Szülinapozunk

Istenem, Marcsi mama ma 70 éves. Az már annyira sok. Ilyenkor ő mit gondolhat?? Hiszen több van már mögötte, mint amennyi vár még rá. Ijesztő elképzelni. Bár tulajdonképpen, az is lehet, hogy már mögöttem is több van, mint előttem, csak még nem is sejtem. Iletve sejtem.XD Reggeli után ismét az elfoglalós projekt zajlott (jó szokás szerint), ennek fényében lementem az udvarra gazolni. Én megdolgozom a "fizetésemért". A kézfejem már úgy néz ki, mint valami földműves paraszté. Vagy ahogyan Marci tanulja: jobbágyé. Tiszta vágás a velencei bokortól, ma meg a beton szedte le róla a bőrt, miközben a gazokat húzkodtam ki a térkövek közül. Nehéz munka. Főleg úgy, hogy fél szemmel a kutyát lesem, hogy el ne rohanjon valamelyik autó után, az épp nem húzkodó kezemmel meg a szúnyogokat csapkodom-volt belőle rendesen, még így is megcsípett vagy 10. Fél 12-kor sikerült elindulnunk Mórra, közben erősen reménykedtem, hogy az ebéd már kész lesz mire odaérünk, ugyanis baromi éhes voltam. Ám a szokásos állapotok uralkodtak, Ágika még javában készítette a cuccokat. Igyekeztünk segíteni, hátha így előbb ehetünk, de csak 1-re ültünk asztalhoz. Anyával már a leveshez kikészített répákat-húsokat eszegettük kínunkban. Ágika most csak "rántóhúsokat" csinált, így azt ettem. Néha leszedtem a bundát, de amúgy az is eltűnt. Hát, én a natúr-grillezett cuccokat jobban szeretem. Ez a sok olaj nem jó a szervezetnek. Főleg az én kis (nagy?) testemnek (lelkemnek). Ági szivecske formában sütött tiramisutortát. isteni volt. Nagyon jó. Krémes, de nem vajízű. Utálom a vajkrémes cuccokat. Semmit sem érzek belőle, csak a vajat, meg hogy a fogam alatt rocog a cukor. Sajnos a mama által nagyon gyakran készített diós/kávés kocka is ilyen. Semmi íze a krémnek. Mondtam is, hogy nem szeretem, és magamban örültem is, hogy jaj de jó, végre valami, amit nem szeretek. Nem normális, hogy valakinek minden ízljen. Vagy hogy mondják. Meg hogy mindenből ennyit egyen, mert nem bírja ki hogy csak megkóstolja. Nincs erre valamilyen terápia? Jelentkeznék. Na igen, ismét a mértékletesség. Illetve annak a hiánya. Hazafelé busszal kellett jönnünk, mert a kocsi ottmaradt műszakizódtatni Bodajkon. A Barátság Házánál szálltunk le, hogy fel tudjunk menni Gyuszi bácsihoz. Azt hittem hamar elmondja, hogy mit is szeretni pontosan, aztán mehetünk. Hát nagyon nem. Elmesélte az életét onnantól kezdve, hogy Erzsike nénivel készülődtek a díszpolgári partira. Aztán mutogatta a ruhákat, és mondta mondta mondta a magáét. Tiszta vicces volt, Bodza úgy viselkedett, mint valami rossz gyerek. Baromira unta magt. Én is, de én ugyebár nem fetrenghettem a kanapén. Ellenben ő! Mikor felvettem elengedte a fejét, nem volt hajlandó megtartani, folyamatosan el akart mászkálni. Ami nem gáz, csak tök biztos voltam benne, ha elmászkál oda fog pisilni a szőnyegre.
Marcival a kedves kis esti párbeszédünk, miközben én irogattam, ő meg apával trécselt:
"-...olyan mint te, ott döglik a gép előtt.
  - Nem is igaz, blogot írok!
  - Az döglésnek számít.
  -Nem, mert egész eddig ott gazoltam a kertben.
  - Az lényegtelen.
  - Keményen dolgozó munkásember vagyok!
  - Én meg verekedésre éhes."