Osztálykirándulás Erdélyben 7. nap

A tordai sóbányában vicsorgok

Sanyi kérése mint derült égből villámcsapás úgy ért. Összes lej elköltve, este 9, alkoholtilalom. De a kérés az kérés. Pláne tőle. Gyors filózás, mit lehetne tenni az ügy érdekében, a kölcsönkérésen kívül. A tegnapi ház szóba sem jön, egyrészt csomót kellett könyörögni, mire bármit is adtak, másrészt meg nem fogadnak el forintot. Marad a lekváros nőci. Levágtatás a fabódéhoz, örömteli konstatálás, zárva. A sötétben nagy nehezen kibogarászok egy elmosódott papírt az ajtón, valami cím. Berontok a boltba, tudja-e valaki hol lakik. Az egyik félrészeg öreg kinyújtja a ráncos kezét, hogy a szemközti kétemeletesben, és valami xy nárcisznak hívják.
Szóval viszem Sanyi, majd apánál reklamáld :).

Reggel úgy nyitottam ki a szemem, hogy már csak 2 nap. 2. És hazaérek.  Szerintem leülök az ágyra, és elkezdek sírni, hogy úristen, van saját 10 négyzetméterem. Hogy a 100 négyzetméteren 3 személy felállásról ne is beszéljek. Óriási pazarlás.

Osztálykirándulás Erdélyben 6. nap

"Csak álltam a zuhany alatt a már szinte zavaró csendben, és hagytam, hogy ömöljön rám a forró víz. Az egész bőröm egy óriási sebként égett, és ennek ellenére, vagy éppen ezért: hihetetlenül jól esett. Mintha képes lenne minden rosszat lemosni."

A mai napról írni semmit sem tudok. Kész. Qurva sokat utaztunk, majdnem 6 órát. Szétültem a seggem. Aztán várromokat néztünk. Meg erődtemplomot.

Ami fontos és jó, hogy végre sikerült megvenni az áhított áfonya pálinka-likőrt.

A román vérmérséklet

A buszon üldögélve sokat gondolkoztam. Túl sokat. Magamról, meg az életről. Hogy ezt most leírjam-e. De végül arra a következtetésre jutottam, hogy nincs időm (és kedvem se) kettős könyvelést vezetni. Túl fárasztó.

Szóval: otthonról kikerülve mindig beüt a crach. Sokszor csak kilengés, ami helyreáll amint visszatérek a rendes kerékvágásba. De állatira meghatározza a hangulatom. Jelenleg a gyűlölöm ahogy kinézek című fejezetnél tartok, és minden egyes lenyelt falattól lelkiismeretfurdalásom van. A testzsírszázalékom az egekben lehet, annyi sajtot tömök magamba, és...utálom.

Szöszcsiék pizzája

És a mai naptól hivatalosan is végzősök vagyunk. Éljen.

Osztálykirándulás Erdélyben 5. nap

Csöppet idiótán állok, de 3 óra városnézés után... és különben is a lényeg a Popeye-autó :D

Ez volt idáig a legfárasztóbb napunk. Nem állítom, hogy a leghosszabb/tartalmasabb, de volt benne apai anyai. Meg 5 templom.

Ezenkívül a tegnapi túra hatásait is ma kezdtem el érezni. Reggel alig bírtam felkelni az ágyból, olyan izomláz van a farizmaimban. (Csak az vigasztal, hogy legalább jól megdolgoztattam őket.) A leégést viszonylag jól megúsztam, mert volt annyi eszem, hogy kérjek naptejet (a sajátom otthon maradt). A kár csak az, hogy nem magamat kentem be, így nem jutott mindenhova. A kezem és hátsó lábszáram alapból kapott egy csinos rózsaszínes részt, de a nyakamon is tökéletesen látni az ujjlenyomatokat, ahova éppen nem került védőkrém. Nem is tudom megmondani, hogy mikor pirultam meg utoljára. Hiszen mindig annyira figyelek rá. Most meg... egész napos túra, és nem viszek magammal. Okos.
Mindenesetre fáj. Nem is gondoltam volna. De nem is égek le többet.

 És akármilyen családias is ez az együttalvás, a disadvantage lista hosszabb, mint a pro. Kezdjük ott, hogy aludni képtelenség. Mert hiába fekszik le az ember korán (amit én természetemből fakadóan nem is tudnék kivitelezni), a kocsmából hazajövő banda mindenképpen felébreszti az édes kis csevejével. Ami tulajdonképpen halál vicces. Minden este más áll be keményebben, és más lány veszik el. 2 napja az egyik srác belehányt egy másik táskájába, tegnap a leendő királyjelöltet ketten támogatták fel. Egy elölről húzta, a másik hátulról tolta. Aztán amikor a hátsó egy pillanatra elengedte és megtántorodott, azonnal ráordított, hogy "mértnemfogszb*zdmeg". Született királyi vér.

 A kajálás meg tulajdonképpen elég vicces, mert annyi sajtot eszem, hogy úristen. Nagyon sokat. De rá vagyok cuppanva. Már a második kisebb téglányi fetámat vettem meg. De volt a repertoárban már valami kenőcsösebb jellegű sós sajt, 2 tömlőssajt-csomagolású kapros túrószerű sajtnak mondott valami, illetve ma elpusztítottam 38 dkg ordát. Sajnos azt kell mondanom, hogy otthon sokkal finomabb amit apa vesz csaknekem :) az Auchanben, mert ennek semmi íze nem volt. A végén már úgy ettem, mint otthon a túrókrémjeimet. Csak remélni tudom, hogy valami alacsonyabb zsírtartalmú darabot sikerült kifognom, mert ha nem, akkor szombaton meg se fogtok ismerni, úgy gurulok le a buszról. (Nem is értem, akora darab volt, mint a fél fejem, otthoni pénzben számolva kevesebb mint 280 forintért.)
Úgyhogy ha mást nem, az erdélyi sajtkultúrát felfedezem.

Ezt meg csak azért, hogy lássátok milyen találékonyak a románok. Nincs pénz ocsmány műanyag istállóállatokra? Sebaj, odaragasztjuk papírból a kerítésre.

Osztálykirándulás Erdélyben 4. nap

Tegnap nem is említettem az egyik legérdekesebb tényt, ami elég intenzíven hatott a kis életünkre. A terv szerint továbbutaztunk Torockóra, ami a következő és egyben utolsó szállásunk. Már alig vártuk, hogy végre csak nyolcan aludjunk egy szobában, tervezgettük is rendesen, hogy ki hol lesz. Aztán megérkeztünk, és jött a döbbenet: 1 tetőteret kapunk, ott van 26 ágy, 28 emberre. A maradék két ember ha kényelmesebben akar elférni akkor leköltözhet a pajtába. 

Hát nem viccelek, ha azt mondom, hogy úgy kellett felvakarni az állunkat. Az enyémet biztos. De az arckifejezésekből ítélve másokét is. Ha eddig szóltam bármi rosszat is a 17-es helyre, visszavonom. Verjetek össze, nem volt igazam. A 17-es szoba elérhetetlen luxusnak tűnik. HOgy a nyolcágyasról ne is említsem. Fiúk lányok teljesen random módon, ki hol talált szabad ágyat. A koedukáltság fogalma mintha nem is létezett volna.

A legelső "szobarész",

a második és harmadik

..és a legutolsó.

Szerencsére nekem nem okoz problémát, hogy másokkal éljek. Vagy előttük öltözködjek. A mások alatt a fiúkat értem. (Bár tudok olyan velem egykorúról, akinek ez már lányokkal is gond.) Nem vagyok az a szégyenlős gyerek, na. :) Kell az emberbe életrevalóság.

Kovács pedig még mindig tiszta dinka. Megkattant. Nem tud leállni a sértődöttségével. Pedig a mai nap volt eddig a legjobb. DE tényleg. A csúcspont. Egésznapos túrázás, fel a Székelykőre, aztán körben le. Összvissz 14 km, de az első 2 km alatti röpke 500 m-es szintemelkedés nem volt semmi. Jó, a látvány mindent megért. Csodaszép. (Vittem direkt a gépem, hogy áá majd csinálok szupi képeket, ám amikor elővettem, eszembe jutott, hogy tegnap lemerült, és nem jutottam el odáig, hogy feltegyem töltőre.) És legalább fáradtnak érzem magam.

A másik pozitívum pedig, hogy végre-végre nekiálltunk a kampány tervezésének. A videónak. Ötleteltünk.

Életünkben először olyanok voltunk, mint egy jó osztály. Összetartás a négyzeten.

Osztálykirándulás Erdélyben 3. nap

Túrázni jó. Kicsit olyan,mint a biciklizés. Kikapcsol. Azt hiszem szeretem.

Ellenben mindenből elegem van. HOgy egész nap mások kénye kedve szerint ugrálok, és csak azt csinálom, amit utálok. Kib*szottul utálok.

Egyre erősebb késztetést érzek, hogy itthagyjak csapot-papot, és elinduljak haza. Gyalog. Meg stoppal. Talán szombatra haza is érnék.

És képtelen vagyok beilleszkedni. Újra. Ismét. Még mindig.
Nem megy.
Kikerülve a mindennapokból egyesek hirtelen ultraallergiásak lesznek, nekem előjön az összes étkezési problémám.
Fuck. DE ez van.

Osztálykirándulás Erdélyben 2. nap

 Őszinte legyek? Az leszek. Már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy még 6 nap hátra van. Utálom, hogy még legalább 25 templomot, múzeumot és várromot kell megnéznem. Ráadásul a sok szenvedés ellenére se jutunk el azokra a helyekre, amitől Erdély Erdély. Mint a Gyilkos-tó. Békás-szoros. ST. Anna-tó. Csíkszereda.  Ellenben én leszek szerintem a legtöbb templomot látott ember.

Az egyetlen pozitívum a várlátogatásban, hogy volt benne egy bolt tele a fent látható ékszerekkel. Gyönyörű. Bár kicsit az a kategória amikor az egész szép, de ha kimozdítasz egyet a természetes közegéből, már nem is annyira frankó. És ami nagyon tetszik, hogy szinte senki sem tud magyarul. Nem csak játsszák, mert ez a hölgy még kedves is volt, nem úgy mint a boltban. Meg ő legalább nem rágóval adott vissza, mint a boltban. Az itteni felfogás szerint 2 db ér 7 banit. Tudjátok, az a gyógyszerszerűen csomagolt Orbit. Szétvágva kis ampullákra. Hirtelen azt hittem, hogy valami lónyugtatót akar ránksózni. Megnyugtató volt konstatálni, hogy csak rágó.

Trónol a három grácia :)

De azért van néhány erős tény.

Csak kézzel lábbal lehet kommunikálni. Mert az angolt egyáltalán nem, a magyart kevesen értik. Talán a spanyol az ami a leghasznosabb. Sohasem gondoltam volna, hogy itt fogom hasznát venni.

Az árak gyakorlatilag ugyanott vannak,mint nálunk. Sőt. Barackot drágábban vettem, mint otthon.

Gyümölcsben iszonyú gyengék. Akármit vettünk, minden puha, és televan barnás foltokkal. Sajnos hamar rohad. Főleg a táska aljában. Főleg melegben. Hiába van hiperszuper hűtőtáskás hátizsákom. És ez igaz az almára, barackra, meg a szőlőre is.

Fincsik a sajtjaik. A joghurt meg olyan, mint nálunk a tejföl. Bár az is lehet, hogy tejfölt vettem. A feliratot sajnos nem tudtam elolvasni. (Itt éreztem óriási hasznát annak, hogy otthon mindennek megnézem az összetételét, és a kalóriatartalmát, ezáltal mára sikeresen megtaultam a gyakran fogyasztott termékekét kívülről. Szóval annak alapján tudtam, hogy éppen kefirt, joghurtot, vagy tejfölt tartok a kezemben. Vagy hogy trappistát, vagy ordát.)

Ez meg a tegnap beígért fullpanorámás szobakép. Így vagyunk. :)

Osztálykirándulás Erdélyben 1. nap

Hosszú volt ez a nap. Nagyon. A vége felé már nagyon elő kellett szednem az önuralom tartalékaimat. Tudjátok, alkalmazkodás, meg ilyenek. Nem könnyű. Meg az utazás. Reggel pulcsit kellett könyörögnöm, mert majd megfagytam úgy ment a légkondi. De lehet hogy csak álmos voltam. Franc tudja.Az első "partraszállás" után meg bármit megadtam volna, hogy minden ruha lekerüljön rólam. Még a szökökútba is bepattantam volna a román kiskölkök mellé. Na jó, azért talán nem. :)

 De sok volt. Megnéztük az Arany János múzeumot, 2 templomot, körbejártuk Aradot (persze a legnagyobb napsütésben), illetve fel kellett másznunk egy várba. Egy sziklaomlásos ösvényen. Papucsban. Vagyis rajtam legalább viziszandi volt, de 1-2 csúszásnál komolyan megijedtem, hogy elszakad. Szerencsére nem. Azt hiszem ilyen időjárásban nem bírnám ki tornacipőben.

A kedvenc párbeszédem: odafordulok Szöszihez, hogy ugye milyen tökjó, hogy van ez a kis tárolópolcunk? De még mielőtt kinyögtem volna, rápillantottam, és az egészet az én cuccaim lepték el. Fél óráig fulladoztam. Ja bocs. Fulladoztunk, miután 6 sikertelen próbálkozás után sikerült elmondani.

Ez pedig a szállásunk Algyógyon. Szuperbarátságos, azután pedig, hogy azt "vártuk", hogy melyik pajta mellett fékez le a busz, még tutibb. A képen ugyan nem látszik (majd holnap) de egy 3 szobából egybenyitott térben alszik 16 lány. Igen, tizenhat. Vagyis az összes. Beharangozva állati ijesztőnek hangzott, de így benne lakva aranyos. Megvan a hangulata. Erősen családias, és kicsit amerikai tinifilmes. Bár az is biztos, hogy néhány napnál tovább nem bírnám. MIndenkinek kell személyes tér.

És legvégére a vacsoránk (csak hogy lássátok, még önmagam vagyok). Puliszka uborkával és valami csirkepörköltféleséggel. Nekem hús nélkül. KÉrdezték, hogy kérek-e hozzá tejfölt vagy tejet, amire nagy bátran nemet mondtam, utólag már látom, hogy butaság volt, ugyanis ennek semmi íze nem volt az ég egy adta világon. Semmi. Valami vizes dara. Se sós, se édes. Kicsit hülyén jött ki, mert utálok ételt otthagyni, de szerencsére arról már leszoktam, hogy nem ízlő dolgokat egyek. Sebaj, Harza eltüntette. Este negyed 11-kor meg nagyon nem egészséges enni, úgyhogy nyilván a sors keze van a dologban.