A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dinnye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dinnye. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 25.

smoothie 3-szor

Mostanában már néha felbukkan a nyár.
Az az igazi nyár, amikor a hőmérő már koradélelőtt felkúszik 30 fok fölé, és a nap szinte már fájóan égeti a hátam, amikor a reggeli piacozás után sétálok haza. Ez az az időszak, amikor nem nagyon tudok enni, viszont folyamatosan éhes vagyok.
Nem is igazán ételeket kívánok, sokkal inkább folyadékot. Hiába figyelek a megfelelő vízbevitelre, a szervezetem hiányolja.

Úgyhogy iszom.
Turmixot. Vagy smoothie-t. Ki hogy nevezi.
Nekem az utóbbi jobban tetszik.

Azóta kaptam rá az "ízükre", hogy hosszas keresgélés után megvettem az első saját turmixgépemet. Nem mondom, eszembe jutott, hogy lehet, hogy pénzkidobás volt, miután kipróbálás nélkül 2 hétig állt a konyhapulton. Kezdeti nehézség.

Azóta ki sem lehet venni a kezemből.
Az alábbi receptek a jelenleg nálam futó kedvencek. 
Természetesen a gyümölcsök bátran variálhatóak, illetve növényi tej (és szójajoghurt) használatával bármelyik recept vegánná alakítható, ha arra lenne szükség.


Csokis-faepres-zöld smoothie
3/4 csésze faeper (fagyasztott)
1 marék semleges ízű zöld levél (spenót, mángold, pok choy...)
1/2 csésze víz
1/4 csésze nagyon-nagyon sűrű görög joghurt (simánál 1/2 csésze)
1 teáskanál chia mag
1 evőkanál jó minőségű kakaópor


Barackos-mogyorós smoothie
1 nagy érett őszibarack
1/2 banán (fagyott)
1 csésze tej (a fele lehet kókusztej is, de az nekem már túl nehéz)
1 nagy tk földimogyoróvaj 
1 evőkanál őrölt lenmaghús
fahéj


Dinnyés-ribizlis
1 kisebb szelet dinnye
1,5 marék ribizli

2011. július 25.

Dinnyezselés-"csokikrémes" brownie

Nem az a békebeli darab amit a nagyi süt vasárnaponként. Nem. Olyan,mint egy felkapott tinisztár, aki (most) milliókat keres az összes buta megszólalásával, de mindenki tudja, hogy ez a hírnév nem tart örökké.
Ám mielőtt azt a rendkívül téves következtetést vonnánk le, hogy a süti rossz, leszögezném, hogy nem. Nagyon-nagyon jó. Hedonistán tökéletes. Minden ízében világi. Harapni lehet benne a csokit, amit a dinnyezselé hivatott kissé meglágyítani. És meg is teszi. A maga szerény édeskés-gyömbéres ízvilágával.



Brownie alap: 16 dkg étcsokoládé (minimum 60 %)
             11,5 dkg vaj
             2 evőkanál kakaópor
             20 dkg cukor (2 dl)
             1 teáskanál vaníliakivonat
             3 tojás
             9,5 dkg liszt
             negyed mokkáskanál só
             
Vízfürdőben összeolvasztjuk a csokit és a vajat. A tűzről levéve hozzáadjuk a cukrot és kakaóport, és simára keverjük. Beleöntjük a vaníliakivonatot, majd a tojásokat egyesével, szép óvatosan beledolgozzuk. Legvégül jön a liszt és só. 
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Vajazzunk ki egy 20 x 20-as kistepsit, majd öntsük bele a masszát. Süssük 16-17 percig. 
(A tészta receptje a Joy of Baking oldalról)


Ekkor az enyémnek a külseje már teljesen szilárd volt, ám a felső rétege még javában kenőcsös állagban tündökölt. Képzeletben osszuk 3 felé, majd a felső harmadot vágjuk le. Határozzuk el, hogy szépen le tudjuk venni egyben. Ez azonban a krémes belső miatt elég nehézkes, így ha még is szétesik, egy laza vállrándítással morzsoljuk szét, és gondoljuk azt, hogy ez pontosan így volt tervezve. Ha az alja már rendes brownie állagú, a levágott rész alatt azonban még krémes, azt mondhatom hazaértünk. (By Theisz tanárúr) Egy vizes kiskanál hátuljával egyengessük el a "krémet".

Dinnyezselé: kb. 60 dkg magtalan dinnyehús
             1,5 zacskó zselatin fix
             fél mokkáskanál reszelt gyömbér
             1 csapott evőkanál porcukor


Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy magtalan húshoz jutunk akkor simán turmixoljuk össze, ha nem, akor egy késsel piszkáljuk ki az összeset. Ehhez javasolnám, hogy vagdossuk apró darabokra, és úgy dolgozzunk. Kézi habverővel folyamatosan keverve adjuk hozzá a zselatin fixet. Vigyázzunk, mert ez is be tud csomósodni. /Nekem legalábbis sikerült./ Ízesítsük a cukorral és gyömbérrel, majd öntsük a brownie tetejére.
Tegyük hűtőbe, hogy a zselésítő hatás működésbe lépjen. Ha már nem teljesen folyékony állagú, akkor morzsoljuk a tetejére a levágott harmad tésztát. Felvágás előtt egy éjszakát mindenképpen hűtőben pihentessük szilárdítsuk.

2011. július 6.

Szezámmagos szendvicskeksz sárgadinnyecurdzselével


A cím azt hiszem mindent elmond :) Legalábbis ennél bonyolultabb nevet nem találhattam volna neki, maximum ha az összes hozzávalót tételesen felsorolom. De az is igaz, hogy rövidebbet sem, mert fontos, hogy a lényeges elemek mind kiemelt helyen említődjenek.


Hozzávalók a kekszhez:5 dl liszt
                      negyed teáskanál sütőpor
                      2 csipet szódabikarbóna
                      csipet só 
                      1 dl cukor
                      1 dl pirított szezámmag
                      1 teáskanál vaníliakivonat
                      11 dkg vaj
                      1 nagy tojás
                       4 nagy teáskanál tejföl

(Recept a Baking Obsession olddalról.)
A száraz hozzávalókat összekeverjük, és elmorzsoljuk a vajjal. A tojás és tejföl segítségével pedig egy jól formázható tésztát gyúrunk.Tegyük hűtőbe minimum egy órára. 


Lisztezett deszkán nyújtsuk ki 3 mm vastagra, és vágjuk fel egyforma négyzetekre. Előmelegített 180 fokos sütőben éppen csak világosbarnára süssük. Figyeljünk, mert nagyon hamar megsül! 


 a sárgadinnyecurdhöz:17 dkg sárgadinnyehús                     
                      5 dkg cukor + 1 csapott evőkanál
                      3 tojás
                      15 dkg vaj
                      1 zacskó zselatin
                      fél citrom leve
                      1,5 dl tejszín 
                      

A sárgadinnyehúst mixerrel pépesítjük. Belekeverjük a cukrot(a plusz 1 evőkanalat ne), vajat, majd elkezdjük  vízfürdőben melegíteni. Ha a vaj teljesen felolvadt, és eloszlott, keverjük bele a tojásokat egyesével, mindig nagyon gyorsan, nehogy darabos legyen. Sűrítsük be körülbelül 10 perc alatt. Még forrón, de már a tűzről levéve, keverjük bele a zselatint, szintén adagokban, és szintén nagyon gyorsan, mert ha csomós marad az rendkívül gusztustalan. Ráadásul a zselatinnak még az íze is rossz. Hagyjuk hűlni szobahőmérsékleten, LANGYOSRA.
Verjük fel a tejszínt az 1 kanál cukorral, jó keményre, majd keverjük el a dinnyecurddel. 


Összeállítás: Egy négyzetes doboz/tepsi alját rakjuk ki sorban a szezámmagos kekszekkel, úgy, hogy minél pontosabban illeszkedjenek. Ha a vagdosásnál pontosan voltunk, akkor itt sem lehet nagy probléma. Simítsuk rá a krém felét(nekem 2 kisebb tepsinyi lett), úgy, hogy minél magasabban álljon, majd óvatosan rakosgassuk a tetejére a fedőkekszeket. ne nyomjuk bele, mert csak kitolja a krémet. Ugyanezt végezzük el a másik adaggal is.
Tegyük mélyhűtőbe, körülbelül 15-20 percre, majd vágjuk fel. Ezután elegendő, de muszáj a hűtős tárolás.

2011. július 1.

Sárgadinnyés-sárgabaracklekvár


Nem tudom másoknál mikor, de nálunk most indult be a sárgabarackszezon. Igen, itt és most. Vagyis vasárnap. Átlagosan  kétnaponta szoktam lebiciklizni a házhoz, és egy vödörnyit mindig összeszedek. Igen, össze és nem le. Mert fúj a szél, barackocska meg gondol egyet és potty, leköszön a fűbe. Adok belőle ennek-annak, a többivel meg hazatekerek. Sportos gyerek nem csinál ebből problémát, de tegnap már a sírás határán voltam. 6 kiló kib*szott barack (lemértem otthon) a hátamon, plusz ajándéknak meg masszív szembeszél. (Azt már megszoktam, hogy ha bármiféle szellőcske is van, na, az mindig szembe fog fújni. Tökéletesen mindegy, hogy oda vagy visszafele mész, ez ilyen biciklis szabály. A szélirány sohasem kedvez.) Szóval borzasztó volt. Ráadásul este fél 10, sötét és a rohadt szúnyogok is csípnek. Megfogadtam, hogy oké, ezután max. 3 kiló, találjak bármennyit is.


Szóval most pusztítunk. Illetve főként én. Napi 2 kiló. Legfőképpen orálisan, de azért én tűrőképességeim is végesek. Most kezdem azt érezni, hogy rosszul vagyok már a gondolatától is. A fa meg roskadásig van. Szóval barackot valaki? :)
Lekvárt szeretek főzni. Ezt a rövid, pektines változatot. De nem sokat, inkább izgalmasat. A baj csak annyi, hogy nem nagyon tudom elhasználni. Vagyis tudjuk. Anya tavaly előttijei is ott állnak szinte teljes létszámban. Ő mindig ugyanazt, a jó cukros csakbarack verziót készíti, és mellesleg nagyon félti = ne pancsoljam el, ne használjam butaságokra. Azt hiszem idén is akar csinálni, bár mondtam, hogy szerintem hülyeség. Felesleges. Így kaptam az instrukciót, hogy akkor én. Valamit.

Lássuk csak, a Panka féle gondolatmenetet: "Tavaly készült egy narancsos verzió. Valami fantasztikus ízvilág, pedig csak egy Dr. Oetker recept. Legyen az. Kár, hogy a LIDLben nincs narancs. Basszus, rohadt meleg van, én be nem megyek már a zöldségeshez. Majd keresek valamit a hűtőben. Mintha láttam volna egy sárgadinnyét. Iiigen, itt is van. Hmm, mézédes. De a barack is. Igazi csajos ízvilág. Akkor nem is kell sok cukor."


Hozzávalók: 80 dkg sárgabarack (magtalanul)
            30 dkg sárgadinnye (héjatlanul, magtalanul)
            13 dkg cukor
            3:1-ben dzsemfix

Vizet forralunk. A barack maggal együtt körülbelül 1 kg 15 dkg-ot nyom, ezt mossuk meg. A lobogva forró vízbe 10 másodpercre mártsuk bele , majd szűrőkanállal szedjük ki, és húzzuk le a héját. Ezután magozzuk ki, és tegyük egy nagy főzőedénybe. A dinnyét daraboljuk apróra és vékonyra, majd adjuk a barackhoz. Ha nagyon darabos lenne, krumplinyomóval egyengessük ki. Keverjük hozzá a cukrot, és a dzsemfixet. Kezdjük el alacsony lángon melegíteni, majd a forrástól számított 5 percig főzzük.
Töltsük csírátlanított üvegekbe, majd fordítsuk fejre 5 percre.

                                2 nagyobb üveg lekvár