Lencsés diósült

Egyes számú elhatározás: magától értetődően betartom az eddigi elhatározásaimat. Mint a cukorstop projekt. Mostanában, mintha kissé megakadtam volna. 
Kettes elhatározás: igyekszem hatékonyabban tanulni, mert a jelenlegi módszerem nem olyan eredményes, mint amennyire én annak örülnék. Esetleg kombinálni mindezt a mennyiség csökkentésével.
Ugyanilyen fontos, hogy találjak egy kedves, érzékeny barátot, akivel járhatok, és hogy ezentúl az alábbiak közül egyikkel se alakítsak ki romantikus kötődést: alkoholistákkal, munkaholistákkal, viszonyfóbokkal, nagyzolókkal, kukkolókkal, érzelmi fogyatékosokkal vagy perverzekkel. És főleg nem fantáziálok egy konkrét személyről, aki mindezeket megtestesíti. Sajnos ez a személy történetesen a főnököm. És azt gyanítom, hogy különféle, kissé igazságtalan okokból kifolyólag, ő sem fantáziál rólam folytassam az önmegvalósítást. 2012-ben igen sok változás történt az életemben: befejeztem a gimnáziumot, elkezdtem az egyetemet, elköltöztem - csak hogy a legfontosabbakat említsem. Megismertem egy csomó embert. Ebből most kettőt emelnék ki, mindkettővel megpróbáltunk egy "bensőségesebb kapcsolatot kialakítani", ami a múltidőből is sejthetően: nem sikerült.  Miattam. Egyszerűen nem volt meg az a valami. Az az elengedhetetlen apróság. De mindegy is, nem ez a lényeg, a múlt nem túl pozitív tapasztalataiból kiindulva sok jóra nem számítottam annál a bizonyos beszélgetésnél. Nos, ennek ellenére, 2 perc után, már mindkét srác engem vigasztalt. Szó szerint. Nem is értettem. Ennyire szánalomraméltó hangon közöltem? Meglehet. Mindenesetre mindkettejükkel beszéltem tegnap - úgy, hogy ők kerestek. És iszonyú jól esett. Amikor F. felhívott... hát majdnem hanyatt estem a bőröndömben. V-nél ültem, meg... rá számítottam is, azt hiszem. 
Talán ennyi lenne a titok? Hogy így kell hozzáállni? Sutba dobni a nagy magabiztosságot, és akkor megmarad a jó viszony? 

Szóval az önmegvalósításomban beindult egy egészen pozitív tendencia, ami remélem az új esztendőben is folytatódik. Én azon leszek, hogy így történjen.
Remélem ti is végigkövetitek!  ^^

A cím kicsit sántít, valószínű, hogy a diós lencsesült helytállóbb lett volna, mivel a 2 összetevő közül a diómennyiség az elenyészőbb.
De számít ez bármit is? Nem.
Csak csináljátok meg. 
Mert finom.
És lencsés. Kövessük azokat a hagyományokat, ha már vannak...


Hozzávalók:

10 dkg vörös lencse

1 babérlevél

vaj

fél póréhagyma

6 dkg csiperke

1 répa reszelve

6 dkg pirított dió

2 nagy gerezd fokhagyma

8 dkg paradicsompüré

fél teáskanál köménymag

3 dkg rozskenyér összemorzsolva

2 evőkanálnyi friss bazsalikomlevél

só, feketebors

+ 1 tojás (opcionális)

A lencsét tegyük fel lefedve főni egy picivel több vízben, mint amennyi ellepi, a babérlevéllel együtt. Lassú tűzön dolgozzunk, mert így is szét fog főni.

Olvasszuk meg a vajat egy serpenyőben. Süssük meg benne a felkarikázott póráhagymát, adjuk hozzá a répát, és a gombát is, majd süssük addig, míg aranybarnás színe nem lesz. Ezután vegyük le a tűzről, ízesítsük a fűszerekkel, adjuk hozzá a lencsét, a durvára vágott diót, a rozskenyeret, és a paradicsompürével "higítsuk" annyira, hogy formázható legyen. (Mivel az eredeti recept sem írja, én tojás nélkül készítettem. Frissen így teljesen szétesős volt, de egy napi hűtős érlelés után már egész szépen lehetett szeletelni. Ha valaki biztosra akar menni, javaslom tegyen hozzá egy tojást is, ezzel együtt pedig kicsit csökkentse a paradicsom mennyiségét.)

Vajazzunk ki egy szögletes kenyérformát, nyomkodjuk bele a masszát.

190 fokos sütőben süssük nagyjából 30-40 percig, vagy amíg már szilárdnak tűnik a keverék, és nem tapad semmi a beleszúrt tűre. Ha nagyon pirulna a teteje, takarjuk le alufóliával.

Forrás: 500 legjobb vegetáriánus étel