Kecskesajtos zöldséggel töltött cukkini

Mostanában érdekes napjaim vannak.
Hétfő éjszaka arra ébredtem fel, hogy anya Marcival ordít.  Először azt hittem álmodom, de miután a szemem is kinyitottam egy idő után rá kellett jönnöm, hogy nem. Vártam néhány percet, hogy elég energiát szedjek össze a kikeléshez, ezalatt megtudtam, hogy kisöcsém telehányta az ágyát. (Mondjuk erről a résnyire nyitott szobaajtómon beólálkodó szag sem hagyott kétséget.) De nem csak azt, hanem a szőnyeget, és az este az ágy mellé kiborított összes tankönyvét is. Anya úgy fogalmazta meg, hogy ez már művészet. És nekiállt takarítani. Hajnali háromkor. Közben folyamatosan veszekedett oltári hangerővel, majd amikor kivonszoltam magam, és feltettem azon egyszerű kérdést, hogy miért is ordít ilyenkor, azonnal átszökött rám a kis fekete x-es kör, és oda indított egy nagyerejű sortüzet. Egyszerűbben: én lettem a célpont. Itt közöltem vele, hogy na ezt ne csinálja, mert  semmi közöm az egészhez, és inkább visszafeküdtem aludni.

A másik ami kikészít, az a szalagavatós készülődés. Gyűlölöm.
Teljesen tönkretesz. Jó, nyilván az én hibám, hogy mindent a legutolsó pillanatra (hétre) hagyok, bár ha rajtam múlna, pénteken indulnék el ruhát vásárolni. Hiszen akkor még a szombat délelőttöt is fel lehet használni végszükség esetén.
EZ azonban rendkívül rossz stratégia.
Amióta elkezdtem foglalkozni a dologgal gyakorlatilag minden este elromlik valami. És ezt utálom. Valamiért alkalmatlan vagyok ilyen feladatokra. Talán genetikailag. Hol a vásárolt ruháról derül ki, hogy nem megfelelő, azután a kiegészítőkről, hol a cipő milyenségének eldöntése (és megtalálása) tűnik lehetetlen vállalkozásnak.
Elegem van. Gyűlölöm azt is, hogy ilyeneken kínlódom, mikor mások a környezetemben éheznek, a holnapjukért küzdenek, nincs hol lakniuk. Én pedig szegény nem fogok nagy méretű Converse cipőt találni, mert nem tudom beilleszteni a napjaimba, hogy felmenjek Pestre az Outletbe. Ó szegény szerencsétlen Panka.
Remélem érződik az irónia. Azt akarom, hogy csöpögjön. Vagy inkább zúduljon, mint egy óriási vízesés. Mert én nem ilyen vagyok. És utálom, hogy ilyenekkel kell foglalkoznom, mikor lenne ezer fontosabb dolgom is, amin gyötörhetném magam.
Mondjuk az érettségi. Vagy egy kicsit jobbá tenni a világot.

Kissé antiszoc vagyok?

Meglehet.

Ez pedig gyakorlatilag nem is egy recept, inkább csak egy ötlet. Nyárra, vagy a cukkiniszezon idejére (mikor is van az?), amikor van az a csomó harsogóan friss zöldség, és sem kedvünk, sem energiánk nagy főzésekhez, vagy nehéz ételekhez. (Igaz, nálam ez mostanában készült.)

Hiszen tulajdonképpen mi is kell hozzá? 
Néhány cukkini (esetleg bébiverzió), színes zöldségek: mint répa, hagyma, zöldpaprika és ragyogó piros paradicsomok, amik olyan szuper feketésre tudnak sülni, só, bors, zöldfűszerek: petrezselyem, kakukkfű, bazsalikom (a legoptimálisabb a friss), kevés olívaolaj és kecskesajt.

Zöldség összevág, sajt elmorzsol, összekever, fűszerrel ízesít, beletölt az olajjal átkent cukkinibe, paradicsom a tetejére, majd süt. 200 fokon. Vagy akár grillen.

Egyszerűen. Csak semmi faxni.