Exchange Programme in Netherlands 1. day

Enyem a legeslegelso foto!

Hat hol is kezdjem? Minden gyonyoru es zold. Nem mellesleg 38 fokot mutat a homero, ami az otthoni 1 fok utan kisse eros valtas. Meg is lehet halni ugy sut a nap.
De talan nem helyes, hogy in medias ressel csak ugy belevagok a tortenet kozepebe. Talan kezdjuk ott, hogy hajnali negyed 4 van, es kinnt allunk a taxiallomasnal. Mindenki ott van aki szamit, es iszonyu rossz elbucsuzni. Foleg A-tol. Nem azt mondom, hogz sirhatnekom volt (ilyen erzelmi tulkapatasokra nem vagzok kepes), de volt egy szoritas a gyomromban.

Az atlag "Holland falusi" tajkep

Ezt a csokrot az agyam melle tettek:)

A buszozas elejen meg jo volt, jo zene szolt, vilagossag, hangzavar. Elet, na. De mivel olyan jo zenek szoltak, megkertuk a buszsofort, hogy hangositson mar rajta valamit. De nem tudta hogy hogyan kell, es a probalgatas kozben lekapcsolta. A feny helyere uganigy beallt a sotetseg, es ezzel parhuzamosna(vagy ennek hatasara) mindenki elcsendesedett. Pedig elaludni...azt semmikeppen sem akartam. Egyreszt apa vart ferihegyen, masreszrol meg kicsiket nagyon vacak aludni. Szerintem rosszabb, mintha semmit sem aludtal volna. A becsekkolasnal persze nem ment minden siman, Szoszit es engem kihuztak a sorbol, es kipakoltak a taskankat. Mar az ijeszto volt, mikor az atvilagito kutyuben megallitotta, es nezte meredten, egyre inkabb elorahjolva. Aztan odahivta a kollegajat, hogy az is nezze meg, aki azonnal szaporan bologatott. Meg nagy viccesen meg is kerdeztem, hogy es mit rajtam el benne? Mert oszinten szolva, tenyleg azt hittem, hogy semmi rosszat nem hoztam magammal. Aztan mikor kozli velem, hogy o latott egy ollot, kicsit beparazok, hogz mi a francnak tettem ide a kisollot. Erre kiderul, hogy a mar tavaly is gondot okozott sarganyelu kis ollom nem viheto. Szoszinek a tusfurdojet dobtak ki, majd ottfelejtette a pulton a beszallokartyajat. Le is szogezte, o nem utazik ezzel a legitartsasaggal tobbet.

Thijs szobaja, kicsit lanyositva a tiszteletemre.

A repules jo volt, de piszkosul kicsi a hely. Apa, te meghalnal. Persze ilyen arert ne varjon csodat az ember. Szegeny Szoszi meg inkabb megszivta, mert az o egyik szomszedja horkol, a masik meg budos volt.
 Az Eindhoveni repteren Thijs es az apukaja vartak. Persze az apuja nem tudta milyen vagyok. Aranyos volt, korbenezett, hogy ki a panka?


A hazuk gyonyoru. De itt amugy minden az.

Itt ultunk a tengerparton. Ami igazabol egy koszos folyo.

Az egyetlen szomoru dolog, hogy kisse lebetegedtem. Ugy tunik 2 ejszakat meg nem birok meg ki egyhuzamban, es ennek a kulsoleges megnyilva tanultatasara. Szedules, hanyinger, fejfajas, es hihetetlen almossag. Legalabb mar  most valamivel jobb, hogy ettem.

Szétfagyott kezek és egy törött pedál

Az ötlet egyszerű: biciklizés. Ráadásul nem is olyan nagy táv, Velencéről Fehérvárra. Az első probléma "szele" akkor csapott meg, amikor leszálltam a vonatról. Na igen, ismételten alulöltöztem. A következő csapás a vonatos eset volt, azután meg a szembejövő hatalmas bogárcsordákkal kellett megküzdenem. Szerencsére már későn sötétedik, de nem eléggé. Mert tekertem szépen (gyorsan) az dinnyést pákozddal összekötő autóút mellett, és hallom, hogy jön egy autó. Amennyire tudtam lehúzódtam a szélére, illetve azzal nyugtattam a lámpahiánytól bűnös lelkiismeretem, hogy neonzöld pulcsiban csak észrevesznek. Hát, észrevettek. A mellémérő dzsip lelassított az én tempómra, a benne ülő 2 furcsa fazon meg egy emberként bámult/hajolt ki. Mint egy cirkuszi látványosságra b*zdmeg. Jó szokásomhoz híven vágtam 1-2 pofát, illetve automatikusan felrántottam a gatyám. A bugyimra indultak be ennyire, vagy mi a franc? Lehet, hogy izgalmas egy kicsit kilógó piros tanga(bár azt se tudhatja milyen, mert csak a teteje lógott ki), de nálam inkább a ciki kategóriába esik. De biciklizek, abba belefér. Az autó meg kicsit még lassúzott, aztán visszagyorsult a normál tempójába. Nem kapkodta el, na. És itt jött a gond. Amit nevezzünk egyszerűen szürkületnek. Az út belátható részén az autó befordult, és gyorsan eltűnt. Túl gyorsan. Rám meg a pánik  jött. Mert nagyjából arra a pontra, vagy még tovább sejtettem az én helyes irányomat is. A pasik meg nagyon néztek. Meg kicsit alkoholista/kiélt fejük is volt. Ráadásul öreg kiadásban. "Basszus, ha ezek engem ott várnak...mi az istent csinálok? Hátranéztem, de sehol senki. Fasza. Itt vagyok a puszta közepén, és nagy valószínűséggel 2 állat vár a kanyar mögött. Eltekerjek előlük? Nem megy, túl fáradt vagyok. Sikítsak? De sehol senki. Csak berekedek. Ha még "csak" Azt akarják, még kibírom. Ha utána elengednek. De mi van ha attól félve, hogy feljelentem őket megölnek, aztán meztelenre vetkőztetve bedobnak a kukoricásba?" Már egyre lassabban tekertem, és piszkosul nagy volt a kísértés, hogy visszaforduljak. De mi értelme? Inkább lássam szemből, hogy mi vár rám. És eluralkodott az agyamon a félelem. "Jól van, ha látom, hogy jönnek, ledobom a biciklit, átugrok a vizesárok fölött, és sikítva rohanok a szántóföldön. Oda nem tudnak autóval bejönni. Meg valaki csak meghall. És léccilécci ne tudjanak jól futni." Ez lett a végső terv. Ami természetesen nem került megvalósításra, mert ismét csak túlpörgött a fantáziám. De a filmekben mindig ez van! És ráadásul nem is nézek tévét. De szerintem még indig inkább legyek paranoiás, mint elkésett.
Ezután a helyes kis szívrohamféleségen túllépve, a Kisfaludi emelkedőn tekerve hirtelen mintha kifutna alólam a talaj. Nincs fogás!-villan be az agyamba, és lepattanok a bringáról. Hát nem eltört az a ****** hajtómű?! (Jó voltak jelek, hogy gáz lesz, de nem figyeltem eléggé. Ott még örültem is, hogy mindez nem a puszta közepén történt.)
Egy élmény volt hazatalicskázni.

És eloszlatnék még egy alapvető nagy tévedést. A Budai út marha jól lejt meg minden, de pedál nélkül HASZNÁLHATATLAN!!!

Mivel Á-nak azt mondtam, hogy egy óra alatt megtettük az utat, piszkosul igyekeztem, hogy tényleg meglegyen.  Vagy ha nem, akkor rájöjjek, hogy még gyúrni kell, hogy a vízilabdás tempót elérjem. De büszkén jelentem:sikerült! Illetve sikerült volna, ha nem ragadok a városhatáron kívül. És nem kell hazatolnom. Mert igaz, hogy onnan biciklivel már csak negyedóra, gyalog viszont kerek egy egész.

Könyékig érő pulcsi. 5 fok. Zsírkirály vagyok.

Skalpvadászat - A szükséges rossz?

Kinek nem inge, nem vegye magára. Fiúk. Csak ennyit kérnék.

Ha régen arra gondoltak, hogy ki a tökös pasi, akkor megnézték, hogy hány mamut feje lóg a barlang falán. De a mamutok sajnos kihaltak, így új mérce után kellett nézni. A szomorú tény, hogy a mai világban visszaköszön az őskor, csak a pasik nem állatokat, hanem nőket vadásznak le, elég állatias módon. Az a faszagyerek, akinek az ágyában minél többen fordultak meg. De ez ugyanúgy igaz a tizenpár évesekre is, csak ott talán még nem szexre megy a játék.

"A férfiak – főleg fiatal korban – nagyon erős szexuális impulzusok hatása alatt vannak, hajtják őket az ösztönök, nem akarják egyelőre egy nőhöz kötni az életüket. Időigényes és hosszadalmas számukra egy hosszabb kapcsolat kialakítása és fenntartása – sokkal egyszerűbb, ha (kis túlzással) naponta friss „husit” kerítenek, és az alapoktól kezdik. A nyári jókedv, a gondtalanság feloldja az emberek gátlásait, és a nyuszi férfiak s az erősen erkölcsös hölgyek is kaphatók egy kis kalandra. A flörtölés állítólag ártalmatlan, viszont annál egészségesebb. Már ami az önbizalmat illeti. A mondat első részét sokan vitatják, viszont kevés olyan ember van, aki kihagyná a flört okozta édes bizsergést. A flört csak egy pillanatnyi állapot, a pillanat játéka, nincs jövője, csak jelene. "

Mint a drog. Függőséget okoz. Egyre többször, és többször át kell élni a heves szívdobbanást, a forró testek egymáshoz simulását, a másik illatát, a bőr bizsergető tapintását. Adrenalin. Egyfajta rituálé keretében.
És hogy miért írok most erről? Leginkább a tegnap este a két kis szemem előtt lezajlott események hatására, de azt gondolom, ez az, amit mi lányok, nagyon jól ismerünk. Ismerünk, de nem akarjuk felismerni. Hiszen mennyivel jobb azt gondolni a ránk nyomuló helyes srácról, hogy ó, ő az igazi, aki végre magamért szeret, és nem csak azért, mert a természet megáldott 2 méretesebb kinövéssel  (vagy teszem azt lyukkal). De nem. A pasik nem szeretnek előre gondolkozni. Maximálisan kihasználják a jelent. A nők meg túlkombinálják a helyzetet.
Ha őszinte akarok lenni, én élvezem a jelent. De kombinálok, hogy majd a jövőt is tudjam. Szóval ez a cseles, köztes állapot. Vagyis ilyen vagyok. :)

The solution?
A jó öreg gógli útmutatásai alapján készítettem egy listát: "A természetes nő receptje".
-Kellemes emlékként gondolnak vissza a régi pasi ügyeikre, és nem tulajdonítanak nekik rettentő nagy fontosságot. 
-Kiszámíthatatlanok. De NEM megbízhatatlanok!!!!
-Akármit is mond nekik egy férfi, sohasem veszítik el a fejüket. 
-Ha először találkoznak egy pasival, nem veszik túl komolyra a dolgot.
-Flörtölősek, és mindig valamilyen érdekes és váratlan fordulatot tudnak beleszőni a beszélgetésbe.
-Ha bókot kapnak egy férfitól, azt nem csak egyszerűen megköszönik, de még adják a férfi alá a lovat, hogy még izgalmasabbnak mutassák magukat, és fokozzák a helyzetet. 
-Nem terveznek előre túlságosan.
-Foglalkoznak a saját céljaikkal, vágyaikkal, saját önálló életükkel, a párjuk mellett is.
-Tisztában vannak vele, hogy a félelem, a bizonytalanság, a követelőzés megölik a vonzalmat.

Szóval ha ez mind megvan, te vagy a nagybetűs Álomnő.

Butaságnak tűnhet, de mindig arra vágytam, hogy legyen büszke rám a barátom. Hogy jó csaj a barátnője(egyenlő vékony). Ne szégyellje mások előtt, és hasonlók.
Illetve ez így, ilyen formában csak részben igaz. Nem tudom miért pont a barátom (vagy talán azért, mert nem szülő, nem barátnő, hanem olyan valaki, aki választott, és bármikor kidobhat az életéből?), de mindig ez jut eszembe.
A valóság az, hogy én magam szeretném egyszer azt gondolni, hogy jól nézek ki. Hogy nem nagy ez, az, amaz, vagy éppenséggel minden. Esetleg elfogadni, ami van. Amilyen vagyok. Hogy nem vagyok egy vékony valaki. És nem hajszolni az elérhetetlen/fenntarthatatlan állapotokat.
Tudom, tudom.  Mindig csak a külső.
Baromira nem vagyok felszínes ember(hiába tűnik úgy), de ez a testkérdés...kedves kis hagyatéka az elmúlt éveknek. Nem tudom elfelejteni. Képtelen vagyok rá. Olyan szinten frusztrál, ami nem viselhető el hosszútávon. Szóval vagy ő, vagy én. És...kicsit félek is ettől. Mert ő lesz az, aki felülkerekedik rajtam.

Csokis s'mores avagy "Pleeease some more"

Az utóbbi időben annyira összejött minden sütitéren, hogy nem lepett meg, amikor ma beütött a kudarc az anyák  napi torta személyében. Pedig milyen gyönyörű hosszú neve volt! "Biscuit joconde epres creme fraiche habbal." Édesemnél láttam, ahol persze nem volt recept, így fogtam a jó öreg góglit, és összevarázsoltam jómagam. Nem vagyok meggyőződve, hogy ő is ezt használta :). Sőt, biztosan nem. Pedig én mindent megpróbáltam, hogy az a nyomorult krém megszilárduljon, de...nem jött össze. Folyt az egész, a hűtős-mélyhűtős kezelés ellenére is. Talán majd máskor. Vagy soha. Az ilyen sznob nevű dolgokkal vigyázni kell, de ezek szerint még nem sikerült megtanulnom.

Ez a képen látható gyönyörűség meg már régen be volt tervezve, csak most jutottam el a megvalósításig. Itthon csokiszalámi néven futott egy mályvacukormentes változat, de muszáj megismerni a rokonságot is :). Én Katánál láttam, aki Tücsökbogárnál, de szinte mindenhol fellelhető egy változata. Ugyanis ez az a fajta "süti" (vagy inkább ragacs), amit nem lehet kétszer ugyanúgy elkészíteni. Hiszen elég ha más csokit/ aszalványt/ magot pakolsz a masszába, és máris kész egy új ízvilág.

De vigyázat! Tömény, nagyon csokis és ragacsos (pillanatok alatt odaköt bármilyen felülethez). Pont ahogyan szeretjük. :)

Hozzávalók: 20 dkg mályvacukor

                      10 dkg vaj

                      1,5 evőkanál víz

                      10 dkg étcsokoládé

                      10 dkg tejcsokoládé

                      10 dkg háztartási keksz

                      3 dkg marcipán

                      3 dkg sótlan földimogyoró (bár sóssal is érdekes lehet...)

                      15 dkg tejcsokoládé

A mályvacukrot, vizet és vajat addig melegítjük kevergetve, míg a mályvacukor fel nem olvad, és finom kis nyúlós massza lesz belőle. Tördeljük bele a csokit, és olvasszuk bele azt is. Vigyázzunk, hogy ne hagyjuk magára az edényt, mert az olvadás pillanatok alatt megvan.

A kekszet csak bátran, kézzel, tördeljük nagyjából 4-5 felé. Tudjátok, ahogy esik :)

Adjuk a masszához ezt is, a lereszelt marcipánt és a nagy darabokra vágott mogyorót is. (A mogyoróval a legegyszerűbb úgy , ha egy zacskóba tesszük, és párszor megcsapkodjuk klopfolóval.)

Béleljünk ki folpackkal egy dobozt/pici magas falú tepsit, és simítsuk bele a masszát. Igyekezzünk a nagyobb göröngyöket eloszlatni, mert a befedésnél hülyén fog kinézni. Ilyenkor nekem amúgy már simán kézzel is fogható volt a massza, sőt, egészen a gyurmázásra emlékeztetett.  Ha az edény aljára odaragadt volna  valami, akkor azt újramelegítéssel könnyen orvosolhatjuk.

Vízfürdőben olvasszuk meg a másfél tábla tejcsokit, és kenjük a süti tetejére.

Ha már nem olyan meleg, tegyük hűtőbe, ahol 1,5 óra alatt kellőképpen kihűl és megszilárdul.

"A kifogás, hogy "én már csak ilyen vagyok", egy nagyon költséges életmód jelszava.

Ejj-ejj, elromlik ez az időjárás. Mondjuk Engem nem ért meglepetésként (az újságoscsajszi már péntek délben előrevetítte), de azért nem tesz túl boldoggá. Annyi mindent terveztem a szünetre, (legfőképpen kertrendezést), hogy végre valahára  utolérjem magam. De így? Legszívesebben csak ennék, és  fetrengenék az önsajnálatban. :) Na jó, ennyire azért nem durva a helyzet, de tényleg nincs kedvem semmihez. Vagyis nem igaz, mennék Velencére sütni, de sajnos előtte muszáj hazamenni. Tudjátok, azok a rohadt kötelességek. Bár ha őszintén belegondolok, ott se nagyon tudnék mit kezdeni magammal. A kert csurom víz, a terasznál nem lehet tovább menni. Szörnyű. 
/Bezzeg ha nem lenne a hátamon az a szar, most mehetnék úszni. Így meg...csak potyogtatom a kis fekete szarokat folyamatosan, illetve minden egyes Bepanthenes kezelés után elkap az érzés, hogy körömmel nekiessek, a nem múló viszketést enyhítendő./
Jó, tudom, nem így kéne felfogni, de most nem megy másképp. Utálom ha a dolgok nem úgy történnek ahogyan én akarom. A várakozást. Most is, azt hittem legkésőbb délben elindulhatunk haza, erre apa még csak most borotválkozik. És mikor szóvá teszem, jön a szöveg, hogy ne pattogjak már, csak belelovallom magam a hülyeségbe, meg mit csinálnék otthon amit itt nem lehet? Nem tudom. De tényleg. 
Egyszerűen csak sok már az ittlétből, és kell a változás. Az állandóság ténye számomra nagyon ijesztő. Mintha egyenlőségjelet tennék közte és az unalom között.
Utálom az egészet.