2011. június 2.

Barca torta - Mert pedagógusnapra ez dukál

A vasárnap elkövetkezendő jeles nap alkalmára készült ez a torta, szeretett osztályfőnökünknek. Remélem érezhető az irónia. Volt vele pár érdekes esetem, nem vagyok a kedvence. Régen a különcségem, aztán a betegségem miatti 2 év magántanulóság és hiányzások bökték a csőrét, most meg azt hiszem ismét a kezdeti probléma áll fent. De egy ilyen feladatot örömmel elvállaltam, egyrészt mert ezt a fondant-témát még erősen gyakorolnom kell, imádok tortázgatni, és talán kicsit enyhül az irántam, és a közösség iránti utálata.
A történethez az is hozzátartozik, hogy ez az első teljes egészében fondanttal borított munkám. Az előző túrókrémes epertortán csak mint díszítés szerepelt. És ahogyan le is írtam, mint gyakorlatlan tanonc, elsokalltam a porcukor mennyiségét. Pontosan emiatt, most árgus szemekkel figyeltem, hogy "jó, egy pici még mehet bele, kavarás-kavarás, áhh, megállt a kanál, úristen, már megint elrontottam... (közben átmaszatoltam kézzel), huh, mégsem, ragad,  :) de még hogy, basszus, nem bírom leszedni..." Szóval sikerült összehoznom a legsikerültebb fondantomat. Egy álom volt vele dolgozni.
Az már egy másik kérdés, hogy ilyen mostani ételfestékkel soha többet nem színezek, mert katasztrófa milyen állaga lesz. Ráadásul sötét színt, gyakorlatilag képtelen vagyok vele összehozni. Úgyhogy nincs mese, amilyen hamar csak lehet, el kell látogatni Pesten valami cukrászmekkába...



Hozzávalók: 6 tojás
                      18 dkg cukor
                      15 dkg liszt
                      csipet só
                      2,5 evőkanál kakaópor
                      2 teáskanál sütőpor


Melegítsük elő a sütőt 165 fokra.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük, majd beleszórjuk a kakaós-sütőporos lisztet. Ne keverjük el, csak a tojáshab hozzáadagolásával. Egy 26 cm-es tortaforma alját vajazzuk ki, majd öntsük bele a masszát, és süssük körülbelül 25 percig.

Ha már nem forró, vegyük ki a formából, és hagyjuk teljesen kihűlni. A kész tortát vízszintesen 3 lapra vágjuk.



       A sötét csokikrémhez: 3 tojás
                                              4,5 evőkanál cukor + 1 teáskanál vaníliakivonat és 7 evőkanál porcukor
                                              4,5 dl tej
                                               7 csapott evőkanál liszt
                                               3 csapott evőkanál kakaó
                                               25 dkg vaj

A 3 tojást elkeverjük a 4,5 evőkanál cukorral, majd felöntjük a tejjel. A lisztet és kakaót belerakva ismét simára keverjük (Fontos!), majd lassú tűzön összesűrítjük és kihűtjük.
A puha vajat kikeverjük a vaníliakivonattal és porcukorral, majd legvégül a kihűlt krémmel is.



       A fehércsokis-krémhez:1 tojás
                                                 1 evőkanál cukor + 1 teáskanál vaníliakivonat és 2 evőkanál porcukor
                                                 1,5 dl tej
                                                 3 evőkanál liszt
                                                 1 tábla jó fehércsoki
                                                 6 dkg vaj

 A tojást az 1 evőkanál cukorral elkeverjük, felöntjük a tejjel, belekeverjük a lisztet. A jelszó most is a  csomómentesség. Beletördeljük apró darabokban a csokit, majd elkezdjük alacsony hőfokon sűríteni. A kihűlt krémet a vaníliakivonattal és porcukorral kikevert vajhoz keverjük.


Összeállítás: Az alsó piskótalapra rákenjük a sötét krém kb. egyharmadát. Arra jön a középső piskótalap. Erre kerül a fehércsokikrém, majd 2 nagy marék sótlan földimogyoró apróra vágva, előtte természetesen megpirítva. És végül az utolsó lap, aminek a tetejére kicsit több, az oldalára kicsit kevesebb krém jusson.

Bevonás: Kb. 400 g fondantból* készült a burkolat, különböző festékekkel meg miegymással színezve.
* Ha valakit érdekel, szóljon, és szívesen leírom, hogy pontosan hogyan csinálom. De szinte mindenhol lehet receptet, és útmutatást is találni. :)


A sötét csokikrém receptje Krickytől. (Mikor csináltam a cuccot, és anya elolvasta a címet - "Fenséges csokikrém anyukámtól, életem legjobb receptje", el volt ájulva, hogy milyen édes vagyok, hogy ilyeneket írtam róla. Cikis volt felvilágosítani, hogy nem az én blogomat nézzük, és másnak az anyukájáról írnak.)

5 megjegyzés:

  1. Juuuuuj Pinki, ez gyönyörű lett! Gratulálok, nagyon ügyi vagy! Szeretlek, apc

    VálaszTörlés
  2. ÁÁ tökjó! nagyon jól néz ki, egyre profibb vagy :)
    nekünk anno eszünkbe nem jutott volna tortát adni ofőnek.. minidg elküldtünk vkit egy csokor virágért, azt hozzáb.sztuk :D

    VálaszTörlés
  3. Szeretnék segítséget kérni a Barca fondant készítéséhez! Ételfestékkel próbáltam színezni, de Nekem messze nem lettek ilyen gyönyörűek a színek! Megkérdezhetem Te port, folyadékot vagy milyen szinezőt használtál? Köszönöm a segítségedet:Tünde

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      sima boltban kapható folyékony ételfestékkel dolgoztam, mert abban az időben kezdtem, így még nem tudtam, hogy hol tudnék porosat venni. Ma mát talán felesben használnám...

      Törlés
  4. Bocs a nevem nem jeleníti meg,most látom:Tünde

    VálaszTörlés