2014. január 6.

utazás, ó, te csodás

Az elején minden rendben ment: elköszöntem apáéktól, beálltam a sorba. Elfogott egy furcsa érzés. Visszanéztem az integető emberekre, kerestem az arcukat. 
Most még elrohanhatok. Csak megfordulok, kisétálok az ajtón, és elfelejtjük az egészet. 
Jézusom. Hogy jut eszembe ilyesmi? Nyilván nem fogom ezt csinálni. Egyszerűen nem csinálhatom. De mégis. Képes leszek én erre? 
Az ötlet felmerülése óta, most bizonytalanodtam el először. Mielőtt elváltunk, apa jó pár percig magyarázott, mit, hogyan csináljak majd. Nem emlékszem semmire. Mi lesz, ha elrontok valamit?
Hirtelen iszonyúan egyedül éreztem magam. Hát erről beszélt mindenki. Ez az, amikor minden felelősség a tiéd. Amikor ha hibázol, nincsen, aki helyrehozza. Akitől kérdezhetsz, ha elbizonytalanodsz.

Felesleges volt aggódnom, az élet mindig tartogat meglepetéseket. Ezúttal úgy döntött, nem dob ki azonnal a mélyvízbe, kaptam egy napot "akklimatizálódni”. A gép ugyanis: nem indult el. Mindössze annyit tudtunk, hogy valami meghibásodott (a pontos részletek meghaladták a német pilótánk angoltudását), szálljunk le, vegyük fel a csomagjainkat, majd menjen mindenki "rebookolni”. 
Újrafoglalni? Mit? Hogyan? Meddig?
Követtem a tömeget. Biztos, ami biztos. Nem vagyok az a pánikolós típus, de akkor erős késztetést éreztem, hogy ordítva a földre vessem magam. Nem értettem mi történik. Kialakult egy hatalmas sor, emberek rohangáltak mindenhol. Teljes volt a káosz. 
Csak az járt a fejemben, hogy le fogom késni a csatlakozást. 4 óra. Nem fogok odaérni ennyi idő alatt. Elmegy nélkülem a gép. 
Újrafoglalás. 
Hogyan jutok el Limába? Mert oké, Amszterdamig nyilván el kell vinniük, de mi lesz utána? Elbuktam az egészet? Vennem kell egy másik jegyet? Istenem, mégis kellett volna az a biztosítás!
Álltam a sorban elgyötörten, félig a kiszáradás határán, miközben a gyomromban az éhség próbált teret nyerni az azt maximálisan kitöltő idegességgombóc mellett. 

Végül minden megoldódott. 4 és fél órás sorbanállás után (a sor középtájékán!), mivel már semmilyen járatra sem tudtak feltuszkolni, felajánlották, hogy ahogy sikerül megjavítani a gépet, elvisznek minket Amszterdamba, ott egy hotelban töltjük az éjszakát, és a másnapi déli géppel mehetek Limába.
Apropó, töltjük.
3 lány: egy 20-as, egy 30-as és egy 40-es. Különbözőek vagyunk, különböző sorsokkal, de ez mégsem számított. Nagyjából 3 órája bandáztunk, mire a tulajdonképpeni bemutatkozásra egyáltalán sor került. Nem hiszek az isteni elrendeltetésekben, de nekünk találkoznunk kellett. Ők voltak azok, akik miatt az amúgy rémálomként is megélhető történet átment kalandba. Valami olyasmibe, amire angolul azt mondjuk, hogy fun. Csupa nagybetűkkel. Kávézóban elütni a délutánt (és az ajándékvouchereket)? Szállodában aludni, ahol még az oly nagyon áhított latte-croissant kombót is megkaptam reggelire? Egy szavam nem lehet.

Nem is volt.
Amszterdam felé Zs-vel (az egyik újdonsült barátnőm) egymás mellé ültünk. Beszélgettünk. Sokat. A leszállás megkezdése előtt egy kicsivel rámnézett, és azt mondta: "Te annyira pozitív vagy."
Igen.
Én is ezt éreztem. A 2 és fél órányi alvás, és megpróbáltatások ellenére, egész nap mosolyogtam. És ez őszinte mosoly volt. Egyszerűen boldog voltam, hogy élhetek. 


A másnap már zökkenőmentes volt.
Még az olya nagyon áhított latte-croissant kombót is megkaptam reggelire.
Aztán 12 és fél óra repülés után végre megérkeztem Limába.

8 megjegyzés:

  1. Tiszta izgi! Csak tudnám már, hogy mit csinálsz?! Mintha egy sorozat venné kezdetét, amiről már rögtön tudom, hogy az utolsó percig szeretni fogom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ;) Tényleg, mint egy sorozat, jópofa! Remélem elég tartalmas epizódokat tudok majd összeállítani :)

      Törlés
    2. Meddig csigázod még az olvasó közönséget? :) Vagy csak én nem tudom, mit csinálsz? :P

      Törlés
    3. szerintem már te is tudod ;)

      Törlés
  2. Juj, nagyon izgi! Kalandokban bőven lesz részed, és ha nem is feltétlen kellemesekben, mint ez a gép-macera, de mindegyik tanít majd valamire, hidd el. Pl. hogy sokszor kell egy teljesen kívülálló véleménye, hogy objektíven lássuk magunkat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, valahogyan nem tudok erre az egészre kellemetlenként gondolni. Annyi mosolyt, annyi vidámságot és új embereket hozott az életembe, hogy szerintem egy tervezett program sem szokott ilyen sikeres lenni! :)

      Törlés
  3. Megnyugodtam, hogy rendben odaértél! :)

    VálaszTörlés