I love you, and my tears are for you.
Meglepett, hogy mennyien reagáltatok a tegnapi írásomra. Aggódva. Hogy mi történt. Jól vagyok-e.
Igen, nincs semmi baj. Ez már egy hetes ügy volt. De most úgy tűnik, hogy valószínűleg csak erre volt szükség. Hogy kiírjam magamból.
Köszönöm, hogy törődtök velem.
------------------------------------------------------------------------------------------
De ami most igazán érdekes az a képen látható művem. Valójában szerdán lett volna aktuális, de mint láthattátok: akadt fontosabb dolog is. :)
Apa barátnőjének a szülinapjára készült, egy szerintem egyáltalán nem rossz kor megünneplésére. (Persze én nyilván könnyen beszélek, mert soha sem voltam még ennyi idős. Az apamadarak ugyanis azt rebesgették, hogy M. nem volt túlzottan elragadatatva a viszonylag konkrét kiírástól. Szerintem semmi okod rá :)
És hogy miért készült ilyen formában? (Ugye felismerhető? Mert az öcsémen és a barátján leteszteltem - pont ott játszottak, mikor befejeztem. De attól tartok, hogy már az öcsém sem az elfogulatlan kategória. Sajnos. Meg azt hiszem tudta is, hogy mi készül.)
Egy tündéri hangú kissrác miatt, aki tegnap nagyon lelkesen elmondta nekem a telefonba, hogy tetszik neki és finom. (Kis segítséggel a háttérből, a finomat pedig úgy, hogy ha jól értettem, akkor még megvágás nélkül. Igazából lényegtelen. Nagyon kis lelkes volt.) Ő M. testvérének a kisfia. Külföldön élnek, így a hazalátogatásuk nagy kuriózumnak számít. Plusz M. imádja. (Én még sohasem találkoztam velük, de fényképről már mindenkit pontosan ismerek. :))
Ennek okán apa feltétlenül olyasmit szeretett volna, ami a kisfiúhoz is kapcsolódik. A jelek szerint nála éppen most köszöntött be a boltos korszak.
Az elkészítésnél az egyik legmeghatározóbb pont kisM. laktózérzékenysége volt. (Meg hogy nem eszik semmi olyant amiben bárminemű gyümölcs felfedezhető.) Vásárlásnál komolyan mondom, még a liszt összetevőt is átböngésztem. (Hátha pont azt az egyet valamiért laktózal dúsították. TUdom, tudom, hülyeség. Az. De érzékenységgel nem szabad játszani. Tényleg minden számít. A legapróbb kis hiba is. És fordított helyzetben én is azt várnám el, hogy a másik legyen a lehető legapróbb részletekig alapos.)
Hozzávalók:
A belülre ez a jól bevált főzött csokikrém került, természetesen itt is laktózmentes verzióval helyettesítve a problémás tételeket.
A borítás Unidec (még csak másodszor használom, de fantasztikusan jó) piros wilton ételfestékkel színezve, és csokival illetve szintén Wilton fekete cukormázzal díszítve.
Meglepett, hogy mennyien reagáltatok a tegnapi írásomra. Aggódva. Hogy mi történt. Jól vagyok-e.
Igen, nincs semmi baj. Ez már egy hetes ügy volt. De most úgy tűnik, hogy valószínűleg csak erre volt szükség. Hogy kiírjam magamból.
Köszönöm, hogy törődtök velem.
------------------------------------------------------------------------------------------
De ami most igazán érdekes az a képen látható művem. Valójában szerdán lett volna aktuális, de mint láthattátok: akadt fontosabb dolog is. :)
Apa barátnőjének a szülinapjára készült, egy szerintem egyáltalán nem rossz kor megünneplésére. (Persze én nyilván könnyen beszélek, mert soha sem voltam még ennyi idős. Az apamadarak ugyanis azt rebesgették, hogy M. nem volt túlzottan elragadatatva a viszonylag konkrét kiírástól. Szerintem semmi okod rá :)
És hogy miért készült ilyen formában? (Ugye felismerhető? Mert az öcsémen és a barátján leteszteltem - pont ott játszottak, mikor befejeztem. De attól tartok, hogy már az öcsém sem az elfogulatlan kategória. Sajnos. Meg azt hiszem tudta is, hogy mi készül.)
Egy tündéri hangú kissrác miatt, aki tegnap nagyon lelkesen elmondta nekem a telefonba, hogy tetszik neki és finom. (Kis segítséggel a háttérből, a finomat pedig úgy, hogy ha jól értettem, akkor még megvágás nélkül. Igazából lényegtelen. Nagyon kis lelkes volt.) Ő M. testvérének a kisfia. Külföldön élnek, így a hazalátogatásuk nagy kuriózumnak számít. Plusz M. imádja. (Én még sohasem találkoztam velük, de fényképről már mindenkit pontosan ismerek. :))
Ennek okán apa feltétlenül olyasmit szeretett volna, ami a kisfiúhoz is kapcsolódik. A jelek szerint nála éppen most köszöntött be a boltos korszak.
Az elkészítésnél az egyik legmeghatározóbb pont kisM. laktózérzékenysége volt. (Meg hogy nem eszik semmi olyant amiben bárminemű gyümölcs felfedezhető.) Vásárlásnál komolyan mondom, még a liszt összetevőt is átböngésztem. (Hátha pont azt az egyet valamiért laktózal dúsították. TUdom, tudom, hülyeség. Az. De érzékenységgel nem szabad játszani. Tényleg minden számít. A legapróbb kis hiba is. És fordított helyzetben én is azt várnám el, hogy a másik legyen a lehető legapróbb részletekig alapos.)
A másik a hogyan fogom én ezt megcsinálni mizéria, mert ha visszanézzük az eddig készített dolgaimat, láthatjuk, hogy ez az első alkalom amikor tortaszinten lépek ki a síkból. És be kell, hogy valljam, féltem tőle, hogyan fogom kifaragni, burkolni, ésatöbbi, ésatöbbi. DE annyira nem volt vészes, sőt, azt kell, hogy mondjam, sokkal kevesebbet babráltam vele, mint mondjuk a nyalókás tortával.
Szóval isten hozott első formatortám! Remélem követ még sok másik :)
Hozzávalók:
15 dkg vaj *
15 dkg cukor
3 tojás
csipet só
20 dkg liszt
3 dkg kakaópor
1 teáskanál sütőpor
1 dl joghurt/tej *
A vajat a cukorral habosra keverjük, majd beledolgozzuk a sót és tojást is.
A száraz hozzávalókat összeszitáljuk és rászórjuk a vajas massza tetejére. A tej segítségével beleforgatjuk.
Kivajazunk egy brownie-tepsit, beleöntjük a masszát, majd hideg sütőbe tesszük, és 175 fokon nagyjából 25 perc alatt készre sütjük.
*Laktózmentes termékeket használtam.A belülre ez a jól bevált főzött csokikrém került, természetesen itt is laktózmentes verzióval helyettesítve a problémás tételeket.
A borítás Unidec (még csak másodszor használom, de fantasztikusan jó) piros wilton ételfestékkel színezve, és csokival illetve szintén Wilton fekete cukormázzal díszítve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése