Knekkebrød és bazsalikomos humusz

" Te figyu, nem akarsz szolizni?"

Tágra nyílt szemekkel fordultam hátra nyelvem hegyén egy határozott nemmel, amikor (szerencsére még időben) észrevettem, hogy a kérdés nem felém irányult: a mögöttem álló lányt kérdezte a barátnője.

"Áááá, neem. Már így is 14 volt. Meg tudod, akarok egy olyant, ami az Ildinek van. Annyira szuper az a kék-sárga, de nekem a rózsaszín-zöld is tetszik. Szerinted melyik legyen? Meg az a flitterese is állatira bejön, de hát az is van vagy 20 (feltételezem ezer), és különben is hogy nézne már ki, ha mindenből tökugyanolyanom lenne. Vagy megvetessem anyámmal? -kérdezte, majd olyan aggodalommal bámult ki a koszos buszablakon, mintha legalábbis az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi helyzetét kéne csípőből megoldania. A másik lány vállat vont, majd elkezdett a már emlegetett Ildinek a különböző piercingjeiről magyázni. Emberünket ez nem nyugtatta meg, látszott, hogy továbbra is nagyon töri a fejét. Hogy mégis megtörje a csendet, feltette az alábbi elmés kérdést: "Te, mi az az antikvárium?"
Ha eddig még nem voltak, itt kezdtek fizikai fájdalmaim lenni, és áldottam az eget, hogy már csak egy fél megállót kell kibírnom a társaságukban. A választ sajnos még hallottam ("Nem tudom, de iszonyú büdös."), de nem győzött meg arról, hogy a külsejük alapján állított értékítéletemet félre kéne dobnom.

Ekkor szoktam elgondolkozni, hogy tulajdonképpen miért is vagyok elégedetlen magammal?
Mostanában sajnos többször eljutottam odáig, hogy belenéztem a tükörbe, és gyűlöltem az arcképem. Csalódtam magamban.
Van ennél borzalmasabb? Szerintem nincsen. Hiszen saját magadnak te kell, hogy legyél a minden. Akiben hiszel. Akire büszke vagy. Mert minden más megváltozhat, megszűnhet körülötted, magadtól sohasem fogsz tudni megszabadulni.
Ennek a gondolatnak a fejében beszigorítottam. Írtam egy szabálylistát, aminek az egyik pontjában még pénzbüntetés is van. Na nem mintha az nálam olyan sokat számítana, csak úgy éreztem, hogy ezzel fokozom a helyzet komolyságát. Az elhatározás már (jó)párszor megszületett, de talán most... most más.
Jelenleg várom a sikert.

Az időpontok, elintéznivalók megjegyzésében sajnos még mindig borzalmas vagyok, bár amióta vettem magamnak egy elég komplett határidőnapló "rendszert", jelentősen javult a helyzet. Nekem ez a memóriám. Ide írok fel mindent: vásárlólistát (mert a kis cetliket is szeretem itt-ottfelejtgetni), kitalált recepteket, teendőket, határidőket. Most a ZH hét mellett szerepelt egy hirtelen lefirkantott halvány ceruzás szó is. Blogkóstoló -->  Trollanyu. 
Még szerencse, hogy észrevettem. Ismét magamban csalódás lett volna, ha Hankkának (a forduló háziasszonya) kell utánam rohangásznia.
És nem is ettem le semmivel. Mármint a feliratot. Amilyen halványra sikeredett, takarítás közben tuti eltűnt volna.


Hozzávalók 2 főétkezésnyi ropogtatnivalóhoz:
6 dkg pirított, darált dió
0,7 dl napraforgómag
0,5 dl lenmag
0,5 dl szezámmag
1 dl zabpehely
csurrantásnyi méz
3 csipet só
180 ml forró víz

A hozzávalókat egy nagy tálba tesszük (méz kivételével), összekeverjük, majd  leforrázzuk, és 10 percig állni hagyjuk. Előveszünk egy tepsit, kibéleljük sütőpapírral, és 5-6 mm vastagon egyenletesen elsimítjuk rajta a masszát.
Előmelegítjük a sütőt 160 fokra, és légkeveréses funkcióval nagyjából 40 perc alatt ropogósra sütjük.

És a vélemény? Nem gondoltam volna, de valami elképesztően finom!!!! Nálam tuti befutó. Aki szereti a különböző magokat, olvadozni fog ezekért a kis falatokért!




Forrás: Trollanyu

     ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A bazsalikomos humusz Zizitől van, elkészítése igen egyszerű :

Turmixoljunk össze 6 dkg főtt csicseriborsót (szárazon 6 dkg), 2 evőkanál tahinivel, citromlével, pici sóval, borssal, 1,5 teáskanál olívaolajjal és egy jó nagy maréknyi friss bazsalikomlevéllel! Ha túl sűrűnek tűnne, higítsuk a főzőlével.

Bibimbap és a boldogság kapcsolata

Boldognak lenni nem több, mint figyelmesen járni a világban, és észrevenni a szépet. Hozzáállás kérdése. És ha az, akkor csak rajtunk múlik: mi felelünk a saját boldogságunkért.
Pillanatnyi állapot. Mi teszünk azért, hogy gyakori momentum legyen, vagy épp csak ünnepek idején köszönjün be. Elcsépeltnek hangzik, de ha mosolyogsz, a világ is visszamosolyog. Véletlenül szoktam szembesülni vele, de örökérvényű igazság.
Mert boldognak lenni olyan jó. Számomra már maga a szó is egyfajta misztikus elérhetetlenséggel bír, hát még az érzés! Imádom.
Olyan érzés, mintha a föld felett lebegnél. Mintha... abban a pillanatban nem érhetne semmi rossz. Nem számítanak a világ problémái, egy kis időre nem foglalkozol mással, csak magaddal. Odafigyelsz a jelenre.

Szeretnék kiegyensúlyozottabb lenni. Lelki békét. Elfogadni önmagam. Megválni a kényszerességeimtől, és az agyamban dúló harctól.
Szeretnék, mert tudom, hogy ez az, ami hiányzik. Ez az, ami köztem és a boldogság között áll. Egyenlőre azonban nem megy. Próbálkozom, de... nem túl nagy sikerrel. Talán még nem állok készen.


Nem olyan régen beszélgettem egy barátnőm anyukájával. Na, a lánya tipikusan az a boldog figura. Mindig mosolyog, emberek között van, pörög. Szüksége van a társaságra, különben elveszik. Szerintem ez nagyon jó. Mondanám, hogy irigylem, de az nem lenne igaz, egyrészt, mert nem vagyok irigy típus (ha vágyom valamire, igyekszem hozzájutni a keretekhez mérten), másrészt pedig tudom, hogy én nem vagyok ilyen. Ilyen típus. Lehetek én is boldog, de nem ilyen módon.
"Ez annyira jó, hiszen itt van mindennek az alapja" - csúszott ki a számon.
Az édesanyja erre felháborodotan elkezdte rázni a fejét, hogy azzal semmit sem lehet kezdeni, meg hogy van az, hátradőlünk a fotelban, és boldogok vagyunk?
Nem tudom. Így beállítva valóban infantilisen hangzik, de... azért annyira nem rosszul. A boldogság szárnyakat ad. Én legalábbis bármire képesnek érzem magam azokban a pillanatokban.
Ezen elven szerintem mindenki megérdemelne néhány napot, amikor nincs más feladata, mint hogy boldog legyen.
Egyszerűen hangzik? Pedig nem az.

Mint ahogyan a "szeretet-kérdés" sem. Hogy ki, kit, miért, kin keresztül szeret.
Vannak emberek, akiknek fontos a szerete. Nem tudom miért, de fontos. Talán mert felnézek rájuk? A család egyértelműen ez a kategória, de Palit is muszáj idesorolnom. Azonban egyáltalán nem azért, mert "anyával van".
Önmaga miatt.
Amikor 1 éve kiderült a dolog, nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de egyszerűen hozzánk tartozik. Úgy kerek a hétvége ha ott van velünk. Eleinte furcsa volt, hogy mindig bejött még pizsiben jóéjszakát kívánni, de most már hiányzik, ha nem teszi. Vagy a hajnali Forma1 nézések, amikbe mindig belealszik, így mikor én felkelek, már csak annyit látok, hogy a kanapén szundikál.
Nem tudtam hová tenni amikor levitte a szemetet, vagy elmosogatott, tekintve, hogy ilyesféle tevékenységet nálunk apa vagy Marci sohasem volt hajlandó végezni, bármennyire is próbálkoztam. Jó, nyilván mást meg csináltak. De akkor is. Döbbenetes volt. Viszont nagyon jól esett.

Szóval szeretek vele lenni.
A képek az előző hétvégén készültek, amikor kivonultunk neki szurkolni a futómaratonra. Először úgy volt, hogy én is indulok (persze nem a nagy távon), de aztán úgy határoztam, inkább biztos ami biztos, hanyagolom. Szeretek futni, de azért annyira mégsem. Nem úgy, mint ő. Nyáron többször is indultunk egyszerre reggelenként Velencei-tavat kerülni: ő futócipőben, én biciklivel.
Az idővel nagy szerencsénk volt, mert a borongós reggel után gyönyörűen kitisztult, és a vihar is csak estére érkezett meg.


Ráadásul a piknikmániám is kiélhettem: sajtos-céklakrémmel, répával és csírákkal töltött pitát készítettem, amit a célnál kapott műanya fólián ülve falatoztunk.
Isteni volt.

A fenti étel Edi játékára készült, ahol az egymásnak adott "régiókból" kellett egy ottani ételt elkészíteni. Én Kínát kaptam Böbétől. Azt hittem egyszerű dolgom lesz, de útközben rá kellett jönnöm, hogy a kínai konyha nem az én világom. Szilveszterre ugyan csináltunk a barátnőmmel klassz kis szerencsekekszeket, ami pontosan olyan lett, mint a bolti, de (sajnos) utálom a szójaszószt, és a mézesmázas rántott falatkáik sem tartoznak a kedvenceim közé. Nem mellesleg igazi autentikus receptet akartam, így jól eljátszottam azzal, hogy átnyálazzak egy rakat kínai blogot. Sajnos az ihlet nem jött meg, de itt kötöttem ki. Koreai rizstál néven futott eredetileg, de tulajdonképpen egy egyszerű bibimbapról van szó. Az meg már készült, nálam: itt, és nagyon szeretem. A különbség csak a tofu pácában, illetve a felhasznált zöldségekben van, de azt hiszem, ez a verzió mégis jobban ízlik. De lehet, hogy csak a nagyim csípős szósza teszi. :)


Hozzávalók 1 nagy adaghoz:

10 dkg tofu

1 pici fej lilahagyma

1 gerezd fokhagyma

2 ujjpercnyi frissen reszelt gyömbér

1 teáskanál olívaolaj

pici citromlé

1 evőkanál vörösborecet

3,5 dkg vadrizs

2 maréknyi spenótlevél

2 kisebb uborka (kovászolnivaló)

1 nagy napsárga paprika

1 tojás

1 maréknyi mandula

A tofut és hagymát vékony csíkokra vágjuk, majd összekeverjük a lereszelt fokhagyma, gyömbér, olaj, citromlé és borecet ötössel. Állni hagyjuk, minimum 1 órára.

A vadrizst kb. 3x-os menyiségű vízben puhára (de nem szétesősre) főzzük.

Az uborkát és paprikát félkörökre illetve kockákra vágjuk.

Egy serpenyőben pici olívaolajat hevítünk. A pácolt tofut "odakapósra" (de minimum aranybarnára) sütjük. Ha ez sikerült, beleszórjuk a megmosott spenótleveleket, és éppen csak összeesésig melegítjük.

Tálaláskor a hozzávalókat egy mélyebb tálba halmozzuk, a tetejére lágyra sütött tükörtojást helyezünk, majd alaposan kanalazunk rá valamilyen jó csípős paradicsomszószt (nem ketchupot!!!!!), és megszórjuk durvára vágott mandulával.


 Forrás: Veggie num num

Céklatorta kakukkfüves kecskesajtkrémmel

Ősz van. 
Számomra legalábbis most kezdődött el.
Mert igen-igen, szép az, amikor minden délután hétágra süt a nap, de... nekem elég volt a nyárból. Egyszerűen már nincs helye.
A jelenlegi időjárás sokkal helytállóbb. Hideg van, de ha nem fúj a szél, igen kellemes tud lenni. Jó hazaérni kihűlt kezekkel, megfürödni, enni egy tányér meleg valamit, aztán betakarózva tanulni. Vagy odaülni a sütőajtó elé, ha éppen sül valami. (Ami nálunk igen gyakori.)
De az ősz az elmúlásról is szól. Sőt. Tulajdonképpen csak arról szól.
De ez így jó. Mert egyszer minden véget ér. Véget kell, hogy érjen. Ez a természet rendje. Mindenki tudja. Mégis... szomorú szembesülni vele. Nekem Velencével az volt. Megálltam a kert közepén, és belesajdult a szívem a látványba. Lehullott falevelek, sárguló bokrok, vakondtúrások, nyírásra váró fű. A kiskertem kicsit begazosodva. A környék néptelen. Már a madarak is elmentek.
"Lesz még újra nyár?" - jutott eszembe. Olyan elképzelhetetlennek tűnik.


Végtelenül távolinak.

Azért az elmúlt héten még fagyiztam is -méghozzá gorgonzolás fagyit kóstoltam! Az élmény nem várt volt: egészen beköltözött a fejembe az édesség és sós sajt párosítása. Ennek örömére született ez a cékla-kecskesajt duó is.   :)  De hamarosan a kéksajt is terítékre kerül...


Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához:

15 dkg reszelt cékla

2 evőkanál olívaolaj

2 szem rózsabors, fél mokkásk. fahéj, 5 kardamommag

7 dkg rozsliszt, 6 dkg zabpehelyliszt

1 tk. szódabikarbóna

5 dkg mazsola forró vízbe áztatva, majd összeturmixolva

Összekeverjük a száraz, majd a nedves hozzávalókat, homogénre dolgozzuk, és egy 18 cm átmérőjű kivajazott tortaformába simítjuk. Előmelegített 175 fokos sütőben nagyjából 40 percig sütjük.

10 dkg natúr kecskegomolya

3 nagy evőkanál sűrű görög joghurt

1 evőkanál nyírfacukor

2 nagy ág kakukkfű

A krémhez a fentieket összekeverjük, és a félbevágott torta közé simítjuk. Tálalás előtt feltétlenül hagyjuk állni egy éjszakát a hűtőben (ezalatt összeérnek az ízek), és a krém is kap egy szép rózsaszínes árnyalatot.   :)

7 Halálos bűn csokitorta

Harag, büszkeség, bujaság, zsugoriság, irigység, lustaság, mohóság.

A katolikus egyház szerint ezek az emberiség legelítélendőbb tulajdonságai, én azonban... nos, nem értek egyet. De ez nem tartozik ide. Az azonban már annál inkább, hogy miért így nevezték el ezt a tortát. (A fantáziadús elnevezés az eredeti oldalról származik.) Eleinte nem értettem, de nemrég megvilágosodtam.
Ez a torta mindent magába foglal.
Hiszen lehetsz haragos, ha nem jut már belőle másnap,  
                          büszke, hogy ilyen finomságot tudtál az asztalra tenni
                          buja, ha megfelelő helyzetben és helyről eszed (a csoki afrodiziákum!)
                          zsugori, ha nem vagy hajlandó fizetni ennyi (és jó minőségű) csokiért
                          irigy, ha nem adod ki a receptjét a kezedből
                          lusta, ha a sokféle krém, és várható koszos edényhalom miatt nem állsz neki
                          mohó, ha 2 nagy szeletet egy pillanat alatt betermelsz belőle.
  

                     

Nem az a torta, amit egy szerdai vacsora után odatesz az ember az asztalra, de ha van kilátásban ünnepi esemény, szerettek sütni, vagy csak szimplán hedonista módon halmozzátok az élvezeteket egy átlagos hétvégén is, essetek neki!

Nem fogtok csalódni:)

A tésztához:
3 dkg étcsokoládé (70%)
1 dl erős kávé
3 tojás
50 ml sűrű tejföl
4 evőkanál nagyon jó minőségű kakaópor
4 dl liszt
2 csipet só
1,5 teáskanál sütőpor
2 dl + 2 evőkanál cukor
20 dkg vaj

Az étcsokit egy tányérban kockákra tördeljük, leöntjük a kávéval, és állni hagyjuk, hogy felolvadjon.
A fehérjéből és sóból kemény habot verünk.
A tojássárgákat és vajat egy nagy edényben krémesre keverjük, majd a tejfölt és kávés csokit is hozzáadva homogénné dolgozzuk.
A száraz hozzávalókat összevegyítjük, majd a fehérjehabbal felváltva a csokis masszához adagoljuk. Vigyázzunk, ne törjük össze a fehérjét, különben nem fog a tésztánk felemelkedni.
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Vajazzunk ki 2 db 18 cm-es tortaformát, és osszuk szét benne a masszát. Tűpróbáig süssük, nagyjából 25-30 percig.


3 féle csokikrém:
7 dkg fehér, -ét és tejcsokoládé
60 ml étkezési keményítő
4 dl tej
2 egész tojás
2 tojássárgája
1,5 dl cukor
3 evőkanál vaj
2 evőkanál whiskey
1 teáskanál rózsabors
2 teáskanál kávépor

1 dl tejben csomómentesen elkeverjük a keményítőt, majd hozzáadjuk a tojásokat, tojássárgát.
A maradék tejet meglangyosítjuk a cukorral, és egy részével óvatosan felhigítjuk a tojásos masszát. Ezután összeöntjük a kettőt, és lassú tűzön besűrítjük. 
Közben 3 tálba tesszük a kockákra tördelt csokoládét. Még melegen elosztjuk közötte a tojásos krémet, és állni hagyjuk, hogy felolvadjon benne a csoki. Ha ez megtörtént, mindegyikbe belekeverünk 1 evőkanál vajat, és az ízesítést: az étcsokihoz a whiskey-t, a fehércsokihoz a porrá zúzott rózsaborsot, a tejcsokihoz a kávéport. Hagyjuk kicsit hűlni.



Tejcsokis-mályvacukros krém:

20 dkg vaj (mindenképpen vaj!!!)

15 dkg tejcsoki

10 szem mályvacukor

pici tej

1,5 evőkanál keményítő

A puha vajat habosra keverjük.

A mályvacukrot mikróba rakjuk, és 1 perc alatt barnás kérget sütünk rá, hogy utána szép barnás színe, és karamellás jellege legyen. Vigyázat, megdagadnak a kis drágák, úgyhogy kellőképpen mély edénybe tegyük, ha nem akarunk a mikróból kínkeservesen ragacsot takarítani. Ezután átrakjuk egy lábosba, és vízfürdő fölött, a tejcsokival és pici tejjel simára olvasztjuk. Hagyjuk hűlni (de ne teljesendermedjen meg), majd homogénné keverjük a vajjal. Tegyük hűtőbe.


Összeállítás:

A 2 tortát kettévágjuk. Az alsó lapot megkenjük a whiskys-csokis krémmel, rá a következő lap, arra a fehércsokis-krém, tészta, tejcsokis-krém, tészta. Itt hűtőbe tehetjük, hogy egy kicsit szilárduljon.

A torta külsejét vonjuk be a tejcsokis-mályvacukros krémmel, majd ismét fagyasszuk egy kicsit.

Díszítésnek tehetünk rá csokiglaze-t (ehhez 10 g vajat, 20 ml tejet és 40 g csokoládét összeolvasztunk, majd miután egy pár percet hűlni hagytuk, öntsük a torta tetejére, és hagyjuk, hogy szép rusztikusan lecsorogjon az oldalán. Ehhez persze az kell, hogy egyenes legyen a torta teteje, ami nekem természetesen nem sikerült, így a torta egyik oldala teljesen glaze-es lett.)
                                      bonbonokat

                                      csokireszeléket

Forrás: Sprinkle Bakes

Répás - körteszószos fűszeres muffin

Úgy elillant ez a mostani hétvége, mintha nem is lett volna, gyakorlatilag arra ocsúdtam fel, hogy már másnap iskola. Vasárnap. (Szegény kis biológiai órámat erősen megzavarta a tény, hogy már szombat este utaztam vissza Pestre.)
Egész szombaton nem hagyott nyugodni az a rossz érzés, hogy el vagyok késve, hogy elpazaroltam az időmet, hiába tudtam agyilag, hogy nem. Ott van még az egész vasárnap.
És valóban ott volt, ...már ami maradt belőle. Előzetes megbeszélés alapján sütöttem ugyanis egy tortát - brutálmegadurvacsokis darab, a héten hozom - és lazán elszórakoztam vele a fél napot. De ez egy ilyen műfaj. Nem tudok és gyűlölök sietni. Van, amire egyszerűen rá kell szánni az időt. Hogy utólag azt mondjam megérte, az a külső alapján dől el, de ez most bőségesen az a kategória, mert szép is lett, és a "nagyon egybevolt" kezdetű visszajelzések alapján finom is. Bár majd 60 deka csoki mi más lehet, ha nem jó?

Főleg most. Ősszel.
Mert ez már nem a vénasszonyok nyara. Az szombaton véget ért. Jó-jó, délutánonként még most is mindig kisüt a nap (amit imádok), de alapvetően már nincs jó idő. Elindult a nyálkaszezon, előz héten apa, most én vagyok a soros. Bosszantó, mert annyira vigyázok magamra! Én, aki még akkor is vesz sapkát, ha mások nem, mert "ki tudja, hátha majd pont most fázik meg a fejem".
Persze most még nem, ennyire lökött azért én sem vagyok.

De asszimilálódok, vettem észre szomorúan.
Pesten (mint minden nagyvárosban), még élesebben elkülönül egymástól a nyomor és gazdagság, mint a kisebb helyeken. Ott élnek egymás mellett, a különbsé a szemedbe ordít minden utcasarkon. Régen, valahányszor csak feljártam, mindig azon gondolkoztam, hogy bírják ezt szívvel, idegekkel (és pénztárcával) a" pestiek". (Az anyagi részt azért tartom fontosnak odaírni, mert példának okáért engem rendesen le lehetett venni: adtam a gyerekeit etetni vágyó sovány nőnek, a gyógyszerre kérő szakállas úrnak, sőt, ha megállítottak kedves szervezetek aktivistái, azoknak sem tudtam nemet mondani. Egyszerűen úgy éreztem nem tehetem meg, hogy ne adjak, hiszen nekem annyival jobb, mint nekik. Úgy gondoltam, ezzel tudok valamennyire "osztozni" a nélkülözésükben.)

Ma már tudom: egyszerűen. Vagyis sehogy. Ugyanis ha együtt élsz ezekkel a dolgokkal, szembesülsz velük nap, mint nap, óráról órára, kegyetlenül hangzik, de megszokod. Megszokod, hogy ez mindig ott ül, az reggelenként itt fekszik, és ezáltal az utcakép részévé válnak ezek az emberek.
Rossz volt rádöbbenni, de azt hiszem ezt tényleg nem lehet máshogyan túlélni. Persze az érzéseim, gondolataim mit sem változtak a téma iránt. Nem értem, hogy miért kell embereknek így élni. Ha mindenki csak egy kicsiről mondana le... talán már akkor javulna a helyzet. Persze miért mondana le valaki arról, amiért keményen megdolgozik, egy olyan javára, aki nem csinál semmit. Mert ők is többfélék, van aki dolgozna, szeretne javítani, de nincs lehetősége, van aki pedig egyszerűen jól érzi magát így. Na jó, a jól nyilván túlzás, de eléldegél ezen a színvonalon. Nem tenne többet, hogy változzon a helyzet.
Én az első csoportot sajnálom végtelenül. Legfőképpen azt, hogy lassan már azok is idetartoznak, akik két műszakban húzzák az igát...

De leginkább mégis az zavar, hogy nem tudom hogyan tudnék segíteni.

De ha már itt az ősz, kerüljenek terítékre az őszi alapanyagok!
Imádom.
Egytől egyig mindet. A körtét, az ezerféle ekkor kapható almát, a sütőtököt, káposztaféléket, gesztenyét... mindent!!! Megvalósítandó ötlet van bőven, remélem meg is tudom nektek mutatni őket, és ti is kipróbáljátok majd.  :)
Indítsunk egy egyszerű muffinnal. Tényleg semmi extra: néhány csuklómozdulat, pár perc sütés, de a végeredmény valami elképesztően finom a fűszeres répás-körteszósznak, és a szájban elolvadó krémes körtedarabkáknak köszönhetően...
Tökéletes délután, ha megéhezünk, de még reggelire is egy kis joghurttal, hiszen a cukortartalma igazán elhanyagolandó.


Hozzávalók 6 darabhoz:

1/2 csésze hajdinaliszt

1/2 csésze zabpehelyliszt
1/2 csésze kókuszreszelék
1/2 csésze pirított, darált  dió

1 teáskanál szódabikarbóna

1 csipet só

1/2 teáskanál fahéj
1/4 teáskanál kardamom

2 evőkanál olívaolaj

1 teáskanál vaníliapor

1 csésze kókusztej

1 csésze fűszeres-körtés-répaszósz*

1 nagyobb répa

Egy tálban összevegyítjük a száraz hozzávalókat, egy másikban a nedveseket, majd fokozatosan összekeverjük a kettőt. A répát nagy lyukú reszelőn lereszeljük (lehet ezt szóismétlés nélkül?!), és a tésztába forgatjuk.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Egy muffintepsit megpakolunk kapszlikkal, és egyenletesen elosztjuk benne a tésztát. Tűpróbáig sütjük!

*A pürét már előzetesen elkészíthetjük, hűtőben szuperül eláll, és még marad is belőle bőven. :)

2 nagy, vagy 3 közepes répát meghámozunk, karikákra vágjuk, és roppanósra pároljuk. Meghámozunk és apróbb darabokra vágunk nagyjából 5 közepes méretű körtét, hozzáadjuk a puha répakarikákat, egy kevés citromlevet és "gondolatnyi" vizet. Aztán a fűszerezés: a szósz lelke. Én nem mértem, csak illat alapján adagoltam a különböző fajtákat, de került bele fahéj, kardamom, szerecsendió, ánizs, gyömbér, szegfűbors és koriander is. Ha mindent beletettünk, fedő alatt óvatosan krémesre főzzük. Ha egy picit már kihűlt turmixba tesszük, és átdolgozzuk, hogy teljesen sima legyen a végeredmény. Tiszta(én mindig kifőzött) befőttesüvegbe töltjük, és fogyasztásig hűtőben tároljuk. Nagyjából néhány hétig áll el.


Forrás: Family Fresh Cooking