Újév első napján lencsét kell enni. Ez amolyan íratlan szabály. (Hiszen aki nem teszi, el is felejtheti az azévi pénzáldást.) Hogy a szilveszteri pirosbugyi viselés = bepasizás ugyanez a kategória-e, azt már döntse el mindenki maga.
Legtöbbször lencseleves/főzelék szerepelt az itthoni listán, de volt már példa joghurtos-almás lencsesalátára is. De ezek mindig anya döntései. Én valami mást akartam. Valami újat. Ami nem a megszokott, de mégis eltölt azzal a jól ismert otthonossággal.
A válasz?
Nepál. Az utóbbi időben elég sokszor eszembe jut, és ha őszinte akarok lenni, hiányzik. Hiányzik a küzdés, amit eddig egyedül ott éreztem.
Úgyhogy a legbiztosabb nosztalgiázás a fényképnézegetés a kezemben egy tányér tömény gasztronómiával. (Kicsit rocogósra sikerült a dolog, mert - gyanítom, hogy a lencse - tele volt apró kis kavicsokkal. Pedig átmostam és szűrögettem is. Szöszi a tanúm, hogy ha tizet nem, akkor egyet sem szedtem ki a számból. Undorító. Mint az édes pezsgő. Így elrontani egy örömteli pillanatot...)
Jó pár blogot át kellett néznem, mire megtaláltam a tökéletes receptet. Közben pedig rábukkantam erre az írásra is. Ugyanezt a párbeszédet játszottam el az idegenvezetőnkkel, Birennel. Úgy éreztem a szívem szakad meg.
"Az én kajám kezdett egyre jobban valami rossz pörkölthöz hasonlítani, mire Szöszi próbálta megnyugtatni a lelkem: ez nem lehet az, a pörköltben biztos nincsen curry. Amennyit meg én raktam bele főleg. Erre elkezdtem sajnálkozni, hogy milyen kár, hogy nem vásároltam helyben fűszereket, mert akkor autentikus Így meg szórakozok valami Törökországból kapott curryporral.ételeket tudnék gyártani. Itt már Á. is közbeszólt, hogy török curry viszont tuti nincs a pörköltben. Itt ránéztem azzal a tipikus pankás lesajnáló tekintetemmel:" Á., a törökök 150 évig voltak itt, csak tudják mi van a pörköltben.")
Legtöbbször lencseleves/főzelék szerepelt az itthoni listán, de volt már példa joghurtos-almás lencsesalátára is. De ezek mindig anya döntései. Én valami mást akartam. Valami újat. Ami nem a megszokott, de mégis eltölt azzal a jól ismert otthonossággal.
A válasz?
Nepál. Az utóbbi időben elég sokszor eszembe jut, és ha őszinte akarok lenni, hiányzik. Hiányzik a küzdés, amit eddig egyedül ott éreztem.
Úgyhogy a legbiztosabb nosztalgiázás a fényképnézegetés a kezemben egy tányér tömény gasztronómiával. (Kicsit rocogósra sikerült a dolog, mert - gyanítom, hogy a lencse - tele volt apró kis kavicsokkal. Pedig átmostam és szűrögettem is. Szöszi a tanúm, hogy ha tizet nem, akkor egyet sem szedtem ki a számból. Undorító. Mint az édes pezsgő. Így elrontani egy örömteli pillanatot...)
Jó pár blogot át kellett néznem, mire megtaláltam a tökéletes receptet. Közben pedig rábukkantam erre az írásra is. Ugyanezt a párbeszédet játszottam el az idegenvezetőnkkel, Birennel. Úgy éreztem a szívem szakad meg.
"Az én kajám kezdett egyre jobban valami rossz pörkölthöz hasonlítani, mire Szöszi próbálta megnyugtatni a lelkem: ez nem lehet az, a pörköltben biztos nincsen curry. Amennyit meg én raktam bele főleg. Erre elkezdtem sajnálkozni, hogy milyen kár, hogy nem vásároltam helyben fűszereket, mert akkor autentikus Így meg szórakozok valami Törökországból kapott curryporral.ételeket tudnék gyártani. Itt már Á. is közbeszólt, hogy török curry viszont tuti nincs a pörköltben. Itt ránéztem azzal a tipikus pankás lesajnáló tekintetemmel:" Á., a törökök 150 évig voltak itt, csak tudják mi van a pörköltben.")
*Ha igazán autentikusak szeretnénk lenni akkor fémtálcán, fémtálkában tálaljuk, és JOBB KÉZZEL együk. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése