Nem volt egyszerű. Hónapok alatt születtek ezek a kis feljegyzések. Itt-ott a gépemen. Nem túl vidám. De annál tanulságosabb.
Íme a folyamat hogy hogyan megy tönkre valami. Szép csendesen.
2011.12.3
Valahol nem normális, ha kicsit a barátom összes barátjába szerelmes vagyok. Na nem konkrétan, csak éppen jobban, mint belé. Nem tudatosan, de bántom. Tudat alatt. Mert valami elromlott. Bennem. Ez biztos. Próbáltam hinni, hogy nem de... de. Nem olyan, mint volt, és ezt azt hiszem már nem is lehet viszahozni. Elmúlt.
Ahogyan a boldogságom is. Apa jól mondhatta, ezt belülről tápláltam. Nem voltak külső okai, én alakítottam. Amit megtehetnék most is. De nem hazudhatok magamnak! Legalább saját magamnak ne.
Tovább kéne lépnem. DE gyáva vagyok. Mert ugyan érzem, hogy ez így nem a legjobb, de el sem tudom képzelni, hogy mi lenne, ha ez sem lenne. Az életem részévé vált. És tulajdonképpen szeretem. Csak nem úgy, ahogyan kéne. Nincs meg a bizsergés. A legkisebb nyoma sem. Csókolózunk, de nem érzek semmit. Csinálom gépiesen. Ugyanaz, mint régen. Mikor látod valakin, hogy tetszik, amit csinálsz, és te a kíváncsiság erejével hajtva megpróbálod kielégíteni az igényeit. Puszta kíváncsiságból. Hogy meg tudod-e csinálni. HOgy felette állsz-e.
Mosolygok az osztálytársaira, de legbelül azt kívánom, hogy ó bárcsak veled lennék itt. MIntha minden fiú talpraaesettebb lenne, mint ő. És vonzóbb. ...
A másik oldalról meg halál irigy vagyok. Mert Fruzsiék annyira jól néznek ki. Hogy összhangban vannak. Sugárzik, hogy boldogok. Belőlem szerintem csak a kétségbeesés. Amikor változtatnál. DE fogalmad sincsen, hogy helyes-e. És, hogy hogyan csináld, hogy a legkisebb sebet okozd.
...H. Marci odaült mellém, és vigyorgott, hogy már sokat hallott rólam. Csak mosolyogtam. Marci szeret dolgokat kitalálni. Meg néha túlozni. Erre folytatta, hogy padtársak Á-val, aki sokat mesél rólam." Szeret." Itt felvontam a szemöldököm. Szeret, mert sokat mesél rólam? "Hát nem?-kérdezte. Nem arról mesélünk, akit szeretünk?"
Érdekes gondolat. És nem feltétlenül hülyeség.
--------------------------------------------------------------------------------------
2012.01.17
Lehet, hogy valami egykor jó, de...az idők változnak. És ezt észre kell venni. Vagyis egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Hiszen hozzám tartozik. A részem. Az életem.
Én észrevettem. Észre bizony. Már régen. De nem léptem.
Azzal áltatom magam, hogy majd úgy is megváltozik. Vagyis én. Hogy majd elkezdek máshogyan gondolkozni, és akkor minden jobb lesz. Hogy másképp látom a világot.
Minden egyes nap felépítek magamban egy várat. Egy hülye álmokból szőtt ingatag építményt. Ami egy szempillantás alatt ledől. Mintha sosem lett volna.
Magamnak hazudok. Próbálom elhitetni a szívemmel, hogy érte teszem, miközben az az egyszerű helyzet, hogy gyáva vagyok lépni. Gyáva, mert nem merek lépni.
...való félelmen nem tudok túllépni. Hogy mi lesz ha nem lesz. Ha felborul az életem. Ha vele együtt elveszítek mindent amit szeretek.
-----------------------------------------------------------------------------------
2012. február 5.
"? ha a filmek beszerzésére gondolsz , igazán nincs mit :)
én köszi , hogy átmehettem ."
Nem, ez amire vágyom.
Csak ez a gondolat járt a fejemben. Utálok ránézni erre a sorra. Gyűlölöm. Amit sugároz. Azt a hihetetlen alárendeltséget. Olyan ez a sor, amilyen ő maga is. Szub. Kedves. De a végtelenségig irányítható. Én pedig a végtelenségig ki tudom használni az embereket.
DE nem akarom. Nem akarom, hogy neki rossz legyen. Nem akarom bántani. A legkevésbé sem érdemli meg.
De akkor sem ő az akire vágyom.
--------------------------------------------------------------------------------
2012.02.21.
Nagyjából 10 perccel ezelőtt tettem tönkre a síelésem. DE totálisan.
Megmondtam Á-nak, hogy nekem ez nem megy. Egyszerűen nem. Mert úgy éreztem nem bírom tovább. Nem bírom, hogy hazudnom kell. Minden egyes percben. Amikor már azt érzed, fáj ha rádnéz. Gyűlölöd ha hozzád ér. Onnan már nincs visszaút.
Kitálaltam. Szépen, részletesen. Azt hittem tudja kezelni. Tévedtem.
Úgyhogy nem tudom hogy lesz holnap. Tartok tőle, hogy kiestem a bandából. És ezt gyűlölöm. Szeretek velük lenni. Szeretek velük síelni.
És most mindennek...vége?
----------------------------------------------------------------------------------------
2012.02.25.
Újrakezdés.
Éreztem, hogy nem fog menni. Elbizonytalanodtam ugyan, amikor a többiek mesélték mennyire aggódott, amiért nem voltam ott vacsoránál (hogy a felhozott barackos sütiről már ne is beszéljünk), de minden kétségem elszállt, amikor éjszaka feljött, hogy beszélgessünk. Ismét éreztem azt a gyengeséget. Hogy én vagyok az erősebb.
Azonban meglepett. Azt javasolta, hogy szüneteltessük a dolgot. Pár hétig.
Igent mondtam.
Tiszta hülye vagyok. Hiszen
tudom, hogy nem fog működni.
Ma pedig felhívott, hogy menjünk el beszélgetni. Menjünk. Persze.
2 óráig kószáltunk a környéken. Ebből 1 órán keresztül senki sem beszélt. Tudtam mit szeretne, de azt is, hogy én. És a kettő nem egyezett.
Nem hálás feladat kimondani, hogy vége. Főleg mikor odaállítanak, hogy akkor te rajtad múlik mi lesz.
Próbáltam elmagyarázni. Hogy mi miért van. Mit miért teszek. És persze azt is, hogy ez nem fog működni. Nem. Mert nem ugyanazt akarjuk. Nem ugyanazt várjuk egy kapcsolattól. És nem akarnám hitegetni, hogy majd később ez megváltozik. Mert nem fog. Csak nehezebb lesz. Tartok tőle, hogy neki. Bár az én életem sem könnyíti meg.
Á. azonban nem érti. Azt hiszem nem akarja megérteni. Mert 2 perces hallgatás után újra felteszi a kérdést, csak kicsit másképp megfogalmazva.
Azt is mondtam, hogy természetesen ugyanúgy szeretem. Csak ez nem elég. Mert egy kapcsolat szereteten és még egy pici valamin alapul. Pillangók a gyomorban. Hogy a szívem elönti az a furcsa érzés, mikor meglátom.
Nálam pont ez a pici hiányzik.
2,5 óra után úgy tűnt, hogy tudunk barátok lenni. Még azt is megbeszéltük, hogy elmegyünk biciklizni. El sem hittem. Lehet ilyen szerencsém, hogy egy exbarátom nem csak hogy hajlandó megismerni ha összefutunk az utcán, hanem úgy igazán jó barátságban is maradhatunk? Álomszerűnek tűnt.
Nagyjából fél óráig tartott. Ekkor ugyanis kaptam egy üzenetet fb-on, hogy nem szüneteltethetnénk-e még is március végéig.
Itt éreztem azt, hogy képtelen vagyok megérteni a pasikat.
Ráadásul kezdek biztos lenni benne, hogy a szívem más felé húz. Pontosan tudom, ki felé. (És ezt Á-nak is megmondtam. Főleg, hogy ismeri.)
