A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vanília. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vanília. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 9.

matchás granola mazsolával és dióval


Szerencse.
Erről beszéltek egyik nap a rádióban.
Hogy nem elég tehetségesnek lenni, erőnket megfeszítve küzdeni.
Az élethez szerencse kell.
Kezdve azzal, hogy hova születünk, milyen géneket öröklünk, egészen odáig, hogy a vágyaink egyeznek-e a tehetségünk és képességeink adta korlátokkal. Hogy ott vagyunk-e abban a bizonyos pillanatban. Hogy észrevesszük-e a kínálkozó lehetőséget.

Alex mosolyogva csóválta a fejét, amikor a boldogságról beszélgettünk. Hogy mi, európaiak, itt élünk a világ közepén, biztonságban, mindenünk megvan, mégsem vagyunk elégedettek az életünkkel. Indiát emlegette. Az otthonát, Mexikót. Ahol bármennyire is szűkölködnek, mindig van egy tál ételük az érkezők számára.

Igaza van.
Ezek azok a pillanatok, amikor még jobban tudatosul bennem, hogy nincs elvesztegetnivaló időm. Hogy mindenem megvan hozzá, hogy egy értékes életet élhessek.

Csak élnem kell.


Ismét egy granolarecept, amihez ezúttal japán zöldteaport - matchát használtam. Ez nem ízbéli, hanem főként színbeli változást okoz, és bár a fénykép nem adja annyira jól át, egy szép, zöld színű müzlit kaptam végeredményként. De természetesen használhatunk többet is a megadott mennyiségnél, ebben az esetben még mélyebb színt tudunk elérni. Érdemes kísérletezni! :)


Hozzávalók 1 üveghez:
1 cs zabpehely
1 cs puffasztott rizs
1/3 cs dió
1/3 cs mazsola
1/3 cs kókuszchips
3 ek olívaolaj
2 evőkanál méz
2-3 evőkanál tej
1 evőkanál lenmaghús
1 jó nagy evőkanál zöldteapor (matcha)
1 tojásfehérje
2 csipetnyi só
1 nagy tk vaníliapor


Keverjük össze a zabpelyhet, puffasztott rizst és a diót.
Egy kis tálkába kanalazzuk bele az olajat, mézet, tejet, matchaport és lenmaghúst, majd hagyjuk állni 5 percre.
Forgassuk össze a zöld masszát a száraz hozzávalókkal, sózzuk, illetve adjuk hozzá a vaníliaport és a tojástfehérjét is. Keverjük jól össze, hogy a fehérje mindenhol jól bevonja a szemeket, majd simítsuk sütőpapíros tepsire, és 175 fokra előmelegített sütőben süssük addig, míg aranybarna nem lesz. Közben mindenképpen forgassuk át, különben megég.


Az ötlet a swoonful of sugar blogról.



Ingredients for 1 big jar:
1 c rolled oats
1 c single puffed rice
1/3 c walnuts
1/3 c raisins
1/3 c coconut chips
3 tbsp olive oil
2 tbsp honey
2-3 tbsp milk
1 tbsp grounded linseed
2 big tbsp (or 1 and half) matcha powder
1 eggwhite
2 pinch of salt
1 big tsp vanilla powder


Mix the rolled oats, the single puffed rice and the walnuts
Is a small bowl stir together the oil, honey, milk and matcha, then let it for 5 minutes.
Combine the green liquid with the dry ingredients, then add the vanilla powder and the egg whites.
Stir well and make sure the egg whites cover all the small pieces.
Preheat the oven to 175 C.
Pour the mixture into a baking paper covered tray, than bake until goes golden. (Greeny, sorry.) While baking it don’t forget to stir 3 or 4 times.

2013. június 10.

Álláshirdetés, meg ami mögötte van {sült epres zabpehely csokival és banánkarikákkal}


Már régen elhatároztam, hogy nyárra szerzek valami munkát.
Valami állandót.
Valami "igazit". Vagyis nem diákszövetkezeten keresztül.

Egy kedves barátomtól jó tippeket kaptam arra, hogy hol érdemes keresgélni, neki is álltam nagy lelkesen. Minden alkalommal találtam újakat, érdekeseket, az önéletrajzaim csak úgy repkedtek szanaszét.
Az egyik hely, ahova elküldtem egy masszázsszalon volt.

2012. december 1.

Nyers csokitorta


Nem látunk bele a másik életébe.
Nem tudjuk hogyan él, milyen gondokkal küzd, mi teszi boldoggá.
Nem ismerjük min ment keresztül.

Tulajdonképpen milyen alapon ítélünk el bárkit?



Beszélünk munkáról, burokban felnövésről, betegségekről.
Életutakról.

Miért valóságosabb az egyik, mint a másik?


Félreértés ne essék, nem vágyom megváltani a világot. 
Csak kicsit jobbá tenni. 
Élhetőbbé.


Étkezés terén még mindig küzdök.
Sőt. Talán most küzdök igazán.
Ez a fajta életmód a napi sokszori elosztás követeli meg, én pedig ezidáig erősen a hármas szám felé orientálódtam.
Változtatás.
A tízórait nem tudom beiktatni (fél 9 és dél között egyszerűen nem leszek újra éhes), de egy uzsonna tényleg nem rossz ötlet. Valami egyszerűt, édeset, amolyan ebéd utáni desszertpótlót.
Ez a kis nyerskonyhai csoda éppen megfelel egy bögre gabonakávéval, bár tudom, a banán és mazsola nem éppen a legalacsonyabb GI-jű gyümölcsök. Kis adagban azért belefér.
Hát még ha mások is segítenek. Nálunk meglepően egyöntetű sikert aratott a hagyományos étrendű családtagok körében. Vannak még csodák.


Hozzávalók 7 adaghoz:
10 dkg dió
4,5 dkg mazsola
csipetnyi Himalája só
21 dkg avokádóhús (2 db normál avokádó)
6 nagy teáskanál kakaópor
1 nagyobb banán (13 dkg tiszta gyümölcs)
2 evőkanál nyírfacukor
csipetnyi Himalája só
1 teáskanál vaníliapor

A tésztához áztassuk be a mazsolát és a diót egy éjszakára.
Másnap öntsük le róla a vizet, és egy aprítóval dolgozzuk finomra. Béleljük ki sütőpapírral egy 18 cm-es tortaforma alját, az oldalát pedig kenjük ki pálmazsírral. Nyomkodjuk bele a masszát, majd tegyük mélyhűtőbe 25 percre.
Ezalatt készítsük el a krémet. Kanalazzuk ki az avokádóhúst, és tegyük a mixerbe a banánnal, kakaóporral, nyírfacukorral, sóval és vaníliával együtt. Pürésítsük teljesen krémesre, majd oszlassuk el a fagyott alap tetején. Tegyük mélyhűtőbe ismét, ahol nagyjából 45 perc alatt "fogyaszthatóra" fagy. 
Vigyázzunk, hogy ebben az állapotában vágható jól, hűtőhidegen inkább krémes. De mindenhogyan isteni.
  
1 szelet 12,5 g CH 


Forrás: Zizi kalandjai


Raw chocolate cake

Ingredients for 7:
10 dkg walnut
4,5 dkg raisins
csipetnyi Himalaya salt
21 dkg peeled avocado (2 pieces avocado)
6 big tsp cocoa powder
1 bigger banana (13 dkg)
2 tbsp xilit
pinch of HImalaya salt
1 tsp vanilla powder

For the "dough" soak the raisins and the walnut for 1 night.
The next day put the soaked seeds into a blender, and works for 1 minute. You have to get nearly a smooth consistence.
Lay baking paper bottom of the mold. Spread the sides with coconut fat and press into the "dough" uniformly.
Put it into a freezer for 25 minutes.

Meanwhile make the cream.
Put the meat of the avocado, the banana, the xilit, the salt and the vanilla into a blender, and mix it until creamy. Spread the cream on the top of the frozen walnut mix. Replace again for 45 mins. 
Serve immediately.
If you eat from the refrigator it will be much unmanagable creamy!

2012. november 26.

Sütőtökös - kókuszos minikuglóf


Az élet néha produkál furcsa dolgokat.
Ezek előtt eleinte értetlenül állok, de tudom, hogy minden okkal történik. Célja van.

A hajhullós történetem a napokban a csúcspontjához ért. Végre eljutottam endokrinológushoz, aki megerősítette az előzetesen a nőgyógyász által pedzegetett lehetőséget.
PCO.
Nem olyan nagy ügy, a lényege annyi, hogy ciszták vannak a petefészkemben, amik a jelenlétükkel kissé megborították a normál működéseimet. Ennek a tüneteit észleltük: hajhullás, megnövekedett tesztoszteronszint, szünetelő ciklus.
Tekintve, hogy ez gyakran jár együtt még inzulinrezisztenciával is (és a 2. típusú cukorbetegség előlépcsője, ahogyan kedves E. barátnőm kifejezte), a gyógyszer mellett diétát is célszerű tartani. Meg mozogni.
Úgy, mint egy diabéteszes.

Miért velem történik ez?
Velem, aki mindig figyelt arra, hogy mit eszik. Sőt.
Csak erre figyeltem. Hogy ne tömjem magam mesterséges szemetekkel, hogy sok gyümölcsöt-zöldséget fogyasszak, hogy mindenből teljeskiőrlésűt vagy natúr verziót válasszak, hogy ne sózzak, hogy legtökéletes tápanyagkombinációt vigyem be... 
Mi van azokkal az emberekkel, akik az egészet lesz*rják? Mint mondjuk majdnem mindenki a környezetemben. Szinte válogatás nélkül megeszenek mindent, ami eléjük kerül, és... hagyjuk. Természetesen nem kívánok senkinek sem rosszat. Nem. Csak... olyan bosszantó. Eddig sem volt egyszerű, de most már kifejezetten nehéz. Emlékszem, volt, hogy azt kívántam, bárcsak tényleg lenne valami. Valami külső erő, ami rákényszerítene arra, amit csinálok. Ugyanis volt, hogy elcsábultam, és a mértékegységek tartása sem volt az erősségem. Itt a tanulság: kérd csak, és megkapod.
Ráadásul a ciszták sem maguktól nőttek oda. Minden egyes kimaradt ciklusú hónapban eggyel többen lettek (és lesznek), ugyanis elkezdtek megérni, de bizonyos hormonok hiányában nem tudtak "kijönni", így fogták magukat, és betokozódtak.
Tehát mindent magamnak köszönhetek. A szuper kis életmódomnak és anorexiás múltamnak.



Azért próbálom a jó oldalát is látni.
Egyrészt nekem sokkal könnyebb, mert nem a nulláról indulok, és csak "apró" változtatásokra szorul a rendszerem. (Ami amúgy halál nehéz, mert speciel szénhidrátot sosem számolgattam. Még kalóriát se nagyon. Plusz eddig rengeteg gyümölcsöt ettem, most pedig egy szerencsétlen almát sem ehetek meg csak úgy, hanem szépen bele kell számolni a CH mennyiségbe.) 
Másrészt pedig remélem, hogy ezáltal kőkemény önuralomra teszek szert. 
Célok. Mindennek célja van. 

Lehet, hogy ez kell, ahhoz, hogy változtassak az életemen.


Imádom a sütőtököt.
Eddig lehet, hogy nem derült ki, de menthetetlenül függő vagyok: ennek következtében minden télen olyan szinten besárgulok, mint egy hepatitises. Képes vagyok együltő helyemben benyomni akár egy egész nagyobb példányt is. Csak úgy natúran. Vacsora helyett.
Imádom a sütőből kitekergőző illatát, és az is biztos, hogy melegen a legfinomabb, akkor, amikor még megégeti a nyelved. (Aztán meg a szájpadlásod, miközben próbálod a nyelvedről eltüntetni.) Persze hidegen sem megvetendő, de akkor már szívesebben beáldozom alapanyagnak.
Pláne, ha kókusszal párosul. Köszi a lisztet Pali! :)


Hozzávalók 6 db-hoz:
30 g mandulaliszt
30 g kókuszliszt
35 g tk. rozsliszt
1 csapott teáskanál szódabikarbóna
fél teáskanál mézeskalácsfűszer
reszelt szerecsendió
1 mokkáskanál vaníliapor
csipetnyi só
9 dkg sült sütőtök
1 tojás
1 nagy evőkanál méz (édesebb szájúaknak 3)
1,5 evőkanál olívaolaj
125 ml kókusztej
fél narancs leve (kicsi darab)
kókuszzsír a formához

Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat.
A héjatlan sütőtököt tegyük egy mixerbe, és a listán maradt "maradékkal" pürésítsük össze. Ha szép homogén, forgassuk bele a lisztkeverékünket.
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra.
Kenjünk ki kókuszzsírral 6 db minikuglófformát. Osszuk el benne egyenletesen a tésztát, és süssük nagyjából 20 percig, illetve tűpróbáig!

Feltétlenül vaníliaszósszal leöntve tálaljuk, mert rengeteget dob rajta!




Ingredients for 6 smaller cake:
30 g almond flour
30 g coconut flour
35 g whole grain rye flour
1 tsp baking soda
1/2 tsp "gingerbread spice"
freshly grated nutmeg
1/2 tsp vanilla powder
1 pinch of salt
90 g baked pumpkin (peeled)
1 egg
1/2 cup coconut milk
half of a smaller orange (juice)
1,5 tbsp olive oil
1 big tbsp honey (who prefers sweeter use 3 tbsp)
coconut fat for the mold

Stir all the dry ingredients in a bowl.
Put the baked unpeeled pumpkin and the wet compartments in a turmix and mix until it gets smooth. Combine the 2 bowl little by little.
Preheat the oven to 175 C.
Batter the 6 mold and divide the batter.
Bake approx. 20 mins or until gets brown.

Serve hot with vanilla sauce and enjoy!

2012. október 8.

Céklatorta kakukkfüves kecskesajtkrémmel


Ősz van. 
Számomra legalábbis most kezdődött el.
Mert igen-igen, szép az, amikor minden délután hétágra süt a nap, de... nekem elég volt a nyárból. Egyszerűen már nincs helye.
A jelenlegi időjárás sokkal helytállóbb. Hideg van, de ha nem fúj a szél, igen kellemes tud lenni. Jó hazaérni kihűlt kezekkel, megfürödni, enni egy tányér meleg valamit, aztán betakarózva tanulni. Vagy odaülni a sütőajtó elé, ha éppen sül valami. (Ami nálunk igen gyakori.)
De az ősz az elmúlásról is szól. Sőt. Tulajdonképpen csak arról szól.
De ez így jó. Mert egyszer minden véget ér. Véget kell, hogy érjen. Ez a természet rendje. Mindenki tudja. Mégis... szomorú szembesülni vele. Nekem Velencével az volt. Megálltam a kert közepén, és belesajdult a szívem a látványba. Lehullott falevelek, sárguló bokrok, vakondtúrások, nyírásra váró fű. A kiskertem kicsit begazosodva. A környék néptelen. Már a madarak is elmentek.
"Lesz még újra nyár?" - jutott eszembe. Olyan elképzelhetetlennek tűnik.


Végtelenül távolinak.


Azért az elmúlt héten még fagyiztam is -méghozzá gorgonzolás fagyit kóstoltam! Az élmény nem várt volt: egészen beköltözött a fejembe az édesség és sós sajt párosítása. Ennek örömére született ez a cékla-kecskesajt duó is.   :)  De hamarosan a kéksajt is terítékre kerül...


Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához:
15 dkg reszelt cékla
2 evőkanál olívaolaj
2 szem rózsabors, fél mokkásk. fahéj, 5 kardamommag
7 dkg rozsliszt, 6 dkg zabpehelyliszt
1 tk. szódabikarbóna
5 dkg mazsola forró vízbe áztatva, majd összeturmixolva


Összekeverjük a száraz, majd a nedves hozzávalókat, homogénre dolgozzuk, és egy 18 cm átmérőjű kivajazott tortaformába simítjuk. Előmelegített 175 fokos sütőben nagyjából 40 percig sütjük.


10 dkg natúr kecskegomolya
3 nagy evőkanál sűrű görög joghurt
1 evőkanál nyírfacukor
2 nagy ág kakukkfű

A krémhez a fentieket összekeverjük, és a félbevágott torta közé simítjuk. Tálalás előtt feltétlenül hagyjuk állni egy éjszakát a hűtőben (ezalatt összeérnek az ízek), és a krém is kap egy szép rózsaszínes árnyalatot.   :)

2012. augusztus 1.

Vegán csokis muffin szedres - vaníliás vegán kölesfagyival

Biciklizés közben eltekertem egy régi barátnőm mellett. 
18 éves.
Egy kopasz fiatal férfival sétált. Meg egy babakocsival. 
Rám nézett, majd elfordította a fejét. 
Pedig megismert.


Nem azért írtam, hogy ítélkezzek. Ha akarnék se tehetném. Egész egyszerűen nincs jogom hozzá.
Nem ismerem az életét. Nem tudom mi zajlik a lelkében. Mit érzett akkor. Mit érez most.
Ennek ellenére furcsa visszagondolni, hogy 10 évesen együtt ettük a krumplis tésztát a konyhájukban. Uborkasalátával.
Most meg? Itt áll érettségi nélkül.
Egy kisbabával.


Hiszek abban, hogy vannak sorsszerű találkozások.
Találkozások, amelyeknek célja, hogy elgondolkodjunk az életünkön.* Mérlegeljünk. Lássuk magunk előtt, hogy hova tartunk. És honnan jöttünk.



*Vagy megköszönjük, hogy hova pottyantott a gólya.


Tudom-tudom.
Muffin. (De azért ez inkább egy cupcake-re hajaz.)
De ez a legegyszerűbb módja annak, ha az ember kicsiben süt. Annyira kicsiben.
Meg a leglogikusabbnak is tűnő, ha be akarjuk osztani a dolgokat. Egy nap, egy muffin.

Sajnos engem ez nem akadályoz meg abban, hogy egymás után kettőt is eltüntessek.
Mentség? Nincs. Ha csak az nem, hogy ezek pici muffinkák.



Hozzávalók 5 db-hoz:
1 dl tk. liszt
2 nagy evőkanál tönkölykorpa
1 evőkanál nyírfacukor
1 puha banán (szétnyomkodva)
2 nagy evőkanál keserűkakaópor
fél teáskanál szódabikarbóna
1 csipet só
1 evőkanál pirított kókuszreszelék
1 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál borecet
1,5 dl forró víz
0,5 dl erős kávé

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
Először összedolgozzuk a száraz összetevőket, külön a nedveseket, majd a kettőt egybe. Igazságosan elosztjuk az 5 muffinpapírban, majd kb. 17 perc alatt megsütjük. Ne süssük túl.

Forrás: Joylicious



Hagyjuk őket teljesen kihűlni. Ekkor fogjuk a muffinokat, és egyesével mindegyiknek a közepéből kifúrunk egy nagyobb adag tésztát. Hogy ki mekkorát az opcionális, én nagyot szoktam, szeretem ha sok a töltelék. A tésztáját is ennek megfelelően alakítom, szinte alig van benne cukor, így bőven elbírja a lekvárt.

Tehát ezeket a lyukakat megtöltjük:levendulás-rózsaborsos eperlekvárral.
Isteni.
Én egy jó részét csak így ettem.

De ha egy látványos kis uzsonnára vágyunk, érdemes megturbózni fagyival. Méghozzá ezzel a fantasztikus vegán fagyival, aminek a receptjét (remélem) sikerül is hamarosan megmutatnom. Ugyan a fotóalanyok már jó ideje a mélyhűtőben sínlődnek, és egy darabig még ott is fognak, de minden tőlem telhetőt megteszek.

2012. április 24.

Epres-vaníliás mandulatorta mogyorógrillázzsal

Imádom aput. Mikor megkérdeztem tőle, hogy milyen tortát szeretne a névnapjára elgondolkozott, majd kijelentette: Semmiképpen se legyen nehéz, inkább könnyű, olyan főzött vaníliakrémes és gyümölcsös. De persze belül marcipánnal- tette hozzá.
Éppen írtam valamit, de itt muszáj volt felnéznem. Hova képzeled a marcipánt?
Csönd.
Igazad van, maradjon inkább könnyű.


Ennek a szellemében készült hát a tortácska (bizony, ez nem a nagyvad kategória): nem kapott semmilyen borítást, nem volt szívem elrontani. Ez így jó. Pont így. És így marad a könnyű kategórián belül is.
Hangsúlyoznám, nem kalóriaszegény, csak könnyű. (Hiába krém több, mint a fele, azért van benne anyag.)
Szóval csak csukjuk be a szemünk, és hagyatkozzunk az orrunkra. Fantasztikus ahogyan a citrom, vanília és mandula keveredik az eper édeskés zamatával.

A nevezetes nap ugyan tegnap volt, a torta csak ma érkezik. HIába, a jóra várni kell. ^^
Remélem elég könnyedre sikeredett. Így kóstolás/felvágás előtt azt mondanám mindenképpen. ♥

Kell hozzá:
-1 db mandulás tortakarika (recept lejjebb)
-1 adag Hermé-féle isteni főzött vaníliakrém
-5 nagyobbacska eper
-5 evőkanál mogyorókrokant


A mandulás tortalap:
3 tojás
10 dkg pirított mandula
9 dkg cukor
2 csipet só
1 mokkáskanál fahéj
1 citrom

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk.
A sárgákat a cukorral, sóval kikeverjük, majd az alaposan megmosott citrom héját és levét is hozzáadjuk.
Az aranyszínűre pirított mandulát ledaráljuk (egyszerűen imádom az illatát), majd a fehérjahabbal váltakozva a sárgás krémhez adagoljuk. A keveréssel nagyon óvatosan, jelszó a forgatás!
Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Vajazzunk ki egy 18 cm átmérőjű tortaformát, a belsejét szórjuk meg zsemlemorzsával. Öntsük bele a masszát, és nagyjából 20 perc alatt süssük készre, a sütő felső rácsán. Ha közben nagyon pirulna, feltétlenül takarjuk le alufóliával!

Összeállítás: 
A tortakarikát 3 felé vágjuk.
A krém felét rákanalazzuk a legalsó tortalapra, megszórjuk a megmosott, felkockázott eper felével, megszórjuk a grillázs felével, majd óvatosan ráillesztjük a középső lapot. Azon eljátsszuk ugyanezt, majd jön a teteje.
Lehet díszíteni, leginkább eperszemekkel, vagy valamilyen virággal érdemes. Csak natúran.

2012. április 22.

Epres-túrós guba

Talán még 9. osztályban kellett tartanom egy kiselőadást fizikaórán a táguló világegyetemről. Illetve lehet, hogy pontosan nem ez volt a téma, de mai fejjel már csak erre emlékszem. Buzgón begyakoroltam mindenféle diagramokat, szépen fel is véstem a táblára. A magyarázat már nem sikerült, a tanárúrnak kellett befejeznie. De volt értelme: mély nyomokat hagyott bennem.
Erről tegnap este győződhettem meg, amikor biológiából nekiültem "A bolygónk kialakulása" című fejezet értelmezésének. A második bekezdés azonnal a fentebb említett elmélettel indított, miszerint (ez az én felfoghatóbbra áttranszformált magyarázatom) "a világ jövője a benne található anyagok mennyiségétől függ. Ha ez a tömeg nagyobb a kritikus pontál, elkezd zsugorodni. Ha kisebb, a távolodás végtelen. A kutatók egy része azt állítja, hogy a ez a tömeg nem éri el a kritikus szintet, vagyis az univezrum örökké tágul. Mások azt állítják, hogy ezt a rendszert egy 81 milliárd éves ciklus jellemzi, vagyis 20 milliárd év múlva a tágulás lelassul, visszafordul és a világegyetem újra egyetlen ponttá zsugorodik össze."

Először is, aki végig tudta olvasni, annak gratulálok, ha nem a saját írásom lenne, nekem nem biztos, hogy sikerült volna.
Másodszor pedig folytatnám a történetet, mert érettségi ide vagy oda, nem lettem olyan kocka, hogy csak úgy oktalanul tananyagot pötyörésszek be.
A második vélemény elgondolkodtatott. Egyrészt nem tartom valószínűnek, hogy a mostani életvitelünkkel még kihúzza a bolygó 20 milliárd évig, személy szerint én a 150-et sem merném állítani. Mármint sima évet. De tegyük fel, hogy kibírja.
Mi lesz akkor? Minden amit elértünk, amit felépítettünk, amiért küzdöttünk hirtelen semmivé válik? Csak úgy egyszerűen volt, nincs? Egyik napról a másikra?
És ha ez meg is történik, akkor majd valamikor nagyon sokára egy másik nemzedéksokaság lehetőséget kap az újrakezdésre? Mindent a nulláról indítva? Vajon ők is elkövetik majd a mi hibáinkat? Egyáltalán, a mi utunkat fogják újrajárni?


Na jól van, most fogom magam vissza.
Nem tudom mikor lettem ilyen filozofikus alkat (remélem csak átmeneti), írjuk a tanulás számlájára. Szeretem a megfogható dolgokat, amire nincsen behatásom, kerülöm. Bosszant, hogy nem tudom kontrollálni. Nyomaszt.
És ez pontosan olyan.


Témaváltás: Mivel tavasz van, süt a nap, és az agyam is fogyasztja a kalóriákat, a finomat, könnyűt, gyorsan hármas jegyében készült ez az üde kis szösszenet. Is. Ugyan mostanában nem a szárnyaló fantáziámról és a különlegességekről vagyok híres (hogy az aktívságomról ne is ejtsünk szót), azért finom. És epres. Meg guba. (Helyesbítek, mivel epres és guba, rossz nem is lehetne, a kombinálással csak nő az eszmei ízbéli értéke.)

Hozzávalók per/fő:
1 pici szufléstálkányi kockákra vágott szikkadt magos rozskifli
2 nagyobb evőkanál szemcsés túró
0,8 dl tej
1 teáskanál vaníliás-xilit
3 nagyobb eper

A tejet megmelegítjük, majd leöntjük vele a várakozó kiflikockákat. Jól összeforgatjuk, hogy minden nedvességet magukba szívjanak. Szórjuk rá a vaníliás-xilitet (vagy mondhatnék házi vaníliáscukrot is: kristálycukrot felhasított vaníliarudakkal tegyünk egy befőttesüvegbe, néha rázogassuk össze, és ahogyan telik az idő, egyre inkább átveszi a cukor az aromákat), a túrót, és forgassuk össze. A kiflidarabkákat igyekezzünk nem teljesen szétmaszatolni, mert azért mégsem egynemű masszát készítünk.
Kenjünk ki vékonyan pálmazsírral/vajjal egy szuflésedényt. Rétegezzük bele a túrós-kiflit, és a felkockázott epret. A tetejére feltétlenül eper kerüljön. 
190 fokos sütőben kb. 10 perc alatt el is készül.

2012. április 13.

Aranygaluska

Nyamm játékára már akkor eldöntöttem, hogy nevezek, amikor először megláttam a kíírást. Az is világos volt, hogy mivel: ide aranygaluska kell.
Ez volt ugyanis az az étel, amivel gasztrobloger pályafutásom elkezdődött. Olyan is pontosan: egy tipikus" pályakezdő" munka. Akit érdekel az akkori kép, vagy a recept az itt tudja megnézni. Finoman fogalmazva szörnyűgusztustalanborzalmas. De az is én voltam.
És az ilyenek láttán mindig megtelik reménnyel a szívem: lehet fejlődni.
Nekem sikerült.


És mielőtt elfelejtem (meg ti is): ma éjfélig lehet szavazni az Online Vacsoracsatában ránk, méghozzá itt!


A mostani adag a leírtnak a feléből készült, 9 dkg darált dió és 8 dkg cukor keverékéből. Nem nagy tepsiben, hanem egyszemélyes adagokban sült: most sikerült még csak felavatni a mikulásra kapott téglatest-formákat.
És újdonságként készült mellé tejsodó is (nem híg vaníliapuding!!!), ennek mellékelném a receptjét.

Hozzávalók kb. 6 dl-hez:
5 dl zsíros tej
3 evőkanál liszt
5 dkg vaj
3 nagyobb evőkanál porcukor
1 tojássárgája
csipet só
fél vanília kikapart magjai

A vajat megolvasztjuk, hozzákeverjük a lisztet, majd felöntjük a tej felével, és csomómentesre keverjük. Hozzáadjuk a tojássárgát (folyamatosan kevergetve!), a cukrot, sót, és a vaníliamagokat, majd a maradék tejet is hozzáöntve lassú tűzön összesűrítjük.

2012. március 18.

Cseresznyés-túrós-banános süti (cukor nélkül)

Vidám kép, egy kevésbé vidám történettel.
Történt tegnap, hogy elmentem biciklizni. Semmi extra, csak a szokásos kis nyaralós köröm. (A tényt, hogy egyáltalán felmerült a rövidítés lehetősége, a szél és a felöltözés számlájára írom.) Az egyik vasúti átkelő felé tartva már messziről kiszúrtam egy nőt: félig nekidőlt a korlátnak, megtett pár lépést, majd ismét megtántorodott. "Nagyszerű" - gondoltam. 2 opció van, vagy elmegyek mellette tudomást sem véve róla, vagy megszólítom, akkor azonban jó eséllyel haza is kell kísérnem. Tekintve, hogy azért szorult belém némi szociális érzékenység, maradt a második. Leszálltam a bicikliről, megkerültem, majd visszafordultam hozzá. És ekkor ért a döbbenetes felismerés. Ez a nő nem részeg. Hanem kegyetlenül összeverték. A haja tövében egy diónyi alvadt vér, a jobb arcfele pedig diszkréten lila. A szemét nem láttam, mert napszemüveg volt rajta, de nem tartom valószínűnek, hogy kilátott rajta.
Megkérdeztem, hogy jól van-e. Hülye kérdés, nyilván, de jobb nem jutott eszembe. Megrázta a fejét, majd elkezdett motyogni, hogy lehet, hogy elvesztette a lakáskulcsát. (Magamban arra gondoltam, hogy ja, csak ennyi a probléma? Jó lenne.) "Tudok valamiben segíteni? Lehet, hogy a farmeromban van. Megnéznéd? Ööö, dehát az rajtad van. (Itt bevillant, hogy de mi van ha zsebes a csaj, és mikor odahajolok, ő letépi a hátizsákom, vagy ilyesmi, úgyhogy eldöntöttem, nem fogom átmotozni.)
Szép lassan benyúlt a zsebébe, elővett egy öngyűjtót, még valamit, majd harmadiknak már a kulcsát. És megköszönte a segítségem.
Nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg, nem kéne bekötni a sebeit? Tétován bólintott. Én pedig, ha már úgy is bizalmaskodunk, gyakorlatilag nekitámadtam, hogy akkor miért nem megy be az ügyeletre? Közölte, hogy nem látnák el. Mert az orvos a volt élettársának a barátja. Ő pedig ápoló. De itt lakik a közelben, úgyhogy minden jó. Csak ráztam a fejem. Egyrészt, hogy ezt mindenképpen meg kéne mutatni orvosnak, másrészről pedig jelentse a rendőrségen. Hiszen ez testi erőszak. Csak rázta a fejét. (Már amennyire azt rázásnak lehet nevezni.) "Nem lehet"-ismételgette. Itt lemondtam róla. Nem az én dolgom. Miközben szálltam vissza a biciklire még hátraszóltam, hogy ilyen állapotban bárhol ellátják, menjen Fehérvárra. "Nem ilyen egyszerű ez, én meg amúgy is Pesten élek. Hát akkor menjen oda, ott aztán tényleg minden sarkon van egy kórház! Köszönöm a segítséget." És ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést.


Azóta se megy ki a fejemből a kép. Hogy tehet valaki ilyent egy másik emberrel? Egy nővel? Nem is érdemli meg, hogy embernek nevezzék.
És mit tesznek ezekkel az emberekkel, hogy mindezt eltűrik?


Ezt a desszertet egy hete készítettem először, bevált. És nem utolsó sorban irtó jól variálható. Egy két cserével teljesen új ízvilágot varázsolhatunk. Főszerepben legjobb barátom: a túró. 
Ismét.

Hozzávalók egy 18 cm-es piteformához:
20 dkg túró (szemcsés)
10 dkg sűrű joghurt
1 banán (valami érettebb)
negyed mokkáskanál szerecsendió
1 teáskanál vaníliapor
csipet só
fél mokkáskanál szódabikarbóna
1 evőkanál citromlé
4 dkg összetört cukormentes keksz (nekem cukorstopos háztartási)
1 nagy marék cseresznye
pálmazsír

A formát kikenjük pálmazsírral.
A túrót és banánt egy villával összenyomkodjuk, majd hozzákeverjük a joghurtot. Ízesítjük a citromlével, szerecsendióval, vaníliával, sóval. Beledolgozzuk a szódabikarbónát és legvégül a darabosra tört kekszet. A tetejét megszórjuk a cseresznyével (nem árt ha kissé bele is nyomkodjuk.)
180 fokos sütőben nagyjából 20 perc alatt készre sütjük.

2012. március 10.

Somlói galuska torta

Ki az aki szereti a somlóit? Kezeket fel!
Szerintem nincs olyan akié lent maradt. Maximum hozzáteszi magában morogva, hogy de mazsola nélkül, mert azt utálom. Ez egy ilyen édesség. Nem megosztó, pont az ellentétem.
Ennek ellenére nagyon szeretem. Jó mazsolásan.*


*Nálunk ilyen fiú-lány megosztottság van, mert anya és én is imádjuk, ellenben Marci és apa is gyűlöli. Marci olyan szinten nem tolerálja, hogy ha valamiben már csak benne is van, még kipiszkálni sem hajlandó, inkább hozzá sem nyúl. Így jelen esetben a fél torta mazsolamentesen készült. Hiszen az a cél, hogy mindenki örüljön. :)

Hozzávalók egy 26 cm átmérőjű formához:
A sima piskótához:
2 tojás
3 evőkanál cukor
3 evőkanál liszt
1 evőkanál forró víz
csipet só

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. Belekeverjük a cukrot, ezzel is járatjuk kicsit a gépet. Utána átváltunk kézi üzemmódba: belelöttyintjük a vizet, rászitáljuk a lisztet, majd a sárgákkal együtt óvatosan összeforgatjuk.
Kivajazunk egy 26 cm átmérőjű formát, beleöntjük a masszát, és 175 fokra előmelegített sütőben nagyjából 15 perc alatt készre sütjük.


A kakaós piskótához:
2 tojás
3 evőkanál cukor
2,5 evőkanál liszt
fél evőkanál kakaó
csipet só
1 evőkanál forró víz


A diós piskótához:
2 tojás
1 nagy evőkanál darált dió
2 evőkanál liszt
3 evőkanál cukor
csipet só
1 evőkanál forró víz

Cukorszirup:
fél dl víz
7 dkg cukor
2,5 nagy evőkanál rum

A vizet tegyük fel forrni, majd keverjük bele a cukrot. Főzzük addig, míg el nem olvad, közben néha keverjük meg, főleg az elején, hogy nehogy véletlenül az aljára karamellizálódjon. Hagyjuk kihűlni. Ha már éppen csak langyos, keverjük bele a rumot is.


 A vaníliakrémhez:
3 tojás
6 dl tej
10 dkg liszt
8 dkg cukor
7 dkg porcukor
fél rúd vanília/2 púpos teáskanál vaníliapor

A tej felét feltesszük melegedni. 
A másik feléhez hozzákeverünk 8 dkg cukrot, a lisztet, vaníliaport (ha rudat használunk, azt hasítsuk fel, és a tejjel együtt főzzük, majd kézi habverővel keverjük csomómentesre. A tojásokat válasszuk szét, a fehérjéből verjünk kemény habot egy csipet sóval, a legvégén pedig a porcukorral együtt is dolgozzuk át egy kicsit. A sárgákat keverjük a tejes-lisztes keverékhez. 
Ha már forró a tej, a tojássárgás keveréket folyamatosan kevergetve beleöntjük, és lassú tűzön besűrítjük. Ezután érdemes robotgéppel is pár percig keverni, egyrészt gyönyörű krémessé teszi, másrészt pedig picit hűti is.
Legvégül beleforgatjuk a tojáshabot is (a még meleg, de már nem teljesen forró  krémbe).


Összeállítás: 
A sima piskótát tegyük vissza a kapcsos tortaformába. Locsoljuk meg a szirup harmadával, kenjük rá a krém harmadát, majd szórjuk meg 4 dkg durvára vágott dióval, és a mazsola felével(!!). Erre tegyük a kakaós piskótát, ismételjük meg a folyamatot. A diós piskótára locsoljuk a maradék szirupot, rákenjük a maradék krémet, és már csak dióval szórjuk meg.
Tegyük hűtőbe minimum egy éjszakára, hogy szépen összeérjenek az ízei.
Másnap óvatosan vágjuk körbe a forma szélénél, majd vegyük le az oldalát. Opcionálisan tejszínhabbal lehet bevonni az odalát, de én így is elég édesnek/fajsúlyosnak  találtam, meg tejszínért sem volt kedvem külön boltba mászkálni.

Csokiöntet:
3 dl tej
3 evőkanál kakaópor
2,5 evőkanál cukor
1csapott evőkanál liszt
1 evőkanál rum

A tejet feltesszük melegedni, közben kézi habverővel csomómentesre keverjük benne a lisztet, cukrot, kakaóport, és besűrítjük. (Természetesen nem lesz látványos a dolog, de egy kicsit "összébb áll" a dolog.) 
Kihűtjük. Ha már langyos, belekeverjük a rumot is.

Tejszínhabkupacokkal (egyeseknek hegyekkel), és csokiöntettel locsolva tálaljuk, mert ezzel nyeri el az igazán somlóis jellegét. (Én lusta voltam öntetet készíteni, mert kb. az egész torta elcsomagolásra készült, és úgy gondoltam, hogy nemár, hogy mindenkinek kisüvegekben még szószt is küldözgessek. Nem is volt meg teljesen a fíling. Inkább egy nagyon finom vaníliás-diós tortára hasonlított.)

A recept Egy csipettől. Köszi!  :)

2012. február 11.

Túrógombóc torta

Még 15 perc.
Kimegyek a konyhába, hogy megnézzem maradt-e fehérrépa, közben gyorsan rákukkantok a rakott krumplira. Príma, még teljesen fehér. Észreveszem a gáztűzhelyen maradt zabkásám, átkeverem. Azonban a mozdulat túl hevesre sikerül, és a kanál átrepül a konyhán, majd letoccsan a hűtő mellett. A szívroham kerülget, de közben áldom az eget, hogy anya nincsen itthon, mert ha ezt látná, azt hiszem agyoncsapna. De az sem kizárt, hogy széttépne a f*szba. Megragadok egy nedves rongyot, és feltörlöm. Kétszer. Csak a biztonság kedvéért. (Ha apánál lennék, ő tuti észrevenné. Ott csinálhatok bármit, annak mindig marad nyoma. De ha nem csinálok semmit, valahogyan annak is.)

Még 5 perc.
Anyu barátja nálunk tölti a hétvégét. Ennek hatására anya egészen furcsán viselkedik. Már 2 napja folyamatosan takarít. Recepteket keres. A hűtőnk egészen karácsonyi állapotokat öltött. (Értsd. tele van pakolva csomó alapanyaggal, hússal, nem lehet benne elférni.) És ami szintén lényeges: főz. De úgy komolyan. Mikor csütörtökön arra jöttem haza, hogy "de meddig főzöm a hagymát?", már tudtam, hogy baj van. Anya sohasem bonyolítja túl a dolgokat. Vagy ha igen, annak komoly okai vannak. És ezek szerint ez az.
Sikerült is összeveszni rajta. Véletlenül elejtettem egy olyan megjegyzést, hogy milyen furcsa a konyhában látni, hiszen nem szokott főzni. És ezen eldurrant az agya. Hogy ő ezt kikéri magának, igenis minden hétvégén főz egyszer. Ööö, ja. Egy főzeléket. Nevettem, hogy ez azért nem a szoktam kategória. Közölte, hogy igenis, a P-nél minden hétvégén főz, és ő is azt mondja, hogy kitűnően csinálja. Na itt nekem lett 200 a vérnyomásom. A P., a P., a P. Ott főz? Nagyszerű. És nekem ezt honnan kéne tudnom? Ha így is van, ez engem nem érint, tekintve, hogy már jó hosszú ideje nem töltjük együtt a hétvégéket. 
Ismét ő következett. Támadásba lendült, hogy nem az a főzni szokás, hogy valaki mindennap csinálja. És mit gondolok, én talán szoktam? Azért mert mindennap kotyvasztok(!) valamit (kicsit fájt, hogy a konyhai tevékenységeimt idáig alacsonyítja), az még nem normális.




Azért a torta finom volt. Nagyon. Még P-nek is ízlett, pedig mint utólag kiderült szegény nem is szereti a túrógombócot. (De azt mondta ez ízlett neki, mert nem volt száraz.) Nagy pirospont, hogy nem volt előítéletes. :)
Nekem pedig azért, mert hiába készült a saját fogyasztásomra is, képes voltam normálisan beédesíteni.


A receptet Piszkénél találtam, mindössze felezni kellett, hogy mégse együk ezt egy hétig. :)

Hozzávalók egy 18 cm-es formához:
A piskóta:
1 tojás
1 csapott evőkanál cukor
1 csipet só
1,5 evőkanál liszt

A tojást szétválasztjuk, a sóval kemény habbá verjük, majd félúton belekeverjük a cukrot is. Beleforgatjuk a tojássárgát, majd a lisztet is.
Előmelegítjük a sütőt 175 fokra. Kibélelünk egy tortaformát sütőpapírral, belesimítjuk a tésztát, és nagyjából 15 perc alatt készre sütjük. 
Hagyjuk kihűlni. (Bár ekkora mennyiségnél ez 10 percnél nem több.)

Túrókrém:
25 dkg túró
2,5 dl tej
5 dkg búzadara
2 evőkanál cukor
1 teáskanál méz
fél teáskanál vaníliapor

A tej, gríz, cukor keverékéből lassú tűzön tejbegrízt főzünk, majd legvégül belekeverjük a mézet és vaníliaport is. Hagyjuk kicsit hűlni.
A túrót villával összetörjük, és összeforgatjuk a darás krémmel.

Összeállítás: A piskótát félbevágjuk, visszatesszük a tortaformába, a külsejét köré pattintjuk. 1 evőkanál baracklekvárral vékonyan megkenjük. Rásimítjuk a túrókrémet: de 3 evőkanállal félreteszünk a díszítéshez!!! (nem szabad, hogy teljesen kihűljön, mert akkor nehezen lehet kenni), és rátesszük a piskóta másik felét. Ezt is megkenjük 1 evőkanál lekvárral.


"Tejfölös öntet":
1 kis doboz tejföl (15 dkg)
3/4 dl habtejszín
5 dkg porcukor
citromlé (nekem nem volt, úgyhogy teaízesítő tablettákat porítottam)
4 g zselatin
0,4 dl víz


A zselatint a vízben feloldjuk, majd lassú tűzön felforrósítjuk.
Kézi habverővel összekeverjük a tejfölt, tejszínt, porcukrot, citromlét. A már nem forró zselatint óvatosan belecsorgatjuk a tejfölös krémbe, és a torta tetejére öntjük. 



Összeállítás: 3 db babapiskótát ledarálunk, összekeverjük fél teáskanál fahéjjal. A félretett túrókrémből vizes kézzel 8 gombócot formálunk, és megforgatjuk a babapiskótamorzsában. A maradékot a torta tetejére szórjuk, és hűtőbe tesszük, hogy megszilárduljon. Kb. 2 óra után már ki lehet applikálni a tortaformából, a gombóckákat pedig a tetejére lehet ültetni.

2012. január 21.

Oroszkrém torta

" ...aranygaluskát csinálok az unokáimnak!" - újságolja büszkén egy néni a barátnőjének. Én meg tortát a spanyoltanárnőnek, gondoltam, miközben ballagtam haza az iskolából fél 4-kor. 
Nem ez az első "iskolai tortám"; kapott már Ann Csokis-diós tortát, Nathan dobostortát, az osztályfőnök egy Barca emblémás csokitortát és a biológia tanárnőnk egy Eszterházyt. Ez most szülinapra készült, a fia útmutatása alapján, bár legközelebb lincseljenek meg ha ismét hallgatnék rá, mert mint kiderült lúdláb volt az igény, csak mivel ő nem szereti a meggyet, hozzám már az oroszkrém verzió jutott el. Utólag valami olyasmivel magyarázta, hogy de az anyja azt mondta neki, hogy ezt is szereti. Meg hogy én lúdlábat nem csináltam még. 
Áron, ilyent sem, úgyhogy igazából lényegtelen. De nagyon örültem a feladatnak, mert (aki ismer az tudja): fő az újdonság! :)

Csak azt mondjátok meg, hogy milyen volt. Mert többen például elég töménynek találták, de bővebben kifejteni senki sem volt hajlandó, én azonban nem tudok változtatni, ha nem tudom a pontosan a problémát. (Persze az sem probléma ha valakinek így ízlett.) Szóval ha szánnátok rám pár percet. :)


A recept (és díszítés) Duendétől. :) Itt is hálásan köszönöm!

Hozzávalók egy 24 cm-es tortához:
6 nagy tojás
18 dkg cukor
20,5 dkg liszt
2,5 teáskanál olaj
fél teáskanál ecet

A tojásokat a cukorral nagyon habosra keverjük. Ez nekem a legmagasabb fokozaton nagyjáából 4-5 percet vett igénybe. Ezután csepegtessük bele az ecetet, és keverjük még 2 percig. Legvégül jöjjön az olaj, majd a liszt, amit óvatosan, fakanállal forgassunk a tojásos masszába. (Ügyeljünk rá, hogy tényleg jól elkeveredjen, ne maradjanak benne liszt-szigetek.)
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Kenjük ki vajjal egy 24 cm átmérőjű tortaforma alját, öntsük bele a maszát, majd süssük nagyjából 35 percig. (Nekem nem emelkedett túl sokat, és azutn kicsivel volt jó, hogy a teteje is kapott egy szép barnás színt.)
Hagyjuk a formában kihűlni.


Vaníliakrém:
4 tojás
1 vaníliarúd
2,5 dl teljes tej
18 + 6 dkg porcukor
0,5 dl rum 
8 dkg mazsola
5 dl tejszín
2 nagyobb evőkanál zselatin (kb. 1 csomag)

A mazsolákat áztassuk be a rumba.
A tojásokat a 18 dkg porcukorral robotgép segítségével teljesen simára keverjük. Félbevágjuk a vaníliarudta, kikaparjuk a belsejét. (A külsejét természetesen nem ér kidobni, én pl. egy xilittel töltött üvegben gyűjtöm őket.) Öntsük hozzá a tejet, majd lassú tűzön sűrítsük be. Időnként megkeverve hűtsük ki szobahőmérsékleten (és akkor nem lesz hártyás a teteje).
3,2 dl tejszínt verjünk kemény habbá a maradék porcukorral. Ebbe keverjük bele a már kihűlt vaníliás "pudingunk".
A zselatint 4 evőkanál vízben melegítsük meg, majd kevergetve hűtsük langyosra.
Csorgassuk a tejszínes keverékbe, és robotgéppel jól keverjük össze, hogy mindenhova jusson.

Összeállítás: A piskótát vágjuk 3 egyenlő részre. Csatoljuk az alsó lap köré a tortaforma oldalát, majd kenjük rá a krém felét. Mivel itt még viszonylag híg, nyugodtan lehet önteni. Erre óvatosan illesszük rá a középső lapot, kissé nyomkodjuk is meg, hogy minden helyet kitöltsön a krém. Ezután krém, és újra piskóta következik. Tegyük hűtőbe legalább 2-3 órára, hogy megszilárduljon.
Díszítéshez felverjük a maradék tejszínt (porcukorral és fixálóval), körbekenjük vele a torta oldalát, tetejét, tejszínhabrózsákat nyomunk rá, majd 1 közepes narancs és 2 kiwi felszeletelt darabjaival díszítjük. Az oldalát feltétlenül tegyük rusztikussá!

2011. december 15.

Virágos-pillangós-katicás szivecsketorta

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a torta egy igen egyedi darab az eddigi munkáim között. Na nem a külsőre gondolok (mert még nem sikerült 2 egyformát csinálnom, bár nem is cél), hanem a megrendelésre.
P.Z.-vel még akkor bizniszeltük le a dolgot (illetve apa), amikor az IBM-es mikulásról indultunk hazafelé. A srác szinte semmit sem tudott rólam/a mostani énemről, apa egy gyönyörű körmondattal felvázolta az egész életemet, 5 perccel később pedig már a blogot nézegettük, hogy milyen stílusban készüljön a tortája. Időszűkében végül nem tudtunk megegyezni, majd konzultálunk telefonon, állapodtunk meg. Nos, a 20 perces beszélgetés során 4 teljes tortát felépítettünk (elméletben), majd visszatértünk a legelső elképzeléshez.
És hogy mi volt az újdonság? P.Z. a torta legapróbb részleteit is megálmodta. DE úgy nagyon komolyan. Nem a szokásos "valami lányos téma", "vagy nem is tudom talán vagány" kategória. Neem. Kikötötte a beltartalmat és a külső díszítés minden egyes elemét. Meglepő volt, de tulajdonképpen testhezálló feladatbak éreztem, tekintve, hogy erős döntésképtelenségben szenvedek. Na, itt semmiről sem kellett döntenem. Persze az árnyoldala is megvan az efféle feladatnak is, hiszen valami olyasmit, illetve nem, pontosan azt kell megvalósítani, ami a másik fejében él. Izgalmas volt, bár a glaze nem sikerült a legfényesebben, ráadásul rá kellett jönnöm, hogy a marcipánrózsa-készítés sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, így kedd délután úgy vonultam fel apuhoz, hogy oké, ma este biztos, hogy hisztigörcsöt kapok. Ehhez képest a lehető legnyugisabban telt a dolog. Sőt, kifejezetten jól. Mert Z. kitalálta, hogy beugrik még aznap este (éjszaka) a tortáért, én pedig így megvártam a díszek ráépítésével, hiszen ha úgy is jön, akkor döntse el ő, hova kerüljenek. Úgy még inkább az Ő tortája lesz. (Mondtam is apának, hogy nagyon szeretheti azt a lányt akinek készül, mert úgy látom, hogy iszonyúan fontos neki, hogy minden a legtökéletesebb legyen. Apa csak mosolygott, hogy nem, Z. természetéből fakadóan ilyen. Hát, azért szerintem nekem is igazam van.)

Kis nyaktöréssel azért látható, hogy a katicák egy számot formáznak...

A torta alapja egy brownie-tészta, ami miatt volt okom félni, hiszen egyszerűen nem tudom normálisan megcsinálni. Hol túlsütöm, hol nyers marad, egyszóval sosem jó. Úgyhogy életemben először hallgattam az anyától már annyit hallott jótanácsra: olyat süss, amit már kóstoltál. Vagy valami ilyesmi. A lényeg: próbálkozz már beválttal. Szóval eszembe jutott, hogy még a Nepál afterpartyn ketten is hoztak brownie-t, és mivel apunak úgy ízlett, másnap el is küldtem egy kör-emailt receptgyűjtés céljából. És milyen jól tettem, mert kivételesen összejött! :)
A recept eredetiben a mindmegettén.

     25 dkg étcsokoládé
     20 dkg vaj
     14 dkg cukor
     8 dkg liszt
     4 tojás

A vajat olvasszuk össze az étcsokival.
Válasszuk szét a tojásokat, a fehérjéket verjük kemény habbá egy csipet sóval. A sárgákat keverjük hozzá egyesével a vajas-csokis keverékhez. Szórjuk bele a cukros-lisztet, majd legvégül a fehérjehabbal forgassuk össze. 
 Vajazzunk ki egy 22 cm-es tortaformát, öntsük bele a masszát, majd süssük 180 fokon körülbelül 20 percig.
     

Belülre egy egyszerű, de annál finomabb Hermé féle Pastry krém, kívülre pedig csoki-glaze került (kereken 30 dkg fehércsokoládéból), néhány fondantból gyártott elemmel együtt.

2011. december 10.

Mézes tiramisu

Imádok mézeslapot sütni. Finom meleg mikor összegyurmázom, könnyen dolgozható (persze ha eltalálod a helyes arányokat) és fantasztikus mézillatot áraszt. Igazi téli süti. Na nem éppen a tiramisus jellege miatt (mert nekem például az olyan tipikus nyári dolog), valószínűleg a tömény vaníliakrém a ludas. Meg a mennyiség. És a kalóriák. Sebaj, IBM.es mikulásrendezvényre készült: sok ember=kis adag/per fő. Jól hangzik, nem? Csak a végösszeghez még adjuk hozzá a többi 25 féle édesség megoszlását is.

Szóval próbáljátok ki. Tényleg. Érdemes.


A receptet nagyon régen találtam (azt hiszem babapiskótás mézes néven futott), de igazából csak néhány apróságon változtattam - amitől a nevének megfelelően tiramisus lett.


Hozzávalók egy 23 x 26-os adaghoz:
    3 evőkanál méz
    1 tojás
    5 dkg vaj
    4 evőkanál tej
   15 dkg kristálycukor
 
A fenti hozzávalókat összefőzzük (azért ne forrjon).

    40 dkg liszt
    1 zacskó sütőpor
    1 evőkanál kakaó

A száraz anyagokat mérjük ki egy nagyobb tálba, keverjük össze, majd adjuk hozzá a meleg mézes keveréket. Gyúrjuk masszává, osszuk kétfelé, majd nyújtsunk belőle 2 db egyforma (nekem 23 x 26 cm-es) lapot. 
180 fokra előmelegített sütőben, egy nagy gáztepsi és/vagy sütőpapíron süssük nagyjából 8-9 percig. Fontos, hogy ne süssük túl, még puhácska legyen mikor kivesszük, mert másképpen nem fog megpuhulni!


      1 l tej
      10 dkg keményítő
      1 vaníliarúd
      nagy teáskanálnyi sáfrány (egészben)
      10 dkg cukor

A tejet keverjük el a keményítővel, cukorral, és a félbevágott-fehasított vaníliarúddal. Kezdjük el lassan melegíteni, folyamatos kevergetés mellett sűrítsük be.
A sáfrány használata opcionális: én a sárga szín eléréséhez vetettem be. (Mert ugyebár a vaníliapudingba frankón bele van keverve az E akárhány, míg a sima vaníliától meg a keményítőtől egy fehér anyag lesz a végeredmény. Engem nem zavarna, de a köztudatban a vanília mégis sárga...) Így aztán a sáfránydarabokat beletettem egy teatojásba, és azt áztattam az éppen fövő krémben. Temrészetesen még sűrűsödés előtt illik kivenni :).
Ha elkészült, hűtsük ki. (Ezért imádom a telet. Csak kivágom a dolgokat az erkélyre, és fél óra múlva már használható is.)

        10 dkg porcukor
        20 dkg vaj

Keverjük ki, majd adjuk hozzá a már kihűlt pudingot.


Összeállítás: 
Az egyik mézeslapra kenjük rá a vaníliakrém felét.
20 db babapiskótát mártsunk meg 1,5 dl keserűmandulás-kávé keverékében, és rakjuk egymás mellé, szép sorban.
Kenjük rá a vaníliakrém másik felét, és illesszük a tetejére a másik mézeslapot.
Takarjuk le, tegyünk a tetejére egy kevés nehezéket, és pihentessük egy éjszakát hűvös helyen. (A klassz megpuhulás érdekében a legjobb jól záródó műanyag dobozban, vagy bezacskózva tárolni.)
Másnap olvasszunk össze 20 dkg écsokit 1 evőkanál olajjal, és simítsuk a tetejére. Nagyjából 2 óra alatt megköt, ezután gyönyörűen szeletelhető.