Hogy vagy?

Nézzétek meg a videót.
Érzitek?
Én pont így érzem magam. Mintha ezer apró darabra téptek volna.
Legszívesebben a falat kaparnám. Vagy az arcom. Esetleg mindkettőt.


Ilyen szar már régen volt. 
Nagyon, nagyon régen.

                 Szeretnék így szeretni valakit. Ezzel a szenvedéllyel.

Gombás-körtés tönkölybúza mozzarellával és...

Ha több napig nem írok, akkor mindig nagyon elkezd hiányozni a blog. Tegnap már majdnem meg is törtem. De nem lett volna tiszta a lelkiismeretem, ha már egyszer az iskolát beáldozom a nyelvvizsga oltárára (mondjuk ez is okozott vívódást).
(És nem Á., a sportfoglalkozás nem számít annak. Az külön kategória.)

Szóval Nyelvvizsga....dobpergés.... 70-ből 56 pont! Mikor a vizsgáztató kiragasztotta az ajtóra az erdményespapírt, még odamosolygott, hogy ügyes voltam, és sok sikert kíván a sütizéshez. Odamentem megnézni (kicsit remegő lábbal, bár azt sejtettem, hogy annyira rossz számokat nem kaptam- egyszer odalestem az értékelőpapírjukra és láttam, hogy mindenhol 5 vagy 4 szerepel a maximális 5 pontból) és totál lehidaltam: az én pontszámom volt a legmagasabb! I can still hardly believe it. De irtó klassz érzés.

Szóval nem hivatalos, de azt hiszem átmentem. Vagyis borzasztóan remélem, hogy a hallgatást sem rontottam el. Nem. Ilyenre gondolni sem szabad. 
(Zárójelben még annyit, hogy a csomó megtanult kifejezésből, gyakorlatilag alig használtam. Jó, valamivel magasabb szinten futott a dolog, mint a múltkori, na de azért ennyivel nem érzem magam okosabbnak. Szóval baromira számít, hogy ki a vizsgáztató. Most szerencsém volt, mert 2 igen kedves hölgyhöz osztottak be. Anya mondta is, hogy most eszembe ne jusson a múltkoriak sorába beállnom. Csak nevettem, hogy ez nem úgy megy, mint a boltban, hogy melyik kasszához tolom a kocsit. Az előbb pedig neki elejtettem egy What's up-os megjegyzést, mire közölte, hogy most már itthon vagyok, úgy hogy ha lehetséges próbáljak meg magyarul beszélni, mert nem érti amit mondok. :D)

Ez az étel pedig szimpla maradékhasznosítás. Ismét.
De igazán eredményesen. Ismét.

Hozzávalók 1 személyre:

     5 dkg tönkölybúza

     25 dkg gomba

     1 nagy körte

     1 vöröshagyma

     10 dkg mozzarella

     olívaolaj

     só, majoranna, fehérbors

     kis csokor petrezselyem

A tönkölybúzát másfélszeres mennyiségű vízben puhára főzzük.

A gombát meghámozzuk, felszeleteljük. A hagymát megpucoljuk, és apró kockákra vágjuk. A körtét felkockázzuk (én nem pucoltam meg, nem árt az a kis plusz rost).

Pici olívaolajat hevítünk egy serpenyőben, kicsit megpirítjuk rajta a hagymát, majd a gombát is beletéve aranybarnára sütjük. Ízesítjük sóval, majorannával, majd legvégül a körtekockákat is hozzákeverjük.

A főtt búzaszemes tálba belevagdossuk a petrezselymet, illetve ízesítsük fehérborssal.

A mozzarellatömböt vágjuk vékony szeletekre.

Összeállítás: Kiolajozunk egy tűzálló tálat. Elkezdjük a rétegezést: fele  tönkölybúza, 1/3 mozzarella, gombás-körtés ragu, 1/3 mozzarella, tönkölybúza másik fele, 1/3 mozzarella.
200 fokos sütőben körülbelül 15 perc alatt készre sül.

Körtés lencsesaláta fetalepénnyel

Tegnap, éppen úton a Ferenciek Tere felé, javában bambulok a buszon, amikor azt érzem, hogy valami matat a fenekemnél. Nem az a magabiztos mozdulat, inkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor egy friss pár elsőnek próbálja megfogni egymás kezét. Tapogatozó, óvatos mozdulatok. A harisnya-vastag cicagatyában  kitűnően éreztem minden egyes mozzanatát. Elsőnek természetesen lemerevedtem, és csak az a gondolat cikázott a fejemben, hogy valami őrült taperol. Elkezdtem mocorogni, hátha rosszul érzem, és egy időre meg is szűnt a dolog. Azután újra elkezdtem érezni, de akkor már biztos voltam benne, hogy csak a kabátom az ami súrolja a combom. Sajnos azonban az utolsó 2 percben érzett meleg ujjak az utolsó kétségeimet is elfújták. Fúj. Remélem legalább szereztem neki egy jó napot.

Ma átmentem törő-zúzó üzemmódba: 5 perc leforgása alatt összetörtem a kedvenc poharam (pedig csak inni akartam, de feldőlt), összetakarítottam a szilánkokat, és a vizet, majd elővettem a hűtőből egy nagy joghurtot, letettem az asztalra, és mikor fordultam oda a kanállal, hogy belemerítsem, ugyanazzal a mozdulattal kiborítottam az egészet az asztalra. Higyjétek el, egy 45 dekás joghurt hatalmas területet képes befedni.

Néhány nappal ezelőtt Szöszi szájából elhangzott az az elmés kijelentés, miszerint mi minden dolgozatot nem csak egyszer, hanem legalább kétszer megírunk. Először az órán, utána pedig a szünetben, amikor a megoldásokat ellenőrizve a fiúk újra végigzongorázzák az egészet. Akkor azt mondtam, hogy á, ez hülyeség. De nem. Az utóbbi napokban elkezdtem figyelgetni, és tényleg így van! Minden egyes alkalommal. Egész egyszerűen hihetetlen.
Szöszi...mi a jó ég van velünk?  :(

Recept a PInk.hu-ról. (Már a neve is aranyos, nem? Pink. Az csak jó lehet, takarjon bármit is.)

Hozzávalók 1 személyre:

     0,7 dl szárazlencse (lehet vörös, de sima étkezési is)

     5 dl zöldségalaplé

     2 db főtt sárgarépa (alaplében)

     1 db főtt fehérrépa (szintén alaplében)

     1 vöröshagyma

     olívaolaj

     1 nagyobb körte

     só, fehér bors

A lencsét tegyük fel főni az alaplében, közben fedjük le, ezzel is gyorsítva a folyamatot. (Ha elfőné a folyadékot, de még nem puha, pótoljuk nyugodtan vízzel.) Ha már majdnem elkészült, vegyük le a gázról, és fedjük le, hogy tovább puhuljon.

A hagymát vágjuk apró kockákra, egy kevés olívaolajat melegítsünk serpenyőben, majd pirítsuk meg rajta. Ha aranyszínű adjuk hozzá a szintén kockákra vágott puha sárga és fehérrépát. Végül a répás keveréket keverjük össze a főtt lencsével. Sózzuk, borsozzuk.

     7 dkg feta

     1 tojás

     4 szál petrezselyem

     1nagyobb evőkanál tönkölykorpa

A fetát egy villa segítségével pépesítsük. Keverjük hozzá a tojást, a korpát, majd ízesítsük petrezselyemmel.

Forrósítsunk egy kevés olívaolajat serpenyőben, majd tegyünk 1 evőkanálnyi gombócokat az aljára, és süssük (pontosabban grillezzük) meg mindkét oldalát  néhány perc alatt.

2 névnap 1 torta: avagy a modern tortagenetika

Ismét eltelt egy átlagos hétvége.
Tanulás, 2 torta (még Nepál előtt egy jó hónappal indult el ez a tendencia, és úgy látom szépen tartja magát), és minimális pihenés. (Na jó, annyira mégsem tehető be az átlagos kategóriába, mert meg volt spékelve egy nyelvvizsgával - igaz már másodszor futok neki, de remélem ez lesz az utolsó...- illetve tanulás helyett rrengetegg tanulással. A törinek az esélytelenek nyugalmával, a biloógiának a félistenek nyugodtságával (minek aggódni, annyit vagyok efféle közegben, hogy akár akarom, akár nem,egyszerűen muszáj valaminek megragadnia) indultam neki, és jelenleg, hogy már a megírt fázisban vagyok, azt mondom mindkét sejtésen igaznak bizonyult. Az egyetlen (fő) probléma az, hogy a történelem silányságának a ténye még csak nem is zavar. Már megtanultam elfogadni, nekem ez egyszerűen nem fekszik. De van ez így. Nem látom át az összefüggéseket, elveszek a részletekben. Helyette vigasztal a tudat, hogy minden lehetőségem megvan ahhoz, hogy biológia istennő legyek.)

 Szeretem ezeket az átlagos hétvégéket. :)

Ez a torta Liliéknek készült. Szeretek nekik sütni, mert hasonló elveket vallunk (úgy érzem), vagyis fontos a minőség. Másrészt pedig Mariann annyra aranyos, minden egyes darab után ír egy "köszönő-sms-t". Nagyon-nagyon kedves dolog, jól esik, és egészen olyan jelleget kölcsönöz a dolognak, mintha nemistudom, szívességből csinálnám. Pedig fizetnek érte.

A süti egyik fele dobostorta Mariannak, a másik feketeerdő lett Zsombornak. Filóztam, hogy hogyan is oldjam meg, a 2 fél torta túl snassznak tűnt. A képen látható verzió (hogy felvágok 2 db fél tortát, majd a szeleteket egyesével celofánba csomagolom) viszonylag hamar kialakult (mint ötlet), de a megvalósításban nem jutottam egyről a kettőre. Már teljesen belebonyolódtam, hogy majd megsütöm a tésztát szögletes őzgerincfomában, kicsit megfaragom, végül tortaszeleteket vágok belőle (mint a cukrászdában amikor hirtelen kellett torta). Amikor nem igazán jutottam előre, kínomban már felvetettem azt is, hogy tulajdonképpen lehetne 2 kicsi torta is.

Természetesen/hál istennek megjött az ihlet. És utána már csak a fejemet fogtam, hogy hogy pont a legtriviálisabb megoldás nem jutott eszembe! Hiszen mi sem egyszerűbb, sütök egy normál méretű tortaformában egy fél adag tésztát, félbevágom, egymásra illesztem, és tádámm: máris kész a féltorta! :)

Csókos torta

Még javában Nepálban voltunk, amikor írt egy lány fB-on, hogy látta a tortáimat, és szeretne kérni egyet a szülinapjára, vagyis mára. (Amúgy elmondhatatlanul boldog voltam, hogy az ott tartózkodásom idején senki sem hívott fel, hogy nem tudnék-e esetleg sütni neki, mert pontosan tudom, hogy tiszta lelkiismeretfurdalásom lett volna, és az emiatti rosszkedvemet senkinek sem kívánom. Szóval köszi :).) Névről felismertem: egy iskolába járunk ugyan, de még egy szót sem váltottunk soha ( a köszönésben sem vagyok biztos). Ennek ellenére kedvesnek tűnt, és igaznak bizonyult az a sejtésem is, hogy ő is ilyen jólrajzolós kreatív csajszi. Na itt paráztam be. Mert ugye ez  nem az egyszerű gyártok egy tortát kategória. Itt valami igazán művészi kategóriába tartozó alkotást kell nyújtani.

Megállapodtunk egy vagányabb Sugarshopos dizájnban (bár igaz ami igaz, én már előtte kinéztem ezt a tortát, mert el tudtam neki képzelni), és a szürke-rózsaszín-pink párosítás mi, ha nem vagány?
Az egyetlen ami miatt még is azt kell, hogy mondjam, hogy nem szeretek a képre nézni a masni. Az a hülye masni. Mert én még sohasem csináltam fondantból masnit. Mindig megoldottam szalaggal. Most azonban nem volt kibúvó. (Meg egyszer úgyis el kell kezdeni mindent.)
Hát ennek megfelelően sikerült. Eleve nem állt túl biztosan a lábán (most már legalább tudom, hogy mit ronottam el!), az utolsó 3 percben meg történt egy baleset, minek következtében 3 darabra esett. Délre beszéltük meg a telekinél a találkozót, ez volt 57-kor. Igazából azt hittem rosszul látok. Sajnos nem.
Gyűlölök rossz munkát kiadni a kezemből. És ez az volt. Mert milyen az, mikor úgy mész oda, hogy ne haragudj, a tetejére való masni ott van 2 darabban a torta mellett, majd tedd rá ha hazamész?
Rossz érzés volt. Főleg, hogy annyira jót akartam. Hogy örüljön. És én örüljek, mert ő örül.

 És a lehangoltságom nem akart megszűnni. Az egyetlen gondolat amivel vigasztaltam magam, hogy ha idáig ilyen szar volt ez a nap, akkor talán a nyelvvizsgával akar majd kompenzálni a sors. (Tényleg könnyebb volt, mint a múltkor, talán jobban is sikerült.)

Végezetül annyit, hogy Virág írt délután. "Naggyon szép lett a torta :) de van egy nagy baj..." A telefonom csak idáig mutatta az üzenetet, én pedig azt hittem szívrohamot kapok. Baj? Még baj is van? Nem elég hogy elb*sztam a díszítést, még a az ízével is baj van? LÉlegzetvisszafojtva megnyitottam az smst, és ez fogadott: "...elfogyott sajnos :( és isteni finom volt :D"
Hát ilyen meglepetések érjenek az életben! :)

A piskóta elkészítése megegyezik ezzel (mivel a kettő egy és ugyanaz), de a mennyiségek itt 1 tojással többek.

     4 evőkanál kakaó

     1 dl forró víz

     1 dl olaj

     4 tojás

     1 tk. vaníliaeszencia

     15 dkg finomliszt

     25 dkg cukor

     2 tk. sütőpor

     1 tk. szódabikarbóna

     csipet só

A krém finom főzött vaníliakrém(pontosabban pastry créme) méghozzá ez itt. Annyi változtatást eszközöltem, hogy vaníliarúd/esszencia helyett a vadonatúj szuper nepáli vaníliaport használtam: nem csalódtam, isteni vaníliaíze lett a krémnek (és a nepáliakban sem csalódtam,tényleg vaníliaport vásároltam,nem keményítőt.), illetve ehhez a keverékhez 2,5 dl habbá vert (2 fixálóval), édesített tejszínt forgattam.