epres-sajttortás joghurtos fagyi

Nem szeretem a langyos vizet.

A nem tudomokat. 

Azokat az embereket akiknek nincsen véleményük. Vagyis akik nem vállalják fel.

A kamaszkori énem érzéseit nagyjából így lehetett volna összefoglalni.

Szerencsére azonban növünk, idősödünk és ilyen módon nekem is sikerült megtanulnom, hogy attól, hogy valakinek véleménye van, nem kell feltétlenül ki is mondani. Nem mindenáron. Mindenkin átgázolva.

Hogy van az a helyzet, amikor jobb hallgatni.

Fekete, fehér.

Ebben a szellemben éltem le az egész kamaszkoromat. A lázadás része volt. Nem teoretikusan ellent mondtam másoknak, csak nem ismertem a kompromisszumot. Hogy sokszor előrébb visz, mint az igazságunkba való görcsös kapaszkodás.

Nem mondom, hogy kinőttem. 

Valahol a személyiségem része, mindig az is marad.

Például hiába szeretném beosztani az energiáimat, sohasem sikerül. Bizonyos időszakokban eszméletlenül pörgök, a másikban viszont gyenge takaréklángnál többet képtelen vagyok kihozni magamból. 

De van, amit tudok változtatni. 

A gondolataimon, Hogy a fekete-fehér mellett árnyalatokat is lássak.

A viselkedésemen. Hogy nem csak kedves és undok lehetek.

Nem könnyű. Nem megy egyik napról a másikra, és akarni is kell, de meg lehet csinálni. 

Meg lehet változni.Próbálok jó lenni.

Úgy élni, hogy azt mondhassam, nem csinálnám máshogy. Még akkor sem, ha ez az élet nem feltétlenül egyenlő azzal, amitől boldog leszek. 

Régen harcoltam ellene. Mindent és mindenkit irányítani akartam, mert azt hittem, hogy úgy jó lesz. Hogy lehet jó.

Már nem teszem. 

Nem feladtam, egyszerűen csak nincs értelme. Mindenkinek más lapokat osztottak. Más feladatot kell elvégeznünk. Azt, amit nekünk szántak, és nem azt, amit mi választunk. 

Azt hiszem ezt hívjuk Sorsnak. Előre elrendelésnek.

Ez ellen harcolni pedig olyan, mint árral szemben úszni. Lehet, de felesleges.

Őszintén hiszem, hogy mindenkinek van egy kijelölt útja. Ami csak az övé. Amiről ha le is tér ugyan, valami visszavezeti. Vissza kell, hogy vezesse. 

Azt kell végigjárnunk. 

Tudom, hogy nincsen meleg, hogy éjszakára be kell csuknom az ablakot, ha nem szeretnék másnap reggelre kifázott vesével ébredni, és naptej helyett legszívesebben én is inkább esernyőt vinnék magammal. De nyár van. Akkor is. 

Ha nyár, akkor pedig fagyi. És friss gyümölcsök minden mennyiségben.

Ez a kis gyönyörűség életem első főzött tojásos próbálkozása, de azt kell, hogy mondjam, meggyőzött. A kanalazás közben fel-felbukkanó keksz és eperdarabok, a joghurt és méz illatának békés keveredése... szerintem próbáljátok ki.



Hozzávalók 1 kisebb fémbödönnyi fagyihoz:
1 csésze tej
3/4 csésze tejszín
3 tojássárgája
2 csipetnyi só
1,5 csésze nagyon sűrű, krémes joghurt
3 (vagy 4) jó nagy evőkanál méz

1,5 csésze sült eper
70 g darabokra vágott zabos keksz

A tejet és tejszínt alacsony lángon kezdjük el melegíteni, majd ha már a kezünket fölé téve melegnek érezzük, egyesével keverjük bele a tojássárgákat. Folyamatos kevergetés mellett sűrítsük be, adjuk hozzá a sót, és hagyjuk teljesen kihűlni. (Ezt a részt célszerű este csinálni.)
A mézet és joghurtot jól dolgozzuk össze a kihűlt alappal, és tegyük fagyigépbe, vagy a fagyasztóban néhány átkeverés mellett fagyasszuk ki.

Készítsünk elő egy edényt, amibe rétegezni fogjuk. Alulra kerüljön a fagyialap, rá a sült eper / eperlekvár, arra pedig a keksz. Érdemes minél több réteget csinálni, hogy a végeredmény a kanalazáskor szép márványos legyen, nekem 4 sikerült - illetve a legfelső kekszmorzsa tetejére is jutott egy kevés fagyi. Tegyük be a fagyasztóba, hogy összedermedjen.


A recept alapját a Sproted Kitchen joghurtfagyija adta.

epres-szezámmagos tejturmix

Feszültség, sértettség, harag, bizonytalanság, félelem.

"El sem tudom képzelni, hogy egy ember érezhet egyszerre ennyi félét - én biztosan szétrobbannék."

L. barátnőm barátjának a szájából hangzott el egyszer ez, az azóta szállóigévé vált mondat. Akkor nevettünk rajta - mert mi lányok aztán tudjuk - de itt már én is elbizonytalanodtam.

Tényleg, érezhetek egyszerre ennyi mindent?

Feszült voltam, mert visszafogtam az érzéseimet, az indulataimat.

Sértett, mert ugyan másképp indult, de sikerült úgy alakítani a szituációt, hogy én jöttem ki belőle vesztesként.

Haragos, mert lehetőséget adtam rá, hogy értelmetlen fájdalmat okozzanak nekem.

Bizonytalan, mert tudtam, hogy az, amit probléménak tekintek, mindössze a jéghegy csúcsa, az, ami már nem fért el a kosárban.

De legfőképpen féltem. 

Féltem a felismeréstől, hogy kiderül, hogy az, aki a legfontosabb az életemben, nem tökéletes. Hogy hibázhat. 

Hibázott. 

Megijedtem, amiért ezegyszer nem magamban kerestem a hibát. Hogy ugyan csak magamnak, de ki tudtam mondani: haragszom.

Ezek azok a pillanatok, amikor rádöbbenek, hogy milyen abnormális mértékű  megfelelési kényszer van bennem. 

Megrémít, hogy van valaki, aki ilyen mértékben képes hatni rám. 

Hogy ilyen mértékben ki vagyok szolgáltatva.

Próbálok elszakadni.

Megtalálni azt a pontot, ahol az életem nem változik, de már a saját magam ura vagyok. Ahol azt mondhatom: reálisan látom az életemet, minden apró kis részletével. Ahol a testem nem egy raktárnak használom, ahol a feszültségeket gyűtöm, mert azzal "kevesebb konfliktus" van, mintha kiadnám magamból.

Mert nehézségek vannak. Mindig voltak és mindig lesznek is.

Erről szól az élet.

Ha valaki az ellenkezőjét álítja, az önmagát is becsapja.

És úgy látom sok ember itt rontja el.

Mert nem a megszüntetésükre kéne energiát fordítani.

Hanem a helyes megoldásukra.

Én most tanulom. 

Nemet mondani, haragudni, kilépni a mindig alkalmazkodó álarc mögül.

És azt kell, hogy mondjam: nem könnyű.

Hozzávalók 1 személynek:
7 szem eper
citromlé
80 ml növényi tej
100 ml kókusztej
1 fagyasztott banán
1,5 ek tahini
1 nagy evőkanál sült eper
csipetnyi só
1 tk vaníliapor

Az epret mossuk meg, vágjuk kis darabokra, szórjuk egy magas pohár aljára és locsoljuk meg citromlével, majd hagyjuk állni 10 percig. Ha már eresztett egy kevés levet, villával óvatosan nyomkodjuk össze.
Ezután fogjuk az összes többi hozzávalót, tegyük egy turmixba, és pürésítsük teljesen simára. Óvatosan, hogy ne keverjük fel az epret, öntsük a tetejére, és igyuk meg minél hamarabb!

-------------------------------------------------------

Ingredients for 1:
7 strawberries
lemon juice
1/3 c plantmilk
100 ml coconut milk
1 frozen banana
1,5 tbsp tahini
1 big tbsp roasted strawberry
pinch of salt
1 tsp vanilla powder

Wash the berries and cut into small pieces. Put them into a big glass then pour with lemon juice. Let it for 10 minutes then mash it carefully.
Put the rest of the ingredients into a blender and work until smooth.
Pour the smoothie over the strawberries then serve immediately.


A tejturmix alapötlete a Green Kitchen Stories könyvből.

quinoás-epres palacsinta mézes-tahinis szósszal (vegán)

Mindenkinek vannak álmai.
Az enyémek között szerepel, hogy gyönyörű, megszámlálhatatlan rétegre szétszedhető croissantot tudjak készíteni. Hogy a hagyományoshoz nagyban hasonlító, de annál sokkal egészségesebb waffel kerüljön ki a kezem alól. Hogy egyenletesen aranybarnára pirult, friss gyümölcsökkel körberakott és vaníliaszósszal lelocsolt minipalacsintákat tehessek a reggelizőasztalra.

Aztán van a valóság.
Ahol a tucatnyi aprólékosan végigböngészett folyamatábrás receptleírás ellenére sem emelkednek meg a tekercseim. Ahol a waffel a kiolajozás ellenére mindig beleragad a sütőbe. Ahol a palacsinták vagy feketére égnek, vagy rosszabb esetben darabokra szakadva jönnek ki a serpenyőből.

Eddig. 
Most megtört az átok.
Sikerült tökéletes palacsintákat sütnöm.


Azt hiszem újra nekiállok a waffelprojektnek.

Hozzávalók 2 könnyű, de tápláló reggelihez:
1/2 csésze teljes kiőrlésű liszt
1/2 csésze főtt quinoa
1 ek őrölt lenmag
1/2 tk szódabikarbóna
nagyon puha banán fele
opcionálisan 1-2 evőkanál méz, annak aki édesebben szereti
2 csipetnyi só
1 tk vaníliapor
1/2 csésze + 3 evőkanál zabtej
sült eperszeletek


Egy tálban keverjük össze a lisztet, a quinoát, a lenmagot, vaníliát, a szódabikarbónát és a sót. 
A tejben nyomkodjuk szét egy villával a banánt, majd lassan adagolva keverjük a száraz hozzávalókhoz. A legvégén forgassunk a tésztába a sült eperből is.
Forrósítsunk fel minimális olajat egy serpenyőben, és süssük ki az apró palacsintákat (nálam kb. 2 ek/palacsinta).
Tálaláshoz mézet és tahinit (szezámmagkrém) keverjünk simára, majd csorgassuk a palacsintatornyok tetejére. Az egészséges arányok kedvéért tegyünk a tetejére néhány friss epret is. ;)

-------------------------------------------------

Ingredients for 2 nutritious breakfast:

1/2 c whole grain flour

1/2 c cooked quinoa
1 tbsp grounded linseed
1/2 tsp sodium bicarbonate

half of a very ripe banana

1-2 tbsp honey, if you’ve a sweet tooth

2 pinch of salt

1 tsp vanilla powder

1/2 c + 3 tbsp oatmilk
roasted strawberries


In a big bowl stir the flour, the quinoa, linseed, vanilla, sodium bicarbonate and salt.
Put the banana into the milk then crush it. (If you want to use honey, add it as well)  Slowly mix it with the dry ingredients till you’ll get a smooth dough. At the end stir the roasted strawberries.

Heat some oil (only 1 tsp), then bake little pancakes using 2 tbsp dough for every pancake.

For serving stir some honey and tahini until smooth then pour over the pancakes. Eat it with some fresh strawberries - just for the balance.

Recept a Wholehearted Eats blogról.

Álláshirdetés, meg ami mögötte van {sült epres zabpehely csokival és banánkarikákkal}

Már régen elhatároztam, hogy nyárra szerzek valami munkát.
Valami állandót.
Valami "igazit". Vagyis nem diákszövetkezeten keresztül.

Egy kedves barátomtól jó tippeket kaptam arra, hogy hol érdemes keresgélni, neki is álltam nagy lelkesen. Minden alkalommal találtam újakat, érdekeseket, az önéletrajzaim csak úgy repkedtek szanaszét.
Az egyik hely, ahova elküldtem egy masszázsszalon volt.

Meglepetés-esküvő {french toast supreme: cukkinis tökmagos vegán banánkenyér}

Azt tudtam, hogy torta kell.
Apa beizzított már jó egy hónapja. Kaptam egy listát a szeretem-nemszeretem alapanyagokról, szépen kitaláltuk, hogy milyen legyen, sőt, nagy nehezen még arról is sikerült meggyőznöm, hogy mindezt ne a legfontosabb vizsgám előtti estére kelljen abszolválnom.
És nem mellesleg azt is tudtuk, hogy nem tud elmenni - mivel nem lesz itthon.

Az ötlet, hogy én "képviseljem", részemről csak egy vicces elszólás volt, viszont mikor később valóságos opcióvá vált: nem mondtam nemet.
Miért ne? Biztos jó móka lesz.
Apa csóválta a fejét, hogy nem gondolta volna, hogy ezt mondom.
Őszintén? Még én is meglepődtem, miután becsuktam a szám. De szerencsére ez most kivételesen pozitív meglepődés volt.
Persze a lelkemre lett kötve, hogy később aztán nehogy meggondoljam magam (mint ahogyan azt az esetek 90 %-ában szoktam tenni), de valahol legbelül éreztem: ez most nem a szokásos 90.

egyszer lent ...

 A sorsnak vannak furcsa játékai. Nem lehet ellenük tenni. El kell fogadni, követni, sodródni vele, és remélni, hogy egyszer megértjük, mi miért történt.
Anya azt mondta: ahol isten bezár egy kaput, kinyit egy másikat. De kérdezem én, milyen áron?!
Megállok egy pillanatra. Kibámulok az ablakon. Fel az égre, a pillanatnyilag egységes szürke színben pompázó semmibe. Még a felhők sem látszanak. Ott lehet most? A felhők között? A semmiben?
Nem. Mert nincs ott semmi. Az égvilágon semmi.

Az első és utolsó nyár

Először is szeretném megköszönni mindenkinek a kedves, figyelemfelkeltő szavakat. Itt, vagy fb-on. Jól esett. Visszabillentett a valóságba.
Ma reggel a piacon kezdtünk. Az autóban ülve láttam az ünneplőbe öltözött diákokat, kezükben egy-egy üveg vízzel. Elszánt arccal, céltudatosan sétáltak (ami elég szép reggel 7-kor). Irigységet éreztem. Még nem tudják. Még nem tudhatják. Nekik még van esélyük.

Nem. Nem szabad így gondolkodni. Előre kell nézni. Megvolt, vége, ennyi.
Nincs többé gimnázium, történjék bármi.

A banketten nem kívánok résztvenni, mert nagy esélyt látok rá, hogy hozzávágnám az osztályfőnökhöz valakihez a vacsorám. Idáig nem kéne eljutni. 

Tervezzünk!

Szeretnék sok feladatot. Legyen az bárminemű. (Az előbb leült mellém anya, hogy beiratkozik egy angoltanfolyamra. "Nekem is kéne az a francia. Minél előbb. De minek? Nem bírom ezt a semmittevést. DEhát ez volt az első ilyen napod!  Tudom, iszonyúan szenvedek."
Szóval nem. Nekem ez NEM megy.
Ezenkívül szeretnék sok-sok tortát. Ez ugyan nem rajtam múlik, de azért remélem valamennyire teljesül.

A képen látható a tegnapi. Rögtön az érettségi után díszítettem, szívem-lelkem benne van. Szép is lett. Nekem tetszik. Egyszerű, de nem elcsépelt, mutatós, de nem hivalkodó.
Remélem ízlett az ünnepeltnek, mert olyan nagyra sikeredett, hogy szerintem még ma is azt ették, hiába voltak rá 12-en. (Ez az egyik érthetetlen dolog számomra. Az én tortáim súlyosak. Szó szerint. Még a kicsi is. Oké, hogy nem sajnálom az anyagot -ebbe is majd' 1 kiló epret beletömtem- de biztosan nem ez az oka. Vagy nem csak ez.)

Torta eperrel, rebarbarával és tojáshabbal

Vannak utak az ember életében, amiket bármikor végig tudna járni. Csukott szemmel. Amikor annyiszor megtetted már, hogy a lábaid maguktól tudják a helyes irányt, vagy éppen a megállást a lámpánál.
Pont egy ilyen úton tekertem hazafelé, amikor az ábrándozásból felpillantva egy igen érdekes kép tárult a szemem elé. Sötétebb bőrű nő, egyik kezében cigi, másikban gyerek, blúz kigombolva, mellbimbók meg az arcomba meredve. Mert a kölyök éppen szünetett tartott a reggeliben.
Azt hittem rosszul látok. De nem. Ugyan vissza nem fordultam, meg biciklivel voltam (így viszonylag gyorsan történtek az események), nem káprázott a szemem.
A roszullét kerülgetett. Undorítónak tartom az ilyen igénytelen embereket.
Félreértés ne essék, nem a cigányokkal van bajom. Nem. Azokkal a cigányokkal (meg fehérekkel is, persze) van bajom, akik egésznap az utcán lófrálnak, mert luxus dolgozni, akik bejönnek a házunkba és rajtakapom, ahogyan a kabátomban matat, akik miatt át kell mennem az uttest túloldalára, mert nem tudom, hogy melyik pillanatban esnek nekem csapatostul, hátha találnak nálam valami eladhatót.

Ezért tart itt ez a világ, ahol. Miért van az, hogy egyre több helyen látok velem egyidős, vagy alig néhány évvel idősebb lányokat hatalmas hassal vagy már gyerekkel? Miért szül valaki, ha nem tudja felnevelni? Csak azért, hogy több legyen? Minek?????? Ezekből a kölykökből nyilvánvalóan nem lesz SEMMI, csak ők is mennek az utcára, illetve később a hivatalba segélyért.
És kapnak. Naná, a hátrányos helyzetűeket támogatni kell.
De a legnagyobb szégyen az, hogy ezalatt mások hasonló összegekért napi 10-12 órákat dolgoznak.
Valakinek nincs igénye élni? Munkálkodni? Fejlődni? Miért nem lett az ilyen virág?!

Nem tudom hova tenni ezeket a dolgokat.
Mint ahogyan a hajléktalankérdést sem.
Én tényleg nagyon sajnálom őket. És szívesen segítek is nekik: 2 télen keresztül jártam egy szervezettel vacsorát osztani (csak sajnos megromlott a viszony), meg néhanapján 1-1 Fedél Nélkül magazint is vásárolokl. (Bár nálunk ez anya "tisztje".) Az szerdai ételosztások tanulságos élménynek bizonyultak. Sokukat megismertem, és nagyon meg is szerettem őket. Meg ők is engem. Értékes emberek. Nyilván nem a részeges, beszélnisemképes személyekről beszélek, hanem a többiekről. Sokan közülük dolgozóemberek (volt aki a vállalkozását építgette), csak éppen otthonra nem futja. Meg sokszor ételre. Na őket sajnálom.
Aztán van a másik véglet, aki a különböző élelmiszerüzletek előtt áll, és elkéri a kocsidat. Hogy hadd tolja vissza. Ez az, amit nem szeretek. Egyszer beszélgettünk anyával, hogy gyakorlatilag egy fél perces "munkával", 100 forintot keres. Mikor kap ennyit egy dolgozó ember?
Szóval ezeket az embereket én el szoktam küldeni. Illetve nem jutok el odáig, mert alapból nem szoktam kocsit használni. Anya nem. Megbeszéljük, hogy nem fogja odaadni, aztán megsajnálja őket. Hogy nézzek rá, hogy néz ki.
Valóban. Szánalomraméltó. Kék-barna pizsama, bokáján fásli, meg egy elöl már teljesen szétszakadt szandál. Régen talán még lehetett cipőnek nevezni.
Most erre mit mondjak? A szívem megszakad. De ez az élet? Hogy mindenkit lehúzok 100 forinttal? Azért ha kiszámoljuk, hogy 1 nap hány kocsit tol vissza, nem olyan rossz összeg jön ki. Nyilván, túl sok mindenre nem elég (sőt, igazából semmire), de akkor is.
Dolgozni? Hmm? Valamit?
Apa mindig azt mondja, hogy aki akar, az talál munkát.

Az a szomorú, hogy a mostani magyar/világbeli viszonyok mellett, én ezt ennyire kategorikusan nem merném kijelenteni.

Elkalandoztam, bocsánat. Méghozzá jócskán.
Pedig egészen másról akartam írni.
Például arról, hogy milyen hihetetlen, hogy már a legelején tudtam, hogy részt szeretnék venni Ízek és Utazások blogszülinapi "buliján", erre a határidő utolsó napján "csúszok be a célvonalon"? Ejj, régen nem vol jellemző rám ez a hanyagság. Hiszen azonnal tudtam mit szeretnék. Sósat, finomat.
Végül lett ez. Ez is isteni, csak éppen édes. És semmi köze az első elképzeléshez.
Akinek még nincs elege az unalomig ismételt eper-rebarbara párosból mindenképpen próbálja ki, mert valami elképesztően finom kombinációt ad, ahogyan a pici tésztán krémesre sülnek a gyümölcsök.
A tojáshab meg...tojáshab. Laktovegetáriánusok hagyják ki. Mert amúgy tökéletes a süti, a tésztájában alapból nincsen.

És akkor ezúton is nagyon boldog "blogszülinapot" Évi! :)



 Hozzávalók egy 18 cm-es tortához tortácskához:

10 dkg liszt

1 teáskanál szódabikarbóna

3 evőkanál tejföl (20%)

3 evőkanál napraforgóolaj

2 evőkanál cukor

A lisztet, szódabikarbónát, sót és cukrot összeszitáljuk, majd az olaj és tejföl segítségével egy igen lágy, de kézre már nem ragadós tésztát "gyúrunk". Kivajazunk egy 18 cm-es kapcsos tortaformát (a szélét is), és belenyomkodjuk a tésztát, közben ügyelünk rá, hogy a szélére is húzkodjunk egy kisebb peremet.

20 dkg piros rebarbara (tisztítva)

15 dkg eper

2 teáskanál vaníliáscukor

1 csapott evőkanál kristálycukor

2 tojásfehérje

1 evőkanál porcukor

Vizet forralunk egy edényben. 

A rebarbarát 5 centis darabokra vágjuk, majd  a már lobogva forró vízbe 15 másodpercre beleszórjuk, és szűrőkanállal kiszedjük. Jól csepegtessük le. (Érdemes megtörölni óvatosan.)

Keverjük össze a félbe/negyedbe vágott eprekkel, óvatosan forgassuk össze a cukorral, majd töltsük a tortánk közepébe. (Az eredeti recept szerint meg kellett volna szórni piskótamorzsával a gyümölcs alatti tésztát, de én elfelejtettem, és így sem ázott át.)

Előmelegített 175 fokos sütőben 20-25 percig süssük a tésztát.

Ezalatt a fehérjékből verjünk kemény habot (ebből csak egyet írt a könyv, meg nekem is pont 1 megmaradtam volt, de az egy kevés, kettővel szebben lehet dolgozni), a legvégén dolgozzuk bele a porcukrot is.

Az első sütési idő után vegyük ki a tortánkat, kenjük el a tetején a habot (lehet vele játszani, hogy hogyan lesz csapzott), majd még 4-5 percre tegyük vissza, hogy a fehér szín egy aranybarna árnyalatot kapjon.

Forrás: Kis torták és minisütemények

Epres muffin mentával és rózsaborssal

Sokszor elcsodálkozom, hogy mennyire befolyásosak a gének. Lehet az ellenkezőjét állítani, hogy csak magunk alakítjuk a tulajdonságainkat, de szerintem felesleges.
Hiszen bármelyik családban nézünk körül (illetve visszafelé a generáción), visszaköszönnek egyes tulajdonságok. Mint sok apró kis mozaikdarabka összeillesztve; ilyen az ember.

Magamon főleg látom. (Nyilván, hiszen magamat ismerem a legjobban. Meg talán látom is.)
Nagyon sokban apára ütöttem. Maximalizmus, pedantéria (nálam specializálódva), kitartás, és az önérdekek előrehelyezése. Anya szájából az utóbbi években szinte minden vitánál elhangzott, hogy "pont olyan önző vagy, mint apád". És milyen igaz. :)  Meg állítólag az eszünk is tőle ered. (Vagy csak anya szerénykedik.)
A véleményünk is nagyon hasonló, hogy a dolgokhoz való hozzáállásunkról ne is beszéljek. (A minap például beszélgettem a nagyimmal - anyu anyukája, és szóba került a nyaraló kérdése. Van valami "szuper" vizesemberünk, aki az egész rendszert építette. "Zsírkirály, nem lesz itt kérem semmi gond az elkövetkezendő 15 évben!"-hangzott az ígéret.
Valamilyen csoda folytán azonban minden tavaszi vízmegnyitáskor újra és újra elkezd szétázni a fal, ő pedig rendkívül készségesen jön, és megjavítja: egy csekély díj ellenében. Tavaly odáig fajult a dolog, hogy az udvar elülső részén kiöntött az aknából a víz, és egy teljes csőrészt kellett cserélni. Meg x méteres gödröt ásni.
Ez a probléma természetesen most is megjelent, de mama nagyon pozitívan fogta fel: ne aggódjak, nincs itt probléma, csak meg kell nézni, hogy 3 nap után hol ázik át a fal, akkor szólni a vizesnek, aki lemegy, és megragaszt valamit.
Én itt jön a lényeg: ennek nem vagyok a híve. Nagyon nem. Hogy tüneti kezelést alkalmazunk, és örülünk, hogy nem látszik a probléma. Ez NEM megoldás. Csak homokba dugja az ember a fejét. Nem tudom, hogy ez nevelés kérdése-e, de anya pontosan ugyanilyen. Szóval itthon is mennek a csaták rendesen, most éppen ilyen undorító fekete molylepkék szállták meg a lakást, ami eleinte nem volt zavaró, hetente szembejött max. egy-egy, de aztán sokan lettek, és napi 6-7-et csapok le. Utálom. Mondtam anyának (illetve azt hiszem inkább utasítottam), hogy csináljon valamit, mert utálom. Sohasem csinált. Én meg egyik nap bedühödtem, és nagy dérrel-dúrral csapkodva kipakoltam a konyhát, kegyetlenül kidobva mindent, amiben még csak a gyanúja is felmerülhet, hogy ott laknak. Miután eltűntek a források boldog voltam: végre vége.
És nem. A kis rohadékok már megint itt vannak, szerintem többen mint eddig. És én itt befejeztem. Nem tudok többet tenni az ügy érdekében. Nem tudom hol lehetnek még.
Anya meg nem tesz semmit. Csak minden kiakadásomnál elmondja, hogy ne vele kiabáljak.

A főszálra visszatérve: próbáltam finoman javasolni a nagyimnak, hogy és mi lenne, ha valami specialistát keresnénk, aki végre egyszer TÉNYLEG megjavítja.
Na, itt borult a bili. A mamámról tudni kell róla, hogy ő is nagyon határozott, és ha akar valamit, azt megcsinálja. (Teljesen lényegtelen, hogy mit mondasz, vagy hogy van-e értelme annak amit ő akar. Szerintem meg sem hallja. Szóval vele is könnyű az élet.) Kifakadt, hogy ez az ember legalább rendesen dolgozik, és más sem tudná jobban megcsinálni (na igen, valószínűleg már építésnél mást kellett volna hívni, aki nem elromlósra építi be), illetve közölte, hogy én aztán tudom hogy működik a világ.
Most erre mit lehet mondani? Mosolyogva elköszöntem.

A képen pedig...eper. 

Ismét, mindig, pedig amúgy alig eszem - egy 25 dekás kis csomaggal egy hétig képes vagyok elszórakozni. :) Nem mintha nem szeretném, csak annyi ötletem van, hogy sajnálom csak úgy natúran megenni. A megvalósítááshoz azonban idő kéne, amiből sajnos alig van mostanában (vagy ha van sem tudok koncentrálni), így az eperkék szép lassan összeesnek a hűtőben, és jön a sürgősfelhasználás. Mint ez!

Aki édesen szereti az tegyen bele cukrot, mert ebben erősen a természetes ízek dominálnak, de nekem annyira jól esik ez a "natúr világ". Mondjuk reggelire, egy nagy adag sűrű natúr joghurttal, és gyümölcssalátával...hmm.

Mondtam már, hogy ez az eddigi legkedvencebb fotóm? :)


Hozzávalók 6 nagyobb darabhoz:

7,5 dkg tönkölyliszt

3 dkg zabpehely

1 evőkanál friss menta

fél teáskanál rózsabors

fél teáskanál szódabikrabóna

1 evőkanál olívaolaj

1 nagyobb körte

5 szem eper

11 dkg joghurt

A körtét megmossuk, majd leturmixoljuk. Hozzákeverjük az olajat, a joghurtot, majd az előzőleg már összevegyített száraz hozzávalókat: nevezetesen a lisztet, zabpelyhet, szódabikarbónát. Ízesítjük az összezúzott rózsaborssal, apróra vágott mentával, a legvégén pedig a falatnyi kockákra vágott epret is beleforgatjuk.

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra. 6 db muffinpapírral kibélelünk egy normál méretű muffintepsit, és a kapszlikat a szinte teljesen megtöltjük. Nagyjából 20 perc alatt átsül, (de én előbb ki szoktam venni: szeretem, ha egy kicsit szaftos marad).

Az ötlet innen.

Epres-vaníliás mandulatorta mogyorógrillázzsal

Imádom aput. Mikor megkérdeztem tőle, hogy milyen tortát szeretne a névnapjára elgondolkozott, majd kijelentette: Semmiképpen se legyen nehéz, inkább könnyű, olyan főzött vaníliakrémes és gyümölcsös. De persze belül marcipánnal- tette hozzá.
Éppen írtam valamit, de itt muszáj volt felnéznem. Hova képzeled a marcipánt?
Csönd.
Igazad van, maradjon inkább könnyű.

Ennek a szellemében készült hát a tortácska (bizony, ez nem a nagyvad kategória): nem kapott semmilyen borítást, nem volt szívem elrontani. Ez így jó. Pont így. És így marad a könnyű kategórián belül is.
Hangsúlyoznám, nem kalóriaszegény, csak könnyű. (Hiába krém több, mint a fele, azért van benne anyag.)
Szóval csak csukjuk be a szemünk, és hagyatkozzunk az orrunkra. Fantasztikus ahogyan a citrom, vanília és mandula keveredik az eper édeskés zamatával.

A nevezetes nap ugyan tegnap volt, a torta csak ma érkezik. HIába, a jóra várni kell. ^^
Remélem elég könnyedre sikeredett. Így kóstolás/felvágás előtt azt mondanám mindenképpen. ♥

Kell hozzá:
-1 db mandulás tortakarika (recept lejjebb)
-1 adag Hermé-féle isteni főzött vaníliakrém
-5 nagyobbacska eper
-5 evőkanál mogyorókrokant


A mandulás tortalap:

3 tojás

10 dkg pirított mandula

9 dkg cukor

2 csipet só

1 mokkáskanál fahéj

1 citrom

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk.

A sárgákat a cukorral, sóval kikeverjük, majd az alaposan megmosott citrom héját és levét is hozzáadjuk.

Az aranyszínűre pirított mandulát ledaráljuk (egyszerűen imádom az illatát), majd a fehérjahabbal váltakozva a sárgás krémhez adagoljuk. A keveréssel nagyon óvatosan, jelszó a forgatás!

Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Vajazzunk ki egy 18 cm átmérőjű tortaformát, a belsejét szórjuk meg zsemlemorzsával. Öntsük bele a masszát, és nagyjából 20 perc alatt süssük készre, a sütő felső rácsán. Ha közben nagyon pirulna, feltétlenül takarjuk le alufóliával!

Összeállítás: 

A tortakarikát 3 felé vágjuk.
A krém felét rákanalazzuk a legalsó tortalapra, megszórjuk a megmosott, felkockázott eper felével, megszórjuk a grillázs felével, majd óvatosan ráillesztjük a középső lapot. Azon eljátsszuk ugyanezt, majd jön a teteje.
Lehet díszíteni, leginkább eperszemekkel, vagy valamilyen virággal érdemes. Csak natúran.

Epres-túrós guba

Talán még 9. osztályban kellett tartanom egy kiselőadást fizikaórán a táguló világegyetemről. Illetve lehet, hogy pontosan nem ez volt a téma, de mai fejjel már csak erre emlékszem. Buzgón begyakoroltam mindenféle diagramokat, szépen fel is véstem a táblára. A magyarázat már nem sikerült, a tanárúrnak kellett befejeznie. De volt értelme: mély nyomokat hagyott bennem.
Erről tegnap este győződhettem meg, amikor biológiából nekiültem "A bolygónk kialakulása" című fejezet értelmezésének. A második bekezdés azonnal a fentebb említett elmélettel indított, miszerint (ez az én felfoghatóbbra áttranszformált magyarázatom) "a világ jövője a benne található anyagok mennyiségétől függ. Ha ez a tömeg nagyobb a kritikus pontál, elkezd zsugorodni. Ha kisebb, a távolodás végtelen. A kutatók egy része azt állítja, hogy a ez a tömeg nem éri el a kritikus szintet, vagyis az univezrum örökké tágul. Mások azt állítják, hogy ezt a rendszert egy 81 milliárd éves ciklus jellemzi, vagyis 20 milliárd év múlva a tágulás lelassul, visszafordul és a világegyetem újra egyetlen ponttá zsugorodik össze."

Először is, aki végig tudta olvasni, annak gratulálok, ha nem a saját írásom lenne, nekem nem biztos, hogy sikerült volna.
Másodszor pedig folytatnám a történetet, mert érettségi ide vagy oda, nem lettem olyan kocka, hogy csak úgy oktalanul tananyagot pötyörésszek be.
A második vélemény elgondolkodtatott. Egyrészt nem tartom valószínűnek, hogy a mostani életvitelünkkel még kihúzza a bolygó 20 milliárd évig, személy szerint én a 150-et sem merném állítani. Mármint sima évet. De tegyük fel, hogy kibírja.
Mi lesz akkor? Minden amit elértünk, amit felépítettünk, amiért küzdöttünk hirtelen semmivé válik? Csak úgy egyszerűen volt, nincs? Egyik napról a másikra?
És ha ez meg is történik, akkor majd valamikor nagyon sokára egy másik nemzedéksokaság lehetőséget kap az újrakezdésre? Mindent a nulláról indítva? Vajon ők is elkövetik majd a mi hibáinkat? Egyáltalán, a mi utunkat fogják újrajárni?


Na jól van, most fogom magam vissza.
Nem tudom mikor lettem ilyen filozofikus alkat (remélem csak átmeneti), írjuk a tanulás számlájára. Szeretem a megfogható dolgokat, amire nincsen behatásom, kerülöm. Bosszant, hogy nem tudom kontrollálni. Nyomaszt.
És ez pontosan olyan.

Témaváltás: Mivel tavasz van, süt a nap, és az agyam is fogyasztja a kalóriákat, a finomat, könnyűt, gyorsan hármas jegyében készült ez az üde kis szösszenet. Is. Ugyan mostanában nem a szárnyaló fantáziámról és a különlegességekről vagyok híres (hogy az aktívságomról ne is ejtsünk szót), azért finom. És epres. Meg guba. (Helyesbítek, mivel epres és guba, rossz nem is lehetne, a kombinálással csak nő az eszmei ízbéli értéke.)

Hozzávalók per/fő:

1 pici szufléstálkányi kockákra vágott szikkadt magos rozskifli

2 nagyobb evőkanál szemcsés túró

0,8 dl tej

1 teáskanál vaníliás-xilit

3 nagyobb eper

A tejet megmelegítjük, majd leöntjük vele a várakozó kiflikockákat. Jól összeforgatjuk, hogy minden nedvességet magukba szívjanak. Szórjuk rá a vaníliás-xilitet (vagy mondhatnék házi vaníliáscukrot is: kristálycukrot felhasított vaníliarudakkal tegyünk egy befőttesüvegbe, néha rázogassuk össze, és ahogyan telik az idő, egyre inkább átveszi a cukor az aromákat), a túrót, és forgassuk össze. A kiflidarabkákat igyekezzünk nem teljesen szétmaszatolni, mert azért mégsem egynemű masszát készítünk.

Kenjünk ki vékonyan pálmazsírral/vajjal egy szuflésedényt. Rétegezzük bele a túrós-kiflit, és a felkockázott epret. A tetejére feltétlenül eper kerüljön. 

190 fokos sütőben kb. 10 perc alatt el is készül.

Epres-kókuszos joghurt

Anya pénteken vett nekem egy kis (? - fél kiló) epret.
Vasárnap este végiggondolva a hétvégét, ez volt benne a legjobb dolog.
Az ember azt hinné, hogy majd a húzós hét, meg tanulás után lazít egy kicsit, erre mi jön? Még sokkal több tanulás!
Undorító dolog ez az érettségi. És a legrosszabb az, hogy nemhogy fejlődést nem érzek (vagy ha egy pillanatra mégis), egyre több a hiányosság. Mintha minden amit tudnék, hibádzana valahol.
Júniusra meg fogok kattanni.
Meg a család is a dühkitöréseimtől.

 Viszont ki kell, hogy jelentsem: minden kétséget kizárólag ez a világ legfinomabb epres joghurtja. Apró örömfolt a szürke égben (és hangulatomban).
Reggelire.
Vagy inkább desszertnek. Azért a kókusz nem a leglájtosabb valami.
Bármikor, bárkinek, hiszen pofonegyszerű. És maximálisan tavaszi. :)


Hozzávalók 1 adaghoz:

1,5 evőkanál kókuszreszelék

3 nagyobbacska eper

10 dkg sűrű joghurt

A kókuszreszeléket száraz serpenyőben aranybarnára pirítjuk.

Az epret megmossuk, lecsumázzuk, majd villával összetörjük/esetleg botmixerrel átdolgozzuk.

Összekeverjük őket a joghurttal, és már ehetjük is!

Az ötlet Kicsivútól.

Pillangóinvázió a konyhában

Réka és Luca szülei sütiügyileg először drága barátném 18-as tortája kapcsán kerestek fel. (Amúgy sokat vagyunk együtt-Rékával, csak egész más témában. DE jó. Nekem fontos. Maga a békesség. Réka sohasem rohan sehova, és irigylésreméltóan el tud vonatkoztatni a külvilágtól. És emlékeztet a jobbik énemre.) Azt hiszem sikere lehetett, mert nem sokkal később megbíztak a család legapróbb tagjának készülő szülinapi finomság elkészítésével is.  Mivel egy igen öntudatos, és értelmes kislányról beszélünk, egyértelmű volt a csajos téma: Rózsaszín, pillangó, virágok. Élveztem, meg néha kell is a változatosság. (Túl menő ez a sugarshop dizájn.) Báár, annyit elárulhatok, hogy ebben a hónapban nem ez lesz az egyetlen ilyen torta...

Amikor elkezdtünk tárgyalni az ízvilágban a sötét tészta címszó alatt rögtön ez ugrott be. Nagyon finom, szép magasra megnő, és nem utolsó sorban irtó klasszul lehet vágni. A töltelékkel kapcsolatban annyi volt a kikötés, hogy könnyed legyen, és feltétlenül tartalmazzon epret, ez ugyanis a kishölgy kedvence. Tél lévén azonban kissé költséges lett volna megoldani, hogy friss eper kerüljön terítékre, így maradt az üvegbe zárt változat. És az eper mellé mi illene jobban, mint a joghurt? :)

A torta külseje ezúttal is fondantbevonatot kapott, illetve felavattam az újonnan vásárolt pillangó és virágkinyomóimat. 

Remélem tetszett Borónak (így hívják a kislányt), mert amikor elvitték az anyukájával, nagyon meg volt illetődve, mindenhova nézett csak a tortára nem, plusz fél percenként Bodza is a nyakába ugrott (még kicsi, úgyhogy a dolog szó szerint értendő).

Epres túrótorta

2011. Április 30.

Iszonyú kimerítő az éjféli fekvés és 6 előtti kelés, úgyhogy mint már sokszor, most is elhatároztam, hogy na akkor korán fekszem. Mert hulla vagyok. Úgyhogy senki se várjon hosszú és részletes beszámolót, elég ha a kép beszél. Egy igazi tavaszi játékos, telis-tele eperrel, és túróval. Egy kislány hatodik szülinapjára. És amellett, hogy külsőre dekoratív, nyilván felmerül a kérdés: és az íze????

Elég annyi válasznak, hogy jövő csütörtökre még kettőt kértek?





2011. június 25. 

Így az 5. elkészülte után akkor A recept: :) Ami egyszerű, nagyszerű, és nagyon finom. De idén nem valószínű, hogy lesz több, mivel az eperszezon kifújt. (Hál istennek. Szeretem az epret, de annyira azért nem.) Az utolsó ládából alig tudtunk pár szemet (kilót) megmenteni, annyira gyorsan romlott. De a nem szőrös egyedek mézédes zamata sokáig fog kísérteni....

4 tojás 

    12 dkg liszt

                   2 púpos evőkanál kakaópor 

            1 teáskanál sütőpor

4 tojás

             15 dkg cukor


A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjékből 4 evőkanál hideg vízzel kemény habot verünk. Lassan hozzáadogatjuk a cukrot, majd óvatosan belekeverjük a egyesével tojássárgákat, és a lisztet is (ezt már ne robotgéppel). Előmelegítjük a sütőt 170 fokra. Egy nagy méretű kapcsos tortaformát kivajazunk, belesimítjuk a masszát, majd szép barnára sütjük. Hagyjuk kihűlni.

50 dkg túró

      1 csomag zselatin

    18 dkg porcukor

 2 dl tejszín

    kb. 60 dkg eper

      5 dkg étcsokoládé

         a szóráshoz porcukor

 A túrót ha túlzottan darabos, összetörjük egy villával, majd hozzáadjuk a cukrot, 2 evőkanál mínusszal. A tejszínből kemény habot verünk a maradék cukorral. A zselatin 3/4-ét 3 evőkanál tejben feloldjuk, majd addig melegítjük, míg elég forró lesz, de még nem forr. Ekkor 1 percig hagyjuk hűlni, aztán belekeverjük a tejszínhabba. Nagyon dolgozzuk el, mert ha csomós marad az rendkívül gusztustalan. És ha esetleg túlhűtöttük a zselatint=bezselésedett magában, akkor azt bizony dobjuk ki, nehogy belekeverjük a majd a robotgép úgyis eldolgozza címszó alatt. Ebből vegyünk ki 3 nagy evőkanálnyit az eperkrémhez. Vágjunk bele annyi epret, amennyit csak bele tudunk szuszakolni. Ez lehet 15-20-25 dkg, kinek hogy. Ennél több szerintem nem nagyon fér bele. Ha pedig valaki nem dúskál az eperben (pl. eperszezon elején) az az oldalsó díszítéshez kellő eprek külsőbb részeit-széleit használja. (Ott ugyanis a közepéből kell használni, és így ez kimerül 2, maximum 3 filében.) Szóval az eperdarabokat keverjük össze a túrókrémmel, majd 1 evőkanál tejjel készítsük el a maradék zselatint, és keverjük hozzá. Ha kissé folyós lenne, ne csüggedjünk, tegyük hűtőbe, mert később úgy is összeáll. (Saját tapasztalat, mikor többször újracsináltam mérgemben, és másnap megtaláltam a 3-4 tálkányi halálkemény zselét.)

Összeállítás: A piskótát vágjuk ketté, kenjük meg a fehér túrókrém felével. Erre egyenletesen adagoljuk rá az epres krémet, majd a maradék fehéret. A sort a piskótalappal zárjuk. Az oldalát kirakjuk az eperszeletekkel, kissé nyomkodjuk is bele, nehogy lepotyogjanak. Ne aggódjunk nem barnul meg, nem fonnyad meg, nem lesz semmi baja. A tetejét félbevágott eprekkel díszítsük, amik lehetnek nagyok, lehetnek nagyon picik, lehetnek csokisak és natúrak is.

Túrókrémes epertorta

Az egyik torta, a tegnap emlegetettek közül. Ízlett az ünnepeltnek is, és jó hamar elfogyott. Amikor vágták fel, hát az ájulás kerülgetett. Ezen jobb nem ott lenni. Itt dől el, hogy milyen kategóriába sorolható amit készítettél. Hogy egyenletes lett- e a vágás, a töltelék nem túl sok-e, lehet-e vágni a díszítést, szépen szeletelhető, stb. Csupa kis apró hülyeség, de tudjátok, engem ezek éltetnek. Örömmel mondhatom, hogy igen, a belseje pont olyan gyönyörű csíkos, mint a képen.











A díszítés "Kis" segédem, Réka segítségével készült, alább láthatjátok is, ahogyan éppen az epreket készíti.

Ez a mű a legelső próbálkozásom a fondanttal, de van egy olyan érzésem, hogy nem az utolsó. Nem nehéz megcsinálni, de nem szabad túladagolni a porcukrot. Ez nagyon fontos. Mint ahogyan mindenki ezen az univerzumon, én is Kiskukta utasításai szerint dolgoztam. De annyit pontosítanék (mert nekem nem volt érthető), hogy a szilárdítást még akkor kell abbahagyni, amikor javában ragad a kezedhez. A folyamatsort képekben itt láthatjátok.

A recept pedig innen van. Nem házi gyártmány, csak egy lefényképezett újságpapír. Kicsit cinkes. És ennek megfelelően vannak erős hiányosságai. Annyit változtattam mindössze, hogy a túró mennyiségét lecsökkentettem fél kilóra, zselatinból pedig 1,5 evőkanál már szépen megfogta. Raktam hozzá 4 dkg porcukrot, illetve 1 dl tejszínt használtam. Egy nagy tepsiben sütöttem, és még melegen, a sütőpapír lehúzása után FEL KELL TEKERNI! Muszáj, különben nagyon nehéz vele dolgozni. A csíkokra vagdosásnál 4 csíkom lett, mert úgy igyekeztem, hogy ne legyen túl lapos a torta. A külső bevonáshoz szintén tejszínt használtam, nem egészen 1 dl-t.

Földieperkrémleves

Ezt esszük karácsonykor...amióta csak az eszemet tudom. De tényleg. Anya még réges régen vágta ki egy tévésújságból. Akkoriban Papp Endre Receptlexikon néven futott a rovat, még az öregúr képét is betették.


Hozzávalók: fél kg földieper
                   15 dkg cukor
                   2 dl tejszín
                   1 szegfűszeg
                   negyed citrom
                   kevés fahéj
                  1 tojássárgája
                  1 púpozott evőkanál liszt
                  csipetnyi só

A fagyasztott epret 1 liter vízben feltesszük főni a cukorral, sóval, szegfűszeggel, fahéjjal. Ez kb 20 perc.
A tejszín felét simára keverjük a liszttel, majd a főzési idő letelte után behabarjuk vele a levest, és újabb 5 perc alatt felforraljuk. Kézi mixerrel jól átturmixoljuk.
A tejszín másik felét a tojássárgával elkeverjük és a leveshez adjuk.
Visszatesszük a tűzre, de vigyázzunk, nem szabad forrnia, mert a tojás kicsapódik! Habverővel simára keverjük. Fogyasztás előtt kihűtjük, és tejszínhabot nyomunk rá.