Mivel többen kérdeztétek, akkor leírom, hogy a malac jól van, csak anya meg akarta spórolni az állatorvost, és megpróbált leszedni egy odanőtt alomdarabot Golyi talpáról. A széle még szépen darálódott le, a közepe meg már egy lyukacskát hagyott maga után. Amiből meg jött a hemoglobinsokaság.

Miközben jöttem haza a kutyával a hülye viharos-esős szélben, eszembe jutott, amiről Ádám beszélt. Hogy milyen kicsi a világ. Mert ki gondolta volna anno 10 évesen, mikor együtt néptáncoltunk, hogy ő lesz a "legjobb fiúbarátom"? Amikor a legnagyobb probléma az volt, hogy kikerüld az együtt táncolást, kézfogást, vagy bárminemű érintkezést. Gyerekek voltunk, na.Aztán csomó ideig nem találkoztunk. Pontosan 6 évig. És egyszercsak összefutunk egy diákmunkán. Mindenki örül a másiknak, de inkább csak az udvariassági köröket futjuk.
Majd jön a döntő pillanat: egy Freefest decemberben. És azt veszem észre, hogy nyomul az unokahúgomra. Akin látom, hogy nagyon zavarja. Később megtudom, hogy megkereste fészbúkon, meg engem is, hogy tanácsot kérjen a meghódításához. És a közös munka összehozza az embert. Mert én voltam az egyetlen, aki mindkettejük érzésével tisztában volt. Mókás dolog. :) Tudtam, hogy Laura nagyon nem akarja, úgyhogy neki abban adtam tanácsot, hogy hogyan mondja el/rázza le, míg Ádám érzései egyre magasabbra lángoltak, így őt a meghódításhoz hasznos tippekkel láttam el. Volt, hogy eszembe jutott, kétszínűség amit művelek. Azonban most belegondolva nem volt az. Csak jót tettem. Mindkettejüknek azt adtam, amire vágytak. Az egy dolog, hogy Laura nem csinált szinte semmit abból, amit mondtam. Vagy csinálta, csak bénán. Az egyedüli szemétnek nevehető dolog, hogy Ádámnak nem mondtam meg amiket Laura nekem mondott. Mert az ember nem keseríti el egy barátját? Akkor már ugyanis azok voltunk. Ő a bizalmába fogadott, nekem pedig ez nagyon hízelgett. És igyekeztem a lehető leginkább eleget tenni  pozíciónak. Meg most ki az a szívtelen, aki azt mondja egy másik után epekedő embernek, hogy bocs de a vágyott személy utál? Én biztos nem. Ő megcsinálta velem, de ez más kérdés. Nem ugyanaz a szitu.
És tulajdonképpen jól tettem. Nem? Mert mostanra sikerült meglágyítania unokatesókám szívét, és elvileg járnak. Ha meg akkor felhagyott volna az udvarlással? 
Bár csók még nem volt. Mert L. fél.
Vagyis azt kérdezte, hogy mi a jó a csókolásban. Valaki? Jól jönne pár értelmes válasz. Mert gondolkodtunk Ádámmal, vagyis inkább ő gondolkodtatott engem, de semmi értelmesre nem jutottunk. Abban egyeztünk meg, hogy az a legfontosabb, hogy szeresd akivel csinálod,
A történet befejezése meg az, hogy azóta csomót találkozunk. Ő kibeszéli nekem a kis L-es dolgait, én meg az enyémeimet. Eljön hozzánk, csak azért, hogy elmenjünk kutyát sétáltatni, aztán hazateker. Szeret segíteni a főzésben, bár igazság szerint nekem még tanulnom kell az együttműködésről és a csapatmunkáról. Aztán hogy mit tervezünk még? Hát, majd meglátjátok :)

Narancs-grapefruit lekvár

 Igazából amióta beindult a citrusfélék szezonja (vagyis tél eleje óta) készülök egy ilyen akcióra. Még a nyáron beszerzett fantasztikus kis könyvecskéből: egy Bibliaként forgatom. Kár, hogy minden alkalommal eltérek a leírtaktól, na de kérdezem én (ismét) aki lekvárt eszik az nem a gyümölcsöt szeretne enni? Mert ha cukrot, akkor arra jobb módszer az evőkanál és egy eldugott sarok.
Ez ráadásul nem is az a tipikusan édes valami, sokkal inkább megfogó a grapefruit kesernyéssége.

 És tudom, hogy nem szoktam ennyi képet felrakni egy témában, de annyi jó készült, hogy nem tudtam dönteni. Hmm, Ádám pofázása ezek szerint jó hatással van rám. Meg hogy mindenbe belekontárkodik. :) De szeretlek, te hülye, csak meg ne sértődj. Szóval Ádám személyében kaptam egy kuktát, egy kézmodellt és egy kóstolót is egyszerre. Praktikus, nem? De nem adom oda. :D

 Hozzávalók: 5 narancs
                       2 grapefruit
                       1 zacskó zselésítő
                       30 dkg cukor
                       1 tk. vaníliakivonat

A gyümölcsöket meghámozzuk, majd kifilézzük. Igen, erre nincsen jobb szó. Gyakorlatilag az a harci feladat, hogy el kell távolítani a hártyát az aljáról, az oldaláról, különös figyelmet fordítva a fehér szöszös részre. A könyv azt írta, hogy facsarjuk ki a levét, majd szedegessük le a rostokat.
Én gerezdekre szedtem, és nemes egyszerűséggel fogtam egy elvileg csirkefilézésre használatos kést (a lényeg, hogy nagyon éles, vékony, és piszokpontosan lehet vele vágni), és levagdostam az alját. Olyan jó a kés, hogy kevesebb, mint 1 mm hús ment le a fehér héjjal együtt. Ezután elmetszettem a tetején lévő "élt", és felülről indítva lehúztam a két oldalon lévő hártyát. Az én módszerem szerintem olyan szempontból tutibb, hogy sokkal több gyümölcsdarab marad a végeredményben.
A levet, és darabokat tegyük egy főzőedénybe, majd keverjük hozzá a cukrot, zselésítőt (most DR Oetkert használtam, de teljesen ugyanolyan jó az összes olcsóbb is) és vaníliakovonatot. Folyamatosan kevergetve főzzük, míg el nem kezd forrni. Ezután még kell körülbelül 5 perc. Akkor jó, ha egy picit már sűrűbb, mint az elején. Azért nem írom, hogy nagyon, mert nekem még az üvegbe töltéskor is olyan volt szinte, mint a víz, de most már teljesen összeállt.
Szóval a kész lekvárt csírátlanított=kifőzött üvegekbe töltjük, és egy órára fejjel lefelé fordítjuk.
                                                     2 nagy üveg lekvárnyi mennyiség

Csak mint minden vasárnap

El tudjátok képzelni milyen egy már majdnem síró Pankát kiabáló visításra ébredni? Röviden:vacak. Először azt hiszed álmodsz, de mikor a hang csak nem akar megszűnni, résnyire kinyitod a szemed. És rájössz, hogy nem álmodsz. Megpróbálsz felkelni az ágyból, de a lábaid nem engedelmeskednek. Átvergődsz a lakáson, és szembetalálod magad egy székben ülő kétségbeesett anyával, aki a kezében egy malacot szorongat. Közelebb mész, és látod, hogy a disznó lábából borsónyi cseppekben csöpög a vér. Háttérzajnak tökéletes anya sipítozása, hogy de én nem akartam bajt, és ugye nem fog meghalni. Nem mintha nem szeretném a malacokat, de egy ilyen szitutól nem tudok megijedni. Jó, nyilván kisebb a testük, de ennyitől még nem szabad bajnak lenni. Feladat: vérzést elállítani, anyát helyretenni. Csak egyik sem egyszerű. Pedig milyen jól is hangzana, ha azt mondhatnám, hogy bekötöttem a disznó lábát,visszatettük a ketrecbe a társai közé, akik nagy szeretettel fogadták sérült kis társukat, majd kikísértem anyát a konyhába, és főztem neki egy teát. Mint a mesében. A valóságban azonban az istennek sem akart abbamaradni a vérzés, mikor visszatettük Golyit a többi nekiugrott, és elkezdtek verekdeni, a megnyugtatáshoz meg túl antiszociális és fáradt voltam.
Így ébredtem én ma. Aztán napközben belázasodtam, mostanra meg már csak a vacak fuldoklós köhögés maradt. Frankó. Nem a tavasz jön, véletlenül?


Nyilvánvalóan a tgenap leírtak hatására (van bennem önkritika!), de megkérdezte, hogy van- e kedvem találkozni. Szerintetek mit válaszoltam ? :)

Ser tette fel a kérdést, hogy akkor most öröm-boldogság? 

Ijesztő, de igen. Nagyon ijesztő. Félek boldog lenni?

Kávétorta

 Elöljáróban... :)
Nagyon szimpatizálok a kávés dolgokkal, mert olyan nyugtató hatással vannak az emberre. Kis lazulás, kikapcsolás. Amikor az ember kizárja a világ hülyeségeit. És magára koncentrál. Akár hívhatjuk megtisztulásnak is. Bár abba a tortaevés nem igazán illik bele.

Állagát tekintve egy pillekönnyű torta. Megeszel egy szeletet, és jé, mintha mi sem történt volna, már jön is a következő. A töltelék mint azt látni fogjátok lejjebb, habos, de pont ettől olyan könnyű. Elolvad a szájban. A mascarpone nem is érződik.

És már nem húzom sokáig az időt, de a recept előtt még annyira felhívnám a figyelmeteket, hogy vessetek egy pillantást a bonbonokra. Kívül étcsokis, belül kávés töltelékkel. A látszattal ellentétben nem Milka termékről van szó, csak hát kicsi forma kellett, és ez volt a legkisebb. Tudjátok, a női találékonyság. Kicsit ugyan félve álltam neki, mert ezzel a módszerrel még nem csináltam bonbont, ráadásul a forma alkalmassága felől is erős kétségeim voltak. De a végeredmény mindkettőt eloszlatta. A receptet Áginál találtam, de majdnem negyedére csökkentettem a mennyiségeket.




Hozzávalók:

Hideg és meleg

Történt még szerdán az Aquaworldben egy érdekes eset, amit nem meséltem még el. Nem is tudom miért, mert mindennap eszembe jutott, hogy hú, ez jó téma, de aztán minden egyes alkalommal el is felejtődött. Most azonban eljött az idő.

"Álltam bikiniben a szekrényem előtt, derekamon törölköző. Elég nagy volt a zaj körülöttem, de egyszercsak annyit hallok a hátam mögül, hogy "jézusom nézd a hátát. Hogy fog kinézni 70 évesen..."Reflexből hátrafodultam. 2 lány és 1 fiú csoportosult. Jófej leszek és nem írom le a véleményemet róluk. Elvégre a szörnyű és unalmas külsejük ellenére nyilván lehetnek jófejek. De ezt az arcot sohasem felejtem el amit a lány vágott. Nyilván ő beszélt. Vagyis biztos, mert azonnal elkezdett vörösödni, és a sűrű mentegetőzések közepette alig bírt a szemembe nézni. Hogy nem tudta hogy magyar vagyok. Na itt egy kicsit felment a pumpa. Meg is kérdeztem, nem tudta hogy magyar vagyok? ÉS? Mondja a szemembe. Akármilyen nyelven is beszélek. Nincs annál szemetebb, mint mikor kibeszélsz olyanokat a hátuk mögött, akik nem tudják megvédeni magukat. Úgyhogy közöltem, hogy nem baj, hogy ez a véleményed, de nekem mondd. Mire ő, hogy tényleg bocsi, de tudod nagon tetkóellenes vagyok. Még egyszer elismételtem neki, hogy mindegy hogy mi a véleménye, lehet jó, rossz, mondja meg nekem.

És elvonultam felöltözni. 

Kifejezetten érdekes volt, mert egyrészt piszokjó volt látni mennyire zavarban van. Gonoszul hangozhat, de élveztem. A másik kettő kínjábn csak röhögött.

Másrészt meg nem zavar a negatív kritika.Meghallgatom, nem mondom, hogy egyetértek vele (vagyis biztos, hogy nem), de ha már kritizál, legyen mersze elém állni.

Nem mellékesen tartozom egy bocsánatkéréssel. Ádámnak. Ne haragudj, hogy nem hívtalak, de nagyon sűrű volt a programom. Egész héten.  És én továbbra is szeretnék olyan jókat beszélgetni veled, mint eddig. Mert tényleg érdekesek amiket mesélsz. Ugye nem fog változni ez az egész amiatt, hogy sikerült összejönnöd Laurával?
DE egy kérdésem nekem is lenne. Miért voltál olyan bunkó ma amikor találkoztunk? Hülyeségeket beszéltem? Vagy az hogy meghívtalak? Mi? Végig a cipődet nézted, és nem mosolyogtál. Laura élénkebb volt, mint te. És ez a ciki kategória.

És mivel én hiszek abban, hogy ez a blog arról szól, ami bennem van, őszinte leszek. Nem mintha eddig nem lettem volna az, csak most tudatosítom bennetek, hogy ami itt van, az mind igaz. Kivéve, ha odaírom utána, hogy hazudtam.
Amikor elindult ez az egész Ákos ügy, kicsit megijedtem. Jó, azt hiszem már előtte is sejtettem, hogy olvassa, de amikor konkrétan megmondta, biztos lett a dolog. Megijedtem. Hogy mit fogok csinálni. Mármint, hogy csupa felszínes hülyeségről hablatyolok, miközben belülről majd szétrobbanok, mert annyi minden kérdésem-kétségem lenne? És úgy döntöttem, hogy nem. Önmagam maradok. Kimondom amit gondolok, ő meg hadd szembesüljön vele.
De kicsit kétélű a dolog. Mert ő pontosan tudja, hogy engem mi foglalkoztat. Hogy mit szeretnék. Én ellenben nem tudom, meg azt sem, hogy ő hogyan reagál ezekre a dolgokra. HOgy nem sok-e vagy mittudomén. Persze ha nem ír, akor tudni fogom, hogy igen, ez sok volt. És akkor ennyi volt. A történetnek vége.
És akkor játsszunk el egy ilyen barátnős kitárulkozást. Hogy jó ötlet-e ? Nem tudom. Valószínűleg nem. De most már mindegy.
1.Csomószor azon kapom magam,hogy elbambultam, és máris rajta jár az eszem. Bármilyen szituációban.
2. Hogy vagyok-e elég jó. Mármint, hogy beleillek-e a kitűnő élsportoló életébe.
3. Pontosan tudom, hogy az utolsó helyen lennék a fontossági sorrendben. Mert suli-barátok, sport, barátnő. És ami valószínűleg furcsa, hogy nem zavar a gondolat.
4. Foglalkoztat a kérdés, hogy hogyan tovább. Erősen. (Elég bizonyíték, hogy olyanokat keresgéltem góglin, hogy a helyes párkapcsolat kialakulása?) Hogy normális-e hogy a beszélgetésnél nem jutottunk tovább? Illetve azért nem találkoztunk, mert elege van az egészből, vagy azért mert ez így jó neki. Nem tudom. Imádok vele beszélgetni, mert annyira aranyosan ír, csak közben bennem van a para, hogy normális-e. Vagy ez nem jó irány. (Az idáig értetlenkedőknek elmondom, hogy eddig még csak az extrém kategóriában voltak lapcsolataim, és ez a normális ez teljesen idegen terep.)


Lehet, hogy abba kéne hagynom az agyalást, és csak élvezni ami van?
De basszus, LÁNY vagyok! Egy lánynak mondhatni ez a dolga.
És az sem a legfelvillanyozóbb, hogy apa mindig elmondja, hogy az is lehet, hogy csak barát akar lenni, és megmaradunk ebben a beszélgetősdiben. Mindezt ilyen megnyertemafőnyereménytalottón hangnemben.