Céklaburger

"...neked egy emberrel kell majd jól mutatnod, és az nem én leszek."

Nem én leszek. 

A három szó, szinte égette a szemem.

Erőst kényszert éreztem, hogy megkérdezzem, miért ennyire biztos benne. Hogy hogyan jelenthet ki valamit ennyire végtelenül kategorikusan.

Nem tettem. Nem szabad.

Ha megtenném, az olyan lenne, mintha pontosan azt szeretném. 

Mintha már elképzeltem volna az idilli kis életünket, és a fejemben gondosan felépített álomvárat éppen most rombolta volna le.

Nem lehet.

És különben is, nem számít. Tudom, hogy nem.
De miért idegesít akkor mégis annyira?

Mert már tényleg megvolt annak a bizonyos várnak az alapja?

Vagy egyszerűen csak amiatt, mert mi lányok nem tudunk pillanatokban gondolkodni, és szükségünk van hosszútávú fogódzkodókra? 

Ami nem az örökkévalóság. 

Bár úgy látom fiúszemmel nézve annak tűnik.

Eszembe jutott B. 

Hogy soha többé nem engedett magához közel, miután megkérdeztem, hogy mi is van pontosan közöttünk. 

Nem értettem.

Most sem értem.

De nem fogom még egyszer ugyanazt a hibát elkövetni.

Ezek azok a pillanatok, amikor azt kívánom, bárcsak társaságibb ember lennék.
Hogy lenne egy csomó barátnőm, akit ilyen helyzetben felhívhatnék, és ők jól elmondanák a véleményüket.

És hogy fest ehhez képest a valóság?

Fantasztikus barátaim vannak, akikre mindig számíthatnék - mégsem teszem.
Mert nem vagyok olyan.


Azért igyekszem fejlődni. 
A vasárnapi brunchunkon például egy csomó hasonló témát érintettünk Orsival, örök közös kedvencünk, a fenntartható fejlődés kérdésének megvitatása mellett.
És hamburgereztünk. Isteni finom céklapogácsákat csinált a csodakonyhájában.

Hozzávalók 5 burgerhez:
1 kis fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
1/2 csésze cékla reszelve
1/4 csésze mazsola
1/2 csésze dió
1 tk. pirospaprika
só, bors
1 csésze főtt barna rizs
1/4 csésze főtt lencse
1 picike tojás
olívaolaj
4 evőkanál feta sajt
4 evőkanál görög joghurt
1/2 citrom leve
kevés víz a higításhoz
egy csomag rukkola, 5 db magvas buci

A rizst és a lencsét főzzük meg előre egy kevés sós vízben.
Másnap kevés olajon süssük aranybarnára a vékonyra szeletelt hagymát, nagyjából 10 perc alatt. 
Adjuk hozzá az áttört fokhagymát, a pirospaprikát, a reszelt céklát, a mazsolát és a diót. Sózzuk, bnorsozzuk, majd hagyjuk párolódni újabb 10 percre. (A mazsola igen száraz volt , így nekem egy kevés vizet is kellett aláöntenem.)
Eközben a főtt rizst, a lencse felét és a tojást turmixoljuk össze, majd adjuk hozzá a maradék lencsét.
A céklás keveréket hagyjuk egy kicsit hűlni, majd pürésítsük, és keverjük össze a lencsés-rizses masszához.
Formázzunk belőle 7 cm átmérőjű, 1,5 cm magas pogácsákat, tegyük őket sütőpapíros tepsire, spricceljük meg a tetejüket egy kevés olívaolajjal, és 180 fokos sütőben körülbelül 30-40 percig süssük - míg egyaránt aranybarnára nem sült a tetejük és az aljuk.

A krémhez törjük össze a fetát villával, majd keverjük simára a joghurttal és citromlével.

Vágjuk félbe a bucikat, majd sütőben pirítsuk meg egy kicsit mindkét oldalukat. Kenjük meg a vágott felüket a fetás krémmel, tegyük rá a pogácsát, egy jó nagy adag rukkolát, aztán a maradék szószt higítsuk fel egy kis vízzel, és csorgassuk a zöld levelek tetejére.

A recept a Sprouted Kitchen blogról.

péntek

céklás krémsajtos fagyi mákkal, alma és avokádószeletek, pirított kókuszchips
beetroot cream cheese ice cream with poppy seed, apple and avocado slices, coconut chips

Színeket-színeket-színeket! És ami még hirtelen eszembe jutott: szeretnétek rövid receptleírásokat? 

hétfő

rozskenyér, narancsos-céklás hummusz, főtt tojás, tea

A hummusz az egyik legjobban variálható dolog, a zabkásák után. Nagyjából mindegy, hogy mit keverünk hozzá, jó lesz. Ebbe most sült(!) céklát turmixoltam. És narancsot.
De van egy bazsalikomos variáció itt, egy spenótos-sajtos sült verzió pedig itt.

Ragacsos csokis céklás vegán muffin céklás mascarponekrémmel

Kétlakiságban bőven van tapasztalatom.
Régen magam választottam, most már járulékos veszteség. Nem szeretem.
Persze, jópofa, hogy mindenhol van hova hazamenned. Mindig is sajnáltam azokat a barátaimat, akiknek az esti találkozások alkalmával vagy folyton az órájuk kellett lesni, hogy vajon elérik-e az utolsó buszt, vagy előrelátóan bekéredzkedtek valakihez éjszakára. Két, illetve többlakin ilyennel sohasem kell szembesülni. Vagy ha kell is, még mindig van lehetőség válogatni, hogy hova egyszerűbb eljutni.
Meg nyilván az sem elhanyagolható, hogy így sokkal színesebb az életed. Lássuk be: 2 otthon=2 élet, akárhogy is szorozzuk. Más környezet, más emberek, más programok. Ha megunod az egyiket, elég csak egyszerűen hazamenned. Másik haza.
Belekeveredtetek?

Anya-lánya hétvége mentával és pisztáciával bolondítva

"Én képtelen lennék ebben a sok szabályban élni." - mondta anya fejcsóválva, miután rámutattam, hogy ha lehet, máskor a fogantyújánál nyissa ki a hűtőt, mert így ottmarad az ujjlenyomata a fényes felületen.
Megvontam a vállam.
Én szeretem. Jó, nem állítom, hogy eleinte nem volt furcsa, sőt, lázadtam is ellene, de aztán megszoktam. És mint ahogyan azt illik, idővel megszerettem és a magamévá tettem.
"Palinál tanultam meg, hogy nem kell mindig mindennek tökéletesen a helyén lennie, és hogy néha le kell magunkat engedni."

Télből tavaszba

Még márciusban, amikor a vissza-vissza téregető  havas időjárás miatt nyafogtam, apa mindig azt mondta, hogy a tavasz csalhatatlan jele az, ha a madarak elkezdenek csicseregni. És valóban így van (annak ellenére, hogy már akkor is hallottam őket, amikor olyan nagy hó volt, hogy a kapuig alig tudtam eljutni.)

A tavasz megváltoztatja az embereket.

Céklás waffel parmezánnal

"Ha ezt apa látná, tuti agyoncsapna" -  csak ez járt a fejemben, amikor éjjel fél kettőkor sétáltam haza az elnéptelenedett utcán. Szinte hallottam, mit mondana. "Egy fiatal lány ne mászkáljon éjszaka egyedül."
És igaza lenne. Naná. Nem mint mindig, de... mint sokszor. 
Mentségemre szóljon, hogy megpróbáltam. Azonban iszonyú hideg volt, én meg kissé alulöltöztem (jó szokás szerint), és révén, hogy ekkor már csak villamospótlók járnak, úgy számoltam: gyalog előbb hazaérek. (Hozzátenném, valóban így volt.)
Fejben már végigvettem az összes védekezési módot, amit csak ismerek, és reménykedtem, hogy a miniszoknya ellenére nem tűnök potenciális lehetőségnek. De hála a női agy csodálatos barázdáltságának, bőven volt időm közben az estét is végiggondolni.

"Egyszerűen nem etikus a kapcsolatunk. Így vagy vissza kell szorítani hivatalos keretek közé, vagy a lakásban tartani. Hiszen az olyan meghitt, nem?" 

Tényleg ezt mondta? Jézusom.
Én pedig belementem? Méginkább jézusom.

Bár... valószínűleg így volt a legjobb. Hiszen ismerem magamat. Ismerem, mint a rossz pénzt.
Ha nem mentem volna bele, folyton azon gondolkodnék, hogy mi lett volna ha. Ha mégis. És kombinálnék agyba-főbe.
Az elején úgy számoltam, hogy ez nem jelent semmit. Mármint ha igent mondok. Hiszen egyszer igen, kétszer igen, ameddig csak tetszik. És ha mégsem? Ott szállok ki, ahol akarok. Ahol csak akarok.

Az a bizonyos pont pedig itt van.
Mert szép volt, jó volt, de azt hiszem ennyi elég is, köszönöm. Tudjátok, az a bizonyos múltkor leírt összemelegedés utáni menekülés.
Itt már kifejezetten örültem, hogy így alakultak a dolgok. Meg hogy nem aludtam ott. Mennyivel jobb egyszerűen lelépni, mint könnyesen magyarázkodni, nem igaz? Meg különben is, milyen viszony az, ahol még az utcára sem lehet együtt kimenni?! Bár az azért aranyos volt, hogy 2-kor felhívott, hogy épségben hazaértem-e.


Szóval ebben a békés hitben voltam egészen vasárnap estig, amikor is csörgött a telefonom. Kissé aggódva vettem fel, amikor felismertem a telefonszámát: el sem tudtam képzelni mit akarhat. Magamban imádkoztam, hogy csak azt ne javasolja, hogy menjek át. És nem.
Felhívott, mert eszébe jutottam.

Felhívott, mert eszébe jutottam!?

Tessék?!
Hogy a jó istenbe jön ez össze a ne bonyolódjunk össze érzelmileg című történettel?

Azért a sztorizgatáson kívül hoztam receptet is.
Mert az úgy jó. A kettő együtt.
Egy klassz reggelit, mert mostanában elkezdtem kísérletezgetni különféle izgalmasabb alternatívákkal is, mint a zabkása. És nagyon jók. Nagyon-nagyon finomak.
Mint ez a waffel. Vagy gofri. Ki hogyan nevezi.
De nem is lényeges. Az már inkább, hogy aki szereti a céklát, az feltétlenül próbálja ki.* Hiszen van annál szebb, mint mikor még melegen gőzölögve felvágod, és a villa nyomában húzódik egy szép hosszú sajtcsík?

*Aki nem szereti, az ezt sem fogja. Én próbálom apát térítgetni -pl. céklás csokis süti- , de nem sok sikerrel. Mindig azt mondja, hogy utálja azt a földes ízt. Szégyen.

Hozzávalók 2 személynek:

0,5 dl rozsliszt

1 dl "zabpehelyliszt" (=zabpehely durvára őrölve)

3 csipet só

fél mokkáskanál hagymás bors

1mokkáskanál szódabikarbóna

1 evőkanál olívaolaj

1 tojás

6,5 dkg cékla

3 dkg parmezán

1 teáskanál apróra vágot rozmaring 
1 maréknyi friss csíra

1 dl tej + 0,2 dl víz

pici balzsamecet

A száraz hozzávalókat összekeverjük.

A céklát és sajtot reszeljük le a reszelő nagylyukú részén, majd keverjük össze a rozmaringgal, csírával, tojással, olajjal, tejjel, vízzel és balzsamecettel. Óvatosan dolgozzuk masszává a 2 tál tartalmát, hogy viszonylag nedves, de nem folyós masszát kapjunk.

Melegítsük fel a sütőkészüléket, majd néhány perc alatt süssük készre a waffeleket. Melegen, salátával tálaljuk!


Ötlet: Lunchboxbunch

Céklatorta kakukkfüves kecskesajtkrémmel

Ősz van. 
Számomra legalábbis most kezdődött el.
Mert igen-igen, szép az, amikor minden délután hétágra süt a nap, de... nekem elég volt a nyárból. Egyszerűen már nincs helye.
A jelenlegi időjárás sokkal helytállóbb. Hideg van, de ha nem fúj a szél, igen kellemes tud lenni. Jó hazaérni kihűlt kezekkel, megfürödni, enni egy tányér meleg valamit, aztán betakarózva tanulni. Vagy odaülni a sütőajtó elé, ha éppen sül valami. (Ami nálunk igen gyakori.)
De az ősz az elmúlásról is szól. Sőt. Tulajdonképpen csak arról szól.
De ez így jó. Mert egyszer minden véget ér. Véget kell, hogy érjen. Ez a természet rendje. Mindenki tudja. Mégis... szomorú szembesülni vele. Nekem Velencével az volt. Megálltam a kert közepén, és belesajdult a szívem a látványba. Lehullott falevelek, sárguló bokrok, vakondtúrások, nyírásra váró fű. A kiskertem kicsit begazosodva. A környék néptelen. Már a madarak is elmentek.
"Lesz még újra nyár?" - jutott eszembe. Olyan elképzelhetetlennek tűnik.


Végtelenül távolinak.

Azért az elmúlt héten még fagyiztam is -méghozzá gorgonzolás fagyit kóstoltam! Az élmény nem várt volt: egészen beköltözött a fejembe az édesség és sós sajt párosítása. Ennek örömére született ez a cékla-kecskesajt duó is.   :)  De hamarosan a kéksajt is terítékre kerül...


Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához:

15 dkg reszelt cékla

2 evőkanál olívaolaj

2 szem rózsabors, fél mokkásk. fahéj, 5 kardamommag

7 dkg rozsliszt, 6 dkg zabpehelyliszt

1 tk. szódabikarbóna

5 dkg mazsola forró vízbe áztatva, majd összeturmixolva

Összekeverjük a száraz, majd a nedves hozzávalókat, homogénre dolgozzuk, és egy 18 cm átmérőjű kivajazott tortaformába simítjuk. Előmelegített 175 fokos sütőben nagyjából 40 percig sütjük.

10 dkg natúr kecskegomolya

3 nagy evőkanál sűrű görög joghurt

1 evőkanál nyírfacukor

2 nagy ág kakukkfű

A krémhez a fentieket összekeverjük, és a félbevágott torta közé simítjuk. Tálalás előtt feltétlenül hagyjuk állni egy éjszakát a hűtőben (ezalatt összeérnek az ízek), és a krém is kap egy szép rózsaszínes árnyalatot.   :)

Rizslapok céklás - kukoricás töltelékkel

Én mondtam, hogy legyünk barátok.
Nem akarta.
Akkor Én javasoltam, hogy érezzük magunkat jól. Minden helyzetben. Mindenkivel. Együtt, de mégsem teljesen. Kötöttségek nélkül.
Beleegyezett.

Ez történt 4 hónappal ezelőtt.
Én bezárkóztam. Jött az érettségi, stressz, semmi kedvem nem volt bulizni. De még emberekkel lenni sem. Fiútémában pedig különösen érzékeny lettem: a lehető legjobban körbebástyáztam magam. Egy nagyon vastag fallal, amit jelenleg belülről vastagítok. Annak ellenére, hogy érzem: a hely egyre szűkebb.
Ezzel szemben ő meglepően jól ráérzett a dolog lényegére. Mindig máshol, mindig mással. (Sajnos a legtöbbről (vagy talán az összesről) tudok. Így, vagy úgy, de eljutott az infó.)

Mi pedig találkozunk. Hol többet, hol kevesebbet. Hozzátenném, hogy mint 2 barát, mert valahol így is van, de... ez nem fedi a teljes igazságot. Mert nem olyan, mintha "csak egy barátommal" lennék. Nem. Ott van az a valami, amitől más lesz minden.

Méghozzá iszonyú bonyolult.

Amikor semmi sem az, aminek látszik.

Amikor a szavak mögött több van, mint amit valójában jelentenek.

Amikor egy-egy pillantásban mondatok sűrűsödnek össze.

Amikor egy érintés felér egy villámcsapással.

Amikor a másik illata beköltözik az orrodba.

 Nem tudom elengedni.

                                                                                                              De vajon meggtartani...?

"Ha nem akarsz mindent, mind a tiéd lesz."
Ezt a kis mondatot nemrégiben olvastam. Jól hangzik, de az igazságtartalma egyenlőre a kérdéses kategóriában van.

Nem úgy, mint a rizstésztalap. Már parkol egy ideje a szekrényben (hol Velencén, hol itthon), de a kipróbálásig csak most jutottam. Aggodalom volt egy pici: vajon tényleg elég neki az áztatás? Nem fog összeragadni? Úgy marad ha összetekerem?

A válasz? Igen, nem és igen.

De azt javaslom, inkább próbáljátok ki. Bármilyen töltelékkel. Hogy ez éppen ezzel a rózsaszín szépséggel készült, csak annak köszönhető, hogy mindkét összetevőjét imádom (hogy a fokhagymáról ne is beszéljünk), illetve gyakran készítem csak úgy "natúran" = önmagában is. 

Hozzávalók 2 személyre:

1 kis fej cékla

2 nagy cső kukorica

olívaolaj

vöröshagyma

1 duci gerezd fokhagyma

2 teáskanál köménymag

só, fehérbors

2 evőkanál sótlan pisztácia durvára vágva

8 db rizstésztalap

A hagymát apróra vágjuk, és egy pici olívaolajon elkezdjük megpirítani. Már viszonylag az elején hozzáadjuk a levágott kukoricaszemeket, és a céklát is, együtt sütjük tovább. Az a jó, ha már láthatóan is megsülnek egy kissé. Ekkor engedjük fel 1 dl vízzel, és letakarva hagyjuk "puhára főni."

Amikor eltűnt a nedvesség, keverjük hozzá a szétnyomkodott fokhagymát és a köménymagot. Ismét pirítsuk. Ha jónak ítéljük vegyük le a tűzről, ízesítsük sóval, borssal és hagyjuk picit hűlni.

A rizstésztalapot tegyük egy lapos tányérba. Öntsünk rá annyi meleg/ még nem forró vizet, hogy ellepje, és várjunk nagyjából 40 másodpercet. Akkor jó ha teljesen átlátszóvá válik a színe. Így tegyük "használhatóvá" őket, egyesével, különben összeragadnak. 

Fontos: minden áztatás után cseréljünk teljesen vizet!!!

A puha tésztakarikát óvatoskodjuk át egy másik tányérra, tegyünk bele tölteléket, szórjuk meg a pisztáciamorzsával, majd tekerjük fel, minden oldalát kissé behajtva.

Tálaláskor szerintem szuper meglocsolni egy kis joghurttal (bár akkor már nem vegán kategóriába esik), igazán felfrissíti az ízeit.

Céklás kölesgombóc gombaszósszal

Egy falat napsütés a tányéron.

Ahogy jön a tavasz egyre többször elfog a főzés iránti vágy. Vágyom a színes ételekre. Jó érzés elkészíteni őket, és aztán megenni is. Igen. Eljutottam idáig. És ez fantasztikus érzés.
Szóval lehet, hogy most egy időre kicsit megnő az efféle ételek aránya, de szerintem ez nagyon pozitív. Hiszen itt a tavasz. Minden friss, üde és napos. A tél után ilyenkor a könnyű zöldséges ételek dominálnak. (Mondjuk én amúgy sem eszem nagyon másokat.)  És ez a szevezetnek is jó, nem véletlenül böjtölnek sokan. Meghálálja a gondoskodást. És ez az amit sokan elfelejtenek. Hogy hiába élnek másokért, önzetlen módon feláldozva magukat, mások nem lesznek mindig ott. Tőlünk függetlenek. Ellenben te mindig ott leszel magadnak, ha akarod, ha nem. Szóval én maximálisan vallom, a te legyél a legfontosabb magadnak filozófiát. És nem vagyok önző. Illetve próbálok nem az lenni.
Így az idei tavasz jelszava: egészségre/egyensúlyra fel!

(Persze édesség-témában sem tudok nyugton maradni, szóval abból sem lesz hiány, bár valószínűleg a fitt vonalat fogom gyarapítani. Gyümölcsök a köbön.)

Hozzávalók 1 főre:
A galuskához:

3 dkg köles

1 nagyobb diónyi főtt cékla

só, fehér bors

2 szál kakukkfűág

1 evőkanál tönkölykorpa

A kölest 2-szeres mennyiségű vízben feltesszük főni. Lehet, hogy ez kevésnek tűnik, de nem szabad túl nedvesre csinálni. Ha nagyjából magába szívta az összes vizet vegyük le a tűzről, és hagyjuk, hogy minden nedvességet felszívjon. 

Ha már kihűlt, reszeljük bele a céklát, ízesítsük sóval, borssal, tépkedjük bele a kakukkfűleveleket, és a korpa belekeverésével alakítsuk kellőképpen sűrűvé.

A gombaszószhoz:

13 dkg barna csiperke

1 pici vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

mogyoróolaj

30 ml fehérbor

őrölt bors, só

2 dl sűrű joghurt

A gombát megtisztítjuk, miliméter vastag szeletekre vágjuk.

A gombát apróra kockázzuk, majd egy pici mogyoróolajon aranybarnára pirítjuk. Amikor már világosbarna, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, és a gombát. Ráöntjük a fehérbort, sózzuk, borsozzuk, és a gombát is átsütjük.

Tálalás:A joghurtot összekeverjük a gombás keverékkel, és egy tányérra kanalazzuk. A köleses-céklás masszából vizes teáskanállal galuskákat/gombócokat formázunk, és a gombaszószra tesszük őket.

Forrás: Lisa Kochen & Baken - 2012. Marz

Levendulás céklasüti narancslekváros joghurtkrémmel

Töredelmesen be kell hogy valljam, cékla is most volt először a kezemben. 18 évnek kellett eltelnie, hogy kialakuljon bennem az igény (új dolgok) kipróbálására, és elszakadva a buta egyoldalú családi megszokottól, kialakítsam a saját étkezési szokásaimat. Persze ezzel nem kritizálni akarok, de én más vagyok, mint anya. Kezdve, hogy nem szeretem a "magyaros konyhát", nem eszem húst, meg még vagy ötezer dolgot. Nem összeegyeztethető.

Meg mellesleg hajt a kíváncsiság, hogy miből mit lehet kihozni. Így van az, hogy mostanában egyre gyakrabban állítok haza eddig nálunk nem járt zöldségekkel/gyümölcsökkel. És persze mindegyik úgy indul, hogy akkor majd főzök belőle magamnak valamit, de a sok sütés miatt egyszerűen nincs rá időm. Sajnos azonban az alapanyagok nem túl toleránsak, 1 hét után kegyetlenül elkezdenek lefelé csúszni a lejtőn. Ekkor beindul az úristen valamit kezdeni kell vele, de gyorsan effektus, és megszületik egy újabb édesség.

Hozzávalók:

  38 dkg reszelt cékla

  23 dkg cukor

  2 dl olaj

  30 dkg liszt

  kb. 1,5 evőkanál lenedulavirág

  csipet só

  1 zacskó sütőpor

  1 teáskanál mandulakivonat

A tojásokat a cukorral fehéredésig keverjük, majd adjuk hozzá az olajat. A lisztet, sütőport, sót, lenedulavirágot forgassuk a keverékbe. Keverjük hozzá a céklát, és mandulakivonatot is.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Vajazzunk ki egy kicsi sütőtepsit, öntsük bele a keveréket, majd süssük, kb. fél óráig. A tűpróba nagyon fontos! 

  175 g joghurt

  175 g tejföl

  1 kis üveg narancslekvár

  1,5 evőkanál zselatin

  4 evőkanál víz

  ízlés szerint cukor

A vízben elkeverjük a zselatint, majd lassú tűzön forróra melegítjük.

Összekeverjük a tejfölt és joghurtot, majd a picit hűtött zselatint is beledolgozzuk (robotgéppel mindezt). Ha már nagyjából megszilárdult a krém, márványos csíkokat húzunk bele a narancslekvárral. Ízlés szerint lehet cukrozni, mert a narancs nem igazán édes (sőt inkább kesernyés), de a tészta szerintem volt annyira édes, hogy ez a natúrság kifejezetten jót is tett neki.

Összeállítás: A tésztát félbevágjuk, megtöltjük a krémmel, ráillesztjük a tetejét, és fogyasztás előtt hűtőben dermesztjük néhány óráig.