az én zöld smoothie-m

Szeretem az őszi reggeleket.
Azokat, amikor a friss, még vízcseppektől terhes levegőben indulok el otthonról, amikor a már eltűnő ködfelhőn keresztül nézhetem, ahogyan a nap felkel.
Indulok jógázni.
Nem mindig egyszerű felkelni... de egyértelműen megéri.
A megnyugtató zene, az egyszerű, de mégis (meg)érezhető gyakorlatok fantasztikus keretét adják a napnak.

És utána jó hazasétálni is.
Ilyenkor már jó éhes vagyok, így a nem túl hosszú út afféle ráhangolódásként is funkcionál: röviden átgondolom az előttem álló napot, illetve kitalálom, hogy milyen reggelivel jutalmazzam meg magam.

Jóga után mindenképpen valami kényeztető (egészséges) finomság jár.

---------------------------

I truly love autumn mornings.
That ones when air is still fresh from water drops and I can see sunrise through nebula between the high buildings.
I'm going to a yoga course.
Not so easy to get up every time but unequivocally worth while.
Relaxing music and easy but effective exercises give nice start for a day. 

Then after the class really nice walking home as well.
The not too long way helps me prepping for the day in mind and by this time I'm always pretty hungry gives me chance to decide on breakfast to indulge myself.

Because after yoga I definitely deserve something super delicious.

Enni viszont előtte is kell. Igaz, ekkor a funkcionalitásra helyezem a hangsúlyt: ne tartson hosszú ideig az elkészítése, legyen minél könnyebb, ugyanakkor tápláló, és alkalomadtán útközben is el lehessen fogyasztani. A jelenlegi sláger nálam ez a zöld színű turmix. Imádom. Törekedni szoktam rá, hogy többféle salátát használjak, mivel egymagukban túl markánsnak érzem az ízüket, ez a rukkola-spenót kombináció igen kellemes ízhatást eredményez. Viszont kihangsúlyoznám, hogy az átlagos "zöldturmixok" aszkétaságához képest ez egy két fokkal gazdagabb variáció.

Hozzávalók 1 nagy pohárhoz:

1 marék spenót

1 marék rukkola

1/2 banán (fagyasztva)

1/2 körte

1 teáskanál mogyoróvaj

1/2 csészényi tej

A megmosott, megtisztított hozzávalókat tegyük turmixgépbe és a legmagasabb fokozaton dolgozzuk össze. Lehetőleg azonnal fogyasszuk el.

------------------------------------------------------------------------------------------

Ingredients for 1 serving:

1 handful spinach

1 handful ruccola

half of a big banana (frozen)

1/2 ripe pear

1/2 cup milk of your choice

Put all the washed and prepared ingredients into a mixer than blend until smooth. Serve immediately.

smoothie 3-szor

Mostanában már néha felbukkan a nyár.
Az az igazi nyár, amikor a hőmérő már koradélelőtt felkúszik 30 fok fölé, és a nap szinte már fájóan égeti a hátam, amikor a reggeli piacozás után sétálok haza. Ez az az időszak, amikor nem nagyon tudok enni, viszont folyamatosan éhes vagyok.
Nem is igazán ételeket kívánok, sokkal inkább folyadékot. Hiába figyelek a megfelelő vízbevitelre, a szervezetem hiányolja.

Úgyhogy iszom.
Turmixot. Vagy smoothie-t. Ki hogy nevezi.
Nekem az utóbbi jobban tetszik.

Azóta kaptam rá az "ízükre", hogy hosszas keresgélés után megvettem az első saját turmixgépemet. Nem mondom, eszembe jutott, hogy lehet, hogy pénzkidobás volt, miután kipróbálás nélkül 2 hétig állt a konyhapulton. Kezdeti nehézség.

Azóta ki sem lehet venni a kezemből.

Az alábbi receptek a jelenleg nálam futó kedvencek. 
Természetesen a gyümölcsök bátran variálhatóak, illetve növényi tej (és szójajoghurt) használatával bármelyik recept vegánná alakítható, ha arra lenne szükség.


Csokis-faepres-zöld smoothie
3/4 csésze faeper (fagyasztott)
1 marék semleges ízű zöld levél (spenót, mángold, pok choy...)
1/2 csésze víz
1/4 csésze nagyon-nagyon sűrű görög joghurt (simánál 1/2 csésze)
1 teáskanál chia mag
1 evőkanál jó minőségű kakaópor


Barackos-mogyorós smoothie
1 nagy érett őszibarack
1/2 banán (fagyott)
1 csésze tej (a fele lehet kókusztej is, de az nekem már túl nehéz)
1 nagy tk földimogyoróvaj 
1 evőkanál őrölt lenmaghús
fahéj


Dinnyés-ribizlis

1 kisebb szelet dinnye
1,5 marék ribizli

Sütőtökös zellerlasagne spenóttal

Nem tudom, hogy voltatok- e már így, de én eljutottam odáig, hogy kimerültem. Nem testileg, lelkileg. Az eddigi készleteim, amikből erőt merítettem, kiürültek. Még nem volt ilyen.
Ijesztő volt szembesülni a ténnyel. Vagyis helyesbítek, megérteni, hogy mi történik velem. Mert eleinte csak annyit láttam, hogy egyszerűen nincs kedvem semmihez, nem találok semmit, ami inspirálna. A fényképezőgépet messze elkerülöm, a konyhában is csak minimális időt töltök. Bár sajnos az is felesleges, nem sikerülnek a dolgok.
Nem estem kétségbe. Valószínűleg túl fáradt voltam hozzá, inkább csak beletörődtem. Hogy majd úgyis lesz jobb. És elkezdtem azt csinálni, ami belülről jött: "semmit". Írni. Meg azokat a dolgokat, amiket előtte hülyeségnek tartottam.
Most azt mondom, ismét el vagyok ámulva, hogy milyen csodálatos az emberi test. Az elme. HIszen semmi húdenagy dolog nem kell ahhoz, hogy egészségesek legyünk. Mindössze figyelni a jelzéseire. Követni őket, és minden rendben lesz. Azt éreztem, hogy írnom kell. Leírni mindent, amit érzek, mindent ami mellékesnek tűnik. Írni az érzéseimről, még pontosabban, mint eddig bármikor. Írni, írni, és írni. Szabadon, csapongva.

Mit mondjak, bejött. *
A 2 nap alatt megnézett 16 rész Vámírnaplók hatására átértékeltem az életem.
Az életemet, a kapcsolataimat, hogy mi az, ami igazán fontos.
Rossz úton járok. Na nem nagyon, csak éppen egy kicsit eltévedtem. De szerencsére  nem tévelyedtem túl messzire a keresett ösvénytől. Azonban ahhoz, hogy olyan legyek, amilyen szeretnék lenni, a változást belülről kell elkezdeni.
Állok elébe.


* És az is kivilágosodott, hogy számomra az írás nem csak hobbi. Valami, amiben örömömet lelem. Hanem megoldás. A problémákra, a mindennapok túlélésére, a történések feldolgozására.
Szeretem ezeket a felfedezéseket. Főleg, mert ezután már tudatosan is tudom alkalmazni.

Azért írtam erről az egészről most, mert azt hiszem elkezdtem látni az utat az alagút végén. Hosszú idő után.
Ez a lasagne hosszú idő óta* az első. Ha valaki szereti az izgalmas párosításokat, feltétlenül próbálja ki. Engem az fogott meg a recept olvasásakor különösen, hogy a lasagne minden hagyományos eleme valamilyen zöldséggel van helyettesítve. Ugyan a névadó változtahoz nem sok köze van, igen sikerült kis darab.

*Az előző posztok viszonylag későn kerültek fel, így itt nem volt észrevehető a kis leállásom. Elég ha én tudom. És remélem ezután teljes gőzzel tudok jönni. Újra. 
Bár azt hiszem, ehhez még kell egy kis idő.


Hozzávalók 2-3 személynek:
-1 kisebb zellergumó

-1 doboz fehérbabkonzerv
 1 citrom leve
 szerecsendió, só, fehérbors
 1 teáskanál olívaolaj

-1 csészényi (2,5 dl) sütőtökpüré
 2 mandarin leve
 2 nagy teáskanál friss kakukkfűlevél
 3 gerezd fokhagyma
1 teáskanál olívaolaj
 só

-1 jó nagy maréknyi friss spenótlevél

1. A zellert hámozzuk meg, vágjuk vékony szeletekre, majd pároljuk roppanós-puhára. Vigyázzunk, hogy ne legyen szétesős!
2. A bab levét öntsük le, mossuk meg, majd pürésítsük a hozzávalókkal.
3. A sütőtököt, az átnyomott/lereszelt fokhagymát, olívaolajat, mandarinlevet és kakukkfüvet és sót keverjük el jól.

Vajazzunk ki egy tűzálló tálat. Kezdjük el a rétegelést: zellerszeletek, sütőtökpüré, megmosott spenótlevelek, bab-besamel, zeller, sütőtök, spenót, ésatöbbi. Nekem összesen 2 réteg lett, a tetejére pedig most sütőtök került.
190 fokos sütőben nagyjából 30 perc alatt készre is sül.
Mindenképpen melegen fogyasszuk!


Forrás: My New Roots

Ingredients for 2-3:
-1 smaller celeriac

-1 can of white bean
 juice of 1 lemon
 nutmeg, salt, white pepper
 1 tsp olive oil

-1 cup pumpkin puree
 1 tsp olive oil
 juice of 2 small clementine
 3 cloves of garlic
 2 big tsp fresh thyme
 salt

-1 big handful of spinach

1. Peel the celeriac, cut thin slices than simmer "al dente. Not soft! 
2. Wash the beans than make puree with the other ingredients.
3. Work the pumpkin, shredded garlic, olive oil, juice of celementines, salt and thyme gently.

Spread a baking bowl with butter. Start the layering: celeriac, pumpkin, washed spinach, bean-bechamel, celeriac, pumpkin...
In my bowl I can make 2 full layer and ended with the pumpkin puree.
Bake in 190 C oven nearly 35 minutes.


Enjoy hot!

Spenótos - kávés smoothie rizstejjel

Nincs igazság.

Miért van az, hogy valakinek mindene megvan, a másiknak pedig semmilye sem?

Hogyan élhetnek úgy emberek, ahogyan élnek?

Ezekkel  a kérdésekkel szembesülök az utcán járva, nap, mint nap.
De szerintem nem csak én. Hanem mindenki. Mindenki, akinek van szeme.
Aki nem zárkózik el az elől, hogy lásson.

Ezt a teóriámat apával is sokszor megosztom. Ez úgy zajlik, hogy odaállok elé, rábámulok bociszemekkel, és csak annyit mondok, hogy nem értem az életet. Nem nagy dolgokról beszélek, de egy alapvető biztonság mindenkinek járna. Hogy legyen hova hazamennie, ne kelljen fáznia, legyen mit ennie.
Apa rendszerint megpróbálja elviccelni a dolgot. Én egy darabig még sajnálkozom, de egyedül annyira nem lehet jól, így rövid idő után abbahagyom a dolgot. Eleinte nem értettem, miért reagál így, de aztán rájöttem. Védekezik. Ha hagyja magát sebezhetővé tenni, elveszik.
Milyen igaz.

Azért a múltkori szenvedésem után azt mondta, érti mire gondolok.

Egészséges-e a kávé? Para a vérnyomásunk miatt, vagy a benne lévő antioxidánsok miatt éppen hogy nagyon is jó hatású? Zsírégető, vagy megköti a cellulitiszt?
És a spenót? Tényleg az egyik legjobb vas, folsav, K vitamin forrás? Higgyük, hogy segíti a csontritkulás, vastagbélrák, ízületi gyulladások megelőzését, vagy inkább kerüljük el messzire, a lehetséges nitritfelhalmozódás illetve magas oxálsav tartalma miatt?
Kérdések. Válaszok. Érvek. Ellenérvek. Ellentmondások tömkelegében élünk.
Ilyen ez az ital is. A kávé koffeintartalma, a spenót zöldsége (klorofill)... vajon semlegesítik egymást?


Hozzávalók 1 pohárhoz:
2,5 dl rizstej
1 evőkanál gabonakávépor
1 nagy maréknyi friss spenótlevél
fél nagyon-nagyon érett(=puha) banán
4 kisebb jégkocka
ízlés szerint kevés méz 

A rizstejet forraljuk fel, majd keverjük el benne a kávéport.
A spenótot mossuk meg, szárazzuk le, és a banánnal együtt turmixoljuk össze. Higítsuk fel a rizskávéval, és vegyünk elő egy nagy poharat.
Tegyük az aljára a jégkockákat, majd töltsük rá az italt. Ha nem találjuk elég édesnek, édesítsük mézzel.

Forrás: love&nourish

Ingredients for 1 big glass:
1 cup ricemilk
1 tbsp cereal coffee powder
1 big handful fresh spinach
1/2 very ripe (=mature) banana
4 smaller ice cubes
little honey (optional)

Boil the rice milk then add the coffee powder.
Wash the spinach leaves and mix with banana. Stir with the coffee.
Put the ice cubes into a glass and fill it with the spinach drink. If you like sweeter use a bit of honey for serving.
Enjoy!

Saag paneer

Szeretem feszegetni a határaimat.
Próbálgatni, hogy melyik az a legeslegutolsó pont, ameddig még elmehetek anélkül, hogy mindent visszafordíthatatlanul tönkretennék. Érdekes játék, de a jelek szerint jól taktikázom, mert eddig meglepően kevésszer sikerült átesnem a ló túloldalára.

Ritka eset, de olyan is van, hogy én húzom meg a határt.
Mert dönteni kell. Hiszen az élet nem más, mint jól vagy rosszul meghozott döntések sorozata.
Gondolom senkinek sem kell bemutatnom, a szakítás után maradjunk barátok című szituációt. Ami amúgy én mindig javasolok, mert ugyan agyban tudom, hogy hülyeség, azért mégis. Mert hátha majd most. Szeptemberben, mikor már jó ideje mentek furcsán a dolgaim, és magam is beláttam, hogy szenvedek, mint a kutya (ez a nagy szó!), feltettem magamnak a kérdést: Mi a lényegesebb, ő vagy a boldogságom? (Boldogságom? Inkább egyszerű létem...) Mit vagyok hajlandó feláldozni magamból a másikért?
Mérlegelés.
Szeretem, mert egy fantasztikus ember, de túl nagy árat fizetek. Teljesen feleslegesen. Mellesleg sohasem fogok egyről a kettőre jutni, ha nem tudok lépni. Váltani. Szakítani a múlttal.

Így megtettem: minden kapcsolatot megszakítottam vele.
Eleinte nagyon furcsa volt. Sőt, fizikailag rossz. Hiszen amikor valakinek már az arcélét meglátva is pontosan tudod, hogy mi hogyan folytatódik tovább, amikor elég csak rágondolnod, és máris az orrodban érzed az illatát... tehát túl sokat tudsz, akkor nehéz elengedni. Illetve elfogadtatni a szívemmel azt, amit agyban már pontosan tudok.
Azért sikerült. Idővel minden jobb lesz, szokták mondani, ami valóban igaz, de csak és kizárólag akkor, ha távolság is párosul mellé. Kőkeményen meg kell szakítani mindenfajta érintkezést. Minden közös emléket, pillanatot, tárgyat. Muszáj. Nekem az utolsóból nem volt sok, az elsőkből annál inkább.
Mondjuk maga Fehérvár. A környék összes utcája. Az első otthontöltött hétvége egy rémálom volt, mert ahogyan kiléptem a lakásból, mindenhonnan ő köszönt vissza rám. Illetve mi. Tudjátok: "itt szoktunk sétálni, ott várt esténként, annál az oszlopnál csókolóztunk először" ésatöbbi.
A sokadik alkalom után persze ez is enyhült. Hiszem, hogy nem volt elhanyagolható az a tény sem, hogy mivel a pesti mindennapjaimból teljes mértékben hiányzott, az emlékek gyorsabban koptak, nem volt utánpótlás.
A siker mondhatni megkérdőjelezhetetlen. De igazán csak tegnap vált teljessé, amikor az összes régi sms-t végigolvastam, majd kitöröltem. Vágyódás és negatív érzések nélkül.
Egy apró mosollyal. Mert megcsináltam.
El tudtam szakadni.

Hozzávalók 1 személynek:

3 nagy maréknyi friss spenótlevél

pici olívaolaj

1 kis fej vöröshagyma

1 apró paradicsom

1 fej fokhagyma

fél ujjnyi gyömbér

3 nagy evőkanál sűrű joghurt

pici só

10 dkg paneer

1 nagyobb mokkáskanálnyi garam masala

Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, és elkezdjük benne sütni a csíkokra vágott hagymát. Rászórjuk a masalát, majd ha már elkezd barnulni, hozzáadjuk a megmosott felcsíkozott spenótot, a reszelt fokhagymát és gyömbért. Miután az összeesett, a kockázott paradicsomot is, és addig sütjük, míg kissé pürés állagú nem lesz. A tűzről levéve hozzákeverjük a a joghurtot, sóval ízesítjük, és tálalásig félretesszük.

A paneer sütéséhez felforrósítunk egy serpenyőt, beleszórjuk a kisebb kockákra vágott sajtot, és egészen egyszerűen ottfelejtjük: szerintem nincsen annál vonzóbb, mint mikor gyönyörű aranybarna kéreg növeszt maga köré.

Evéshez egy tányérba szedjük a joghurtos spenótot, a tetejére szórjuk a sült paneerkockákat, mellé pedig felforrósított naan-t vagy valamilyen lepénykenyeret kínálunk.   

Forrás: TV Paprika

Bibimbap és a boldogság kapcsolata

Boldognak lenni nem több, mint figyelmesen járni a világban, és észrevenni a szépet. Hozzáállás kérdése. És ha az, akkor csak rajtunk múlik: mi felelünk a saját boldogságunkért.
Pillanatnyi állapot. Mi teszünk azért, hogy gyakori momentum legyen, vagy épp csak ünnepek idején köszönjün be. Elcsépeltnek hangzik, de ha mosolyogsz, a világ is visszamosolyog. Véletlenül szoktam szembesülni vele, de örökérvényű igazság.
Mert boldognak lenni olyan jó. Számomra már maga a szó is egyfajta misztikus elérhetetlenséggel bír, hát még az érzés! Imádom.
Olyan érzés, mintha a föld felett lebegnél. Mintha... abban a pillanatban nem érhetne semmi rossz. Nem számítanak a világ problémái, egy kis időre nem foglalkozol mással, csak magaddal. Odafigyelsz a jelenre.

Szeretnék kiegyensúlyozottabb lenni. Lelki békét. Elfogadni önmagam. Megválni a kényszerességeimtől, és az agyamban dúló harctól.
Szeretnék, mert tudom, hogy ez az, ami hiányzik. Ez az, ami köztem és a boldogság között áll. Egyenlőre azonban nem megy. Próbálkozom, de... nem túl nagy sikerrel. Talán még nem állok készen.


Nem olyan régen beszélgettem egy barátnőm anyukájával. Na, a lánya tipikusan az a boldog figura. Mindig mosolyog, emberek között van, pörög. Szüksége van a társaságra, különben elveszik. Szerintem ez nagyon jó. Mondanám, hogy irigylem, de az nem lenne igaz, egyrészt, mert nem vagyok irigy típus (ha vágyom valamire, igyekszem hozzájutni a keretekhez mérten), másrészt pedig tudom, hogy én nem vagyok ilyen. Ilyen típus. Lehetek én is boldog, de nem ilyen módon.
"Ez annyira jó, hiszen itt van mindennek az alapja" - csúszott ki a számon.
Az édesanyja erre felháborodotan elkezdte rázni a fejét, hogy azzal semmit sem lehet kezdeni, meg hogy van az, hátradőlünk a fotelban, és boldogok vagyunk?
Nem tudom. Így beállítva valóban infantilisen hangzik, de... azért annyira nem rosszul. A boldogság szárnyakat ad. Én legalábbis bármire képesnek érzem magam azokban a pillanatokban.
Ezen elven szerintem mindenki megérdemelne néhány napot, amikor nincs más feladata, mint hogy boldog legyen.
Egyszerűen hangzik? Pedig nem az.

Mint ahogyan a "szeretet-kérdés" sem. Hogy ki, kit, miért, kin keresztül szeret.
Vannak emberek, akiknek fontos a szerete. Nem tudom miért, de fontos. Talán mert felnézek rájuk? A család egyértelműen ez a kategória, de Palit is muszáj idesorolnom. Azonban egyáltalán nem azért, mert "anyával van".
Önmaga miatt.
Amikor 1 éve kiderült a dolog, nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de egyszerűen hozzánk tartozik. Úgy kerek a hétvége ha ott van velünk. Eleinte furcsa volt, hogy mindig bejött még pizsiben jóéjszakát kívánni, de most már hiányzik, ha nem teszi. Vagy a hajnali Forma1 nézések, amikbe mindig belealszik, így mikor én felkelek, már csak annyit látok, hogy a kanapén szundikál.
Nem tudtam hová tenni amikor levitte a szemetet, vagy elmosogatott, tekintve, hogy ilyesféle tevékenységet nálunk apa vagy Marci sohasem volt hajlandó végezni, bármennyire is próbálkoztam. Jó, nyilván mást meg csináltak. De akkor is. Döbbenetes volt. Viszont nagyon jól esett.

Szóval szeretek vele lenni.
A képek az előző hétvégén készültek, amikor kivonultunk neki szurkolni a futómaratonra. Először úgy volt, hogy én is indulok (persze nem a nagy távon), de aztán úgy határoztam, inkább biztos ami biztos, hanyagolom. Szeretek futni, de azért annyira mégsem. Nem úgy, mint ő. Nyáron többször is indultunk egyszerre reggelenként Velencei-tavat kerülni: ő futócipőben, én biciklivel.
Az idővel nagy szerencsénk volt, mert a borongós reggel után gyönyörűen kitisztult, és a vihar is csak estére érkezett meg.


Ráadásul a piknikmániám is kiélhettem: sajtos-céklakrémmel, répával és csírákkal töltött pitát készítettem, amit a célnál kapott műanya fólián ülve falatoztunk.
Isteni volt.

A fenti étel Edi játékára készült, ahol az egymásnak adott "régiókból" kellett egy ottani ételt elkészíteni. Én Kínát kaptam Böbétől. Azt hittem egyszerű dolgom lesz, de útközben rá kellett jönnöm, hogy a kínai konyha nem az én világom. Szilveszterre ugyan csináltunk a barátnőmmel klassz kis szerencsekekszeket, ami pontosan olyan lett, mint a bolti, de (sajnos) utálom a szójaszószt, és a mézesmázas rántott falatkáik sem tartoznak a kedvenceim közé. Nem mellesleg igazi autentikus receptet akartam, így jól eljátszottam azzal, hogy átnyálazzak egy rakat kínai blogot. Sajnos az ihlet nem jött meg, de itt kötöttem ki. Koreai rizstál néven futott eredetileg, de tulajdonképpen egy egyszerű bibimbapról van szó. Az meg már készült, nálam: itt, és nagyon szeretem. A különbség csak a tofu pácában, illetve a felhasznált zöldségekben van, de azt hiszem, ez a verzió mégis jobban ízlik. De lehet, hogy csak a nagyim csípős szósza teszi. :)


Hozzávalók 1 nagy adaghoz:

10 dkg tofu

1 pici fej lilahagyma

1 gerezd fokhagyma

2 ujjpercnyi frissen reszelt gyömbér

1 teáskanál olívaolaj

pici citromlé

1 evőkanál vörösborecet

3,5 dkg vadrizs

2 maréknyi spenótlevél

2 kisebb uborka (kovászolnivaló)

1 nagy napsárga paprika

1 tojás

1 maréknyi mandula

A tofut és hagymát vékony csíkokra vágjuk, majd összekeverjük a lereszelt fokhagyma, gyömbér, olaj, citromlé és borecet ötössel. Állni hagyjuk, minimum 1 órára.

A vadrizst kb. 3x-os menyiségű vízben puhára (de nem szétesősre) főzzük.

Az uborkát és paprikát félkörökre illetve kockákra vágjuk.

Egy serpenyőben pici olívaolajat hevítünk. A pácolt tofut "odakapósra" (de minimum aranybarnára) sütjük. Ha ez sikerült, beleszórjuk a megmosott spenótleveleket, és éppen csak összeesésig melegítjük.

Tálaláskor a hozzávalókat egy mélyebb tálba halmozzuk, a tetejére lágyra sütött tükörtojást helyezünk, majd alaposan kanalazunk rá valamilyen jó csípős paradicsomszószt (nem ketchupot!!!!!), és megszórjuk durvára vágott mandulával.


 Forrás: Veggie num num

Túrós - kukoricás sült papadtészta paradicsomszósszal

Társfüggőség.
Azt gondolnám engem nem érint a probléma, az utóbbi héten, mégis többször szembejött velem. Szociológián, pszichológián, és a keddi piknik alkalmával is. A barátnőm enyhe lelki roncsként jelent meg a helyszínen, még az általam ráruházott salátakészítési feladatot sem sikerült összehoznia. Később persze érthető lett a helyzet: pasiügy. Előző nap, ráadásul pont ugyanott, ahol mi találkoztunk. Hű. Meglepően jó az hely- és időzítőképességem.
A "Sohase érezz úgy valaki iránt, hogy ő jelentse neked a mindent." című mondat elhangzása után pedig felcsaptam pszichológusnak. Mostanában tűnt fel, hogy bizonyos helyzetek előhozzák belőlem a problémamegoldó készséget, és meglepően okos dolgokat tudok mondani. Csak kinyitom a számat, és ömlik belőle. Gondolkodás nélkül, mintha egy kömyvből olvasnám.
Az már más kérdés, hogy az egész nem több, mint szöveg. Szavak. Kimondjuk őket, és már el is szálltak. Mint egy gondolat. Voltak, de tulajodnképpen sohasem léteztek. De úgy látom a legtöbb embernek jól esnek. Pláne a nehezebb időszakokban.
Talán azért, mert azt az illúziót keltik, hogy a megoldás ott van tőlünk egy karnyújtásnyira? Hogy csak el kell hinni amit mondanak, és minden újra szuper lesz? Ki tudja. De tekintve, hogy a gondolatnak mekkora ereje van, még az is lehet, hogy VALÓBAN ennyi. Csak el kell hinni, és teljesül.


De mi is az a társfüggőség? Létezik egyáltalán? És ha igen, akkor hol húzódik a határ az egészséges ragaszkodás és beteges függés között? (Úgy látom kicsit sok a jóból a heti 2 szociológiaóra...)
Nos, nyilván mindenki el tudja dönteni maga. Mert ez beállítottságtól (is) függ. Hálát adok az égnek, hogy jómagam, legalábbis az eddigi statisztikák alapján, nem kerülhetek olyan helyzetbe, mint Sz. Egyszerűen nem az a típus vagyok. Nem tudok végtelen odaadással tekinteni valakire, ragaszkodni, függeni tőle, a kezébe helyezni a sorsom. Nem. Nem tudnék, és nem is szeretnék a szabadságomról / önállóságomról lemondani.
Azonban ez a fiúk számára egy cseppet sem vonzó, ezért tartok most ott, ahol. Társas kapcsolat (mármint "szerelmi") az életemben mondhatni nulla. Mondhatni nélkül.
Én nem keresem, és ő sem engem. Egyszerűen úgy érzem, nem tudnám már hova szorítani az életemben. Pedig néha elképzelem, hogy nem lenne rossz, főleg, mikor látok egy-két békésen sétálgató párt, akikről egyszerűen süt a harmónia. Na olyankor érzek egy parányi irigységet. De szerencsére a józan eszem mindig elöl van, és emlékeztet, hogy én nem vagyok ilyen. Nem tudom magam ennyire valaki másra hangolni, vagyis ilyen állapotot sem tudnék produkálni.

Lényeg a lényeg: jól megvagyunk egymás nélkül.

Kiábrándultan hangzik? Pedig nem az.

Egészen egyszerűen csak őszinte.

Ezt válaszoltam annak a férfinak is, aki tegnap az utcán megállított. Békésen sétálgattam hazafelé, amikor megállt mellettem egy letekert ablakú BMW. A benne ülő nagyjából apukámkorú férfi érdeklődött, hogy hol találja az x hotelt. Mutattam: nagyjából 20 méterre előre.
Megkérdezte, hogy hazafelé megyek? Mondtam igen. Aztán, hogy tanulok még? Igen, az orvosin. "Ó, hát az szuper, a volt feleségem is orvos. Mit sportolsz?" Tessék? Itt már elkerekedett a szemem. "Látszik, hogy sportolsz valamit." Ööö, hát igen. Vízitorna. "Vízitorna? Na az, szuper. Figyelj, itt laksz a közelben? Elvihetlek?"
Neem, köszönöm. "És nagyon sietsz? Vagy tudunk beszélni pár percet?" Háát, igazából lenne dolgom. "Na, ha leparkolok a hotelnél, akkor megvársz? Vagy beülsz? Neem, azt semmiképpen sem. "Jó-jó, értem én, persze, idegen autójába, de akkor csak egy pár percre." Ööö, jó. Persze.

És megvártam. Illetve odasétáltam, ő meg kiszállt az autójából.
Nem tudom, mi ütött belém. Miért nem mondtam nemet? Talán mert nem akartam bunkó lenni? Vagy kíváncsi voltam, hogy mire megy ki az egész? Vagyis bocsánat, tudtam, hogy mi a cél, de érdekelt hogyan tálalja?
Bemutatkozott, és nagyon lelkesen vigyorgott végig. Aztán érdeklődött, hogy szoktam- e itt járni,mire mondtam hogy igen. Nyilván. Mindennap, haza az iskolából. "Szuper, az szuper." Ezenkívül nem nagyon tudott mást mondani. Akkor majd gyakran jár erre. Mosolyogtam, és kezdtem örülni, hogy ennyivel megúszom a dolgot. De el lehet- e engem érni máshogy is. Mobil, vagy ilyesmi. Óvatosan elhintettem, hogy főzök, és blogot írok, de nem vette a lapot. Én meg arra gondoltam, hogy háh, na most szúrta el a dolgot (idézőjelesen), és végül belementem, hogy leírom az e-mail címem. Vártam volna, hogy elővesz egy papírt, vagy jegyzetfüzetet, de neem, előkapta az iphone-ját. Na itt elkezdtem nevetni.
Ez a kütyümánia minden pasit megfertőz?
És itt lett az az érzésem, hogy mintha aput látnám magam előtt. Egy az egyben. Jól szituált 40-es férfi, a kopaszodás jeleivel a fején, néhány ránccal a szeme körül, jó kocsival, munkahellyel és ennek megfelelő pénztárcával. A probléma csak annyi, hogy egy 19 éves lányt akar megfűzni.
Félreértés ne essék, nem tartom öregnek az úriembert. Mint ahogyan aput sem. Vagy a korabelieket.
Csak egyszerűen... nem gondol bele, hogy fordított esetben ő mit szólna, ha a lánya egy vele egykorúval menne haza? Mert biztos, hogy van gyereke, láttam a kisülést a háta mögött. Szerintem minden "normális" ember elborzadna elgondolkozna. Vagy legalábbis nem tartaná egészségesnek.

Pedig ha tudná, hogy nálam még csak nem is próbálkozott rossz helyen. Mármint abból a szempontból, hogy bírom az idősebb pasikat. Sőt. A velem egykorúakkal nem igazán értem meg magam. Mármint érzelmi szempontból.

De azért vannak határok. 

Bennem. Mert nem vagyok hajlandó olyan emberrel együtt lenni, aki nem hozza ki belőlem azt a bizonyos valamit. Aki nem fog meg. Akivel nem tudok felszabadultan beszélgetni. Akivel feszélyezve érzem magam. 

Tészta fűszeres paradicsomszószban sütve... hmm. Az igazi "komfortfood" őszre, a hazait, az indiaival vegytve. Bár a papad tészta ilyenformájú felhasználásáért ott szerintem meglincselnének. Én azonban képtelen vagyok száraztésztát ropogtatni.


Hozzávalók 1 személynek:

fél cső kukorica

kisebb fej vöröshagyma

olívaolaj

3 nagy evőkanál túró

3 nagy evőkanál sűrű joghurt

fél maréknyi spenót

só, feketebors

1 teáskanál méz

1 kis ágacska rozmaring

fél citrom leve

3 papadtészta (nálam feketeborsos)

1,5 dl sűrített paradicsom

fokhagymapor

2 dkg ementáli

Serpenyőben olívaolajat hevítünk. Kissé barnásra sütjük (odakapatjuk...) benne a hagymát és a levágott kukoricaszemeket is, majd beleszórjuk a csíkokra vágott spenótleveleket, és éppencsak "összeugrasztva" őket, levesszük a tűzről.

Ezalatt a túrót, joghurtot, sót, borsot, citromlevet, mézet, és apróra vágott rozmaringot összekeverjük, majd legvégül a hagymás-kukoricát is beletéve félretesszük.

Vizet forralunk. Egy mély, de mégis jó nagy tányérba tesszük a papadtésztát, ráborítjuk a vizet, és 15-20 másodperc alatt al dentére "áztatjuk". Egyesével! eljátsszuk mindháromnál ugyanezt a procedúrát. Ezután áthelyezzük egy másik tányérba (igen, ez erősen edénykoszolós étel) - ami lehetőleg jó lapos legyen - a közepére tesszük a töltelék harmadát, majd feltekerjük, és szorosan egy kis tűzálló tálkába helyezzük.
Ráöntjük a paradicosmszószt, megszrójuk kb. 2 mokkáskanálnyi fokhagymaporral, a tetejére szórjuk a nagylyukú reszelőn átdolgozott sajtot, és annak függvényében, hogy azonnal vagy később esszük csak meg, hűtőbe helyezzük, vagy 190 fokos sütőben 15 perc alatt készre sütjük.

Forrás: Naturally Ella

Sült spenótos - sajtos humusz

Végre itt a hétvége!

Szeretek az egyetemre járni, meg az órák is izgalmasak (bár ma tudatosult bennem, hogy rendszerint csak azokat várom, aminek semmi köze a biológiához, mint biofizika, közegészség, pszichológia, vagy a hivatás és világkép), de ma már nagyon úgy léptem ki a díszes vaskapun, hogy kell.
Kell a pihenés.
Ami annyira nem is az, mert vagy 6 féle könyvet viszek haza, de azért otthonlét. Kikapcsolódás a hétköznapokból.
Mellesleg tök jónak tartom, hogy szó szerint is utaznom, kell, hogy "hétvége legyen", mert így még jobban elkülönül egymástól a kettő.


Nem mintha bármelyik rossz lenne, nem. Semmiképpen sem. Imádok itt lakni. Csomó új dolgot tanulok.
Meg ő is.
Például folyton felhívom a figyelmét, hogy mennyire nem takarékoskodik az energiával. Cserébe egy ideje ő is elkezdett csipkelődni, hogy mekkora pazarlás mondjuk az, amikor 1 darab padlizsánt sütök 200 fokon 1 óráig, vagy ha az előmelegített sütőt 20 percig várakoztatom. Ő ugyan csak viccből teszi a megjegyzéseket, nekem azonban szívügyem a környezet, így igyekszem ezekre az apró (vagy néha nem is annyira) dolgokra odafigyelni. Kis idő alatt, kitapasztalva a villanytűzhely rejtelmeit, egy egészen takarékos módszert tudtam kifejleszteni. Egyrészt sokkal hamarabb lekapcsolom, mint a gázos testvérét, mivel a sütőlap még jó sokáig ugyanolyan forró, másrészről pedig nem hagyom magára (és felejtkezem meg róla), mivel a konyha, a nappali és a szobám egy és ugyanazon légtérben helyezkedik el. (Most mondjátok, hogy nem egyenesen rám lett kitalálva. ^^)
És ami a lényeg: ezen aprócska trükkök segítségével olyan döbbenetes felfedezést tettem, minthogy tudok főzni konzervszintű csicseriborsót (bár csak sejtem, hogy ilyen lehet, mert valójában még sohasem volt a kezemben, mivel gyűlölök mindenfajta alumíniumdobozos szemetet). És hogy ez mit takar? Tökéletesen egybenmaradt (még a héja sem ázott le!), szilárd volt, de mégis vágható, úgyhogy azon elméletem, miszerint szárított dolgokat képtelenség normálisan jól kinézve ehetővé tenni, megdőlt.

Itt az (igencsak finom) bizonyíték.

Melegen langyos pitával és zöldségekkel (én répával ettem), másnap hűtőhidegen, egy jó kis magos kenyérre kenve...hmm, szívvidító.


Hozzávalók 2 személynek:

7 dkg csicseriborsó

1-1,5 dl a főzőléből

1 nagy marék friss spenótlevél

6-7 nagy bazsalikomlevél

1 fokhagymagerezd

só, feketebors

1 evőkanál olívaolaj

3 evőkanál reszelt ementáli

A csicseriborsót éjszakára beáztatjuk (kb. 3szoros mennyiségű vízbe), majd másnap egy vízcsere kíséretében megfőzzük. ( Miután felforrt - szigorúan fedővel - egy csapott mokkáskanálnyi szódabikarbónát teszünk a vízbe, ami miatt negyedére rövidül a főzési idő.)

Előkészítünk egy mixert. A spenót, főzőlé és a sajt kivételével minden hozzávalót beleteszünk, és krémesre dolgozzuk. Ha túl sűrűnek ítéljük - az lesz -  higítsuk a főzőlével. A "nyers" humusszal ellentétben ez legyen inkább kicsit folyós, mivel a sülés folytán úgyis veszít a nedvességtartalmából. Ha elértük a megfelelő állagot, tegyük bele a megmosott spenótleveleket, és ismét indítsuk el a gépet, azonban éppen csak pár másodpercre, mert nem a pürésítés a cél, inkább csak "darabolás". A legvégén keverjük bele a sajt felét is, majd simítsuk egy pálmaszírral kikent sütőtálba. Szórjuk a maradék sajtot a tetejére, majd tegyük 200 fokos sütőbe, ahol kb. 20 perc alatt el is készül!


Forrás: Naturally Ella

Vegetáriánus bibimbap

Nominativus, accusativus, genitivus...
Igen-igen, megvolt az 1. nap.
És most tanulok. (Illetve kéne.)
Újra.
Megint.
Intenzíven. (Na jó, ez most még hatalmas túlzás. HIszen csak éppen megismertük néhány tantárgyunk.)
De jó. Nagyon-nagyon jó. A tanárok és az órák is. (A rendszer. Hogy 1 óra az kereken másfél órányi időtartamot takar. Már alsóbb iskolákban is be lehetne vezetni. Nem sokkal barátságosabb azt mondani, hogy 4 órám lesz ma? Költői kérdés. 

És nekem elhihetitek, hogy a valóságban mindez hiába jelent nyolcat, nem tűnik annyinak.)

És furcsának tűnhet, de olyan érzésem van, mintha egész eddig minden így zajlott volna. Amikor belépek a csoporttársak közé, amikor rámosolygok az arcokra. A buszmegálló, a biztonságiőr, az utcák: mintha az életem része lett volna. Évek óta.

Mint ahogyan az "apánál lakás" ténye is.
Megvan mindennek a helye, a módja, a rendszere. Én is tudom, ő is tudja. Együtt alakítjuk a szabályokat. Amikre valljuk be, szükség van. Hiszen semmi sem tud jól=hatékonyan működni anarchiára alapulva. Hogy "majd lesz valahogy".
Persze más, mint otthon. Jobb is, roszabb is. Hiányoznak a világot megváltó beszélgetéseink anyával (illetve telefonon intézzük, de úgy nem az igazi), az esti séták Bodzával, meghallgatni, ahogyan Marci végigszidja a tanári gárdát. A nagyim délutáni telefonhívásai, hogy kell-e valami, meg, hogy elmondja miket tervez csinálni.
De a változás valahol szükségszerű. Muszáj.
És ez így van jól. Mert én is ezt szeretném. Hátrahagyni mindent (persze van kivétel - az erősíti a dolgot), ami odakötött. A régi dolgokat. A stresszt. Bizonyos kapcsolatokat.


Hogy egyszer sikerüljön megtalálni a lelki békém.

Szerencsére van ami nem változik.
Mondjuk, hogy mindig meg tud lepni, hogy rendkívül egyszerű dolgok milyen fantasztikus ízkombinációkat tudnak adni. Csak el kell találni a kombinálást.
Vagy az, hogy mennyire imádok fényképezni. Szinte új ember leszek, ha a kezembe kerül a gép. (Most vasárnap avattam az új fényképezőm, ezután már azokat mutatom. De a különbség "szólás nélkül" is érzékelhető lesz...)



Hozzávalók 1 személyre:

Tipikus koreai étel, ami hagyományosan hússal készül, de hogy pontosan mi kerül bele, annak csak a fantáziánk, ízlésünk és készleteink szabnak határt. :)

1 nagy maréknyi borsócsíra

1 nagy maréknyi friss spenót

1 gerezd fokhagyma

1 kisebb sárgarépa

1 sárgahúsú érett őszibarack

gyömbéres-diós tofu (részletesen lent)

chilis marinált cukkiniszeletek (részletesen lent)

1 lágyra sütött tükörtojás

3 dkg vadrizs

Legelőször a vadrizs megfőzésével kezdünk. Kb. 4x-es vízzel felöntjük, és egy csipet sóval együtt feltesszük melegedni. Feltétlenül használjunk fedőt, úgy főzzük puhára (de nem szétfőttre)!!

5 dkg tofut háromszögekre vágunk, és elrendezzük egy tányéron. Fél citrom levéből, 3 cm hosszú reszelt gyömbérből és 1 teáskanál olívaolajból öntetet készítünk, amit egyenletesen elosztunk a tofuszeleteken, majd megszórunk 1 kisebb maréknyi durvára darabolt dióval. Hűtőbe tesszük minimum fél órára.

Egy ujjnyi hosszúságú salátacukkinit vékony szeletekre vágunk. 5 teáskanál vizet, 1 teáskanál borecetet, csipetnyi sót és fél csapott mokkáskanálnyi chiliport összekeverünk, leöntjük vele a cukkinikarikákat, és állni hagyjuk.

A répát vékony csíkokra, a barackot gerezdekre vágjuk.

A spenótot alaposan megmossuk, majd csipetnyi sóval és a reszelt fokhagymával megfonnyasztjuk.

A tükörtojást kockákra vágjuk.

Összeállítás: Minden hozzávalót óvatosan összeforgatunk, majd sózzuk-borsozzuk, ha szükséges.

Recept a Green Kitchen Storiestól.

Spenótos - füstöltsajtos palacsinta

...csírákkal.
Imádom őket.
Ez már a második "termesztés", de még mindig képtelen vagyok eltalálni a mértéket: irtó sokat áztattam be.
De elfogy.
Eszegetem mindenhez ami nem édes (bár joghurttal is izgalmas lehet), lehet, hogy megpróbálkozom belesütni valamilyen tésztába. Ki tudja.

Ellenben szomorún kellett észrevennem, hogy a spenótszezon a végét járja: az utolsó zacskók között válogattam a piacon. Kár. Szeretem ezeket a kis zöld levélkéket, legfőképpen a semleges ízük miatt. (Hatalmas "megdöbbenés" volt, amikor egyszer sóskát vettem - mondván, hogy végül is oly' mindegy, játsszunk változatosat - és az első falat után jöttem rá, hogy hoppá, ez savanyú. Utálom. Állt is egy jó darabig érintetlenül a hűtőben, míg a /többek között/ vashiányos vérkép megérkezése után eldöntöttem: lesz ami lesz, megeszem. Szépen beosztottam: ha mindennap megeszem belőle 2 nagy maroknyit, különben nincs "normális kaja". Hatott. Villámtempóban pusztítottam el minden ebéd előtt. Á. ezt úgy fogalmazta meg, hogy egyanyuka és kisgyerek egyszerre veszett el bennem.)

Mikor Réka itt volt, maradék réteslapoba töltöttük ezt a tölteléket de, 1. régóta izgatta már a fantáziám a spenót palacsintába tekerészése, 2. isteni finom lett a füstölt túrósajtnak köszönhetően, és maradt belőle még pont egy adagnyi.

Minden adta magát, na.

Hozzávalók 1 éhes embernek:

- 6 db pici tk. palacsinta (én 20 centis serpenyőben sütöttem)

- spenóttöltelék

- 1,5 dl sűrű joghurt

- 4 evőkanál friss csíra

Töltelék:

30 dkg friss leveles spenót

1 nagy vöröshagyma

1 duci fokhagyma

olívaolaj

só, fehérbors, szerecsendió

őrölt mustármag

1 evőkanál füstölt túrósajt (CBA-ban kapható rúd formájában)

Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk. 

Meghámozzuk, majd felkarikázzuk a hagymát, és kicsit megpirítjuk. Félúton hozzáadjuk a durvára vágott fokhagymát, és a lecsöpögtetett sepnótleveleket. Megfonnyasztjuk.

A tűzről levéve hozzákeverjük a sajtot (melegen, mert akkor szépen elolvad), majd ízesítjük.

A palacsintákba igazságosan elosztjuk a spenótot, megkenjük joghurttal, majd az egészség jegyében szórunk a tetejére egy kevés csírát is.

Spenótos - túrós réteslasagne

"Lécci-lécci ne állat legyen. Meg ha lehet ne is növény. Vagyis ne nagyon konkrét. Embertan az príma. Mondjuk egy kis ökológiával fűszerezve. Bááár...abból vajon meg tudnak szivatni?"

Kb. ezek jártak a fejemben, miközben sétáltam a Ciszter felé. Bár tartottam magam az eredeti tervhez (miszerint úgy szeretném megtanulni, hogy bármit is húzzak, mindenből átfogó és megingathatatlan tudást tudjak nyújtani), azért minden nem lehet tökéletes.  MIndenkinek vannak gyenge pontjai. Valami, ami kevésbé érdekli. Valami,ami pontosan ezen okból kifolyólag kevésbé érthető és tanulható seggelhető számára.
Nekem ez kimondottan az állattan.
Aranyosak, meg minden,és tulajdonképpen a kifejlődésükig egész érdekes is a téma. A csíralemezek elkülönüléséig. A differenciálódás már nem az én asztalom.

A fent megfogalmazott kérésem pedig úgy tűnik meghallgatásra talált.
Állattan nem volt a borítékban. Növények sem. Ökológia bújt a papírok között: azzal indítva a kérdéssort, hogy akkor határozzam meg a biomassza és az ökológiai produkció fogalmait. Azt amit otthon, a könyv négyszeri átolvasása után sem tudtam megérteni.
DE embertan sehol. A jó kis embertan.
Helyette DNS elemzés. Felépítés, kötések, transzkripció, transzláció, tulajdonság áramlása, csupa-csupa finomság.

Ennél azért kicsit könnyebbet képzeltem el.

Ezt pedig a spenótszezon örömére.
Meg a megvett, aztán hűtőben parkoló réteslapok sürgős felhasználására. (Bármint mondtam én a porciózás királynője vagyok. Ha lenne ilyen cím, tuti megnyerném. Egy negyed kilós epret képes vagyok másfél hétig használni, ezalatt készítek belőle  5 féle ételt. És volt, hogy még ezután is maradt belőle. A réteslap dettó ilyen. MIvel egy alkalommal csak 1, max. 2 lapot vagyok képes felhasználni nagyon sokáig tart kivégezni egy csomagot.
Bezzeg a túró. Azt képes lennék együltő helyemben elkanalazgatni. Szerencsére mióta szabok magamnak gátakat, már az sem megy.* Az utóbbi hónapokban nem egyszer rámromlottak.  Éljen a mértékletesség!

 

Meg hogy lesz így belőlem egyszer vegán? Fokozatosan kell a dolgokat megszokni.

*A kivételek azok az esetek, amikor nagyon fáradtan/éhesen megyek haza, és úgy érzem, hogy csak édesség segíthet. Ilyenkor leülök, és halál simán megeszek egy csomag csomkiparányt. Utána persze belegondolok,hogy mit is tettem, és jön a lelkiismeretfurdalás. :(  Szerencsére ez nem gyakori, meg a meglévő alkalmakat is igyekszem minél inkább redukálni. Remélem ha lemegy ez az érettségis hiszti könnyebb lesz.

Hozzávalók 1 személyre (egy 12 x 10 cm-es formához):

1 réteslap

4 nagy marék megmosott spenótlevél

4 szál újhagyma (zölddel együtt) 

löttyintésnyi olívaolaj

15 dkg túró

só, bors,

1 teáskanál őrölt fehér mustármag

2 csipetnyi szerencsendió

pálmazsír

2 evőkanál joghurt.

Az olajat felforrósítjuk egy serpenyőben. 

A hagymát meghámozzuk, majd vékonyan felkarikázzuk, és megpirítjuk. Amikor már világosbarna hozzáadjuk a megmosott, jól lecsepegtett! spenótleveleket, és összefonnyasztjuk. Közben sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a mustárport és szerencsendiót. Keverjük össze a túróval. Itt ellenőrizzük, hogy elég sós-e! (Akár fetát is morzsolhatunk bele, akkor nem is kell utósózni.)

A réteslapokat felvágjuk akkora darabokra, hogy pont akkorák legyenek,mint a sütőtálunk. (Négyzetnél ez értelemszerűen egyszerűbb, de körnél sem megoldhatatlan: a felhajló széleket rendezzük úgy, hogy ne takarják egymást, a legfelsőnél pedig tűrjük be".) 

Számoljuk ki, hogy hány lapunk lett, egy rétegnek 2 lapot számoljunk. Ennek megfelelően osszuk el a tölteléket is.

Kenjük ki vékonyan a tálunkat pálmazsírral, és rétegezzük a lapokat, illetve a tölteléket. A tetejére feltétlenül tészta kerüljön. Ezt kenjük le a joghurttal.

200 fokos sütőben nagyjából 20 percig süssük. (A teteje lehet, hogy kap egy erős barnás színt, de ennek nincsen égett íze, sőt. Nagyon-nagyon finom.)

(Persze az is lehet, hogy tényleg megég, ebbe az esetben ne együk meg.)

Spenótos - fetás batyu

Napi furcsaságok:
1. A hőmérő 27 fokot mutat. Úgy, hogy minden ablakot becsuktam. 11-től 5-ig utcáramenés sürgősen elfelejtve.
2. Ma kinyitott a strand. Nem viccelek.
3. Aki érettségizik, most csukj be a szemét: már csak 9 nap...

Szóval legjobb ha beletemetkezünk a tankönyvekbe. 

Vagy ezekbe a kis táskákba. 

Szépek, nem? 

Anyu csinálta ♥  Éva kolléganője receptje alapján, én meg elkunyiztam, elvégre mégiscsak 1 háztartás vagyunk :)

Rövidre fogva: egyszerű, és bombabiztos, mint minden levelestésztás recept

                        isteni, mint minden amiben spenót és feta van!!!

Hozzávalók 16 batyuhoz:

1 evőkanál olívaolaj

2 fej vöröshagyma

1 nagy szál póréhagyma

2 gerezd fokhagyma

1 szép piros pritaminpaprika

10 dkg krémsajt

20 dkg spenótpüré

10 dkg feta

2 dl főzőtejszín (elég a 20 %)

só, bors, rozmaring

1 tojás

1 csomag leveles tészta (felengedett)

Az olajat felhevítjük, majd az apróra kockázott hagymát és póréhagymakarikákat aranybarnára pirítjuk. Belenyomjuk a fokhagymát is.

Belekeverjük a krémsajtot, spenótot ( ha leveleset használunk akkor még a hagymákkal együtt fonnyasszuk meg), felkockázott fetát, legvégül a főzőtejszínt. Ízesítsük sóval (ha kell, de a feta elég sós), borssal, apróra vágott rozmaringgal, majd forgassuk össze a felvágott parikadarabokkal. Hagyjuk hűlni, majd keverjünk bele egy tojást.

A leveles tésztát téglalappá nyújtjuk, majd  felvágjuk 4x4-es kockákra. 

Kivajazunk egy muffintepsit, és beleillesztjük a tésztakockákat. A közepébe halmozzuk a tölteléket, majd a 4 sarkát felhajtva és összenyomva, 200 fokos sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük.

Egyből két spenótos

Imádom a spenótot.
Az utóbbi időben rengeteg recept került a kezembe ebben témában, azonban a zöldség mindegyikben nyers, leveles formában szerepelt. Húzta az agyam nem mondom, minden alkalommal sóhajtoztam anyának, hogy jaj de jó lenne, és vajon mikor lesz már olyan meleg, hogy lehessen kapni.
Ezek után el lehet képzelni milyen boldog voltam, mikor hazaállított egy fél kiló zöld levélkével. Már megvolt a helye, de kombinálva a kellemest a hasznossal elv alapján úgy döntöttem, hogy ezzel jelentkezek az Online Vacsoracsatára.
Hangsúlyozom: jelentkezem. Csak Trollanyu óriási, mindenre (és mindenkire) kiterjedő választéka után gondolkoztam el, hogy bizony meglehet elfelejtkeztem a dolog lényegéről: itt nem magamat kell "jóllakatni". A spenót pedig igencsak megosztó zöldségféle, így lehet jópáran éhesen mentetek volna tőlem haza. (Még úgy is, hogy ebben a formában nem is érződik: a kakukkfüves túró íze teljesen elnyom mindent.)
Így csak azt tudom javasolni, hogy próbáljatok meg túllépni az előítéleteinken, és kóstoljátok meg! Nagyon finom :)

A móka azonban nem ér itt véget, tekintve, hogy Autumn egy 4 hónapos ikerpár boldog anyukája (is), így azt kérte, hogy a nagyok ételéhez felhasznált alapanyagokból készítsünk valamilyen babaételt is.

És hogy hogyan is működik pontosan a játék?

5 hét, 5 csapat, Trollanyu, Kati, Lilla, Ízlésszindróma és én alkotjuk a legelsőt. 

A héten mindenki megvendégeli virtuálisan a többieket,  a Kutya és Konyha blogon pedig lehet majd szavazni arra a bloggerre, aki számotokra a legszimpatikusabb volt. (Mindenkiről készül egy bejegyzés, annak a megjegyzésűrlapja a szavazópaletta.)

És itt jön a lényeg: szavazzatok. "Mindegy, hogy kire", a fontos, hogy legyen izgalmas és sokszínű a játék!

"A szavazás név "bemondásával" történik. Minden játékosra 1x lehet szavazni (az 5 játékos közül csak 1-re!) és szavazhat bárki, aki blogot ír és legalább egy blogra feliratkozott és a profiljában ez látható, kivéve a játékos saját magára. Az 5 játékos közül csak 1-re adjátok le a voksot!
A névtelenül leadott szavazatokat nem veszem figyelembe! Amelyik játékos receptje tetszik, annak a nevét írjátok le a hozzászólásban, meg is indokolhatjátok döntéseteket."

Kezdjük a bébiétellel.
Egy édeskés spenótpürét készítettem, körte, spenót és amaránt felhasználásával. Igen gyors és egyszerű, azonban rengeteg értékes anyagot tartalmaz mindegyik hozzávaló.
A teljesség igénye nélkül néhány adat:
A spenótban rengeteg a vas, magnézium, C-vitamin és folsav.
Az amaránt a fehérjében leggazdagabb gabonaféle. Sajnos már régen kidobtam a zacskóját, de ha az emlékeim nem csalnak, még a tejet is magasan veri.
Az utóbbit azért tartom fontosnak, mert ez az étel nem tartalmaz húst. Mint tudjuk, vannak vegetáriánus babák (hogy ez "helyes" vagy nem, az már természetesen szubjektív téma), az ő esetükben különösen fontosnak tartom a magas fehérjebevitelt.
Az olaj hozzáadása szintén lényeges pont, mert a babák gyomra igen picike, ellenben sok tápanyagra van szükségük a növekedéshez (hah, itt az értelme, hogy emelt szinten érettségizem majd biológiából!), és ezt minél nagyobb energiatartalmú kisméretű dolgokból kell bevinni.

Így készült: 10 dkg jól megmosott, leszárazott spenótlevelet forrásban lévő vízbe tettem, és 4 percig alacsony lángon főztem. Ezután villával kihalásztam, és 5 dkg héjatlan körtét hozzáadva összeturmixoltam. Belekevertem 1 teáskanál olívaolajat, és 2 nagy evőkanál puffasztott amarántot.


                    ----------------------------------------------------------------------------------

A felnőtteknek pedig ezt az egyszerű, de igazán kiváló tavaszias pitét kínálnám. :)

Hozzávalók a tésztához:

7 dkg tönkölyliszt

3 g puffasztott quinoa

5 g puffasztott amaránt

1 evőkanál pálmazsír

1 tojás

fél mokkáskanál só

A száraz hozzávalókat összekeverjük, elmorzsoljuk benne a pálmazsírt, végül a tojással tésztát gyúrunk belőle. 1 órára hűtőbe tesszük.

A töltelékhez:

20 dkg túró

8 dkg feta

2 nagy evőkanál sűrű joghurt

1 mokkáskanál só

8 dkg leveles spenót

3 ág kakukkfű

2 csipet fehérbors

A túrót villával áttörjük, majd joghurttal lazítjuk. Ízesítjük sóval, borssal, belecsipkedjük a kakukkfűleveleket, majd a diónyi darabokra vágott spenótleveleket is hozzákeverjük.

Összeállítás: Kenjünk ki pálmazsírral egy 18 cm-es piteformát, majd nyomkodjuk az aljába a hűtőhideg tésztát. A tölteléket egyengessük el a formában, majd 190 fokos sütőben kb. 20-25 percig süssük.