A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cseresznye-meggy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cseresznye-meggy. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 13.

nem lekvár, de szósz

Imádom a cseresznyét.
Az egyik legkedvencebb gyümölcsöm, ami nagy szó, tekintve, hogy szinte minden gyümölcsöt szeretek. De egy gyönyörű, feketére érett, ropogós, mézédes cseresznyét csak egy aranyló sárgabarack tud überelni. ;)
Sajnálatos módon nyers állapotában azonban nem igazán bírja a pocakom. Nem tudom mi történik velem, de az utóbbi időben egyre több ételnél vettem észre hasonló reakciókat. Talán a túl sok stressz...? Ki tudja.

És ugyan a régi nagy fonott kosárból való cseresznyézések ki lettek lőve, lekvárt pedig bevallom nem nagyon szeretek enni, azért sikerült találnom egy köztes megoldást.


Gyümölcsszósz.


Számomra egyértelműen ez az idei nyár slágere: minden utamba akadó éppen szezonális gyümölcsből készítek egy adagot. Cukor nélkül, minimális fűszerezéssel. Mindig éppen csak annyit, hogy kiemelje a bázis természetes ízét.

Szóval menjetek, és vásároljatok egy jó nagy zacskó cseresznyét, amíg még lehet. Próbáljátok ki, garantálom, hogy nem fogtok csalódni. (De ha mégis, küldjétek el nekem a maradékot.)


Rozmaringos vaníliás cseresznyeszósz

Hozzávalók kb. 3 kisebb üvegnyi szószhoz:
2 kg cseresznye (úgy szárasan-magosan)
1 kisebb citrom leve
3-4 rozmaringág
gondolatnyi fahéj
1 vaníliarúd

A cseresznyét mossuk meg, magozzuk ki. (Értelemszerűen nem a legszebb ruhánkban.)
Vágjuk kisebb darabokra, vagy egy turmixban néhányszor futtassuk át - a cél, hogy eresszen egy kis levet, és ne az egész szemeket kezdjük el sütni. Tegyük a gyümölcsöt egy hőálló üvegtálba, locsoljuk meg a citromlével, egy picike fahéjjal, majd rejtsük el benne a felhasított, darabokra vágott vaníliarudat és egész rozmaringágakat.
180 fokos sütőben, eleinte alufóliával letakarva, később anélkül, süssük nagyjából 1 óráig, míg kicsit szirupossá nem válik. 
Itt kedvünk szerint ebben az állapotában üvegekbe töltjük (még forrón!) vagy turmixgépben teljesen simára dolgozzuk, és azután transzportáljuk a kifőzött tárolóedényekbe.


Hűtőben 3 hétig teljesen jól eltartható.
A felhasználási lehetőségek száma: végtelen.

Csak hogy néhány variációt említsek: ettem natúr joghurthoz granolával, palacsintaszósznak, mogyoróvajas kenyérre csorgatva (kis holland hozomány), illetve turmixként.


Ez utóbbit láthatjátok az első fotón. Nem így terveztem, az egész, tulajdonképpen csak a véletlennek köszönhető, de minden kétséget kizárólag, egy nagyon jól sikerült véletlen. Kávéházi pályafutásommegkezdése óta minden kávém elkészítését egyfajta gyakorlásként fogom fel, alkalomnak, hogy tökéletesítsem a tejhab, és latte gyártási technikámat. (Mindig caffe latte-t iszom.) Ez a 4 különváló rétegével maximálisan a hagyományos nápolyi verzióra hajaz, azzal a pozitív különbséggel, hogy nem szükséges barista képzettség a tökéletes végeredményhez.
Látványos innivaló, minimális munkával.



Vegán kesudiós cseresznyés latte

Egy maréknyi kesudiót áztassunk be annyi vízbe, hogy éppen ellepje.
Másnap reggel 1 csésze növényi tejet turmixoljunk össze (jó habosra!!!) a megpuhult maggal, ízesítsük egy csipetnyi sóval (illetve mézzel, ha nagyon édesen szeretjük.)
Egy hosszú pohár aljára tegyünk néhány evőkanál cseresznyeszószt, majd öntsük rá óvatosan a felhabosított kesus tejet, igyekezve, hogy minél kevésbé keverjük fel. 
Az előre elkészített eszpresszót lassan csorgassuk a tejhab közepére, és legyünk magunkra nagyon büszkék, amikor a 4 réteg kialakul.

2013. június 24.

2013.06.24.


Anyuval megállapítottuk, hogy a vizsgák előtti utolsó 2 nap a legidegőrlőbb. Ez az az időszak, amikor már semmi másra nem vágyik az ember, csak hogy végre odamehessen, megcsinálja amit meg kell, aztán túl legyen rajta.
Igen. Ezt szeretném érezni.
Azt a fene nagy ürességet.

Pláne, hogy már 2 napja csak eszem. Folyamatosan. Mert már ránézni is utálok arra a hülye anatómiakönyvre, és ha éppen a gyomromat töltöm, legalább azalatt sem kell tanulnom.
A vasárnap erről a coblerről szólt.


A kedd az anatómiáról fog.  Majd gondoljatok rám a reggeli kávét kortyolgatva...


kéksajtos - levendulás - cseresznyés cobbler      (a receptért kattints a további bejegyzésekre)

2012. június 16.

Spárgás - rebarbarás - cseresznyés lencsesaláta fetával

Megjött a cseresznyeszezon.   örömködés. konfettizápor
Imádom.

Anya kapott egy kollégájától, illetve Á. is felhívott egyik nap, hogy menjek le, mert itt áll a ház előtt. Ő is cseresznyét (meg meggyet) hozott, a nagyijáéknál szedték. Még nem mondtam, de isteni volt, nagyon-nagyon köszi!
Kezdek olyan lenni, mint valami rossz pasi, akihez "a hasán át vezet az út": szinte bármilyen gyümölccsel meg lehet venni.
Személy szerint én olyan vagyok, aki először nyersen jól teleeszi magát néhány alkalommal (de aaaaanyira finom...), csak azután merül fel egyáltalán még lehetőségként is, hogy akár valami izgalmas is készülhetne belőle.


Na azt mondjuk nem állítom, hogy ez a saláta a legizgalmasabb dolog, de mindenképpen kipróbálandó. Még magam is meglepődtem, hogy hogy lehet ennyire finom. A rebarbara savanykássága, a feta sóssága, a cseresznye édeskés zamata... próbáljátok ki.


Hozzávalók 1 főnek:
1 dl lencse (átmosva, beáztatva)
5 szál zsenge zöldspárga
15 kicsi bazsalikomlevél
1 jó nagy marék cseresznye
4 dkg feta
1 szál piros rebarbara (kb. 20 centis)

Az előző este beáztatott lencsét alacsony lángon megfőzzük. (Közben folyamatosan pótoljuk az elfőtt vizet.)
A spárgát megmossuk,  fás végeit eltávolítjuk (erre a Stahl magazinban olvastam egy jó tippet: fogjuk meg a 2 végét, és hajlítsuk össze, ott fog elroppani, ahol a fás rész véget ér), és 4-5 cm-es darabokra vágjuk.
A rebarbarát ha szükségesmeghámozzuk, majd másfél centis karikákra szeleteljük.
A cseresznyét megmossuk, elfelezük  szemeket, és kimagozzuk.
A puha (de nem szétfőtt!!!!) lencséhez keverjük a spárgarudakat, rebarbarakarikákat, majd rámorzsoljuk a fetát, és összeforgatjuk. A cseresznyéket és a bazsalikomleveleket csak a legvégén adjuk hozzá.

Ötlet: a Green Kitchen Stories-tól

2012. május 12.

Meggyes-diós upside-down tartlette

Iskola=Stressz.
Nagybetűs stressz.
Már csak szégyellni tudom magam, mikor anno Zsuzsi szájából elhangzott ez a mondat, én pedig kinevettem. Csajszi, tévedtem.
Nem a tanulás. Óóó, dehogy. Tanulni szeretek. Lefoglal. Néha kis is kapcsol. (És nem mellelsleg tök jó érzés, mikor hozzá tudok szólni valamihez :D)
Nem is a számonkérések. Azzal sincsen bajom. Az érettségit is kifejezetten élveztem, leginkább egy húzósabb iskolahéthez tudnám hasonlítani, amikor mindennap dolgozatot írunk. Csak ott nem 6 év anyagából. De mindegy is, klassz volt, szeretem ha pörög az élet. És még nincs vége (hálistennek?), a legnagyobb, legfontosabb még hátra van. Biosz emelt, készülj!!!!

Mi maradt tehát? A közösség. A kifogyhatatlan problémaforrás.
Pedig azt hittem megváltoztam. Tényleg. Úgy tűnt, hogy így a hatodik év végére megtanultam elfogadni az embereket. Már nem "utáltam" senkit, ha zavart, egyszerűen elkerültem a társaságát, nem kerestem direkt a konfliktust. De még ez sem volt jellemző. A tény, hogy mindjárt vége a közösen végig szenvedett időknek, mindenki szívét meglágyította. Mondhatni csapatként viselkedtünk.
Egy negatív pólus azonban lett, számomra. Eleinte nagyon rossz volt. Aztán csak furcsa. Mert a legjobb barátnőmről beszélünk. (Bocs, volt barátnő.)
Teljesen egy hullámhosszon voltunk. Tudtam, hogy bármit elmondhatok neki. Megérti. És ez szerintem fordítva is igaz volt. (Bár vele ellentétben én nem tudtam nagyon pszichológiai fejtegetésekbe bontakozni egy-egy téma kapcsán. Sőt, sokszor elég nyers is voltam, a szokásos Pankás módon. De szerintem sohasem hagytam cserben.)
Félév tájékán azonban ez megváltozott. Illetve ott változott meg véglegesen. Már év elején beindultak a folyamatok, új fiú jött az osztályba, ő teljesen szerelmes lett belé, állandóan rajta lógott ésatöbbi ésatöbbi. Csávókám elég egyértelműen semmit sem akart tőle, csak szeret központban lenni, (meg macsószerepben tündökölni) így barátok lettek. Irónia nélkül mondom: nagyon jó barátok.
Gyakorlatilag átvette a helyem. Túlzások nélkül.

Ő pedig fölényes lett. Illetve nem az lett, mindig is megvolt benne a hajlam, csak most, hogy átkerültem a "rossz" oldalra, már felém is kimutatja.
Szóval gyakorlatilag úgy áll a helyzet, hogy már ha ránézek rosszul vagyok. Gyomorgyörcsöm van attól, ha huzamosabban kell beszélgetnem. Mert annak mi a vége? Mondok valami, ő kitalálja, hogy én azzal leminősítem őt (mikor teljesen más témáról beszélek!!!! könyörgöm, ennyire gyorsan felejt? Tudhatná, hogy én bármit a szemébe mondok. Bárkinek! Ezt mindenki tudja!!!), és olyan hangnemben beszél velem, hogy igen komolyan vissza kell fgonom magam, hogy ne vágjam bele a vállába a tollamat. Vagy kezdjek el vele ordítani.
Tehát mindig nyelek. Mert ismerem magam annyira, hogy tudjam, a, nem túl kulturált dolgok jönnének ki a számon, b, a nagyképű válaszától még inkább eldurranna az agyam. Szóval jól nem jöhetek ki.

Tudom, tudom, mit nyavalygok, már nincs is iskola. Valóban. De a bioszfakt csoportunk minden kedden gyakorol a szóbelire, és sajnos mindketten benne vagyunk.
Uff. Ha ez így folytatódik, a szóbelire gyomorfekélyem lesz.


Nyugalom Panka, nyugalom. Számolj vissza száztól.
Vagy süss. Blogolj. Többet.
Le vagyok maradva. Olyan szinten be van építve a napjaimba ez az egész, hogy rosszul érzem magam, ha nem csinálom. MIntha nem tanulnék, vagy nem is tudom. Peidg nem kötelesség. Egyszerűen szeretem csinálni. Tiszta szívből.
Mert boldoggá tesz.

A szóbelikre készülés mellett, azért már remélem több időm lesz. Mert annyira jókat csinálok! Most ugyan nem édesség, hanem vega-vegán témában, de alig várom, hogy megosszam veletek!
Kezdetnek álljon itt még ez az anyáknapjára készült kis mű. Egyszerű, de nagyszerű, sok-sok szerettel.

A meggyszemeknél a csillogás utómunkának tűnhet, pedig nem az, a karamell virít ilyen vidáman :)


Hozzávalók 5 db mini tortácskához:
10 dkg vaj
9 dkg cukor
1 tojás
1 teáskanál vaníliapor
1 nagy teáskanál sütőpor
2 nagy evőkanál tejföl
10 dkg liszt
csipet só

3 dkg vaj
4 evőkanál cukor
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1 marék durvára vágott dió
4 marék kimagozott meggy/cseresznye

A tartletformákat kivajazzuk (alsóbb összetevők), megszórjuk cukrosfahéjjal, majd dióval az aljukat, és kirakjuk gyümölccsel.
Előmelegítjük a sütőt 175 fokra.
A vajat, vaníliaport és cukrot habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojást, majd a tejfölt. A lisztet összekeverjük a sütőporral, sóval és apránként beledolgozzuk a vajas masszába. A keveréket igazságosan elosztjuk a formákban, rá a gyümölcs tetejére. Nagyjából 20 perc alatt megsütjük, de nagyjából akkor jó, amikor megszilárdul a teteje, és aranybarna árnyalatot kap.
Hagyjuk nagyjából kihűlni, és csak utána fordítsuk ki a formából.

2012. április 9.

Meggyes Piskóta

Ha kéne mondanom egy sütit, amiről kifejezetten az otthon szóra asszociálok, ez lenne az. Végigkísérte a gyerekkoromat: anya nagyon sokat sütötte.
Meghatározó lett. A fagyasztásra szánt meggyet/cseresznyét például mindig ugyanabba a sárga szűrőbe kellett mérni: az az egység, ami egy ilyen sütihez kell. Még most is így csináljuk. Hiába nincs süti.
Az utóbbi években ugyanis (pontosabban amióta elkezdtem partizánkodni a konyhában): kikopott a kínálatból. Szinte el is felejtődött.
Idén azonban újra elkészült, és ott virít a maga édes, de mégis légies kockáival a konyhaasztalon.


Hozzávalók egy fehér gáztepsihez:
6 tojás
25 dkg vaj
25 dkg cukor
17 dkg liszt
25 dkg meggy

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd egyesével beleütjük a tojássárgákat is. Homogénre keverjük.
A fehérjékből kemény habot verünk, majd beleforgatjuk a tojásos masszába, felváltva a liszttel.
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. 
Egy fehér gáztepsit kivajazunk, meghintjük liszttel, belesimítjuk a masszát. Megszórjuk a tetejét a meggyel, majd fél óráig sütjük.

2012. március 31.

Szívderítő rózsaszín semmiség a szélviharban

13 nap.
Ennyi ideig tartott a kis cukormentes létezésem.
Az "áttörést" a nagymamám jelentette, aki szerda délután beállított egy doboznyi mákos és diós kaláccsal. Nyamm. Imádom. (A mamám könyvelő, és a menzán ahol esznek, minden szerdán valami édes tészta van. És ezt mindig elhozza nekünk. Enyém a kalács, Marcié a rizskoch, az összes kifőtt tészta - édesen és sósan egyaránt, íratlan szabály. Az aranygaluska az egyetlen ami felesben megy, azért mindketten odavagyunk.)
Tulajdonképpen nem is nevezhető áttörésnek, mert nem gondolkoztam sokat. Belenéztem a dobozba, és tudtam a választ. Abbahagyom.
Tegyük hozzá, hogy ennek azért volt előzménye. A 8. nap környékén értek bizonyos hatások, amiket nem igazán tudtam feldolgozni. Anyagiak. Ismerős mindenkinek, nem? (A slusszpoén, hogy ez kivételesen még pont kajáról is szólt.)
Mit tesz ilyenkor egy jó étkezési zavaros? Elkezdi variálni a mennyiségeket/milyenségeket, csökkenteni amit lehet. Mert ez valamiért megoldás bárminemű problémára. Persze nem így hívjuk, inkább csak étrendreformálásnak.
Kezdetben ugyan még jó, de már 3 nap után éreztem, hogy egyszerűen nincs erőm. De komolyan. Képtelen voltam elmenni tornázni, mert már egy gyakorlatot sem bírtam végigcsinálni. És ez nagyon rossz. Kihat a lelkivilágomra is.
Ott és akkor azonban besokalltam. Elég. Meg tudom oldani az életem máshogy is, nem fogom a múlt hibáit ismételgetni. Hiszen én vagyok az, aki a legpontosabban tudhatná, hogy ez nem működik. Nem megoldás.
Aznap már tornára is mentem. Erőt (energiát) adott a tekercs.

És átgondoltam az életem is. Változtatni fogok, de ésszerű(bb) keretek között. És ez mindenre megoldás lesz.

Szóval köszönöm mama. Az a kalács ha nem is életet, de a lelkemet megmentette.

Azért egy (szuper) édességrecepttel még adós vagyok. Nem, ez nem az, de ez sem rossz. Sőt. Nagyon finom, gyorsan elkészíthető, és minden szempontból a lájtos desszert kategóriába sorolható.
Hiszen mi is kell hozzá? 
1 pohár joghurt/ tejszínhab/ túró
egy marék gyümölcs (a színhatás érdekében érdemes a piros bogyósokat keresni)
pár kallódó keksz

Ez az ami mindig beválik. Mindig segít. Egy ilyen kis semmiséget nem lehet szomorúan kanalazni.
A cukorszünet első napjaiban sok ilyent fogyasztottam, bár vicces, hogy az amúgy mindig natúran rétegzett joghurtot akkor ismeretlen indíttatásból banánpürével kevertem.

2012. március 18.

Cseresznyés-túrós-banános süti (cukor nélkül)

Vidám kép, egy kevésbé vidám történettel.
Történt tegnap, hogy elmentem biciklizni. Semmi extra, csak a szokásos kis nyaralós köröm. (A tényt, hogy egyáltalán felmerült a rövidítés lehetősége, a szél és a felöltözés számlájára írom.) Az egyik vasúti átkelő felé tartva már messziről kiszúrtam egy nőt: félig nekidőlt a korlátnak, megtett pár lépést, majd ismét megtántorodott. "Nagyszerű" - gondoltam. 2 opció van, vagy elmegyek mellette tudomást sem véve róla, vagy megszólítom, akkor azonban jó eséllyel haza is kell kísérnem. Tekintve, hogy azért szorult belém némi szociális érzékenység, maradt a második. Leszálltam a bicikliről, megkerültem, majd visszafordultam hozzá. És ekkor ért a döbbenetes felismerés. Ez a nő nem részeg. Hanem kegyetlenül összeverték. A haja tövében egy diónyi alvadt vér, a jobb arcfele pedig diszkréten lila. A szemét nem láttam, mert napszemüveg volt rajta, de nem tartom valószínűnek, hogy kilátott rajta.
Megkérdeztem, hogy jól van-e. Hülye kérdés, nyilván, de jobb nem jutott eszembe. Megrázta a fejét, majd elkezdett motyogni, hogy lehet, hogy elvesztette a lakáskulcsát. (Magamban arra gondoltam, hogy ja, csak ennyi a probléma? Jó lenne.) "Tudok valamiben segíteni? Lehet, hogy a farmeromban van. Megnéznéd? Ööö, dehát az rajtad van. (Itt bevillant, hogy de mi van ha zsebes a csaj, és mikor odahajolok, ő letépi a hátizsákom, vagy ilyesmi, úgyhogy eldöntöttem, nem fogom átmotozni.)
Szép lassan benyúlt a zsebébe, elővett egy öngyűjtót, még valamit, majd harmadiknak már a kulcsát. És megköszönte a segítségem.
Nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg, nem kéne bekötni a sebeit? Tétován bólintott. Én pedig, ha már úgy is bizalmaskodunk, gyakorlatilag nekitámadtam, hogy akkor miért nem megy be az ügyeletre? Közölte, hogy nem látnák el. Mert az orvos a volt élettársának a barátja. Ő pedig ápoló. De itt lakik a közelben, úgyhogy minden jó. Csak ráztam a fejem. Egyrészt, hogy ezt mindenképpen meg kéne mutatni orvosnak, másrészről pedig jelentse a rendőrségen. Hiszen ez testi erőszak. Csak rázta a fejét. (Már amennyire azt rázásnak lehet nevezni.) "Nem lehet"-ismételgette. Itt lemondtam róla. Nem az én dolgom. Miközben szálltam vissza a biciklire még hátraszóltam, hogy ilyen állapotban bárhol ellátják, menjen Fehérvárra. "Nem ilyen egyszerű ez, én meg amúgy is Pesten élek. Hát akkor menjen oda, ott aztán tényleg minden sarkon van egy kórház! Köszönöm a segítséget." És ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést.


Azóta se megy ki a fejemből a kép. Hogy tehet valaki ilyent egy másik emberrel? Egy nővel? Nem is érdemli meg, hogy embernek nevezzék.
És mit tesznek ezekkel az emberekkel, hogy mindezt eltűrik?


Ezt a desszertet egy hete készítettem először, bevált. És nem utolsó sorban irtó jól variálható. Egy két cserével teljesen új ízvilágot varázsolhatunk. Főszerepben legjobb barátom: a túró. 
Ismét.

Hozzávalók egy 18 cm-es piteformához:
20 dkg túró (szemcsés)
10 dkg sűrű joghurt
1 banán (valami érettebb)
negyed mokkáskanál szerecsendió
1 teáskanál vaníliapor
csipet só
fél mokkáskanál szódabikarbóna
1 evőkanál citromlé
4 dkg összetört cukormentes keksz (nekem cukorstopos háztartási)
1 nagy marék cseresznye
pálmazsír

A formát kikenjük pálmazsírral.
A túrót és banánt egy villával összenyomkodjuk, majd hozzákeverjük a joghurtot. Ízesítjük a citromlével, szerecsendióval, vaníliával, sóval. Beledolgozzuk a szódabikarbónát és legvégül a darabosra tört kekszet. A tetejét megszórjuk a cseresznyével (nem árt ha kissé bele is nyomkodjuk.)
180 fokos sütőben nagyjából 20 perc alatt készre sütjük.

2012. március 3.

Lúdláb torta gofriból kutyaszülinapra


Bodza 2 éves lett.
Nagyon furcsa.
Nem tűnik ugyan másnak, mint mondjuk 1 évesen, de belegondolni, hogy már majd' 2 éve boldogít bennünket... Persze azért változott. Ő is. Meg én is.
Ő okosabb lett. Erre tegnap döbbentem rá. A bal kezemben volt a póráz, ő meg a jobb oldalon kóricált. Néhányszor működött a Bodza gyere át ide, típusú mutogatás, de a végén eldurrant az agyam, meggáltam, és ráripakodtam. Rámnézett, majd fogta magát, hátrafordult, és a hátam mögött megkerülve átszaladt a bal oldalra. Ha az érdemi részt nézzük akkor tulajdonképpen kettőt visszaléptünk, mert teljesen betekert a pórázzal, azonban pontosan tudom, hogy azért mögöttem került meg, mert ez lett "megtanítva" neki. Mindig ez volt a feladat helyes megoldása, logikusnak tűnhetett, hogy most is.  Szóval mit tehettem volna? Megdícsértem. Magamat meg szidtam, hogy mindig rajta töltöm ki a dühöm.
(De mindig elhatározom, hogy változtatok.)

 Még sok-sok ilyen szülinapot Bodza!!!  ♥

4 hónapostól 2 évesig


Hozzávalók egy 21 cm átmérőjű "tortához":
8,5 dkg vaj
8 dkg cukor
csipet só
2 tojás
1 nagyobb evőkanál kakaó
1 teáskanál sütőpor
17,5 dkg liszt
1 dl tej

A vajat a cukorral és sóval simára keverjük, majd a tojásokat is egyesével beledolgozzuk. A lisztet, kakaót, sütőport összekeverjük, majd a tojásos masszába vegyítjük. Robotgéppel teljesen homogénné maszatoljuk, majd a tejjel újra "normális" tésztává alakítjuk.
Felforrósítjuk a gofrisütőt, és 4 lapot sütünk. (Nekem még maradt egy kevés tésztám, de abból már csak egy fél lapra futotta.)


A csokikrémhez:
4 dl teljes tej
5,5 dkg keményítő
1 nagy evőkanál kakaó
8 dkg cukor
2 dl tejszín
1 csomag habfixáló
2 marék meggy

A tejet simára keverjük a keményítővel és kakaóval, majd lassú tűzön besűrítjük. A cukrot csak a legvégén adjuk hozzá. Hagyjuk kihűlni, közben néha keverjük meg, hogy ne bőrösödjön.
A tejszínt verjük kemény habbá a fixálóval, majd keverjük össze a pudinggal.

Összeállítás: A krémből vegyünk el egy evőkanálnyit, töltsük csillagcsőrös habzsákba. A lapokat kenjük meg a krém harmadával, majd szórjuk meg egy kis marék meggyel. (Célszerű apróra vágni.) Így rétegezzük a tortát.
A tetejét díszítsük egy krémrózsával, aminek a közepére egy szem meggyet illesztünk.


A recept icipici változtatásokkal Tücsökbogártól.

2012. január 12.

Keksz-szerű vegán tésztalap

Azt hiszem beköltözött hozzánk egy vírus. Méghozzá az, ami öcsikém is megörvendeztette.
Anya ma dőlt ki. De úgy komolyan. Csak remélni tudom, hogy én vagy egyáltalán nem, vagy nem a kétnapos ciklusban követem a többieket. Bár akkor igazából mindegy, hogy mit csinálok a szalagavatós bulin, így is úgy is a WC-ben kötök ki.
Persze ha így kell lennie így is lesz. Nincs apelláta. De a táncra legyek tökáéletes formában. Kérlek. Hiszen anyit küzdöttünk érte. És annyira jól néz ki. (Remélhetőleg majd ti is megnézhetitek: elvileg többen is felveszik majd.)
Szóval sikerüljön. Jól. Lécci-lécci. Legalább most az egyszer ne égjünk be a 6 évfolyamán. Bár ha beleszámolom, hogy még csak most találják ki az egyes műsorszámokat...ide isteni szerencse kell. Nem is kevés.


Majdnem annyi, mint ahhoz, hogy ez a tészta jó legyen. De az lett. Piszok jó.
Az alapja egy könyvből van, amit az erdélyi osztálykirándulásunk odaútján láttam meg egy benzinkúton, de nem akartam megvenni, elvégre 2 tésztarecept miatt nem érdemes. Így egy osztálytársam kértem meg, hogy fotózza már le nekem, majd a buszon szép sorrendben leirogattam a nyelvvizsgás gyakorlókönyvembe. Romániában néha még eszembe jutott (gondolom a sütéselvonás miatt), de hazatérve teljesen megfeledkeztem róla. A hétvégén azonban felrémlett, amikor megláttam egy képet, ahol hófehér tejszínes-epres kupola tornyosult egy piskótalapon. Ilyent szeretnék enni -döntöttem el. És rohantam megkeresni a könyvet.
Még nem nagyon volt ilyen, hogy kép alapján főztem (főleg mikor ott volt mellette a recept is), de valószínűleg jobb, ha hozzászokom. Egyrészt mert elhatároztam, hogy végleg elhagyom a tojást, másrészt pedig mert szeretem "egészségesebbé" tenni a dolgokat. 
Vagy csak szimplán különcködni. :) Mindenki döntse el maga.

Hozzávalók egy 1 cm vastag 15 cm átmérőjű laphoz:
A könyvbéli receptben/képben azt tetszett meg, hogy nem a szokásos tészta állaga volt, sokkal inkább kekszes, morzsálódós. Ilyent akartam én is, de mint tudjuk, az, hogy mit ír a recept, nem feltétlenül garantálja a képen látható végeredményt. Azonban a hozzávalók elég biztatóan hangzottak, és szerencsére nem is kellett csalódnom. Ez az én vegán verzióm.
5 dkg hideg margarin
4-5 evőkanál puffasztott amaránt
5 dkg tönkölyliszt
3 evőkanál xilit
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 csipet só
1 evőkanál lenmagpehely
ha szükséges víz

A száraz hozzávalókat egy tálba tesszük, majd az apróra vágott zsiradékkal elmorzsoljuk. Nekem ettől össze is állt, de ha valakinek mégsem, az tegyen hozzá egy kevés vizet.
Sütőpapírt terítünk egy tepsibe, majd én rátettem egy tányért, és körberajzoltam, hogy mekkora tésztát is szeretnék majd kapni. Ezután a tésztát (a mintán belül) egyenletesen szétnyomkodjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 15-20 perc alatt készre sütjük. Az a jó, ha még puha mikor kivesszük.


A kupola egy joghurtos-túrós keverék meggyel. Vagy cseresznyével. (Sohasem tudom, hogy melyik melyik a mélyhűtőben lévő cuccokról, mivel mindegyiket ugyanolyan tasakba tettem, feliratozni meg persze luxus.) A dolgot ott rontottam el, hogy nem olvasztottam ki a gyümölcsöt, hanem még fagyottan beledobáltam. Így az a töltelékben engedte ki magából a vizet, ami kissé csúnyán vizessé tette a környezetét. Szóval még nincs meg a tuti recept, de amint kikísérletezem, hozom!

2011. november 14.

2 névnap 1 torta: avagy a modern tortagenetika

Ismét eltelt egy átlagos hétvége.
Tanulás, 2 torta (még Nepál előtt egy jó hónappal indult el ez a tendencia, és úgy látom szépen tartja magát), és minimális pihenés. (Na jó, annyira mégsem tehető be az átlagos kategóriába, mert meg volt spékelve egy nyelvvizsgával - igaz már másodszor futok neki, de remélem ez lesz az utolsó...- illetve tanulás helyett rrengetegg tanulással. A törinek az esélytelenek nyugalmával, a biloógiának a félistenek nyugodtságával (minek aggódni, annyit vagyok efféle közegben, hogy akár akarom, akár nem,egyszerűen muszáj valaminek megragadnia) indultam neki, és jelenleg, hogy már a megírt fázisban vagyok, azt mondom mindkét sejtésen igaznak bizonyult. Az egyetlen (fő) probléma az, hogy a történelem silányságának a ténye még csak nem is zavar. Már megtanultam elfogadni, nekem ez egyszerűen nem fekszik. De van ez így. Nem látom át az összefüggéseket, elveszek a részletekben. Helyette vigasztal a tudat, hogy minden lehetőségem megvan ahhoz, hogy biológia istennő legyek.)

 Szeretem ezeket az átlagos hétvégéket. :)


Ez a torta Liliéknek készült. Szeretek nekik sütni, mert hasonló elveket vallunk (úgy érzem), vagyis fontos a minőség. Másrészt pedig Mariann annyra aranyos, minden egyes darab után ír egy "köszönő-sms-t". Nagyon-nagyon kedves dolog, jól esik, és egészen olyan jelleget kölcsönöz a dolognak, mintha nemistudom, szívességből csinálnám. Pedig fizetnek érte.

A süti egyik fele dobostorta Mariannak, a másik feketeerdő lett Zsombornak. Filóztam, hogy hogyan is oldjam meg, a 2 fél torta túl snassznak tűnt. A képen látható verzió (hogy felvágok 2 db fél tortát, majd a szeleteket egyesével celofánba csomagolom) viszonylag hamar kialakult (mint ötlet), de a megvalósításban nem jutottam egyről a kettőre. Már teljesen belebonyolódtam, hogy majd megsütöm a tésztát szögletes őzgerincfomában, kicsit megfaragom, végül tortaszeleteket vágok belőle (mint a cukrászdában amikor hirtelen kellett torta). Amikor nem igazán jutottam előre, kínomban már felvetettem azt is, hogy tulajdonképpen lehetne 2 kicsi torta is.

Természetesen/hál istennek megjött az ihlet. És utána már csak a fejemet fogtam, hogy hogy pont a legtriviálisabb megoldás nem jutott eszembe! Hiszen mi sem egyszerűbb, sütök egy normál méretű tortaformában egy fél adag tésztát, félbevágom, egymásra illesztem, és tádámm: máris kész a féltorta! :)

2011. október 9.

10. évforduló, 3 gyerek, esküvő és egy csokis-meggyes mályvatorta

Legalább 1 hónapja volt, hogy a menyasszony felhívott. Pontosabban akkor tudtam meg, hogy menyasszony. :) Egy ritka szar nap után, ennél jobb nem is történhetett volna velem. Éreztem a hangján, hogy izgatott, a lelkesedése engem is elkapott. Nem tudtam ugyan teljes mértékben átérezni a boldogságát, de azt igen, hogy fontos lépés. 
Kriszta közel áll hozzám. Mint jó pár emberrel, vele is bizonyos  problémák hoztak össze jobban, de nem bánom. Legalább van ami összeköt. Őszintén. Amit más sohasem fog megérteni. És tudván, hogy min ment/mentek keresztül, még jobban örültem. HIszen ez nagy lépés, de azt hiszem ideje volt. És ezt ők is így gondolták.

Ötletelés terén nem volt hiány, így utólag is csak köszönni tudom, hogy nem a "mindegy csak finom legyen" című szöveggel jöttek. 
Legyen csokis. Valamilyen gyümölccsel. Pipa. 
Barna borítás, bordó virág. Pipa. Ööö, igen, ez már az én "saram". A boltban 2 nappal előttem vitták el a barna ételfestéket, keverni meg mint látjátok, nem sikerült. Ez kőkeményen mályva lett. A virág dettó. Bordó virágot? Kezdve, hogy nem is tudom hol a határ a piros és bordó között, másrészről meg én apró virágokkal szeretek díszíteni, a hatalmas fej rózsákat nem túlzottan preferálom. Ráadásul olyan igazi bordó virágot nem is találtam. (Pedig a virágboltos hölgy is segített!) Ellenben ezek a fréziák... Imádnivalóak. Egyszerű, pici, és olyan szép felfutó alakzatban nő. És a fehér mindenhez megy. Ami nem tűnt (és nem is lett) hátrány, tekintve, hogy ugyan akkor még csak barna árnyalatokban gondolkoztam, de már az is elég problémás volt, hogy biztosan passzoljanak. Így meg, hogy nem is barna lett... egy főnyeremény :)

Az utolsó simítások befejeztével ránéztem, és gyakorlatilag Kriszta mosolygott vissza rám. A különleges szín, a gömböcök bohókássága, amit a virágok finomsága igyekezett ellensúlyozni, mind-mind őt jutatták eszembe. Egyszerűen passzolt.
Bár visszjelzést még nem kaptam, remélem tetszett. :)



Tészta: (ez az emelet adagja, az alsó torta ennek a kétszerese)
   4 tojás
   csipet só
   10 dkg cukor
   8 dkg vaj
   12 dkg liszt
   1 csomag sütőpor
   5 dkg fehércsoki

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk az összeolvasztott vajat és fehércsokit, és a sütőporos lisztet is a tetejére szitáljuk. A fehérjehabbal a sárgás krémbe forgatjuk.
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és kivajazunk egy 18 cm-es tortaformát. (Az alsóhoz 24 cm-eset.) Beletöltjük a masszát, és kb. 25 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, mert lehet, hogy a teteje előbb megsül, és a közepe még folyós.


Csokikrém:(mindkét tortához)
   30 dkg sajtkrém
   30 dkg étcsokoládé (minimum 70 %-os)
   20 dkg vaj
   4 dl habtejszín (2 fixáló és 2 evőkanál porcukor)

A csokit és vajat olvasszuk meg, majd hagyjuk kihűlni. 
A tejszínt verjük kemény habbá.
A kihűlt csokikrémbe dolgozzuk bele (robotgéppel) a sajtkrémet, majd az egészet keverjük bele a tejszínhabba. (Érdemes robotgéppel rásegíteni, mert nem szép ha maradnak fehér tejszínhabszigetek.)



Meggykrém: (mindkét tortához)
    2 üveg meggybefőtt
    7 dkg cukor
    4 evőkanál keményítő

A meggyet csepegtesük le, a levéből fogjunk fel kb. 2 dl-t. Öntsük egy lábosba, keverjük el benne csomómentesen a keményítőt, és cukrot. Adjuk hozzá a meggydarabokat is. Lassú tűzön sűrítsük be, ügyelve rá, hogy ne törjük össze nagyon a gyümölcsszemeket.


Összeállítás: A tortát vágjuk 4 lapra. Az össz csokikrémet képzeletben felosztjuk 2:1 arányban. Attól függően, hogy melyik tortát töltjük, a megfelelő hányadost osztjuk még 2 felé. 
A legalsó lapra kerül az egyik fél csokikrém, arra tésztalap, a meggyzselé 2/3 vagy 1/3-ad része , tésztalap, a másik fél csokikrém, és a legutolsó lap.



Díszítés: 
    2 dl habtejszín ( 1 fixáló és 2 teáskanál porcukor)
    1,5 kg fondant

A tortákat tegyük hűtőbe, legalább egy éjszakára, hogy legyen idejük kellőképpen megszilárdulni. 
Másnap a tejszínt verjük kemény habbá, majd vonjuk be vele a tortákat. Nem fontos, hogy vastag legyen (nem is lenne elég ennyi), a lényeg, hogy mindenhol fedje egy kicsi, hogy a fondantnak valami tapadási felületet biztosítson.
A fondantot dolgozzuk át, nyújtsuk kb. fél centi vastagra, és vonjuk be vele a tortákat. A maradékból gyártsunk golyókat, és illesszük az emelet aljához.

2011. augusztus 14.

Máktorta vaníliásgrízes-meggyes krémmel és Enikő szülinap :)

 A recept a Kreatortáról van, egészen véletlenül akadtam rá, még a puncsmizériám kapcsán. Azonnal lementettem, mint fehérjeelhasználási alternatívát. Mert én úgy működöm, hogy néha megmarad 1-2 darab, amit gondosan beteszek a hűtőbe, hogy majd kitalálok valamit. Aztán 1 hét múlva, mikor rászánom magam, hogy akkor valamit igazán kéne, már csak egy összeszáradt fehér trutymót találok, amit (tegyük hozzá) iszonyú nehéz kivarázsolni a tartóból. Szóval sohasem jutottam még el a felhasználásáig. Ám a creme patessiere-ből megmaradt keren öt. Egyszerre. És azért az mennyiség. Így esett, hogy ezt a fehérjetúltengést, és a szülinapot (a recept után) előre tudva, isteni sugallatként fogtam fel az esetet. És milyen jónak bizonyult. Mert a savanykás meggy és mák tökéletesen elférnek egymás mellett, a gríz pedig alig érezhető ki, inkább csak a vaníliás krémessége.
(Sőt ha a búzadarát lecseréljük rizsre, vagy szimpla vaníliakrémre, meg is van a tökéletes gluténmentes finomság.)

Mákos lap:          
        5 tojásfehérje
        20 dkg mák
        17,5 dkg cukor

A tojásfehérjéből egy csipet sóval elkezdünk habot verni, majd félúton hozzáadjuk a cukrot, legvégül pedig a mákot. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Egy 24 cm-es tortaforma sütőpapírral bélelt alján eloszlatjuk a massza harmadát, úgy, hogy mindenhol kb. fél centi vastagságú legyen. Addig sütjük, míg nem kap mindenhol egy halványbarnás színt a teteje. Ezt ismételjük háromszor, és hagyjuk a lapokat teljesen kihűlni.

                              ------------------------------------------------------
Vaníliás-grízes krém:
        3 dl tej
        3 evőkanál búzadara
        5 dkg porcukor
        2 vaníliáscukor
        1 teáskanál vaníliakivonat
        10 dkg puha vaj
                     

A tejet felforraljuk, majd ha már lobog, beleöntjük a búzadarát, egyszer megkeverjük, és letakarva hagyjuk, hogy megszívja magát. A puha vajat kikeverjük a cukrokkal és vaníliakivonattal, majd a már kihűlt grízt is. Tegyük hűtőbe.

                               -----------------------------------------------------
Meggyzselé:
        1 üveg meggybefőtt
        1,5 dl befőttlé
        2 csapott evőkanál keményítő
        2 evőkanál cukor
        1 mokkáskanál őrölt gyömbér
        1 mokkáskanál fahéj

A meggylevet összekeverjük a cukorral, keményítővel és fűszerekkel. Lassú tűzön besűrítjük, majd a legvégén hozzáadjuk a meggyet is. Hagyjuk kissé hűlni.

                               -----------------------------------------------------
Összeállítás: Az egyik lapot megkenjük a grízes krém felével. "Rászórjuk" a meggyzselé felét (nekem kissé különálló életet éltek a meggyszemek), majd ráteszünk egy mákos lapot. Ezután a maradék gríz, meggy, és az utolsó tésztalap.
Kívül vonjuk be 2 dl tejszínből vert habbal, és szórjuk meg a tetejét 2 evőkanál egész mákkal. Az oldalát díszítsük félbevágott marcipános-ribizlis piskótagolyókkal.

                               ----------------------------------------------------
Marcipános-ribizlis piskótagolyó:          
        világos piskóta
        2 teáskanál mascarpone
        fél marék aszalt ribizli
        10 dkg marcipán
        3 dkg étcsokoládé

A piskótát apróra tépkedjük, hozzákeverjük a ribizliszemeket, majd a mascarpone segítségével összegyúrjuk és golyókat formázunk belőle. 
A marcipánt 2 mm vastagra nyújtjuk, nagy pogácsaszaggatóval köröket vágunk ki belőle és beburkoljuk a golyókat. 
Vízfürdőben megolvasztjuk az étcsokit, és körben csíkokat rajzolunk a golyók tetejére. Hűtőben dermesszük.



Igaz, hogy nem szoktam, de úgy gondolom, most bejegyzésen belül kell írnom egy kis személyeset is. 
Enikőék háza... mintha Csodaország kapuján léptem volna be. Óriási kert, mindenhol virágzó növények, fák, bokrok. Precízen rendben tartva, de a természetes varázsából (hál istennek) mit sem vesztve állt az összes. Fantasztikus, teljesen le voltam nyűgözve, de azt hiszem ez érezhető is volt, miután majdnem egy órát töltöttem azzal, hogy a kert minden egyes szegletét végig fényképeztem. (Aranyosak voltak, nem nevettek ki. :) Enikő furcsállta ugyan, hogy mit találok én ennyire érdekesnek, de mintha a mennyországba kerültem volna. Az a sok kopott fafelület! Láttam magam előtt leterítve egy apró virágos terítővel, rajta egy szelet süti (vagy egész torta), én meg ott fetrengek előtte, hogy megtaláljam a tökéletes szöget.



A szülei iszonyúan kedvesek. Annyira otthonos ahogyan élnek, hogy hiába vagy vendég, szinte közéjük tartozónak érzed magad. A húga is egy tündér, fáradhatatlanul pörgött végig.
És istenieket ettünk.  Az anyukája csudaügyes háziasszony, annyi féle és mennyiságű étel volt, hogy csak lestünk. Egy 11 fős társaságnak lazán elég lett volna. A z első képen látható rakott cukkini felkerült a top 3-as listámra. Hihetetlen ízt tud adni, amikor a cukkini, paradicsom, hagyma és jó sok sajt összesül. Az a csokis süti... nagyon puha, ragacsos, és eszméletlenül csokis. Kész. Megadtam magam. (A recepteket pedig muszáj lesz elkérnem...)

Olyan szinten feldobódtam, hogy még a sütés is jobban ment. Vagyis eredményesebben.(Holnap már meg is nézhetitek.)
És itt jöttem rá, hogy mennyit számít a szív. Hogy milyen lelkiállapotban csinálsz valamit. A szuper délutánt amit Úrhidán töltöttem, hatalmas energia-boldogságlöketet adott.
Köszönöm. Remélem hosszú ideig kitart.

2011. július 10.

Piskótatekercs tejszínes-meggyes-tökmagos töltelékkel

Egy igazán egyszerű, és gyorsan elkészíthető süti. Tényleg. A töltelék (a váza egy Dr. Oetker receptből) egy 2 perces robotgépes művészkedés, a piskóta az meg piskóta. Csak az a hülye tekercselés... Annyira de annyira szeretném ha végre egyszer sikerülne! A múltkor túlsütöttem és azért töredezett, most összeragadt a belseje és amiatt esett szét. Hihetetlen. Valamit nagyon rosszul csinálok. Az biztos, hogy legközelebb majd kevésbé húzom ki a szélére a tésztát, és akkor majd nem találkoznak a felületek...

+ Sajnos jó képet nem tudtam csinálni, mivel kapkodni kellett, a süti és én is indultunk, csak külön utakra. Meg én nem tudok úgy fényképezni, hogy közben anya ott áll a hátam mögött, és minden kattintásnál közli, hogy istenem jó lesz már, hadd vigyem, különben is minden kép ugyanolyan.


Hozzávalók a tésztához: 3 tojás
                    1 csipet só
                    8 dkg cukor
                    7 dkg liszt
                    4,5 dkg olvasztott vaj
                       
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A cukrot a sárgájával fehéredésig keverjük, majd beleszitáljuk a lisztet, és az olvasztott vajat. Csak a fehérjehabbal szabad elkeverni, ez fogja egyenletesen eloszlatni az anyagokat.
Sütőpapíros tepsibe simítjuk, és 170 fokos sütőben kb. 10 perc alatt megsütjük. Még azon melegében feltekerjük (de vigyázzunk, legyen tiszta papír a piskóta belülre kerülő oldalánál), és megvárjuk, hogy kihűljön.

Karamellizált tökmag: 5 dkg tökmag
                1 púpos evőkanál cukor

A tökmagot világosra pirítjuk, majd rászórjuk a cukrot, és folyamatosan kevergetve megolvasztjuk, és hagyjuk, hogy mindenhol bevonja a szemeket. Ha már nincs az edény alján egyetlen kósza karamellcsepp sem, akkor egy sütőpapíros tepsire borítjuk/oszlatjuk, és ha kihűlt!!!!, akkor széttörögetjük. Forrón ne fogdossuk, mert nagyon csúnya égéseket tud okozni (a karamell).


Cseresznyés-joghurtos krém: 1 dl habtejszín
                     150 ml natúr joghurt
                     1 evőkanál púpos porcukor
                     3 marék meggy
                     2 evőkanál zselatin fix

A halálos feladat: meggyet kimagozni
                   habtejszínt felverni, félúton bele a porcukor, zselatin fix
                   a kemény tejszínbe belekeverni a joghurtot és a félmeggyeket és a karamellizált tökmagot

Összeállítás: Nagyon óvatosan kitekerjük a piskótát (próbáljuk meg lehetőleg nem eltörni), majd belebűvészkedjük a krémet. Visszatekerjük, és hűtőbe tesszük.

                                                                                  kb. 15 szeletnyi adag

             

2011. június 26.

Rocky Road Cake

...az amcsiknál. Vagy S'mores. Mondjuk annál vághatóbb. Nálunk egyszerűen csokiszalámi néven fut. De lényeg a lényeg: tömör csokis kekszmassza, benne mindennel amit szeretsz. (És amit beleteszel.) Vagy amit az az illető szeret, akinek csinálod.

Története ennek is van, mint mindennek. Vagyis inkább okok. Hogy miért ilyen.
Ok1: Életem legelismerőbb sms-ét kaptam a S'mores megkóstolása után. Vagyis a milyenség vonala nagyjából adott volt.
Ok2: Amilyen szkeptikus volt az elején a fondanttal kapcsolatban, annál lelkesebb fogyasztó most.
Ok3: A cukrászdai "kurzus" (én csak így hívom magamban :) kapcsán apánál laktam (milyen jó is volt hüpp-hüpp), akinek a hiperszuper konyhájában a robotgép valamilyen rejtélyes okból kifolyólag még mindig hiánycikk. És anélkül...hát én nem sok megyek. Mert persze, meg lehet venni a piskótát a boltban is, de a krém? Jó, csak mondom a hülyeségeket, csomó mindenhez nem kell. De úgy vagyok vele, hogy ha sütök, akkor én csináljak mindent. Az utolsó morzsájáig.
Ok4: Á. odavan azért a FUCK YEA-s trollface-ért. Szóval amint megtudtam, hogy még a tolltartójába is nyomtatott egyet, eldöntöttem, hogy mindegy mit kap, ez a kis szar rajta lesz. De még szintén anno, mikor Lili tortáján filóztam, átküldött egy linket, tortákról. És volt benne egy olyan. Akkor és ott, egy világ omlott össze bennem, pedig gondolhattam volna, hiszen nem az én fejemből pattant ki a spanyolviasz sem. Kellett pár nap, de túlléptem rajta. Mert oké, azon volt egy. Ezen meg lesz majd több.
+1 : Ez inkább már csak előny, de az sem volt utolsó, hogy a hazaszállításnál csak becsomagoltam néhány zacskóba, és bevágtam a sporttáskám aljába. (Mindez idő alatt ő a kapcsos formában lapult.) Itthon le a zacskót, be a hűtőbe, gyors állapotfelmérés: sértetlen. Aztán a legvégén fényképezés közben véletlenül bele is könyököltem. Persze nem durván, de egy krémmel töltött darab ööö kissé lelapult volna. És még mindig semmi :D Szóval szent és sérthetetlen.





Hozzávalók: 33 dkg vaj
            30 dkg cukor
            3 evőkanál kakaó
            15 dkg minimum 60 %os étcsoki
            45 dkg keksz apróbb-nagyobb darabokra törve
            45 dkg akármi (pl. pillecukor, mazsola, kókuszreszelék, mogyoró, dió, mandula, csoki, karamell, aszalt gyümölcs)

A vajat megolvasztjuk, majd belekeverjük a cukrot, kakaót és csokit. Hagyjuk langyosra hűlni.
A kekszet törjük össze. Én elkezdtem kézzel, de már 13 deka után úgy éreztem, hogy felrobbanok, úgyhogy beletettem egy zacsiba, és néhányszor átgyalogoltam rajta. Jó, kellett pár helyen utótörés, de alapjába éve, egész jó lett. És meg volt 20 másodperc alatt az egész művelet.
Tegyük egy óriási tálba/lábosba a kekszet, és a mindenfélét. A mindenfélét célszerű apró darabokra vágni, mert nem túl klassz, amikor a fél szeletedet egyetlen darab pillecukor tölti ki. (Én használtam: 10 dkg mazsolát, 10 dkg csokiba mártott mogyorót, 15 dkg vajkaramellát, 8 dkg csokibevonatú gabonagolyót, és 2 marék félbevágott meggyet.) Öntsük rá a csokis-vajas keveréket, keverjük el jól, hogy mindenhova jusson-ez fogja összeragasztani- majd tegyük át, egy kivajazott 25 centis tortaformába, és nyomkodjuk le a tetejét, hogy belül is biztosan kitöltse, ne maradjanak lyukak. Hűtsük hűtőben 3 óráig minimum. (Recept a Channel4 Foodról.)

Nem akartam tölteni, vagy ilyesmi, mert ki tudja mennyire tudnám szépen szétvágni, satöbbi, úgyhogy a tetejére kentem csoki glaze-t, ezt pedig beburkoltam fondanttal. 2x, mert az első rendkívül ronda lett, köszönhetően a kiálló kekszdaraboknak. A második legalább már képes volt elfedni a dudorokat. De sebaj, Á. úgyis szereti. :)
A tetejére meg rajzolgattam. Kis naivan azt hittem, hogy majd indigóval fel tudom skiccelni a fondantra, de nem. Kézzel meg nem vállaltam be a hét fejet. Négy bőven elég volt. (A végén már ott tartottam, hogy na jól van, ez olyan ocsmány lett, hogy kivágom a kukába. Át nem viszem. Nem, nem és nem. Kimentem egy időre, fényképeztem, aztán mikor befejeztem már nem találtam annyira szörnyűnek. :)

Bon anniversaire mon petit. ♥