V betűs nap

"Aztán az elvárások. Legyen jó a szövege, de tudjon nagyokat hallgatni, miközben a hajtincseddel babrál a csillagerdő alatt. Legyen férfi a talpán, szorítson a falnak, ha kell, ugyanakkor legyen érzékeny, kedves, és tudjon főzni madártejet. És persze ha David Hasselhoff a férfiideálod, de a gép dob egy Mr. Beant, sikoltozva elszaladsz.
Hát, így nem lesz pasid.
Nekem is voltak ideáljaim, de húszéves korom körül jöttem rá, hogy érdemes leszámolni velük. Mert az ideálok csak arra jók, hogy elgáncsolják az ember körül a potenciális barátnőket/barátokat. És hidd el, nem az számít, hogy szőke-e vagy barna (vagy netán tök kopasz).
Hanem mi?
Hát például a fizikai vonzalom egyik legfontosabb összetevője: a "kémia". Szokták mondani, hogy működik köztünk a "kémia".
Biztosan volt már, hogy szembejött veled álmaid férfija, vagy leült melléd egy bulin. Talán még beszédbe is elegyedtél vele, aztán...
Aztán nem lett semmi. Mert unalmas volt,mert nem érintett meg a szövege és a személyisége. Viszont ha jön a kis köücös szemüveges, kettőt szól és szakadsz a röhögéstől, italokat rendel és néha, mintegy véletlenül hozzád-hozzád ér, és ilyenkor az ujja hegyéről átpattan néhány láthatatlan elektromos szikra: barátom, akkor elvesztél. És ha másnap elkezd hiányozni, akkor számot is vethetsz a dologgal. Működik a kémia, így nemsokára elkezdhet működni a biológia is, abban biztos lehetsz.
Aztán ott az időzítés. Ilyen például az első csók pillanata. Még ha először fordul elő, akkor is tudja az ember, hogy most ennek kell jönnie. Valahogy "előkészülődik, szépen rakódnak egymásra a panelek, mint valamilegókocka. Megy a beszélgetés fonala előre, szöveg, szöveg, szöveg, de közben már sem ő, se te nem arra figyeltek,mit is mond a másik. Aztán elfogynak a szavak, beáll egy pillanatnyi csend: na, pontosan ez az a pillanat. Ott lóg a csók a levegőben. Ezt a pillanatot azonban szépen el kell kapni. Némi késlekedés és tétovázás, és oda az egész, kipukkad, akár egy szappanbuborék."

Sokszor érzem azt, hogy ha lenne pasim, valószínűleg rengeteg "problémám" megoldódna. Máskor pedig fejcsóválva teszem fel a kérdést magamnak: hogyan tudnék én még bármit is bezsúfolni az életembe?!
Jó kérdés. De lehet, hogy jobb lenne úgy, hogy akarok -e.

Nem állítom, hogy esténként álmatlanul forgolódnék az ágyamban, azon görcsölve, hogy egy vénlányként halok meg minden ingóságom a 3 macskámra hagyva. Nem. Hiszek benne, hogy minden, ami történik, okkal van, illetve minden akkor történik, amikor annak történnie kell. Persze van sors, de... mi magunk alakítjuk. Azzal, ahogyan élünk. A tetteinkkel. Aztán mindez kiegészül mások tetteivel és gondolataival, és így lesz kerek a történet. Ez a nagybetűs Sors.


Párkapcsolati (és semmilyen kapcsolati) téren nem vagyok túl erős. Egyszerűen... nem. Valószínűleg anno hamar feladtam a sorbanállást.
Persze voltak már fellángolások az életemben, de olyan igazi nagy szerelem nem. Azt hiszem. Vagy talán egy. Igazából amíg nem élek át "erősebbet", nem tudom megmondani. Lehet, hogy az is az volt, csak lemaradtam róla.

Mint minden ember lány, eleinte én is a kis ideáljaimba burkolóztam. Odáig szerencsére sohasem fajultam, hogy azt mondjam, hogy akkor egy kék szemű, barna hajú fiúkát szeretnék, de az igencsak határozottan megvolt, hogy nézzen ki jól. A punk korszakomban meg természetesen legyen punk, naná, de minimum egy hosszúhajú bakancsos feketeség.
Aztán teltek az évek, és egyre többet láttam a világból. Láttam, hogy az emberek hogyan működnek, láttam, hogy a dolgok általában közel sem olyan tökéletesek, mint amilyennek tűnnek. Tapasztalatokat szereztem, megváltoztam. A gondolkodásmódom, én, ez pedig kikövezett utat jelentett az értékrendem sürgős cseréjéhez is.

Elsősorban rájöttem, hogy nem minden a külső. Sőt. Tulajdonképpen semmi. Mert mit kezd az ember egy szuper külsővel, ha nincs mögötte tartalom? Igen, én is voltam már úgy, hogy szóba elegyedtem azzal a sráccal, akiért már jó ideje sóvárogtam titokban, és leírhatatlan csalódásként ért, amikor 2 értelmes mondatot nem tudtunk váltani. Vagy amikor mindegyik után hosszú szünetek következtek, melyekben fénysebességgel pörgettem az agyam, hogy mivel is törhetném meg. És olyan is volt, hogy egy teljesen átlagos, még véletlenül sem az "esetem" típussal beszélgettünk, és azon kaptam magam, hogy jó. Jól érzem magam. Felszabadultan. Őszintén tudok mosolyogni, és nem kell gondolkodnom. Mondhatom azt, ami az eszembe jut, kényszerek és kínos csendek nélkül. Van ennél nagyobb kincs? Ma már tudom, hogy nincsen. Akkor még egy ideig próbálkoztam tovább a helyes srácokkal, míg belül csendesen, de biztosan  érett a gondolat, hogy rossz irányban járok.

És döntöttem.
Szép lassan eldobáltam minden addigi sztereotípiámat, és nyitottam. Az újra, a jóra. A boldogságra.
Ma is ezt az elvet követem. Nem tagadom, továbbra is vannak bizonyos külső jegyek, amikért egész egyszerűen odavagyok (mint a finoman kisportolt férfitest (úszók előnyben), az elegáns öltözet, a hosszú raszta tincsek, a pimasz szép mosoly, és a színes hosszúujjúpólószerű tetoválás a karon), de egyik sem elsőrendű tényező. Csak szeretem nézni. :)
De ami talán még ennél is fontosabb, hogy átalakult az önmagamhoz való hozzáállásom. A látásmódom.
Felismertem, hogy ha továbbra is ilyen hozzáállással intézem a dolgaim, mindig olyan kapcsolataim lesznek, amikben én irányítok. Nem pedig engem irányítanak. Vagy próbálnak. :) Egy olyan, ahol a másik fél erősebb. Határozottabb. Meg tud lepni.
Nem lehetek "egyszemélyes vadász és hazacipelő", hagynom kell, hogy más vigyen haza zsákmányként. Miután levadásztam. Mert valljuk be, mi lányok úgy manipulálják a dolgokat, ahogy akarják. És a másik közben szentül meg van győződve róla, hogy ő aztán milyen klasszul megcsinálta. Ehhez értünk.
A másik oldalról tanulom hangsúlyozni az előnyös tulajdonságaimat, a kevésbé szerencséseket pedig elfogadni. Felismerni. Aztán kezelni. Esetleg változtatni.
Együttélni.
Olyanná válni, amilyen lenni szeretnék, de mindeközben nem lemaradni az életről. Az életemről.
Arról, ami igazán fontos.
Azokról, akik igazán fontosak.

 Szóval Valentin-nap.
Egy "igazi" volt az életemben, tavaly. Itt olvasható. Gondolom egyetértünk abban, hogy panaszra nem lehet okom.
Mégsem tudtam megbecsülni. Az adott pillanat, az akkori énem, a lelki állapotom, nem engedte. Pedig Á. ... igazán mindent megtett. Talán túl sokat is. Elviselte az összes hülyeségemet, furcsaságomat, azokat is, amiket nem feltétlenül kellett volna. Sőt.
Mostanában gyakran megesik, hogy eszembe jutnak akkori konkrét szituációk, és nem tudok napirendre térni a viselkedésem felett. Ijesztő. Hogy miért úgy reagáltam, ahogy. Miért nem hagytam kibontakozni. Miért nem tudtam egyszerűen élvezni.
De az is én voltam. És vagyok is.

Sajnálom Á. Akkor nem vettem észre.
De köszönök mindent. Legfőképpen a türelmedet.

Kókuszos vöröslencsekrém   (2 adag)
 Turmeric N Spice receptje alapján kisebb változtatásokkal
- Elsőre furcsának tűnhet, hogy lencséből csináljon az ember desszertet, de ezen lépjünk túl és csináljuk meg! Mivel a vöröslencsének nincsen túl határozott íze, így remekül át tudja venni a kókusz és a narancs aromáit. És ha már egészség, van annál klasszabb, mint ha olyannal kényeztetjük magunkat, aminek szinte csupa pozitív hatása van a lényünkre? - 

70 ml vöröslencse
150 ml rizstej
80 ml víz
3 nagy evőkanálnyi kókuszreszelék
dobókockányi vaj
1 teáskanálnyi narancsvirágszirom
1 mokkáskanálnyi őrölt narancshéj 
2 teáskanál méz
a tetejére mandulalapocskák, virágpollen, gránátalma

A vajat olvasszuk meg egy lábosban. Szórjuk rá a lencsét, majd kevergetve hagyjuk, hogy rátapadjon az összes kis szemcsére. Ha már száraznak tűnik, adjuk hozzá a kókuszreszeléket, majd öntsük rá a vizet és a tejet is, fedjük le, és lassú tűzön addig főzzük, míg a lencse meg nem puhul. (Mivel vöröslencséről beszélünk, ez kb. 8-10 perc alatt meg is történik, utána atomjaira hullik.)
Ekkor vegyük le a tűzről, és turmixoljuk krémesre. Ha túl sűrűnek éreznénk, adjunk hozzá még egy kevés tejet (akár kókusztejet, az sűrűbb), az a jó, ha joghurtszerű az állaga. Ízesítsük a porrá zúzott narancsvirágszirommal és narancshéjjal. A mézet csak akkor keverjük bele, ha már nem forró (és nem fogjuk hőkezelni).
Töltsük poharakba, szórjuk meg a tetejét valamilyen bogyós gyümölccsel (vagy az alját), kókszpehellyel és egy kevés virágporral.
Előre elkészíthető, egy hűtőben töltött éjszaka kifejezetten jót tesz neki!

Sweet red lentil coconut cream

70 ml red lentil
150 ml ricemilk
80 ml water
3 big tbsp shredded coconut
1/2 tsp butter
1 tsp dried orange blossom
1/2 tsp dried orange peel
2 tsp honey
for the topping: cutted almond, bee pollen, pomegranate

Melt the butter in a dish.
Put into the lentils then stir until dry.
Pour into the milk and water, then cook till the lentils go soft. 
Turn off the heat and mix until smooth.
Seasoning with the orange blossom and peel then add the honey.
Let stay for a night then sprinkle with coconut and pollen.

Enjoy cold with pomegranate seeds!

Reggeli kényeztetés: Bircher müzli

Tanulom az életet.
Hogy hogyan kell élni, hogyan kell boldognak lenni.
Hogy ugyan vannak általános érvényű "szabályok", de az emberek ezektől sokszor teljesen eltérőek. És ez nem rossz, vagy jó. Ez egy tény. Amit el kell tudni fogadni. Illetve legelőször is felismerni. Talán ez a legnehezebb. Aztán ha ez megtörtént, akkor jön a megértős rész. Megérteni, hogy nem vagyunk egyformák, és ami a másiknak jó, az közel sem bizos, hogy nekem is.
És ezt megtanulni elfogadni.
Mert csak így lehetünk boldogok. Vagy minimum kiegyensúlyozottak.
Ha olyasmit kell csinálnom, amihez semmi kedvem/utálom, borzasztóan tudok viselkedni. Teljesen megölöm magam körül a hangulatot, amivel magamra haragítom az embereket, a folyamatos őrlődéssel pedig felemésztem magam.


Do what you love and love what you do.
Így szeretnék élni.


Most tanulom hogyan kell.

A Nők Lapja Café indított egy versenyt, ahol az ország legjobb női bloggerét keresik.
Neveztem.
Nem a nyerésért, neem, irreális célokat nem tűzök ki, iszonyú sok népszerű és jó blogger van.
Neveztem, mert ez a blog az életem. Sajnos vagy nem sajnos, de így van. Vagyok annyira őszinte, hogy kimondjam: szánalmas, de ezen a felületen kívül kevés más dolog van az életemben, ami fontos. Amit szeretek.
És ez rossz. Nagyon rossz. Ezt is most tanulom.

De a lényegen nem változtat. Ami itt látható, az mind én vagyok.
Feketén, fehéren.
Az összes gondolatom, örömöm, bánatom.
Az életem.

Számomra a blog egyfajta kommunikációs csatorna. Hogy megmutassam  a világnak kis is vagyok, illetve ő is megmutassa nekem, hogyan is működik.

Szeretem csinálni.
És nagyon örülnék, ha ezt a zsűri is láthatná.
Ehhez viszont be kell kerülni az első ötvenbe.
Ha szeretitek amit csinálok, örülnék ha szavaznátok. Itt tudtok.


Persze akkor sem történik semmi, ha nem sikerül.
Én továbbra is itt leszek, és írok.
Azt, ami a szívemből jön.

Bircher müzli diós banánkrémmel
     recept a Veggie num num-ról

- Az utóbbi időben ez lett az egyik kedvenc reggelim. Amolyan szerelem első látásra kóstolásra. Rendkívül egyszerű, szinte minden mozzanata előre elkészíthető (én a diókrémből egyszerre 4 adagnyit szoktam legyártani, majd pici, műanyag dobozban a hűtőben tárolom),és végeredményként olyan kis pikpakk reggelit kapunk, mintha egy jobb szállodában lennénk. Egy ilyen kezdést pedig csakis egy nagyszerű nap követhet. :) -

3 dkg zabpehely
1 evőkanál napraforgómag
1 evőkanál kókusz
1 evőkanál aszalt vörösáfonya
1 dl víz
1 dl rizstej

1 maréknyi dió (beáztatva egy éjszakára)
1 aszalt füge (szintén beáztatva)
fél nagyon érett banán

Este a zabpelyhet, kókuszt, szotyit és áfonyát összekeverjük, leforrázzuk a víz-tej keverékkel, lefedjük és állni hagyjuk reggelig. (Én ezt mindig egy kisebb befőttesüvegben csinálom, mert így a legegyszerűbb.)
A diókrémhez turmixoljuk teljesen simára a dió-banán-füge kombót. Ez 2 adagnyi mennyiség.

Reggel készítsünk egy gyümölcssalátát, kanalazzuk mellé a zabpelyhet, és a diókrém felét.

Bircher musli with walnut-banana cream

3 dkg oatmeal
1 tbsp sunseed 
1 tbsp dried coconut
1 tbsp dried cranberries
1 dl water
1 dl ricemilk

1 handful of walnut (watered for a night)
1 dried fig (watered for a night)
1/2 very ripe banana

Stir the oatmeal, coconut, sunseed and cranberries then pour with the hot water-milk mixture. Let stand for a night.
For the walnut-cream put the walnut-fig and banana into a blender and work until smooth.

In the morning, make a fruit salad, put next to the oatmeal the half of the walnut cream and enjoy!

Sütőtökös zellerlasagne spenóttal

Nem tudom, hogy voltatok- e már így, de én eljutottam odáig, hogy kimerültem. Nem testileg, lelkileg. Az eddigi készleteim, amikből erőt merítettem, kiürültek. Még nem volt ilyen.
Ijesztő volt szembesülni a ténnyel. Vagyis helyesbítek, megérteni, hogy mi történik velem. Mert eleinte csak annyit láttam, hogy egyszerűen nincs kedvem semmihez, nem találok semmit, ami inspirálna. A fényképezőgépet messze elkerülöm, a konyhában is csak minimális időt töltök. Bár sajnos az is felesleges, nem sikerülnek a dolgok.
Nem estem kétségbe. Valószínűleg túl fáradt voltam hozzá, inkább csak beletörődtem. Hogy majd úgyis lesz jobb. És elkezdtem azt csinálni, ami belülről jött: "semmit". Írni. Meg azokat a dolgokat, amiket előtte hülyeségnek tartottam.
Most azt mondom, ismét el vagyok ámulva, hogy milyen csodálatos az emberi test. Az elme. HIszen semmi húdenagy dolog nem kell ahhoz, hogy egészségesek legyünk. Mindössze figyelni a jelzéseire. Követni őket, és minden rendben lesz. Azt éreztem, hogy írnom kell. Leírni mindent, amit érzek, mindent ami mellékesnek tűnik. Írni az érzéseimről, még pontosabban, mint eddig bármikor. Írni, írni, és írni. Szabadon, csapongva.

Mit mondjak, bejött. *
A 2 nap alatt megnézett 16 rész Vámírnaplók hatására átértékeltem az életem.
Az életemet, a kapcsolataimat, hogy mi az, ami igazán fontos.
Rossz úton járok. Na nem nagyon, csak éppen egy kicsit eltévedtem. De szerencsére  nem tévelyedtem túl messzire a keresett ösvénytől. Azonban ahhoz, hogy olyan legyek, amilyen szeretnék lenni, a változást belülről kell elkezdeni.
Állok elébe.


* És az is kivilágosodott, hogy számomra az írás nem csak hobbi. Valami, amiben örömömet lelem. Hanem megoldás. A problémákra, a mindennapok túlélésére, a történések feldolgozására.
Szeretem ezeket a felfedezéseket. Főleg, mert ezután már tudatosan is tudom alkalmazni.

Azért írtam erről az egészről most, mert azt hiszem elkezdtem látni az utat az alagút végén. Hosszú idő után.
Ez a lasagne hosszú idő óta* az első. Ha valaki szereti az izgalmas párosításokat, feltétlenül próbálja ki. Engem az fogott meg a recept olvasásakor különösen, hogy a lasagne minden hagyományos eleme valamilyen zöldséggel van helyettesítve. Ugyan a névadó változtahoz nem sok köze van, igen sikerült kis darab.

*Az előző posztok viszonylag későn kerültek fel, így itt nem volt észrevehető a kis leállásom. Elég ha én tudom. És remélem ezután teljes gőzzel tudok jönni. Újra. 
Bár azt hiszem, ehhez még kell egy kis idő.


Hozzávalók 2-3 személynek:
-1 kisebb zellergumó

-1 doboz fehérbabkonzerv
 1 citrom leve
 szerecsendió, só, fehérbors
 1 teáskanál olívaolaj

-1 csészényi (2,5 dl) sütőtökpüré
 2 mandarin leve
 2 nagy teáskanál friss kakukkfűlevél
 3 gerezd fokhagyma
1 teáskanál olívaolaj
 só

-1 jó nagy maréknyi friss spenótlevél

1. A zellert hámozzuk meg, vágjuk vékony szeletekre, majd pároljuk roppanós-puhára. Vigyázzunk, hogy ne legyen szétesős!
2. A bab levét öntsük le, mossuk meg, majd pürésítsük a hozzávalókkal.
3. A sütőtököt, az átnyomott/lereszelt fokhagymát, olívaolajat, mandarinlevet és kakukkfüvet és sót keverjük el jól.

Vajazzunk ki egy tűzálló tálat. Kezdjük el a rétegelést: zellerszeletek, sütőtökpüré, megmosott spenótlevelek, bab-besamel, zeller, sütőtök, spenót, ésatöbbi. Nekem összesen 2 réteg lett, a tetejére pedig most sütőtök került.
190 fokos sütőben nagyjából 30 perc alatt készre is sül.
Mindenképpen melegen fogyasszuk!


Forrás: My New Roots

Ingredients for 2-3:
-1 smaller celeriac

-1 can of white bean
 juice of 1 lemon
 nutmeg, salt, white pepper
 1 tsp olive oil

-1 cup pumpkin puree
 1 tsp olive oil
 juice of 2 small clementine
 3 cloves of garlic
 2 big tsp fresh thyme
 salt

-1 big handful of spinach

1. Peel the celeriac, cut thin slices than simmer "al dente. Not soft! 
2. Wash the beans than make puree with the other ingredients.
3. Work the pumpkin, shredded garlic, olive oil, juice of celementines, salt and thyme gently.

Spread a baking bowl with butter. Start the layering: celeriac, pumpkin, washed spinach, bean-bechamel, celeriac, pumpkin...
In my bowl I can make 2 full layer and ended with the pumpkin puree.
Bake in 190 C oven nearly 35 minutes.


Enjoy hot!

Spenótos - kávés smoothie rizstejjel

Nincs igazság.

Miért van az, hogy valakinek mindene megvan, a másiknak pedig semmilye sem?

Hogyan élhetnek úgy emberek, ahogyan élnek?

Ezekkel  a kérdésekkel szembesülök az utcán járva, nap, mint nap.
De szerintem nem csak én. Hanem mindenki. Mindenki, akinek van szeme.
Aki nem zárkózik el az elől, hogy lásson.

Ezt a teóriámat apával is sokszor megosztom. Ez úgy zajlik, hogy odaállok elé, rábámulok bociszemekkel, és csak annyit mondok, hogy nem értem az életet. Nem nagy dolgokról beszélek, de egy alapvető biztonság mindenkinek járna. Hogy legyen hova hazamennie, ne kelljen fáznia, legyen mit ennie.
Apa rendszerint megpróbálja elviccelni a dolgot. Én egy darabig még sajnálkozom, de egyedül annyira nem lehet jól, így rövid idő után abbahagyom a dolgot. Eleinte nem értettem, miért reagál így, de aztán rájöttem. Védekezik. Ha hagyja magát sebezhetővé tenni, elveszik.
Milyen igaz.

Azért a múltkori szenvedésem után azt mondta, érti mire gondolok.

Egészséges-e a kávé? Para a vérnyomásunk miatt, vagy a benne lévő antioxidánsok miatt éppen hogy nagyon is jó hatású? Zsírégető, vagy megköti a cellulitiszt?
És a spenót? Tényleg az egyik legjobb vas, folsav, K vitamin forrás? Higgyük, hogy segíti a csontritkulás, vastagbélrák, ízületi gyulladások megelőzését, vagy inkább kerüljük el messzire, a lehetséges nitritfelhalmozódás illetve magas oxálsav tartalma miatt?
Kérdések. Válaszok. Érvek. Ellenérvek. Ellentmondások tömkelegében élünk.
Ilyen ez az ital is. A kávé koffeintartalma, a spenót zöldsége (klorofill)... vajon semlegesítik egymást?


Hozzávalók 1 pohárhoz:
2,5 dl rizstej
1 evőkanál gabonakávépor
1 nagy maréknyi friss spenótlevél
fél nagyon-nagyon érett(=puha) banán
4 kisebb jégkocka
ízlés szerint kevés méz 

A rizstejet forraljuk fel, majd keverjük el benne a kávéport.
A spenótot mossuk meg, szárazzuk le, és a banánnal együtt turmixoljuk össze. Higítsuk fel a rizskávéval, és vegyünk elő egy nagy poharat.
Tegyük az aljára a jégkockákat, majd töltsük rá az italt. Ha nem találjuk elég édesnek, édesítsük mézzel.

Forrás: love&nourish

Ingredients for 1 big glass:
1 cup ricemilk
1 tbsp cereal coffee powder
1 big handful fresh spinach
1/2 very ripe (=mature) banana
4 smaller ice cubes
little honey (optional)

Boil the rice milk then add the coffee powder.
Wash the spinach leaves and mix with banana. Stir with the coffee.
Put the ice cubes into a glass and fill it with the spinach drink. If you like sweeter use a bit of honey for serving.
Enjoy!

Lencsés diósült

Egyes számú elhatározás: magától értetődően betartom az eddigi elhatározásaimat. Mint a cukorstop projekt. Mostanában, mintha kissé megakadtam volna. 
Kettes elhatározás: igyekszem hatékonyabban tanulni, mert a jelenlegi módszerem nem olyan eredményes, mint amennyire én annak örülnék. Esetleg kombinálni mindezt a mennyiség csökkentésével.
Ugyanilyen fontos, hogy találjak egy kedves, érzékeny barátot, akivel járhatok, és hogy ezentúl az alábbiak közül egyikkel se alakítsak ki romantikus kötődést: alkoholistákkal, munkaholistákkal, viszonyfóbokkal, nagyzolókkal, kukkolókkal, érzelmi fogyatékosokkal vagy perverzekkel. És főleg nem fantáziálok egy konkrét személyről, aki mindezeket megtestesíti. Sajnos ez a személy történetesen a főnököm. És azt gyanítom, hogy különféle, kissé igazságtalan okokból kifolyólag, ő sem fantáziál rólam folytassam az önmegvalósítást. 2012-ben igen sok változás történt az életemben: befejeztem a gimnáziumot, elkezdtem az egyetemet, elköltöztem - csak hogy a legfontosabbakat említsem. Megismertem egy csomó embert. Ebből most kettőt emelnék ki, mindkettővel megpróbáltunk egy "bensőségesebb kapcsolatot kialakítani", ami a múltidőből is sejthetően: nem sikerült.  Miattam. Egyszerűen nem volt meg az a valami. Az az elengedhetetlen apróság. De mindegy is, nem ez a lényeg, a múlt nem túl pozitív tapasztalataiból kiindulva sok jóra nem számítottam annál a bizonyos beszélgetésnél. Nos, ennek ellenére, 2 perc után, már mindkét srác engem vigasztalt. Szó szerint. Nem is értettem. Ennyire szánalomraméltó hangon közöltem? Meglehet. Mindenesetre mindkettejükkel beszéltem tegnap - úgy, hogy ők kerestek. És iszonyú jól esett. Amikor F. felhívott... hát majdnem hanyatt estem a bőröndömben. V-nél ültem, meg... rá számítottam is, azt hiszem. 
Talán ennyi lenne a titok? Hogy így kell hozzáállni? Sutba dobni a nagy magabiztosságot, és akkor megmarad a jó viszony? 

Szóval az önmegvalósításomban beindult egy egészen pozitív tendencia, ami remélem az új esztendőben is folytatódik. Én azon leszek, hogy így történjen.
Remélem ti is végigkövetitek!  ^^

A cím kicsit sántít, valószínű, hogy a diós lencsesült helytállóbb lett volna, mivel a 2 összetevő közül a diómennyiség az elenyészőbb.
De számít ez bármit is? Nem.
Csak csináljátok meg. 
Mert finom.
És lencsés. Kövessük azokat a hagyományokat, ha már vannak...


Hozzávalók:

10 dkg vörös lencse

1 babérlevél

vaj

fél póréhagyma

6 dkg csiperke

1 répa reszelve

6 dkg pirított dió

2 nagy gerezd fokhagyma

8 dkg paradicsompüré

fél teáskanál köménymag

3 dkg rozskenyér összemorzsolva

2 evőkanálnyi friss bazsalikomlevél

só, feketebors

+ 1 tojás (opcionális)

A lencsét tegyük fel lefedve főni egy picivel több vízben, mint amennyi ellepi, a babérlevéllel együtt. Lassú tűzön dolgozzunk, mert így is szét fog főni.

Olvasszuk meg a vajat egy serpenyőben. Süssük meg benne a felkarikázott póráhagymát, adjuk hozzá a répát, és a gombát is, majd süssük addig, míg aranybarnás színe nem lesz. Ezután vegyük le a tűzről, ízesítsük a fűszerekkel, adjuk hozzá a lencsét, a durvára vágott diót, a rozskenyeret, és a paradicsompürével "higítsuk" annyira, hogy formázható legyen. (Mivel az eredeti recept sem írja, én tojás nélkül készítettem. Frissen így teljesen szétesős volt, de egy napi hűtős érlelés után már egész szépen lehetett szeletelni. Ha valaki biztosra akar menni, javaslom tegyen hozzá egy tojást is, ezzel együtt pedig kicsit csökkentse a paradicsom mennyiségét.)

Vajazzunk ki egy szögletes kenyérformát, nyomkodjuk bele a masszát.

190 fokos sütőben süssük nagyjából 30-40 percig, vagy amíg már szilárdnak tűnik a keverék, és nem tapad semmi a beleszúrt tűre. Ha nagyon pirulna a teteje, takarjuk le alufóliával.

Forrás: 500 legjobb vegetáriánus étel

Nyers, zöld, vegán tésztaszósz

"Nem tudok, nem merek, nem akarok konfliktust."

Általában ezeket szoktam felhozni, amikor számonkérem magamat, hogy miért nem szóltam. Mondjuk annak a nőnek, aki a legnagyobb lelki nyugalommal hagy ott a kutyája után mindent, vagy annak a vén fazonnak, aki a lábam elé, a fűre dobja az égő cigarettát, amikor 2 lépéssel előttünk már ott tátong egy szemetes.

Nem értem ezeket az embereket.
És sajnos nem bírom, ha nem értek valamit.
Ekkor jön az, hogy kényszeresen ráerőltetem másokra a véleményemet, hogy legalább ők értsenek engem.

Felhúzom magam.
Dühöngök. Hogy hogy lehet valaki ilyen.
De nem szólalok meg. A fent említettek miatt. Mert nem ismerem. Nem tudom kiszámítani. Lehet, hogy elszégyellné magát, és esetleg változtatna (akkor egyszer), de valószínűbbnek tartom, hogy még a többségnek állna feljebb. Hogy én mit képzelek. (Meg amúgy is, 19 évesen magyarázzak, mondjuk egy nyugdíjasnak?)


Aztán mindig elhatározom, hogy aha, majd legközelebb igenis megmondom. Bátor leszek.
Nos, ez a pillanat még nem jött el.
Szerintem nem is fog, soha.

Ti viszont legyetek bátrak, és feltétlenül készítsétek el ezt a szuperegészséges ételt. Hiszen van annál klasszabb, mikor azzal a gondolattal ehetek meg valamit, hogy nem csak, hogy finom, de a testem is örül minden molekulájának? 
Egész egyszerűen tartalmaz mindent, ami kell. A hozzávalók gazdagok vitaminban, színekben, és ízekben, a nyers feldolgozásnak köszönhetően pedig a tápértékükből sem veszítenek semmit. Fantasztikus.
Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy az utána maradó szemétmennyiség is közelíti a nullát.


Hozzávalók 1 személynek:

1 puha avokádó

fél citrom leve

kisebb narancs felének a leve

2 marék párolt zöldborsó

10 nagyobb mentalevél

2 csipet só

4 szem zöldbors

1 maroknyi héjas pisztácia

6 dkg teljes kiőrlésű durumspagetti

Először elkészítjük a krémet. Ehhez egy turmixba helyezzük az avokádó kikanalazott húsát, a citromlevet, narancslevet, mentát, a borsót 2 evőkanál kivételével, ízesítjük sóval és a porrá zúzott borssal, majd krémesre mixeljük.

 Tálalás előtt roppanósra főzzük a tésztát, majd lecsepegtetés után azonnal összekeverjük a szósszal. A tetejét megszórjuk a kibontott, és barna hártyájától megfosztott pisztáciamagokkal, illetve a zöldborsóval.

Forrás: Just eat love

 
Raw green noodle salad (avocado-pea-mint)
Ingredients for one:

1 avocado

2 handful of steamed peas

juice of 1/2 lemon

juice of 1/2 smaller orange

10 bigger mint leaves

2 pinch of salt

4 pieces of green pepper --->make powder

1 handful pistachio  (unpeeled)

6 dkg whole wheat pasta

First of all place all the ingredients (instead of 2 tbsp peas and the pistachio) into a mixer. Blend until smooth.

Before the eating, make the pasta. (Pay attention: al' dente is the best!)

In the end mix them together and sprinkle with peas and peeled pistachio!

Enjoy :)

Fahéjas - kekszes mazsolás smoothie

Van egy olyan óránk, hogy Hivatás és személyiség. Lényegében önismereti csoportnak hívnám, mert pont ugyanolyanokat csinálunk, mint anno a kórházban. Először kissé szkeptikusan (=negatívan) álltam a dologhoz, de a 3. után megszerettem. Tényleg hasznos, mert megismerjük egymást, és kicsit beláthatunk az álarccal felvértezett arcok mögé. (Főleg nekem, aki hajlamos előítéleteket vonni.)
A mai másfél órában kis kártyák közül kellett húznunk, és válaszolni a rajta lévő kérdésekre. A témák igen széles körben mozogtak,az egészen intimtől a milyen "zenét hallgatsz"-ig. 2 kártya nagyon elgondolkoztatott.
Az egyik az volt, hogy hova mennél, ha a pénz nem számítana. A lány aki húzta, megemlítette, hogy kipróbálná milyen repülni, valamilyen sokcsillagos szállodát, tengerparti kényeztetést, és itt jön a lényeg: mondjuk Horvátországban. Vagy Olaszországban. Mert volt ott, és nagyon tetszett neki.
Csend. Mosolyogtunk. Utólag egy fiú megjegyezte, hogy milyen szerény volt. Igen, szerény, talán ez a legjobb szó. Hiszen ha valakinek azt mondják nem számít az összeg, az átlag minimum a világ túlsó végét mondja. Én is. Afrikát. Nagyon-nagyon szeretnék oda eljutni. Megnézni, megkóstolni, átélni. (A rajongásom Corinne Hoffmann: Die weiße Massai című regénye hozta meg. Valami fantasztikus az a könyv. Talán ez az egyetlen, amit még a mai napig képes vagyok újraolvasni. Illetve egyáltalán leülni, és olvasni.)
És sokakkal ellentétben én nem a "relaxnyaralások" híve vagyok: szeretek felfedezni, tapasztalni, szóval legalább a szállodára nem kéne sokat költeni.

A másik emlékezetes kártya a "Mit tennél, ha hirtelen milliomos lenne belőled?". Sajnos ezt sem én kaptam, pedig a felolvasás után elkezdtek a beözönleni a fejembe az ötletek. Csupa hagyományos dolog. Először körbenézni a családi körben, hogy ki hogyan áll, aztán segíteni valamilyen hajléktalanalapítványnak, kutyamenhelynek, majd mielőtt befekteném, azért egy afrikai úttal azért meglepném magam. Hiszen mégis.
Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, valami hasonló választ vártam. Ehhez képest ezt hallottuk: "Hát, az biztos, hogy soha többet nem dolgoznék. Elköltöznék valahova, és csak azt csinálnám, amihez kedvem van. Mondjuk edzenék."
Hoppá. Itt azt hiszem a csoportot vezető is megakadt egy kicsit, mert visszakérdezett, hogy egész álló nap? A csajszi vigyorogva megvonta a vállát, hogy persze, napi 3-4 órát is simán eltölt a konditeremben. (Itt már nagyon erősen elhatároztam, hogy többet nem fogom őt választani párnak tesin, mert a legutóbbi alkalom után is egy hétig fájt a csuklóm, olyan nehéz súlyzókat választott. Jó, hozzá kell tenni, hogy én is lekvár voltam, mert nem szóltam, gondolván: egyszer kibírom. Na igen, csak amit ő simán felemelt válmagasságig, azt én alig bírtam 40 fokban megtartani. Igaz, olyan vállai is vannak kishíján, mint a combom.)
Szóval hű. Ez a verzió sohasem jutott volna eszembe. Ne dolgozzak? Nekem annyira kell az előre meghatározott beosztás, mint egy falat kenyér. Idézőjelesen. Nélküle el vagyok veszve. Képtelen vagyok elfoglalni magam.
Meg... kell az egómnak, hogy hasznosnak érezzem magam.

Mindezek után a délutáni szociológiaórán az egyik csoporttársam epilepsziás rohamot kapott. Iszonyú volt. Gyűlöltem az érzést, hogy nem tudok segíteni. De legfőképpen azt, hogy nem mertem. Lefagytam. Csak álltam, mint egy hülye, és nem jutott más az eszembe, mint hogy mi lesz ha meghal? Nem halhat meg. Egyszerűen...nem.

Sétáltam hazafelé, és minden olyan üresnek tűnt. Értéktelennek. A rohanó emberek, az autók, a fényes kirakatok. Hova? Minek...? Hiszen annyira nem számít.
Vettem egy csokor petrezselymet. Kinyitottam a pénztárcám, és kivettem belőle egy százast. Megforgattam, jó hűvös volt a tapintása. Hirtelen nem tudtam sírjak-e, vagy nevessek.
Kiábrándultam.
Azt mindig is tudtam, hogy semmi sem tart örökké, de... ez túl sok. Pont a napokban gondolkoztam el, hogy milyen lenne, ha tudnánk mennyi van hátra. Hogy mindenkinek ketyeg a kis órája, és nem lehet tudni hogy már az utolsó órából számol vissza, vagy még előtte áll 30 év. Nem is lehetne így élni.
És az epilepsziával? Valahányszor kimondom a szót, befurakszik az agyamba a délutáni kép, ahogyan Z. fennakadt szemekkel, kékülő arccal nyújtózkodásba fagyott kezekkel rángatózik. Iszonyú. Még szerencse, hogy ő ekkor nincs jelen.

Felnéztem az égre.
Valaki azt mondta jó lenne repülni.

De mi értelme is van az egésznek?

A foglalkozáson volt egy olyan kérdés is, hogy mik azok a dolgok amiért hálásak lehetünk.
Fordítsuk meg.


Mi az, amiért nem lehetünk hálásak?

A tél normális velejárója, hogy egyre jobban kiéleződöm a valóságra? Meg hogy állandóan édeset kívánok? És hogy mindenbe curryt teszek?
Azért nem kell aggódni, ebben a kis folyékony energiabombában nincsen. Csak fahéj. Mert azt is imádom.
Tehát egyetek ilyent.
Reggelire.
Mert ezzel tényleg elvan az ember délig. (Sokszorosan tesztelve, mert nem akartam hinni az eredménynek.)

 
Hozzávalók 1 személynek:

6 db korpás keksz (2 dkg)

2 dl tej (növényivel még krémesebb lesz)

fél mokkáskanálnyi mézeskalácsfűszer/fahéj

1 banán

(nagyon) szűk evőkanálnyi mazsola

A kekszeket apróra törjük, majd egy turmixba helyezzük a fűszerrel, mazsolával és banándarabokkal együtt. Felforralunk 2 dl tejet, ráöntjük, és simára dolgozzuk. Azon nyomban pohárba töltjük, és fogyasztjuk.

Ha állni hagyjuk, a banán színváltozása miatt az "ital" is kicsit barnulni fog, illetve összeesik, mert kiszállnak belőle a turmixolással bevitt légbuborékok.



Forrás: Love veggies and yoga

Borsós mentás muffin (tökmagliszttel)

Első hó. (Szerűség.)
Hétfő reggel negyed nyolckor, éppen az uszodában csápoltam (igen, én ilyen szorgalmas gyerek vagyok), amikor az óra irányába vetett reménykedő pillantásom megakadt a földtől plafonig üvegen. Azt hittem rosszul látok. Szakadt a hó. Kell-e mondanom, hogy sokkal jobb kedvem lett? Hóesésben nem lehet nem mosolyogni. De sajnos azon sem lepődtem meg, hogy mikor 8-kor kijöttünk a medencéből, már se híre se hamva nem volt az eseménynek. Túl szép lett volna térdig érő hóban hazamenni. :)
Hogy tavaly mikor hullott le az első adag fehér pehely, azt nem tudnám megmondani, arra viszont pontosan emlékszem, hogy spinningen szenvedtem, amikor az utcai lámpa fényénél feltűntek az apró szemcsék. Az is kifejezetten ösztönzően hatott. :P

És nem tudom, hogy a hideggel jött-e valami a levegőben, de az életem döbbenetesen felbolydult. Mintha kifordultam volna önmagamból. Idézőjelesen jó értelemben.

1. Egyrészt elkezdtem kávézni. Nem egy jó szokás, de... annyira finom. És áraszt egy otthonos melegséget. Ahogy a kezembe fogtam az első gőzölgő csészét (7 év után először!), megtelt a fejem emlékekkel. Ahogyan ülünk a barátnőmmel a régi konyhájukban, a szokásos péntek estére választott hororr után kissé még dobogó szívvel (csak és kizárólag éjfél előtt, mert úgy valamiért kevésbé éreztük félelmetesnek) kortyoljuk fehér bögréből az édes, tejes nescafét, felkészülve a szintén szokásos utána választott romantikus lányregényre. Mert mi így toltuk. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy azok voltak a legboldogabb éveim.
És iszonyúan hiányzik.
Talán ezért olyan jó érzés minden egyes korty. Tömény nosztalgia. Azt mutatja, hogy lehet jobb. Boldogabb.

2. Házon kívül ettem. Méghozzá falafelt. Este. A lángososokat idéző tömény olajszagban. ÉN!!!!  Még most is bűzlik a hajam.

3. Alig tanultam. Helyette vásároltam. Meg szórakoztam. Fél 1-re értem haza, egy kis vodkától fejbevágva. (Na igen, aki sohasem iszik, azon a legkisebb mennyiség is meglátszik.)

Mindezt egy pasi miatt. Vagyis vele.

Anya azt mondta aranyba kéne foglalni. 

Hozzávalók 5 db-hoz:

1,25 dl rozsliszt

1,25 dl tökmagliszt

1 csapott teáskanál szódabikarbóna

2 csipetnyi só

feketebors

fél teáskanál fehér mustármag (porítva)

15 friss borsmentalevél

2 dl fagyasztott borsó

1 dl tejsavó

1 evőkanál olívaolaj

1 teáskanál balzsamecet

kókuszzsír, a formák kikenéséhez

A rozs és tökmaglisztet, szódabikarbónát, sót, fűszereket egy nagy tálban rázzuk össze. A nedves alapanyagokat egy másikban szintén, majd vegyítsük a kettőt. Legutolsó mozzanatként szórjuk bele a fagyos borsót.

Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Kenjünk ki pálmazsírral 5 db szilikonformát, osszuk el bennük a tésztát, és süssük kb. 25 percig.

Forrás: Bittersweet

Knekkebrød és bazsalikomos humusz

" Te figyu, nem akarsz szolizni?"

Tágra nyílt szemekkel fordultam hátra nyelvem hegyén egy határozott nemmel, amikor (szerencsére még időben) észrevettem, hogy a kérdés nem felém irányult: a mögöttem álló lányt kérdezte a barátnője.

"Áááá, neem. Már így is 14 volt. Meg tudod, akarok egy olyant, ami az Ildinek van. Annyira szuper az a kék-sárga, de nekem a rózsaszín-zöld is tetszik. Szerinted melyik legyen? Meg az a flitterese is állatira bejön, de hát az is van vagy 20 (feltételezem ezer), és különben is hogy nézne már ki, ha mindenből tökugyanolyanom lenne. Vagy megvetessem anyámmal? -kérdezte, majd olyan aggodalommal bámult ki a koszos buszablakon, mintha legalábbis az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi helyzetét kéne csípőből megoldania. A másik lány vállat vont, majd elkezdett a már emlegetett Ildinek a különböző piercingjeiről magyázni. Emberünket ez nem nyugtatta meg, látszott, hogy továbbra is nagyon töri a fejét. Hogy mégis megtörje a csendet, feltette az alábbi elmés kérdést: "Te, mi az az antikvárium?"
Ha eddig még nem voltak, itt kezdtek fizikai fájdalmaim lenni, és áldottam az eget, hogy már csak egy fél megállót kell kibírnom a társaságukban. A választ sajnos még hallottam ("Nem tudom, de iszonyú büdös."), de nem győzött meg arról, hogy a külsejük alapján állított értékítéletemet félre kéne dobnom.

Ekkor szoktam elgondolkozni, hogy tulajdonképpen miért is vagyok elégedetlen magammal?
Mostanában sajnos többször eljutottam odáig, hogy belenéztem a tükörbe, és gyűlöltem az arcképem. Csalódtam magamban.
Van ennél borzalmasabb? Szerintem nincsen. Hiszen saját magadnak te kell, hogy legyél a minden. Akiben hiszel. Akire büszke vagy. Mert minden más megváltozhat, megszűnhet körülötted, magadtól sohasem fogsz tudni megszabadulni.
Ennek a gondolatnak a fejében beszigorítottam. Írtam egy szabálylistát, aminek az egyik pontjában még pénzbüntetés is van. Na nem mintha az nálam olyan sokat számítana, csak úgy éreztem, hogy ezzel fokozom a helyzet komolyságát. Az elhatározás már (jó)párszor megszületett, de talán most... most más.
Jelenleg várom a sikert.

Az időpontok, elintéznivalók megjegyzésében sajnos még mindig borzalmas vagyok, bár amióta vettem magamnak egy elég komplett határidőnapló "rendszert", jelentősen javult a helyzet. Nekem ez a memóriám. Ide írok fel mindent: vásárlólistát (mert a kis cetliket is szeretem itt-ottfelejtgetni), kitalált recepteket, teendőket, határidőket. Most a ZH hét mellett szerepelt egy hirtelen lefirkantott halvány ceruzás szó is. Blogkóstoló -->  Trollanyu. 
Még szerencse, hogy észrevettem. Ismét magamban csalódás lett volna, ha Hankkának (a forduló háziasszonya) kell utánam rohangásznia.
És nem is ettem le semmivel. Mármint a feliratot. Amilyen halványra sikeredett, takarítás közben tuti eltűnt volna.


Hozzávalók 2 főétkezésnyi ropogtatnivalóhoz:
6 dkg pirított, darált dió
0,7 dl napraforgómag
0,5 dl lenmag
0,5 dl szezámmag
1 dl zabpehely
csurrantásnyi méz
3 csipet só
180 ml forró víz

A hozzávalókat egy nagy tálba tesszük (méz kivételével), összekeverjük, majd  leforrázzuk, és 10 percig állni hagyjuk. Előveszünk egy tepsit, kibéleljük sütőpapírral, és 5-6 mm vastagon egyenletesen elsimítjuk rajta a masszát.
Előmelegítjük a sütőt 160 fokra, és légkeveréses funkcióval nagyjából 40 perc alatt ropogósra sütjük.

És a vélemény? Nem gondoltam volna, de valami elképesztően finom!!!! Nálam tuti befutó. Aki szereti a különböző magokat, olvadozni fog ezekért a kis falatokért!




Forrás: Trollanyu

     ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A bazsalikomos humusz Zizitől van, elkészítése igen egyszerű :

Turmixoljunk össze 6 dkg főtt csicseriborsót (szárazon 6 dkg), 2 evőkanál tahinivel, citromlével, pici sóval, borssal, 1,5 teáskanál olívaolajjal és egy jó nagy maréknyi friss bazsalikomlevéllel! Ha túl sűrűnek tűnne, higítsuk a főzőlével.

Répás - körteszószos fűszeres muffin

Úgy elillant ez a mostani hétvége, mintha nem is lett volna, gyakorlatilag arra ocsúdtam fel, hogy már másnap iskola. Vasárnap. (Szegény kis biológiai órámat erősen megzavarta a tény, hogy már szombat este utaztam vissza Pestre.)
Egész szombaton nem hagyott nyugodni az a rossz érzés, hogy el vagyok késve, hogy elpazaroltam az időmet, hiába tudtam agyilag, hogy nem. Ott van még az egész vasárnap.
És valóban ott volt, ...már ami maradt belőle. Előzetes megbeszélés alapján sütöttem ugyanis egy tortát - brutálmegadurvacsokis darab, a héten hozom - és lazán elszórakoztam vele a fél napot. De ez egy ilyen műfaj. Nem tudok és gyűlölök sietni. Van, amire egyszerűen rá kell szánni az időt. Hogy utólag azt mondjam megérte, az a külső alapján dől el, de ez most bőségesen az a kategória, mert szép is lett, és a "nagyon egybevolt" kezdetű visszajelzések alapján finom is. Bár majd 60 deka csoki mi más lehet, ha nem jó?

Főleg most. Ősszel.
Mert ez már nem a vénasszonyok nyara. Az szombaton véget ért. Jó-jó, délutánonként még most is mindig kisüt a nap (amit imádok), de alapvetően már nincs jó idő. Elindult a nyálkaszezon, előz héten apa, most én vagyok a soros. Bosszantó, mert annyira vigyázok magamra! Én, aki még akkor is vesz sapkát, ha mások nem, mert "ki tudja, hátha majd pont most fázik meg a fejem".
Persze most még nem, ennyire lökött azért én sem vagyok.

De asszimilálódok, vettem észre szomorúan.
Pesten (mint minden nagyvárosban), még élesebben elkülönül egymástól a nyomor és gazdagság, mint a kisebb helyeken. Ott élnek egymás mellett, a különbsé a szemedbe ordít minden utcasarkon. Régen, valahányszor csak feljártam, mindig azon gondolkoztam, hogy bírják ezt szívvel, idegekkel (és pénztárcával) a" pestiek". (Az anyagi részt azért tartom fontosnak odaírni, mert példának okáért engem rendesen le lehetett venni: adtam a gyerekeit etetni vágyó sovány nőnek, a gyógyszerre kérő szakállas úrnak, sőt, ha megállítottak kedves szervezetek aktivistái, azoknak sem tudtam nemet mondani. Egyszerűen úgy éreztem nem tehetem meg, hogy ne adjak, hiszen nekem annyival jobb, mint nekik. Úgy gondoltam, ezzel tudok valamennyire "osztozni" a nélkülözésükben.)

Ma már tudom: egyszerűen. Vagyis sehogy. Ugyanis ha együtt élsz ezekkel a dolgokkal, szembesülsz velük nap, mint nap, óráról órára, kegyetlenül hangzik, de megszokod. Megszokod, hogy ez mindig ott ül, az reggelenként itt fekszik, és ezáltal az utcakép részévé válnak ezek az emberek.
Rossz volt rádöbbenni, de azt hiszem ezt tényleg nem lehet máshogyan túlélni. Persze az érzéseim, gondolataim mit sem változtak a téma iránt. Nem értem, hogy miért kell embereknek így élni. Ha mindenki csak egy kicsiről mondana le... talán már akkor javulna a helyzet. Persze miért mondana le valaki arról, amiért keményen megdolgozik, egy olyan javára, aki nem csinál semmit. Mert ők is többfélék, van aki dolgozna, szeretne javítani, de nincs lehetősége, van aki pedig egyszerűen jól érzi magát így. Na jó, a jól nyilván túlzás, de eléldegél ezen a színvonalon. Nem tenne többet, hogy változzon a helyzet.
Én az első csoportot sajnálom végtelenül. Legfőképpen azt, hogy lassan már azok is idetartoznak, akik két műszakban húzzák az igát...

De leginkább mégis az zavar, hogy nem tudom hogyan tudnék segíteni.

De ha már itt az ősz, kerüljenek terítékre az őszi alapanyagok!
Imádom.
Egytől egyig mindet. A körtét, az ezerféle ekkor kapható almát, a sütőtököt, káposztaféléket, gesztenyét... mindent!!! Megvalósítandó ötlet van bőven, remélem meg is tudom nektek mutatni őket, és ti is kipróbáljátok majd.  :)
Indítsunk egy egyszerű muffinnal. Tényleg semmi extra: néhány csuklómozdulat, pár perc sütés, de a végeredmény valami elképesztően finom a fűszeres répás-körteszósznak, és a szájban elolvadó krémes körtedarabkáknak köszönhetően...
Tökéletes délután, ha megéhezünk, de még reggelire is egy kis joghurttal, hiszen a cukortartalma igazán elhanyagolandó.


Hozzávalók 6 darabhoz:

1/2 csésze hajdinaliszt

1/2 csésze zabpehelyliszt
1/2 csésze kókuszreszelék
1/2 csésze pirított, darált  dió

1 teáskanál szódabikarbóna

1 csipet só

1/2 teáskanál fahéj
1/4 teáskanál kardamom

2 evőkanál olívaolaj

1 teáskanál vaníliapor

1 csésze kókusztej

1 csésze fűszeres-körtés-répaszósz*

1 nagyobb répa

Egy tálban összevegyítjük a száraz hozzávalókat, egy másikban a nedveseket, majd fokozatosan összekeverjük a kettőt. A répát nagy lyukú reszelőn lereszeljük (lehet ezt szóismétlés nélkül?!), és a tésztába forgatjuk.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Egy muffintepsit megpakolunk kapszlikkal, és egyenletesen elosztjuk benne a tésztát. Tűpróbáig sütjük!

*A pürét már előzetesen elkészíthetjük, hűtőben szuperül eláll, és még marad is belőle bőven. :)

2 nagy, vagy 3 közepes répát meghámozunk, karikákra vágjuk, és roppanósra pároljuk. Meghámozunk és apróbb darabokra vágunk nagyjából 5 közepes méretű körtét, hozzáadjuk a puha répakarikákat, egy kevés citromlevet és "gondolatnyi" vizet. Aztán a fűszerezés: a szósz lelke. Én nem mértem, csak illat alapján adagoltam a különböző fajtákat, de került bele fahéj, kardamom, szerecsendió, ánizs, gyömbér, szegfűbors és koriander is. Ha mindent beletettünk, fedő alatt óvatosan krémesre főzzük. Ha egy picit már kihűlt turmixba tesszük, és átdolgozzuk, hogy teljesen sima legyen a végeredmény. Tiszta(én mindig kifőzött) befőttesüvegbe töltjük, és fogyasztásig hűtőben tároljuk. Nagyjából néhány hétig áll el.


Forrás: Family Fresh Cooking

Diószalámi, szülinapok

Apa jó ember. Nagyon jó.
Ez az egy jutott eszembe, amikor láttam, hogy kézenfogva vezetgeti az édesanyját a térdig érő vízben. (Szegény mamának valami 20 évvel ezelőtti rossz emlék hatására lett egy olyan beidegződése, hogy ha elengedi a korlátot, bele fog fulladni, még a bokáig érő vízbe is.) Nagylelkű. Mindig azt mondja, hogy amíg megteheti, hogy másoknak ad, miért ne tegye? (Anya elmélete hasonló, csak annyi a különbség, hogy ő ezt elesettek/szervezetek/hajléktalanok=rászorultak irányába mutatja, míg apa csak és kizárólag a rokonságban kamatoztatja.)

Ez a mostani hétvége is olyan volt. "Minőségi idő", ahogyan ő nevezte. Egy minőségi helyen. Vagy egy aquavillát minek hívunk?
Szóval összegyűlt a család. Mi, a testvéréék, és persze az anyukájuk. Akinek a novemberi szülinapját ünnepeltük. Mikor az övé volt most.

Összességében jól sikerült. Kicsit ugyan fájlaltam, hogy elúszott a hétvége és semmit sem tudtam intézni, de azzal vigasztaltam magam, hogy ilyen úgysem lesz többet.
Szóval különleges alkalom volt. Lehetőség nyílt kicsit jobban megismerni a nagybátyámékat, egy olyan oldalukról, amit eddig nem tapasztaltam. És ez jó. Sokkal pozitívabb képet mutat, mint az eddigi villámlátogatások felszínes tapasztalata.
Vagy az, hogy 2 napra szobatársak lettünk az unokahúgommal. 17 éves. Keresi az útját, ugyan azt hiszi, már megtalálta. Még nem tudja, hogy közel sem.
Rengeteget beszélgettünk. Őszintén mesélt. Mindenről. Én pedig hallgattam, és rendkívül örültem, hogy már múltidőben beszélhetek az ezidei tapasztalataimról. Önkéntelenül is arra gondoltam, hogy basszus, öregszem. Minden megélt évvel, hónappal, nappal, órával és perccel egyre több van mögöttem.

Természetesen a főzés sem maradhatott el. Nekem csak magamról kellett gondoskodnom, a "köz" étkeztetését a nagynéném intézte, a spontaneitás ellenére igencsak szervezetten. Kissé ugyan bekavart egy félreértés, miszerint lesz sütő, de azért igyekeztem túllépni a helyzeten. Még ha összvissz 3 sütős étellel, és egy sütőtállal készültem is.
A diószalámi is itthon készült, már majd' 2 hete. De eláll. Csak a tofu szavatossági idejét kell figyelni. És mielőtt bárki" rosszra" gondolna, leszögezném: eddig sem volt, és ezután sem lesz különféle bolti húspótlót, "vegakolbászt" és hasonló készítményeket tartalmazó tartalmazó recept. Nem. Azért vagyok vegetáriánus, mert sajnálom az állatokat. És nem mellesleg nem is hiányzik a hús. Semmilyen fomrában. Szerencsére a húsos ételek sem, így az efféle csodadolgokat sem preferálom. Mellesleg a vegetarianizmus attól szép, hogy más. Nem azért mert ugyanaz, csak éppen más anyagokkal.
Pont most akadtam rá  Ana írására, örülök, hogy nem csak én gondolom így. :)

Persze lehet kérdezni, hogy akkor ez mi. Na igen, diószalámi.
Szalámi? Mert rúd alakú és szépen lehet szeletelni? Nos, igen. A receptet Magdinál találtam, és már az elolvasásakor nagyon kíváncsi lettem. Tényleg össze fog állni a massza? És át is sül?
Igen. A recept tényleg szuper, és igen jó ízű. (A többiek állítják, hogy kicsit olyan az íze, mint egy száraz májasnak (valószínűleg a kömyénymagtól), de én erről nemigen tudok nyilatkozni, mive fogalmam sincs, milyen íze van egy hurkának.)
Azt mondom, hogy egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni, mert igen jó alternatíva a zöldségpástétomok, sajtok mellé, vagy helyett.


Hozzávalók 2 db 20 cm-es rúdhoz:

kb. 15 dkg pirított, majd darált dió

10 dkg tofu

2 evőkanál tönkölydara

1 csapott evőkanál lenmag

1 fej fokhagyma

1,5 mokkáskanál só

1 teáskanál köménymag

1 teáskanál mustármag

3 szál borsikafű

feketebors

1 szűk evőkanál olívaolaj

1 szelet teljeskiőrlésű tönkölykenyér vízzel átnedvesítve

víz

Előveszünk egy turmixot. Belepakoljuk a hozzávalókat, és összedolgozzuk. Közben óvatosan adagoljuk hozzá a vizet (kanalanként), hogy egy formázható/gyurmázható, de még nem túl nedves masszát kapjunk.

Vágjunk le 2 db alufóliáttéglalapot, ebbe fogjuk beletekerni a diórudakat.

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, és süssük benne 30 percig becsomagolva. Ezután bontsuk ki, és még nagyjából 10 percig pirítsuk.

Hűtőben zacskóba csomagolva tároljuk.