Égi tünemények: mikulás, isten és a sátán személyesen. Egy napon. Nem sok ez egy kicsit?

Rendszertandolgozat. Hmm, hát, kissé elszámítottam magam. Úgy egy héttel. Nagyjából ennyi hiányzott volna, hogy eredményesnek nevezhessem a tanulásom. A vonatútra még beterveztem egy brutálfelületes átpörgetést (hogy legalább néminemű ibolyám legyen mindenről), de dühödten konstatáltam, hogy nem tettem be a füzetem. Ezek után a mentsük a menthetőt alapon nekiálltam megoldani a feladatgyűjteményt, hiszen a megoldókulcs végülis szintén tudást hordoz. (És valóban, később jó pár dolgot fel tudtam használni.)

Martonvásár környékén felszállt egy férfi, leült velem szemben. Látta, hogy kornyadozok a biosz fölött, elkezdett beszélgetni. Nem részletezném, a lényeg, hogy végül megadtam neki a nevem, telefonszámom és a blog címét. Elköszöntünk, leszállt. Ahogy a vonat elindult, úgy 10 másodpercre visszamélyedtem a tankönyvbe (lelkemben a jövőm biztosításának boldog tudatával), mire beesett a frissen megüresedett helyre egy másik fazon, hogy jól értette, hogy az az ember süt? Nagy nehezen elmagyaráztam, hogy nem, én sütök, ő csak a szállodáról beszélt. És itt elkezdett belőle ömleni a szó. Hogy ez egy rossz ember volt, ő látta, mert észrevette, hogy figyeli, és látja rajtam, hogy egy értelmes, fiatal lány vagyok, de vigyázni kell, mert vannak parapszicho emberek (többek között ő is), és nem tudhatom mire képesek, higgyem el, hogy ő csak jót akar, 3 gyermek édesapja, és különben is ki hallott már olyanról, hogy vidéken szállodát nyitni (nagyon hallgatózhatott a pasi, mert tényleg volt egy ilyen mondatrész, hogy egy barátjának van vidéken szállodája), semmi forgalom nincsen, ilyent még a leggazdagabb ember sem csinál. És ide folyton visszatért. Közben egy elejtett áldjonnál elkapott a gyanú, hogy tuti vallásos, és mikor rákérdeztem, kiderült: valóban. Isten báránya ül velem szemben. (Rögtön a kezembe is nyomott egy Békés, áldott karácsony című képeslapot.) Megígértette, hogy vigyázni fogok magamra, és ő is leszállt.

Én meg ottmaradtam. Az összes kétségemmel. 

Ha azt mondom, hogy az ájulás kerülgetett, nem túlzok. Forgott a világ. Az egysejtűek helyét átvette több tucat kérdés. (Biológia? KIt érdekelt? Azt se tudtam, fiú vagyok vagy lány.) "Úristen. Mit csináltam? MI van, ha tényleg hazudott? Ha minden szava hazugság volt és én elhittem...Vagyis nem elhittem, csak meggyőzött...de meggyőzött, áá jaj, de kurvára naív vagyok! 
DE mit akarhat? Tőlem? Basszus...és ha megkeres fb-on? Gyakorlatilag mindent tud. Úr-is-ten. Egy hét múlva meg már Görögország felé utazok bedrogozva, mint jövendőbeli prosti? Vagy..."

Gyomorgörcsöm volt. Zúgott a fejem a hülyeségektől. Próbáltam hívni apát...nem vette fel. Pedig úgy éreztem, hogy semmi más nem segíthet. El kell mondanom. Tovább kell adnom, hátha történik valami...legalább ne vigyem magammal a sírba. De nem. Nem ér rá. Tárgyal. TUlajdonképpen nem is értem miért csodálkozom. Volt 18 évem, hogy megszokjam. 

Bepróbálkoztam a zenehallgatással, hátha, de nem tudta elnyomni a zsibongó hangokat.k

A tanfolyam zárt falai között éreztem először, hogy engedett a szorítás. Muszáj. HIszen annyi mindenre kell energiát fordítanom, nem pazarolhatom ilyen hülyeségekre.

Egyébként boldog mikulást mindenkinek...

I look back on life - it's funny how things turn out

Fél év.

Ma 6 kerek hónapja, hogy boldogítom Á-t.

Képtelen vagyok elhinni, pedig személyesen részt vettem a dologban.

Rengeteg minden változott, de van ami nem.Vagy csak időlegesen. Ahogyan Daninak is mondtam, túl öreg Panka vagyok, hogy megváltozzam. Például újra kettős könyvelést vezetek. Mint a régi szép időkben.

Kaptam egy gyönyörű rózsát. Itt van mellettem. Csak bámulom, és az jár a fejemben, hogy nem vagyok jó barátnő. Hogy sokkal jobbat érdemelne. Mert így van. Én vagyok aki ezt a legjobban tudja, hiszen nálam jobban senki sem ismer minket. Főleg magamat.


Tulajdonképpen léptem bármit is előre?

Török joghurt torta a lehangoló idő ellen

Ma 18 éve, hogy megkereszteltek- anya ezzel fogadott reggel. Advent 2. vasárnapján.
Uff. Vajon akkor is ilyen pocsék idő volt? Nem hideg vagy ilyesmi (meg talán az még kevésbé rossz), csak köd és nyálkás trutyi mindenhol. Kiábrándító. Ráadásul még tanulni seme tudok normálisan. Minden elvonja a figyelmem.
A kedvem dettó nulla. Karácsony? Tegnap át kellett mennem a városon, és mintha egy idegen világba kerültem volna: minden ünnepi díszkivilágításban úszik, a kórus karácsonyi dalokat zeng a színpadon, az árusok standjai körül bolydult tömegek sétálgatnak forraltbort szürcsölgetve.
Na, ha azelőtt nem volt rossz kedvem, akkor ettől lett. Gusztustalan, hogy mennyire rá akarják tukmálni az ünnepet az emberekre. Fogják fel, még nincs karácsony.

A receptet á la carte-nál találtam, majd' fél éve. Többször volt is már terítéken, hol ilyen-olyan gyümölccsel, hol natúran, de mindegy is, csak osztani tudom a véleményt: elképesztően könnyű kis édesség.

Hozzávalók egy 18 cm-es piteformához :

       2 kisebb tojás

       csipet só

       1 nagy evőkanál xilit/cukor (vagy inkább 2)

       fél centis gyömbérdarabka

       fél teáskanál vaníliapor

       1 púposabb evőkanál tönkölyliszt (nálam teljes kiőrlésű)

       20 dkg sűrűbb natúr joghurt

   

A tojásokat válasszuk szét, a fehérjéket verjük kemény habbá a sóval.

A sárgákat keverjük habosra a xilittel/cukorral, majd tegyük bele a vaníliaport, és reszeljük bele a gyömbért is. Adjuk hozzá  a joghurtot, lisztet, keverjük simára. A legvégén forgassuk bele a fehérjehabot.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Kenjünk ki vékonyan zsiradékkal egy kicsi piteformát, töltsük bele a masszát. Hámozzunk meg 3 kiwit, vágjuk vékony karikákra, majd tegyük a tetejére. Süssük kb. 20 percig, míg aranybarna nem lesz a teteje, és a közepe nem folyós.

Pillangóinvázió a konyhában

Réka és Luca szülei sütiügyileg először drága barátném 18-as tortája kapcsán kerestek fel. (Amúgy sokat vagyunk együtt-Rékával, csak egész más témában. DE jó. Nekem fontos. Maga a békesség. Réka sohasem rohan sehova, és irigylésreméltóan el tud vonatkoztatni a külvilágtól. És emlékeztet a jobbik énemre.) Azt hiszem sikere lehetett, mert nem sokkal később megbíztak a család legapróbb tagjának készülő szülinapi finomság elkészítésével is.  Mivel egy igen öntudatos, és értelmes kislányról beszélünk, egyértelmű volt a csajos téma: Rózsaszín, pillangó, virágok. Élveztem, meg néha kell is a változatosság. (Túl menő ez a sugarshop dizájn.) Báár, annyit elárulhatok, hogy ebben a hónapban nem ez lesz az egyetlen ilyen torta...

Amikor elkezdtünk tárgyalni az ízvilágban a sötét tészta címszó alatt rögtön ez ugrott be. Nagyon finom, szép magasra megnő, és nem utolsó sorban irtó klasszul lehet vágni. A töltelékkel kapcsolatban annyi volt a kikötés, hogy könnyed legyen, és feltétlenül tartalmazzon epret, ez ugyanis a kishölgy kedvence. Tél lévén azonban kissé költséges lett volna megoldani, hogy friss eper kerüljön terítékre, így maradt az üvegbe zárt változat. És az eper mellé mi illene jobban, mint a joghurt? :)

A torta külseje ezúttal is fondantbevonatot kapott, illetve felavattam az újonnan vásárolt pillangó és virágkinyomóimat. 

Remélem tetszett Borónak (így hívják a kislányt), mert amikor elvitték az anyukájával, nagyon meg volt illetődve, mindenhova nézett csak a tortára nem, plusz fél percenként Bodza is a nyakába ugrott (még kicsi, úgyhogy a dolog szó szerint értendő).

Nem vagyok formában. A kiegyensúlyozottságom valahol nagyon megbillent, és nem tud visszaállni. Akármihez fogok, közel sem érzem olyan eredményesnek, mint mondjuk októberben. Nem megy. Szerdán döbbentem rá, hogy ha az élet egy hullámvasút, akkor én jelenleg a zuhanó fázisban járok. Remélem hamarosan elindulunk visszafelé.

És még ugyanezen a napon arra is rá kellett ébrednem, hogy vannak, akiknek sokkal rosszabb. (Ezt persze az ember tudja elméletben, meg mindig próbálja is magának mondogatni - legalábbis én igen - de sokszor hajlamosak vagyunk belefelejtkezni az önsajnálatba. Nálam ennyire durva nem volt a helyzet, de komolyan elgondolkodtatott.) Vegyünk egy lányt. Okos, talpraesett, boldog. Párkapcsolatban él, válallkozást vezet. Éli nyugodtan a kis életét, majd egyik nap kiderül, hogy a vállakozása csődöt mondott. Hazamegy, hogy elmondja a barátjának, mire az közli vele, hogy sajnálja, de elmúlt a szerelem, és költözzön ki sürgősen a lakásából. És most itt van ez a lány, munka, család, és anyagiak nélkül.
Olyan, mint egy rossz film, nem? A szomorú, hogy nem az. Ismerem ezt a lányt.

A receptet Kicsivúnál találtam, nagyjából 2 nappal azután, hogy hazajöttünk Nepálból. Igazából a curry szóra kaptam oda a szemem, tekintve, hogy ott előtte 3 hétig, a legtöbb étlapon ez volt a toptermék. Gondolkoztam, hogy hülye vagyok én? Hazajövök (gyakorlatilag) Indiából, ahol az egész út alatt szinte egyáltalán nem vagyok hajlandó helyi dolgokat enni, (többek között ezt sem, pedig tuti autentikus lenne), erre itthon meg nekiállok csinálni? Ráadásul curryt, amire a tavalyi Sri Lanka körút óta rá se bírtam nézni? 
Igen. Én valahogyan pontosan így működöm.