Csókos torta

Még javában Nepálban voltunk, amikor írt egy lány fB-on, hogy látta a tortáimat, és szeretne kérni egyet a szülinapjára, vagyis mára. (Amúgy elmondhatatlanul boldog voltam, hogy az ott tartózkodásom idején senki sem hívott fel, hogy nem tudnék-e esetleg sütni neki, mert pontosan tudom, hogy tiszta lelkiismeretfurdalásom lett volna, és az emiatti rosszkedvemet senkinek sem kívánom. Szóval köszi :).) Névről felismertem: egy iskolába járunk ugyan, de még egy szót sem váltottunk soha ( a köszönésben sem vagyok biztos). Ennek ellenére kedvesnek tűnt, és igaznak bizonyult az a sejtésem is, hogy ő is ilyen jólrajzolós kreatív csajszi. Na itt paráztam be. Mert ugye ez  nem az egyszerű gyártok egy tortát kategória. Itt valami igazán művészi kategóriába tartozó alkotást kell nyújtani.

Megállapodtunk egy vagányabb Sugarshopos dizájnban (bár igaz ami igaz, én már előtte kinéztem ezt a tortát, mert el tudtam neki képzelni), és a szürke-rózsaszín-pink párosítás mi, ha nem vagány?
Az egyetlen ami miatt még is azt kell, hogy mondjam, hogy nem szeretek a képre nézni a masni. Az a hülye masni. Mert én még sohasem csináltam fondantból masnit. Mindig megoldottam szalaggal. Most azonban nem volt kibúvó. (Meg egyszer úgyis el kell kezdeni mindent.)
Hát ennek megfelelően sikerült. Eleve nem állt túl biztosan a lábán (most már legalább tudom, hogy mit ronottam el!), az utolsó 3 percben meg történt egy baleset, minek következtében 3 darabra esett. Délre beszéltük meg a telekinél a találkozót, ez volt 57-kor. Igazából azt hittem rosszul látok. Sajnos nem.
Gyűlölök rossz munkát kiadni a kezemből. És ez az volt. Mert milyen az, mikor úgy mész oda, hogy ne haragudj, a tetejére való masni ott van 2 darabban a torta mellett, majd tedd rá ha hazamész?
Rossz érzés volt. Főleg, hogy annyira jót akartam. Hogy örüljön. És én örüljek, mert ő örül.

 És a lehangoltságom nem akart megszűnni. Az egyetlen gondolat amivel vigasztaltam magam, hogy ha idáig ilyen szar volt ez a nap, akkor talán a nyelvvizsgával akar majd kompenzálni a sors. (Tényleg könnyebb volt, mint a múltkor, talán jobban is sikerült.)

Végezetül annyit, hogy Virág írt délután. "Naggyon szép lett a torta :) de van egy nagy baj..." A telefonom csak idáig mutatta az üzenetet, én pedig azt hittem szívrohamot kapok. Baj? Még baj is van? Nem elég hogy elb*sztam a díszítést, még a az ízével is baj van? LÉlegzetvisszafojtva megnyitottam az smst, és ez fogadott: "...elfogyott sajnos :( és isteni finom volt :D"
Hát ilyen meglepetések érjenek az életben! :)

A piskóta elkészítése megegyezik ezzel (mivel a kettő egy és ugyanaz), de a mennyiségek itt 1 tojással többek.

     4 evőkanál kakaó

     1 dl forró víz

     1 dl olaj

     4 tojás

     1 tk. vaníliaeszencia

     15 dkg finomliszt

     25 dkg cukor

     2 tk. sütőpor

     1 tk. szódabikarbóna

     csipet só

A krém finom főzött vaníliakrém(pontosabban pastry créme) méghozzá ez itt. Annyi változtatást eszközöltem, hogy vaníliarúd/esszencia helyett a vadonatúj szuper nepáli vaníliaport használtam: nem csalódtam, isteni vaníliaíze lett a krémnek (és a nepáliakban sem csalódtam,tényleg vaníliaport vásároltam,nem keményítőt.), illetve ehhez a keverékhez 2,5 dl habbá vert (2 fixálóval), édesített tejszínt forgattam.