Ribizlilekváros-csokis muffin áfonyapálinkával

Még tegnap, Lili odafordul hozzám az egyik szünetben.

-Mit csinálsz ma délután?

-Háát, szerintem semmi extrát. *kicsit gondolkodik*  Ja de, Á-val találkozom.

-És meddig?

-Ööö, nem tudom. De miért is olyan fontos ez?

-Mert ugye mondtam a tortát, de ma van anya szülinapja, és szeretnék neki muffint sütni. De nem most akarnék kísérletezni, úgyhogy segítesz?

-Ja, persze.

Itt még azt hittem, hogy csak simán mondjak neki egy receptet, de aztán kiderült, hogy a konkét kérés az, hogy együtt süssünk muffint! Hűha. Igent mondtam, bár nem voltam biztos benne, hogy én ezt meg tudom csinálni. Vagyis hogy képes vagyok "tanítani". Mert nem vagyok az a türelmes típus. Sőt. HOgy ez jó, vagy rossz, nézőpont kérdése. (Annyi bizonyos, hogy nem kívánok tanári pályát választani.)
De szerintem jól "megoldottam" a feladatot. Magyaráztam, néha 1-1 mozdulatot demóztam, de abszolút Lili csinált mindent. Jót szórakoztunk. Aranyos volt, én magyaráztam, ő meg belenézett a papíromba, hogy "dehát erre alig van valami írva, ebből dolgozunk?" Remélem a karácsonyi csajsütizés is ilyen lesz :)
De azért furcsa volt csak nézni. Jobban szeretek a sütő pozícióban állni. :)

Irodalomfelelet alatt levélben zsíroztuk le, hogy akkor pontosan mit is szeretne. Lekvár lehet benne?- hangzott a kérdés. Elsőnek a cupcake ugrott be, másodiknak
Piszke sütije.(Már régen megjegyeztem magamnak, mert állatira tetszett, hogy a lekvár a tésztába van beleépítve. Nem árt az efféle segítség, ahol amúgy az istennek sem fogy.)

Ez pedig az ünnepeltnek gyártott kompozíció. Hát nem baromi jó? :D Nagyon precíz a csaj. Mintha csak magamat látnám tortadíszítés közben...

Miközben sült a tészta, Lili megkérdezte, hogy ilyen egyszerűbb dolgokat nem akarok a blogomra feltenni? De, persze, miért is ne. Ráadásul a suliban Zsuzsi és Szöszcsi is teljesen belelkesedett, hogy fú, ilyet ők is fognak csinálni (gyanítom, hogy az az áfonyapálesz a ludas :P), úgyhogy akkor itt a recept, közkívánatra. Aztán ha tényleg megcsináljátok, elmondani ám, hogy hogy sikerült. :)

Hozzávalók:

  12 dkg vaj

    2 tojás

    3,5 dkg minimum 25 %-os kakaópor vagy 13 dkg 70 %os étcsoki

    30 dkg ribizlilekvár

    13 dkg cukor

    15 dkg liszt

    2 teáskanál sütőpor

    1 evőkanál áfonyapálinka

A vajat és a csokit (ha azt használunk) megolvasztjuk. 

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük (bizony Lili, úgy, hogy ha fejtetőre állítjuk, ne pottyanjon ki- mondtam, majd bizonyításképpen meg is mutattam a műveletet. Egy pillanatra azt hittem most égek be, és kiplaccsan elénk a pultra, de szerencsére csak a fényviszonyok voltak rosszak.)
A sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük, majd az olvasztott vajat is belecsorgatjuk. Beleszórjuk a liszttel elkevert sütőport és kakaót, majd a lekvár segítségével elkeverjük. Öntsük hozzá a pálinkát is, és a fehérjehabbal lazítsuk. (Mikor mondtam Lilinek, hogy óvatosan keverje,nehogy összetörje a fehérjéket, elkezdte kerülgetni a habpamacsokat. Végül megállpodtunk, hogy az ő szavaival élve: úgy kell keverni, mintha gyümölcssalátát csinálnál. HIszen a gyümölcsöket sem akarjuk összetörni, nem?
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Egy muffinsütőt kibélelünk 15 papírkapszlival, majd elosztjuk benne a masszát. Körülbelül 25 percig sütjük. Fontos, hogy amikor kivesszük, még nagyon puhának fog tűnni, de ez csak amiatt van, hogy ez nem az a kifejezett muffintészta, hanem egy könnyű piskóta. DE mindenképpen végezzünk tűpróbát, mert ha maszatosan jön ki a hústű, akkor plusz sütésre szorul a süti.

Lili ügyködik a romok eltakarításában

Bécsi linzertorta

Eseménydús egy napom volt.

Hepatitis A, B, tetanusz, hastífusz, meningitis védőoltás kipipálva. Cserébe most kissé nehézkes emelgetni a karomat.

A buszon a sofőr közölte velem, hogy az igazolványom nem érvényes. Mire mondom neki, hogy dehát harmincadikáig jó! Újra kiveszi a kezemből, és odabök: igen, de kilencedik hóig. Ez volt az a pillanat, amikor már én is kezdtem elhinni, hogy igen, ez valóban lejárt, de míg a kezemmel nyúltam a papírpénzekhez csak bámultam nagy szemekkel a pasira, hogy de kilencedik hó... Összeráncolt szemöldökkel nézett, majd hirtelen a fejéhez kapott, hogy tényleg, hát még csak szeptember van!

Nem mondom, marha boldog lettem volna, ha kifizetteti velem az ötszörösét... Pláne, hogy azzal engedett fel, hogy már csak állóhely van. (Az már más kérdés, hogy ő volt a hülye, mert hátul csomó szabad hely volt.)

Hazafelé menet (apuhoz) amikor leszálltam a villamosról, elszáguldott az úton egy robogós. A következő pillanatban hatalmas csattanás, mire odakaptam a fejem, és csak annyit láttam, hogy a srác vagy hármat fordul keresztben a szerkezettel, majd robogóstul nekicsapódik a betonnak. Ő volt alul. Csak álltam földbe gyökerezett lábbal. De kb. az egész utca. Az járt a fejemben, hogy vajon kimászik-e? Meg fog mozdulni, vagy épp most néztem végig, ahogyan meghal egy ember? Nos, előásta magát, összeszedte az elrepült alkatrészeket, majd miután nem tudta beindítani a járgányt, letolta az úttestről. Többen megkérdezték, hogy jól van-e , kell-e segítség. Csak rázta a fejét. Miután eltűnt a köré sereglett tömeg én is odasétáltam, hogy adjak-e zsepit. Kissé megütközve nézett, mire felmutattam a könyököm. Okos fiú volt, vette az adást, és rögtön lenézett a sajátjára, amin a fekete koszréteg alatt jó 15 centis lenyúzódás lapult. Á, nem kell köszi. Hát drágám, te tudod, gondoltam magamban.

És hogy hogy kapcsolódik mindez a sütihez? Sehogy. Csak nem akartam üres kézzel menni apához. (Meg a mandulakészletemre is ráfért egy nyirbászás.)

Kell hozzá:

   15 dkg liszt

   13 dkg vaj

   12 dkg őrölt mandula

   2 csipet só

   12 dkg cukor

   2 főtt tojássárgája

   fél citrom leve

   6 evőkanál málnalekvár

A lisztet, mandulát, sót és cukrot összekeverjük, majd elmorzsoljuk a vajjal. A tojássárga és citromlé segítségével tésztát gyúrunk belőle (igencsak lágy lesz), amit 2 órára tegyünk a hűtőbe pihenni.

Vajazzunk ki egy 20 cm-es piteformát, majd nyomkodjuk bele a tészta 3/4-ét, kb. fél cm vastagon. Kanalazzuk rá a lekvárt, majd készítsünk a tetejére rácsot a maradék tésztából.

165 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, míg a középen lévő rács sem nyers. Ha nagyon barnulna mérsékeljük a hőfokot.

Esta cuestión está en orden del día

Néhány napja van egy egészen furcsa érzésem. Nincs rossz kedvem, de nem is tudok igazán örülni. Úgy kb. semminek. Sokszor érzem azt, hogy mérges vagyok. Haragszom. És ezidáig fogalmam sem volt róla, hogy mi okozhatja ezeket a hullámokat.

Mert úszás közben van időm gondolkodni. Kicsit elmerengeni. És az egyik karcsapás közben rájöttem. A magánéletem. Vagy párkapcsolat, kinek hogy tetszik. 

Egy érzéssel indult. Egy érzéssel, amit azóta sem tudok kiverni a fejemből. Csak aztán átalakult gondolattá. És gondolkodni nem lehet érzelem nélkül. Én legalábbis nem tudok. Lehetsz bármilyen hideg vagy számító, akkor is érzel valamit. Még ha gyűlöleten kívül mást nem is.

Természetesen ez nem az a helyzet. Gyűlölet? Szó sincs róla. Inkább az ellentéte. Ragaszkodás? Kötődés? Nem tudom melyik a legjobb szó. De valahogy egyik sem fejezi ki megfelelően. Mert ez az érzés bizony kötődéssel jár. A kötődés pedig egyenlő a függetlenség elvesztésével. Mint egy szakadt gyöngysor. Nekem most kezdtek el leperegni a szemek.

És ez az amitől a leginkább félek. 

Szóval tulajdonképpen Á-ra haragszom. Haragszom, mert képes előhozni belőlem az érzékenyebb énemet. Mert tudom szeretni. Tiszta paradoxon.
De így, az elvesztése is sokkal jobban fog fájni. (És ezerszer jobban belém "tud" rúgni.)

Nyalóka-móka szülinapra

Talán nem kell magyaráznom, hogy mennyire jó érzés, amikor azzal keresnek meg, hogy hallották másoktól, hogy milyen jókat sütök, és xy alkalom miatt kéne egy torta, és rám gondoltak. Fantasztikus. Ennek a kérésnek is állatira örültem, csak nagyon az utolsó pillanatban jött. (Csütörtök este, és szombat délben akarták elvinni.) Vagyis inkább az utolsó utániban. És erre akkor döbbentem rá, amikor péntek délután boltról boltra járva kezdett az az érzésem lenni, hogy minden összefogott ellenem. Azt sem tudom milyen krémmel akarom tölteni pontosan, az ételfestéket kivonták a forgalomból, a fondantnak felhasználás előtt minimum 7 órát kelll pihennie, 3 cm vastagon sikerült beledermesztenem a karamellt az egyik edénybe (hogy miért, mikor a múltkor normális öntetszerű maradt), a tejszín a fixáló ellenére sem akar felverődni, amúgy meg az idő rohamosan telik, és mindjárt este 11, menni kell /onba bulizni. (ohh, én szegény.)

Szóval a tanulság: bevásárlás és sütés 1 napon NEM működik. PLáne ha párhuzamosan 2 tortát csinálsz. (Volt még egy 5 csokis brutáltortám is, és sajnos a mennyiség a minőség rovására ment: a bonbonok széle nem lett olyan szép, mint akartam. Persze lehet, hogy a késői időpont tette, vagy netán a kettő együtt. Lényeg a lényeg, máskor okosabban.)

Ellenben ez a kis színkavalkád egészen kedvenc lett, még csinálni is öröm volt. Sőt, a dekorálás közben sem kaptam idegrohamot. :)

A tészta ihletője Csak a puffin receptje, de így a végére, azt hiszem nagyon elrugaszkodtam :)

   8 tojás

   22 dkg cukor

  16 dkg vaj

   24 dkg liszt

  2 csomag sütőpor

  2 doboz citromos danone joghurt

A tojásfehérjét egy mokkásknál sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a cukorral habosra keverjük. Megolvasztjuk a vajat, majd a joghurt társaságában  szép lassan hozzáadjuk a tojásos keverékhez. A sütőporos lisztet beleszitáljuk, majd a fehérjehabbal beleforgatjuk.

Előmlegítjük a sütőt 175 fokra, majd megsütjük.

Én 2 db 3 tojásost 18 cm-es formában, majd egy 2 tojásost egy kistepsiben.

A töltelék a Hermé-féle lágy pastry krém,8 evőkanál áfonyalekvár, és 4 maroknyi mogyorókrokant.

Összeállításnál a 18 cm-es karika ment alulra, a középsőt meg akkorára vágtam, hogy nagyjából "középen" legyen a 10,5 és 18 cm között, felülre meg ugye a pici 10,5-ös torta épült be.

Kívül fondanttal borítottam, nagyjából fél kg-ra volt szükség, meg ugye néhány ételfestékre. :) Az oldalát cukorkával akartam körberakni, de sajnos nem találtam meg az emlékeimben élő darabot (pedig vagy 6 boltba benéztem), így azt is a burkolóanyagból kellett, hogy kigolyózzam. A szalagvásárlás sem volt egyszerű (hihetetlen milyen felkészületlenek ezek a virágboltok), de annyira boldog voltam amikor végre találtam egy nem átlátszó, normális színűt, hogy még az sem tudott izgatni, hogy az 1 méter szalag árából egy normál helyen akár egy fél tekercset is tudnék venni...

Metélőhagymás-camambertes kukoricapolenta balzsamecetes sült zöldségekkel

 Az első falat után csak az jutott eszembe, hogy na ez az a kaja, amivel bármilyen absztinenst meg lehet győzni a húsmentes élet gyönyöreiről. Szóval "küldeném" egyrészt az engem nyelvvizsgáztató szőke spinének, aki úgy húzta a száját, hogy de folyton zöldségeket enni annyira unalmas, és különben is 8 évesen egy könyv miatt lettél vegetáriánus? (Az arcára volt írva, hogy na ezt nem eteted meg velem, mert ilyen nincs.  Háát, van.) , másrészt Á-nak, akit szintén foglalkoztat ez a kérdés, bár egy tündér, mert mostanában nem szokta mondogatni (na igen, ő az aki be tudja tartani amit ígér). Egyszer majd ezt is ki kell próbálnod. Mint a humuszt :)

A kukorica camambertes ízvilágát naagyon kellemesen kíséri a sült zöldségek édeskés zamata, amit a körtés balzsamecet biztosít. Viszonylag uniszex: éppolyan jó hidegben mint nyáron, és a hozzávalói is mindig megtalálhatók (akár egy kisebb közértben is).

A sajtos-polentához:

   2 cső kukorica

   5,5 dl víz

   kisebb csomó metélőhagyma

   1,5 mokkáskanál só

   fél teáskanál friss tárkony

   2 diónyi camambert

   fehérbors

A kukoricát megmossuk, majd egy éles késsel levágjuk a szemeit. Feltesszük főni a vízzel, főzzük kb. 10 percig, botmixerrel összepürésítjük, majd visszatesszük a tűzre még 4 percre. Ekkor levesszük a lángról, ízesítjük sóval, a frissen aprított tárkonnyal, az apróra vágott metélőhagymával, belepakoljuk a kisebb darabokra tépkedett sajtot is, és addig kevergetjük, míg nagyjából el nem olvad. A legvégén ízlés szerint egy kevés fehérborssal is meghinhetjük.

A sült zöldséghez:

  3 paradicsom

  1 vöröshagyma

  2 szál répa

  1 evőkanál olívaolaj

A zöldségeket memossuk, amit kell megpucolunk, majd a paradicsomot gerezdekre, a répát kockákra, a hagymát félkörökre vágjuk. Egy tűzálló tálat kikenünk olívaolajjal, belehalmozzuk a zöldségeket, megszórjuk sóval, meglocsoljuk az olívaolajjal, majd 200 fokos sütőben kb. fél óráig sütjük. Ekkor kivesszük a sütőből, és egyenletesen ráöntünk 1 evőkanál balzsamecetet. Ezzel még 10 percig karamellizáljuk, és már kész is!
 
                                                                                        2 személyre

Az ihlet és a zöldség receptje Axitól :)