Dióka

Furcsa dolog ez a karácsony.
Egyfelől öröm, készülődés, várakozás, ...a másik részről viszont teher.
Mert mondjuk ki őszintén: a társadalom által felállított konvenciókat szeretettel nem lehet kielégíteni. Már évek óta figyelem csendesen az embereken decemberben eluralkodó vásárlási lázat, de először idén fogalmazódott meg bennem, hogy a karácsony átalakult. Mint sok más, ez is áldozatul esett a fogyasztói társadalomnak.
Mindenhonnan ez folyik.
Hogy áthelyeződött a hangsúly az ajándékozásra, kiveszőben a valódi értékek. Ha ennyire pontosan tudjuk, miért nem változtatunk?

Nagyjából egy hete lehetett, amikorra az addig még csak szorító érzés olyan mértéket öltött, hogy le kellett ülnöm elgondolkozni, mi okozhatja.
Nem várom a karácsonyt.
Nem érzem többnek, mint egy igen komoly - ráadásul kiiktatható - feszültségforrásnak az életemben. Miért van az, hogy a karácsony nem szól másról, mint az ajándékokról és a lefőzendő menüsorokról? Nem kéne ennek többnek lennie? Másnak?
Sütögetem a sütiket. Takarítok. Meglepetésekért járom a várost. Esténként a szenteste vacsoralistáját próbálom apával összehangolni. Aztán megfőzni.
"Hiszen ezek olyan lányos dolgok."

Eltűnődtem. Élvezem én ezt?
Nem. A legkevésbé sem.
Nem akarok olyan nő lenni aki egyszemélyes hadseregként prezentálja a karácsonyt. Nem leszek olyan, mint anya. Aki a fogát összeszorítva takarított, sütött, főzött napokon keresztül, hogy aztán Szenteste mind a hárman belecsöppenhessünk a csodába. Még mosolyogott is. Nem tudom hogyan csinálta.
Akkor azt hittem segítünk. Most már látom, mindent egyedül csinált.
Apa ezt úgy fogalmazza meg, hogy "ő nem az a lelkesedős fajta". Nekem viszont arra van szükségem.
Arra, hogy valakivel együtt tervezzünk. Együtt csináljuk meg.
Vagy szóljon az ünnep valami egészen másról. Miért kell mindennek csillognia? Miért kell különlegeset enni? Azért mert ez a szokás? Mert mások is ezt csinálják?

Eljutottam odáig, hogy már nem érdekel. Hidegen hagynak az elvárások.
Az én Életem. Az én Karácsonyom. Attól lesz jó, ha Én annak érzem.
Szóljon hát másról.

Lelki békességről.
Családi együttlétről.
Feltöltődésről.

Mind jó. Bármelyik lehetne.
Mégis üres vagyok. Egyikre sem tudok vágyni.
Lehet, hogy mégsem a karácsonnyal van baj?

Nyilván a sors keze, hogy még aznap szembejött velem Pál Ferenc egy gondolata.
"Évek óta azt halljuk, hogy kiüresedett a karácsony. Az ünnepeink azonban olyanok, amilyenek mi vagyunk. Ha bennünk támadt egy hiány vagy űr, ha a mi érzékenységünk megkopott, az a karácsonyainkon is tükröződik. Ilyenkor mondjuk, hogy az ünnep mélysége már nem érhető el, csak rohanunk, vásárolunk. Valójában nem a karácsony kopott meg, ez inkább annak az embernek az üressége, akinek hiányzik valami, valaki, és a karácsony sajátos tükröt tart elé. Az ünnepeken keresztül csak látványossá válnak ezek a hiányok, problémák. A karácsony üzenetét az tudja jól érzékelni, aki ezt az ünnepet egész évben magában hordozza."

Bennünk van a megoldás, ott mélyen elrejtve legbelül.
Ilyen egyszerű.

Ezek a süti nálunk igazi családi klasszikus. Minden évben elkészül, és minden évben ugyanazzal a mohósággal harapok bele újra és újra a mandulaillatú golyókba. Ez a recept az eredeti egy árnyalattal reformosabb változata, de ízben pontosan ugyanazt az élményt hozza! 
A krémet otthon eredetileg keserűmandulaaromával készítjük, viszont idén a vadóc zöld árnyalat helyett valami elegánsabbra vágytam, így jutott eszembe keresztanyámék rumos változata, ami a barnás pasztelljével tökéletesen megfelel a fenti kritériumnak. 

Hozzávalók 25 darabhoz:

A tésztához:
20 dkg liszt (ebből 10 graham, 5 tönköly fehér, 5 sima finom)
5 dkg porcukor
8 dkg vaj + egy kevés a formákhoz
csipetnyi só
icipici sütőpor ( 2-3 csipetnyi)
1 tojás

A lisztet és a vajat morzsoljuk össze. Adjuk hozzá a porcukrot, a sót, a sütőport, majd a tojás segítségével gyúrjunk belőle tésztát.
Vajazzuk ki a formákat. Mindegyikbe tegyünk egy kevés tésztát, és nyomkodjuk szét úgy, hogy teljesen kitöltsék a mélyedéseket, de a közepén legyen helye a tölteléknek.
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra, és süssük a tésztahéjakat nagyjából 15 percig, míg világosbarna színt nem kapnak. Ezután azonnal vegyük ki, és ha már megfoghatóra hűltek a fémformák, gyengéd ütögetéssel szedjük ki a sütit.
hagyjuk kihűlni.



A töltelékhez: 
1 dl tej
1 evőkanál porcukor
3,5 dkg méz
majdnem fél üvegnyi rumaroma/keserűmandulaaroma
5 dkg puha vaj

Alacsony lángon langyosítsuk meg a tejet, majd belekeverve a porcukrot és a lisztet, főzzük sűrűre. 
Ha már nem forró keverjük bele az aromát és így hűtsük ki teljesen. Inkább óvatosan adagoljuk, ha nem lett elég erős, az a későbbiekben még könnyedén korrigálható.
A kihűlt krémet és a puha vajat robotgéppel dolgozzuk teljesen egyenletesre.


Összeállítás: Fogjunk egy tésztahéjat, tegyünk a közepére krémet (ízlés kérdése, hogy ki mennyire szereti megtöltve, ha nem aprózzuk el, inkább készítsünk rögtön 2 adagot), majd illesszünk a túloldalára egy másik tésztadarabot. Tegyük fémdobozba (karácsonykor stílszerűen piros szarvasosba), és fogyasztás előtt hagyjuk puhulni legalább egy napot.

+ Ha netán nektek is megszaladna a sütőpor, és a héjak túlságosan meghasasodnának, még meleg állapotban, egy kiskanál végével, óvatosan! orvosolható a probléma.