Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a torta egy igen egyedi darab az eddigi munkáim között. Na nem a külsőre gondolok (mert még nem sikerült 2 egyformát csinálnom, bár nem is cél), hanem a megrendelésre.
P.Z.-vel még akkor bizniszeltük le a dolgot (illetve apa), amikor az IBM-es mikulásról indultunk hazafelé. A srác szinte semmit sem tudott rólam/a mostani énemről, apa egy gyönyörű körmondattal felvázolta az egész életemet, 5 perccel később pedig már a blogot nézegettük, hogy milyen stílusban készüljön a tortája. Időszűkében végül nem tudtunk megegyezni, majd konzultálunk telefonon, állapodtunk meg. Nos, a 20 perces beszélgetés során 4 teljes tortát felépítettünk (elméletben), majd visszatértünk a legelső elképzeléshez.
És hogy mi volt az újdonság? P.Z. a torta legapróbb részleteit is megálmodta. DE úgy nagyon komolyan. Nem a szokásos "valami lányos téma", "vagy nem is tudom talán vagány" kategória. Neem. Kikötötte a beltartalmat és a külső díszítés minden egyes elemét. Meglepő volt, de tulajdonképpen testhezálló feladatbak éreztem, tekintve, hogy erős döntésképtelenségben szenvedek. Na, itt semmiről sem kellett döntenem. Persze az árnyoldala is megvan az efféle feladatnak is, hiszen valami olyasmit, illetve nem, pontosan azt kell megvalósítani, ami a másik fejében él. Izgalmas volt, bár a glaze nem sikerült a legfényesebben, ráadásul rá kellett jönnöm, hogy a marcipánrózsa-készítés sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, így kedd délután úgy vonultam fel apuhoz, hogy oké, ma este biztos, hogy hisztigörcsöt kapok. Ehhez képest a lehető legnyugisabban telt a dolog. Sőt, kifejezetten jól. Mert Z. kitalálta, hogy beugrik még aznap este (éjszaka) a tortáért, én pedig így megvártam a díszek ráépítésével, hiszen ha úgy is jön, akkor döntse el ő, hova kerüljenek. Úgy még inkább az Ő tortája lesz. (Mondtam is apának, hogy nagyon szeretheti azt a lányt akinek készül, mert úgy látom, hogy iszonyúan fontos neki, hogy minden a legtökéletesebb legyen. Apa csak mosolygott, hogy nem, Z. természetéből fakadóan ilyen. Hát, azért szerintem nekem is igazam van.)
A torta alapja egy brownie-tészta, ami miatt volt okom félni, hiszen egyszerűen nem tudom normálisan megcsinálni. Hol túlsütöm, hol nyers marad, egyszóval sosem jó. Úgyhogy életemben először hallgattam az anyától már annyit hallott jótanácsra: olyat süss, amit már kóstoltál. Vagy valami ilyesmi. A lényeg: próbálkozz már beválttal. Szóval eszembe jutott, hogy még a Nepál afterpartyn ketten is hoztak brownie-t, és mivel apunak úgy ízlett, másnap el is küldtem egy kör-emailt receptgyűjtés céljából. És milyen jól tettem, mert kivételesen összejött! :)
A recept eredetiben a mindmegettén.
Belülre egy egyszerű, de annál finomabb Hermé féle Pastry krém, kívülre pedig csoki-glaze került (kereken 30 dkg fehércsokoládéból), néhány fondantból gyártott elemmel együtt.
P.Z.-vel még akkor bizniszeltük le a dolgot (illetve apa), amikor az IBM-es mikulásról indultunk hazafelé. A srác szinte semmit sem tudott rólam/a mostani énemről, apa egy gyönyörű körmondattal felvázolta az egész életemet, 5 perccel később pedig már a blogot nézegettük, hogy milyen stílusban készüljön a tortája. Időszűkében végül nem tudtunk megegyezni, majd konzultálunk telefonon, állapodtunk meg. Nos, a 20 perces beszélgetés során 4 teljes tortát felépítettünk (elméletben), majd visszatértünk a legelső elképzeléshez.
És hogy mi volt az újdonság? P.Z. a torta legapróbb részleteit is megálmodta. DE úgy nagyon komolyan. Nem a szokásos "valami lányos téma", "vagy nem is tudom talán vagány" kategória. Neem. Kikötötte a beltartalmat és a külső díszítés minden egyes elemét. Meglepő volt, de tulajdonképpen testhezálló feladatbak éreztem, tekintve, hogy erős döntésképtelenségben szenvedek. Na, itt semmiről sem kellett döntenem. Persze az árnyoldala is megvan az efféle feladatnak is, hiszen valami olyasmit, illetve nem, pontosan azt kell megvalósítani, ami a másik fejében él. Izgalmas volt, bár a glaze nem sikerült a legfényesebben, ráadásul rá kellett jönnöm, hogy a marcipánrózsa-készítés sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, így kedd délután úgy vonultam fel apuhoz, hogy oké, ma este biztos, hogy hisztigörcsöt kapok. Ehhez képest a lehető legnyugisabban telt a dolog. Sőt, kifejezetten jól. Mert Z. kitalálta, hogy beugrik még aznap este (éjszaka) a tortáért, én pedig így megvártam a díszek ráépítésével, hiszen ha úgy is jön, akkor döntse el ő, hova kerüljenek. Úgy még inkább az Ő tortája lesz. (Mondtam is apának, hogy nagyon szeretheti azt a lányt akinek készül, mert úgy látom, hogy iszonyúan fontos neki, hogy minden a legtökéletesebb legyen. Apa csak mosolygott, hogy nem, Z. természetéből fakadóan ilyen. Hát, azért szerintem nekem is igazam van.)
 |
| Kis nyaktöréssel azért látható, hogy a katicák egy számot formáznak... |
A torta alapja egy brownie-tészta, ami miatt volt okom félni, hiszen egyszerűen nem tudom normálisan megcsinálni. Hol túlsütöm, hol nyers marad, egyszóval sosem jó. Úgyhogy életemben először hallgattam az anyától már annyit hallott jótanácsra: olyat süss, amit már kóstoltál. Vagy valami ilyesmi. A lényeg: próbálkozz már beválttal. Szóval eszembe jutott, hogy még a Nepál afterpartyn ketten is hoztak brownie-t, és mivel apunak úgy ízlett, másnap el is küldtem egy kör-emailt receptgyűjtés céljából. És milyen jól tettem, mert kivételesen összejött! :)
A recept eredetiben a mindmegettén.
25 dkg étcsokoládé
20 dkg vaj
14 dkg cukor
8 dkg liszt
4 tojás
A vajat olvasszuk össze az étcsokival.
Válasszuk szét a tojásokat, a fehérjéket verjük kemény habbá egy csipet sóval. A sárgákat keverjük hozzá egyesével a vajas-csokis keverékhez. Szórjuk bele a cukros-lisztet, majd legvégül a fehérjehabbal forgassuk össze.
Vajazzunk ki egy 22 cm-es tortaformát, öntsük bele a masszát, majd süssük 180 fokon körülbelül 20 percig.Belülre egy egyszerű, de annál finomabb Hermé féle Pastry krém, kívülre pedig csoki-glaze került (kereken 30 dkg fehércsokoládéból), néhány fondantból gyártott elemmel együtt.
Köszönöm szépen Pinkóci! :-)
VálaszTörlésA VPK-ás szívecske torta boldog tulajdonosa!
U.i.: azt hiszem neked is igazad van!:-)