A legjobb kakaóscsiga(?) 2.

Lux Pékség   (Széchenyi út, a Fiúkolesz alatt, a templommal szemben)

180 Ft   (13,5 dkg )

A fő (és tulajdonképpen egyetlen) probléma az üzlettel van.

Kezdve, hogy a belépéskor olyan szag fogadja az embert (főleg délután), amitől legszívesebben visszahőkölne. Először nem tudtam mire vélni a brutális savanyú kelttésztaszagot, aztán rájöttem: a sütöde és a kiszolgáló rész teljesen egy légtérben mozog.

És sajnos azt kell, hogy mondjam: felkészületlenek. Nem volt csiga amikor délután mentem, amin csak kicsit lepődtem meg, de jó, tegyük fel, hogy ez gyorsan fogyó cikk. Azonban arra, hogy reggel háromnegyed 8-kor sincsen, nincs mentség. Óvatosan megkérdeztem a még félig alvó pultostól, hogy de akkor mikor lesz, mire rávágta, hogy nem tudja, hogy lesz-e. Azt hittem rosszul hallok. Így a biztonság kedvéért visszakérdeztem, hogy lehetséges, hogy egyáltalán nem lesz? (Ha ezt a választ kapom, akkor fix. hogy többet vissza nem mentem volna.) Sóhajtott, majd  megfordult, és hátraordított (feltehetően a péknek), hogy "hé józsi, lesz csiga?". Az említett úriember kidugta fehér sapkás fejét az ajtón, hogy lesz-lesz, jó 20 perc múlva. Somolyogva a csaj kezébe nyomtam egy dobozt, hogy legyen kedves tegyen már félre nekem egyet, majd jönnék érte a délelőtt folyamán. Pirospont, hogy nem problémázott rajta.

Amúgy maga a süti nem rossz, sőt, azt mondanám, hogy az ember valami ilyesmit vár el egy kakaóscsigától. Legyen puha (még másnap is!), és nagyon kakaós. Ebből az első prímán teljesül is, a második már kevésbé (pedig amikor Szöszi ette az övét az szinte nyers csokinak tűnt). Szóval finom, de nekem hiányzott a kakaótól szétázott nyerstészta fíling. Pedig még porcukrot is szórtak a tetejére...

Vedd meg: ha szeretsz csokis foggal zsoltárokat énekelni.

8/10

Szeretem a...

...hétvégéket. 

Olyan nyugis az egész. Lehet sokáig aludni (bár én nem tudok), nyugisan reggelizni, olyanokkal foglalkozni amit szeretünk. Én például mindig eltervezem (már a hét elején), hogy milyen dolgokat fogok főzni. (A sütit a pillanat hangulata hozza, de az ebéd nem megy ilyen egyszerűen.) Próbálom ekkorra időzíteni a bonyolult/időigényes mozzanatokat, de nem mindig sikerül. Gyakran belustulok/elcsúszok, és marad a szokásos 15 perces megszokás. Ami finom, meg minden...de ha már egyszer olyan szépen elterveztem!

Ez a mostani nem ilyen. Illetve félig.

Igyekeztem tanulni a hétfői próbaérettségire, de kezd úgy tűnni, hogy ha valamit nagyon szeretnék, egyszerűen nem jön össze. HIába ülök le, hogy akkor most igazán nekiállok a dolognak, fél perc múlva már azon kapom magam, hogy különböző oldalakon szörfözgetek, vagy jobbik esetben pl. matekházit csinálok. Egyszerűen nem tudok koncentrálni. Vagyis nem a biológiára.

A másik meg az este. Megígértem Zsuzsinak, hogy elmegyek "Csoportra", de ahogy közeledett az időpont egyre inkább nőtt bennem az ellenállás. HIszen mennyivel egyszerűbb lenne itthon maradni, még hasznosan is tölteném az időt (sajnos csak elméletben). Szerencsére meggyőztem magam. Méghozzá azzal az igen nyomós közmondással, miszerint "az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó".  Eszeme jutott, hogy mennyire utálom mikor valakire nem lehet számítani. Hogy megígér valamit, és az utolsó pillanatban visszamondja. Ennél bosszantóbb nincs is. És elég sok ilyen barátom van. Mondjuk hallgatják is tőlem minden alkalommal. (Persze nem a szóban forgó személy, hanem valaki más. Éljen a szókimondás!) Így belegondoltam, hogy ha én is ezt csinálom, akkor gyakorlatilag az elveimnek mondok ellent. Azt csinálom, amit én magam utálok másokban. 

Megerőszakoltam magam. Megígértem, tehát el is megyek. És milyen jól tettem.

Mindig elfelejtem, hogy nem az a valóság, amiben élek. A reális valóság. Hogy van máshogy is. Lehet máshogy is. Jó, hogy van aki erre rádöbbent. :)

Meg arra is, hogy nem csak abból a felszínes közegből áll a világ, amit annyira gyűlölök. Vannak érzések, problémák, csak jó helyen kell keresni. És mások élete rávilágít a tiédre. Mindegy, hogy pozitívan vagy negatívan, de megmutat valamit. Valamit, ami mindig is ott van az orrod előtt, csak észre sem veszed.

Itt nem kell szerepet játszani. Mindenki valaki. A hibáival együtt. De nem a hibáiért. És ez nagy különbség.

A legjobb kakaóscsiga(?) 1.

Az ötlet nem egyedi ezen az oldalon láttam. De mivel egészséges táplálkozás ide vagy oda, a kakaóscsigát  imádom (bár gondolom nem én vagyok az egyetlen), így elhatároztam, hogy felkutatom Fehérvár (és szép lassan Pest) jelenlegi kínálatát ezügyben, hogy mindenki megtudja: Melyik is a legjobb kakaóscsiga!

Valószínűleg hetente fogok újat kipróbálni/posztot írni, mert se kikerekedni, se megunni nem akarnám a csiguszokat. :)

 Filléres Közért  (Széchenyi út, Fiúkolesz alatt, zöldséges mellett)

140 Ft    (8 dkg)

Figyelembe véve a tényt, hogy az eredetileg betervezett pékségben már elfogytak a csigák (fél 3-kor), kissé szkeptikusan léptem be az üzletbe. Maga a hely az a tipikus se nem kicsi se nem nagy Abc, ahova ha belépsz, azonnal a szemed elé tárul a kínálat. A polcok befogadóképessége természetesen véges, ezt igyekeztek kompenzálni a földre tornyozott ládákkal, ami nem csak, hogy erősen káoszhangulaot varázsolt, legalább a felére csökkentette az amúgy sem túl nagy helyet.

Kakaóscsiga azonban van, ez már jó pont, gondoltam egészen addig, míg a péksütik egyméteres körzetébe nem értem. A kínálat ugyanis 6 összeszáradt, a benne lévő kakaó mennyiségéből leginkább tésztavégre hajazó darabból állt. 

 Aztán pénztárnál kiderült, hogy ez a "kicsi" csiga, mire visszakérdeztem, hogy van nagy is? Van bizony, átmérőben 2 centi különbséggel, kelt tésztából, még kevesebb kakaóval, nem mellesleg 220-ért. Ööö, köszi, inkább maradjunk a kicsinél.

Ízben melepő módon nem volt olyan rossz, mint amilyennek gondoltam, a tésztája kellemesen édes, bár elég száraz, a töltelék pedig tulajdonképpen a minimálmennyiség mellett is érezhető.

Vedd meg: ha éhhalál szélén álló kollégista vagy.

5/10

Mogyorós-nutellás nápolyi

Ez most egy különleges alkalom. Ugyanis ez a recept, egy játékra készült. (Elég népszerű lett mostanában, hogy "blogszülinapon" a szerző rendez egy kis vetélkedőt, aminél legtöbbször egy kommentet kell hagyni, majd a végén különböző, kisebb-nagyobb, ehető és kevésbé ehető, de mindig gasztro témájú meglepetéseket sorsol ki.) Nem szeretek ilyenben részt venni. Nincs különösebb oka, egyszerűen nem az én műfajom. És nem, most sem mentem át agymosáson. Ennél egy sokkal prózaibb oka van a dolognak. 

Már nem tudom mikor találtam rá Flóra blogjára, de rögtön megfogott a tény, hogy hasonló korú, mint én. (Konkrétan azt hiszem egy évvel fiatalabb, mint én, de nem esküdnék meg rá.) Ez ugyanis ritka. A legtöbb kajás blogot író ugyanis felnőtt (és nő). Amit én nagyon szeretek, mert velük sokkal inkább megtalálom a közös hangot, mint a korombeliekkel. DE még is. Ez olyan...ismeretelen. A baráti körömben igazából egy olyan lány van akit még foglalkoztat ez a gasztro téma, bár ő sem megszállott.

Így aztán nem túlzok, ha azt mondom, foglalkoztat egy ideje, hogy hogyan tudnék vele kicsit "közelebbről megismerkedni". Hiszen a közös alap megvan, és úgy látom, hogy a gasztronómia iránti mélyről jövő szeretet már alkotott néhány barátságot.

Ekkor láttam meg a kiírást. És arra gondoltam, veszíthetek bármit? Nem. Nyerhetek? Optimális esetben egy "gasztrobarátnőt" is.
Így aztán nekiláttam a "feladatnak", ami az volt, hogy el kell készíteni valamit a blogjáról. Bevallom, nekem ez a muszáj dolog nem megy. Vagy nagyon nehezen. Nekem bele kell szeretnem egy receptbe /képbe/érzésbe, ahhoz, hogy kedvet kapjak. Vagy ihletet. És amikor azt sulykolom magamba, hogy muszáj valamit választani, ez nem megy. Bármilyen nagy is választék. (Meg lehet, hogy a sütési szokásaink nem is egyeznek teljesen :). De másrészről meg pont ez a szép az egészben. Hogy olyan mások vagyunk.)
Tehát vissztaérve a történethez, jó 1 órás keresgélés után teljesen véletlenül ráakadtam erre a receptre. Ostyalap már volt itthon (még régen valamilyen hirtelen felindulásból dobtam be a bevásárlókocsinkba), csak mogyoró és csoki kellett. Hangsúlyozom csoki! De a kis szuper agyamban a csoki-mogyoró kombó átváltott nutellára. DE úgy nagyon. A csoki még eszmeb sem jutott. Szerintem mikor elolvstam már akkor is nutella-mogyoróban terveztem, ez került a bevásárlólistára is. Csak akkor vettem észre a hibát, mikor tegnap megnyitottam az oldalt, hogy akkor végre valahára megcsinálom. Meglepődtem, de nem estem kétségbe. Minek? HIszen a csoki porcukor az majdnem nutella, nem? És a mogyoródarabokkal együtt tulajdonképpen kapok egy kétszeresen mogyorós csokikrémet.
Azért remélem még így is ér a dolog (?).

Hozzávalók kb. 45 kocka nápolyihoz:

2 db ostyalap (nekem 37 x 13)

20 dkg nutella

10 dkg sótlan földimogyoró

7 dkg vaj

A mogyorót megpirítjuk, majd durvára vágjuk.

Robotgéppel összedolgozzuk a vajat, nutellát és mogyoródarabokat, majd az egyik ostyalapra kenjük. Fontos, hogy legyen egyenletes!!!!

Kicsit belenyomjuk a másik lapot, de ne túlzottan, mert elég lágy a töltelék, és viszonylag kis erőfeszítéssel ki lehet varázsolni a helyéről.

Tegyük hideg helyre (most erkély) egy nehezékkel a tetején kb. 2 órára, majd vizes, recés késsel szeleteljük.

Összegezve: nagyon könnyű megcsinálni, egy életében még konyhában nem járt egyén is bátran nekiállhat, mert a siker garantált. Nálunk már egy darab sincsen, pedig mint mondtam tegnap este csináltam. És nem is volt nasirohamom sem.

Szóval köszi Flóra :)

Karaoke-torta

Ez az a torta (még ha tavalyi is) pontosan ugyanolyan alapokon nyugszik, mint "elődje", a  Virágos-pillangós-katicás torta. Precíz, mindenre kiterjedő tervek, és nagyon konkrét elképzelés. Nekem nincs is más feladatom, mint életre kelteni. December 24-re. Mint a Jézuska.

A téma egy családi karaoke-est, mivel a tesója egy ilyen felszerelést kapott tőle tavaly. Ha jól emlékszem.
Jelen esetben ez nem bizonyult könnyű diónak, mert PZ öccsének teljes famíliáját (összesen 6 fő!!!) ki kellett gyurmáznom. Hozzátenném fénykép alapján, bár ezt a végeredmény nem tükrözi. XD Egyedül az ülő kislányokra vagyok büszke, azok tényleg helyesek lettek. Meg talán még a "kanapén" üldögélő testvérpár. (PZ a fehér inges piros nyakkendős.) Jobb ötlet nem lévén egy műanyag dobozt vontam be fondanttal, és arra ragasztottam ültettem a figurákat.

Amin a legtöbbet fejlődhetek az a figurák arca. Próbáltam különféle érzelmeket kifejezni, mindent egy hogyan rajzoljunk manga szemet/szájat papírról másoltam, de végül be kellett látnom, hogy egy alkoholos filccel (nem volt hirtelen más kéznél) és majdnem féldiónyi méretben nem tudok monalisamosolyokat alkotni. Ez van.

A tészta egy 8 tojásos egyszerű piskóta, belülre pedig a szokásos főzött csokikrém került a receptben szereplő mennyiségek duplázásával. (Begyöpösödtem. Csomószor használom ugyanazokat a krémeket, tésztákat. Hol marad a régi újító szellem?!)
A bevonat unidec, a figurák fondantból készültek (ami sokkal alkalmasabb efféle feladatra, mint az elsőnek említett, tekintve, hogy az egyszerűen elhajlik, és nem is szárad ki rendesen. Hál istennek. Ha már ennyit fizettem érte...)