2014. július 13.

nem lekvár, de szósz

Imádom a cseresznyét.
Az egyik legkedvencebb gyümölcsöm, ami nagy szó, tekintve, hogy szinte minden gyümölcsöt szeretek. De egy gyönyörű, feketére érett, ropogós, mézédes cseresznyét csak egy aranyló sárgabarack tud überelni. ;)
Sajnálatos módon nyers állapotában azonban nem igazán bírja a pocakom. Nem tudom mi történik velem, de az utóbbi időben egyre több ételnél vettem észre hasonló reakciókat. Talán a túl sok stressz...? Ki tudja.

És ugyan a régi nagy fonott kosárból való cseresznyézések ki lettek lőve, lekvárt pedig bevallom nem nagyon szeretek enni, azért sikerült találnom egy köztes megoldást.


Gyümölcsszósz.


Számomra egyértelműen ez az idei nyár slágere: minden utamba akadó éppen szezonális gyümölcsből készítek egy adagot. Cukor nélkül, minimális fűszerezéssel. Mindig éppen csak annyit, hogy kiemelje a bázis természetes ízét.

Szóval menjetek, és vásároljatok egy jó nagy zacskó cseresznyét, amíg még lehet. Próbáljátok ki, garantálom, hogy nem fogtok csalódni. (De ha mégis, küldjétek el nekem a maradékot.)


Rozmaringos vaníliás cseresznyeszósz

Hozzávalók kb. 3 kisebb üvegnyi szószhoz:
2 kg cseresznye (úgy szárasan-magosan)
1 kisebb citrom leve
3-4 rozmaringág
gondolatnyi fahéj
1 vaníliarúd

A cseresznyét mossuk meg, magozzuk ki. (Értelemszerűen nem a legszebb ruhánkban.)
Vágjuk kisebb darabokra, vagy egy turmixban néhányszor futtassuk át - a cél, hogy eresszen egy kis levet, és ne az egész szemeket kezdjük el sütni. Tegyük a gyümölcsöt egy hőálló üvegtálba, locsoljuk meg a citromlével, egy picike fahéjjal, majd rejtsük el benne a felhasított, darabokra vágott vaníliarudat és egész rozmaringágakat.
180 fokos sütőben, eleinte alufóliával letakarva, később anélkül, süssük nagyjából 1 óráig, míg kicsit szirupossá nem válik. 
Itt kedvünk szerint ebben az állapotában üvegekbe töltjük (még forrón!) vagy turmixgépben teljesen simára dolgozzuk, és azután transzportáljuk a kifőzött tárolóedényekbe.


Hűtőben 3 hétig teljesen jól eltartható.
A felhasználási lehetőségek száma: végtelen.

Csak hogy néhány variációt említsek: ettem natúr joghurthoz granolával, palacsintaszósznak, mogyoróvajas kenyérre csorgatva (kis holland hozomány), illetve turmixként.


Ez utóbbit láthatjátok az első fotón. Nem így terveztem, az egész, tulajdonképpen csak a véletlennek köszönhető, de minden kétséget kizárólag, egy nagyon jól sikerült véletlen. Kávéházi pályafutásommegkezdése óta minden kávém elkészítését egyfajta gyakorlásként fogom fel, alkalomnak, hogy tökéletesítsem a tejhab, és latte gyártási technikámat. (Mindig caffe latte-t iszom.) Ez a 4 különváló rétegével maximálisan a hagyományos nápolyi verzióra hajaz, azzal a pozitív különbséggel, hogy nem szükséges barista képzettség a tökéletes végeredményhez.
Látványos innivaló, minimális munkával.



Vegán kesudiós cseresznyés latte

Egy maréknyi kesudiót áztassunk be annyi vízbe, hogy éppen ellepje.
Másnap reggel 1 csésze növényi tejet turmixoljunk össze (jó habosra!!!) a megpuhult maggal, ízesítsük egy csipetnyi sóval (illetve mézzel, ha nagyon édesen szeretjük.)
Egy hosszú pohár aljára tegyünk néhány evőkanál cseresznyeszószt, majd öntsük rá óvatosan a felhabosított kesus tejet, igyekezve, hogy minél kevésbé keverjük fel. 
Az előre elkészített eszpresszót lassan csorgassuk a tejhab közepére, és legyünk magunkra nagyon büszkék, amikor a 4 réteg kialakul.

2014. július 9.

Nyári lányok


Még emlékszem, amikor az egyik falubeli sétánk alkalmával Colette rámkacsintott, hogy lenne-e kedvem egy kis kitérőhöz, mert olyant mutat nekem, amit elképzelni sem tudok.
És valóban.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy a fák között szerényen megbújó betonlépcső ilyen kilátást rejt.
Többször körbejártuk, barátnőm csillogó szemekkel, hatalmas vehemenciával magyarázta a terveit.

Hogy milyen jó lenne.

Már nem először tapasztalom: kívánni egy felelősségteljes műfaj. Ha mersz álmodni, kimondani a vágyaidat, megkapod a lehetőséget, hogy megvalósítsd.

Csak észre kell venni.

Gyönyörű, nem?

Még mi magunk sem jutottunk szóhoz.
Csak álltunk némán, és velük együtt bámultuk ahogyan a lemenő nap fénye narancssárgára festi a tájat.

- Ha Ti is szívesen átélnétek egy ehhez hasonló, vagy akár teljesen más, egy minden apró részletével pontosan személyreszabott vacsoraélményt, netán van a fejetekben egy őrült ötlet, amit szeretnétek, hogy valaki megvalósítson, azt ajánlom mihamarább vegyétek fel a kapcsolatot Colette-tel a ludvig.nicolette@gmail.com email címen. -

2014. július 7.

Ismerlek?

"Nem találkoztunk már valahol?
Kérdőn felvontam a szemöldököm.
Olyan ismerős vagy."



Amikor megérkeztem Peruba, az ottani anyuka a második reggelinél már azt mondta, hogy teljesen a legidősebb lányára emlékeztetem. (Ő Amerikában él.) A vonásaim, a mozgásaim, a mosolyom.

Mosolyogtam. Mit lehet erre mondani?

Aztán a továbblépés kapcsán felvettem a kapcsolatot egy chilei párral. A skype-os interjú után még aznap éjjel kaptam tőlük egy emailt, hogy ugyan hezitáltak egy orosz lány és közöttem, de engem választottak, mert pont olyan vagyok, mint az egyik legjobb barátjuk. 

Itt már elgondolkoztam. 
Nincsen egy túl különleges arcom, de azért ennyire nem lehetek átlagos. 

Aznap este nem tudtam elaludni. Túl izgatott voltam, a felkínált lehetőségtől, és a hasonmásos gondolat sem hagyott nyugodni. 
Itt nem a külsőségekről van szó. Nem lehet, hogy arról szóljon. 

Kitakaróztam. Aztán felültem. Már hányingerem volt. 
Mi történik velem?

Kellett egy hét, de megtaláltam a választ. Ott volt az orrom előtt. Bennem. 

Én voltam az.
A személyiségem.

A néha már szinte ijesztően nyílt, közvetlenségem. Hogy olyan természetességgel tudok tulajdonképpen vadidegen emberekkel beszélgetni, mintha évek óta ismernénk egymást. A mosolyom. Az a mosoly, ami hatalmas, bármikor felvillantható, de mégsem hat fogpasztareklámszerűnek. 

Erre ismernek rá az emberek. 
Arra a jó érzésre, amit azoktól kapunk, akiket szeretünk. Akik közel állnak a szívünkhöz. Akikben megbízunk.
Ez az, amihez tudunk kapcsolódni.


Semmi köze a külsőmhöz. 
Erről többek között magam is meggyőződhettem, amikor értetlenül álltam a nappali faláról komolyan lenéző fiatal amerikai lány fényképe előtt.


Semmi. Az égvilágon semmi.

2014. július 5.

az élet: étel Peruban

"És mivel a chileiek látták Peru hihetetlen gazdagságát, betörtek az országba, az itteniek pedig hadsereg, illetve bármiféle közigazgatási szervezettség híján nem tudtak védekezni." - magyarázta Angel barátom, miközben egy helyi Chifa étteremben üldögéltünk a vacsoránkra várva. Bőszen bólogattam, annak ellenére, hogy az előttem fekvő étlapként funkcionáló laminált A/4-es papírdarabról, és a zsírfoltos, morzsás asztalról nem feltétlenül ez a kifejezés jutott először eszembe. Akkor kezdett világossá válni hogy, mire is gondolt, amikor egyik este a piacon vásárolt gyümölcsökről vadásztam információkat az interneten.
Az inkákat Isten is az Életre teremtette.
Elvégre mi mással lehetne magyarázni, hogy a "superfoodnak" titulált (a testre rendkívüli módon jó hatással lévő) ételek több, mint 80 %-át tőlük exportálják szerte a világban? (Pl. chia mag, maca por, quinoa...) Hogy egészségesen étkezni minimális energiaráfordítást igényel, ráadásul olcsóbb, mint a legtöbb helyen a világon? Az USA-beli állampolgárral szemben egy peruinak nem kell biotermékeket vásárolnia ahhoz, hogy fogyasztható minőségű zöldséghez jusson.
Viszont felmerül a kérdés, ha ennyire ideális a helyzetük, hogy lehet, hogy a népesség több, mint 40%-a mégis igen komoly túlsúlytól szenved?
A válaszért elég mindössze kimenni az utcára.
Úton-útfélen megtalálhatóak a jellegzetes kis fehér bódék, ahol különböző édes kekszek, sós krékerek, chips, lefóliázott sütemény, kis zacskóba tekert popcorn, granola, aszalt gyümölcsöket és magvakat rejtő kicsiny csomagok rejtőztek a dobozos üdítőitalok és aranyló banánfürtök rengetegében. A buszmegállókban rozoga biciklire szerelt, üvegfedeles vitrinekből árusítanak péksüteményeket - sokan veszik igénybe ezeket a mozgó pékségeket is, vagy egyszerűbb változatukat: a nyakukba akasztott fonott kosarakkal sétáló embereket. A majálishangulat a központibb terek, és csatlakozópontok közelében garantált: minden délelőtt kirajzanak rozoga műanyagbódéikkal a vállalkozó szelleműek, és onnan, (vagy a földről) árulják a főtt kukoricát (másfélszeres áron sajttal is kérhető), papírtálcára halmozott tört burgonyát főtt tojással és különböző szószokkal (papas a la huancaina), meghámozott ananászt, dinnyét, illetve kaktuszgyümölcsöt.
Pizzériák, kínai éttermek, grillbárok, kisebb-nagyobb közértek, szendvicsezők megtűzdelve roncsműhelyekkel, valahogy így néz ki egy átlagos utcakép.
És persze vannak a piacok.
Amik színesek, ízesek, illatosak: a sajátos vibráló hangulatukkal szinte egy külön kis világot alkotnak a 13 emeletes betonépületek rengetegében.
Mint ahogyan minden nép életében, az ételek náluk is a kultúra szerves részét képezik. A perui ember nemigen eszik levest. Vagy ha eszik, akkor az amúgy is sűrű, zöldségekkel teli raguba belefőz még egy jókora adag tésztát vagy burgonyát (netalán mindkettőt), amitől az étel végleg elveszti azokat a vonásait, amitől levesnek hívhatnánk.
Az előételek jellemzőbbek.
Ilyen az egyik nemzeti büszkeségük, a konyhájuk talán legtöbb hírnevet szerzett fogása a ceviche (ejtsd. szevicse). A nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik, és mint sok más ételüknél, itt sem a kiemelkedő konyhatechnikai eljárás, hanem a kiváló minőségű alapanyagok adják az ízletes végeredményt. Hiszen hogyan is készül ez az étel? Összekevernek 5 egyszerű hozzávalót: falatokra vágott friss, nyers halfilét egy kevés lime-lével (ez gyakorlatilag "megfőzi" a húst), majd ízesítik sóval, borssal és paprikával. Pont.
Vagy a causa limena, ami kerek formákba rétegzett krumplipüréből, zöldség, és/vagy haltöltelékből álítják össze, és tökéletes még a legmelegebb napokon is.
Az empanadas (fűszeres hússal töltött tésztabatyu) sok ember számára ismerős lehet, a mozgó pékségek alapvető kínálatába tartozik, de vannak külön erre szakosodott árusok is. Sajnos a húmentes változata nem ismert.
Főételeiknél is ez a vonal dominál: egyszerű, olcsó alapanyagokból ízletes, tápláló ételt készíteni. Semmiből sem használnak túl sokat, de egy kicsit mindig mindenből. Népszerű fogásaik:
lomo saltado - marhahúscsíkok sült zöldségekkel
pollo a la brasa - fűszeres pácolt csirkemell/comb/szárny
anticuchos - nyársra húzott fűszeres marhaszívdarabok
papa rellena - darált húsos masszával töltött krumpli
arroz con pollo/mariscos/vegetables - magyarán rizs bármivel
Valahol azt is olvastam, hogy a peruiak szeretnek nassolni. Igaz. De még mennyire, hogy az! Az édességeket viszont annyira nem kultiválják.
Persze, nekik is megvannak az elmaradhatatlan klasszikusaik, mint az alfajores (karamellkrémmel töltött omlós keksz), a chica morada (lila kukoricából készült "pudingzselé"), a picarones (sziruppal meglocsolt fánk) vagy a suspiro a la limena (karamellkrém tojáshabbal a tetején), de egy vacsora után (és közben) többen szavaznak egy pisco-ra (40%-os szőlőből készülő alkohol - hasonló szerepe van, mint nálunk a pálinkának), vagy választanak chica morada-t (erjesztett lilakukoricából készülő alkoholmentes innivaló - egy kicsit talán a spanyolok sangriájára hasonlít) vagy egy pohár Inca Cola-t.

Ha kedvet kaptatok az ottani ízekhez, készítsétek el a fenti fotón látható végtelenül egyszerű ételt, a papas a la huancaina-t. A nevét a fő ízvilágát adó salsa a la huancaina öntetről kapta. Ha szeretitek (és bírjátok) a csípőset, érdemes egy ngyobb adagot készíteni, mert rendkívül sokoldalúan felhasználható: akár spagettire locsolva, vagy sültkrumpli mártogatásához.

A receptet a 100 fok cikkei között találjátok, ide kattintva.

2014. július 1.

Peru ABC 2.

És akkor itt folytatás! Ha már mostanában úgyis annyit foglalkozom a témával.
Aki lemaradt volna, első részt itt találja.
A következő bejegyzésben egy igazán egyszerű, de náluk nagyon népszerű ebédreceptet hozok!


K
kukorica: Rengeteg különböző színű és ízű növényt termesztenek, mindegyiket más és más céllal. A gyönyörű lila színűből mazamorra morada készül, amit a peruiak között nagyon népszerű, bár nem több, mint egy színes, édes zselé. (Az első kóstolásnál vissza is hőköltem az állagától, nehezen akartam elhinni, hogy ez zselatin nélkül is működik.) Amit már gyakrabban vásároltam az a choclo. Főtt kukorica. Pont, mint nálunk, az utcán árusítják fém tégelyekből, de a mi aranysárga, aprószemű, édes csöveinknek a nyomába sem ér, itthon maximum takarmánynövénynek használnák. 
kínai: Nagyon sokan vannak. Nagyon-nagyon sokan. Ebből kifolyólag barátságosan, de igen biztosan beépültek a kultúrájukba.

L
légszennyezettség: Lima 10 milliós főváros. Kell ennél többet mondanom? Ahhoz a korommennyiséghez képest a hetes busz kipufogója egy komplett szanatórium.

M
miraflores: Lima egyik legbiztonságosabb része. Bekamerázva, rendőrökkel, kifejezetten turisták és külföldiek számára - a helyiek legnagyobb része ugyanis nem engedheti meg magának, hogy itt lakjon. Árfekvésben legalább kétszeresen veri a többi kerületet.

N
nap: Limában szinte sohasem süt a nap. Nem tudom, hogy a szmog, vagy a felhők teszik, de az idő jelentős részében egyenletes szürkés massza borítja az eget. De legalább már tudom, hogy ilyen körülmények között is gyönyörű pirosra lehet égni.

Ó
óra: Leslie-n személyesen tapasztaltam meg, hogy az időpontok még csak tájékoztató jellegűnek sem felelnek meg. Reménykedj. És légy türelmes.
óceán: Hiiiideg. De eszméletlenül gyönyörű. 

Ő
őr: MIraflores egyik meghatározó utcai eleme. Minden egyes sarkon fel van állítva egy kis fabódé, abban ücsörögnek. És őrzik a rendet, természetesen.

P
piac: Színes forgatag, ahol mindent meg lehet találni. A műanyag gumilabdától kezdve az ízléstelen, rossz minőségű ruhákon át egészen a vécépapírig. MIndent. Ahol tökéletesen megfér egymás mellett a kibelezett hal, és a felvágott gyümölcs, ahol a macska a betonra pisil, ahol a frissen facsart narancslé, és a (valószínűleg nem egészen friss) nyers hús szaga leng be mindent. Az élmény, amit az odalátogató kap, leírhatatlan. A halmokban álló hihetetlen színű, formájú és ízű gyümölcsök, a sohasemlátott zöldségek... a legeslegkedvencebb helyem.
pisco: Szőlőből készült Brandy. A wikipédia szerint. Szerintem meg szakasztott pálinka. 
park: A gazdagabb kerületekben egymást érik a hatalmas zöld területek. A szegényebbekben…nos, nem. 
peru póló: Miért csak a helyieken látni peru feliratos szuvenír pólókat? És egyáltalán, minek veszik fel?

R
rádió: Ha énidő, akkor zene. Minden este. Minden áldott este ugyanazt az adót hallgattam miközben írtam. És mindig fülig ért a szám, ha lejátszották Kesha és Pitbull közös számát. 

SZ
szénhidrát: Töménytelen mennyiségben fellelhető. Kenyér, burgonya, rizs, tészta, gabonák. Gondolom mondanom sem kell, hogy az emberek igen kedvelik, és nagy mennyiségben fogyasztják is. 

T
túlsúly: Szervesen kapcsolódva a szénhidrátokhoz, egy jó adag lustasággal megfűszerezve. Annyi úszógumit és vékony lábat együtt még soha életemben nem láttam.

templom: Természetesen vannak hatalmas, impozáns, turistalátványosságnak kiváló katedrálisok, én azonban mégsem egy ilyenben jártam először (és tulajdonképpen soha, mert nem szeretem ezt a vonalat). Megérkezésem másnapján felkeltem hajnalban korán reggel, és elmentem a nagymamával istentiszteletre. Abból a csekély tapasztalatból kiindulva, amit itthon szereztem, komolyabbra számítottam, sokkal inkább volt "baráti összejövetel” hangulata az egésznek, mintsem egy komoly szertartásnak.
Igen rövid volt, szinte végig énekekkel, a pap alig beszélt. A megjelent maroknyi hívő felét apácák tették ki, ebből a kolompot kitartóan rázó ministránsfiún kívül én voltam a legfiatalabb. Amíg csak álltunk és ültünk (illetve néha térdelni is kellett) egészen komfortosan éreztem magam, viszont amikor az istentisztelet végén a kertben felállított életnagyságú műanyagbetlehem minden egyes elemét végig kellett csókolgatni, úgy döntöttem, hogy inkább nem megyek többet.
Ú
út: Meglepően jó minőségűek, elég jól lehet haladni rajtuk. Tény: Limából ki sem tettem a lábam, úgyhogy a szerpentinekről és hasonlókról nem tudok nyilatkozni, de városon belül igen korrekt a helyzet. 

Ü
üvegasztal: Ez valami menő dolog? Elég gáz rajta fényképezni...

V
víz: Nem iható. Amikor megérkeztem még volt otthon ballonos víz, de a második cseréje után nem rendeltek újat.  Kérdeztem, hogy mi a teendő, azt mondták, ha gondolom, forralhatok vizet. Így tettem. Nagyjából egy hétig nem nagyon mutattak érdeklődést (csak annyi fogyott, amennyit én megittam), majd ők is elkezdték ezt a módszert. Hogy minek a hatására, arra máig nem sikerült rájönnöm.
vallás: Az idősebb korosztály második kérdése a származásod után a hited. Nem tanácsos azt válaszolni, hogy nem gyakorlod.
vasárnap: Limában minden vasárnap beáll a halál. Nagyjából minden bezár. Az összes szolgáltató, bolt, piac, étterem. Még autó is alig van az utakon.
vegetáriánus: Gyakorlatilag ismeretlen fogalom. Az itteni kultúra olyan szinten húsközpontú, hogy egy húst nem evőnek viszonylag komolyan meg kell erőltetnie magát, ha főtt ételhez szeretne jutni. Ellenben lehet pozitívum, hogy egy vegánnak sem nehezebb, itt a tojás/sajt mind a külön kérős kategória. Az első szabadnapom alkalmával konkrétan sehol sem tudtak kiszolgálni. Sehol. Bepróbálkoztam több, mint 6 helyen, hogy van-e bármilyen húsmentes étel, és mindenhol a fejüket rázták. Végül az utolsó helyről átirányítottak a szemközt lévő Govindába :). Szóval nem egyszerű. 
Persze azért eszek így is. Az itteni nagymama néha készítget húsmentes dolgokat, leginkább azzal indokolva a dolgot, hogy a hús nagyon drága. Többször készült már “zöld tészta”, ami nem más főtt spagetti összeforgatva valamilyen pestószerű szósszal. Ez egyébként elég népszerű itt, mert amikor a strandon voltunk, láttam más kezében is. Ezenkívül afféle ragukat szokott készíteni, amolyan mindent bele alapon. Először furcsa volt, hogy egy ételben egyszerre van jelen a krumpli és a tészta (bár belegondolva, tulajdonképpen a mi krumplistésztánk is ilyen), de hamar rájöttem, hogy nem kell mindkettőt megenni. ;)
Rákaptam az utcán árult főtt kukoricára, ez igen jó ebédalternatíva volt a kirándulós napokon. Ízében ugyan csak nagyon távoli rokona a miénknek (itthon ezt szerintem takarmánykukoricának hívják), de könnyes lett a szemem, amikor először beleharaptam. Sóval megkenve pedig egyenesen tökéletes.
Aztán találtam a piacon egyszer igen finom lencsét is, 1-2 helyen babot, de ezek viszonylag ritka alkalmak voltak.  Viszont a szívemnek nagyon kedvesek, mert egyrészt nagyon helyinek éreztem magam, másrészt pedig a tulajdonosok nagyon jófejek, és senki sem problémázott azon, ha mindenből kértem egy pici kóstolót, és így jött össze az egy tányér. Ami viszont szintén ezekkel a helyekkel kapcsolatos, és nem esett jól, az az, hogy néhányszor nem felejtették el előtérbe helyezni az üzleti érdekeiket az őszinteségnél, és vegetáriánus néven minden szemetet eladtak nekem. Nem túl szép.

W
wifi: Állítólag elképesztően túlterheltek a hálózatok. Azért a parkok jó részébe nem felejtettek el ingyen wifit tenni.
Wong: Az itteni legexkluzívabb élelmiszer-áruházlánc. Olyannyira kielégít minden igényt, hogy (gondolom extra díj ellenében) egyenruhás dolgozók hazáig cipelik az ember szatyrait. 

Z
zaj: Amióta idejöttem, gyakorlatilag ébren alszom. Képtelen vagyok aludni ekkora hangzavarban. Mindegy, hogy melyik kerületben laktam, a forgalom kegyetlenül áthallatszik mindenen.