ami valóban számít

Furcsa napom volt.

Először megbüntettek a metrón. Teljesen jogosan, mert a diákbérlet csak érvényes diákigazolvánnyal jó. Viszont az a 16 ezer forint… az fájt. Meg az érzés, ahogyan ott állok a mozgólépcső tetejénél a buzgón író egyenruhás mellett, és mindenki tudja, hogy engem most éppen megbüntetnek. Hogy szabálytalan voltam. Hogy csaltam. Borzasztó. Pláne úgy, hogy közben ott van a kezemben az érvényes bérlet.

Pedig tulajdonképpen nem is ért teljesen váratlanul. Persze, meglepődtem, de még anno szeptemberben,  a passziváltatás tervezésénél, ez is felmerült, mint kérdés. Hogy hogyan is lesz a közlekedés, ha nem kapok új matricát a diákigazolványomra. Aztán szép lassan jöttek más problémák, új kérdések, és elfelejtődött az egész. 

Na, most terítéken van.

Mindezekután nagyjából 10 perccel később, összeesett mellettem egy úr a villamoson. A lányával ketten kaptuk el. Döbbenetes volt látni, hogyan hal meg valaki egy perc leforgása alatt. A kezeim között. Ahogyan az egészséges bőrszín átvált sárgáslilába, mert megszűnik a keringés. Míg a kompresszálást csinálták, én fogtam a bácsi fejét. Az első pillanat, amikor hozzáérsz egy idegenhez, sorsdöntő. Érezni a bőre puhaságát, a verejtéket a kopaszodó haja között- ha más mondja, nagy valószínűséggel elfog a rosszullét. Ott viszont az egyetlen amit éreztem, az az adrenalin. A tenni akarást, hogy magához térjen. Semmi sem számított. Olyan természetességel törölgettem papírzsebkendővel a nyálat a fogatlan szájból, mintha mindig is ezt csináltam volna. Pedig undorodom a testnedvektől. 

Amíg vártuk, hogy a mentősök újraélesszék, volt időm gondolkodni.
Újra kaptam levegőt. Újra eszembe jutott, hogy megbüntettek. Már nem éreztem olyan súlyosnak. Be kell fizetnem, pont. Nem az én apukám életéért küzdenek. Ezek azok a helyzetek, amik segítenek, hogy ne szálljunk el. Hogy reálisan lássuk a világot. Hogy érezzük mi az ami tényleg fontos.

Persze ha nem büntetnek meg, ha nem kell várnom, nem erre a villamosra szállok fel.
Talán mégsem volt véletlen?
Mióta kitaláltam, hogy szakirányt váltanék, ez az első alkalom, amikor úgy tűnt, jó irány felé indultam el. Érezni akarom azt az adrenalint. Újra és újra.

Azért egy kevésbé drága megerősítésnek is örültem volna.