kihűlt csokikrémbe dolgozzuk bele (robotgéppel) a sajtkrémet, majd az egészet keverjük bele a tejszínhabba. (Érdemes robotgéppel rásegíteni, mert nem szép ha maradnak fehér tejszínhabszigetek.)

Meggykrém: (mindkét tortához)

    2 üveg meggybefőtt

    7 dkg cukor

    4 evőkanál keményítő

A meggyet csepegtesük le, a levéből fogjunk fel kb. 2 dl-t. Öntsük egy lábosba, keverjük el benne csomómentesen a keményítőt, és cukrot. Adjuk hozzá a meggydarabokat is. Lassú tűzön sűrítsük be, ügyelve rá, hogy ne törjük össze nagyon a gyümölcsszemeket.

Összeállítás: A tortát vágjuk 4 lapra. Az össz csokikrémet képzeletben felosztjuk 2:1 arányban. Attól függően, hogy melyik tortát töltjük, a megfelelő hányadost osztjuk még 2 felé. 

A legalsó lapra kerül az egyik fél csokikrém, arra tésztalap, a meggyzselé 2/3 vagy 1/3-ad része , tésztalap, a másik fél csokikrém, és a legutolsó lap.

Díszítés: 

    2 dl habtejszín ( 1 fixáló és 2 teáskanál porcukor)

    1,5 kg fondant

A tortákat tegyük hűtőbe, legalább egy éjszakára, hogy legyen idejük kellőképpen megszilárdulni. 

Másnap a tejszínt verjük kemény habbá, majd vonjuk be vele a tortákat. Nem fontos, hogy vastag legyen (nem is lenne elég ennyi), a lényeg, hogy mindenhol fedje egy kicsi, hogy a fondantnak valami tapadási felületet biztosítson.

A fondantot dolgozzuk át, nyújtsuk kb. fél centi vastagra, és vonjuk be vele a tortákat. A maradékból gyártsunk golyókat, és illesszük az emelet aljához.

A tőzsdézés rejtelmei és az az isteni narancsos trüffelkrém

Tőzsdézni divat. Ha valaki tud, akkor még nyereséges is. Ha nem, akkor kevésbé. De a negyvenhez közelítve úgy látom rájön a pasikra. Legalábbis bizonyos körökben. (Persze ez még nem statisztika, mert egyenlőre 2 ilyen esetről tudok csak beszámolni, de a harmadiknál már hivatalosan is azzá válik. :) )
Örültem amikor apa megkeresett az ötlettel ( a szivaravató legjobb pillanata, persze csak szigorúan "A sort folytatja E. É., neki van modelles alkata, legalábbis még ma" című ódarészlet után), de voltak kétségeim, hogy tudok- e én ilyen ábrát varázsolni. Bár tulajdonképpen elégedett lehetek, mert nem egy meztelen nőt kellett vajkrémből farigcsálnom.
És mivel okos ember minden lehetőséget megragad a tanulásra, megosztanám veletek frissen szerzett ismeretanyagomat a tetején lévő kód jelentésével kapcsolatban.
CAD: Kanadai $, JPY: Japán Yen, USD:USA $, TRY: Török Líra
A ZSO/LEE-ra pedig még magamtól is rájöttem: a szülinapos neve "kódokban".

A recept Macitól (duplázva, meg néhány aprócseprő változtatással)


Mandulás tészta:

  15 dkg cukor

  15 dkg liszt

  10 dkg őrölt mandula

  4 tojás

  15 dkg vaj

  3 evőkanál kakapor

  2 teáskanál sütőpor

A vajat habosra keverjük a cukorral, majd a tojásokat egyenként hozzáadva homogénné dolgozzuk.

A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd azt is a masszához adjuk.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Vajazzunk ki egy 20x 24-es kistepsit, öntsük bele a masszát, majd süssük kb. fél óráig. Tűpróba! Ha nagyon pirulna a teteje, ellenben a közepe még remegős akkor takarjuk be alufóliával.

Narancsos trüffelkrém:

  30 dkg étcsokoládé (minimum 70%)

  10 dkg vaj

  25 dkg masarpone

  1,2 dl habtejszín (+ 1,5-2 evőkanál porcukor, és 1 fixáló)

  1 evőkanál Cointreau (ha erős/erősebb alkoholízre vágyunk akkor minimum 2 kanállal)

A csokit megolvasztjuk, majd még melegen belekeverjük a vajat. Robotgéppel beledolgozzuk a mascarponét, majd a habbá vert tejszínt. Tegyük mélyhűtőbe egy 10 percre majd "habosítsuk fel" újra.

Összeállítás: A tésztánkat kihűlés után vágjuk 3 felé. A krém kb. harmadát kenjük az alsó lapra, illesszük rá a következőt, arra kenjük a második harmadot, rá a legfelső lapot majd vonjuk be a maradék krémmel. Ne lepődjünk meg hogy nehezen kenhető használjunk vizes kést, illetve használat előtt hagyjuk "felmelegedni" hogy kenhetőbbé váljon. 
Kb. 40 dkg fondanttal borítottam amire étcsokival és piros cukormázzal "rajzoltam".

Nyalóka-móka szülinapra

Talán nem kell magyaráznom, hogy mennyire jó érzés, amikor azzal keresnek meg, hogy hallották másoktól, hogy milyen jókat sütök, és xy alkalom miatt kéne egy torta, és rám gondoltak. Fantasztikus. Ennek a kérésnek is állatira örültem, csak nagyon az utolsó pillanatban jött. (Csütörtök este, és szombat délben akarták elvinni.) Vagyis inkább az utolsó utániban. És erre akkor döbbentem rá, amikor péntek délután boltról boltra járva kezdett az az érzésem lenni, hogy minden összefogott ellenem. Azt sem tudom milyen krémmel akarom tölteni pontosan, az ételfestéket kivonták a forgalomból, a fondantnak felhasználás előtt minimum 7 órát kelll pihennie, 3 cm vastagon sikerült beledermesztenem a karamellt az egyik edénybe (hogy miért, mikor a múltkor normális öntetszerű maradt), a tejszín a fixáló ellenére sem akar felverődni, amúgy meg az idő rohamosan telik, és mindjárt este 11, menni kell /onba bulizni. (ohh, én szegény.)

Szóval a tanulság: bevásárlás és sütés 1 napon NEM működik. PLáne ha párhuzamosan 2 tortát csinálsz. (Volt még egy 5 csokis brutáltortám is, és sajnos a mennyiség a minőség rovására ment: a bonbonok széle nem lett olyan szép, mint akartam. Persze lehet, hogy a késői időpont tette, vagy netán a kettő együtt. Lényeg a lényeg, máskor okosabban.)

Ellenben ez a kis színkavalkád egészen kedvenc lett, még csinálni is öröm volt. Sőt, a dekorálás közben sem kaptam idegrohamot. :)

A tészta ihletője Csak a puffin receptje, de így a végére, azt hiszem nagyon elrugaszkodtam :)

   8 tojás

   22 dkg cukor

  16 dkg vaj

   24 dkg liszt

  2 csomag sütőpor

  2 doboz citromos danone joghurt

A tojásfehérjét egy mokkásknál sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a cukorral habosra keverjük. Megolvasztjuk a vajat, majd a joghurt társaságában  szép lassan hozzáadjuk a tojásos keverékhez. A sütőporos lisztet beleszitáljuk, majd a fehérjehabbal beleforgatjuk.

Előmlegítjük a sütőt 175 fokra, majd megsütjük.

Én 2 db 3 tojásost 18 cm-es formában, majd egy 2 tojásost egy kistepsiben.

A töltelék a Hermé-féle lágy pastry krém,8 evőkanál áfonyalekvár, és 4 maroknyi mogyorókrokant.

Összeállításnál a 18 cm-es karika ment alulra, a középsőt meg akkorára vágtam, hogy nagyjából "középen" legyen a 10,5 és 18 cm között, felülre meg ugye a pici 10,5-ös torta épült be.

Kívül fondanttal borítottam, nagyjából fél kg-ra volt szükség, meg ugye néhány ételfestékre. :) Az oldalát cukorkával akartam körberakni, de sajnos nem találtam meg az emlékeimben élő darabot (pedig vagy 6 boltba benéztem), így azt is a burkolóanyagból kellett, hogy kigolyózzam. A szalagvásárlás sem volt egyszerű (hihetetlen milyen felkészületlenek ezek a virágboltok), de annyira boldog voltam amikor végre találtam egy nem átlátszó, normális színűt, hogy még az sem tudott izgatni, hogy az 1 méter szalag árából egy normál helyen akár egy fél tekercset is tudnék venni...

Szivárvány torta

Minden rossz napban van valami jó. Még ha nem is olyan nagy dolog, csak egy apróság,ami mosolyt csal az arcodra, de azért van. A teljesen depresszív napok elég ritkák. A mai is az első kategória. A negatív pólus a nyelvvizsga. Mert amilyen pozitívan indultam el reggel (nem szokásom az izgulás), olyan leverten jöttem haza. Összetörtek, mint egy kristálypoharat. Mert TÉNYLEG hittem benne, hogy jó lesz. Hogy jó lett. Erre a mi turnusunkból én kaptam a legrosszabb pontozást. Mi ez? Nem nagyképűségből, de ha valamit tudok, akkor az a beszélés. És igenis végig beszéltem, még vissza sem kérdeztek, mint az előttem lévő gyereknek (volt szerencsém meghallgatni felkészülés közben). Szóval nem értem. Se akkor, se most. De frankón elrontotta a napom. Hazaérve leültem egy székre, elkezdtem matekozni, és miközben fél kézzel a számológépet nyomkodtam a másikkal a szememből ki-kicsorduló könnyeket törölgettem. (Vagy orrot fújtam. De azt a nátha miatt.) Világvége hangulat.

Azonban most, hogy kicsit tiszta fejjel is gondolkoztam, le kellett vonnom néhány konklúziót.

1. MÉg nem tudhatom biztosra, hogy nem sikerült. Majd ha megkapom a magnó eredményét.

2. Az energiák működnek. Szóval átmentemátmentemátmentem.

3. Nem voltak velem kedvesek. Sőt. Bőven a bunkó kategória. Főleg mikor kiejtettem, hogy calorie counting, meg nem eszek carbohydrate-ot (Ami nem igaz, de hogy magyarázzam el neki a valóságot? Ez állt hozzá a legközelebb.) na akkor nagyon elkomorult. Hogy "I can see it". Sehol egy mosoly, állandóan belevágott a szavamba amikor szituációztunk, de kérdezem én, nem nekem kéne többet beszélni? Úgyhogy kedvesen visszaszakítottam magamhoz a szót. Eljátszottuk párszor, majd mondta, hogy rendben térjünk a következő feladatra. Lehet nem kellett volna.

4. Ha bármilyen fontosabb eseményre kell ezután mennem, soha többet nem veszek csinos ruhát. Nem. Odamegyek 3 számmal nagyobb, valami direkt erre a célra vett slampos cuccban. Ugyanis elkövettem azt a hibát, hogy fekete miniszoknyában, fekete harisnyában, fekete topban, és szintén fekete boleróba odaállítottam. Hál istennek a hátam nem látszott. De erre is elég ferde pillantásokat kaptam.

Persze, nyilvánvalóan rossz a nyelvtanom. Akasztanivalóan. De szerintem a lepontozásban az is szerepet játszott, hogy nem voltam a szőkének szimpatikus. Persze-persze, ez nem személyes ügy. DE a kettőt nem lehet különválasztani. Akaratlanul is befolyásolja az embert. Tapasztalatból tudom.

Szerencsére a pozitív oldal is kapott erősítést, méghozzá a sikerélmény formájában. :)
Szivárvány torta, egy szivárványos lánynak :) Emlékeztek még a törökmogyis-csokis tortára? Na, az is Rékának készült.
A mai nap teljes meglepetés volt, az egyik osztálytársa szervezte, én meg mint valami szolgáltató, biztosítottam a helyszínt, a tortát, az evőskellékeket, és a "leány odaszállítását".

Persze a szivárvány torta, mint létező valami, nem az én fejemből pattant ki. (Pedig milyen klassz lett volna...) Gógli barátommal karöltve nézelődtem, a képekből próbáltam képzeletben megalkotni a sajátomat. Mint mindenben, itt is voltak nagyon szuper, és kevésbé klassz darabok is. (Na jó, nem szépítek, nem az én műfajom, néhány olyan gusztustalanul nézett ki, hogy inkább bele sem gondolnék, hogy azt valakinek el kellett fogyasztania. Legalábbis én nem ennék meg, egy libafoszöld színű darabot. Persze ízlések és pofonok. Lehet valakinek ez jön be.) 

Most, hogy már láttam a saját alkotásom belsejét, természetesen felmerült a kérdés, hova sorolnám? Elsőnek Kovács tanár úr szavaival jutottak az eszembe, és talán tényleg ez a legtökéletesebb megfogalmazás. Nemes törekvés.

(Ami az ő megfogalmazásában annyit jelent, hogy szép-szép, de sajnos édeskevés. Na ha ez nem is édes, de egy kicsit kevés.)

A készítéséről csak annyit, hogy ez egy 9 tojásos piskóta(volt egy narancssárga színű is, de azt nem építettem bele, mert nem találtam elég elütően színesnek), laponként, pontosabban színenként sütve. A színezéshez szimpla nagyáruházakban kapható ételfestéket használtam. A bevonat és belső fehér csíkok összesen 1 kg marcipános fondant, amit jóféle házi sárgabaracklekvárral ragasztottam oda a piskótákhoz.

Tanulság: nem használtam annyira sok festéket, de azért nem volt kevés. És ilyen színű lett. Vagyis ha igazán szép, élénk színű valamit akarunk, akkor bizony annyit tegyünk bele, hogy már azon kelljen gondolkoznunk, vajon nem lesz- e bajunk tőle?


UPDATE: ha szeretnéd, hogy elkészítsem a tiedet is, dobj meg egy emaillel!
              panka1993@hotmail.com


UPDATE2: ezen a linken megtalálod egy másik (szerintem jobban sikerült) szivárványtortám is!