Fagyicupcake 3 - szor

Nálunk már nem "friss" a dolog - várt egy jó hetet a sorára, de még mindig a lehető legaktuálisabb, hiszen nyár van ( még 6 hét van hátra!!!, ami nagyon szomorú furcsa, mert már így is egy örökkévalóságnak tűnik), mindenki vendégeskedik mindenkinél, és különben is. EZ annyira jópofa ötlet.

Szerénytelenség nélkül állíthatom, mivel nem az én fejemből pattant ki. Sajnos.
Itt találtam rá, és mint mostanában mindig: beindult a süssünk képről gépezet.
A gyakorlat profizmust szül, és ennek a mondatnak az értelmében a nyár végére esélyes egy mester fokozat.

De ehhez elengedhetetlen, hogy beleszeressek. Valamibe. A színvilágba, a kompozícióba, vagy mint most: az ötletbe. Elkezdek ötletelni, majd indul a receptmustra. A 3 helyre fejben legyártok 15 féle verziót, majd a családot lelkileg megnyomorítva leredukálom 5-re. Aztán 3-ra. Nekiállok süni, majd a "külcsínyről" skicceket készítek. Ez a mániám. Hogy hogy fog kinézni, elég szép lesz-e, kívánatos, satöbbi. Egy átlagember (értsd. nem az én lelkivilágommal rendelkező) szemében néha roppant bosszantó tudok lenni.

Mert a muffin nem sütemény. Tudom, már sokszor beszámoltam a kényszeres muffinellenességemről (ami valószínűleg onnan eredeztethető, hogy a legelsőt papírostul együtt ettük), de nem tudok rajta túllépni.
Klassz reggelire, mondjuk egy zabpelyhes változatban. Vagy tízórainak. Vagy uzsonnának. De mint sütemény... számomra nem opció.
Jó, mostanság megjelentek feltuningolt testvérei, a cupcake-ek, de számomra ez a vonal sem a kulinária csúcsa. Mert szó mi szó, velük aztán ki lehet élni a díszítési hajlamainkat (persze nem az "eredeti" nehéz vajas krémekkel) de itt valahol véget is ér a dolog.

Ebben a formában azonban átalakul. Főleg, hogy nem a "szokásos" muffintésztákkal dolgoztam, hanem innen-onnan összeollózott receptekkel. És egy piskóta piskótás/brownie-massza már egész más, nem?

Krémes-csokis cupcake ribizlis túrótöltelékkel:

Valószínűleg a kardamom-fahéj páros miatt, de olyan illata van, mint a karácsonynak. Ez maga a kézzelfogható karácsony.

1 teáskanál vaníliapor

15 dkg étcsokoládé

12 dkg vaj

1 teáskanál őrölt kardamom

1 teáskanál fahéj

10 dkg cukor

2 nagy tojás

5 csapott evőkanál liszt

A vajat és csokit vízfürdőben megolvasztjuk, majd hozzákeverjük a cukrot, vaníliaport, kardamomot, fahéjat, és egyesével a tojásokat is. Legvégül a lisztet is belekeverjük, majd  szétosztjuk 8 fagyitölcsérben.

Előmelegített 175 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük. (Szerintem az a klassz, ha meghagyjuk amolyan "brownie-s" jellegűen, tehát nagyon nem kell túlsütni.)

A kihűlt tészták tetejét egyenesre vágjuk, közepükbe lyukat fúrunk. 

Készítünk egy túró, tejszínhab, porcukor, ribizliszemekből álló krémet, és a gyümölcsöket nem nagyon összetörve a lyukba varázsoljuk.

A tésztamaradványokat 2 evőkanál lekvárral kókuszgolyómassza-szerűvé gyúrjuk. 8 egyenlő nagyásgú golyót formázunk belőle, majd mindegyiket a tölcsérek tetejére illesztjük, és beleformázzuk a lyukba (az én koncepcióm egy fagyigombóc ábrázolása akart lenni).
Hogy teljes legyen a hasonlóság, ezt kívülről mascarpone-tejszínhab-porcukor krémmel fedjük - lehet simára kenni vagy borzolni is - majd a tetejét megszórjuk morzsolt citromfűvel és egy-egy fürt ribizlivel díszítjük.

Tiramisu cupcake:

9 dkg vaj

10 dkg cukor

15 dkg liszt

2 tojás

csipet só

1 teáskanál vaníliapor

1 evőkanál tejföl

Először a nedves hozzávalókat robotgépezzük össze, majd szépen belekavarásszuk a szárazakat is. Igazságosan elosztjuk 8 fagyitölcsérben.

175 fokra előmelegített sütőben nagyjából 20 perc alatt megsütjük őket, majd hagyjuk kihűlni.

Mindegyiknek egyenesre vágjuk a tetejét, majd "fúrunk" egy lyukat a közepébe. Jó alaposan átáztatjuk 1 tk. kávélikőr és 1 dl frissen főzött erős kávé keverékével. 

A lyukakba, és a süti tetejére is habot nyomunk: ez mascarpone, keményre vert habtejszín, porcukor és színtelen mandulaaroma együtteséből áll. (Mennyiségeket azért nem írok, mert ezek nagyon pici adagok, nem is gondolnánk, hogy gyakorlatilag 2 evőkanál krémsajt kellett az egészhez.)

Pina-colada cupcake:

A tészta receptötlete innen. Hogy mennyire "hiteles" azt nem tudom, mivel fogalmam sem volt, hogy pontosan milyen is a pina colada. Még most sem tudom. Ki fogtok nevetni, de úgy jött az ötlet, hogy ha nyár, akkor koktél, ha koktél akkor mojito, de a mojito alkotóelemeiben majdnem olyan lenne, mint a tiramisu, legyen inkább pina colada. Hiszen olyan hangzatos.

9 dkg vaj

15 dkg liszt

1 dl apróra vágott kandírozott ananász

2 csipet só

1 tk. sütőpor

9 dkg cukor

1 evőkanál rum

2 tojás

Összedolgozzuk a nedves elemeket, bele a szárazat, kever-kavar, 8 tölcsérben eloszt, majd 175 fokon megsüt. És kihűt.

Ezután elkészítjük a belső krémet. Tudtam, hogy mindenképpen valami kókuszosat szeretnék, de semmiképpen sem az egyszerű krémsajt-kókuszreszelék kombót. Így tulajdonképpen főztem egy kókuszlekvárt.

Ehhez gyártottam 1,5 dl-nyi friss kókuszreszeléket (boltban vett kókuszt nagy lyukú reszelőn átpasszíroztam), amit felfőztem 1/2 dl tejszínnel. Mikor felforrt, hozzáadtam 2 csapott evőkanál dzsemfixet, és a lángot lejjebb véve, még 1 percig kevergettem, majd levettem a tűzről.

Ezt a masszát gyömöszöltem a sütik közepén tátongó lyukba, majd a tetejére mascarponés-habtejszín-porcukor krémet nyomtam. Ezenkívül megpirítottam 3 evőkanál "gyári" kókuszreszeléket, és ezt hintettem a krémre, majd 1-1 koktélcseresznyét, és egyéb strandkellékeket tűztem bele dzíszítés gyanánt.

Torta eperrel, rebarbarával és tojáshabbal

Vannak utak az ember életében, amiket bármikor végig tudna járni. Csukott szemmel. Amikor annyiszor megtetted már, hogy a lábaid maguktól tudják a helyes irányt, vagy éppen a megállást a lámpánál.
Pont egy ilyen úton tekertem hazafelé, amikor az ábrándozásból felpillantva egy igen érdekes kép tárult a szemem elé. Sötétebb bőrű nő, egyik kezében cigi, másikban gyerek, blúz kigombolva, mellbimbók meg az arcomba meredve. Mert a kölyök éppen szünetett tartott a reggeliben.
Azt hittem rosszul látok. De nem. Ugyan vissza nem fordultam, meg biciklivel voltam (így viszonylag gyorsan történtek az események), nem káprázott a szemem.
A roszullét kerülgetett. Undorítónak tartom az ilyen igénytelen embereket.
Félreértés ne essék, nem a cigányokkal van bajom. Nem. Azokkal a cigányokkal (meg fehérekkel is, persze) van bajom, akik egésznap az utcán lófrálnak, mert luxus dolgozni, akik bejönnek a házunkba és rajtakapom, ahogyan a kabátomban matat, akik miatt át kell mennem az uttest túloldalára, mert nem tudom, hogy melyik pillanatban esnek nekem csapatostul, hátha találnak nálam valami eladhatót.

Ezért tart itt ez a világ, ahol. Miért van az, hogy egyre több helyen látok velem egyidős, vagy alig néhány évvel idősebb lányokat hatalmas hassal vagy már gyerekkel? Miért szül valaki, ha nem tudja felnevelni? Csak azért, hogy több legyen? Minek?????? Ezekből a kölykökből nyilvánvalóan nem lesz SEMMI, csak ők is mennek az utcára, illetve később a hivatalba segélyért.
És kapnak. Naná, a hátrányos helyzetűeket támogatni kell.
De a legnagyobb szégyen az, hogy ezalatt mások hasonló összegekért napi 10-12 órákat dolgoznak.
Valakinek nincs igénye élni? Munkálkodni? Fejlődni? Miért nem lett az ilyen virág?!

Nem tudom hova tenni ezeket a dolgokat.
Mint ahogyan a hajléktalankérdést sem.
Én tényleg nagyon sajnálom őket. És szívesen segítek is nekik: 2 télen keresztül jártam egy szervezettel vacsorát osztani (csak sajnos megromlott a viszony), meg néhanapján 1-1 Fedél Nélkül magazint is vásárolokl. (Bár nálunk ez anya "tisztje".) Az szerdai ételosztások tanulságos élménynek bizonyultak. Sokukat megismertem, és nagyon meg is szerettem őket. Meg ők is engem. Értékes emberek. Nyilván nem a részeges, beszélnisemképes személyekről beszélek, hanem a többiekről. Sokan közülük dolgozóemberek (volt aki a vállalkozását építgette), csak éppen otthonra nem futja. Meg sokszor ételre. Na őket sajnálom.
Aztán van a másik véglet, aki a különböző élelmiszerüzletek előtt áll, és elkéri a kocsidat. Hogy hadd tolja vissza. Ez az, amit nem szeretek. Egyszer beszélgettünk anyával, hogy gyakorlatilag egy fél perces "munkával", 100 forintot keres. Mikor kap ennyit egy dolgozó ember?
Szóval ezeket az embereket én el szoktam küldeni. Illetve nem jutok el odáig, mert alapból nem szoktam kocsit használni. Anya nem. Megbeszéljük, hogy nem fogja odaadni, aztán megsajnálja őket. Hogy nézzek rá, hogy néz ki.
Valóban. Szánalomraméltó. Kék-barna pizsama, bokáján fásli, meg egy elöl már teljesen szétszakadt szandál. Régen talán még lehetett cipőnek nevezni.
Most erre mit mondjak? A szívem megszakad. De ez az élet? Hogy mindenkit lehúzok 100 forinttal? Azért ha kiszámoljuk, hogy 1 nap hány kocsit tol vissza, nem olyan rossz összeg jön ki. Nyilván, túl sok mindenre nem elég (sőt, igazából semmire), de akkor is.
Dolgozni? Hmm? Valamit?
Apa mindig azt mondja, hogy aki akar, az talál munkát.

Az a szomorú, hogy a mostani magyar/világbeli viszonyok mellett, én ezt ennyire kategorikusan nem merném kijelenteni.

Elkalandoztam, bocsánat. Méghozzá jócskán.
Pedig egészen másról akartam írni.
Például arról, hogy milyen hihetetlen, hogy már a legelején tudtam, hogy részt szeretnék venni Ízek és Utazások blogszülinapi "buliján", erre a határidő utolsó napján "csúszok be a célvonalon"? Ejj, régen nem vol jellemző rám ez a hanyagság. Hiszen azonnal tudtam mit szeretnék. Sósat, finomat.
Végül lett ez. Ez is isteni, csak éppen édes. És semmi köze az első elképzeléshez.
Akinek még nincs elege az unalomig ismételt eper-rebarbara párosból mindenképpen próbálja ki, mert valami elképesztően finom kombinációt ad, ahogyan a pici tésztán krémesre sülnek a gyümölcsök.
A tojáshab meg...tojáshab. Laktovegetáriánusok hagyják ki. Mert amúgy tökéletes a süti, a tésztájában alapból nincsen.

És akkor ezúton is nagyon boldog "blogszülinapot" Évi! :)



 Hozzávalók egy 18 cm-es tortához tortácskához:

10 dkg liszt

1 teáskanál szódabikarbóna

3 evőkanál tejföl (20%)

3 evőkanál napraforgóolaj

2 evőkanál cukor

A lisztet, szódabikarbónát, sót és cukrot összeszitáljuk, majd az olaj és tejföl segítségével egy igen lágy, de kézre már nem ragadós tésztát "gyúrunk". Kivajazunk egy 18 cm-es kapcsos tortaformát (a szélét is), és belenyomkodjuk a tésztát, közben ügyelünk rá, hogy a szélére is húzkodjunk egy kisebb peremet.

20 dkg piros rebarbara (tisztítva)

15 dkg eper

2 teáskanál vaníliáscukor

1 csapott evőkanál kristálycukor

2 tojásfehérje

1 evőkanál porcukor

Vizet forralunk egy edényben. 

A rebarbarát 5 centis darabokra vágjuk, majd  a már lobogva forró vízbe 15 másodpercre beleszórjuk, és szűrőkanállal kiszedjük. Jól csepegtessük le. (Érdemes megtörölni óvatosan.)

Keverjük össze a félbe/negyedbe vágott eprekkel, óvatosan forgassuk össze a cukorral, majd töltsük a tortánk közepébe. (Az eredeti recept szerint meg kellett volna szórni piskótamorzsával a gyümölcs alatti tésztát, de én elfelejtettem, és így sem ázott át.)

Előmelegített 175 fokos sütőben 20-25 percig süssük a tésztát.

Ezalatt a fehérjékből verjünk kemény habot (ebből csak egyet írt a könyv, meg nekem is pont 1 megmaradtam volt, de az egy kevés, kettővel szebben lehet dolgozni), a legvégén dolgozzuk bele a porcukrot is.

Az első sütési idő után vegyük ki a tortánkat, kenjük el a tetején a habot (lehet vele játszani, hogy hogyan lesz csapzott), majd még 4-5 percre tegyük vissza, hogy a fehér szín egy aranybarna árnyalatot kapjon.

Forrás: Kis torták és minisütemények

Meggyes-diós upside-down tartlette

Iskola=Stressz.
Nagybetűs stressz.
Már csak szégyellni tudom magam, mikor anno Zsuzsi szájából elhangzott ez a mondat, én pedig kinevettem. Csajszi, tévedtem.
Nem a tanulás. Óóó, dehogy. Tanulni szeretek. Lefoglal. Néha kis is kapcsol. (És nem mellelsleg tök jó érzés, mikor hozzá tudok szólni valamihez :D)
Nem is a számonkérések. Azzal sincsen bajom. Az érettségit is kifejezetten élveztem, leginkább egy húzósabb iskolahéthez tudnám hasonlítani, amikor mindennap dolgozatot írunk. Csak ott nem 6 év anyagából. De mindegy is, klassz volt, szeretem ha pörög az élet. És még nincs vége (hálistennek?), a legnagyobb, legfontosabb még hátra van. Biosz emelt, készülj!!!!

Mi maradt tehát? A közösség. A kifogyhatatlan problémaforrás.
Pedig azt hittem megváltoztam. Tényleg. Úgy tűnt, hogy így a hatodik év végére megtanultam elfogadni az embereket. Már nem "utáltam" senkit, ha zavart, egyszerűen elkerültem a társaságát, nem kerestem direkt a konfliktust. De még ez sem volt jellemző. A tény, hogy mindjárt vége a közösen végig szenvedett időknek, mindenki szívét meglágyította. Mondhatni csapatként viselkedtünk.
Egy negatív pólus azonban lett, számomra. Eleinte nagyon rossz volt. Aztán csak furcsa. Mert a legjobb barátnőmről beszélünk. (Bocs, volt barátnő.)
Teljesen egy hullámhosszon voltunk. Tudtam, hogy bármit elmondhatok neki. Megérti. És ez szerintem fordítva is igaz volt. (Bár vele ellentétben én nem tudtam nagyon pszichológiai fejtegetésekbe bontakozni egy-egy téma kapcsán. Sőt, sokszor elég nyers is voltam, a szokásos Pankás módon. De szerintem sohasem hagytam cserben.)
Félév tájékán azonban ez megváltozott. Illetve ott változott meg véglegesen. Már év elején beindultak a folyamatok, új fiú jött az osztályba, ő teljesen szerelmes lett belé, állandóan rajta lógott ésatöbbi ésatöbbi. Csávókám elég egyértelműen semmit sem akart tőle, csak szeret központban lenni, (meg macsószerepben tündökölni) így barátok lettek. Irónia nélkül mondom: nagyon jó barátok.
Gyakorlatilag átvette a helyem. Túlzások nélkül.

Ő pedig fölényes lett. Illetve nem az lett, mindig is megvolt benne a hajlam, csak most, hogy átkerültem a "rossz" oldalra, már felém is kimutatja.
Szóval gyakorlatilag úgy áll a helyzet, hogy már ha ránézek rosszul vagyok. Gyomorgyörcsöm van attól, ha huzamosabban kell beszélgetnem. Mert annak mi a vége? Mondok valami, ő kitalálja, hogy én azzal leminősítem őt (mikor teljesen más témáról beszélek!!!! könyörgöm, ennyire gyorsan felejt? Tudhatná, hogy én bármit a szemébe mondok. Bárkinek! Ezt mindenki tudja!!!), és olyan hangnemben beszél velem, hogy igen komolyan vissza kell fgonom magam, hogy ne vágjam bele a vállába a tollamat. Vagy kezdjek el vele ordítani.
Tehát mindig nyelek. Mert ismerem magam annyira, hogy tudjam, a, nem túl kulturált dolgok jönnének ki a számon, b, a nagyképű válaszától még inkább eldurranna az agyam. Szóval jól nem jöhetek ki.

Tudom, tudom, mit nyavalygok, már nincs is iskola. Valóban. De a bioszfakt csoportunk minden kedden gyakorol a szóbelire, és sajnos mindketten benne vagyunk.
Uff. Ha ez így folytatódik, a szóbelire gyomorfekélyem lesz.

Nyugalom Panka, nyugalom. Számolj vissza száztól.
Vagy süss. Blogolj. Többet.
Le vagyok maradva. Olyan szinten be van építve a napjaimba ez az egész, hogy rosszul érzem magam, ha nem csinálom. MIntha nem tanulnék, vagy nem is tudom. Peidg nem kötelesség. Egyszerűen szeretem csinálni. Tiszta szívből.
Mert boldoggá tesz.

A szóbelikre készülés mellett, azért már remélem több időm lesz. Mert annyira jókat csinálok! Most ugyan nem édesség, hanem vega-vegán témában, de alig várom, hogy megosszam veletek!
Kezdetnek álljon itt még ez az anyáknapjára készült kis mű. Egyszerű, de nagyszerű, sok-sok szerettel.

A meggyszemeknél a csillogás utómunkának tűnhet, pedig nem az, a karamell virít ilyen vidáman :)


Hozzávalók 5 db mini tortácskához:

10 dkg vaj

9 dkg cukor

1 tojás

1 teáskanál vaníliapor

1 nagy teáskanál sütőpor

2 nagy evőkanál tejföl

10 dkg liszt

csipet só

3 dkg vaj

4 evőkanál cukor

1 mokkáskanál őrölt fahéj

1 marék durvára vágott dió

4 marék kimagozott meggy/cseresznye

A tartletformákat kivajazzuk (alsóbb összetevők), megszórjuk cukrosfahéjjal, majd dióval az aljukat, és kirakjuk gyümölccsel.

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra.

A vajat, vaníliaport és cukrot habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojást, majd a tejfölt. A lisztet összekeverjük a sütőporral, sóval és apránként beledolgozzuk a vajas masszába. A keveréket igazságosan elosztjuk a formákban, rá a gyümölcs tetejére. Nagyjából 20 perc alatt megsütjük, de nagyjából akkor jó, amikor megszilárdul a teteje, és aranybarna árnyalatot kap.

Hagyjuk nagyjából kihűlni, és csak utána fordítsuk ki a formából.

Meggyes Piskóta

Ha kéne mondanom egy sütit, amiről kifejezetten az otthon szóra asszociálok, ez lenne az. Végigkísérte a gyerekkoromat: anya nagyon sokat sütötte.
Meghatározó lett. A fagyasztásra szánt meggyet/cseresznyét például mindig ugyanabba a sárga szűrőbe kellett mérni: az az egység, ami egy ilyen sütihez kell. Még most is így csináljuk. Hiába nincs süti.
Az utóbbi években ugyanis (pontosabban amióta elkezdtem partizánkodni a konyhában): kikopott a kínálatból. Szinte el is felejtődött.
Idén azonban újra elkészült, és ott virít a maga édes, de mégis légies kockáival a konyhaasztalon.

Hozzávalók egy fehér gáztepsihez:

6 tojás

25 dkg vaj

25 dkg cukor

17 dkg liszt

25 dkg meggy

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd egyesével beleütjük a tojássárgákat is. Homogénre keverjük.

A fehérjékből kemény habot verünk, majd beleforgatjuk a tojásos masszába, felváltva a liszttel.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. 

Egy fehér gáztepsit kivajazunk, meghintjük liszttel, belesimítjuk a masszát. Megszórjuk a tetejét a meggyel, majd fél óráig sütjük.

Csokiszendvics zöld krémmel

Látjátok milyen szuper a háttéraljam? És ez még csak a kezdet, hamarosan meglátjátok a másikat is, amit Á. szerzett nekem. Köszönöm ♥

Nem mellesleg: ahogyan öregszem, úgy tűnik, mintha egyre okosabb lennék. Az utóbbi időben rá kellett jönnöm, hogy nem az a klassz, aki szuper vicces, és népszerű a hétköznapoban, hanem az, aki akkor is jófej, ha problémák adódnak. És az optimizmusát megőrizve tovább tud lépni.

Hozzávalók 18 db-hoz:

13,5 dkg vaj

1 dl cukor

3 nagy evőkanál kakaópor

negyed teáskanál szódabikarbóna

csipet só

1 nagy tojás

2,5 dl liszt

+1 nagy zacskó színes szórócukor

A vajat habosra keverjük a cukorral és sóval, majd beledolgozzuk a tojást is.

A lisztet, szódabikarbónát és kakaóport összekeverjük egy külön tálban.

Apránként adagolva a száraz hozzávalókat, a robotgéppel tésztát keverünk.

Vizes kézzel diónyi gombócokat (ebből mondjuk elég nagy darabok lesznek) formálunk a masszából, majd koronggá lapítjuk. A körök egyik oldalát megforgatjuk a szórócukorban, majd sütőpapíros tepsire tesszük. 

180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-15 perc alatt megsütjük őket.

Mivel nem szeretem a nagyon vajas krémeket, a javasolt helyett a dióka töltelékét használtam:

1,5 dl zsírosabb tej

1 evőkanál liszt

8 dkg vaj

8 dkg porcukor

keserűmandulaaroma

A tejet és lisztet elkeverem, majd lassú tűzön besűrítem. Megvárom, hogy kihűljön.

A vajat és porcukrot robotgéppel kikeverem, belekanalazom a lisztes sűrítést, és legvégül opcionálisan színezem/ízesítem a mandulaaromával.


A recept erről az oldalról.

Easter is coming: Fehércsokis-mogyorós répatorta

Kapcsolatok.

Unokahúgom lelkesen elmesélte, hogy a fiú, aki régóta tetszik neki, ma rámosolygott. Meg futott mellette tesiórán néhány métert. És láttam az arcán, hogy boldog.
Istenem. Amikor még ennyi boldoggá tette az embert. Vagy talán nem is maguk az események, hanem amit hittünk, hogy következni fog. Hogy innentől már ásó, kapa, nagyharang. Mint a filmekben.

Ezután fél órával később mesélte apa, hogy ma nézi majd meg Mara (a volt/van barátnője) képeit a Társkeresőn. Azt hittem rosszul hallok. Vissza is kérdeztem: regisztrált a társkeresőre? De mégis minek? Elmés kérdés nem mondom, még tőlem is.
DE én ezt akkor sem értem. Hiszen szereti. HIszen folyton együtt vannak. Tudom, hogy rájöttek, hogy nem ugyanazt akarják, de...valamiért mégis együtt kínlódnak már több, mint fél éve!
Akkor hogy beszélhet róla ilyen egyszerűen????

Nem értek a kapcsolatokhoz. Soha nem is fogok. 

Valószínűleg ezért ilyen bonyolult az életem.

Ez már a húsvét "örömére" készült, anya már karácsonykor elkezdte mondani, hogy de húsvétkor muszáj lesz majd megint olyan répatortát sütnöd, mint tavaly!". Amióta pedig kitavaszodott, szinte minden héten szóba kerül egyszer. Mint ismeretes, nem szeretem kétszer ugyanazt csinálni (de gondolom a legtöbben bloggerkörökben így vagyunk ezzel), pedig való igaz, finom volt az a tavalyi. Nagyon.
Azonban volt elfekvőben ez a receptem, a Minitorták és sütemények című könyvből, mindössze apróbb változtatásokat eszközöltem.
A siker pedig ismét töretlen. Ezek szerint a répatorta csak jó lehet?


Hozzávalók egy 20x20-as tepsihez:

10 dkg sárgarépa

7,5 dkg vaj

7,5 dkg cukor

7 dkg mogyoró

6 dkg fehércsoki

1,5 teáskanál sütőpor

13 dkg zsemlemorzsa (nekem 1 kerek zsemle)

2 nagyobb tojás

2 csipet só

fél teáskanál fahéj

A répát meghámozzuk, majd a reszelő apró lyukú részén átdolgozzuk.

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjébő, majd beledolgozzuk a sárgákat is.

A mogyorót ledaráljuk (ha zsemléből dolgozunk, akkor azt is), majd a sütőport, és 3 dkg apróra vágott fehércsokit is belekeverünk. A tojáshabbal felváltva a vajas masszához forgatjuk.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.

A tepsit kivajazzuk, majd elsimítjuk benne a tésztát. Nagyjából 25-30 perc alatt készre sütjük.

A maradék fehércsokt egy kicsi nejlonzacskóba tesszük. Vizet forralunk, majd abba belemártva megolvasztjuk a csokit. Kivágjuk a zacskó sarkát, és a kihűlt süteményt becsíkozzuk vele.

Diós kikevert

"Most, hogy elkezdődött a jó idő, kirajzanak az utakra a motorosok."
Ez a mondat hangzott el nagyjából 2 hete egy rádiós műsorvezető szájából.

De mi van a biciklisekkel?
Róluk sem szabad megfeledkezni. Hiszen van szebb, mint a gyenge, de mégis melengető napsütésben tekerni? Szerintem kevés.
Gondolom, ha másból nem is, a legutolsó mondatból kiderült, én is az utóbbi kategória vagyok. Biciklis. Méghozzá nagy betűvel.
És ez minden alkalommal tudatosodik is bennem, amikor csinálom. Ma is. A teljes csendben, száguldva az aszfalton, azon kaptam magam, hogy hallgatom a kerékpár zümmögését. Szervizfriss. Maga a tökéletesség. Kívül, belül.
Az én kicsikém. Beteges, hogy már a gondolatától is jobban érzem magam?
Lehet.

De ez a Szerelem.

Ez pedig apa anyukájának a "specialitása". Persze csak a meggyes rétes után.
Bárhol, bármikor is találkozunk, nekem ez maga a megtestesült bodajki légkör. Ehető kiadásban.


Hozzávalók:

2 pohár darált dió

2 pohár tej

3 tojás

1,5 pohár cukor

csipet só

2 pohár liszt

1 kávéskanál szódabikarbóna

fél teáskanál fahéj

fél teáskanál szegfűszeg

A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral.

A lisztet, diót, sót, szódabikarbónát és fűszereket egy külön tálban összevegyítjük, majd a tejjel váltakozva a cukros kérmhez keverjük. Legvégül a tojások habját is beleforgatjuk.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Kivajazunk egy tepsit, és belesimítjuk a masszát. Nagyjából 25 perc alatt készre is sül, de mindenképpen végezzünk tűpróbát!!!!

Lúdláb torta gofriból kutyaszülinapra

Bodza 2 éves lett.
Nagyon furcsa.
Nem tűnik ugyan másnak, mint mondjuk 1 évesen, de belegondolni, hogy már majd' 2 éve boldogít bennünket... Persze azért változott. Ő is. Meg én is.
Ő okosabb lett. Erre tegnap döbbentem rá. A bal kezemben volt a póráz, ő meg a jobb oldalon kóricált. Néhányszor működött a Bodza gyere át ide, típusú mutogatás, de a végén eldurrant az agyam, meggáltam, és ráripakodtam. Rámnézett, majd fogta magát, hátrafordult, és a hátam mögött megkerülve átszaladt a bal oldalra. Ha az érdemi részt nézzük akkor tulajdonképpen kettőt visszaléptünk, mert teljesen betekert a pórázzal, azonban pontosan tudom, hogy azért mögöttem került meg, mert ez lett "megtanítva" neki. Mindig ez volt a feladat helyes megoldása, logikusnak tűnhetett, hogy most is.  Szóval mit tehettem volna? Megdícsértem. Magamat meg szidtam, hogy mindig rajta töltöm ki a dühöm.
(De mindig elhatározom, hogy változtatok.)

 Még sok-sok ilyen szülinapot Bodza!!!  ♥

4 hónapostól 2 évesig

Hozzávalók egy 21 cm átmérőjű "tortához":

8,5 dkg vaj

8 dkg cukor

csipet só

2 tojás

1 nagyobb evőkanál kakaó

1 teáskanál sütőpor

17,5 dkg liszt

1 dl tej

A vajat a cukorral és sóval simára keverjük, majd a tojásokat is egyesével beledolgozzuk. A lisztet, kakaót, sütőport összekeverjük, majd a tojásos masszába vegyítjük. Robotgéppel teljesen homogénné maszatoljuk, majd a tejjel újra "normális" tésztává alakítjuk.

Felforrósítjuk a gofrisütőt, és 4 lapot sütünk. (Nekem még maradt egy kevés tésztám, de abból már csak egy fél lapra futotta.)


A csokikrémhez:

4 dl teljes tej

5,5 dkg keményítő

1 nagy evőkanál kakaó

8 dkg cukor

2 dl tejszín

1 csomag habfixáló

2 marék meggy

A tejet simára keverjük a keményítővel és kakaóval, majd lassú tűzön besűrítjük. A cukrot csak a legvégén adjuk hozzá. Hagyjuk kihűlni, közben néha keverjük meg, hogy ne bőrösödjön.

A tejszínt verjük kemény habbá a fixálóval, majd keverjük össze a pudinggal.

Összeállítás: A krémből vegyünk el egy evőkanálnyit, töltsük csillagcsőrös habzsákba. A lapokat kenjük meg a krém harmadával, majd szórjuk meg egy kis marék meggyel. (Célszerű apróra vágni.) Így rétegezzük a tortát.
A tetejét díszítsük egy krémrózsával, aminek a közepére egy szem meggyet illesztünk.


A recept icipici változtatásokkal Tücsökbogártól.

Citromos körök /linzerkarika/

Alaprecept, de még sem teljesen. Van ugyanis nekünk egy Legényfogó névre hallgató linzerreceptünk, ezt sütjük időtlen idők óta.
Finom, ehhez nem fér kétség, de az az igazság, hogy az én nagy kedvenceim mindig is a boltban kapható linzerek/teasütik voltak. Van egy nagyon speciális állaguk/ízük, ami itthon leutánozhatatlan, gondolom a sok E, és miegymásnak köszönhetően. Ennek ellenére reménytelenül függő vagyok.

Ezt apunál kóstoltam, a barátnője szülinapjáról hozott egy kis kóstolót. A tortának már a szagáról megmondtam, hogy cukrászdás (és a kóstolás ezt sajnos csak megerősítette: nem is ment le a fél falat sem, annyira vacak volt), a mellette lévő kifliket és linzereket pedig nagy sóhajtozások közepette eszegettem. Mert pontosan azt az állagot podukálta, amit Imádok.
Aztán a legnagyobb meglepetésemre teljesen véletlenül kiderült, hogy szó sincs bolti termékről, M. anyukája sütötte. A receptért természetesen azonnal megindult a kuncsorgás :)

(KÖzben megnéztem, és igazából annyi a különbség a kettő között, hogy ebben nincs rum, illetve 20 dkg-mal kevesebb cukrot tartalmaz, ami nem kevés, bárhonnan is nézzük!)

Hozzávalók 40 db-hoz: (1kg)

50 dkg liszt

6 dkg porcukor

4 tojássárgája

24 dkg vaj

1 citrom leve és héja

csipet só

tojásfehérje (kevesebb mint 1)

4 dkg blansírozott mandula

A lisztet összekeverjük a sóval, porcukorral, majd elmorzsoljuk benne a vajat. A sárgákkal és a citromlével tésztát gyúrunk belőle, amit fél órára a hűtőbe teszünk dermedni.

Lisztezett deszkán néhány miliméteresre nyújtjuk, majd lyukas és teli linzerszaggatóval kiszúrkodjuk a formákat. (Érdemes közben számolni, hogy miből mennyi készül, mert náluk bizony szoktak maradni páratlan darabok.)

Előmelegítjük a sütőt 170 fokra. 

A lyukas közepű karikákat  megkenjük tojásfehérjével, majd "belemártjuk" a mandulalapokba. Érdemes kicsit belenyomkodni a ráragadtakat, illetve a felesleget még sütés előtt leszedegetni.

Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk a tésztadarabokat, és nagyjából 10 perc alatt megsütjük őket. Fontos, hogy csak éppen rózsaszínre süljenek (különben nem puhul meg).

Megvárjuk míg kihűlnek (ez nagyjából még 10 perc), majd összeragasztunk egy lyukas mandulás és egy teli karikát tetszőleges lekvárral. 
Minimum 1 nap szükséges, hogy megpuhuljon, így jól záródó fém vagy műanyag dobozban tároljuk!

Mangós upside down süti

Ennek a mangónak hosszú története van. 

Ott kezdődött, hogy anya bejelentette még Valentin-nap előtt, hogy akkor mondja neki egy avokádós mártás receptet, mert azt szeretne csinálni a humusz mellett. A válasz adta magát: guacamole! Még keresgélnem sem kellett, volt lementett recept.

2 nappal később aztán hazajött egy mangóval. (Illetve csak sejtettem, hogy egy mangó, mert ezekben az egzotikus gyümölcsökben nem igazán vagyok otthon, így azt az eshetőséget sem tudtam kizárni, hogy egy papayát tartok a kezemben.) Azt hittem eldobja az agyát, ha bejelentem, hogy rosszat vásárolt, ehelyett közölte, hogy ő már a boltban sejtette, amikor meglátta a gránátalmákat. Mert valójában végig arról beszélt, csak rossz megnevezéssel.

Így történt, hogy mivel Valentin-nap mégiscsak egyszer van egy évben: visszaballagott egy gránátalmáért (650 Ft!!!!!), én pedig szabad utat kaptam a mangóhoz.

Hozzávalók:

3 nagy evőkanál kakaópor

0,7 dl víz

1 teáskanál sütőpor

1 mokkáskanál szódabikarbóna

2 csipet só

2 tojás

1,7 dl cukor  (ezzel a mennyiséggel inkább kakaós mint édes lesz)

10 dkg vaj

3 dl liszt

1 érett mangó

vaj a kenéshez

A vizet felforraljuk, és összekeverjük a kakaóval. Hagyjuk hűlni. A vajat keverjük simára a cukorral, majd dolgozzuk bele egyesével a tojásokat, és a kakaómasszát is. A lisztet keverjük össze a sóval, sütőporral, szódabikarbónával és adjuk a tojásos keverékhez.

Melegítsük elő a sütőt 175 fokra, és vajazzunk ki egy kicsi szögletes kenyérformát.

A mangót hámozzuk meg (nekem a héja nagyjából úgy jött le mint egy banánnak), vágjuk kockákra, és szórjuk a forma aljára. Öntsük rá a masszát (ha túl sok lenne, inkább ne az összeset, mert nem fog megsülni) és süssük nagyjából 30 percig.

A cél az, hogy inkább szaftos maradjon, mintsem morzsalékos, de mindenképpen végezzünk tűpróbát, mert könnyen lehet, hogy  túl folyós marad. Ha jónak ítéljük, hagyjuk teljesen kihűlni.

4 evőkanál tejszín

3 dkg étcsokoládé

A tejszínt melegítsük fel, tördeljük bele az étcsokit, és folyamatosan kevergetve olvasszuk szét benne. A sima mázt öntsük a süti mangós tetejére (ami ugyebár az alja volt), és hagyjuk megszilárdulni.

A recept innen. :)

A jól megérdemelt...

Mostanában nagyon nem volt időm semmire, többek között írni is alig. A tanulás mindentől elveszi az időmet. Azonban hülyén hangozhat, de nem zavar. Jól esik tanulni. (Ijesztő, nem?) Sőt, tegnap már erős lelkiismeretfurdalás is gyötört, amiért nem poshadok délutántól edzésig, meg edzés utántól lefekvésig a szobámban különböző pozitúrákban szívva magamba a tananyagot. 

De most hétvége van. Egy kicsit elvileg lehet lazítani. (DE csak elméletben, mert holnap reggel indulunk síelni, és akkor 4 napra megint kiesek az ütemből, még ha egy rakat bioszfeladatot is viszek magammal. Azért majd igyekszem.)

Síelés. A szokásos elvek: szerint laptop nélkül egy lépést sem (hiába, modern generáció), így igyekszem majd többször jelentkezni. Legalább az elfekvős bejegyzéseket is szépen meg tudom írni. :)

Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt...Valentin nap. Rémlik még?
Nekem igen. (Főleg, hogy a szivecske egészen tegnapig ott tündökölt, amikor a hatalmas hózuhé könyörtelenül eltüntette.)  Ismerősnek tűnik.
Ez pedig Á.-nak.
Egy tündér vagy, és köszönöm, hogy megérted a hülyeségeimet. Meg hogy mindig szakítasz rám időt. :)  ♥
(Titkos forrásokból pedig olyanokat hallok, hogy azon aggódsz, hogy nem tetszett amit csináltál. Butaság. Imádtam. És nem csak én. Hanem a környezetemben minden nőnemű. Még Marci is majdhogynem szipogott. Bár ő majdnem nőneműnek számít.)


Hozzávalók egy 17 cm-es kuglófformához:

5 dkg vaj

5 dkg cukor

csipet só

1 tojás

2 evőkanál citromlé

citromhéj

5 dkg liszt

2,5 dkg darált mák

A vajat a cukorral és sóval habosra keverjük, majd a tojást is beleütve homogénre dolgozzuk. Facsarjuk bele a citromlevet, reszeljük rá a héjat (mindig mindent mosva-durva kefével, de legjobb a bio), majd a mákos liszttel jól forgassuk össze.

Vajazzunk ki egy minikuglófformát. (Az enyémet ezúton is köszönném Rékának, mert IMÁDOM!!!! És tényleg ilyent kerestem már több éve :) .)

Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. A masszát óvatosan töltsük a formába, egyengessük el amennyire lehet, majd süssük nagyjából 15 percig, míg majdnem a kétszeresére nem nő, és a teteje is szép egyenletesen világosbarna nem lesz.

A mázhoz  kivételesen zacskós tejcsoki bevonómasszát használtam, illetve megszórtam a tetejét gránátalmamagokkal.

             ------------------------------------------------------------------------------------------------


Aztán vannak nekem elmaradásaim is, Flóra és Linyah is gondolt rám egy egy virtuális elismeréssel. Hát, Köszi :)!

Ez a Linda féle kedvesség "emblémája" amit csak és kizárólag miattad tettem be Nyuszi :) Azonnal te jutottál eszembe, ahogyan megláttam!

A feladat (azon része, amit még én is megtudok oldani - a továbbadás már úgy látom kifújt)  még az is, hogy válaszolni kell néhány "körkérdésre". Íme az én feleleteim:
1. Melyik a kedvenc smink kelléked?
       Fekete tus, különböző színű szemceruzák.
2. Mi volt 2011 trendje (öltözködésben)?
        Háát, talán az XXL-es oversize.
3. Mi a kedvenc desszerted?
        Ami krémes, de mégsem gejl. És túrós. Meg vaníliás.
4. Mi a kedvenc színed?
         Különösebben nincsen kedvenc, de az utóbbi időben rákaptam a fehérre.
5. Mi a keresztneved?
          Annamari
6. Mi volt az utolsó dal, amit meghallgattál?
          Kelly Clarkson-Stronger
7. Kutyák vagy macskák?
          Természetesen kutyák :) (Bodzával az élen)

Back to the future

Néha elgondolkodom, hogy mi olyan más. A régi énemhez képest. És egy receptet keresgélve, az írásaimat olvasva rájöttem. Az írásmódom. Amilyen személyességgel írtam régen: egyszerűen, de őszintén a mindennapjaimról, az engem foglalkoztató problémákról, a másoknak talán néha furcsa látásmódomról, ezzel szemben mára már csak ez a  "kifinomult(abb)  irodalmiasság" maradt. Nem mondom, hogy ez nem én vagyok, nyilván változtam. Mert a változás kell. Elengedhetetlen. De sajnos tudom, hogy nem csak ez az oka. Hanem az "inkább visszafojtom a véleményem/érzéseim, nehogy megbántsak másokat". Valakit. És ez rossz. Kimondottan bosszantó. (Bár a véleményem úgy változik, mint a tavaszi időjárás, szóval nem teljesen biztos, hogy rossz az, hogy nem írok le mindent egyből.)
De ennek azt hiszem hamarosan vége. Illetve szép fokozatosan. Majd meglátjuk. Szeretném visszaépíteni a túlzott személyességet, a szókimondó gondolatokat, de azért a sznob irodalmiasságot sem dobnám sutba.
Nem olyan rossz az. Csak tudni kell használni. :)

Pohárdesszert, pohárdesszert, hmm, klassz kis műfaj!

Hiszen mi kell hozzá? Valamilyen szénhidrát (keksz, elrontott/megmaradt édes tészta, sütiszél), egy hozzá passzoló krém, és gyümölcs. Meg tejszínhab a tetejére. Ha nagyon meg akarjuk adni a módját. Egyszerűen elronthatatlan, és látványnak is klassz. Ráadásul nincs meg a veszélye, hogy az ember túleszi magát belőle, hiszen az adag adott. 1 fő, 1 pohár. 

Ez apunak készült, a neki annyira ízlő kapucsínós muffintészta maradványaiból, hozzá egy nutellás főzött krémmel. ♥

A határidőnaplómba írt üzenetet pedig nagyon szépen köszönöm, csak nemrég találtam meg. :)

A nagyi receptje: Csörögefánk

Szerencsés vagyok, van 2 csodálatos nagymamám. Nagyon különbözőek, de mindketten szuperül sütnek (és persze főznek). Nagyjából ennyi a hasonlóság. (Meg hogy rendkívül önfejűek, és makacsak. Ilyenkor értem meg, hogy miért is vagyok ilyen nehéz természet, hiszen bennem gyakorlatilag ötvöződött a kettő.)
Természetesen mindkettejüknek megvannak a specialitásaik. Amiket azóta sütnek, amióta sz eszemet tudom. Amiket senki más nem csinál, mert az olyan mamás. 
És ezek óriási értékek. Amiket meg kell őriznünk. Erre akkor döbbentem rá, amikor a napokban kaptunk anyukám anyukájától egy dobozt. Teli ezekkel a fánkokkal.
Mert tudom, hogy magamtól ilyent soha nem sütnék. Nem is fogok. De mindig is a nagyimra fog emlékeztetni. A lakására, amiből mindig otthonillat áradt. A konyhájában, ahol mindig főz valamit. A fiókjaira, amiből akárhányszor megyünk, annyiszor kerül elő újabb és újabb tábla csoki. A lentáskáira, amiben télen a súlyos mandarin és banánhegyeket, nyáron a dinnye és sárgabarack-kupacokat hozza.

 Így a nagyi konyhája "rovatba" ezeket a recepteket szeretném összegyűjteni. Fél évszázados bevált receptekkel, első kézből tőlük. A szó szoros értelmében.

Mert itt én csak fotózok.   

 A sütés az ő feladatuk.



Hozzávalók:

35 dkg liszt

3 tojássárgája

fél kávéskanál só

2 dl tejföl

olaj a sütéshez

(sok) porcukor a szóráshoz

A lisztet egy nagy tálba szórjuk, megsózzuk, majd a tejföl és a tojássárgák segítségével kemény tésztát gyúrunk belőle. Hűtőben pihentessük kb. fél óráig.

Ezután nyújtsuk levestészta vastagságúra (mint megtudtam, ez az amilyen vékonyra csak tudjuk szinonimája), derelyevágóval vágjuk 3 és 7 cm oldalú téglalapokra. MIndegyik közepére vágjunk egy nyílást a rövidebb oldallal párhuzamosan, és ezen húzzuk át a tészta egyik részét.

Az olajat forrósítsuk fel, majd tegyük bele a fánkokat. Egyszerre ne túl sokat, hogy ne nagyon hűljön ki. Süssük fedő alatt kb. 1,5 percig, majd ha már nagyon pattog, akkor fordítsuk át a másik oldalára, és játsszuk végig a folyamatot ott is. A cél, hogy szép aranysárga legyen.

Ha megsült vegyük ki szűrőkanállal, és tegyük papírtörllőre, hogy leitassuk róla amit csak lehet. Még melegen szórjuk meg bőven porcukorral.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy gyűlölöm az olajos dolgokat, hozzájuk sem nyúlok, ez azonban annyira "száraz" volt, hogy azt hittem sütőben sült. Nem tudom, hogy a nagymamám itatózta-e le ilyen jól (mondjuk kaptunk már tőle nagyon csúnyán zsíros fánkot is - bár az másféle volt), vagy a recept alapból jó. Szóbval lehet ezt így is!!!

Stelzeni marcipános sütemény

Most mondom azt, hogy egy kicsit minden sok. De tényleg minden.
Eljutottam arra a pontra, hogy gyakorlatilag már semminek sem tudok igazán örülni, mert csak az jár a fejemben, hogy oké, hogy ez most jó, de néhány óra múlva iskola /dolgozat/ spinning = teljesíteni kell. Méghozzá jól. Mert fontos.
Szóval eddig sem voltam egy hú de pozitív, félig teli a pohár ember, de most...Már az első csepp hiányától üresnek tűnik.
És sajnos egyre többet kell szembesülnöm, az iskolák közti különbségekkel. A másik, hozzánk hasonló színvonalú "rivális" iskolában megmutatták a diákoknak, hogyan tudnak tételt kidolgozni. (És a kidolgozott tételeket tartalmazó könyvet is...) Az óra anyagát úgy adják le, ahogyan az a tételben kell, hogy szerepeljen. És már jó ideje abból is felelnek.
És nálunk? Nevetségesen hangzik, de kezd az az érzésem lenni, minhta minden eszközzel azon lennének, hogy hátráltassanak. Természetesen nem mindenki, de sokan. És ez elkeserítő.


Főleg, hogy foggalmam sincsen hogyan kell tételt kidolgozni.

Ez a süti még 2 éve készült, abból a végigsütött "50 valamilyen recept" című könyvből. Akkor Velencén, egy családi összetalálkozásra, most a "Nepáli élmények fényképes bemutatója a Sri Lanka-i bandának" című gyűlésre, apa javaslatára. Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni, de ha kérhetem, máskor ne szerdára szervezzétek :) És amúgy is, a sütivel lélekben félig ottvagyok.

Hozzávalók a piskótához:

10 dkg vaj

10 dkg cukor

2 tojás

10 dkg liszt

fél csomag sütőpor

csipet só

8 dkg tejföl

1 evőkanál kakaópor

A vajat és cukrot krémesre keverjük, majd egyenként hozzádolgozzuk a tojásokat. Beleszitáljuk a lisztet, sütőport, sót, kakaóport, és a tejföl segítségével sima masszává dolgozzuk.

Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Vajazzunk ki egy kisebb tepsit, öntsük bele a masszát, majd süssük kb. 20-25 percig. Hagyjuk kihűlni.

A "marcipánréteghez":

(Fontosnak tartom leírni, hogy a marcipán szó jelen esetben nem az általunk ismert formájára utal, hanem a speciális stelzeni macipánra: a türingiai Stelzen falucskában ugyanis alig lehetett marcipánt kapni, így az ottani nők kifejlesztették a vajból, cukorból, mandulaaromából és búzadarából készülő változatát.)

20 dkg vaj

15 dkg porcukor

20 dkg búzadara

1,5 evőkanál rum

2 teáskanál keserűmandulaaroma

A vajat olvasszuk meg, majd keverjük bele a cukrot és darát. Kevergessük, míg nagyjából össze nem áll az egész, ekkor öntsük hozzá a rumot és keserűmandulaaromát. Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd simítsuk egyenletes rétegben a piskóta tetejére. Tegyük hűvösre, hogy megszilárduljon.

A csokiréteghez:

10 dkg étcsokoládé (70 %)

4 evőkanál tejszín

1 evőkanál vaj

Olvasszuk meg a csokit, majd adjuk hozzá a tejszínt és vajat. Keverjük simára, majd öntsük a zöld dararétegre, és hagyjuk megkötni.


    -------------------------------------------------------------

És hogy lássátok, hogy:

a,senki sem születik sütőtudással

b,mennyit fejlődtem (mind fotózás, mind sütés terén)

c,vannak csodák (mivel a képen látható egyed (elvileg) ugyanabból a receptből készült, mint ez a kép)

Hogy hogyan lett akkor ilyen, most meg olyan...el sem tudom képzelni.

De képzelhetitek mennyire meg voltam döbbenve, mikor felvágáskor egy ilyesmire számítva, egy egész pofás kinézetű valami mosolygott vissza a tányérról...

Mogyorós-nutellás nápolyi

Ez most egy különleges alkalom. Ugyanis ez a recept, egy játékra készült. (Elég népszerű lett mostanában, hogy "blogszülinapon" a szerző rendez egy kis vetélkedőt, aminél legtöbbször egy kommentet kell hagyni, majd a végén különböző, kisebb-nagyobb, ehető és kevésbé ehető, de mindig gasztro témájú meglepetéseket sorsol ki.) Nem szeretek ilyenben részt venni. Nincs különösebb oka, egyszerűen nem az én műfajom. És nem, most sem mentem át agymosáson. Ennél egy sokkal prózaibb oka van a dolognak. 

Már nem tudom mikor találtam rá Flóra blogjára, de rögtön megfogott a tény, hogy hasonló korú, mint én. (Konkrétan azt hiszem egy évvel fiatalabb, mint én, de nem esküdnék meg rá.) Ez ugyanis ritka. A legtöbb kajás blogot író ugyanis felnőtt (és nő). Amit én nagyon szeretek, mert velük sokkal inkább megtalálom a közös hangot, mint a korombeliekkel. DE még is. Ez olyan...ismeretelen. A baráti körömben igazából egy olyan lány van akit még foglalkoztat ez a gasztro téma, bár ő sem megszállott.

Így aztán nem túlzok, ha azt mondom, foglalkoztat egy ideje, hogy hogyan tudnék vele kicsit "közelebbről megismerkedni". Hiszen a közös alap megvan, és úgy látom, hogy a gasztronómia iránti mélyről jövő szeretet már alkotott néhány barátságot.

Ekkor láttam meg a kiírást. És arra gondoltam, veszíthetek bármit? Nem. Nyerhetek? Optimális esetben egy "gasztrobarátnőt" is.
Így aztán nekiláttam a "feladatnak", ami az volt, hogy el kell készíteni valamit a blogjáról. Bevallom, nekem ez a muszáj dolog nem megy. Vagy nagyon nehezen. Nekem bele kell szeretnem egy receptbe /képbe/érzésbe, ahhoz, hogy kedvet kapjak. Vagy ihletet. És amikor azt sulykolom magamba, hogy muszáj valamit választani, ez nem megy. Bármilyen nagy is választék. (Meg lehet, hogy a sütési szokásaink nem is egyeznek teljesen :). De másrészről meg pont ez a szép az egészben. Hogy olyan mások vagyunk.)
Tehát vissztaérve a történethez, jó 1 órás keresgélés után teljesen véletlenül ráakadtam erre a receptre. Ostyalap már volt itthon (még régen valamilyen hirtelen felindulásból dobtam be a bevásárlókocsinkba), csak mogyoró és csoki kellett. Hangsúlyozom csoki! De a kis szuper agyamban a csoki-mogyoró kombó átváltott nutellára. DE úgy nagyon. A csoki még eszmeb sem jutott. Szerintem mikor elolvstam már akkor is nutella-mogyoróban terveztem, ez került a bevásárlólistára is. Csak akkor vettem észre a hibát, mikor tegnap megnyitottam az oldalt, hogy akkor végre valahára megcsinálom. Meglepődtem, de nem estem kétségbe. Minek? HIszen a csoki porcukor az majdnem nutella, nem? És a mogyoródarabokkal együtt tulajdonképpen kapok egy kétszeresen mogyorós csokikrémet.
Azért remélem még így is ér a dolog (?).

Hozzávalók kb. 45 kocka nápolyihoz:

2 db ostyalap (nekem 37 x 13)

20 dkg nutella

10 dkg sótlan földimogyoró

7 dkg vaj

A mogyorót megpirítjuk, majd durvára vágjuk.

Robotgéppel összedolgozzuk a vajat, nutellát és mogyoródarabokat, majd az egyik ostyalapra kenjük. Fontos, hogy legyen egyenletes!!!!

Kicsit belenyomjuk a másik lapot, de ne túlzottan, mert elég lágy a töltelék, és viszonylag kis erőfeszítéssel ki lehet varázsolni a helyéről.

Tegyük hideg helyre (most erkély) egy nehezékkel a tetején kb. 2 órára, majd vizes, recés késsel szeleteljük.

Összegezve: nagyon könnyű megcsinálni, egy életében még konyhában nem járt egyén is bátran nekiállhat, mert a siker garantált. Nálunk már egy darab sincsen, pedig mint mondtam tegnap este csináltam. És nem is volt nasirohamom sem.

Szóval köszi Flóra :)

Mézes tiramisu

Imádok mézeslapot sütni. Finom meleg mikor összegyurmázom, könnyen dolgozható (persze ha eltalálod a helyes arányokat) és fantasztikus mézillatot áraszt. Igazi téli süti. Na nem éppen a tiramisus jellege miatt (mert nekem például az olyan tipikus nyári dolog), valószínűleg a tömény vaníliakrém a ludas. Meg a mennyiség. És a kalóriák. Sebaj, IBM.es mikulásrendezvényre készült: sok ember=kis adag/per fő. Jól hangzik, nem? Csak a végösszeghez még adjuk hozzá a többi 25 féle édesség megoszlását is.

Szóval próbáljátok ki. Tényleg. Érdemes.

A receptet nagyon régen találtam (azt hiszem babapiskótás mézes néven futott), de igazából csak néhány apróságon változtattam - amitől a nevének megfelelően tiramisus lett.


Hozzávalók egy 23 x 26-os adaghoz:

    3 evőkanál méz

    1 tojás

    5 dkg vaj

    4 evőkanál tej

   15 dkg kristálycukor

 

A fenti hozzávalókat összefőzzük (azért ne forrjon).

    40 dkg liszt

    1 zacskó sütőpor

    1 evőkanál kakaó

A száraz anyagokat mérjük ki egy nagyobb tálba, keverjük össze, majd adjuk hozzá a meleg mézes keveréket. Gyúrjuk masszává, osszuk kétfelé, majd nyújtsunk belőle 2 db egyforma (nekem 23 x 26 cm-es) lapot. 

180 fokra előmelegített sütőben, egy nagy gáztepsi és/vagy sütőpapíron süssük nagyjából 8-9 percig. Fontos, hogy ne süssük túl, még puhácska legyen mikor kivesszük, mert másképpen nem fog megpuhulni!

      1 l tej

      10 dkg keményítő

      1 vaníliarúd

      nagy teáskanálnyi sáfrány (egészben)

      10 dkg cukor

A tejet keverjük el a keményítővel, cukorral, és a félbevágott-fehasított vaníliarúddal. Kezdjük el lassan melegíteni, folyamatos kevergetés mellett sűrítsük be.

A sáfrány használata opcionális: én a sárga szín eléréséhez vetettem be. (Mert ugyebár a vaníliapudingba frankón bele van keverve az E akárhány, míg a sima vaníliától meg a keményítőtől egy fehér anyag lesz a végeredmény. Engem nem zavarna, de a köztudatban a vanília mégis sárga...) Így aztán a sáfránydarabokat beletettem egy teatojásba, és azt áztattam az éppen fövő krémben. Temrészetesen még sűrűsödés előtt illik kivenni :).

Ha elkészült, hűtsük ki. (Ezért imádom a telet. Csak kivágom a dolgokat az erkélyre, és fél óra múlva már használható is.)

        10 dkg porcukor

        20 dkg vaj

Keverjük ki, majd adjuk hozzá a már kihűlt pudingot.

Összeállítás: 

Az egyik mézeslapra kenjük rá a vaníliakrém felét.

20 db babapiskótát mártsunk meg 1,5 dl keserűmandulás-kávé keverékében, és rakjuk egymás mellé, szép sorban.

Kenjük rá a vaníliakrém másik felét, és illesszük a tetejére a másik mézeslapot.

Takarjuk le, tegyünk a tetejére egy kevés nehezéket, és pihentessük egy éjszakát hűvös helyen. (A klassz megpuhulás érdekében a legjobb jól záródó műanyag dobozban, vagy bezacskózva tárolni.)

Másnap olvasszunk össze 20 dkg écsokit 1 evőkanál olajjal, és simítsuk a tetejére. Nagyjából 2 óra alatt megköt, ezután gyönyörűen szeletelhető.